← Magyarország

Mfv.10607/2017/4 – Kúria

A határozat elvi tartalma: Az Mt.

  1. §-a vezetőkre vonatkozó rendelkezéstől való eltérést nem tiltja, ezért a felek a "túlóra" tekintetében a vezetőkre vonatkozó szabályoktól eltérő megállapodást köthetnek (Mt.
  2. §) és a munkáltató a "túlóra" kifizetésére kötelezettséget vállalhat (Mt.
  3. §). A Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete Az ügy száma: Mfv.III.10.607/2017/
  4. A tanács tagjai: Dr. Zanathy János a tanács elnöke Dr. Farkas Katalin előadó bíró Dr. Magyarfalvi Katalin bíró A felperes: A felperes képviselője: dr. Gasztonyi László ügyvéd Az alperes: Az alperes képviselője: dr. Csákay Zoltán ügyvéd A per tárgya: munkabér A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Győri Törvényszék 2.Mf.20.058/2017/
  5. Az elsőfokú bíróság határozatának száma: Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.13/2015/
  6. Rendelkező rész A Kúria a Győri Törvényszék 2.Mf.20.058/2017/
  7. számú ítéletét közbenső ítéletnek tekinti. A Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.13/2015/
  8. számú ítéletét, valamint a másodfokú bíróság ítéletének az alperesi mulasztás összegére, az első- és másodfokú eljárás költségére és illetékére vonatkozó rendelkezéseit hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróságot e körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja. A Kúria a felperes felülvizsgálati eljárásban felmerült költségét 20.000 (húszezer) forintban, az alperes felülvizsgálati eljárási költségét 50.000 (ötvenezer) forintban, a felülvizsgálati eljárási illetékét 327.400 (háromszázhuszonhétezer-négyszáz) forintban állapítja meg. Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. Indokolás Tényállás [1] [2] [3] A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes
  9. október
  10. napjától határozatlan időre szóló munkaviszonyt létesített az alperesnél termelésirányító munkakörben. A felek a munkaszerződésben a felperes munkaidejét heti 40 órában határozták meg azzal, hogy rugalmas munkaidőbeosztás szerint dolgozik és köteles a munkaköri feladatait (az ahhoz tartozó előkészítő és befejező munkákat is) rendes munkaidőn belül elvégezni, túlórát „a ..." előzetes írásbeli utasítása alapján végezhet. A
  11. október
  12. napján kelt munkaszerződésmódosítás rögzítette, hogy a felperes vezető állású munkavállalónak minősül, munkaidő-beosztását, a pihenőidőt, a szabadság igénybevételét maga határozza meg a munkaszerződésben foglaltak szerint. A rendkívüli munkaidőben való munkavégzésért ellenérték nem illeti meg. Az alperes Munkaidő Szabályzata értelmében rendkívüli munkavégzésre csak az osztályvezető, a gyárigazgató előzetes elrendelése és írásbeli engedélyezése után kerülhetett sor. A felperes részére az alperes írásban nem rendelt el és nem engedélyezte túlmunka teljesítését. Az alperes kétféle kártya leolvasót alkalmazott és három különböző munkaidő nyilvántartást vezetett. A beléptető kapunál elhelyezett kártya leolvasó a telephelyre, a másik kártya leolvasó a tényleges munkavégzési helyre történő be- illetve kilépést regisztrálta. Külön-külön munkaidő nyilvántartás volt a fizikai dolgozókra, az irodai alkalmazottakra és a vezető állású munkavállalókra. A rugalmas munkarendben dolgozó munkavállalók napi 8 óra feletti munkaideje az ún. „balanszba" került, amely a törzsidőn kívül „lecsúsztatható" volt. A felperes a
  13. április
  14. napján kelt „Megállapodás a munkaviszony közös megegyezéssel megszüntetéséről" című okiratot elkészítette, melyben a munkaviszonya megszüntetésének időpontjaként
  15. július
  16. napját tüntette fel. A megállapodás szerint a „Munkáltató kötelezettséget vállal arra, hogy az utolsó bérutalással egy összegben kifizeti munkavállaló számára az általa
  17. január 1-je óta teljesített túlórákat." A megállapodást a felperesen kívül ...(aki a magyar nyelvet nem beszélte), ... és ... írták alá. A felek a munkaviszony megszüntetése és annak időpontja tekintetében egyeztettek, így a felperes utolsó munkában töltött napját
  18. augusztus
  19. napjában határozták meg, a megállapodás túlóra kifizetéséről szóló kitétele (alperesi kötelezettségvállalás) nem került szóba. A felperes keresete és az alperes ellenkérelme [4] A felperes kérte kötelezni az alperest a rendkívüli munkavégzése ellenértékeként 3.274.062 forint és annak
  20. szeptember
  21. napjától kezdődő kamata megfizetésére. A felperes érvelése szerint az alperes a
  22. április
  23. napján kelt megállapodásban vállalta, hogy a rendkívüli munkavégzés ellenértékét megfizeti, így kötelezettségvállalása alapján köteles a teljesített túlórák [5] [6] [7] [8] [9] megfizetésére.
  24. január
  25. napjától
  26. augusztus
  27. napjáig terjedő időszakban az ún. „balansz" időtartam keretében 381 óra 32 perc volt a rendkívüli munkavégzés időtartama, melynek ellentételezését az új Mt.
  28. §-ban foglaltak szerint a mindenkori személyi alapbér összege alapján kell megállapítani. Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Az alperes álláspontja szerint a felperes, mint vezető állású munkavállaló a munkaidő-beosztását maga állapította meg, ezért a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzésről nem lehet beszélni, így rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés ellenértéke nem illeti meg (régi Mt.
  29. § (1-2) bekezdés, új Mt.
  30. §-a és
  31. §-a). A felperes munkaszerződése szerint „csak a ... előzetes írásbeli utasítása alapján" végezhetett túlórát és a szerződés-módosítása sem tette lehetővé - még ha végezett volna is - a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésért ellenérték megfizetését. A megállapodásban az alperes a „teljesített túlórák" kifizetését vállalta, azonban rendkívüli munkát az alperes nem rendelt el a felperes részére, így nem lehet teljesített túlóráról beszélni. A felperes által csatolt kimutatás a munkavégzés kezdetét és végét nem, csak a munkahelyre érkezés és távozás időpontját rögzíti, így a rendkívüli munkavégzés időtartamát nem bizonyítja. Az alperes vitatta, hogy a felperes a „balansz" időben ténylegesen munkát végzett volna, továbbá a felperes munkaidő kimutatását. Az első- és a másodfokú ítélet A Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a felperes keresetét elutasította, rendelkezett az illeték és a perköltség viselése felől. A bíróság rögzítette a felek által nem vitatott tényeket, mely szerint
  32. január
  33. napjától is a felperes, mint vezető állású munkavállaló munkaideje kötetlen volt, munkaidejét maga osztotta be, jelenléti ívet nem kellett vezetnie, túlmunka írásban elrendelésre nem került, az alperesnél Szabályzat határozta meg a túlmunka elrendelésének módját. Az alperes által is tudott volt, hogy a felperes munkaidejét meghaladó időtartamban a munkáltató érdekében munkát végez. Hivatkozott a bíróság a túlóra elrendelés és túlmunkavégzés kapcsán ..., ..., ... és ... tanúvallomásaira. A bíróság megállapította, hogy a felperest, mint vezető állású munkavállalót a rendkívüli munkavégzés ellenértéke nem illette meg a munkaszerződése, annak módosítása és a Szabályzat szerint, azonban a felek ettől eltérően megállapodhattak. A
  34. április 14-én kelt megállapodásban az alperes kötelezettséget vállalt a felperes által teljesített túlmunka ellenértékének a megfizetésére. A bíróság álláspontja szerint a felperes nem tudta bizonyítani, hogy az alperes a megállapodásban a napi 8 órát meghaladó munkavégzés túlórakénti megfizetésére vállalt volna kötelezettséget, továbbá azt sem, hogy az „ általa meghatározott időtartamban jár részére rendkívüli munkavégzés ellenértéke". A felperes fellebbezése folytán eljárt Győri Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, kötelezte az alperest 3.274.062 forint és ezen összeg után
  35. szeptember
  36. napjától a kifizetés napjáig járó késedelmi kamat felperes részére való megfizetésére. [10] A törvényszék álláspontja szerint a bíróság a feltárt adatok téves értékelésével, téves következtetésre jutott a felperes kereseti kérelme megalapozatlanságáról. A törvényszék a kereseti kérelemben és a fellebbezésben felhozott érveket osztotta azok megismétlése nélkül. A törvényszék érvelése szerint az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felek megállapodása az alperes egyértelmű kötelezettségvállalását rögzítette, azonban tévesen értékelte a felperes terhére, mint bizonyítatlan tényt, hogy a megállapodásban rögzített „teljesített túlóra" a napi 8 órát meghaladó időtartamban való munkavégzést jelentette. A peres eljárásban becsatolt Szabályzat a megállapodást követő időpontban került kiadásra, így a felek a megállapodás megkötésekor annak rendelkezéseire nem gondolhattak. A megállapodásban az alperes a „teljesített túlórák" kifizetését vállalta, amelyek megvalósultak a túlmunka elrendelésétől és jóváhagyásától függetlenül. [11] A törvényszék hivatkozott arra, hogy az alperes működése csak folyamatos túlmunka végzéssel tette lehetővé felperes számára a feladatai ellátását. A felek megállapodása a munkaszerződésmódosításban foglaltaktól eltérés „jogi alapját" teremtette meg. A megállapodás megkötésére az Mt.
  37. §-a és a
  38. §-a lehetőséget biztosít. Amennyiben az alperes a Szabályzat szerinti túlórákat akarta ellentételezni, úgy a kötelezettségvállalás szempontjából lényeges körülményről a felperest tájékoztatnia kellett volna (Mt.
  39. §

(2)és
(4)bekezdése). [12] A törvényszék álláspontja szerint az alperes hivatkozása, miszerint a megállapodást aláírók a magyar nyelvet nem beszélték, ezért a szerződéses akaratuk nem irányult a túlóra kifizetésére „súlytalan" és e körben ... nyilatkozata is „alkalmatlan bizonyítási eszköz". A magyar nyelv nem tudása érvénytelenségi okként nem értékelhető a felperes terhére. [13] A törvényszék hivatkozott ... és ... tanúvallomására és megállapította, hogy az alperesnél dolgozókra nézve általános és elvárt volt a túlmunka teljesítése, az „aláírási joggal bírók" tudták az elvégzendő feladatok időigényét. A törvényszék értékelte azt a körülményt is, hogy az alperes a felperes által készített megállapodást úgy kívánta módosítani, hogy abban a túlóra kifizetéssel kapcsolatos rendelkezés nem szerepelt volna és a felperes maradásra bírása érdekében munkaterhét enyhítő javaslatokat tett. [14] A törvényszék az elsőfokú eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján a felperes követelését összegszerűségében is megalapozottnak találta arra hivatkozással, hogy az alperes a számítás helyességét nem - csupán annak jogalapját - vitatta. A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem [15] Felülvizsgálati kérelmében az alperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a „jogszabályoknak megfelelő új határozat" meghozatalát kérte az új és a régi Mt., a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) és a Pp. számtalan rendelkezésének bíróság általi megsértését állítva. [16] Az alperes álláspontja szerint az Mt. 6. §
(2)és
(4)bekezdései helyes értelmezése szerint - a bíróság álláspontjával szemben - a felperest terhelte volna a tájékoztatási kötelezettség a jogviszony megszüntető nyilatkozatnak az alperesnél kialakult gyakorlattól eltérő megfogalmazása tekintetében. A bíróság az Mt. 22. §
(7)bekezdése és a Ptk. 6:7. §
(4)bekezdése rendelkezéseibe ütközően tekintette érvényesnek a megállapodást. [17] Az alperes érvelése szerint a vezető munkaideje kötetlen, maga osztja be a munkaidejét, így az Mt. 96. §
(3)bekezdés b) pontja alapján nem kell nyilvántartani a rendes és a rendkívüli munkaidejét. Ebből következően a vezető esetében a rendkívüli munkaidő fogalma nem értelmezhető. Az alperes a felperes részére nem rendelt el túlórát, ezért a törvényszék az Mt. 107. §-a, 108. §-a és 143. §
(2)bekezdés a) pontja megsértésével minősítette ellenérték fejében végzett túlmunkának az el nem rendelt túlmunkát. Az elrendeléstől és a jóváhagyástól függetlenül akkor „realizálódik" a túlóra - a törvényszék álláspontjával ellentétben - amennyiben azt ellenőrzötten és igazoltan végzi a munkavállaló, amely felperes, mint vezető állású munkavállaló esetében nem történt meg. Az Mt. 147.§-
  1. §-a rendelkezéseiből sem lehet okszerűen azt a következtetést levonni, hogy önmagában a vezető állású munkavállaló munkahelyen tartózkodása munkában töltött időnek minősülne. A megnövekedett munkateherből sem lehet a vezető rendkívüli munkavégzéséért járó - még ha végzett sem - ellenértékre való jogosultságára következtetni. [18] Az alperes kifogásolta, hogy a törvényszék a Pp.
  2. §
(1)bekezdésébe és 221. §
(1)bekezdésébe ütközően a tényállást, mely szerint a felperes alperes elrendelése alapján végzett túlmunkát, iratellenesen, okszerűtlenül állapította meg, a tényállás alapjául szolgáló bizonyítékokat, jogszabályokat és eseti döntéseket nem jelölte meg. [19] Az alperes érvelése szerint a Ptk. 6:8. §
(1)és
(3)bekezdései, az Mt. 5. §
(2)bekezdése szem előtt tartásával kellett volna feltárni, hogy a felek a túlóra fogalmát a megállapodásban miként értették. Az Mt. 10. §-a, 108. §-a és 143. §
(2)bekezdés a) pontja együttes értelmezésével csak az elrendelt túlórához kapcsolódik teljesített túlóra, amely az alperes kötelezettségvállalásának teljesítéséhez szükséges. A felek akarata nem irányult az el nem rendelt túlóra ellenértékének kifizetésére. A törvényszék bizonyítékok nélkül állapította meg, hogy a felperes a munkahelyen bent töltött ideje alatt ténylegesen munkát végzett volna. Mindenféle vizsgálódás nélkül elfogadta, hogy a felperes munkahelyen töltött, a napi 8 órát meghaladó időtartama - elrendeléstől, vezetői minőségétől függetlenül - teljesített túlóra és a „rugalmas jelenléti ívek" alapján a felperes által kiszámított összegű juttatásra jogosult. A törvényszék okszerűtlenül jutott arra a következtetésre, hogy a felek a megállapodásban rögzített „kifizeti a teljesített túlórákat" kifejezés azonos tartalmú a „kifizet a felperes részére a napi 8 órát meghaladóan munkahelyen töltött idő után bérpótlékot" kifejezéssel. [20] A vezető állású munkavállaló rendkívüli munkaidőben történő munkavégzése elbírálásánál az Mt. 107. §-a, 108. §
(1)bekezdése, 209. §
(4)bekezdése, 96. §
(3)bekezdés b) pontja, valamint a Munka Törvénykönyvéről szóló
  1. évi XXII. törvény (továbbiakban: régi Mt.)
  2. § (1-2) bekezdései rendelkezéseit kell alkalmazni, amelyekből csak az a következtetés vonható le, hogy a vezető, mivel munkarendje kötetlen, azaz a munka- és pihenő idejét saját maga osztja be, a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésért ellenérték nem illeti meg (EBH 2009.2070.) [21] A törvényszék iratellenesen, az Mt.
  3. §-a rendelkezésébe ütközően és a BH 1994.
  4. számú eseti döntésben foglaltakkal ellentétesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy a felek megállapodása kiterjedt a túlóradíj megfizetésére is. A felek megállapodása értelmezésénél figyelmen kívül hagyta az Mt.
  5. §
(2)bekezdésébe és a Ptk. 6:8. §
(1)és
(3)bekezdésében foglaltakat is. [22] Az alperes álláspontja szerint értelmezhetetlen a jogerős ítélet Mt.
  1. §-ra való hivatkozása, mivel abból a felek jogviszonyára semmiféle következtetést nem lehet levonni. [23] Az alperes a Pp.
  2. §-a sérelme körében hivatkozott arra, hogy a jogerős ítélet (
  3. oldal), a törvényszék álláspontját rögzítő több megállapítás tekintetében hiányzik az oksági kapcsolat a rendelkező rész és az indokolás között, továbbá kifogásolta, hogy a törvényszék csak utalt a fellebbezésben kifejtettekre azok megismétlése nélkül. [24] Az alperes a törvényszék tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatos téves álláspontja (Mt.
  4. §
(2)és
(4)bekezdései), a bizonyítási teher téves kiosztása, valamint a magyar nyelv ismeretének hiánya és az érvénytelenség közötti kapcsolat (Mt. 22. §
(7)bekezdése, Ptk. 6:7. §
(4)bekezdése) tekintetében megismételte a felülvizsgálati kérelme korábbi részében már kifejtett álláspontját, és utalt az ítélet „irreleváns részeire". [25] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. A felperes érvelése szerint az alperesi felülvizsgálati kérelemben kifejtett jogi következtetéseket és érveket az eljáró bíróságok értékelték, a felperes írásbeli beadványaiban, szóbeli nyilatkozataiban az alperesi nyilatkozatokkal kapcsolatos álláspontját kifejtette,azokat a felülvizsgálati eljárásban is fenntartja. A Kúria döntése és jogi indokai [26] A felülvizsgálati kérelem részben megalapozott az alábbiak szerint. [27] Az alperes felülvizsgálati kérelmében számos (Mt., Ptk., Pp.) jogszabály megsértését, a jogerős ítélet bírói gyakorlatba ütközését állította. [28] Peradat, hogy a felek a
  1. július
  2. napján kelt munkaszerződésben a felperes munkaidejét heti 40 órában, illetve az Mt.-ben a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóra mindenkor meghatározott munkaidőben jelölték meg azzal, hogy a felperes rugalmas munkaidő-beosztás szerint dolgozik, munkaidejében köteles a munkaköréhez kapcsolódó előkészítő és befejező munkákat elvégezni. Túlórát csak a „... előzetes írásbeli utasítása alapján" végezhet. A
  3. október
  4. napján kelt munkaszerződésmódosításban a felperes, mint termelésvezető a munkaköre alapján vezető állású munkavállalónak minősült, akire a régi Mt. 188/A. §192/A. § (2-4) bekezdései voltak az irányadóak azzal, hogy a munkaidő-beosztását, valamint a pihenőidő (szabadság) igénybevételét maga állapítja meg, a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésért ellenérték nem illeti meg.
  5. május
  6. napján kelt munkaszerződés-módosítással az alperes a felperes személyi alapbérét
  7. május
  8. napjától 1.013.674.- Ft-ra emelte. [29] A felek megállapodtak a felperes munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetéséről azzal, hogy a felperes által
  9. április
  10. napján készített tervezetben rögzített
  11. július 14-e helyett az utolsó munkában töltött nap
  12. augusztus 31-e. Az alperes a megállapodásban kötelezettséget vállalt arra, hogy „az utolsó bérutalással egy összegben kifizeti a munkavállaló számára az általa
  13. január 1-je óta teljesített túlórákat". [30] A felperes előadta, hogy
  14. évben 3 projekt indult szeptemberoktóber hónapban, a termelés három műszakban folyt,
  15. februárban 1-1 kollégája felmondott, a munkaköréből adódó kötelezettségeit maradéktalanul csak úgy tudta teljesíteni, hogy rendszeresen túlmunkát végzett. A túlóra írásban elrendelésre nem került, de a gyárvezető (...) részéről többször elhangzott, hogy „addig senki nem mehet haza, amíg a feladatot el nem végzik". Íratlan szabály volt a vezetőkkel szemben, hogy 8 óránál többet kell dolgozni. [31] Az Mt.
  16. §
(3)bekezdése értelmében a vezető munkarendje kötetlen. Ez azt jelenti, hogy a vezető a napi munkaidejének nagyobb részét saját maga oszthatja be. A vezetőre - az Mt. 96. §
(3)bekezdése értelmében - az Mt.
  1. §-
  2. §-ban és az Mt.
  3. §
(1)bekezdés a)-b) pontjaiban foglaltakat nem kell alkalmazni. Ennek megfelelően a vezetőkre nem alkalmazandó a munkaidő-keretre és a munkaidő-beosztásra, a munkaközi szünetre, napi és heti pihenőnapra vonatkozó szabályok. A vezetők esetében nincs rendkívüli munkavégzés, egyezően a felperes munkaszerződésében és szerződés-módosításában foglaltakkal. [32] A Pp. 164. §
(1)bekezdése értelmében a felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség a túlmunka végzésének, annak elrendelésére és teljesítésére, valamint mértéke tekintetében. A meghallgatott tanúk alátámasztották a felperes előadását, mely szerint napi 8 óránál többet dolgozott. ... tanúvallomása szerint: A felperesnek ... kellett jeleznie, ha túlórára volt szükség, amelynek az elrendelése írásban, formanyomtatványon történhetett. A túlóra teljesítés feltétele az elrendelés volt, ha elrendelték akkor kifizethető volt. Volt, hogy a felperes 8 óránál többet dolgozott, volt, hogy kevesebbet (
  1. jegyzőkönyv). ... tanúvallomása szerint: A felperes ½ 8-8 óra előtt már és 14-18 óra után még dolgozott, flexibilis volt a munkaideje, volt olyan munkája, amit nem a munkavégzés helyén kellett végezni. Az alperesnél (elvárás volt) addig nem lehetett hazamenni, amíg a munka el nem készült. Sokat kellett túlórázni. ... megkövetelte a túlóra elrendelését. A 8 órát meghaladó felperesi munkavégzésről a gyárigazgató is tudott (
  2. jegyzőkönyv). ... tanúvallomásában előadta: a managereknek, így a felperesnek sem lehetett túlórája. A vezetők átlag 10-12 órát dolgoztak. Az alperesnél elvárt volt a túlóra, nem volt szokás a vezetőknél az elrendelés. A felperes a 8 órát meghaladóan kb. napi 4 órát dolgozott túlóraként. A felperes hétvégente, éjjel is dolgozott a cég érdekében. A felperes mindhárom műszakkal dolgozott. A balansz időtartam a tényleges munkaidővel megegyezett (
  3. jegyzőkönyv). [33] A rendkívüli munkaidőt a munkavállaló kérése esetén írásban kell elrendelni. Az Mt.
  4. §
(1)bekezdés nem tartalmaz semmilyen további alaki, sem tartalmi feltételt. Az Mt. szakított a régi Mt. 127. §
(1)bekezdésének első mondatával, amely szerint a munkáltató rendkívüli munkavégzést csak különösen indokolt esetben rendelhet el. Az Mt. a régi Mt. rendkívüli munkavégzést szabályozó rendelkezéseitől nem tért el, ezért a régi Mt. talaján kialakult bírói gyakorlat az Mt. értelmezésénél is irányadónak és követendőnek tekinthető. [34] A tanúvallomások által alátámasztott felperesi előadás szerint a rendkívüli munkavégzésre a munkáltató nem utasította, de elvárás volt, hogy a „munka elkészüljön". A Legfelsőbb Bíróság/Kúria több határozatában (Mfv.I.10.109/2010/3., Legfelsőbb Bíróság Mfv.II.10.280/1979.) rámutatott, hogy „bár alapvetően a túlmunkavégzésre a munkáltató elrendelése alapján kerülhet sor, de az is túlmunkának minősül, ha az annak elrendelésére jogosult személy tudomásul veszi, hogy a munkavállaló túlmunkát végez, és az a munkáltató érdekében szükséges és indokolt, vagyis ha igazolódik, hogy a túlmunka végzésére - elrendelés hiányában is - a munkáltató érdekeit szem előtt tartva szükség volt". „A túlmunkadíjra való jogosultságnak nem mellőzhetetlen feltétele az, hogy a munkáltató elrendelje a túlmunkavégzést." „Ha a munkáltató a munkavégzés kapcsán olyan feltételeket teremt, hogy a munkavállaló a rá háruló feladatot csak túlmunkavégzéssel tudja teljesíteni, úgy a munkáltatónak elrendelés hiányában és túlmunkadíjat kell fizetnie." (BH 1998.509., EBH 1999.53., Mfv.II.10.566/2013/5.). [35] Az alperes megalapozatlanul hivatkozott arra, hogy a túlmunka elrendelésének hiányában nem állnak fenn a rendkívüli munkavégzés (a „túlmunka teljesítés") megállapíthatóságának feltételei. A meghallgatott tanúk vallomásai és a felperes által ellátott munkakör feladatai ítéleti bizonyossággal igazolták a túlmunkavégzés szükségességét és annak tényleges teljesítését. Az alperes sem cáfolta a felperes személyes előadását, mely szerint a munkaviszony megszüntetéséről szóló megállapodás átadásakor, 30%-os béremelést ajánlottak számára, mert „tudták, hogy nekem nagyon sokszor kellett bemenni, pld. éjszaka, sokszor jött telefonhívás éjszaka is" az alperes azt is felajánlotta a felperesnek, hogy munkateher csökkentése érdekében a két műszakvezető fölé még egy főt munkába állítanak. [36] A törvényszék helytállóan állapította meg, hogy a perben becsatolt Munkaidő Szabályzat 2015. január 1. napján került kiadásra, így a 2014. április 14. napján kelt a munkaviszonyt közös megegyezéssel megszüntető megállapodás értelmezésénél és a felperes 2014. évre vonatkozó túlóra igénye elbírálásánál nem lehet figyelembe venni. A teljesített túlórák az irányadó gyakorlat szerint elrendelésétől és jóváhagyásától függetlenül realizálódhatnak és a felperes esetében realizálódtak is. [37] Az Mt. 213. §-a a vezetőkre vonatkozó (208. §-211.§) rendelkezésektől való eltérését nem tiltja, ezért helyesen állapította meg a törvényszék, hogy a felek megállapodása megkötésére az Mt. 14. §-a lehetőséget biztosít. A megállapodásban - ahogyan arra az elsőfokú bíróság és a törvényszék is rámutatott az alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy a felperes által teljesített túlórákat kifizeti (Mt. 16. §
(1)bekezdés). Az alperes kötelezettségvállalása egy egyoldalú kötelemfakasztó jognyilatkozat. Az Mt. 213. §-a eltérést tiltó rendelkezése hiányában az Mt. 16. §
(1)bekezdése alkalmazandó. Az alperes nem vitatta a kötelezettség vállalását, csupán annak tartalmát. A Kúria osztja a törvényszék ítéleti érvelését (10. oldal) a megállapodás aláírása, és a jogosulti tájékoztatás (Mt. 6. §
(2)és
(4)bekezdés) körében. Az alperes felülvizsgálati kérelmében írt állításai a törvényszék tanúvallomások értékelésével az Mt.
  1. §-a értelmezésével kifejtett álláspontja cáfolatára nem alkalmasak. Az Mt.
  2. §
(7)bekezdése az alaki kötöttség, az írásbeliség sajátos módját szabályozza. Az alperes felülvizsgálati kérelmében felhozottak (... nem beszéli a magyar nyelvet) a megállapodás érvénytelenségét nem eredményezi, tekintettel arra, hogy a megállapodást rajta kívül ... és ... is aláírták, a munkaviszony közös megegyezéséről tárgyaltak a felperessel, az utolsó munkában töltött nap időpontját módosították. Alperes a megállapodás aláírásakor úgy járt el ahogyan az alperesnél gyakorlat volt. ... a megállapodásban foglaltakat elmagyarázták. A törvényszék az Mt. 22. §
(7)bekezdése kapcsán is - bár a jogszabályhelyet nem jelölte meg - helyes álláspontra jutott. Az Mt. 31. §-a a jognyilatkozatokra a Ptk. 6:7. §
(4)bekezdése de a 6:
  1. § egyetlen bekezdésének alkalmazását sem írja elő. [38] Az Mt.
  2. §-
  3. §-ai alkalmazása a jogvita jogalapi kérdésének eldöntéséhez nem voltak alkalmazhatóak, mivel ezek a munkavégzés hiányában való díjazás, valamint a távolléti díj számításának szabályait tartalmazzák. [39] Az alperes - a fentebb kifejtettekre tekintettel - téves álláspontra helyezkedett, amikor úgy vélte, hogy teljesített túlórának csak az elrendelt túlmunkavégzés alapján teljesített munkaórák minősülnek. A törvényszék a lefolytatott bizonyítás (tanúvallomások, felperes nyilatkozatai, becsatolt iratok stb.) alapján helytálló következtetésre jutott a felperes kereseti kérelme jogalapja megalapozottsága tárgyában, azonban téves álláspontra helyezkedett az összegszerűséget illetően. [40] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét az írásbeli elrendelés hiánya miatt összegszerűségében is bizonyítatlannak, míg a másodfokon eljáró bíróság a perben lefolytatott bizonyítási eljárás alapján (rugalmas jelenléti ívek, ... és ... tanúvallomása) megállapíthatónak tartotta a teljesített túlórák számát, a felperesi számítás helyességét. A törvényszék iratellenesen állapította meg, hogy az alperes a felperes kereseti kérelmét összegszerűségében nem vitatta, tekintettel arra, hogy az alperes az ellenkérelme
  4. oldal
  5. bekezdésében (3.pont) állította, hogy „ Az alperes által ezen jogszabályi kötelezettség hiányában is elkészített munkaidő nyilvántartás nem egyezik meg azzal, amit a felperes F/
  6. szám alatt becsatolt". Állítása bizonyítására csatolta 3/A/
  7. szám alatt az alperes által vezetett nyilvántartást. [41] A Legfelsőbb Bíróság több döntésében (Pf. III.20.402/1998.; BH
  8. 54.) kifejtette, hogy ha az alperes a kereseti kérelmet jogalap tekintetében vitatja, úgy nincs joghatása, ha az összegszerűségre nem nyilatkozik. [42] A rendkívüli munkavégzés ellenértéke iránti kereseti kérelem esetén a bizonyítási kötelezettség nemcsak arra vonatkozik, hogy egy adott napon a munkavállaló részéről munkavégzés történt, bizonyítani szükséges a teljesített óraszámot is. A perbeli esetben tényként lehetett megállapítani, hogy a felperes rendszeresen túlmunkát teljesített, az első- és a másodfokon eljáró bíróságok azonban téves álláspontjaik miatt a teljesített túlmunka időtartamát, ellenértékének felperesi számítását nem tisztázták. [43] A felperes kereseti kérelmének alapját a rugalmas jelenléti ív (kártyacsipogás alapján jelezte a munkaidőt) képezte, mely szerint a „balansz" (8 órán felüli munkavégzés) időtartama 381 óra 32 perc volt. Az alperes állítása szerint (4.sz jegyzőkönyv) a rugalmas jelenléti ív nem munkaidő nyilvántartás volt, azt nem az alperes állította ki. ... tanúvallomása szerint nem a rugalmas jelenléti ív volt a bérelszámolás alapja, a balansz idő a 8 óra feletti munkahelyen tartózkodás időtartama (
  9. jegyzőkönyv). ... nyilatkozata szerint a munkaidő nyilvántartás alapja a beléptetőkártya volt. A munkaidő 8 óra, az ebédidő fél óra volt az e feletti idő volt a balansz idő. A rugalmas jelenléti ív a munkavégzési helyen a ténylegesen ledolgozott időt rögzítette. A tényleges és a kifizetett munkaidő nem volt azonos (
  10. jegyzőkönyv). ... alperesnél informatikai vezető programozta a beléptető rendszert. Elmondta, hogy az „alperesnél rugalmas jelenléti ív, balansz kimutatás volt. A munkaidő nyilvántartás a beléptetési rendszerre épült, ez volt a bérszámfejtés alapja is. A munkaidő nyilvántartás és a bérszámfejtés között eltérés volt." A kimutatásban (F/8) a ténylegesen ledolgozott óra és a 8 óra feletti (balansz idő) szerepel. A rendszer a 8 órát meghaladó 4 órán felüli túlórát automatikusan levágta, azaz nem tüntette fel. A tényleges munkavégzés a jelenléti íven feltüntetettel megegyezik (
  11. jegyzőkönyv). A munkaidő számításra az alperesnél bérszámfejtési csoportvezetőként dolgozó ..., valamint .... Emberi Erőforrás vezető részletes nyilatkozatot tett az alperes által az alperes telephelyén felvett és 22/A/
  12. szám alatt csatolt jegyzőkönyvben. [44] Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet - egyetértve a törvényszék jogalapi döntésével - közbenső ítéletnek tekintette a Pp.
  13. §
(3)bekezdése alkalmazásával. A Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.13/2015/
  1. számú ítéletét, valamint a másodfokú bíróság ítéletének az alperesi marasztalás összegére, az első- és a másodfokú eljárás költségére és illetékére vonatkozó rendelkezéseit a Pp.
  2. §
(4)bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot e körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. [45] A megismételt eljárásban a munkaügyi bíróságnak a felperes kereseti kérelmét összegszerűségében kell vizsgálnia, figyelemmel arra, hogy a felperest terheli a bizonyítási kötelezettség a rendkívüli munkavégzés óraszámának és számítási helyességének bizonyítása is (Pp.
  1. §). A bíróságnak értékelnie kell a rugalmas jelenléti ív, valamint az alperesi óraszám kimutatások adatait, a felek által becsatolt kimutatások ellentmondásait fel kell oldania. A megismételt eljárásban alperesnek kizárólag a felperes által elvégzett számítási adatok, az alapul szolgáló okiratok adatainak vitatására van lehetősége. A felperest megillető rendkívüli munkavégzés számítása körében szükség esetén a bizonyítást ki kell egészíteni (akár szakértő igénybevételére is sor kerülhet). Az így rendelkezésre álló adatokat értékelve - helytállósága esetén irányadónak tekintve a rugalmas jelenléti íveken szereplő óraszámokat - az elsőfokú bíróságnak a Pp.
  2. §
(1)bekezdése alapján kell megállapítania a kimutatott rendkívüli munkavégzés óraszámán belül a tényleges munkában töltött idő tartamát, amelynek keretében - a bizonyítékok okszerű és életszerű mérlegelése alapján - lehetőség van a kereseti kérelemben feltüntetett óraszámtól eltérő mértékű rendkívüli munkavégzés megállapítására. Záró rész [46] A Kúria a peres felek felülvizsgálati eljárásban felmerült költségét a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §
(2)bekezdése, a felülvizsgálati eljárás illetékét az Itv 58. §
(1)bekezdése alapján csupán megállapította, annak viselése felől az elsőfokú bíróságnak kell döntenie (Pp. 275. §
(5)bekezdés). [47] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson bírálta el (Pp. 274. §
(1)bekezdés). Budapest,
  1. április
  2. Dr. Zanathy János s.k. a tanács elnöke, Dr. Farkas Katalin s.k. előadó bíró, Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.