Pf.20158/2018/4 – Pécsi Ítélőtábla

(3)c. pontja szerint jelölte meg, kérte, hogy a másodfokú bíróság a megállapított tényekből az elsőfokú bíróságtól eltérő jogi következtetést vonjon le, és a megállapított tényeket másként minősítse. Arra hivatkozott, az „idekommandírozott csürhe" kifejezés rá vonatkozott, a cégét és munkatársait titulálta azzal állatokból álló csoportnak az alperes, mert a sajtóközlemény nevének feltüntetésével egyértelműen reá utal. Álláspontja szerint a kifejezés nem politikai vitában hangzott el, de az egy politikai vitában is olyan véleménynyilvánításnak minősül, amely kifejezésmódjában indokolatlanul és aránytalanul bántó, megalázó, lekicsinylő, átlépi a politikai vitakultúrában bevett stílus és hangnem elfogadott kereteit. Hivatkozott arra, a jogi személy fél sérelmére nem csak a valótlan tényállítás, hanem bántó véleménynyilvánítás is megvalósítja a jóhírnév megsértését. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és a felperes a másodfokú perköltségben marasztalását kérte. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a felperes által sérelmezett jelzősszerkezet H.R. Zrt.-ről alkotott kép része volt, nem a felperesről szólt. Azt is fenntartotta, a k-i közhangulatot borzoló beruházás kapcsán kialakult politikai közbeszéd részeként látott a cikk napvilágot, az abban kialakult határokat a kifejezés nem lépte át. Utalt arra is, a felperes a gumiégető kampánya alatt két egymásnak ellentmondó közvélemény kutatást is végzett, ezért reá más mérték alkalmazandó, mint a politikával nem foglalkozó jogi személyek esetében. A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság az ítéleti tényállást helyesen állapította meg, az abból levont következtetések nagyobb részével és a keresetet elutasító érdemi döntéssel egyetértett a másodfokú bíróság. Az elsőfokú bíróság helyesen indult ki abból, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 3:1.§

(3)bekezdése folytán a felperest személyhez fűződő jogként megilleti a 42.§

(1)bekezdése és a 43.§ d) pontja szerinti jóhírnévhez fűződő jog. A személyhez fűződő jog megsértése miatt indított perben is alkalmazandó PK. 13. számú állásfoglalás I. pontja szerint sajtóhelyreigazítást az kérhet, akinek személyére a sajtóközlemény - nevének megjelölésével vagy egyéb módon - utal, vagy akinek a személye a sajtóközlemény tartalmából felismerhető. Az alperes közzétett írása egészének és összefüggéseinek vizsgálata alapján a másodfokú bíróság nem értett egyet azzal a következtetéssel, hogy a kifogásolt kifejezés nem az alperes személyére vonatkozik. A cikk megnevezi ugyan a tervezett gumiégető beruházóját „H." néven, és többször utal rá, lényegi közlése azonban az alperes által végzett újabb közvélemény kutatásról való tájékoztatás, az olvasók figyelmének felhívása az azzal kapcsolatos jogaikra, a kérdezők ellenőrzésére, és felkérésük arra, számoljanak be a közvélemény kutatás lefolytatásáról, kérdéseiről tapasztalataik alapján. A cikknek nem a tervezett beruházással kapcsolatos részét, hanem kifejezetten a közvélemény kutatás lebonyolítására vonatkozó részét követi az az utolsó bekezdés, ami szerint "ma már minden k-nak élnie kell a gyanúval: ez a helyi hatalom, és az általa idekommandírozott csürhe nem rendes emberekből áll. Maguknak akarnak jót, nem K-nak, és ezért állandóan a körmükre kell nézni." Mindebből csak arra vonható le megalapozott következtetés, hogy bár a kifogásolt részt tartalmazó bekezdés nem nevezi meg, de az „idekommandírozott csürhe" kifejezés a cikkben név szerint megjelölt, közvélemény kutatást végző alperesre utal, és nem a tervezett gumiégető beruházójára, ez a közlés tartalmából határozottan felismerhető. Az elsőfokú bíróság a felperes felismerhetőségének hiányára levont - és a fentiek szerint téves következtetése ellenére érdemben vizsgálta azt is, az alperes a kifogásolt közléssel megsértette-e a felperes jó hírnévhez való személyhez fűződő jogát. Ennek során helyesen minősítette az erőteljes kritikát megvalósító „idekommandírozott csürhe" kifejezést véleménynyilvánításnak és megalapozottan utalt arra, az akkor sérti a felperes jó hírnevét, ha egyúttal valótlan tényállítást foglal magában vagy indokolatlanul bántó, sértő, lealacsonyító, ennek hiányában a véleménynyilvánítás szabadsága a túlzó vagy felfokozott érzelmeket tükröző vélekedéseket is megilleti. A véleménynyilvánítás alkotmányos alapjog, a bírói gyakorlat a véleménynyilvánítás alkotmányos alapjogának és a személy jó hírnévhez fűződő személyiségi jogának ütközése esetén az előbbit részesíti előnyben az elsőfokú bíróság által helyesen felhívott 36/1994.(VI.24.) AB határozat indokolásában írtakra is figyelemmel. A véleménynyilvánítási szabadság alapvető célja annak a lehetőségnek a biztosítása, hogy az egyén mások véleményét formálja, másokat saját álláspontjáról meggyőzzön. A véleménynyilvánítás szabadsága ezért általában mindenféle közlés szabadságát magában foglalja, függetlenül a közlés módjától, értékétől, erkölcsi minőségétől, többnyire a valóságtartalmától is. A felperes álláspontjával szemben nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a gumiégető lakossági támogatásáról készülő közvélemény kutatásról szóló alperesi cikket közügyben folytatott vitának minősítette. Számos híradásból, újságcikkből köztudomású - a perben a felek sem vonták kétségbe -, hogy a K-on tervezett gumiégető kapcsán a városban éles politikai vita alakult ki, helyi népszavazás kiírása érdekében aláírásgyűjtésre került sor, és az alperes által kritikával illetett felperesi tevékenység az ebben az ügyben másodszor végzett közvélemény kutatása volt. A közéleti vita tárgyául szolgáló ügyben végzett közvélemény kutatás kapcsán az alperesnek számolnia kellett azzal, hogy a vitában résztvevők - így az alperes - fokozott figyelemmel és kritikával illetik az ennek során kifejtett minden intézkedését. Ezért a másodfokú bíróság is alkalmazhatónak találta azokat a közéletben résztvevők személyiségi jogainak érvényesítése körében kialakított elveket, amelyek szerint a kedvezőtlen véleménynyilvánítás, értékítélet önmagában akkor sem alapoz meg személyiségvédelmet, ha túlzó, vagy felfokozott érzelmeket tükröz. Az alperes közleményének nagy része a felperes fenti tevékenységével függ össze, a korábbi közvélemény kutatásra hivatkozással annak kritikáját tartalmazza összefüggéseiben, a cikk végkövetkeztetése, hogy az olvasóknak válaszadás esetén ellenőrizniük kell a közvélemény kutatás folyamatát, és ebben a körben veti fel annak gyanúját, hogy sem a helyi hatalom, sem az általa „idekommandírozott csürhe" nem rendes emberekből áll. A felperesre vonatkozó kifejezés a közvélemény kutatás végzésével kapcsolatos markáns vélemény, annak erős kritikája a gumiégető beruházás kapcsán a város vezetésének tevékenységét sérelmező alperes szemszögéből. A „csürhe" kifejezés használata más személlyel, vagy személyek csoportjával szemben általában minősülhet kifejezetten bántónak, sőt megalázónak, a közéleti vita tárgyául szolgáló ügyben közvélemény kutatást végző jogi személy tevékenységét összefüggéseiben kritizáló cikkben azonban ezt a kifejezést nem lehetett elszigetelten, kiragadottan vizsgálni. A közlemény egymáshoz tartalmilag szorosan kapcsolódó felperesre vonatkozó részeit összefüggésében értékelve a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság következtetésével, azzal, hogy az alperes a csürhe kifejezés alkalmazásával a felperes személyét, működését és közvélemény-kutatói tevékenységét nem titulálta állati sorba sorolandónak. Az alperesnek ez a véleménye a közügyek vitatása során nem lépte túl a véleménynyilvánítás szabadságát még akkor sem, ha a felperest hátrányosan érintő, nem vitásan túlzó és felfokozott erőteljes kritikát fogalmazott meg. Kétségtelen, hogy a sérelmezett közlés a felperest kedvezőtlen színben tünteti fel, róla negatív értékítéletet fejez ki, azonban azt a publikáció egészének összefüggésében értékelve a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a leírtak nem lépik át a szabad véleménynyilvánítás jogszabályi keretek által biztosított és védett határait olyan módon, hogy amiatt a jogi személy felperes jóhírnévhez való személyhez fűződő jogát védelemben kellene részesíteni. A másodfokú bíróság ezért az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntését az indokolás fenti módosításával a Pp.383.§

(2)bekezdése alapján - a Pp.376.§

(1)bekezdése szerint a fellebbezést tárgyaláson kívül elbírálva - helybenhagyta. A felperes fellebbezése nem vezetett eredményre, a Pp.83.§

(1)bekezdése alapján köteles ezért a pernyertes alperes javára másodfokú perköltséget fizetni, amely másodfokú ügyvédi munkadíj. Ezt az alperes a csatolt költségjegyzékben a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3.§

(2)bekezdés a) pontja alapján 50.000 Ft-ban számította fel. Ebben az ügyben azonban a pertárgy értéke nem állapítható meg, ezért a 3.§

(3)bekezdése alapján a másodfokú bíróság az ügyvédi munkadíj általános forgalmi adóval növelt összegét 10.000 Ft-ban állapította meg. A pervesztes felperes a Pp.101.§

(1)bekezdése és 102.§

(1)bekezdése alapján köteles megfizetni az államnak a le nem rótt 48.000 Ft fellebbezési illetéket. écs,

1. március
2. . Szentpéteriné dr. Bán Erzsébet s.k. a tanács elnöke, Dr. Kovács János s.k. előadó bíró, Dr. Berki Csilla s.k. bíró