Bf.128/2018/10 – Győri Ítélőtábla

(1)bekezdés,

(3)bekezdés). Ezért őt mint visszaesőt 7 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlottal szemben 21.000,- Ft összegben vagyonelkobzást rendelt el, a kiszabott szabadságvesztésbe a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt beszámítani rendelte, megállapította továbbá, hogy a vádlott legkorábban a büntetése háromnegyed részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Elrendelte a Tatabányai Járásbíróság 15.B.479/2015/

1. számú ítéletével kiszabott 1 év 8 hónap börtönbüntetés végrehajtását, rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelekről, valamint a bűnügyi költség viseléséről. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, súlyosításért, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A Győri Fellebbviteli Főügyészség BF.303/2018/3-I. számú átiratában rámutatott, hogy a Be.
2. §

(3)bekezdésére figyelemmel a másodfokú felülbírálat korlátozott. Kifejtette, hogy a törvényszék a büntetőeljárási szabályoknak megfelelően tartotta meg az előkészítő ülést, hatályon kívül helyezésre okot adó eljárási szabálysértést nem vétett. Ugyanakkor a fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által kiszabott, a vádlott által megvalósított bűncselekmény vonatkozásában irányadó 12 év 6 hónap középmértéknek is inkább csak a felét megközelítő szabadságvesztés büntetés a vádlottnak az előkészítő ülésen tett beismerésére és a beismerés bírói elfogadására tekintettel sem arányos. A törvényszék által értékelt súlyosító körülmények ugyanis a vádlott személyében rejlő fokozott társadalomra veszélyességre utalnak, s ezek jelentős nyomatéka, valamint a bűncselekmény tárgyi súlya indokolja a vádlottal szemben a középmértéket jobban megközelítő tartamú szabadságvesztés büntetés kiszabását. A védő fellebbezésének indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróságon előterjesztett végindítványában foglaltakat változatlan formában és tartalomban fenntartja. Kérte, hogy a másodfokú bíróság nyomatékos enyhítő körülményként értékelje azt, hogy a védence a bűnösségére is kiterjedő, feltáró jellegű beismerő vallomást tett. A vádlott személyi körülményeit illetően rámutatott arra is, hogy védence az elfogását megelőzően alkalmi munkából biztosította a megélhetését, amely szerénynek mondható életkörülményeket biztosított számára, édesanyjával élt egy társasházi lakásban, melyet közösen tartottak fenn, olyan fogyasztói kört pedig, amely rendszeres és jelentős mennyiségű bevételi forrást jelentett volna a vádlott számára, az eljárás során nem lehetett feltárni. Utalt arra is, hogy védence tragikus körülmények között veszítette el súlyos betegségben szenvedő édesapját. Vitatta a súlyosító körülmények közül azt, hogy a hasonló típusú bűncselekmények elszaporodottak, megítélése szerint ugyanis az sem tartalmilag, sem statisztikai adatokkal nincsen alátámasztva, továbbá nem értett egyet a fellebbviteli főügyészség azon álláspontjával sem, amely szerint a törvényszék által értékelt súlyosító körülmények a vádlott személyében rejlő fokozott társadalomra veszélyességre utalnának. Mindezekre figyelemmel a büntetés enyhítését indítványozta. Az ítélőtábla nyilvános ülésén a fellebbviteli főügyészség képviselője az átiratban írtakat fenntartotta. Kifejtette, hogy a törvényszék a vádlott javára enyhítő körülményként kizárólag a beismerő vallomását tudta figyelembe venni, ugyanakkor a súlyosító körülmények nagy száma és nyomatéka a büntetés szigorítását teszik indokolttá. A vádlott visszaesőnek minősül, büntetőeljárás, valamint felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el a bűncselekményt, így a személyében rejlő társadalomra veszélyesség szükségessé teszi, hogy a középmértéket jobban megközelítő szankció kiszabására kerüljön sor. A vádlott védője az ítélőtábla nyilvános ülésén előadta, hogy védence beismerő vallomást tett arra nézve, hogy kábítószert birtokolt, ugyanakkor az eljárás során a védelem álláspontja az volt, hogy a kereskedelmi tevékenység erősen megkérdőjelezhető. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy a nyomozó hatóság egyetlen személyt derített fel, akinek - elmondása szerint - a vádlott kábítószert értékesített 21.000,- Ft értékben, mindezt azonban a védence tagadta. Emellett, ha valóban rendszeres haszonszerzés céljából tartotta volna magánál a kábítószert, szélesebb ügyfélköre lett volna, akik szintén alátámaszthatták volna, hogy rendszeresen kereskedett. Rámutatott arra is, hogy a lefoglalt kábítószer rendkívül szennyezett volt, így a forgalmi értéke is csekélynek tekinthető, valamint kereskedelmi tevékenységhez szükséges eszközöket sem foglaltak le a vádlottól. Mindezekre figyelemmel a büntetés enyhítését kérte. A vádlott az utolsó szó jogán csatlakozva a védőjéhez ugyancsak a büntetés enyhítését kérte. A fellebbezések nem alaposak. Az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát az előkészítő ülésen a Be. 504. §

(3)bekezdése alapján végzésével elfogadta, és a Be. 565. §

(1)bekezdésére figyelemmel a vádlott bűnösségét a bűnösség beismerésére, a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadására és az eljárás ügyirataira alapította. Mindezek alapján vádlott neve vádlottat a vádirattal egyezően bűnösnek mondta ki a Btk. 176. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés szerint minősülő kábítószerkereskedelem bűntettében, és ezért őt mint visszaesőt 7 év fegyházbüntetésre ítélte. A törvényszék ítéletével szemben a Be. 583. §

(3)bekezdés a) pontjára figyelemmel az ügyész kizárólag a kiszabott büntetés tartama miatt, súlyosításért, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása végett, míg a vádlott és védője enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést. A Be. 590. §

(1)és

(2)bekezdése szerint a másodfokú bíróság, amennyiben a törvény kivételt nem tesz, a fellebbezéssel érintett ítéletet teljeskörűen, az azt megelőző eljárással együtt bírálta felül. A felülbírálat során vizsgálja az ítélet megalapozottságát, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, intézkedés alkalmazására vonatkozó rendelkezéseit, valamint az indokolás helyességét és az eljárási szabályok megtartását, tekintet nélkül arra, hogy ki, milyen okból fellebbezett. Abban az esetben azonban, ha a Be. 583. §

(3)bekezdés a) pontja szerint a fellebbezés kizárólag a kiszabott büntetés vagy az alkalmazott intézkedés neme és mértéke vagy tartama ellen irányul, a másodfokú bíróság a Be. 590. §

(3)bekezdése alapján az ítéletnek csak a fellebbezéssel sérelmezett rendelkezését, illetve részét bírálja felül, és a Be. 591. §

(2)bekezdés a) pontjára figyelemmel nem vizsgálja az elsőfokú bíróság ítéletének megalapozottságát, továbbá a határozatát is az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapítja. Mindezekre figyelemmel - tekintettel arra, hogy az ügyész a kiszabott büntetés súlyosítása érdekében, míg a vádlott és a védő enyhítés végett jelentett be fellebbezést - az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének felülvizsgálatát a Be. 590. §

(3)bekezdésében meghatározott keretek között végezte el. Ennek során az ítélőtábla a Be. 599. § szerint megtartott nyilvános ülésen a Be. 590. §

(5)bekezdésében meghatározottak szerint vizsgálta meg az elsőfokú bíróság eljárását, valamint a törvényszék bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére és a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezését, és azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően folytatta le a büntetőeljárást, és nem vétett olyan eljárásjogi szabálysértést, mulasztást, amely az érdemi felülbírálat akadályát jelentette volna. A másodfokú bíróság megítélése szerint a törvényszék által megállapított és a Be. 591. §

(2)bekezdés a) pontja alapján a másodfokú eljárásban is irányadó tényállás mellett okszerűen került sor a vádlott bűnösségének megállapítására is, az adott tényállás mellett a vádlott felmentésére, vagy vele szemben az eljárás megszüntetésére nincs törvényes lehetőség. A vádlott terhére megállapított bűncselekmény minősítése is megfelel az anyagi jog szabályainak. A törvényszék színvonalas indokolással, az 1/

1. Büntető jogegységi határozatban kifejtettekre is figyelemmel kimerítő részletességgel sorakoztatta fel azokat az ismérveket, amelyek alapján megállapítható, hogy a vádlott kábítószerrel kereskedett. Az irányadó tényállás szerint ugyanis egyrészt legkevesebb 15 alkalommal összesen 21.000,- Ft értékben értékesített marihuánát tanú 1 részére, másrészt olyan mennyiségű kábítószert tartott magánál, amely alapján okszerű következtetés vonható arra, hogy azt haszonszerzés céljából a későbbiekben értékesíteni kívánta. Emiatt a vádlott cselekménye a Btk.
2. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés szerint minősülő kábítószer-kereskedelem bűntettének minősül. Itt utal az ítélőtábla arra, hogy az elsőfokú ítélet felülvizsgálata során azokat a védői felvetéseket, miszerint a vádlott kábítószer-kereskedelemre irányuló tevékenysége a nyilvános ülésen elmondott perbeszédben előadott érvek mentén erősen megkérdőjelezhető, a másodfokú bíróság nem vizsgálhatta. Egyrészt, mert úgy az ügyészi, mint a védelmi fellebbezés kizárólag a kiszabott büntetés mértéke ellen irányult, így a Be. 590. §

(3)bekezdésére figyelemmel az ítéletnek csak ezen sérelmezett rendelkezése bírálható felül, az elsőfokú bíróság ítéletének megalapozottsága pedig nem vizsgálható. Másrészt az elsőfokú bíróság - miután a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát az előkészítő ülésen végzésével elfogadta - a vádlott bűnösségét a bűnösség beismerésére, a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadására és az eljárás ügyirataira alapítva a vádirattal egyező tényállás és minősítés szerint állapította meg. Ennélfogva a Be. 580. §

(2)bekezdés

1. a)és
2. b)pontjára figyelemmel a bűnösség megállapítása és a bűncselekmény váddal egyező minősítése fellebbezéssel nem is támadható. A büntetés kiszabása során az enyhítő és súlyosító körülményeket az elsőfokú bíróság helyesen vette számba, részletesen ismertette és elemezte azokat a releváns tényezőket, amelyeket a joghátrány megállapítása alkalmával irányadónak kell tekinteni. A vádlott által elkövetett bűncselekmény tárgyi súlya jelentős, öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. A jogalkotó által a büntetési tételkeretben absztrakt módon meghatározott kiemelt társadalomra veszélyesség mellett azonban a joghátrány meghatározása során figyelemmel kell lenni a büntetéskiszabás egyéb szempontjaira, így a bűncselekmény konkrét tárgyi súlyára, a tettarányos büntetés és az elkövető személyes körülményeihez igazodóan a joghátrány egyéniesítésének követelményére is. A vádlott által megvalósított bűncselekmény tényleges tárgyi súlyát vizsgálva megállapítható, hogy a vádlottól lefoglalt kábítószer hatóanyag tartalma ugyan meghaladja a bűncselekmény súlyosabb minősítését megalapozó jelentős mennyiség alsó határát, azonban nem sokkal, annak mindössze 164 %-a. Ezzel kapcsolatban arra is figyelemmel kell lenni, hogy a lefoglalásnak köszönhetően a kábítószer nem került ki a piacra, nem jutott el a fogyasztókhoz, amely a konkrét tárgyi súlyt akkor is enyhíti, ha tettenérés történt. Ugyanakkor a vádlott személyi körülményeit elemezve rögzíthető, hogy nagy számban vannak jelen a súlyosító körülmények. A vádlott büntetett előéletű, visszaesőnek minősül, a bűncselekményt büntetőeljárás, valamint felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, mindez pedig akkor is jelentős súllyal esik latba és a vádlott fokozott társadalomra veszélyességére utal, ha a bűncselekmény elkövetését beismerte és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Mindezen személyi és tárgyi tényezőket egybevetve az ítélőtábla úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított joghátrány igazodik az enyhítő és a súlyosító körülményekhez, a büntetési célok elérését megfelelően szolgálja, továbbá megfelel a tettarányos büntetéskiszabás és az egyéniesítés követelményének is. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság a kétségtelenül inkább méltányosnak tekinthető büntetés súlyosítását a Be. 605. §

(2)bekezdésében meghatározott korlátozásra is figyelemmel nem tartotta indokoltnak, míg a büntetés enyhítését a vádlott személyéhez köthető súlyosító körülmények nagy száma és nyomatéka zárta ki. Mindezek alapján az ítélőtábla a Be. 605. §

(1)bekezdése alapján az elsőfokú ítéletet - mivel egyéb rendelkezései is törvényesek voltak - helybenhagyta. A másodfokú bíróság a Btk. 92. §

(1)bekezdés alapján számította be a kiszabott szabadságvesztésbe a vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a másodfokú eljárás befejezéséig előzetes fogvatartásban töltött időt. Győr,

1. március
2. Dr. Kovács Tamás sk. a tanács elnöke Dr. Élő András sk. előadó bíró Dr. Takácsné dr. Helyes Klára sk. bíró Záradék: Ez a végzés és a Tatabányai Törvényszék
3. november
4. napján kelt 17.B.283/2018/
5. számú ítélete
6. március
7. napján jogerőre emelkedett. Győr,
8. március
9. Dr. Kovács Tamás sk. a tanács elnöke