Fővárosi Ítélőtábla 31.Gf.40.698/2018/5/I. szám A Fővárosi Ítélőtábla a felperesnek a Stefán és Pázmándi Ügyvédi Iroda által képviselt II. r. és az III. r. alperes ellen tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelensége iránt indított perében a Fővárosi Törvényszék
- szeptember
- napján kelt 24.G.41.885/2017/
- számú ítélete ellen a II.-III.r. alperes által
- sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán - tárgyalás alapján meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja, és a felperes keresetét elutasítja. Mellőzi a II.r.-III.r. alperes elsőfokú perköltségben és feljegyzett kereseti illetékben marasztalását. Megállapítja, hogy a feljegyzett 36.000 (Harminchatezer) forint kereseti illetéket az állam viseli. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül a II.r.-III.r. alperesnek mint egyetemleges jogosultnak 86.100 (Nyolcvanhatezer-egyszáz) forint együttes első- és másodfokú perköltséget. Az ítélőtábla az ítéletét - az elsőfokú bíróság útján - megküldeni rendeli a NAV Észak-budapesti Adóigazgatóságának a II.r.-III.r. alperes által átutalással megfizetett 48.000 (Negyvennyolcezer) forint fellebbezési eljárási illeték visszatérítése érdekében. Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes, mint adós és az ... ... Részvénytársaság (a perben már nem álló I. r. alperes), mint bank, valamint hitelező és zálogjogosult
- szeptember
- napján önálló zálogjoggal és készfizető kezességvállalással biztosított ingatlanvásárlási kölcsönszerződéseket kötöttek, amelyet 2086/
- ügyszámon közjegyzői okiratba foglaltak. A
- számú kölcsönszerződés alapján a bank az adós részére 41.228 svájci frank devizanemben nyilvántartott, míg a 60979458 számú kölcsönszerződés alapján 38.401 svájci frank devizanemben nyilvántartott kölcsönt nyújtott. A kölcsönszerződések 4.
- pontja alapján a kölcsön és járulékai mindenkori összegének megállapítása, illetve a kölcsön folyósításának időpontja és a szerződés alapján fennálló tartozás mindenkori összegének igazolása szempontjából a bank üzleti könyvei és nyilvántartásai voltak az irányadóak, az azokban foglaltakat kellett mértékadónak és hitelesnek tekinteni. Ennek megfelelően a szerződő felek a mindenkor fennálló kölcsön és járuléktartozás mértékének megállapítása tekintetében alávettették magukat a hitelezők nyilvántartásai és üzleti könyvei tartalmának, azt magukra nézve kötelezőnek fogadták el. II. és III. r. alperesek I. r. alperes jogutódjai. *** A felperes módosított keresetében a tényállásban megjelölt kölcsönszerződések 4.
- pontja tisztességtelensége miatt a kölcsönszerződések részleges érvénytelenségének megállapítását kérte a 18/
- (II.05.) Kormányrendelet
- §
(1)bekezdés a.), b.) és j.) pontja, illetve a rPtk. 209/A. §
(2)bekezdése alapján. A Kormányrendelet 1. §
(1)bekezdés j.) pontja alapján amiatt találta tisztességtelennek a kikötést, mert az megfordítja az egyébként irányadó bizonyítási terhet. A kikötésben lévő alávetéssel a felperes lemondott arról, hogy vita esetén kétségbe vonhassa a hitelező által meghatározott tartozás összegét, amit a hitelező saját nyilvántartása révén határoz meg és jogosult azt közjegyző által közokiratba foglaltatni, mely alapján a szerződéskötéskor hatályos Vht. 21. §
(1)bekezdése szerint végrehajtási záradékkal látható el az okirat. Ennek az a következménye, hogy a felperes az ellene indult végrehajtási eljárást csak akkor tudja megszüntetni, vagy korlátozni, ha a hitelezővel szemben indított perben a Pp. 164. §
(1)bekezdése alapján bizonyítja a Pp. 369. § b.) pontjában foglaltakat. Utalt arra, hogy a ténytanúsítvány nélkül sem a közokiratba foglalt felmondás, sem a kölcsönszerződés nem felel meg a Vht. záradékolással kapcsolatos feltételeinek. A kölcsönszerződés közokiratba foglalásának időpontjában ugyanis a kölcsön folyósítására még nem került sor, így nincs tartozás, másrészt a közokiratba foglalt felmondás csak a nyilatkozat megtételét, esetleges kézbesítését igazolja, a felmondás jogszerűségét nem. A felmondással lejárttá tett tartozás összegére és a felmondásról szóló értesítés tényére is kiterjedő ténytanúsítvány, a közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés támadott pontjával együtt képes teljesíteni a záradékolás Vht. 23/C. §
(2)bekezdése szerinti feltételét. A ténytanúsítványhoz a támadott szerződési feltétel hiányában nem fűződhetne a Pp. 195. §
(6)bekezdése szerinti bizonyító erő. A szerződés támadott rendelkezésén alapuló ténytanúsítvány hiányában a bank csak fizetési meghagyásos eljárás, vagy per keretében érvényesíthetné az igényét és az adós vitatása esetén neki kellene bizonyítania a követelése összegszerűségét is. Bár a nyilatkozat - a tartozás esedékessége és konkrét összegének megjelölése hiányában - nem minősül a Ptk. 242. §-a szerinti tartozás elismerésnek, joghatását tekintve azonban azzal azonos megítélés alá esik (bianko tartozás elismerés). Utalt arra, hogy a rPtk. 209. §
(1)bekezdése értelmében a tisztességtelenség vizsgálata során az Európai Unió Bírósága C-415/
- számú ítéletében kifejtettek az irányadók. A támadott szerződési feltétel alapján a bank olyan előnyhöz jut, mely megkönnyíti számára a fogyasztóval szemben az igényérvényesítést, egyúttal megnehezíti a fogyasztó joggyakorlását azáltal, hogy az általános szabályoktól eltérően a fogyasztónak kell a bank üzleti könyveiben szereplő tartozással szemben a bank elszámolásának esetleges téves voltát igazolni. Alappal feltételezhető, hogy az ésszerűen eljáró adós a szerződési feltétel nem fogadta volna el, így az a rPtk.
- §
(1)bekezdése szerint is tisztességtelennek minősül. Hivatkozott arra is, hogy a feltételben a hitelező arra ad felhatalmazást, hogy kifejezett és egyértelmű nyilatkozata nélkül harmadik személynek szolgáltasson ki adatokat a bank, mely a banktitkot sérti, jogszabályba ütköző fogyasztói szerződésben lévő feltétel tisztességtelen (Hpt. 51. §
(1)bekezdés). *** A II.-III. r. alperes a kereset elutasítását kérte, arra hivatkozással, hogy a támadott 4.
- pont tisztességtelensége nem állapítható meg. Rámutattak, hogy a támadott szerződési feltétel nem értelmez egyoldalúan semmilyen szerződéses rendelkezést vagy feltételt (Kormányrendelet
- §
(1)bekezdés a.) pont), nem fogalmaz meg a teljesítéssel kapcsolatos szabályt, a hitelező saját szerződésszerű teljesítésével kapcsolatos rendelkezést nem tartalmaz (Kormányrendelet 1. §
(1)bekezdés b.) pont), a bizonyítás terhét a fogyasztó hátrányára nem változtatja meg (Kormányrendelet 1. §
(1)bekezdés j.) pont), s egyebekben sem tekintendő a régi Ptk. 209/A. §-a
(2)bekezdése szerinti tisztességtelen kikötésnek. Utaltak arra, hogy a kölcsön egyenlegével kapcsolatosan több jogszabályi rendelkezés alapján terheli kimutatási kötelezettség a bankot, s köteles kivonatot küldeni az ügyfél részére (rHpt. 206. §; új Hpt. 275. §, jelzálog hitelszerződés felmondása esetén Hpt. 283. §
(3)bekezdés;
- évi CLXII. törvény
- §). A kölcsönszerződés összhangban van a kógens felügyeleti szabályokkal. A Hpt. felhívott rendelkezései vélelmet állítanak fel a banki nyilvántartás helyessége mellett abban az esetben, ha azt az ügyfél meghatározott időn belül nem vitatja. A kölcsönszerződés biztosítja az ügyfél javára azt a jogot, hogy a kimutatás ellen annak kézhezvételétől számított 60 napon belül kifogással éljen, annak elutasítása esetén a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti, mely eljárás során a pénzintézet köteles alátámasztani kimutatásának helyességét. A kölcsönszerződés 4.
- pontja semmilyen összefüggésben nincs a kölcsöntartozás közvetlen végrehajthatóságával, illetve a tartozás összegszerűségére vonatkozó bizonyítási teherrel. A nyilvántartási kötelezettségre vonatkozó rendelkezések nem érintik a felperes azon jogát, hogy tartozása összegét peres eljárásban, vagy a végrehajtás során vitassa, a támadott 4.
- pont a bizonyítási terhet a felperes hátrányára nem változtatja meg. A támadott rendelkezés nem értelmezhető lemondó nyilatkozatként, annak egyértelműnek és határozottnak kellene lennie, illetve a rPtk. 205/B. §
(2)bekezdésében foglaltaknak megfelelően külön figyelemfelhívó tájékoztatást követően kellett volna kifejezetten elfogadni azt az adósnak. A támadott 4.6. pont nem tesz mást, mint megismétli és kifejti a rHpt. 206. §
(2)bekezdésében, illetve a Hpt. 275. §
(2)bekezdésében foglalt törvényi rendelkezést, sem bizonyításnak, sem jogról való lemondásnak nem tekinthető. Amennyiben pedig a sérelmezett pont nem lenne egyértelmű, úgy azt a régi Ptk. 207. §
(2)bekezdése értelmében a fogyasztó számára kedvezőbb értelmezéssel kell alkalmazni (in dubio contra proferentem). A közjegyző a kölcsönszerződést látja el végrehajtási záradékkal, nem a felmondó nyilatkozat kézbesítését igazoló ténytanúsítványt. A teljesítés elmaradása esetén jogosult a bank a kölcsönszerződést azonnali hatállyal felmondani. A felmondásról szóló nyilatkozat közléséről közjegyzői ténytanúsítvány készül, mely alapján végrehajtási helyzetben két közjegyzői okirat, a kölcsönszerződés és a felmondást igazoló ténytanúsítvány áll rendelkezésére, s a teljes hátralékos összeg végrehajthatóságának tanúsítására a kölcsönszerződés felmondását igazoló ténytanúsítvány szolgál, az azonban csupán a végrehajtást kérő egyoldalú felmondó nyilatkozatát és a teljes tartozás lejárttá válását rögzíti. A végrehajtási záradékolás során a végrehajtást kérő határozza meg a végrehajtani kívánt összeget, ezt nem előzi meg semmilyen kontradiktórius eljárás, vagy érdemi vizsgálat, a bizonyítási teher erre tekintettel nem fordul meg. A végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti perben a bizonyítási kötelezettség a törvény rendelkezései alapján terheli az adóst, s nem a támadott szerződési pont folytán. Az Európai Unió Bíróság C-415/
- számú ügyben körülírt tisztességtelenségi tesztje alapján sem állapítható meg a támadott rendelkezés tisztességtelensége. Erre csak akkor lenne mód, ha az irányadó jogszabályok fényében a hátrány nem küszöbölhető ki, illetőleg ha ténylegesen is egyenlőtlenséget idéz elő a felperes számára, mely a perbeli esetben nem áll fenn. *** Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletében megállapította, hogy a felperes mint adós és a II.-III.r. alperes jogelődje, az ... Bank Zrt. mint hitelező között
- és
- számon létrejött hitelszerződések 4.
- pontja érvénytelen. Egyetemlegesen kötelezte a II.-III.r. alpereseket 72.000 forint feljegyzett kereseti illeték megfizetésére az állam, 25.400 forint elsőfokú perköltség megfizetésére a felperes javára. Rámutatott, hogy a felperes által támadott rendelkezés nem értelmezi a szerződés feltételeit, nem jogosítja a bankot saját teljesítése szerződésszerűségének megállapítására, így a Kormányrendelet
- §
(1)bekezdés a.) és b.) pontja alapján a tisztességtelensége nem állapítható meg, ugyanakkor a Kormányrendelet 1. §
(1)bekezdés j.) pontjába ütköző tisztességtelen kikötés. Utalt arra, hogy a hitelező jogosult eldönteni, hogy a követelés milyen eljárás keretében érvényesítni, a támadott rendelkezésre valamennyi eljárás keretében hivatkozhat. A támadott szerződési feltételben a felperes mindenfajta hitelezői igényérvényesítés esetére előre elfogadta a bank nyilvántartásait, tartozása fennállásának bizonyítékaként. Ennek a következménye az, hogy a hitelező a követelés fennállását és összegét önmagával a nyilvántartás adataival igazolhatja, s a fogyasztó kényszerül arra, hogy igényérvényesítés esetén a nyilvántartás adataival szemben bizonyítson. A hitelezőt a Hpt. alapján terhelő nyilvántartási és tájékoztatási kötelezettség nem öleli fel azt, hogy a nyilvántartások tartalmát a felperesnek el kellene fogadnia, így az ezzel összefüggésben felhívott jogszabályi rendelkezések nem támasztják alá a II.-III. r. alperes azon érvelését, hogy a támadott szerződési feltétel tisztességtelensége a rPtk. 209. §
(5)bekezdése kizáró rendelkezése folytán nem lenne érdemben vizsgálható. A támadott rendelkezés ugyanis nem olyan tartalmú, mely kógens jogszabályi rendelkezés hiányában is érvényesül, vagy amely diszpozitív szabályként a felek eltérő megállapodásának hiányában egyébként is a szerződés részévé válna. A közvetlen végrehajthatóság miatt a fogyasztó kényszerül perindításra, a végrehajtás megszüntetése, korlátozása iránti és egyéb perben a bizonyítás őt terheli. A Pp.
- § b.) pontja alapján neki kell igazolnia a követelés részbeni vagy egészben való megszűnését, így hátrányos helyzetbe kerül ahhoz képest, mintha a hitelező peres eljárásban érvényesítené vele szemben az igényét. Rámutatott, hogy az Európai Unió Bíróságának C-415/
- számú ítéletében kifejtettek a rPtk.
- §
(1)bekezdése szerinti tisztességtelenség vizsgálata körében alkalmazandók. A Kormányrendelet 1. §
(1)bekezdésében rögzített úgynevezett „fekete lista" szerinti tisztességtelenség teljesülése esetén további vizsgálatra nincs szükség. A perköltség viselése tekintetében kiemelte, hogy miután a felperes két szerződés rendelkezését támadta keresetében, így 2x36.000 forint kereseti eljárási illetékben marasztalta a pervesztes II.III.r. alperest. *** Az elsőfokú bíróság ítélete ellen előterjesztett fellebbezésében a II.-III.r. alperes elsődlegesen az ítélet megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását, másodsorban az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte. Fellebbezésük indokaként fenntartották a
- december
- napján benyújtott érdemi ellenkérelmükben részletesen kifejtetteket. Rámutattak, hogy az elsőfokú ítélet ténybeli tévedése (indokolás
- oldal
- bekezdés) az, miszerint a felperes vitatása esetén az alpereseknek kellene bizonyítaniuk követelésük mértékét egy polgári perben. A támadott 4.
- pont szerződésből való kiemelése esetén is közvetlen végrehajtási eljárásra kerülhet sor, melyben az alpereseket nem terheli bizonyítási kötelezettség (Kúria 1/
- számú GEH). A Kúria fenti elvi határozata nyomán, illetve (részben) azzal összefüggésben az egységes bírói gyakorlat a perbeli keresettel azonos kérelmeket már rendre elutasítja. Ezt reprezentálandó felsorolták azokat az ítéleteket, melyek - azonos tényállás alapján - az érintett 4.
- pont érvénytelensége/tisztességtelensége kapcsán előterjesztett kereseteket elutasították. Rámutattak, hogy a bírói függetlenség alapelve mentén születhetnek ugyan az egységes gyakorlattal szembehelyezkedő ítéletek, azonban a jogbiztonság vezérelve ilyen esetekben csorbul. Sérelmezték, hogy az elsőfokú bíróság téves jogértelmezéssel többszörözte a meg nem határozható pertárgyértéket csupán amiatt, mert a kereset egy közokiratba foglaltan két kölcsönszerződést is érintett. Álláspontjuk szerint a per tárgya egységes. *** A II.-III. r. alperes fellebbezése alapos. Mindenekelőtt arra mutat rá az ítélőtábla, hogy a Pp.
- §
(3)bekezdése alapján az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére akkor kerülhet sor, ha a bizonyítási eljárás nagy terjedelmű vagy teljes megismétlése, illetve kiegészítése szükséges. Az II.-III. r. alperes másodlagos fellebbezési kérelmében nem jelölte meg azt, hogy mely releváns tény bizonyítása maradt el az elsőfokú eljárás során. A per tárgya a felek közötti szerződés egyik rendelkezése tisztességtelenségének - azaz a szerződés tartalmának - a vizsgálata volt, mellyel összefüggésben további tény bizonyításának indokoltsága nem merül fel, erre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére nem látott alapot. Az elsőfokú bíróság a tényállást a jogvita elbírálásához szükséges és egyben elégséges körben feltárta, azt helyesen állapította meg, érdemi döntésével azonban az ítélőtábla az alábbiak szerint nem értett egyet. A Győri Ítélőtábla - az alábbiakban részletesen is kifejtetten -számos korábbi ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletében megjelenítettel ellentétes jogi álláspontot foglalt el (Győri Ítélőtábla Pf.I.20.140/2018/4/I.; Pf.II.20.340/2017/8.; Pf.II.20.069/2018/4/I.). EBH2018.G.1. számú döntésében a Kúria is akként foglalt állást, hogy a per tárgyát képező ténytanúsítvány kiállítására vonatkozó rendelkezés nem minősül joghatályos tartozáselismerő nyilatkozatnak, ezért a bizonyítási terhet a fogyasztó számára hátrányosan nem változtatja meg, és nem korlátozza a fogyasztó jogszabályon alapuló igényérvényesítési lehetőségeit, így nem tekinthető tisztességtelen szerződéses rendelkezésnek. I. „Fekete lista" A tisztességtelenség vizsgálata során elsődlegesen az tisztázandó, hogy a szerződési feltétel a rPtk. 209.§
(3)bekezdésének felhatalmazása alapján kiadott Kormányrendelet által (nem taxatív módon) meghatározott tisztességtelennek minősülő feltétel-e. A Kormányrendelet 1.§
(1)bekezdésébe tartozó (ún. „feketelista") és a Kormányrendelet 2.§-ában nevesített - az ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek tekintendő (ún. „szürke lista") tényállását kimerítő - feltételek esetén a bíróságnak nem kell vizsgálnia a rPtk.209.§
(2)bekezdése szerinti módon rPtk.209.§
(1)bekezdése szerinti feltételek megvalósulását. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy a kölcsönszerződés támadott pontja nem sérti az úgynevezett „feketelista" 1. § /1/ bekezdés
- a)és b./ pontjában foglaltakat, ugyanakkor tévesen állapította meg a kikötés tisztességtelenségét a 1. § /1/ bekezdés j./ pontja kapcsán. A „feketelista" j./ pontjában foglaltakkal kapcsolatosan - az II.-III. r. alperes elsőfokú eljárás során előadott és a fellebbezésében megismételt érvelésével egyetértve - az ítélőtábla a következőkre mutat rá. A sérelmezett kikötés általánosságban is a pénzügyi intézmény nyilvántartásait minősítette irányadónak a felek közötti viták esetére. A tisztességtelenség (a bizonytási teher megfordításának) kérdése emiatt nem csak - s az ítélőtábla álláspontja szerint nem is elsődlegesen - a közjegyzői okirat záradékolásával indult végrehajtás korlátozása vagy megszüntetése iránt indított per, hanem az egyéb szóba jöhető területek, így a pénzügyi intézmény által a fogyasztó ellen indított per (direkt per), illetve a peren kívüli igényérvényesítés (Vht.41.§; az I. r. alperes kimutatásával szembeni kifogás előterjeszthetősége és a Felügyelet vagy a Pénzügyi Békéltető Testület előtti eljárás) kapcsán vizsgálandó. A kikötés az ekként kiterjesztett vizsgálat alapján sem tekinthető tisztességtelennek, a felperesi érveléssel szemben a számba vehető fenti három terület egyike vonatkozásában sem változtatja meg - az egyébként irányadó - bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára. A sérelmezett feltétel csupán arról rendelkezik, hogy a pénzügyi intézmény ágazati jogszabályokból eredő kötelezettségei szerint vezetett nyilvántartás adatait teszik irányadóvá a felek elszámolási vita vagy kielégítési igény esetére. A végrehajtás megszüntetése (korlátozása) iránti perben a záradékkal ellátott okirattal szemben a bizonyítási teher -a kereset tárgyát képező rendelkezéstől függetlenül - közokirat záradékolhatóságának törvényi konstrukciójából fakad. A Pp.369.§
- a)és
- b)pontja, 164.§
(1)és 195.§-a
(1)és
(6)bekezdése alapján eleve az adóst terheli a bizonyítás arra vonatkozóan, hogy a végrehajtani kívánt követelés érvényesen nem jött létre, illetve egészben vagy részben megszűnt. A pénzügyi intézmény felmondása esetén - ugyancsak a támadott rendelkezéstől függetlenül - az adóst terheli a bizonyítási kötelezettség arra vonatkozóan, hogy a felmondásban megjelölt (a nyilvántartás szerinti) tartozása nem állt fenn, így a felmondási ok nem valós. A végrehajtás megszüntetése (korlátozása) iránti perekben a pénzügyi intézmény alperesnek nem elég a kikötés szerinti „alávetésre" hivatkoznia, hanem - a kikötéstől függetlenül - köteles nyilvántartásának adatait olyan részletezettséggel a bíróság elé tárni, mely alapján mindkét fél vonatkozásában megállapíthatók a teljesítések időpontjai és összegei és az, hogy a pénzügyi intézmény a végrehajtható okirat szerinti (a felmondás időpontjára ennek hiányában a végrehajtható okiratban megjelölt időpontra vetített) aktuálisan nyilvántartott tartozást milyen elvek szerint és hogyan számította ki, hiszen az adóst terhelő bizonyítási kötelezettség is csak ennek talaján értelmezhető. A kereset lényegében a közvetlen végrehajtás jogintézményének létjogosultságát kérdőjelezi meg. Az Európai Bíróság C-32/14. számú ítéletében kifejtettek szerint önmagában a közjegyzői záradékolás lehetősége az Uniós joggal nem ellentétes, a fogyasztónak módjában áll jogait megvédeni a rPtk.239/A.§-a alapján kezdeményezett megállapítási, vagy a Pp.369.§-a alapján kezdeményezett végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti perben, mely perekben a nemzeti bíróság a záradékolás alapjául szolgáló szerződési feltétel tisztességességét is vizsgálhatja. Az ún. direkt perben - melyet a pénzügyi intézmény indít a fogyasztóval szemben a tartozás megfizetése iránt - a Pp.164.§
(1)bekezdése helyes értelme az, hogy nem elegendő a pénzügyi intézménynek a tartozás mértékét tükröző (végeredmény jellegű) nyilvántartási adataira hivatkoznia. Az érvényesített jog hátterében álló jogviszony létrejötte és tartalma, illetve - adott esetben felmondása vonatkozásában a bizonyítási kötelezettség - a sérelmezett rendelkezés mellett is - a pénzügyi intézményt terheli és - vita esetén - nyilvántartásának adatait a végrehajtási perekkel azonos részletezettséggel köteles a bíróság elé tárni. Az a rendelkezés ugyanis, hogy a felek a bank nyilvántartásait és ezzel összhangban álló nyilatkozatait fogadják el, nem értelmezhető megszorítóan, csak a végeredményt tükröző számokra, a kikötéssel érintett adatok körébe az adós tartozásának meghatározásához szükséges valamennyi adat beleértendő. Ha az adós vitássá teszi e nyilvántartás adatait, abban az esetben a Pp.164.§
(1)bekezdése alapján a kikötéstől függetlenül is - ő köteles megjelölni és igazolni is azon körülményeket, amelyek miatt a tartozása nem, vagy nem a pénzügyi intézmény nyilvántartásában kimutatott összegben áll fenn. Nem elegendő csupán vitatnia a nyilvántartás adatait, hanem bizonyítani is kell azt, hogy az nem teljes - egyes teljesítéseit nem vette figyelembe a pénzügyi intézmény - a számítás alapjául vett paraméterek tekintetében nem felel meg a szerződésben, illetve az arra vonatkozó jogszabályi rendelkezésekben foglaltaknak vagy a pénzügyi intézmény számítása hibás. (Győri Ítélőtábla Pf.IV.20.027/2017/4.) Ugyanez irányadó, amikor nem perben kerül sor a vitára. A végrehajtás megszüntetése (korlátozása) iránti per megindítását megelőzően (Vht.41.§
(5)bekezdés) a Vht.41.§
(1)bekezdése alapján ugyancsak az adósnak kell okirattal valószínűsítenie, hogy a követelést teljesítette, vagy az egyéb módon szűnt meg. A bizonyítási teher kapcsán a Vht. 9.§-a utaló rendelkezése folytán - a fentiekhez hasonló tartalommal - a Pp.164.§
(1)bekezdése az irányadó. Ha a fogyasztó kérelme alapján indul a Pénzügyi Békéltető Testület eljárása, úgy a 2013. évi CXXXIX. törvény 104.§
(2)bekezdés c/ pontja értelmében a fogyasztó nemcsak álláspontjának rövid leírását kell, hogy előterjessze, hanem köteles az azt alátámasztó tényeket és bizonyítékokat is szolgáltatni, illetve a törvény 104.§-a
(3)bekezdése értelmében csatolnia kell azt az okiratot, illetve annak másolatát is, melynek tartalmára bizonyítékként hivatkozik. II. rPtk.209.§
(1)-
(2)bekezdése Amennyiben a sérelmezett kikötés nem ütközik a Kormányrendelet rendelkezéseibe, úgy - a rPtk.209.§-a
(4)vagy
(5)bekezdése szerinti korlátok fennállta vizsgálandó. A kikötés megfogalmazására tekintettel nem állapítható meg az, hogy a sérelmezett kikötés a rPtk.209.§-a - szerződéskötéskori -
(5)bekezdése szerinti, „a jogszabály által megállapított, illetve a jogszabály előírásának megfelelően meghatározott"- kikötés lenne, melynek tisztességtelensége nem vizsgálható, e vonatkozásban az elsőfokú ítélet jogi álláspontja helytálló. A rPtk.209.§-a
(4)vagy
(5)bekezdése szerinti korlátok hiányában - vizsgálni kell a szerződéskötéskor fennálló minden olyan körülményt, amely a szerződés megkötésére vezetett, továbbá a kikötött szolgáltatás természetét, az érintett feltételnek a szerződés más feltételeivel, más szerződésekkel való kapcsolatát. Ennek során az EUB által (a C-415/11.sz. ún. Aziz ítéletben) kidolgozott, „tisztességtelenségi teszt" elvégzésével állapítható meg, hogy a konkrét esetben a kikötés ténylegesen alkalmas-e a felek közötti egyensúly fogyasztó hátrányára történő indokolatlan megbontására. A „teszt" keretében az vizsgálandó, hogy a kikötés kiejtésével mi lett volna (mennyiben kedvezőbb, illetve hátrányosabb a fogyasztóra nézve) az irányadó jogszabályi rendelkezések alapján a szerződés tartalma; az esetleges eltérés ellentétes-e a jóhiszeműség követelményével, olyan tartalmú-e az eltérés, amit egyedi megtárgyalás esetén a fogyasztó valószínűsíthetően nem fogadott volna el; a kikötés előidézhet-e a fogyasztó oldalán tényleges és jelentős hátrányt, azt a nemzeti jog szabályai nem orvosolják-e. Az ítélőtábla is a fenti sorrend és szempontok alapul vételével vizsgálta a per tárgyát képező szerződési feltételek tisztességtelenségét (2/2011 Pkv 3. pont), s a teszt elvégzésé alapján nem osztotta egyes közzétett döntésekben (BDT 2015.3420; BDT 2017.3629) és az elsőfokú ítéletben is megjelenő azon jogi álláspontot, mely szerint a sérelmezett rendelkezés alkalmazása miatt - a kikötés tisztességtelenségét megalapozó - különbség állna fenn a nemzeti jog szerint egyébként irányadó bizonyítási teherhez képest, az megfordulna, illetve ennek hiányában is ténylegesen elnehezülnének a fogyasztó bizonyítási lehetőségei. Mindenekelőtt azt emeli ki az ítélőtábla, hogy a tisztességtelenség kapcsán nem valamiféle hipotetikus hátrány vizsgálandó, hanem az, hogy a feltétel alkalmazása miatt nem éri-e tényleges és jelentős hátrány a fogyasztót, ilyen pedig a támadott kikötéssel összefüggésben nem állapítható meg. A hitelezési tevékenység során mindkét fél érdekét szolgálja a jogszabály által előírt nyilvántartási kötelezettség teljesítése, s az ehhez szorosan kapcsolódó kikötés technikailag egyszerűsíti a szerződésből eredő jogok érvényesítését. A sérelmezett kikötés joghatása nem értelmezhető csak a végrehajtás elrendelésének pillanatára, s felek közötti elszámolási vita (esetleg per) időszakára. Előzményként kell figyelembe venni azt, hogy a pénzügyi intézmény időszakos tájékoztatása alapján a fogyasztó - a többnyire tartós - jogviszony teljes létszakában megfelelően informált a kölcsön alakulásáról. (rHpt. 206.§
(1)bek; 2009. évi CLXII. törvény -Fnyh.tv.- 17.§
(2)bek.) A sérelmezett feltétel nem értelmezhető joglemondásként, („bianco") tartozás elismerésként, nem egy már fennálló, összegszerűen is meghatározott követelés kifejezett elismerése (nem tartozás elismerés), csupán annyit jelent, hogy - mivel a pénzügyi intézmény szakértelemmel rendelkező és megfelelő apparátussal bíró szakcégként tartja nyilván a kölcsön folyósításával, illetve visszafizetésével kapcsolatos adatokat és ezen alapuló kimutatásokat is köteles készíteni kiindulópontként a felek az abban foglaltak szerint határozzák meg az aktuális kölcsöntartozás mértékét. Vita esetén e kiindulópontként elfogadott kimutatás, nem más, mint a pénzintézet nyilatkozata, így a perben sérelmezett konstrukció kapcsán a felperes tartozás összegének meghatározásával kapcsolatos jogai nem csorbultak. Ez csupán a kölcsönszerződés egy olyan, technikai jellegű pontja, mely az aktuális tartozás meghatározását segítő előírásként funkcionál. A támadott szövegezés nem lényegi eltérései mellett a Kúria Pfv.I.21.783/2016/5. sz. ítéletének megállapításai jelen jogvitában is irányadóak. A közvetlen végrehajtás elrendelésének nem előfeltétele a perbeli kikötés. A közvetlen végrehajtás a jogszabály által biztosított lehetőség, ezt a felek - a sérelmezett kikötéstől függetlenül is - a jogviszonyuk részévé tehették. A végrehajtási záradék kiállításának lehetősége sem a támadott rendelkezésen, hanem a pénzügyi intézmény jogszabályok által lehetővé tett - és a szerződésekben is deklarált - jogából következik, melyet e kikötés nem lehetővé tesz, csupán megkönnyít. A sérelmezett feltétel csak egy technikai alternatíva a Vht. 21.§
(1)és
(2)bekezdése (jelenleg a Vht 23/C.§
(1)és
(2)bekezdése) szerinti feltételek - igazolása útján a közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés záradékoltatásához. Helyesen mutatott rá az II-III. r. alperes, hogy a záradékoltatás feltételei a támadott rendelkezés kiejtése esetén is igazolhatóak, ténytanúsítvány kiállítása e rendelkezés hiányában is kérhető, így a kikötés nem biztosít többlet jogokat a pénzintézet számára. Az I. pontban kifejtettek alapján mindhárom érdemben vizsgálható területre (végrehajtási per, direkt per, peren kívüli vita) az az irányadó, hogy a sérelmezett rendelkezés az adott jogszabályi háttér szerint egyébként is fennálló bizonyítási terhet nem fordítja meg, de ezt meghaladóan az is kimondható, hogy a bizonyítás terhét nem is változtatja meg (nehezíti el) a fogyasztó hátrányára. Az alperesi nyilvántartás alapul vételét előíró szerződési feltétel kiejtése esetén a feleket - az egyébként a jogszabályok alapján - terhelő bizonyítási kötelezettség éppen úgy alakul, mint a feltétel figyelembevételével, s így maga a kikötés a fellebbezési ellenkérelemben írt többletköltséget sem indukál az adós oldalán. Fennmaradt a felperes azon joga, hogy a banki nyilvántartás helyességét vitathassa-e, ezt bizonyíthassa, így a támadott rendelkezés joglemondásnak nem tekinthető. A kikötés nem fosztja meg a fogyasztót azon jogától, hogy a nyilvántartás adatait (illetve a ténytanúsítványban foglaltakat) vitathassa, továbbá semmilyen egyeztetési folyamatot nem korlátoz, a követelés érvényesítéséhez csupán - indokolatlan egyoldalú előnynek nem tekinthető technikai segítséget nyújt. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy amennyiben a sérelmezett rendelkezés értelmét nem tekintenénk - a fentieknek megfelelően tartalommal - egyértelműnek, a rPtk.207.§
(2)bekezdése - az „in dubio contra proferentem" elve - miatt abban az esetben is a feltétel meghatározójával szerződő fél, azaz a fogyasztó számára kedvezőbb - azaz éppen a fentieknek megfelelő - értelmezés lenne irányadó. A fentiekre tekintettel az ítélőtábla a Pp. 253. §
(2)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. A megváltozott pernyertességre tekintettel mellőzte az II-III. r. alperes elsőfokú perköltségben, illetve feljegyzett kereseti illetékben történő marasztalását. A Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján a felperest a II-III. r. alperest képviselő ügyvéd elsőfokú munkadíja megfizetésére kötelezte, melyet a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §
(3)bekezdése valamint 4/A. §-a alapján határozott meg. A felperes részére engedélyezett költségkedvezményre tekintettel a feljegyzett kereseti illeték a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §
(1)bekezdése és
- §-a alapján az állam terhén marad. A másodfokú eljárásban pernyertes II.-III. r. alperes a Pp.
- §
(1)bekezdése alapján költségei (ügyvédi munkadíj, fellebbezési illeték) megtérítését igényelheti, míg a felperes a másodfokú eljárásban felmerült költségeit maga viseli. Az II-III. r. alperest képviselő ügyvéd munkadíját az ítélőtábla a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §
(3)és
(5)bekezdése valamint 4/A. §-a alapján határozta meg. A per tárgyának értéke vonatkozásában is osztotta az ítélőtábla a II.-III. r. alperesek fellebbezésében foglaltakat. Az egy okiratban szereplő, kétszer, de azonos tartalommal feltüntetett kitétel érvénytelenségének megállapítására irányuló kereset kapcsán a meg nem határozható perérték (Itv. 39. §
(3)bekezdés b.) pont.) többszörözése indokolatlan. Ennek megfelelően a II.-III. r. alperes által az EFER rendszerében megfizetett 96.000 forint fellebbezési eljárási illetékből a II.-III.r. alperes - a szükségtelenül megfizetett - 48.000 forint fellebbezési eljárási illeték visszatérítése iránt terjeszthet elő kérelmet. Ennek érdekében az ítélőtábla az illetéktörvény 80. §
(1)bekezdés i.) pontja és 81. §
(2)bekezdése alapján a rendelkező részben foglaltak szerint határozott. Győr,
- február
- Dr. Lezsák József sk. a tanács elnöke Dr. Mészáros Zsolt sk. előadó bíró Dr. Maurer Ádám sk. bíró