← Magyarország

Kfv.37206/2019/3 – Kúria

A határozat elvi tartalma: A Hpt. 210. §

(12)bekezdésének megsértése megállapítása ingyenes szolgáltatás egyoldalú, ügyfélre hátrányos módon való díjkötelessé tételével. Az új díj bevezetését a tranzakciós illeték áthárítása sem teszi jogszerűvé. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság közbenső ítélete Az ügy száma: Kfv.II.37.206/2019/
  1. A tanács tagjai:. Tóth Kincső a tanács elnöke . Márton Gizella előadó bíró . Rothermel Erika bíró A felperes: Felperes (cím) A felperes képviselője: . Kiszely György ügyvéd Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda (cím) Az alperes: Magyar Nemzeti Bank (1013 Budapest, Krisztina krt. 39.) Az alperes képviselője:. ... kamarai jogtanácsos (MNB Hatósági Perképviseleti Főosztály, 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.) A per tárgya: fogyasztóvédelmi ügyben hozott határozat bírósági felülvizsgálata A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: a felperes és az alperes Az elsőfokú határozat: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 12.K.31.475/2014/
  2. számú ítélete A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Fővárosi Törvényszék 1.Kf.650.092/2016/
  3. számú ítélete Rendelkező rész A Kúria - a Fővárosi Törvényszék 1.Kf.650.092/2016/
  4. számú ítéletét hatályon kívül helyezi, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét a jogalap tekintetében elutasítja, ezt meghaladóan a bírság összegszerűsége tekintetében az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja; - kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 200.000 (kétszázezer) forint elsőfokú, 70.000 (hetvenezer) forint másodfokú és 90.000 (kilencvenezer) forint felülvizsgálati eljárási részköltségeket; - kötelezi továbbá a felperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 15.000 (tizenötezer) forint kereseti részilletéket, 24.000 (huszonnégyezer) forint fellebbezési, további 4.000 (négyezer) forint csatlakozó fellebbezési illetéket, valamint 140.000 (száznegyvenezer) forint felülvizsgálati illetéket. A felperes viseli a lerótt 8.000 (nyolcezer) forint csatlakozó fellebbezési illetéket. A közbenső ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs. Indokolás A felülvizsgálat szempontjából lényeges tényállás [1] [2] [3] [4] Az alperes jogelődje, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
  5. július 30-án hivatalból célvizsgálatot indított a felperesnél a
  6. július 23-tól a vizsgálat lezárásáig tartó időszakra vonatkozóan. Az alperes mint jogutód a vizsgálatot
  7. január
  8. és
  9. december
  10. közötti időszakra terjesztette ki. A vizsgálat alapján az alperes a
  11. március
  12. napján kelt HFH-I-B-35/
  13. számú határozatának I. pontjában a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására irányuló szerződés új díj bevezetésével történő, hátrányosan egyoldalú módosítását tiltó jogszabályi rendelkezés, azaz a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló
  14. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.)
  15. §
(12)bekezdése megsértése miatt - a jogsértő magatartás további folytatásának megtiltása mellett - a felperest 98.000.000 forint összegű fogyasztóvédelmi bírság megfizetésére kötelezte. Az I./A. és az I./B. pontokban a jogsértő állapot megszüntetéséig felszámított díjaknak a fogyasztók számára történő visszatérítésére és a végrehajtásról tett intézkedésekről az alperes felé tájékoztatás adására kötelezte a felperest a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény (a továbbiakban: Psztv.) 71. §
(1)bekezdés d) pontja alapján. Megállapította a felperes 15 számlacsomagja vizsgálatával, hogy a felperes 12 díjtípust érintően az addig díjmentesen, ingyenesen, 0 forint mellett nyújtott szolgáltatásait
  1. január 1-től (egy számlacsomag esetében
  2. május 7-től), február 1-től, szeptember 12-től, 16-tól, november 1-től az alperesi határozat
  3. mellékletében rögzített táblázatban foglaltak szerint fokozatosan emelkedő mértékben díjkötelessé tette, mellyel megsértette a Hpt.
  4. §
(12)bekezdését. A kereseti kérelem és az alperes ellenkérelme [5] A felperes keresetében az alperes határozatának felülvizsgálatát kérte, amelyben a felülvizsgálati eljárás szempontjából lényeges kérelme szerint vitatta az alperesnek az új díj bevezetésére tett megállapításait, a jogsértés elkövetését. Állította, hogy a [6] [7] pénzügyi tranzakciós illeték bevezetése miatt, az illeték mértékével azonos mértékben egyoldalúan módosította a díjmentesként meghatározott díjakat. Módosított kereseti kérelmében már elsődlegesen arra hivatkozott, hogy nem egyoldalú, hanem kétoldalú szerződésmódosítás eredményeként alkalmazta a módosított díjakat. Másodlagosan, az egyoldalú szerződésmódosítás megállapítása esetére állította, hogy nem új díj bevezetése, csak díjmódosítás történt. Harmadlagos kereseti kérelmeként a bírság mérséklését kérte jóhiszeműségére hivatkozással. Az alperes a kereset elutasítását kérte, a határozatában foglalt álláspontjának fenntartása mellett. Az elsőfokú ítélet [8] Az elsőfokú bíróság a felperes másodlagos keresetét alaposnak találta, ezért ítéletével az alperes határozatát hatályon kívül helyezte. [9] Ítéletének - a felülvizsgálati eljárás szempontjából lényeges indokolása szerint a Hpt. 210. §
(12)bekezdése a szerződés egyoldalú, új díj vagy költség bevezetésével történő módosítását tiltja. Az egyoldalúság kérdését vizsgálva a bíróság - a Kúria Kfv.III.37.023/2015/
  1. számú eseti döntésére hivatkozva megállapította, hogy a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló
  2. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Pft.)
  3. §
(3)bekezdése alapján végzett szerződésmódosítás nem tekinthető kétoldalú módosításnak, mert azt az ügyfelek érdemben és tartalmilag nem befolyásolhatták. Az ügyfelek lehetősége ugyanis csak arra korlátozódott, hogy vagy elfogadják a módosítást, vagy a felmondási jogukkal élnek. [10] Az új díj bevezetésével kapcsolatban a bíróság hangsúlyozta utalva a Kúria Kfv.III.37.859/2015/
  1. számú eseti döntésében foglaltakra -, hogy új díj csak egy szolgáltatás ellenszolgáltatásaként értelmezhető. Álláspontja szerint, ha valamely szolgáltatás díjmentesként, illetve 0 forintos díjtétellel került nyújtásra, az azt jelentette, hogy a pénzügyi szervezet az adott szolgáltatást nem ellenérték nélkül nyújtotta, hanem a szolgáltatás ellenértékére nem tartott igényt. A bíróság megítélése szerint új díj bevezetésére csak olyan szolgáltatáshoz kapcsolódóan kerülhet sor, amely a meglévő szerződésben szolgáltatásként nem szerepelt. A Hpt.
  2. §
(12)bekezdésében foglalt tilalomba nem ütközik ezért az, ha a meglevő szolgáltatás díját a pénzintézet megemeli, a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló
  1. évi CXVI. törvény (a továbbiakban: Pti.) hatályba lépését követően az ügyfél által fizetendő díjhoz köti a korábban díjmentes szolgáltatás nyújtását. Fellebbezés, csatlakozó fellebbezés és fellebbezési ellenkérelem [11] Az ítélet ellen az alperes fellebbezést, a felperes csatlakozó fellebbezést nyújtott be. [12] Az alperes az ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a díj és ellenérték azonos a Kúria Kfv.III.38.139/2015/
  2. számú eseti döntése értelmében. A díj mentessége azt jelenti nincs ellenszolgáltatás, nincs mit megemelni. A szerződés nem tartalmazott olyan kikötést, hogy a korábbi díjmentes szolgáltatások díjkötelessé válhatnak, de ilyen megállapodást az Általános Üzleti Feltételek (a továbbiakban: ÁÜF) nem is tesznek lehetővé. Téves az az álláspont, hogy új díj csak új szolgáltatáshoz kapcsolódhat, a Hpt.
  3. §
(12)bekezdése ilyen kikötést nem tartalmaz és ez a Hpt. 210. §
(11)bekezdéséből sem vezethető le. [13] A felperes csatlakozó fellebbezésében az indokolás részbeni megváltoztatását kérte, mert állítása szerint a szerződésmódosítás kétoldalú és nem egyoldalú volt a Pft. 15. §
(3)bekezdése alapján. A fellebbezési eljárásban előzetes döntéshozatali kérelmet terjesztett elő arra vonatkozóan, hogy a Pft. 15. §
(1)és
(3)bekezdések uniós jogi alapjául szolgáló, az Európai Parlament és Tanácsnak a belső pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló 2007/64/EK irányelve (a továbbiakban: Irányelv) 44. cikkének
(1)bekezdésében írt szerződésmódosítási folyamat egyoldalú vagy kétoldalú szerződésmódosításként értelmezendő. [14] A felek a fellebbezési ellenkérelmeikben a másik fél jogorvoslati kérelmének elutasítását kérték annak alaptalanságára való hivatkozással. Másodfokú ítélet [15] A másodfokú bíróság az alperes fellebbezését kisebb részt alaposnak, a felperes csatlakozó fellebbezését alaptalannak ítélte. Kifejtette, hogy a szerződésmódosítási szabályokat a már nem hatályos, de a perben még alkalmazandó, a Polgári Törvénykönyvről szóló
  1. évi IV. törvényhez (a továbbiakban: régi Ptk.) képest a Pft. szabályozza, azt a Hpt.-ben foglalt törvényi tilalmakkal együtt kell alkalmazni. A Ptk. csak ezen a szabályozási körön kívül eső kérdésekben alkalmazható. A szerződésmódosításra a Hpt. és a Pft. irányadó. E törvényi rendelkezésekre és a törvényi tilalomra tekintettel a pénzintézet kétoldalú szerződésmódosítást eredményezően ajánlatot jogszerűen nem tehet. A Pft.
  2. §
(1)és
(3)bekezdése szerinti keretszerződés-módosítási eljárás nem teszi kétoldalúvá a szerződésmódosítást, mert a szerződő felek a feltételeket nem kölcsönösen alakítják, az egyik fél csak a másik fél diktátumának elfogadásáról vagy a szerződés felmondással való megszüntetéséről dönthet. Rámutatott a másodfokú bíróság, hogy az ügyfél döntési joga nem terjed ki arra, hogy vele szemben az ÁÜF módosítás ne lépjen hatályba, ugyanarra a szolgáltatásra egyidejűleg több, eltérő tartalmú ÁÜF nem lehet hatályban. A felperes által hivatkozott ÁÜF 19.
  1. pontja is az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazza. Mindezek alapján a másodfokú bíróság a felperesnek a kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó érvelését nem fogadta el. [16] Egyúttal az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése iránti kérelmet elutasította azzal, hogy annak kezdeményezése nem volt indokolt, mert a konkrét szerződésmódosítási javaslatot kellett vizsgálni és megítélni, továbbá az irányelv adott cikke a Pft.-be a cikk rendelkezésével összhangban átültetésre került, valamint azért sem, mert az irányelvi szövegezés maga nem tartalmaz megszorítást az egyoldalú vagy kétoldalú szerződésmódosítás tekintetében. [17] A másodfokú bíróság az új díj bevezetése kapcsán arra mutatott rá, hogy a Kúria a pénzügyi tranzakciós illeték (a továbbiakban: tranzakciós illeték) áthárítása, díjba történő beépítése kérdésében nem fogadott el iránymutató jogegységi döntést, ezért az eltérő kúriai döntésekre tekintettel maga értelmezte az irányadó jogszabályokat. Álláspontja szerint a Hpt.
  2. §
(11)és
(12)bekezdéseit együttesen kell értelmezni és alkalmazni. Ezek a rendelkezések nem minden, kedvezőtlen, egyoldalú módosítás lehetőségét zárják ki, a
(11)bekezdés feltételhez kötötten az egyoldalú, ügyfélre hátrányos módosítást megengedi. A Pti. a pénzintézet által végrehajtott pénzügyi műveletek után, műveletenként 0,3%-os, maximum 6.000 forintos tranzakciós illetéket vezetett be, amelynek megfizetésére a pénzintézetet kötelezte. A Pti. a tranzakciós illeték ügyfélre történő áthárítását nem tiltja. Ez az illeték nem a pénzintézet tevékenységével összefüggő költségvetési bevétel, hanem a pénzintézet költségét növelő költségvetési bevétel, amelynek alapja a pénzintézet szolgáltatása által megmozgatott pénzösszeg. Mivel ez az illeték ügyféli rendelkezéshez kapcsolódik, ezért az az ügyfelet terheli. A tranzakciós illeték bevezetése olyan új jogszabályi környezetet teremtett, amely jogos indokul szolgálhat a szolgáltatás díjainak emelésére a Hpt. 210. §
(11)bekezdése alapján. Az új díjjal kapcsolatban az elsőfokú ítéletben kifejtett érveléssel egyetértve, a másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a díj nem azonos a fizetési kötelezettséggel. Az elsőfokú bíróság helyesnek tekintett érvelését kiegészítve rámutatott, hogy nem várható el a pénzintézettől, hogy olyan illetékkötelezettséget vállaljon át, amely saját üzemi körén kívül, a szerződéskötést követően merült fel. A Hpt. 210. §
(12)bekezdésében írt új díj bevezetésének tilalma csak új szolgáltatáshoz kapcsolódó díjra értelmezhető, a meglevő, díjmentes szolgáltatások közül azokra, amelyeknek díját a pénzintézet maximum a tranzakciós illeték összegével határozta meg, nem alkalmazható, mert ezek nem minősülnek új díjnak, azt továbbra is ingyenesen nyújtja a pénzintézet, csupán az ingyenesen nyújtott szolgáltatás után kiszabott tranzakciós illetéket számítja fel az ügyfélnek. [18] Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság csak azokat a díjtétel változásokat tartotta jogsértőnek, amelyekben a közölt új díj meghaladta a tranzakciós illeték összegét, illetve olyan díjra vonatkozott, amelyhez kapcsolódó szolgáltatást nem terhelt tranzakciós illetékfizetési kötelezettség. A Psztv. 47. §
(1)bekezdésében foglalt megváltoztatási jogkörével élve az alperes által feltárt súlyosító és enyhítő körülményeket értékelve és mérlegelve a kiszabott fogyasztóvédelmi bírságot mérsékelte. Mindezek alapján az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, a felperes keresetét az alperesi határozat I/A. és I/B. rendelkezéseinek a saját HTM-ből [helyesen: ATM-ből] két esetben, valamint más ATM-ből történő belföldi forint készpénzfelvételek díjára, a számlavezetés díjára, továbbá
  1. szeptember 16-tól a kiemelt magánügyfelek forintszámláról történő pénztárkifizetés díjára vonatkozó megállapításai és kötelezései tekintetében elutasította, a határozat I. pontját megváltoztatta és a bírságot húszmillió forintra mérsékelte, ezt meghaladóan az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem [19] A jogerős ítélet ellen a felülvizsgálati kérelmet. felperes és az alperes nyújtott be [20] A felperes a rendkívüli jogorvoslati kérelmében a jogerős ítélet részbeni, a megváltoztató rendelkezései hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az elsőfokú ítélet teljes egészében történő helybenhagyását, másodlagosan emellett az indokolás megváltoztatását, harmadlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte. [21] Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Polgári perrendtartásról szóló
  2. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.)
  3. §
(2)bekezdésére figyelemmel a 253. §
(3)bekezdését, a Pft. 15. §
(1)és
(3)bekezdéseit és erre tekintettel a régi Ptk. 240. §
(1)bekezdését, 216. §
(2)bekezdését, a Hpt. 210. §
(12)bekezdését, a Pp. 163. §
(1)bekezdését, 3. §
(3)bekezdés harmadik mondatát, és a 206. §
(1)bekezdését, a Pti. 7. §
(1)bekezdés c) pontját. [22] Az elsődleges kérelméhez kifejtette, hogy a perben nem folyt bizonyítás arra, hogy a közölt díj meghaladja-e a tranzakciós illeték összegét. Eredeti keresetében nyilatkozott arról, hogy a díjakat csak a tranzakciós illeték mértékével azonos mértékben módosította. Ezt az állítást az alperes nem vonta kétségbe. Ezért az elsőfokú bíróság ezt a felperesi állítást, mint kétségbe nem vont állítást valónak fogadta el. A másodfokú bíróságnak ezért a tényállás vitatása hiányában nem volt törvényes lehetősége a tényállás megváltoztatására, a díjváltozás mértékének vizsgálatára. Állította, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan foglalt állást az új díj bevezetésének hiányáról, ezt a kérdést a másodfokú bíróság tévesen ítélte meg, amikor a létező szolgáltatás díja tekintetében a díjváltozás mértéke szerint disztingvált mi jogszerű és mi jogsértő. [23] A másodlagos kérelme kapcsán előadta, hogy a közös megegyezéssel történő szerződésmódosítás nem tiltott, a Pft. 15. §
(1)és
(3)bekezdése szerinti szerződésmódosítási eljárás eredményeként kétoldalú szerződésmódosításra került sor. Az általános szerződési feltétel kétoldalú módosítása a Kúria a Kfv.II.37.400/2012/
  1. [helyesen: Kfv.II.37.400/2013/5.] számú eseti döntésében foglaltak szerint is lehetséges. Az ügyfél élhet a felmondás nélkül gyakorolható el nem fogadási jogával. Állította, hogy az is közös megegyezés, ha a pénzintézet kezdeményezi a módosítást, az ügyfél pedig azt elfogadja vagy kifejezetten, vagy ráutaló magatartással, vagy hallgatólagos elfogadással. [24] Feltételesen, az Irányelv
  2. cikk
(1)bekezdése értelmezése kérdésessége esetére fenntartotta az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét. A másodfokú bíróságnak a kérelmet elutasító érvei közül csak a szövegezés megszorító értelmezésének hiányát vitatta, mert álláspontja szerint a Pft. 15. §
(3)bekezdésében meghatározott, az el nem fogadás joga egyértelműen megszorítást jelent. Erre a jogra tekintettel fogalmilag kizárt, hogy a szerződésmódosítás csak egyoldalú lehet. [25] A felperes a harmadlagos kérelméhez előadta, hogy a másodfokú ítélet érvelése a keresetet elutasító rendelkezés vonatkozásában ellentmondásos. Az elsődleges kérelmében foglaltak fenntartása mellett arra az esetre, ha a Kúria annak nem adna helyt, előadta, hogy a felszámított díjak mértékének vizsgálata az elsőfokú bíróság által elfogadott tényállás megváltoztatását jelenti, ezért a másodfokú bíróságnak a Pp. 3. §
(3)bekezdése alapján a bizonyításra szoruló tényről, a bizonyítási teherről tájékoztatnia kellett volna és a döntése előtt bizonyítást kellett volna lefolytatnia. A másodfokú bíróság bizonyítás nélkül döntött arról, hogy mely díjak haladják meg a tranzakciós illeték mértékét és ennek következményeként e körben visszafizetési kötelezettséget írt elő. Állította, hogy a díjemelés mértéke egyik esetben sem haladta meg a tranzakciós illeték mértékét. Ennek ellenkezőjére sem a díj tételes formában történő megállapításából, sem a díjmaximum összegéből, sem abból a tényből, hogy a számlavezetéshez illetékfizetés nem kapcsolódik, nem vonható le következtetés, mert a korábbi díjmentes alkalmakon kívül eleve tételes volt a díj, továbbá a Pti.
  1. augusztus 1-től történő változása a készpénzkifizetés esetére a díjmaximumot eltörölte, illetve egyszeri, a tranzakciós illeték elmaradását pótló befizetést írt elő. [26] A felperes az első felülvizsgálati tárgyaláson hivatkozott először újabb jogsértésként semmisségi okra. Részletes érveit a Kfv.II.37.659/
  2. számú előkészítő iratában fejtette ki a felülvizsgálati eljárásban. Ebben előadta, hogy az alperes határozata a kiadmányozás tekintetében nem felel meg a alperes neveról szóló
  3. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: MNB tv.)
  4. §
(11)bekezdésében foglaltaknak, a határozatot aláíró alelnök nem rendelkezett kiadmányozási joggal, ezért a határozat a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 121. §
(1)bekezdés b) pontja szerint semmis. Állítását a Kúria Kfv.I.35.676/2017/
  1. számú ítéletében, más perekben az alperes által tett észrevételekben foglaltakra alapította anélkül, hogy az MNB tv.
  2. §
(11)bekezdésében foglalt Pénzügyi Stabilitási Tanács ügyrendjét, az aláíró alelnöknek a Pénzügyi Stabilitási Tanácsban betöltött szerepét igazoló iratokat benyújtott volna. Hivatkozott továbbá a alperes neveIV/557-0/
  1. számon iktatott alkotmányjogi panaszában kifejtettekre. Állította, hogy semmisségi okra a felülvizsgálati eljárásban is lehet hivatkozni, mert azt a bíróságoknak hivatalból kell vizsgálniuk. Állította továbbá azt is, hogy további vizsgálódás kell annak eldöntéséhez, hogy az aláíró alelnök hatáskörében járt-e el, a hatáskör a Pénzügyi Stabilitási Tanácsot vagy az alelnököt illette. [27] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a keresetet elutasító rendelkezést nem érintve a jogerős ítélet és az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset teljes egészében történő elutasítását kérte. [28] Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Hpt.
  2. §
(11)és
(12)bekezdéseit, a most hatályos Polgári Törvénykönyvről szóló
  1. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:
  2. §
(2)bekezdését, a Pft. 23. §
(1)bekezdés c) pontját, 32. §
(1)bekezdés c) pontját, a Pti. 1. §
(1)bekezdését,
  1. §-át,
  2. §
(1)bekezdését, 7. §
(3)bekezdését, továbbá ellentétes az 1/
  1. számú közigazgatási elvi határozattal (BH 2017/1/K.1.). A Pp.
  2. §
(1)bekezdés d) pontjára utalva kifejtette, hogy a keresetet elutasító rendelkezés téves jogértelmezésen alapul. [29] Az új díj vonatkozásában a jogerős ítélet és az elsőfokú ítélet is ellentétes az 2017/1/K.
  1. számú közigazgatási elvi határozattal. A tranzakciós illetékről a másodfokú bíróság tévesen állapította meg azt, hogy az nem a pénzintézet terhe. A Pti. hatálya a pénzintézetre terjed ki, az illetékfizetési és bevallási kötelezettséget is ő köteles teljesíteni, a tranzakciós illeték a pénzintézetet terhelő közteher, az csak az egyéb költségekhez hasonló módon terhelhető át az ügyfelekre. A Pti. nem utal arra, hogy a tranzakciós illeték összegével az ügyfél számlája terhelhető lenne. Nincs jelentősége annak, hogy a felperes a díjmentes szolgáltatásait a tranzakciós illeték bevezetése miatt tette díjkötelessé, mert a Hpt.
  2. §
(12)bekezdése ilyen okból nem teszi lehetővé új díj bevezetését. [30] A Hpt. 210. §
(11)bekezdésében biztosított egyoldalú hátrányos módosításnak a
(12)bekezdésében foglaltak korlátot szabnak. Ez a korlát a Pti. alkalmazásában sem hagyható figyelmen kívül, ezért nincs jelentősége annak, hogy a tranzakciós illeték áthárítható-e. A másodfokú bíróság ezt a korlátot figyelmen kívül hagyta, az új díj bevezetésének abszolút tilalmáról rendelkező Hpt. 210. §
(12)bekezdését nem vette figyelembe. Nem annak van jelentősége ugyanis, hogy a díj mértékének változása a tranzakciós illetékkel arányos-e, hanem annak, hogy az adott szolgáltatás eredetileg díjköteles volte. [31] Hangsúlyozta, hogy az álláspontjának elfogadása nem jár azzal, hogy a felperes beláthatatlan ideig köteles a szolgáltatásait változatlan feltételek mellett nyújtani. A felperes kezdeményezheti a szerződés módosítását, vagy a szerződést felmondhatja és új szerződést kínálhat az ügyfeleinek. [32] A felperes semmisségi kifogására kifejtette, hogy az MNB tv. 2014. február 25. napjától hatályos 13. §
(11)bekezdése a kiadmányozás mellett a döntési jog átruházását is jelentette. A perbeli esetben az aláírási jog került átruházásra, semmisségi ok nem áll fenn, mert a Pénzügyi Stabilitási Tanács a
  1. március 10-i ülésén döntött az ülés jegyzőkönyve szerint - amelyet csatolt is -, a vizsgálatok lezárása során meghozott hatósági döntésekről. A Kúria döntése és jogi indokai [33] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp.
  2. §
(2)bekezdése és a 275. §
(2)bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabálysértések körében vizsgálja, vizsgálhatja felül. A Kúria a felülvizsgálati kérelemmel, fellebbezéssel nem támadott ítéleti rendelkezést (hatásköri kifogás) nem érintette. A vizsgálattal érintett időszak
  1. január
  2. és
  3. december
  4. közötti időszak volt, ezért az ebben az időszakban nem hatályos, később (
  5. március 15-én) hatályba lépő Ptk. rendelkezése nem alkalmazható, annak megsértése szóba sem kerülhet, ezért a Ptk. 6:
  6. §
(2)bekezdése megsértését a Kúria nem vizsgálta. [34] A Kúria a rendelkezésre álló iratokat, bizonyítékokat megvizsgálva azt állapította meg, hogy az alperes felülvizsgálati kérelme alapos, a felperes felülvizsgálati kérelme alaptalan. [35] A Kúria elsőként a felperes által hivatkozott semmisségi okot vizsgálta. A Kúria az eljárását a a közigazgatási döntés semmissége tárgyában indult jogegységi eljárásra teintettel felfüggesztette. A Kúria a
  1. január 15-én meghozott, a Magyar Közlöny 2019/
  2. számában megjelent 1/
  3. Közigazgatási-munkaügyi-polgári jogegységi határozata (a továbbiakban: jogegységi határozat) foglalt állást a közigazgatási döntés semmisségéről. A jogegységi határozat
  4. pontja szerint a Kúria felülvizsgálati eljárásban a közigazgatási döntés semmisségének a megállapítására hivatalból bizonyítást nem folytat le, a közigazgatási döntés nyilvánvaló semmisségét azonban hivatalból észleli. Nyilvánvalóan semmis a közigazgatási hatóság döntése, ha annak megállapításához külön bizonyításra nincs szükség. A jogegységi határozat
  5. pontja értelmében a közigazgatási döntés kiadmányozójának aláírásával kapcsolatos hiba vagy hiányosság önmagában semmisséget nem eredményez, hanem eljárási jogszabálysértésnek minősül. Rámutatott a jogegységi határozat, hogy a kiadmányozási jog átengedése nem azonos a hatáskör átruházásával. [36] Időközben az Alkotmánybíróság a 23/2018.(VIII.28.) AB határozat [31] pontjában kimondta, hogy a közigazgatási eljárásban a kiadmányozás a hatáskör gyakorlását, a döntés tényleges meghozatalát is magában foglalja, amely a látszólagos hatáskörátruházás egyik esete. [37] A felperes a beadványában hivatkozottakra reagálva: a felülvizsgálati eljárásban semmisség csak hivatalból, nyilvánvaló semmiségi ok esetén állapítható meg. A felülvizsgálati eljárásban a Pp.
  6. §
(1)bekezdése értelmében a bizonyítás felvétele kizárt, a felülvizsgálati eljárásban a Ket.
  1. §-a alapján a közigazgatási döntés abban az esetben semmisíthető meg, ha a semmisségi ok nyilvánvaló, annak megállapításához bizonyítás nem szükséges. A felperes a felülvizsgálati eljárásban lényegében azt állította, hogy a felülvizsgált alperesi döntést nem a Pénzügyi Stabilitási Tanács, hanem az MNB alelnöke hatáskör hiányában hozta meg. A hatásköri szabályok megsértésével összefüggő semmisségi ok a perben nem állapítható meg, mert a határozatot az alelnök kiadmányozási joggal rendelkezve - a Pénzügyi Stabilitási Tanács nevében hozta meg, mely tény a határozatból kétség kívül megállapítható. Az MNB tv.
  2. február 25-i a
  3. §
(9),
(10)bekezdéseinek módosítása, a
(11)bekezdés beiktatása folytán az alperes a határozata meghozatalakor a módosított rendelkezéseknek megfelelően járt el, mert bár a Pénzügyi Stabilitási Tanács döntését a Pénzügyi Stabilitási Tanács elnöke írja alá, de a kiadmányozási jog vezetői megbízatással rendelkező személyre, így az alelnökre átruházható volt. A kiadmányozási jog jogszerű gyakorlása miatt nyilvánvaló semmisségi ok ezért nem állapítható meg, az MNB tv. 13. §
(11)bekezdése értelmében a kiadmányozási jog átruházható volt. [38] Mindezek alapján a Kúria a felperes semmisségi kifogását alaptalannak ítélte. [39] Az ügy érdemét, a jogalapot vizsgálva megállapítható, hogy a Hpt. 210. §
(12)bekezdésének az új díj bevezetését tiltó rendelkezése értelmezése kérdésében a Kúria az 2017/1/K.
  1. számú elvi határozatban döntött, az elvi határozatban foglalt döntéstől a Kúria tanácsa nem kíván eltérni, az abban foglaltakat fenntartva, abból idézve az ítélet indokolását hangsúlyozza, hogy „a Kúria a határozata meghozatalakor vizsgálta a korábbi eseti döntésekben (Kfv.III.37.859/2015/7., Kfv.III.38.139/2015/6.) kifejtett jogi álláspontot is és attól eltérő megállapításra jutott: A Pft.
  2. §
(1)bekezdés c) pontja és 32. §
(1)bekezdés c) pontja értelmében a pénzforgalmi szolgáltatót tájékoztatási kötelezettség a fizetendő díj, költség és egyéb fizetési kötelezettség esetén terheli. Ha az adott szolgáltatáshoz ellenszolgáltatás nem kapcsolódik, mert azt a pénzügyi szolgáltató tényleges fizetési kötelezettség nélkül ingyenesen, díjmentesen, vagy „0” forint ellenében - nyújtja, akkor tájékoztatási kötelezettsége sem merül fel. A díj ezért a fizetési kötelezettséggel azonosítható, ellentétben a fenti eseti döntésekben kifejtett állásponttal. Azt a Kúria a korábbi eseti döntéseiben is elfogadta, hogy a díj és az ellenérték ebben az értelemben azonos tartalommal bírnak. Egy ingyenesen (ellenérték, ellenszolgáltatás) nélkül nyújtott szolgáltatásnak nincs ellenértéke, ezért amennyiben a pénzügyi szolgáltató ezt a szolgáltatását utóbb díj ellenében kívánja nyújtani, a díjfizetés előírásával új díjat vezet be, nem pedig díjat emel, mert az ingyenes szolgáltatás díjkötelessé tétele új díj, azaz új - eddig nem létező - ellenérték ellenében kerül szolgáltatásra. A Kúriának a díjmentességnek fizetési kötelezettség nélküliséget elfogadó álláspontját támasztja alá a Gazdasági Versenyhivatalnak a Vj84/2009/31. számú és Vj-71/2013/30. számú ügyekben hozott határozatai is. [40] Nem találta megalapozottnak a Kúria azt az érvelést sem, hogy új díj bevezetése csak új szolgáltatáshoz kapcsolódhat, mert a felperes és az ügyfele között kötött szerződés a nyújtott szolgáltatásokhoz egyedileg kapcsol ellenszolgáltatást (díjat), ezért a jogszabály megszövegezéséből is fakadóan nemcsak új szolgáltatás bevezetéséhez kapcsolódhat új díj. Helyesen mutatott rá az alperes arra, hogy a Hpt. 210. §
(12)bekezdése nem új díjak bevezetésének általános tilalmát mondja ki, és nem is tartalmaz olyan előírást, amely szerint a Hpt. csak új szolgáltatás bevezetése esetén tiltaná meg új díj bevezetését. A Hpt. fenti rendelkezése a meglevő szerződésben új díj bevezetését tilalmazza, amely kapcsolódhat már meglevő ingyenes szolgáltatáshoz, de újonnan bevezetett szolgáltatáshoz is.” [41] A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. §
(1)bekezdés b) pontjából, 42. §
(1)és
(4)bekezdéseiből következően az elvi határozatként közzétett határozat a bíróságokra nézve kötelező, attól nem térhetnek el. A másodfokú bíróságnak a határozata meghozatalakor az elvi határozatról tudomása volt, arra az alperes a Kf/
  1. sorszámú fellebbezési ellenkérelmében is hivatkozott, ezért a másodfokú bíróság az ítéletében nem térhetett volna el az elvi határozatban foglalt jogi állásponttól az új díj értelmezése körében. [42] Mindebből következően az elsőfokú bíróság és a másodfokú bíróság is tévedett, amikor az új díj bevezetését csak új szolgáltatáshoz kapcsolódóan tartotta megállapíthatónak. A másodfokú bíróságnak az új díj értelmezésével kapcsolatos álláspontja ellentmondásos is, mert az új díj bevezetésének tilalmát - az elsőfokú bíróság álláspontjának elfogadásával - a meglevő szolgáltatásokra maga sem tartja alkalmazhatónak, ennek ellenére a meglevő szolgáltatások megváltozott díjánál a Hpt.
  2. §
(12)bekezdésének megsértését állapítja meg azoknál a szolgáltatásoknál, amelyeknél a megváltozott díj mértéke a tranzakciós illeték mértékét meghaladta. A másodfokú bíróság álláspontja a fentiekben kifejtettekre tekintettel téves. Téves azért is, mert a tranzakciós illeték a Pti. 1. §
(1)bekezdése,
  1. §-a,
  2. §-a,
  3. §
(3)bekezdése, 8. §
(1)bekezdése értelmében a pénzforgalmi szolgáltatót, a pénzintézetet terhelő közteher, az nem az ügyfelet terhelő fizetési kötelezettség. A Pti. a tranzakciós illeték áthárítását a 7. §
(4)
(5)bekezdései szerint a kincstárnak teszi lehetővé, a pénzintézet ezt az illetéket az egyéb költségekhez hasonlóan háríthatja át az ügyfelekre, de a tranzakciós illeték a Hpt. 210. §
(12)bekezdésében foglalt tilalomra tekintettel a díjmentes szolgáltatások díjkötelessé tételére nem szolgál törvényes indokul, új díj bevezetésére nem ad lehetőséget. Mindebből következően a díjváltozás mértékénél nem bír jelentőséggel, hogy az a tranzakciós illeték mértékét meghaladta-e vagy sem. A Kúria ezért nem foglalkozott a felperesnek a tranzakciós illeték mértékével összefüggésben hiányolt bizonyítás szükségességével. [43] A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a szerződésmódosításra kétoldalú megállapodás alapján került sor. Az első- és a másodfokú bíróság is helytállóan foglalt állást arról, hogy a Pft.
  1. §-a szerinti szerződésmódosítási folyamat nem kétoldalú szerződésmódosítást szabályoz, az ügyfélnek csak két választási lehetősége van, vagy elfogadja a módosítást (tevőlegesen vagy hallgatólagosan), vagy felmondja a szerződést. A felperes minden alap nélkül hivatkozott arra, hogy az elfogadás kétoldalú módosításnak tekintendő. A közös megállapodással, kétoldalú módosítással történő szerződésmódosításnak az minősül, ha a felek közös megegyezéssel módosítják a szerződést [régi Ptk.
  2. §
(1)bekezdése]. A közös megegyezés azonban azt feltételezi, hogy a módosított feltételeket a felek közösen alakítják ki. Nem tekinthető közös megegyezésnek, ha a módosítást csak az egyik fél kezdeményezi a Pft. 15. §
(1)bekezdése értelmében és nem teszi lehetővé a másik félnek az abba való beleszólást, a feltétel esetleges módosítását. Arra is helytállóan utalt az alperes és fogadta el azt a bíróság, hogy amennyiben a felperes állítása szerint mód lenne arra, hogy az ügyfél által a módosítás el nem fogadása mellett a szerződés hatályban maradhasson, az arra vezetne, hogy ugyanarra a szolgáltatásra egyidejűleg több, különböző tartalmú általános szerződési feltétel, ÁÜF lenne irányadó és hatályos, amely nyilvánvalóan lehetetlen és az általános szerződési feltételek lényegével, alkalmazása indokaival, a pénzforgalmi szolgáltatói üzemszerű működéssel lenne ellentétes. [44] Mindebből következően a Hpt. 210. §
(12)bekezdésében foglaltak megsértésének megállapításához szükséges másik feltétel, az egyoldalú szerződésmódosítás is megvalósult. A felperes által hivatkozott Kfv.II.37.400/2013/
  1. számú eseti döntés a kétoldalú szerződésmódosítás lehetséges voltának igazolására nem fogadható el, mert a felperes által hivatkozott érvelést az adott döntés nem támasztja alá, a Kúria a felperesi állítással e döntésben sem értett egyet. [45] A Kúria a felperes előzetes döntéshozatal kezdeményezése iránti kérelmét nem találta megalapozottnak, mert az Irányelv
  2. cikk
(1)bekezdése értelmezésre nem szorult, továbbá a Pft.
  1. §-a szerinti jogharmonizációs záradék értelmében a Pft. az Irányelvvel összhangban került elfogadásra. [46] Mindezek alapján az alperes helytállóan állapította meg, hogy a jogsértés megvalósult, amikor a felperes a korábban ingyenesen nyújtott szolgáltatásai után egyoldalú szerződésmódosítással új díjat számított fel, amely egyértelműen kedvezőtlen volt a fogyasztókra. A Kúria ezért a Pp.
  2. §
(1)bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 213. §
(3)bekezdése alapján közbenső döntéssel a jogalapot eldöntötte. Mindezekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. §
(4)bekezdés alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §
(2)bekezdése értelmében megváltoztatta és a felperes keresetét a jogalap tekintetében a Pp. 339. §
(1)bekezdése szerint elutasította. [47] A felperes a harmadlagos kereseti kérelmében bírság mérséklését kérte, de ebben a kérdésében az első- és a másodfokú bíróság eltérő jogi álláspontja miatt nem döntött. A Kúria a keresetet az elsőfokú bíróság helyett elsőként nem bírálhatja el. A Kúria ezért az elsőfokú bíróságot a Pp. 275. §
(4)bekezdése és 253. §
(4)bekezdés alkalmazásával a bírság összegszerűsége tekintetében új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. [48] Az új eljárás során a bíróságnak a harmadlagos kereseti kérelemről kell érdemi határozatot hoznia. Záró rész [49] A Kúria a közbenső ítélettel eldöntött jogalapra tekintettel az ezzel összefüggő költségek és illetékek viseléséről határozott és a felperest a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján kötelezte az alperesnek az elsőfokú, a másodfokú és a felülvizsgálati eljárásban felmerült perköltsége megfizetésére, amelynek mértékét a kifejtett munkával arányban állóan állapította meg. [50] A felperes a tárgyi illetékfeljegyzési jog ellenére a tizenkétezer forint csatlakozó fellebbezési illetékből nyolcezer forintot a csatlakozó fellebbezésén illetékbélyegben lerótt, amelyet ezért megfizetni nem, de pervesztessége folytán viselni köteles [Pp. 78. §
(2)bekezdés]. [51] A jogalapban pervesztes felperes a Pp. 78. §
(1)bekezdése, a 6/
  1. (VI. 26.) IM rendelet
  2. §
(2)bekezdése alapján köteles a kereseti részilleték, a fellebbezési illeték, a még hiányzó további csatlakozó fellebbezési illeték és az alperes, valamint a saját felülvizsgálati kérelme folytán felmerült felülvizsgálati illetékek megfizetésére az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 43. §
(3)bekezdése, 39. §
(3)bekezdés b) pontja, 46. §
(1)és
(4)bekezdései, 39. §
(3)bekezdés d) pontja és 50. §
(1)bekezdése által meghatározott mértékben. [52] Az új eljárás során hozott határozatban a bíróságnak a fennmaradó kereseti részilleték viseléséről is határoznia kell. Budapest,
  1. április
  2. Dr. Tóth Kincső s.k. a tanács elnöke, Dr. Márton Gizella s.k. előadó bíró, Dr. Rothermel Erika s.k. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.