Bf.23/2019/5 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés c) pont]. Ezért a vádlottakat 2-2 évre próbára bocsátotta. Az eljárás során felmerült bűnügyi költségből a XXXII. rendű vádlottat 123 800 forint, a XXXIV. rendű vádlottat 115 000 forint megfizetésére kötelezte. Az ítélet ellen – amelyet a vádlottak és a védőik tudomásul vettek – az ügyészség a vádlottak terhére súlyosításért, intézkedés helyett közérdekű munka kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. Az ügyészségi fellebbezés részletesen indokolása szerint egyre gyakoribb, hogy a bűnszervezet magasabb fokán álló elkövetők anyagi ellenszolgáltatás ígéretével olyan személyeket vesznek rá arra, hogy a későbbiekben bűncselekmény elkövetéséhez használt gazdasági társaságok ügyvezetését névleg elvállalják, akik életkörülményeik, iskolázottságuk és aktuális anyagi helyzetük miatt a társadalom perifériáján élnek. Ebből következően egy súlytalan joghátrány a generális prevenciós célok elérésére nem alkalmas, ugyanis azt sugallja, hogy a „stróman” szerepkör felvállalása komolyabb büntetőjogi következmények nélkül megvalósítható. Ugyanakkor az így létrehozott céghálók rendszerint súlyos károkat okoznak az állami költségvetésnek, amit az ilyen jellegű közokirat-hamisítások tárgyi súlyának megítélésekor is értékelni kell. A büntetés célja és a büntetéskiszabási elvek abban az esetben sem hagyhatók figyelmen kívül, ha a vádlott a tárgyaláson a bűnösségét elismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. A bűnösségre is kiterjedő beismerés igen nyomatékos enyhítő körülmény, de a joghátrány kiválasztásánál nem lehet szempont az, hogy a későbbiekben milyen büntetés kerül kiszabásra a vádlott-társak vonatkozásában. Utalt az ügyészség arra is, hogy a XXXIV. rendű vádlott a bűncselekményt 2013. április 29-én követte el, ezért intézkedés alkalmazása esetén a cselekményt az elkövetés idején hatályban volt 1978. évi IV. törvény alapján kellett volna elbírálni. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.9/2019/1. számú átiratában – fenntartva az ügyészi fellebbezés céljait és indokait – indítványozta, hogy az ítélőtábla változtassa meg az elsőfokú ítéletet, mindkét vádlottat ítélje közérdekű munkára, a XXXII. rendű vádlott esetében rendelkezzen az őrizetbe töltött idő beszámításáról, továbbá e vádlottal szemben 25 000 forintra rendeljen el vagyonelkobzást. Az ítéleti tényállás szerint a XXXII. rendű vádlott 25 000 forintot kapott azért, hogy a gazdasági társaságot a nevére vegye. Tehát a bűncselekménnyel összefüggésben ezzel az összeggel gazdagodott, amely vonatkozásában a Btk. 74. §

(1)bekezdés a) pontja alapján vagyonelkobzást kell elrendelni, függetlenül attól, hogy a társai által elkövetett cselekménnyel kapcsolatban bekövetkezett-e a vádlott oldalán további gazdagodás. A vádlottak terhére bejelentett ügyészségi fellebbezés nem alapos. Az ítélőtáblának a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény [a továbbiakban: Be.] 590. §

(3)bekezdése alapján – figyelemmel a Be. 583. §

(3)bekezdés a) pontjára is – az elsőfokú ítélet rendelkezéseit az intézkedés helyett közérdekű munka kiszabását célzó ügyészi fellebbezés által meghatározott kereteken belül kellett felülbírálnia. Tovább korlátozta a felülbírálat terjedelmét az a tény is, hogy az elsőfokú ítélet a vádlottak beismerő vallomásának elfogadásán alapult, ugyanis ilyen esetben a bűnösség megállapítására, a váddal egyező tényállásra, valamint a cselekménynek a vádiratéval egyező minősítésére vonatkozó rendelkezéseket csak akkor változtathatók meg, ha felmentésnek vagy az eljárás megszüntetésének van helye [Be. 606. §

(3)bekezdés]. A vádlottak felmentésének a Be. 566. §

(1)bekezdésében a)-d) pontjaiban, illetve az eljárás megszüntetésének a Be. 492. §

(1)bekezdés c), d), e),

1. f)és
2. g)pontjaiban írt okai nem állnak fenn, így a tényállásra, a bűnösség megállapítására és a minősítésre vonatkozó rendelkezések megváltoztatására nincs lehetőség. A fentiekben írtak szerinti korlátozott felülbírálat során is vizsgálni kell az eljárási szabályok megtartását. E körben az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú eljárásban nem történt olyan eljárási szabálysértés, amely megalapozná az elsőfokú ítéletnek a Be. 607. §

(1)bekezdése, a 608. §

(1)bekezdése vagy a 609. §

(1)bekezdése alapján történő hatályon kívül helyezését. Figyelemmel arra, hogy a Be. 504. §

(2)bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott törvényes feltételek fennálltak, az elsőfokú bíróság helyesen döntött a bűnösséget elismerő nyilatkozatoknak a Be. 504. §

(1)és

(3)bekezdései szerinti elfogadásáról is. A bűnösség elismerésére tárgyaláson (nem előkészítő ülésen) került sor, ezért az elsőfokú bíróságnak – a Be. 500. §

(2)bekezdése helyett – a Be. 524. §

(1)bekezdését kellett volna felhívnia, e tekintetben az elsőfokú ítélet indokolásában a jogszabályhely megjelölése pontosításra szorult. A vádlottak javára figyelembe vett bűnösségi tényezők csak annyiban szorulnak kiegészítésre, hogy kisebb mértékben a XXXIV. rendű vádlott javára értékelendő a tárgyaláson kifejezett megbánása is (105. számú tárgyalási jegyzőkönyv 35. oldal). Az elsőfokú bíróság okszerűen értékelte enyhítő körülményként az eljárás elhúzódását, és ezt a tényt helyesen rögzítette az ítélet indokolásában [Be. 562. §

(4)bekezdés második mondat]. Az eljárás ésszerű időn belüli befejezésének követelménye a tisztességes eljárás részjogosítványa [2/

1. (II.10.) AB határozat], és jelen ügyben az eljárás elhúzódása annak ellenére nem róható a vádlottak terhére, hogy a XXXII. rendű vádlottal szemben az elsőfokú bíróságnak elfogatóparancsot kellett kibocsátania. Az állami költségvetést súlyosan megkárosító bűncselekmények jellemző elkövetési módja, hogy a felhasznált gazdasági társaság alapítását és/vagy ügyvezetői tisztségét – csekélyebb mértékű anyagi ellenszolgáltatásért – olyan személy vállalja el, aki a cég létrehozásához vagy működéséhez lényegében a nevét „adja”, értelemszerűen tényleges gazdasági tevékenységet nem kíván folytatni, sőt az utóbb megvalósított cselekményekről sincs tudomása (ellenkező esetben ő maga is a súlyosabb tárgyi súlyú bűncselekményért felelne). A rendszerint kiszolgáltatott anyagi helyzetben lévő (például állástalan, hajléktalan) személyek bevonásának kizárólagos célja, hogy a költségvetési csalás elkövetői és annak tényleges haszonélvezői a bűncselekmények lelepleződését követően a hatóságok elől – lehetőség szerint –rejtve maradjanak. Nem vitatható az ügyészségi érvelés, miszerint a később közokirat-hamisítás miatt eljárás alá vont „strómanok” esetében is indokolt a szigorú joghátrány alkalmazása az általános visszatartás, illetőleg az ilyen jellegű bűncselekmények számának visszaszorítása érdekében. Időszerűbb ítélkezés esetén jelen ügyben helye lett volna súlyosabb szankció alkalmazásának, azonban az ítélőtábla osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját a tekintetben, hogy a bűncselekmény elkövetése után öt és fél évvel, illetve hat évvel a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben már nincs szükség büntetés kiszabására. A kedvező előéletű, a bűnösségüket elismerő vádlottak esetében alappal feltehető, hogy a büntetés céljai intézkedéssel, próbára bocsátással elérhetőek. A próbaidő 2-2 évben meghatározott tartama megfelelő, az is igazodik a vádlottak társadalomra veszélyességéhez, az általuk megvalósított bűncselekmény tárgyi súlyához és a feltárt bűnösségi körülményekhez. A Btk.
2. §

(1)bekezdés a) pontja kötelezően írja elő a vagyonelkobzás elrendelését arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra, amelyet az elkövető a bűncselekmény elkövetésével összefüggésben szerzett. A tényállás szerint a XXXII. rendű vádlott a terhére megállapított közbizalom elleni bűncselekménnyel összefüggésben 25 000 forintot kapott, tehát e pénzösszeg vonatkozásában a vagyonelkobzás a törvény kötelező rendelkezése folytán nem mellőzhető. Ezért az ítélőtábla a XXXII. rendű vádlottal szemben – a fentiekben hivatkozott anyagi jogi rendelkezés alapján – 25 000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el. Az elsőfokú bíróság törvényesen és helyesen rendelkezett az elsőfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség összegszerűségéről és annak viseléséről. Mindezekre tekintettel az ítélőtábla – a Be. 598. §

(2)bekezdése szerint tanácsülésen – a fellebbezéssel sérelmezett elsőfokú ítéletet a Be. 606. §

(1)bekezdésében foglaltak alapján részben megváltoztatta, egyéb rendelkezései tekintetében a Be. 605. §

(1)bekezdésében foglaltak szerint helybenhagyta. Az elsőfokú ítélet rendelkező részében írt személyes adatainál fel kellett tüntetni a XXXIV. rendű vádlott bejelentett lakcímét, továbbá az ítélőtábla a tápiószőlősi címet a Be. 10. §

(1)bekezdés

1. pontja szerinti tényleges tartózkodási helyként jelölte meg. Az ítélőtábla határozata elleni fellebbezés lehetőségét a Be.
2. §

(1)bekezdése zárja ki. Budapest,

1. április
2. Dr. Hrabovszki Zoltán s.k. a tanács elnöke . Lőrinczy Attila István s.k.. Halász Etelka s.k. előadó bíró bíró A Fővárosi Törvényszék
3. december
4. napján kihirdetett 17.B.236/2018/
5. számú ítélete – Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 4.Bf.23/2019/
6. számú határozata folytán –
7. április
8. napján a XXXII. rendű és a XXXIV. rendű vádlottak vonatkozásában jogerőre emelkedett. Budapest,
9. április
10. . Hrabovszki Zoltán s.k. a tanács elnöke