← Magyarország

Gf.30029/2019/4 – Szegedi Ítélőtábla

(címer) SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Gf.III.30.029/2019/4.szám A Szegedi Ítélőtábla a képviselő (ügyintéző: jogtanácsos neve, képviselő székhelye) által képviselt felperes neve, felperes székhelye szám alatti székhelyű felperes által - a

  1. sz Ügyvédi Iroda (cím 1) által képviselt I. rendű alperes neve, címe szám alatti állandó lakos I. r., II.rendű alperes neve,címe szám alatti állandó lakos II. r. alperessel ellen vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása perében a Kecskeméti Törvényszék
  2. november
  3. napján kelt 8.G.21.338/2017/
  4. sorszámú ítélete ellen az I. és II. r. alperesek által
  5. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán lefolytatott másodfokú eljárásban meghozta a következő Í T É L E T E T: Az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és az I. és II. r. alperesek által a felperesnek fizetendő elsőfokú eljárási költségre, valamint az elsőfokú eljárási illetékre vonatkozó rendelkezést mellőzi. A le nem rótt elsőfokú eljárási illetékből az I. és II. r. alperesek kötelesek egyetemlegesen megfizetni az államnak külön felhívásra 357.668,- (Háromszázötvenhétezer-hatszázhatvannyolc) Ft elsőfokú eljárási illetéket, míg a fennmaradó 354.936,- (Háromszázötvennégyezerkilencszázharminchat) Ft illetéket az állam viseli. A felek elsőfokú eljárási költségeiket maguk viselik. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A le nem rótt 476.900,- (Négyszázhetvenhatezer-kilencszáz) Ft fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli. Kötelezi az I. és II. r. alpereseket, hogy 15 nap alatt egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 100.000,- (Egyszázezer) Ft másodfokú eljárási költséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. INDOKOLÁS Az I. és II. r. alperesek önálló képviseletre jogosult ügyvezetői voltak a B Kft.-nek (továbbiakban: adós)
  6. évi megalakulásától kezdődően. Az adós építőipari kivitelezés főtevékenységet végzett, 2009.-
  7. években alvállalkozóként tevékenykedett a C Kft. és a D Kft. által végzett beruházásokban. Az adósnak a C Kft.-vel szembeni 2.700.000,- Ft és a D Kft.-vel szembeni 45.000.000,- Ft összegű követelése nem térült meg. A
  8. évi pénzügyi válság hatására az I. és II. r. alperesek igyekeztek az adóst életben tartani, újabb megrendeléseket biztosítani, pénzügyi forrást teremteni a részére. A
  9. január
  10. napján követelésátruházási és engedményezési szerződéssel kísérletet tettek arra, hogy a D Kft.-vel szemben fennálló követelés engedményezése révén az ugyancsak személy 1 ügyvezetése alatt álló A Kft.-től megtérüljön az adós követelése, azonban az sikertelen volt, a A Kft. felszámolás alá került. A felperes
  11. április hónaptól végrehajtást folytatott a felperessel szemben, a
  12. novemberétől kibocsátott inkasszók eredményre nem vezettek. Az adós
  13. december 31-i mérleg fordulónapon 33.030.000,- Ft rövid lejáratú kötelezettséggel, ezzel szemben 1.039.000,- Ft pénzeszközzel, és 60.805.000,- Ft követeléssel rendelkezett. Ebben az időpontban az adós felperes felé fennálló tartozása 6.418.608,- Ft volt. Az adós
  14. december
  15. napjától fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt. A II. r. alperes
  16. január
  17. napján 1.000.000,- Ft,
  18. február
  19. napján 1.900.000,- Ft tagi kölcsönt nyújtott az adósnak a továbbműködés érdekében. Az adós tevékenysége
  20. év augusztusára teljesen ellehetetlenült, az I. r. alperes munkaviszonyát az adósnál megszüntette, az adós vagyona értékesítésre került, a G Takarékszövetkezet az adós Széchenyi Kártya Hitelszerződését felmondta. Az adós
  21. február
  22. napján 1.000.000,- Ft,
  23. augusztus
  24. napján 1.900.000,- Ft tagi kölcsönt fizetett vissza a II. r. alperesnek. Az adós
  25. évi társasági adóbevallását nem nyújtotta be, továbbá 2013.,
  26. és
  27. évre is elmulasztotta a mérlegbeszámoló készítési, letétbe helyezési, közzétételi kötelezettségét. A felperes emiatt az adóst hét alkalommal, összesen 1.378.000,- Ft mulasztási bírsággal sújtotta. A felperes a
  28. évre utólagos ellenőrzést folytatott le az adós
  29. április
  30. napján átadott
  31. évi egyszerűsített éves beszámoló adatai és rendelkezésre bocsátott iratanyaga alapján és a beszámolót elfogadta. Ezen mérlegben az adós
  32. december
  33. napján 32.009.000,- Ft rövid lejáratú kötelezettségét, 2.535.000,- Ft pénzeszközt, 59.518.000,- Ft követelést és 216.000,- Ft összegű tárgyi eszközt mutatott ki. A felperes jelzésére a Kecskemét Törvényszék, mint Cégbíróság az adóst megszűntnek nyilvánította, vele szemben a kényszertörlési eljárást megindította, melynek kezdő időpontja
  34. november
  35. A felperes által az adós kényszertörlési eljárásába bejelentett 11.876.741,- Ft összegű követelése nem térült meg. A Kecskeméti Törvényszék, mint Cégbíróság
  36. március
  37. napján kelt és
  38. május
  39. napján jogerőre emelkedett végzésével az adóst
  40. július 6-i hatállyal törölte a cégjegyzékből. A felperes
  41. augusztus
  42. napján előterjesztett és módosított keresetében az I. és II. r. alperesek egyetemleges marasztalását kérte 5.961.133,- Ft megfizetésére a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló
  43. évi V. törvény (Ctv.) 118/A. §

(3)és
(4)bekezdése alapján. Előadása szerint az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete
  1. december
  2. napján már fennállt, és ezt követően az I. és II. r. alperesek ügyvezetői feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el.
  3. és
  4. évre, valamint
  5. január
  6. és november
  7. közötti időszakra beszámolót nem helyeztek letétbe és nem tettek közzé, mely magatartás miatt a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell. A tagi kölcsönből rendelkezésre álló összeget nem az adós adótartozása, banki hitele, egyéb lejárt esedékességű tartozása érdekében használták fel.
  8. augusztus hónaptól az adós adóbevallási kötelezettségét sem teljesítették, ezzel összefüggésben 1.379.000,- Ft mulasztási bírság terhelte az adóst. Amennyiben
  9. év nyarától tevékenységet már nem folytatott az adós, ezt kellett volna bevallania (0-ás bevallás). Az I. és II. r. alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték, vitatták annak jogalapját és összegszerűségét is. Álláspontjuk szerint a vezető tisztségviselő felelősségét az adós kényszertörlésének közzétételekor (
  10. július 6.) és nem a felperes által megjelölt
  11. december
  12. napján hatályos normaszöveg alapján kell vizsgálni. A Ctv.
  13. §-ának módosított rendelkezéseit ezért az adós törlésekor hatályos jogszabályi rendelkezések alapján kell vizsgálni, mert a vezető tisztségviselő felelőssége csak a társaság törlését követően állhat be. Az ekkor hatályos Ctv. 118/B. §
(4)bekezdése alapján azt kellett bizonyítaniuk, hogy ügyvezetői jogviszonyuk alatt az adós vagyonvesztést nem szenvedett el. A
  1. december
  2. napján közzétett beszámoló igazolja, hogy ezt követően az adósnál vagyonvesztés nem következett be, azonban kintlévőségeit nem tudta érvényesíteni. A tagi kölcsön visszafizetésével sem változott az adós vagyoni helyzete
  3. december 31-hez képest, mert annak nyújtása
  4. év elején történt. A kényszertörlési eljárásba bejelentett és meg nem térült felperesi követelés fele részben a
  5. december
  6. napját követően kiszabott pótlékból és bírságból áll. Az éves mérlegbeszámoló készítési és adóbevallási kötelezettségnek azért nem tudott eleget tenni az adós, mert forrás hiányában nem tudott könyvelőt alkalmazni, illetve az ügyvezetők tartósan külföldön tartózkodtak. Az adós már
  7. decemberében is fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt. Mindent megtettek az adós működtetése érdekében, azonban a 2008.-
  8. évi pénzügyi válságot követően keletkezett építőipari körbetartozás eredményezte ellehetetlenülését. Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az I. és II. r. alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 5.961.133,- Ft-ot. Az alperesek felelősségét, illetve a felelősség alóli kimentést lehetővé magatartásukat az annak tanúsításakor,
  9. július 1-ét megelőző jogi szabályozás szerint vizsgálta (BH
  10. 180.) a Ctv. 118/A. §
(3)és
(4)bekezdésében foglaltak szerint. Rögzítette, a perben a felperesnek kellett bizonyítania a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének időpontját, az ezt követően bekövetkezett vagyoncsökkenést vagy a hitelezői követelések kielégítésének meghiúsítását. Utóbbi esetben a hitelező igény kielégítésének meghiúsulását okozati összefüggésben állónak kell tekinteni a vélelmezett hitelezői érdekeket sértő magatartással (Kúria Gfv.VII.30.059/2015/5., Fővárosi Ítélőtábla 31.Gf.40.255/2016/5.). Az alperesek nem vitatták, hogy nem tettek eleget
  1. és
  2. évben az éves beszámoló letétbe helyezési, közzétételi kötelezettségüknek, valamint a kényszertörlési eljárást megelőző tevékenységet záró időszakra sem. Azt sem vitatták, hogy legkésőbb
  3. december
  4. napján a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezett, továbbá azt sem, hogy a felperes kényszertörlési eljárásba bejelentett követelése kielégítetlen maradt. Ezzel az alperesek korlátlan ügyvezetői felelősségének megállapítását megalapozó törvényi tényállási feltételek fennállnak. A felelősség alóli kimentéshez az alpereseknek azt kellett bizonyítaniuk, hogy
  5. december 31.ét követően valamennyi intézkedést megtettek a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése érdekében. A
  6. évben kezdődött pénzügyi válság számos vállalkozást elnehezített, különösen az építőipar területén. Az elvárt felelős ügyvezetői magatartásnak azonban nem felel meg az, hogy
  7. augusztusát követően elmulasztották a társasági adóbevallás benyújtását, és ezzel bírság és pótlék kiszabását eredményezték. A vállalkozói tevékenység megszüntetésének bejelentésével ez elkerülhető lett volna. Az sem szolgálhat a kimentés alapjául, hogy likvid pénzeszköz hiányában az adós nem tudott könyvelőt alkalmazni és ezért maradt el a 2013-
  8. évi mérlegbeszámoló elkészítése és letétbe helyezése. A felelős ügyvezetőtől elvárható a gazdasági élet biztonságát, átláthatóságát célzó jogszabályok által előírt kötelezettség teljesítése, az ehhez szükséges fedezet biztosítása, különös tekintettel arra, hogy
  9. január és február hónapban az adós részére nyújtott tagi kölcsön befizetésre került és az az adós rendelkezésére állt. Az adóst, mint jogi személyt terhelő kötelezettségekért felelősséget viselő ügyvezetők nem hivatkozhatnak az őket, mint magánszemélyt terhelő fizetési kötelezettségekre, arra, hogy a tagi kölcsön visszafizetése azért történt, mert a magánkölcsön teljesítési határideje lejárt. Méltányolható az alperesek szándéka, hogy a korábban prosperáló adós életben tartására törekedtek, azonban, amennyiben a teljes forráshiány és soron következő adóbevallási beszámolási kötelezettség előállt, a társaság megszüntetésének kezdeményezése szolgálta volna a hitelezői érdeket, elkerülve az adótartozás további növekedését. Ezért az alperesek nem tudták a törvényi vélelemmel szemben bizonyítani, hogy a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján jártak el ügyvezetésük során és azt sem, hogy a hitelezők kielégítésének meghiúsulása nem az ő magatartásukkal áll okozati összefüggésben. Az elsőfokú bíróság ítélete elleni fellebbezésükben az I. és II. r. alperesek elsődlegesen annak megváltoztatásával a kereset elutasítását, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára történő utasítását kérték. Nem vitatták, hogy az adós nem tett eleget a kényszertörlési eljárás megindítása előtt éves beszámoló letétbe helyezési kötelezettségének, ezért őket terhelte annak bizonyítása, hogy
  10. december
  11. napjától a hitelező felperes érdekeinek elsődlegessége alapján jártak el ügyvezetésük során és, hogy a felperes követelése kielégítésének meghiúsulása nem az ő magatartásukkal áll okozati összefüggésben. Bizonyították, hogy
  12. évtől a megrendelők nem fizetése miatt az adós gazdálkodása ellehetetlenült, továbbá, hogy a likviditási gondok kezelése körében értékesítették az adós ingatlanait, tárgyi eszközeit annak érdekében, hogy tevékenységét folytatni tudja, teljesítse a hitelezők követeléseit. Az elsőfokú eljárásban meghallgatásra kerültek azon vállalkozások vezető tisztségviselői, akik az adósnak tartoztak, akik álláspontjukat igazolták. A felperes sem vitatta, hogy a meglévő pénzeszközöket az adós működésére, finanszírozására fordították, nem merült fel adat arra, hogy bármilyen eszközt elvontak a felperesi követelés kielégítésének fedezetéből. Ezért az ítélet jogalapjaként megjelölt tényállási elemek nem valósultak meg, mert az állított időszakban nem csökkent az adós vagyona. A vagyon csökkenése számszaki alapon negatív vagyon esetén nem értelmezhető. Így, ha
  13. december
  14. napján a felperes által is elfogadottan a vagyon 29.474.000,- Ft, akkor ennek csökkenése (a felperes által számolt mulasztási bírságokkal) sem jelentheti azt, hogy a vagyoncsökkenés és a hitelezői érdek kielégülésének elmaradása között okozati összefüggés áll fenn. A
  15. december
  16. napját követő vagyoncsökkenést a felperes nem tudta igazolni, az objektíve nem következett be. Bizonyították azt is, hogy a felperes hitelezői igénye kizárólag azért hiúsult meg, mert az adós követelései 2009-től nem folytak be, melyet felperes nem vitatott. Minden lehetséges lépést megtettek a követelések érvényesítésére, és az adós cégek úgy szűntek meg, hogy, az adós számára sem tudták a tartozásokat kifizetni. Nem azért nem folyt be kintlévőség, mert elmulasztottak bármilyen eljárást, intézkedést, hanem azért, mert az adósnak tartozó cégek felszámolással vagyon nélkül szűntek meg. Ezért a felperes, mint hitelező követelése kielégítésének elmaradása nincs okozati összefüggésben a magatartásukkal. A Ctv. 118/A. §
(4)bekezdése megdönthető vélelmet állít fel, mellyel kapcsolatban bizonyították a vagyoncsökkenés elmaradását és azt, hogy nincs okozati összefüggés a felperes követelése megtérülésének elmaradása, és a kifejtett vagy kifejteni elmulasztott vezetői tisztségviselői magatartásuk között. A tényállási elemek közül hiányzik a vagyoncsökkenés, és
  1. december
  2. napját követően kifejtett magatartás és a felperesi követelés befolyásának elmaradása között nem áll fenn okozati összefüggés. Vitatták az ítéletet azért is, mert a kényszertörlési eljárás elrendelése idején hatályban volt jogszabály alapján kellett volna a keresetet elbírálni (BDT
  3. 3857.). Ezért a kereset alaptalan, mert nem a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet időpontja, hanem a kényszertörlés elrendelésének időpontja határozza meg az alkalmazandó jogszabályt. Az elsőfokú ítélet perköltségre vonatkozó rendelkezése is jogsértő, figyelemmel a leszállított kereseti kérelemre, ennek alapján a pernyertességük 50-50 %-os mértékű (Pp.
  4. §
(1)bekezdés). A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Az alperesek felelősség alóli mentesülése körében a Ctv. 118/A. § 2014. június 30. napjáig hatályos
(4)bekezdését kell alkalmazni. A mentesüléshez az alpereseknek azt kellett volna bizonyítaniuk, hogy az adott helyzetben az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható minden intézkedést megtettek a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése, továbbá a cég legfőbb szervei intézkedéseinek kezdeményezése érdekében. Az alperesek 2010., 2011.,
  1. években próbálták a társaság követeléseit behajtani és intézkedéseket tettek fizetőképességének helyreállítása érdekében, azonban miután ez nem sikerült, nem kezdeményezték a cég megszüntetését.
  2. augusztusától felszólítás ellenére sem tettek eleget a társasági adó bevallási kötelezettségének, amely miatt az adóhatóság hét alkalommal szabott ki vele szemben bírságot.
  3. évtől kezdődően az alperesek nem tettek eleget a beszámoló letétbe helyezési kötelezettségüknek sem.
  4. február
  5. napján 1.000.000,- Ft, majd
  6. augusztus
  7. napján 1.900.000,- Ft összegű tagi kölcsönt fizettek vissza a társaság még meglévő pénzeszközéből, figyelmen kívül hagyva a többi hitelezőt. Mindezekből következően az alperesek nem tettek meg minden intézkedést a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése érdekében. Kiemelte, a törvényi vélelem fennállta miatt nem kellett bizonyítania a vagyoncsökkenést és az okozati összefüggést (Fővárosi Ítélőtábla 31.Gf.40.255/2016/5/I.). Keresetét a Ctv. 118/A. §
(4)bekezdésére alapozta, mely szerinti három konjuktív feltétel együttes fennállását bizonyította. Nem értett egyet azzal az alperesi érveléssel sem, miszerint, ha egy társaságnak több a tartozása, mint a vagyona, akkor vagyoncsökkenés már nem következhet be, mert ebben az esetben kiüresedne a jogszabályhely, ugyanis az ilyen típusú pereknél a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetnek fenn kell állnia, tehát jellemzően olyan társaságok vezető tisztségviselőivel szemben kerül sor perindításra, melyek tartozása meghaladja a vállalkozás vagyonát. A perben alkalmazandó jogszabály kapcsán fenntartotta az elsőfokú eljárásban kifejtett álláspontját és hivatkozásait. Jelen ügyben a mérlegadatok, a folyamatosan fennálló adótartozás, meg nem térült inkasszók alapján egyértelmű, hogy a társaság vonatkozásában a fenyegető fizetésképtelenség legkésőbb
  1. december
  2. napján bekövetkezett. Ezt az alperesek sem vitatták. Ezért az alperesek ezt követően tanúsított magatartására, a jogvita elbírálására a Ctv. 118/A. §-ának
  3. március
  4. napjától
  5. június
  6. napjáig hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni. Megjegyezte, ezen szabályok, valamint a
  7. július
  8. napjától hatályos Ctv. 118/B. §-ában írt jogszabályi rendelkezések közötti különbség kizárólag a mentesülés (kimentés) körében van. Az alperesek felelőssége így mindkét időpontban hatályos Ctv. szerint megállapítható. Az első tárgyalás alkalmával kereseti követelését az elévülésre tekintettel leszállította, ezért a keresetben érvényesített összeg 5.961.133,- Ft-ra módosult, amely a pertárgy értéke is, ebből következően részleges pernyertességről alperesek esetében nincs szó. A fellebbezés túlnyomórészt alaptalan. A felperes
  9. augusztus
  10. napján előterjesztett keresetében előadta, hogy az illetékes cégbíróság az adóssal szemben a kényszertörlési eljárást elrendelte, mely eljárásba bejelentett 11.876.741,- Ft követelése nem térült meg. A cégbíróság
  11. március
  12. napján kelt
  13. május
  14. napján jogerőre emelkedett végzésével
  15. július
  16. napi hatállyal törölte az adóst a cégjegyzékből. A felperes az I. és II. r. alperesek, mint az adós vezető tisztségviselőinek egyetemleges marasztalását a kényszertörlési eljárásba bejelentett meg nem térült - utóbb leszállított összegű - követelése megfizetésére. A felperes keresetében tehát az alperesek, mint az adós vezető tisztségviselőinek marasztalását kérte. Ha jogi személy tagja, vezető tisztségviselője a jogi személy tevékenységi körében jár el, és ilyenkor a jogi személlyel szerződéses vagy szerződésen kívüli jogviszonyban álló
  17. személynek érdeksérelmet okoz, a polgárjogi felelősség jogkövetkezményei általában a jogi személlyel szemben alkalmazhatók. Más a helyzet akkor, ha a külön jogszabály szankciós jelleggel átviszi a felelősséget a tagra, vezető tisztségviselőre. Ebben az esetben a tag, a vezető tisztségviselő a deriktuális kárfelelősség szabályai szerint felel a felróható magatartással okozati összefüggésben keletkező vagyoni hátrányért. A tag, illetve a vezető tisztségviselő felelőssége össze nem vonható, egymástól elkülönül, ezért külön vizsgálandók. Ezért az ítélőtábla az alperesek, mint vezető tisztségviselők károkozó magatartásért való felelősségét vizsgálta. A gazdasági társaságokról szóló
  18. évi IV. törvény (Gt.)
  19. §
(2)bekezdése szerint a vezető tisztségviselők a gazdasági társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. A
(3)bekezdés rendelkezése szerint a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzete bekövetkeztét követően a vezető tisztségviselők ügyvezetési feladataikat a társaság hitelezői érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. Külön törvény e követelmény felróható megszegése esetére előírhatja a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni helytállási kötelezettségét. A Gt. hivatkozott 30. §
(3)bekezdése továbbfejlesztette a vezető tisztségviselőre irányuló korábbi felelősségi szabályokat és a korlátolt felelősség speciális áttörésével a jogszerűtlen gazdálkodásért való felelősség intézményét honosította meg annak érdekében, hogy a társaság ügyvezetését csődközeli helyzetben visszatartsa a hitelezői érdekeket sértő magatartásoktól. A hitelezővédelmi tényállás beiktatását az indokolta, hogy a felelősen gazdálkodó üzletembertől elvárható, hogy az irányítása alatt álló céget a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte esetén úgy működtesse tovább, hogy a hitelezők esélyét követeléseik behajtására ne veszélyeztesse. Ilyen esetben az ügyvezetőnek - ha nem kezdeményezett csődeljárást, illetve a felszámolási eljárást minden intézkedésével arra kell törekednie, hogy a hitelezők követelésükhöz hozzájussanak. A fenyegető fizetésképtelenség bekövetkezte esetén az ügyvezető marasztalásának lehetőségét az adós felszámolási eljárás során történő megszűnésekor a 2006. július 1. napján hatályba lépett 2006. évi VI. törvény iktatta be - mint külön törvénybe - a Cstv. rendelkezései közé akként, hogy az igényérvénytelenítés két lépcsőben történhet. Először megállapítási kereset, majd annak érvénytelensége után külön marasztalási kereset előterjesztésével (Cstv. 33/A. §). Kényszertörlés esetére pedig a Ctv. 118/A.-a a 2011. évi XCCVII. törvénnyel került beiktatásra 2012. március 1-i hatállyal, mely 2013. évi CCLII. törvény 112. §
(44)bekezdésével
  1. július 1-i, majd
  2. évi XLIX. törvény
  3. §
(2)bekezdésével
  1. július
  2. napi hatállyal módosult. Jelen esetben - figyelemmel az alperesek előadására - vizsgálandó volt, hogy a Ctv.
  3. §-ának mely időállapotra vonatkozó rendelkezése alkalmazandó. Az alperesek álláspontja szerint a kereset elbírálásakor az adós cégjegyzékből való törlésekor (
  4. július 06.) hatályos, azaz
  5. július
  6. napjával módosított Ctv.
  7. §-t kell alkalmazni. Ezt az álláspontot az ítélőtábla nem osztja. Az alperesek érvelésével szemben az ítélőtábla az alábbiakat jegyzi meg. A Cstv.-t - és a Ctv. perrel érintett szabályát is - módosító
  8. évi XLIX. törvény a Cstv. vonatkozásában új szabályokat is bevezetett, annak tartalmát jelentős mértékben módosította, míg a Ctv.-t illetően a
  9. évi XLIX. törvény (Módtv.)
  10. §
(2)-
(7)bekezdései tartalmi szempontból jelentős módosítást nem jelentett. A módosított Ctv. rendelkezések a Módtv.
  1. §-a alapján a kihirdetés követő második hónap első napján (azaz 2017.07.01.napján) léptek hatályba. Osztja az ítélőtábla a felperes, illetőleg az elsőfokú bíróság álláspontját, mely szerint az I. és II. r. alperes vezető tisztségviselők felelősségét a helytállásukat felvető jogi tény idején hatályos Ctv. rendelkezései szerint kell vizsgálni. Ezt alátámasztja, hogy a Ctv. 118/A. §-ában rendezett szabály anyagi jogi rendelkezés, így az adott felelősségi alakzat törvényben meghatározott feltételei szerint a kényszertörlési eljárás eredményeként törölt cég vezető tisztségviselőiként az I. és II. r. alperesek felelősségét a helytállásukat felvető jogi tény (kifejtett vezetői magatartások) idején hatályos Ctv. rendelkezései szerint kellett elbírálni. Kifejezett és eltérő tételes jogi szabály nélkül kizárt más, esetlegesen új felelősségi szabályok alkalmazása, figyelemmel a jogalkotásról szóló
  2. évi CXXX. törvény (Jat.)
  3. §
(1)bekezdésére is, amely szerint a jogszabályi rendelkezést - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - a hatályba lépést követően keletkezett ténybekre és jogviszonyokra, valamint megszerzett eljárási cselekményekre kell alkalmazni. Miután a felperes keresetében az I. és II. r. alperesek fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte, azaz
  1. december
  2. napja után tanúsított magatartásával összefüggésben kérte felelősségük megállapítását, ezért a Ctv. 118/A. § kereseti kérelemben megjelölt első időállapot szerinti, tehát
  3. március
  4. -
  5. június
  6. napja közötti rendelkezései voltak alkalmazandók. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy az ún. fenti első időállapothoz képest a
  7. július
  8. napjától hatályos - a Ctv. 118/B. §
(3)és
(4)bekezdésében szabályozott - felelősségi alakzat a vezetői felelősség törvényi feltételeit és a kimentést tekintve lényegesen nem különböző. Tehát a jelen eljárásban alkalmazandó első időállapot szerinti Ctv. 118/A. §
(3)bekezdése alapján a kényszertörlési eljárás jogerős lezárását követő 90 napos jogvesztő határidőn belül - ki nem elégített követelése erejéig - bármely hitelező keresettel kérheti a bíróságtól annak megállapítását, hogy azok, akik a cég vezető tisztségviselői voltak a kényszertörlés elrendelését megelőző 3 év időszakában, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, és ezáltal csökkent a gazdálkodó szervezet vagyona, vagy meghiúsították a hitelezők követeléseinek kielégítését, vagy elmulasztották a környezeti terhek rendezését. Ha többen közösen okoznak kárt, felelősségük egyetemleges. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a cég vezetői előre látták vagy ésszerűen előre láthatták, hogy a cég nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket. A peradatokból megállapíthatóan az adóssal szembeni kényszertörlési eljárás jogerős lezárására az illetékes cégbíróság 2017. május 10. napján jogerőre emelkedett végzésében került sor, a közzététel napja 2017. július 6. napja volt, melyhez képest a felperes kereseti kérelmét a törvényi határidőn 90 napon - belül 2017. augusztus 9. napján az elsőfokú bíróságnál előterjesztette. Az sem volt vitás a perben, hogy a felperes az adóssal szembeni követelését a kényszertörlési eljárásba bejelentette és az nem térült meg, továbbá az sem, hogy az alperesek az adós vezető tisztségviselői voltak a kényszertörlés elrendelését (2015.07.23.) megelőző három évben. Mindezek alapján tehát a kereseti kérelem érdemben vizsgálható volt. A Ctv. 118/A. §
(3)bekezdésének törvényi tényállási elemei közül - főszabályként - a perben felperesnek kellett állítania és bizonyítania az adósnál bekövetkezett fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet időpontját, az ezt követően tanúsított nem a hitelezői érdekek elsődlegességének megfelelő konkrét ügyvezetői (alperesi) magatartásokat és azt, hogy ezekkel összefüggésben az adós vagyona csökkent, vagy meghiúsították a hitelezők követeléseinek kielégítését, vagy elmulasztották a környezeti terhek rendezését. E törvényi feltételek bizonyítottsága esetén az alperesi vezető tisztségviselők a Ctv. 118/A. §
(4)bekezdése szerint akkor mentesülhetnek a felelősség alól, ha bizonyítják, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően az adott helyzetben az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtették a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése, továbbá a cég legfőbb szerve intézkedéseinek kezdeményezése érdekében. A felperes keresetében az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének kezdő időpontját megjelölte (2012.12.31.), melyet az alperesek nem vitattak, saját előadásuk szerint az már
  1. évben fennállt. Ennek azonban nincs jelentősége, mert a felperes ezt követő időpontban
  2. december
  3. napjában jelölte meg annak bekövetkeztét, amit alátámaszt - egyebek mellett -, hogy ekkor az adóssal szemben már
  4. áprilisától adóvégrehajtási eljárás volt folyamatban, melynek során a
  5. novemberétől kibocsátott inkasszók nem vezettek eredményre, továbbá erre utalnak az adós
  6. december 31-i fordulónapra készített mérlegadatai is, amelyből megállapíthatóan pénzeszközét (1.039.000,- Ft), rövid lejáratú kötelezettségeinek összege (33.030.000,- Ft) többszörösen meghaladta. Mindebből következően az adós ebben az időpontban nem rendelkezett a rövid lejáratú kötelezettségei kiegyenlítéséhez szükséges likvid vagyonnal. Feltüntetésre került követelésállomány is, amelyről azonban az alperesek akként nyilatkoztak, hogy annak nagy része már felszámolás alá került cégekkel szembeni követelés volt, azaz ezek a likvid vagyonba nem vehetők figyelembe. A felperes keresetében megjelölte továbbá a kényszertörlési eljárásban bejelentett meg nem térült hitelezői igényének összegét 11.876.741,- Ft-ot, amelyet az elsőfokú eljárás során leszállított 5.961.133,- Ft-ra (
  7. sorszám alatti tárgyalási jegyzőkönyv). Az alperesek sem az eredeti, sem a leszállított kereseti kérelemben megjelölt, a felperes által bejelentett és meg nem térült követelés összegszerűségét érdemben nem vitatták. A jelen eljárás speciális jellegét az adja - a főszabályhoz képest -, hogy a felperes keresetében hivatkozott arra, hogy az alperesek, mint vezető tisztségviselők nem tettek eleget az adós megszűntnek nyilvánítását megelőzően éves beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségeiknek 2013.,
  8. és
  9. évre vonatkozóan, melyet az alperesek egyébként nem vitattak. A felperes kereseti kérelmében továbbá nem konkrétan megjelölt vagyoncsökkentő hitelezői érdekeket sértő vezetői magatartásokra hivatkozott, hanem arra, hogy a kényszertörlési eljárásban bejelentett hitelezői követelésének kielégítését az alperesek meghiúsították. A fentiek miatt tehát figyelembe kellett venni a Ctv. 118/A. §
(4)bekezdésének második mondatát, amely a hitelezői érdekek sérelmének vélelmét állítja fel arra az esetre, ha a vezető tisztségviselő (alperesek) a cég megszűntnek nyilvánítását megelőzően nem tesznek eleget az éves beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, vagy nem teljesítik a 98. §
(3)bekezdés a), c), d) pontja szerinti beszámolókészítési, irat és vagyonátadási, továbbá tájékoztatási kötelezettségüket. Ebben az esetben a főszabályhoz képest a felperesnek csak a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének időpontját kellett állítania, és bizonyítania, továbbá meg kellett jelölnie a kényszertörlési eljárásba bejelentett meg nem térült hitelezői igénye összegszerűségét, azonban miután a törvényi vélelem folytán a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni kell, nem kellett megjelölnie a konkrét vagyoncsökkentő vezetői magatartásokat, elegendő volt arra hivatkoznia, hogy a kényszertörlési eljárásba bejelentett követelése nem térült meg. Az alperesek a Ctv. 118/B. §
(4)bekezdése szerinti mentesülés körében arra hivatkoztak, hogy mindent megtettek a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése érdekében, illetve arra, hogy a negatív vagyon miatt a további vagyoncsökkenés kizárt, figyelemmel a
  1. december 31-i mérlegadatokra. A
  2. december 31-i mérleg fordulónapra készült mérlegadatok szerint az adósnak 1.039.000,- Ft pénzeszköze, 464.000,- Ft tárgyi eszköze és 60.804.000,- Ft követelése volt, mellyel szemben 33.030.000,- Ft rövid lejárató kötelezettsége állt. A 2013.12.
  3. napjára készült mérlegben - amely utóbb készült, azt a felperes az adósnál folytatott adóellenőrzés során nem vitatta - az adós 216.000,Ft tárgyi eszközt, 2.535.000,- Ft pénzeszközt, 59.518.000,- Ft követelést mutatott ki, mellyel szemben 32.009.000,- Ft rövid lejáratú kötelezettsége állt fenn. A mérleg adataiból az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének fennállta megállapítható, amely azonban nem azonos a fizetésképtelenséggel. A Cstv.
  4. §
(2)bekezdésében szabályozott fizetésképtelenség pénzforgalmi szemléleten alapul, mely szerint, ha az ott szabályozott bármely feltétel megvalósul, akkor az adós függetlenül fizetési szándékától, képességétől, tényleges vagyonától, fizetésképtelennek minősül és vele szemben felszámolási eljárás indítható. Ezzel szemben fenyegető fizetésképtelenség esetén nem az a döntő, hogy van-e az adósnak olyan tartozása, amely alapján fizetésképtelennek minősül, hanem lényeges az, hogy az adós tartozását, esedékességkor képes-e megfizetni (Ctv. 118/A. §
(3)bekezdés). Ha a tartozás megfizetésére az adós esedékességkor azért nem képes, mert nincs elegendő pénzeszköze, akkor bekövetkezik a fenyegető fizetésképtelenség és ha ezt a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták, vagy ésszerűen előre láthatták ezen időponttól kezdve, fennáll felelősségük a hitelezőkkel szemben. A tartozás esedékességkor történő kielégítésének képessége likvid pénzeszköz meglétét feltételezi, vagyis nem elegendő, hogy az adós teljes vagyona - készpénzzé konvertálása esetén - egyébként fedezetet nyújtana a tartozások kielégítésére. A hangsúly az esedékességkor történő kielégítésen van. Mindebből az is következik, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet egyúttal nem jelenti azt, hogy az adósnak nincs vagyona, azaz jelen esetben is a fenti mérlegekből megállapíthatóan az adós a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkezte ellenére a mérlegben feltüntetett vagyonnal (pénzeszköz, követelés, tárgyi eszközök) rendelkezett. Figyelemmel arra, hogy az alperesek az adós vezető tisztségviselői voltak, ezért a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Sztv.) 4. §
(1)bekezdése és
  1. §-a alapján voltak kötelesek az adós működéséről, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről az üzleti év könyveinek zárását követően könyvvezetéssel alátámasztott beszámolót készíteni, melyet a Ctv.
  2. §
(1)bekezdése alapján közzé kellett tenniük az adóévben május
  1. napjáig, melynek során a
  2. évi XCII. törvény (Art.)
  3. §
(2)bekezdése szerint, mint az adós törvényes képviselője ellenjegyzi azt. Mindebből következően tehát az I. és II. r. alperesek, mint vezető tisztségviselők által készített és közzétett mérlegben feltüntetett fenti vagyonnal az alpereseknek el kell tudni számolniuk. Miután az adóssal szembeni kényszertörlési eljárásban a felperes bejelentett követelése nem térült meg, ezért a felelősség alóli sikeres mentesüléshez az alpereseknek azt kellett volna bizonyítaniuk, hogy a fenti mérlegek szerinti vagyont az adós működése során a hitelezői érdekek figyelembe vételével működtették, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, így az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtették a hitelező veszteségek elkerülése, csökkentése, továbbá a cég legfőbb szerve intézkedéseinek kezdeményezése érdekében. Nem vitásan az alperesi vezető tisztségviselők feladata - egyebek mellett - a vezetésük alatt álló gazdálkodó szervezet az adós vagyonának, követeléseinek, tartozásainak kezelése is volt. A perben azonban nem merült fel adat arra, és az alperesek sem nyilatkoztak a mentesülés körében arra, hogy a
  1. évi mérlegben feltüntetett 2.500.000,- Ft összegű készpénz sorsa mi lett, illetve azt a hitelezők érdekében használták-e fel. Továbbá a
  2. évi mérlegben 59.518.000,- Ft követelést tüntettek fel az adós vagyonaként. Arra merült fel adat, és csatolásra is került okirat, hogy ebből a C Kft.-vel szemben 2.700.000,- Ft és a D Kft.-vel szemben 45.000.000,- Ft követelés érvényesítése érdekében eljártak, azonban ezen cégek felszámolás alá kerültek, ezért ezen követelések érvényesítése sikerre nem vezethetett. Azonban az ezen összeg figyelembe vételével is fennmaradó (59.518.000,- Ft - 42.700.000,- Ft) 16.818.000,- Ft összegű adósi követelés vonatkozásában nincs adat és alperesi nyilatkozat sem arra, hogy ezen követelések kikkel - mely adósokkal szemben - álltak fenn, azok milyen esedékességűek voltak, amennyiben ezen adós cégek felszámolásra kerültek, akkor a felszámolási eljárásokban az adós követelése hitelezői igényként bejelentésre került-e, vagy azt más módon az alperesek az adós nevében megpróbálták érvényesíteni. Ezért a fennmaradt 16.818.000,- Ft követelés, mint az adós vagyona vonatkozásában - amely meghaladja a felperes módosított kereseti követelése szerinti meg nem térült hitelezői igény 5.961.133,- Ft-os összegét - nem bizonyított, hogy ezen adósi vagyon vonatkozásában az alperesi vezető tisztségviselők mindent megtettek a veszteségek elkerülése, csökkentése érdekében. Mindezek alapján megállapítható, hogy az I. és II. r. alperesek vezetői felelőssége a Ctv. 118/A. §
(3)bekezdése szerint fennáll, az I. és II. r. alperesek ugyanezen törvényhely
(4)bekezdésében írtak szerint nem bizonyították a felelősség alóli mentesülésüket lehetővé tévő okokat, ezért az elsőfokú bíróság érdemben helytálló döntést hozott, amikor a kereseti kérelem szerint marasztalta az alpereseket. Alapos ugyanakkor az alperesek fellebbezése az elsőfokú perköltség összegét illetően. A pertárgy értéke (Pp. 24. §
(1)bekezdés) a felperes kereseti kérelme előterjesztésekor megjelölt és az adós kényszertörlési eljárásába bejelentett meg nem térült követelés összege 11.876.741,- Ft volt, melyet utóbb (
  1. sorszám alatti jegyzőkönyvbe rögzített nyilatkozatában) felperes leszállított 5.961.133,Ft-ra, melynek megfelelően az elsőfokú bíróság marasztalta az alpereseket. Ebből következően az előterjesztett és leszállított, eredményes kereseti kérelem összegszerűségének figyelembe vételével helyes az alperesek hivatkozása arra, hogy a pernyertesség/pervesztesség aránya az elsőfokú eljárásban közel azonos, ezért a Pp.
  2. §
(1)bekezdése alkalmazandó. Emiatt az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének az elsőfokú perköltségre és elsőfokú eljárási illetékre vonatkozó rendelkezését a Pp. 253. §
(2)bekezdése alapján a rendelkező rész szerint megváltoztatta, míg a per főtárgyát tekintve az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A nagyobb részt sikertelen fellebbezést előterjesztő alperesek a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján egyetemlegesen kötelesek megfizetni a fellebbezési ellenkérelmet előterjesztő felperesnek jogi képviseleti munkadíjból álló, a 32/
  1. (VIII.26.) IM rendelet
  2. §-a alapján számított másodfokú eljárási költséget. Az alperesek fellebbezési eljárásra kiterjedő személyes költségmentességére figyelemmel a le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli (Pp.
  3. §
(1)bekezdése, 6/
  1. (VI.26.) IM rendelet
  2. §-a). Szeged,
  3. április
  4. . Gaálné dr. Jobbágy Ildikó s.k. a tanács elnöke Dr. Béri András s.k. előadó bíró Dr. Dobler László s.k. táblabíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.