Pf.20319/2018/7 – Győri Ítélőtábla

(1)bekezdése alapján járó késedelmi kamat, valamint 12.388,- Ft behajtási költségátalány és perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A kereseti kérelmének jogalapjaként a szerzői jogról szóló

1. évi LXXVI. törvény (Szjt.)
2. §,
3. §,
4. §,
5. §,
6. §,
7. §,
8. §-ait jelölte meg. A felperes a szerzői jogi jogdíj iránti igényét a vendéglátóegységben elhelyezett televízió készülék, mint zeneszolgáltatásra alkalmas eszköz jelenlétére, illetve az azon keresztül megvalósuló, vélelmezett zeneszolgáltatásra alapította. A felperes álláspontja szerint a bírói gyakorlat a vendéglátóegységben kihelyezett televízió esetén vélelmezi, hogy azon keresztül szerzői jogi jogdíj fizetési kötelezettséget megalapozó zeneszolgáltatást végeznek, mivel azon keresztül a nem közvetlen jogkezelésbe tartozó zeneművek is lejátszhatók. A szomszédos jogi jogdíj igénye tekintetében utalt arra, hogy a szerzői jogról szóló törvény e körben kötelezően előírja a közös jogkezelést, ezért igénye ezen a jogcímen a televíziós zeneszolgáltatástól függetlenül is megalapozott. A helyszíni ellenőrzésekről készült jegyzőkönyvben ezt feltüntette, azt az alperes munkavállalói aláírták. Hivatkozott az alperes Facebook oldalán feltöltött
9. május 28-i sportesemény közvetítéséről szóló hirdetésre is. Az alperes a kereset elutasítását kérte. A védekezése szerint a CC Kft.-vel kötött szerződés alapján kizárólag közvetlen jogkezelésű zenei tartalmat szolgáltatott, ezért jogdíjfizetési kötelezettsége nem keletkezett. A televíziót évente néhány alkalommal kapcsolták be sportesemények kifejezetten hang nélküli közvetítése céljából. Vitatta, hogy a készülék kihelyezése önmagában megalapozná a jogdíjfizetési kötelezettségét. Utalt arra, hogy a helyszíni ellenőrzések során sem észlelték a televízió készülék bekapcsolását. Az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálása során abból indult ki, hogy törvényes vélelem hiányában az ügy összes körülményének mérlegelésével kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy a televízió elhelyezése esetén azon keresztül történt-e zeneszolgáltatás (BDT2016.3524.). Figyelemmel arra, hogy az alperes munkavállalói a helyszíni ellenőrzések alkalmával készült jegyzőkönyveket aláírták, ezért az alperest terhelte a perben annak bizonyítása, hogy a vendégtérbe kihelyezett televízión keresztül zeneszolgáltatás nem valósult meg. A bíróság úgy ítélte meg, hogy az alperes ezen bizonyítási kötelezettségének - a felperes által hivatkozott BH1993.
10. számú jogesettel szemben - tanú meghallgatással (is) eleget tehet. A kihallgatott tanúk egyezően adták elő, hogy a televíziót zeneszolgáltatásra nem használták, azt csak alkalmanként, jelentősebb sportesemények közvetítésekor kapcsolták be, és - az alperes belső utasításának megfelelően - azt hangsugárzás nélkül üzemeltették. PRL tanú tett említést arról, hogy volt példa arra, hogy a sporteseményekkel összefüggésben a mérkőzés kommentárját is közvetítették, azonban azt ő is megerősítette, hogy televízión keresztül zeneszolgáltatásra nem került sor A tanúvallomások mellett az elsőfokú bíróság kiemelt jelentőséget tulajdonított annak, hogy a helyszíni ellenőrzések során a felperes munkavállalói sem tapasztalták a televíziókészülék üzemeltetését. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az alperes a CC Kft.-vel kötött szerződés alapján 30.000 darab zeneszám lejátszására volt jogosult, így számára szükségtelennek bizonyult a televízión keresztüli zeneszolgáltatás. Indokolatlan azt feltételezni, hogy az alperes a kiemelkedően széles, legálisan rendelkezésére álló repertoárja mellett még a televízión keresztül is további, a felperes kezelésében álló zeneművek lejátszására törekedett. Az alperes a szerzői jogi jogdíjjal kapcsolatos bejelentési kötelezettségének mind a zeneszolgáltatás megkezdésekor, mind a CC Kft.-vel való szerződéskötéskor eleget tett. Amennyiben az alperes szándéka a szerzői jogi jogdíjfizetési kötelezettség felperes által vélelmezett elkerülésére irányult volna, akkor nyilvánvalóan a zeneszolgáltatás megkezdését sem jelentette volna be, illetve nem kötött volna szerződést a közvetlen jogkezelésű zeneművek felhasználására sem. Jelentősége van annak is, hogy a kávézó elhelyezkedésére tekintettel annak vendégköre elsősorban a bevásárlóközpontba érkezőkből tevődik össze, akik az általános élettapasztalat szerint nem igénylik a hangos zenét, illetve hangos sportközvetítések szolgáltatását, a kávézó beszélgetésre, pihenésre szolgál. Figyelemmel a fentiekre az elsőfokú bíróság bizonyítatlannak ítélte azt a felperesi állítást, hogy a perbeli időszakban az alperes - a televízión keresztül - további szerzői jogi jogdíjköteles zeneműveket sugárzott, ezért az erre alapított kereseti kérelmét elutasította. A felperes szomszédos jogi jogdíj iránt előterjesztett igényével összefüggésben az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a zeneművek nyilvánossághoz közvetítéséről szóló Szjt.
11. §-a szerint követelhető szomszédos jogi jogdíj a közös jogkezelés (
12. §

(3)bekezdés) hatálya alá tartozik. Az Szjt. a szomszédos jogi felhasználás körében nem teszi lehetővé a közvetlen jogkezelést, ezért ez kötelező közös jogkezelésnek minősül. A fentiekből következően az alperes a CC Kft.-vel kötött szerződést követően sem mentesülhet a perbeli időszakban a közös jogkezelés körébe tartozó, - a felperes által közzétett díjszabás alapján megállapított - összesen 133.291,- Ft szomszédos jogi jogdíj megfizetése alól. A felperes a szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló 2016. évi XCIII. tv. (Kjkt.) 9. §

(1)bekezdése (korábban Szjt. 88. §

(1)bekezdés) alapján jogosult a követelését az alperessel szemben a bíróság előtt érvényesíteni. A felperes kereseti kérelme részben megalapozott, ezért az alperes a 2016. évi IX. törvény 3. §

(1)bekezdése szerinti késedelembe esés napján irányadó MMB árfolyam alapulvételével meghatározott összegű - 12.388,- Ft behajtási költségátalányt köteles megfizetni a felperesnek. A késedelmi kamatra vonatkozó rendelkezés a Ptk. 6:155. §

(1)bekezdésén alapult. A perköltségről az elsőfokú bíróság a felperes 23 %-os pernyertességi arányának figyelembevételével döntött. A perben a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §

(2)bekezdés a) pontja alapján megállapítható 35.976,- Ft ügyvédi munkadíjból

1. 426.- ft-ot köteles a felperes az alperesnek megfizetni, amelyből levonandó a felperes által lerótt, de az alperest terhelő 8000.- Ft illeték és hozzáadandó az alperes által előlegezett 6.735,- Ft tanúdíj. A felperes a fellebbezésében az ítélet megváltoztatását kérte akként, hogy az ítélőtábla az alperes marasztalásának összegét a kereseti kérelemben írtaknak megfelelően, további 433.272,- Ft összeggel és ennek
2. november
3. napjától a kifizetésig járó törvényes késedelmi kamatával emelje fel az alperes perköltségben marasztalása mellett. Az elsőfokú eljárásban előadottakkal egyezően arra hivatkozott, hogy az egységes bírói gyakorlat szerint amennyiben az üzemeltető a nyilvános vendégtérben zenefelhasználásra alkalmas készüléket helyez el, úgy a zenefelhasználást vélelmezni kell (BH1992.98., BH1993.240., Pfv.IV.20.782/2014/6., Pfv.IV.21.817/2015/4.). A televíziós vélelem megdöntésére pedig csak az a bizonyítás alkalmas, amely a teljes peresített felhasználási időszakra nézve kétséget kizáróan igazolja a zenefelhasználás hiányát. A felperes álláspontja szerint a jelen tényállás mellett az alperes nem tudta ezt a körülményt bizonyítani. Kiemelte R L tanúvallomását, amely szerint a peresített időszakban a vendégtérben elhelyezett televízión olyan sportműsorokat jelenítettek meg, amelyek közvetítése - a belső utasítás ellenére hanggal történt. A sportesemények pedig jellemzően és köztudomásúan zeneműveket is tartalmaznak. A fentiekből az következik, hogy az alperes a peresített időszakban a televízióval megvalósította a zeneművek nyilvános felhasználását. A tanúvallomások értékelésével kapcsolatosan hangsúlyozta, hogy a tanúk közül többen csak alkalmi munkavállalók voltak, így vallomásuk nem vonatkoztatható a peresített időszak egészére illetve az üzlet teljes nyitvatartási idejére. Emellett a főállásban alkalmazott munkavállalók (R L és M G) vallomásai ellentmondást tartalmaznak a televízió hanggal vagy hang nélküli működtetése tekintetében, amelyet az elsőfokú bíróság nem oldott fel. Ezen okokból a tanúvallomások a televíziós vélelem megdöntésére nem alkalmasak. Az ítéleti érveléssel szemben a széles repertoárú közvetlen jogkezelésű zenei tartalom felhasználására vonatkozó jogosultság nem teszi szükségtelenné a televíziós zenefelhasználást. A hanggal üzemelő televízió és a CC készülék együttes működtetése teljesen okszerű, ugyanis a sportműsorok megjelenítésére a CC készülék nem alkalmas. Nem helytálló az elsőfokú ítélet indokolása azon körben sem, amely az üzlet elhelyezkedése, vendégköre alapján zárja ki a nyilvános televíziós zenefelhasználást. A bírói gyakorlat értelmében ugyanis a jogdíjfizetési kötelezettség szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a vendéglátóegység nyilvános részében álló rádió, televízió az üzemeltető szándéka szerint a vendégkör mely részét szórakoztatja, vagy azt a nagyközönség igényli-e ( BH1985.226., Pfv.IV.20.723/1996/4.). Ellentmondásos az elsőfokú ítélet indokolásának ezen része az okból is, hogy a televíziós zenefelhasználást azzal cáfolja, hogy a vendégkör azt nem igényli, ezzel ellentétben a CC Kft.-vel kötött szerződést éppen a nyilvános zeneszolgáltatás szükséglete indokolta. A bejelentési kötelezettség teljesítéséből sem vonható le olyan következetés hogy az alperes a televízióval nem végzett nyilvános zenefelhasználást. Az alperes akkor járt volna el helyesen, hogy ha a CC készülék kivételével minden zeneszolgáltatásra alkalmas készüléket eltávolít az üzlethelyiségéből. A fentiek összegzéseként a felperes a fellebbezésében leszögezte, hogy az elsőfokú bíróság a bírói gyakorlat által kidolgozott szempontrendszerrel szembehelyezkedve mérlegelte a rendelkezésre álló bizonyítékokat, és állapította meg a nyilvános televíziós zenefelhasználás hiányát. Az alperes az ítélet helybenhagyását indítványozta az elsőfokú eljárásban előadott érvelése alapján. A fellebbezés alaptalan. A törvényszék ítéletét a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között felülvizsgálva (Pp.
4. §

(3)bekezdés) az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság megalapozott tényállásból helytálló jogi következtetést levonva utasította el a felperes szerzői jogi jogdíj megfizetése iránt előterjesztett kereseti kérelmét. A döntés helytálló indokainak ismétlését mellőzve a fellebbezésben írtakra tekintettel az alábbiakat emeli ki. Az elsőfokú bíróság az általa felhívott joggyakorlat talaján megalapozottan indult ki abból, hogy a televíziókészülék alperes által sem vitatott kihelyezése önmagában fizetési kötelezettséget nem alapoz meg, pusztán a zeneszolgáltatás megvalósulásának lehetőségét veti fel. Ennek tényleges megtörténtét azonban minden esetben egyedileg, az ügy valamennyi körülményének együttes mérlegelésével kell eldönteni. A televízió vendégtérben való elhelyezése okán az alperest terhelte a bizonyítási kötelezettség abban a körben, hogy azt zeneszolgáltatásra nem használta fel. A perben lefolytatott bizonyítás adatait az elsőfokú bíróság helyesen mérlegelte, és megalapozottan foglalt állást akként, hogy a televízió jelenléte ellenére a jogdíj igényt megalapozó zeneszolgáltatás nem valósult meg. A televíziós zeneszolgáltatás hiányát az egybehangzó tanúvallomások alátámasztják. A felperes által kiemelt R L tanú sem állítja a fentiek ellenkezőjét. A tanú azon utalása, hogy emlékezete szerint egy alkalommal a televízión sportműsor hanggal való közvetítésére került sor, nem írja felül a teljes és részleges munkaidőben ott dolgozó alkalmazottak televíziós zenefelhasználás hiányát alátámasztó egybehangzó állításait. A fellebbezésben írtakkal szemben jelentősége van a vendéglátóegység elhelyezkedésének, profiljának. A kávézó megpihenő bevásárlókból álló közönsége a visszafogott zenét igényli, a hangos sportmérkőzések közvetítését - amelyek esetleg reklám célzatú világzenét kis mértékben járulékosan tartalmazhatnak - az általános élettapasztalat szerint nem. A kávézó profiljába illeszkedő zeneszolgáltatást a CC Kft,-vel kötött szerződés alapján játszható széles zenei repertoár teljes mértékben kielégíti. A bizonyítékok mérlegelésének fellebbezésben kifejtett okszerűtlenségére tekintettel az ítélőtábla kiemeli, hogy a zeneszolgáltatásnak - pusztán a televízió jelenlétére alapított megvalósulása cáfolatához - nem szükséges és nem is elvárható, hogy az alkalmazotti tanúvallomások a kávézó nyitvatartási idejét a maga teljességében és a peresített két éves időszak egészében lefedjék. A bizonyítékok együttes mérlegelésének alapján - figyelembe véve a tanúvallomásokat, az üzlet profilját, a felmerülő zenei igény kielégítésének legális és bejelentett módját - helyesen és okszerűen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy jogdíj igényt megalapozó, a vizsgált időszakban dominánsan megvalósuló, releváns zeneszolgáltatás nem valósult meg. A fentiekre tekintettel a felperes Szjt. 1.§ , 9.§, 16.§, 24.§, 25.§ értelmében előterjesztett keresetét alappal utasította el. A fentiek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helyes indokaira tekintettel a Pp. 254.§

(3)bekezdése alapján - helybenhagyta. Az eredménytelenül fellebbező felperest az ítélőtábla a Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján kötelezte a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3.§

(2)bekezdés a) pont

(6)bekezdés alapján megállapított 12.700,- Ft mértékű, áfát is magában foglaló ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltség megfizetésére. Győr,

1. február
2. Dr. Világi Erzsébet sk. a tanács elnöke Dr. Sarmon Hedvig sk. előadó bíró Dr. Szabó Péter sk. bíró