Gfv.30458/2017/5 – Kúria

(4),

1. XLIX. Tv.
2. §

(5)A Kúria mint felülvizsgálati bíróság részítélete Gfv.VII.30.458/2017/

1. A tanács tagjai:. Farkas Attila a tanács elnöke . Csőke Andrea előadó bíró . Hamvas Ákos bíró A felperes: A felperes jogi képviselője: Ruszthy Ügyvédi Iroda Az alperes: Az alperes jogi képviselője: Holczer, Jákó & Boross Ügyvédi Iroda A per tárgya: vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: az alperes Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Fővárosi Törvényszék 9.G.44.986/2013/
2. A másodfokú bíróság neve és a határozat száma: Fővárosi Ítélőtábla 15.Gf.40.210/2016/10/II. Rendelkező rész A Kúria a jogerős részítéletnek a
3. december 31-én tagi kölcsön címén történt kifizetéssel kapcsolatban az alperes felelősségét megállapító rendelkezését hatályon kívül helyezi, és az elsőfokú bíróság keresetet elutasító rendelkezését e körben is helybenhagyja. Egyebekben a jogerős részítéletet hatályában fenntartja azzal, hogy a
4. üzleti év alapján történt osztalék kifizetésével és a
5. február 14-én tagi kölcsön jogcímén eszközölt kifizetéssel összefüggésben előidézett vagyoncsökkenés mértéke 5.182.000 (ötmillió-száznyolcvankettőezer) Ft. Kötelezi az felperesnek költséget. alperest, hogy 15 20.000 (húszezer) napon belül fizessen meg a Ft felülvizsgálati eljárási A részítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. Indokolás 1 2 3 4 5 A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás Az alperes a B. Kutató és Fejlesztő Kft. (adós) vezető tisztségviselője volt, majd
6. február 20-tól végelszámolója a felszámolás
7. február 27-én történt megindulásáig. Az adóst 66,66%-ban, a felperest 33,33%-ban illette meg az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) nyilvántartásában 359/
8. szám alatt bejegyzett, S. gyógyhatású készítmény hasznosításának joga. A gyógytermékhez védjegyoltalom is kapcsolódott, a védjegylajstromban 137814 lajstromszám alatt szereplő S. védjegy jogosultja az adós társaság volt. Az adós és a felperes
9. március 10-én megállapodtak abban, hogy az adós hasznosítási díjat fizet a felperes részére a S. készítménnyel kapcsolatban. A felperesnek
10. december 31-ig járó hasznosítási díj összegét a Pest Megyei Bíróság jogerős 6.P.20.642/1999/
11. számú részítélete állapította meg. Az adóst a felperes
12. december 31-ig keletkezett hasznosítási díj követelése tekintetében a Fővárosi Bíróság
13. november 29-én kelt, 8.P.29.751/2004/
14. számú részítéletével 25.562.057 Ft megfizetésére kötelezte, s egyben kimondta az adós által elismert 5.979.735 Ft előzetes végrehajthatóságát. Az adós fellebbezése folytán hozott 8.Pf.20.176/2007/41 számú,
15. február 19-én kelt részítéletével a Fővárosi Ítélőtábla a marasztalás összegét 15.503.543 Ft-ra leszállította. Az elsőfokú ítéletet követően - 2006 decemberében - az adós meghatalmazott képviselője útján felajánlotta a felperesnek, hogy a S. készítménnyel kapcsolatos valamennyi jogosultságát - így a hasznosításból származó eredmény alapján meghatározható részesedését is - átengedi egy meghatározott összeg ellenében. A felek között az ajánlatok egyeztetése folyt, de nem született megállapodás. A felperes a
16. november 29-én kelt elsőfokú részítéletben előzetesen végrehajthatóvá minősített 5.979.735 Ft összegű követelése behajtása érdekében eredménytelenül járt el. A
17. február 8-án nyilvántartásba vett azonnali beszedési megbízásokat fedezethiány miatt nem tudták az adós bankszámlájáról teljesíteni. A felperes által kezdeményezett bírósági végrehajtási eljárásban
18. szeptember 3-án lefoglalták a S. készítmény hasznosításából származó eredménnyel kapcsolatos adóst megillető (66,6%) vagyoni értékű jogot 1.000.000 Ft becsértéken. A
19. január 25-én kelt 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 foglalási jegyzőkönyv szerint a S. és SELENORG szóvédjegyeket egyenként 100.000 Ft becsértéken foglalták le. 2005-ben - a mérlegadatok szerint - az adós 33.126.000 Ft értékű eszközzel rendelkezett, melyből 691.000 Ft volt a készlet, 19.415.000 Ft a követelés, 3.893.000 Ft a pénzeszköz. Az adós rövid lejáratú kötelezettségének mérleg szerinti összege 17.522.000 Ft volt. A
20. évi beszámoló mérleg-adataiból kitűnően az adós 22.536.000 Ft eszközzel rendelkezett, melyből 4.205.000 Ft volt a pénzeszköz, 17.747.000 Ft a követelés és 435.000 Ft a készlet, kötelezettségeinek az értéke 16.156.000 Ft volt. Az adós
21. évre szóló beszámolójának elfogadásával egyidejűleg annak ellenére, hogy a mérleg szerinti eredmény negatív volt - a taggyűlés
22. február 18-án 1.582.000 Ft osztalék kifizetéséről döntött. Az adós az alperes tagságával működő P. Kutató és Fejlesztő Kft.nek
23. február 14-én 3.600.000 Ft-ot tagi kölcsönt fizetett vissza, míg az alperesnek
24. december 31-én 50.000 Ft-ot.
25. február 19-én az alperes által összehívott taggyűlésen az adós tulajdonosai a végelszámolásról határoztak, végelszámolóként az alperest jelölték ki. Az alperes végelszámolóként nem hívott összeg taggyűlést pótbefizetés, illetve a tőke egyéb úton való pótlása érdekében. A taggyűlés
26. február 28-án döntött a felszámolási eljárás kezdeményezéséről. A végelszámolás alatt levő adós és a P. Kutató és Fejlesztő Kft.
27. február 20-án azzal a felfüggesztő feltétellel kötöttek kölcsönszerződést, hogy a felperes és az adós közötti perben a bíróság által majd megállapított marasztalási összegnek megfelelő, legfeljebb 10.000.000 Ft összegű kölcsönt nyújt a kölcsönadó az adósnak. A megállapodás utóbb nem lépett hatályba. Az adós a S. magyarországi kizárólagos forgalmazási jogát 2000-ben a F. Kft. részére. A szerződést
28. február 15-én - február 29-i hatállyal - megszüntették. A végelszámolás alatt levő adós
29. április 18-i szerződéssel megbízást adott a P. Kft. részére a S. Magyarországon való értékesítésére. A P. Kft.-t az általa közvetített szerződésekben foglalt érték 75%-ának megfelelő jutalék illette meg. A S. nevű gyógyhatású termék nyilvántartásba vételi ideje
30. augusztus 15-ig szólt az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) által vezetett nyilvántartásban. Az adós
31. augusztus 13-án terjesztette elő a meghosszabbítás iránti kérelmét
32. december 31-ig. Az OGYI a
33. május 5-én kelt levelében arról tájékoztatta az adóst, hogy az eljárást nem folytatta le, mivel tudomására jutott, hogy
34. szeptember 4-én az adós készítményre vonatkozó vagyoni értékű joga lefoglalásra került. A bírósági végrehajtó foglalási jegyzőkönyvét a felperes személyesen juttatta el az OGYI részére. A felperes a Fővárosi Bíróság 8.P.29.751/2004/
35. számú, a Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.20.797/2009/
36. számú,
37. november 5-én kelt 16 17 18 19 20 21 22 23 24 részítélete alapján jogerőre emelkedett részítéletével megszerezte a S. kizárólagos hasznosítását, gyártását és forgalmazását. Az alperes az adós mérlegeit letétbe helyezte, a felszámolás
38. február 27-én történt megindulásakor eleget tett iratátadási kötelezettségének. Az adós felszámolójának
39. február 10-i nyilvántartása szerint a bejelentett hitelezői igény 58.458.125 Ft, melyből a felperes hitelezői igényét a felszámoló 53.759.760 Ft összegben vette nyilvántartásba. Az alperessel szemben csődbűntett és hűtlen kezelés bűntette miatt indult büntető eljárások megszüntetésre kerültek. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, a másodfokú bíróság 14.Gf.40.046/2013/
40. számú végzésével az ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A felperes keresete, az alperes ellenkérelme A felperes a megismételt eljárásban módosított keresetében annak megállapítását kérte a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló
41. évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. §-a szerint, hogy az alperes
42. július 1-jétől nem a hitelezői érdekek elsődlegessége szerint látta el az adós ügyvezetési feladatait, ezáltal az adós vagyona 117.045.054 Ft-tal csökkent, meghiúsította a felperes 53.759.760 Ft összegű hitelezői igénye kielégítését. Állította, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete
43. július 1-jén, a Cstv. 33/A. § hatályba lépésekor fennállt, a gazdasági társaságokról szóló
44. évi IV. törvény (
45. évi Gt.)
46. §

(2)bekezdésében írt intézkedések elmaradtak, s az alperes megsértette a 30. §

(3)bekezdésében foglaltakat. A 117.045.054 Ft vagyoncsökkenés az alábbiakból tevődött össze: a P. Kft.-vel

1. április 18-án kötött egyoldalú, az adósra előnytelen szerződés alapján 13.205.204 Ft elmaradt bevétel; a S. hasznosítási jogának, forgalomba hozatali engedélye meghosszabbításának felróható elmaradása miatt az adós vagyonába tartozó hasznosítási jog és a S. szóvédjegy elértéktelenedésével bekövetkezett 80.000.000 Ft vagyonvesztés; 14.783.474 Ft indokolatlan, szükségtelen költség; 1.379.445 Ft magáncélú kiadás; a
2. évre kifizetett 1.582.000 Ft osztalék; értéken aluli, illetve ingyenes vagyonátruházás miatt 2.441.931 Ft; és 2007-ben visszafizetett tagi kölcsön miatt 3.650.000 Ft. Az alperes kérte a kereset elutasítását. Vitatta a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét a
3. február 19-i jogerős részítélet előtt, a hitelezői érdeksérelem fennállását, a jogellenes ügyvezetői magatartást és az azzal összefüggésben álló vagyoncsökkenést is. Az első- és a másodfokú bíróság határozata Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Az ítélet indokolásában elsőként rögzítette, hogy a Cstv.
4. január 22-én 25 26 27 28 29 hatályos 33/A. §

(1)bekezdése alapján hozta meg a döntését. Álláspontja szerint a Cstv. 33/A. § hatályba lépésének az időpontjában ugyan fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt az adós - már ezt megelőzően is fennállt ez a helyzet -, de nem volt megállapítható, hogy

1. július 1-jét követően az alperes az ügyvezetési feladatai ellátásával indokolatlanul, a hitelezői érdekek sérelmével csökkentette volna a társaság vagyonát. A hitelezői követelések fedezetéül szolgáló körből nem vont el felróhatóan vagyont, nem is mulasztott el intézkedést a hitelezői követelések biztosításához. A S. tabletta forgalmazására kötött szerződés betöltötte a célját, a termék folyamatos forgalmának elérését a piacon. Nem volt felróható az alperesnek, hogy a forgalomba hozatali engedély meghosszabbítására nem került sor, illetve hogy nem tudott megállapodni a felperessel a jogosultságok átadásában. Sem hibás üzleti döntés, sem könyvelési kötelezettség hibás teljesítése miatt nem vonható felelősségre az ügyvezető a Cstv. 33/A. § alapján. A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság részítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes az adós vezető tisztségviselőjeként a társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkezését követően ügyvezetési feladatait - a
2. üzleti év alapján történt osztalék kifizetése, valamint - a
3. február 14-én és december 31-én visszafizetett tagi kölcsönök vonatkozásában nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látta el, és ezáltal a társaság vagyona 5.232.000 Ft-tal csökkent. Helybenhagyta az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéletét az indokolatlan, szükségtelen költségekkel (14.783.474 Ft), az elmaradt árbevétellel (13.205.204 Ft) kapcsolatos felelősség körében. Ezt meghaladóan (a S. hasznosítási joga és a S. szóvédjegy értékvesztése, a magáncélú kiadás és az értéken aluli eszközeladás miatt megjelölt vagyoncsökkenés) az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot ebben a keretben újabb tárgyalásra és újabb határozat hozatalára utasította. Az indokolásban elsőként kifejtette, hogy nem volt perjogi akadálya részítélet hozatalának. A felperes módosított keresetében megjelölt vagyoncsökkenés egyes összetevőit elkülönítetten lehetett vizsgálni. Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a Cstv.
4. január 22-én hatályos szabályait kell alkalmazni a perben, s csak a
5. július 1-jét követő ügyvezetői tevékenység volt vizsgálható. Hangsúlyozta, az alperesnek vezető tisztségviselőként kötelezettségei közé tartozott a számviteli alapelveket teljesítő, folyamatos könyvvezetés biztosítása az adós működése során, ezért nem hivatkozhatott eredménnyel arra, hogy a felperessel kötött hasznosítási szerződésből eredő fizetési kötelezettségét a társaság 30 31 32 33 34 35 könyvelése és az arra épülő éves mérlegek nem tartalmazták. Tévesen alapította ezért a védekezését a közzétett beszámolók tartalmára. Az alperesnek vezető tisztségviselőként
6. július 1-től kezdődően a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján kellett eljárnia a felszámolás elrendeléséig. Ez a követelmény a végelszámolói státusszal összefüggésben is irányadó volt a
7. évi V. törvény (Ctv.)
8. §

(2)bekezdésében, illetve 99. §

(1)bekezdésében foglalt rendelkezések alapján. Az ügyvezetői magatartásokat egyenként értékelve úgy ítélte meg, hogy a

1. évre kifizetett osztalék, és a visszafizetett tagi kölcsönök vonatkozásában a hitelezői érdekek sérelme és a vagyoncsökkenés megállapítható. Utalva a Gt.
2. §

(1)és

(3)bekezdésére,

1. §-ára és
2. §-ára megállapította, hogy nem felelt meg a hitelezői érdekek elsődlegessége követelményének az osztalék kifizetése, sem az alperesnek visszafizetett 50.000 Ft tagi kölcsön, illetve a P. Kft.-nek visszafizetett 3.600.000 Ft tagi kölcsön. Az alperes nem állította és nem bizonyította a teljesítésektől eltérő ügyvezetői javaslata megtételét a taggyűlés felé. Rámutatott, nem volt indok arra, hogy a P. Kft.-t - társasági és kötelmi helyzetére tekintettel - külső hitelezőként értékelje. Az alperesnek vezető tisztségviselőként a taggyűlés haladéktalan összehívására vonatkozó intézkedési kötelezettsége beállt, a taggyűlés
3. február 28-ára történt összehívása e körben nem minősült haladéktalanul megtett intézkedésnek. Az ítélőtábla a S. hasznosítási joga és a szóvédjegy miatti vagyoncsökkenés, a magáncélú kiadások elszámolása és az alacsony értéken történt eszközeladás vonatkozásában a kárelem nagy terjedelmű bizonyítása miatt helyezte hatályon kívül az elsőfokú bíróság ítéletét. A S. hasznosítási joga és a szóvédjegy értékvesztése miatt kifejtette, hogy ezek pénzben kifejezhető vagyoni értékkel bíró vagyonelemnek minősülnek, s „az alperes ügyvezetőként nem gondoskodott a csődvagyonba tartozó vagyon értékének megóvásáról, a nyilvántartásba vétel lehetséges leghosszabb meghosszabbítására irányuló kérelem előterjesztése nélkül". A vagyoncsökkenés mértéke nem állapítható meg a peres eljárás ezen szakaszában. Erre vonatkozóan utasításokat adott az elsőfokú bíróság részére. A magáncélú kiadással kapcsolatban előírta az elsőfokú bíróságnak a bizonyítékok értékelését, és az értéken aluli eszközeladásra alapított kereseti összetevő tekintetében - egyebek mellett kifejtette, hogy e körben az alperest kell bizonyító félnek tekinteni, rá hárul az adós által megadott nyilvántartási értékkel szemben, az eszközök reális forgalmi értéke és az annak megfelelő vételáron történt értékesítése bizonyítása, amelyhez szakértői bizonyítást kell indítványoznia. Felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem 36 37 38 39 40 41 42 Az alperes felülvizsgálati kérelmében - mivel álláspontja szerint a részítélet az el nem bírált kereset tekintetében is megállapította az alperes felelősségének a fennállását - a teljes jogerős határozatot támadta a keresetet jogerősen elutasító részt kivéve, a jogalapot vitatva. Kérte a jogszabálysértő részítélet hatályon kívül helyezését és - tartalma szerint - az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, valamint a felperes perköltség megfizetésére való kötelezését. Állította, hogy a részítélet sérti a Pp.
4. §

(1)és

(2)bekezdését, 206. §

(1)bekezdését, 213. §

(2)bekezdését, a Ctv.

1. §-át. Álláspontja szerint a fizetésképtelenségi helyzet objektív és szubjektív feltétele és a vagyonveszteség nem állapítható meg részítélettel, a keresettel érvényesíteni kívánt jog csak egységesen bírálható el. Ezen felül a határozat hatályon kívül helyező részének indokolása érdemi döntést tartalmaz a felelősség fennállása tekintetében. Részletes indokolásában elsőként arra hivatkozott, hogy a részítélet szerint a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet időpontja
2. július
3. A hatályon kívül helyező rendelkezés szerint azonban az elsőfokú bíróságnak azt kell megállapítania, hogy mekkora volt a társaság vagyona, mekkora volt a vagyoni értékű jog értéke. Ebben az esetben a másodfokú bíróság nem hozhatott volna részítéletet, mert az aktív vagyon megállapítása nélkül nem értelmezhető a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet időpontjának meghatározása. Ha ugyanis a vagyoni értékű jog - a jogerős ítéletben kifejtettek szerint - 2007-ben „veszett el", akkor
4. július 1-jén nem lehetett fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben a társaság. A részítéletben a másodfokú bíróság e tekintetben okszerűtlenül mérlegelt. A Cstv. 33/A. §

(1)bekezdésének sérelmével állapította meg bíróság a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet időpontját akkor, amikor a

1. évi marasztalás szerint utólag korrigáltatta szakértővel a 2002-2005-re vonatkozó mérlegeket, és ennek alapján állapította meg, hogy
2. július 1-jén az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt. E körben nem vizsgálta a törvényben előírt objektív és szubjektív feltételeket. Hangsúlyozta, hogy a felperes követelése tekintetében az elsőfokú ítélet marasztalási összege nem volt előre látható, az ítélet csak
3. november 29-én kelt és később kézbesítették. A
4. november 29-én kelt elsőfokú ítélet ismeretében hozta meg az alperes azokat a döntéseket, amelyeket értékelni kell. Így a S. termék forgalmazásának fenntartása mellett döntött, mert enélkül a vagyoni értékű jog értékét veszítette volna. A vagyoni értékű jogot a szakértők soha nem értékelték fel, ezért a mérlegek vizsgálata alapján nem lehet megállapítani, hogy
5. július 1-jén milyen mértékű likviddé tehető vagyonnal rendelkezett az adós. A mérleg szerint csak
6. második felére vált fizetésképtelenné az adós. Mivel dokumentáltan a felperes és az 43 44 45 46 47 48 49 adós között egyezségi tárgyalások voltak a S. vagyoni értékű jog eladása tárgyában, az ügyvezető
7. július 1-
8. február
9. között alappal feltételezte, hogy a társaság nem fizetésképtelen. Nem is volt az, mert rendelkezésére állt a felperessel közös, likviddé tehető vagyona, s annak megvételére, a közös tulajdon megszüntetésére és a forgalmazási jog átadására a felperes ajánlatot tett. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet csak akkor állt be, amikor a
10. évi jogerős ítélet megszületett és a vagyoni értékű jogot is elvesztette a társaság. A szubjektív feltételek fennállását, illetve a mentesülés lehetőségét a részítélet kizárta, mert nem vizsgálta, hogy az alperes a 2008-ban a bírósági ítélet alapján beállt helyzetet
11. július 1-jén látta vagy láthatta volna előre. Hangsúlyozta, hogy az ügyvezető nem ismerhette 2006-ban a bíróság mérlegeléssel utóbb megállapított ítéleteit, csak a lejárt és elismert, vagy a korábbi ítéletekből kalkulálható, várható, valószínűsíthetően fenyegető követelésekre kellett fedezetet biztosítania. Miután a 2002 előtti évekre sokkal alacsonyabb használati díjat állapított meg a bíróság a felperes javára - mely tényt igazolt az alperes - a szubjektív felelősség tekintetében mérlegelnie kellett a bíróságnak, hogy kellett-e látnia az ügyvezetőnek a mérlegeléssel megállapított marasztalás értékét, holott még a szakértő sem tudta azt előre meghatározni. A részítélet okszerűtlenül a vagyoni értékű jog elvesztését mint vagyoncsökkenést vizsgálni rendelte, de a vagyonnál azt nem vette figyelembe, s nem vizsgálta, hogy a likvid vagyon része-e. Álláspontja szerint 2007 augusztusában már a Ctv.
12. §

(4)-

(5)bekezdései vonatkoztak az alperesre és nem a Cstv. 33/A. § szabályai. A részítélet nem vizsgálta az okozati összefüggést, az alperesi előadásokat a Pp.

1. § sérelmével nem mérlegelte, nem vizsgálta a felperes közreható magatartását. A részítéletben hivatkozott szakvélemények ellentétesek az ítéletben kifejtettekkel. Hangsúlyozta, hogy a felperes a bíróság kioktatása ellenére megtagadta az őt terhelő bizonyítást a követelés összegszerűségére nézve. Ezért a részítélet azon megállapítása, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást nem folytatta le, sérti a hivatalból történő bizonyítás tilalmának elvét és a felperes részére egy újabb eljárásban a bizonyítás lehetőségének biztosítása súlyosan sérti a Pp.
2. §

(1)és

(2)bekezdését. A P. Kft. nem volt a B.-P. Kft. tagja, így tagi hitelt nem nyújthatott. A P. Kft.-nek azért fizette vissza a kölcsönt, mert ez a Kft. finanszírozta a gyártást, és gyártás nélkül nem lehet forgalmazni. A kölcsön visszafizetése nincs oksági kapcsolatban a fizetésképtelenségi helyzet kialakulásával, hiszen a visszafizetés után újabb kölcsönöket kapott az adós a P. Kft.-től a működéshez. 50 51 52 53 54 55 56 57 58 Az 50.000 Ft-os tagi hitel visszafizetése már a végelszámolás alatt történt. A végelszámolóra nem vonatkoznak a Cstv. 33/A. § szerinti felelősségi szabályok. A

1. évi osztalék felvételét, annak vagyoncsökkentő hatását a felperes bizonyítási indítványa hiányában a bíróságok nem vizsgálták. A
2. évi mérleg az eredménytartalék terhére tényleges vagyoncsökkentés nélkül lehetővé tette az osztalékról való döntést. Az osztalék esetében technikai átvezetés történt, mert a taggyűlés a házipénztárban való elszámolást rendelte el, egyik tag sem vett ki osztalékot a cégből, vagyoncsökkentő hatása nem bizonyított. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a megismételt eljárásra vonatkozóan a bizonyítási terhet is tévesen osztotta ki, amikor a könyv szerinti értékkel nem egyező értékesítés vonatkozásában az alperesre terhelte a bizonyítást. Az alperes eleget tett kötelezettségének, a
3. február 19-én jogerős részítéletet követően
4. február 28-án taggyűlésen döntöttek a felszámolási eljárás megindításának kezdeményezéséről. A felszámolási kérelmet
5. március 28-án érkeztették is a bíróságon. A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős részítélet hatályában való fenntartását, álláspontját részletesen kifejtette. A Kúria döntése és jogi indokai A Kúria a jogerős ítéletet kizárólag a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta a Pp.
6. §

(2)bekezdése alapján. Elsőként abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a Cstv. 33/A. § szerinti megállapítási perben van-e lehetőség részítélet hozatalára, illetve az adott részítélet - tartalma miatt felülvizsgálható-e (a keresetet elutasító meg nem támadott rendelkezésein kívül) valamennyi vonatkozásában. A Kúria álláspontja szerint nem tévedett a másodfokú bíróság akkor, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése után tanúsított, a felperes által állított vagyoncsökkenést eredményező ügyvezetői magatartások egyenként vizsgálhatók. Nem kizárt tehát e vonatkozásban részítélet hozatala, és a kellően fel nem tárt tényállási elemek vonatkozásában az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozatra utasítása. A részítélet tartalmára hivatkozással előadott felülvizsgálati kérelemre vonatkozóan a Kúria rámutat, hogy a Pp. 270. §

(2)bekezdése alapján nincs helye a részítélet hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárásra, új határozat hozatalára utasító rendelkezései felülvizsgálatának, mert a kereset e részében még nem született az ügy érdemében jogerős határozat. E körben ezért a Kúria a felülvizsgálati kérelemben előadottakat érdemben nem vizsgálta. 59 60 61 62 A felülvizsgálattal támadható rész tekintetében a Kúria elsőként hangsúlyozza, az alperes a felülvizsgálati kérelemben tévesen azonosítja a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet és a fizetésképtelenség bekövetkezése fogalmát. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet - a Kúria joggyakorlat elemző csoportjának az alperes által hivatkozott összefoglalása szerint is - „akkor következik be, amikor az adós tartozásait likvid vagyon hiányában nem képes kifizetni (objektív feltétel) és erről a vezető tisztségviselő tudomást szerzett, vagy gondos eljárás esetén tudomást kellett volna szereznie (szubjektív feltétel). A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet megállapíthatóságához szükséges objektív feltétel akkor következik be, amikor az adós esedékes tartozásainak összege meghaladja a társaság likvid vagy likviddé tehető vagyonát és ezt a helyzetet a tartozások átütemezésével, esetleg reálisan visszafizethető kölcsön felvételével vagy más módon nem hárították el." A fenyegető fizetésképtelenség tehát bekövetkezik, ha az adós tartozását esedékességkor előreláthatólag nem képes kiegyenlíteni. Ennek fennállása alatt a vezető tisztségviselőnek a hitelezői érdekeket szolgálva kell gazdálkodnia. Ez a kötelező gazdálkodási elv addig áll fenn, amíg a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet (BH

1. 188.) A rendelkezésre álló adatok szerint az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete
2. július 1-jén már fennállt. Függetlenül attól, hogy az adós a könyveiben feltüntette-e a felperest megillető kötelezettségét, a 2005-ös év mérlegéből (amely a
3. december 31-én fennállt vagyont mutatta) már megállapítható, hogy az adós likvid vagy likviddé tehető vagyona kisebb volt, mint az általa elismert tartozás. Miután a
4. december 31-én fennállt likvid vagy likviddé tehető vagyon is kisebb, mint az adós által a felperes felé elismert kötelezettség, ezért a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet
5. július 1-jén való fennállását helytállóan állapította meg a jogerős részítélet, mert a rendelkezésre álló iratokból nem vonható le olyan következtetés, amely szerint a két mérleg fordulónap közötti időpontban az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete megszűnt volna. A likvid vagyon körében nem azt kell vizsgálnia a bíróságnak, hogy milyen értékesíthető vagyontárgyai vannak az adósnak, hanem azt, hogy melyek azok a vagyontárgyai, amelyek gyorsan, a gazdálkodó szervezet kötelezettségeinek az esedékességkor való teljesítéséhez felhasználhatók. Nem tartozik e körbe az adóst megillető vagyoni értékű jog, melynek tárgya egy speciális hasznosítási jogot, védjegyet tartalmaz. (Függetlenül azonban ettől, a felülvizsgálati kérelemmel érintett jogerős részítéletben az alperes terhére megállapított vagyoncsökkenésekre azt követően került sor, hogy az elsőfokú részítéletet
6. november 29-én meghozták.) A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet tehát egy olyan jelzés az ügyvezető felé, amely arra figyelmezteti, hogy az ezt követő intézkedéseinél legyen figyelemmel a hitelezői érdekekre. Ebből következően elfogadható az az alperesi állítás, hogy mivel a felperes és az adós között egyezségi tárgyalások voltak a S. vagyoni értékű jog eladása tárgyában, az ügyvezető
7. július
8. február
9. között alappal feltételezte, hogy a társaság nem 63 64 65 66 67 68 69 fizetésképtelen. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet azonban fennállt, mert az elsőfokú részítélet ismeretében a vezetőnek fokozottan kellett volna ügyelnie az adós vagyonára. Nem a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, hanem valójában a fizetésképtelenség állt be, amikor a
10. évi jogerős ítélet megszületett és a vagyoni értékű jogot is elvesztette a társaság. Ezt ismerte fel az adós társaság taggyűlése, és ezért kezdeményezte a másodfokú ítélet meghozatalát követően a felszámolási eljárás megindítását. Az adós vezető tisztségviselőjeként az alperesnek
11. július 1től kezdődően a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján kellett eljárnia. Ez a felelősségi szabály egészen addig fennállt, amíg a taggyűlés döntése alapján
12. február 20-án meg nem indult a végelszámolás. A Kúria nem ért egyet a másodfokú bíróság álláspontjával, amely szerint a végelszámoló felelőssége azonos a vezető tisztségviselő felelősségével, ezért a végelszámolás alatt végzett tevékenységet is a Cstv. 33/A. §-ában meghatározott feltételek szerint kell megítélni. A Cstv. 33/A. § rendelkezései, a felelősség megállapításának módja, feltételei, kimentési lehetőségei eltérnek a végelszámolási eljárás során tanúsított magatartás alapján a végelszámoló felelősségét rendező Ctv.
13. §

(4)-

(5)bekezdésében írtaktól. Ennek elsősorban az az oka, hogy ugyan a Ctv. 98. §

(2)bekezdése szerint a végelszámolás kezdő időpontjától a cég önálló képviseleti joggal rendelkező vezető tisztségviselőjének a végelszámoló minősül, de a végelszámoló feladata eltér az eljárás hatálya alatt nem álló gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjének a feladataitól. A végelszámolás célja a gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszüntetése az esetleges hitelezői igények teljes kiegyenlítésével [Ctv. 94. §

(1)bekezdés]. A végelszámolónak a gazdálkodó szervezet gazdasági kapcsolatait le kell zárnia, hitelezői igényeit kielégítenie (Ctv.103. §). A végelszámoló felelősségét megállapító Ctv. 99. §

(4)-

(5)bekezdései alapján lehet fellépni a végelszámolóval szemben, s a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén - megállapítási kereset nélkül - a marasztalása iránt nyújtható be kereset vele szemben. A felperes a Cstv. 33/A. §-ára alapította az alperessel szembeni keresetét, ebből következően a Kúriának azt kellett megvizsgálnia, hogy a jogerős részítéletben megállapított felelősség alapjául szolgáló események a végelszámolást megelőzően, vagy azt követően történtek. Az osztalékfizetésről való döntésre még a végelszámolás megindulása előtt került sor -

1. február 18-án - és a P. Kft. részére történt kifizetésre is
2. február 14-én. A végelszámolás során került kifizetésre
3. december 31-én az alperes 50.000 Ft-os tagi kölcsöne. Az osztalék vonatkozásában a Kúria álláspontja az, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben annak nincs jelentősége, 70 71 72 73 74 hogy a mérleg adatai alapján lehetőség van-e osztalék fizetésére. Az alperes által hivatkozott
4. évi CXXXI. törvény a házipénztár-állomány indokolt szintre történő csökkentését szolgálta azzal, hogy lehetővé tette bizonyos keretek között a tulajdonosok számára a kedvezményes adókulccsal történő osztalék kifizetést. A kedvezményes adókulcs azonban nem az adós számára nyújtott bármilyen kedvezményt, hanem a tulajdonosok számára a személyi jövedelemadójuk elszámolása kapcsán. Erre tekintettel helytállóan állapította meg a jogerős részítélet, hogy ez az összeg az adós vagyonának csökkenését eredményezte. Az alperes tagi kölcsönének visszafizetése miatt - a végelszámolás megindulására tekintettel - a Cstv. 33/A. §-ára alapított kereseti kérelem megalapozatlan. A P. Kft.-nek megfizetett kölcsön vonatkozásában valóban nem tagi kölcsön visszafizetéséről volt szó, azonban az eljárás adataiból egyértelműen megállapítható, hogy a P. Kft. és az adós között személyi összefonódásra, a tevékenységek összehangolása eredményeképpen kialakult helyzetre tekintettel helytálló a másodfokú bíróságnak az a döntése, hogy a P. Kft. nem tekinthető „külső hitelezőnek". A másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat értékelte a kölcsön visszafizetésének a vezető tisztségviselő felelősségére való kihatása szempontjából. Nem vitásan az megállapítható, hogy az adós és a P. Kft. gazdaságilag is igen szoros kapcsolatban álltak egymással a végelszámolás megindulása előtt és után is, az alperes azonban csak hivatkozott rá, ám tételesen nem mutatta be, hogy a visszafizetett kölcsönt követően milyen pénzösszegekkel finanszírozta a P. Kft. az adós tevékenységét, nem vezette le a két társaság közötti pénzmozgások folyamatát. Mindezek alapján nem állapítható meg az, hogy a másodfokú bíróság okszerűtlenül, a logika szabályait megsértve mérlegelte volna az eljárás bizonyítékait az alperes felelősségének e vonatkozásában történő megállapítása során. A Kúria hangsúlyozza, hogy e perben a felperes közreható magatartása nem értékelhető, mert nem az ő kárának a megtérítésére irányul az eljárás, hanem annak megállapítására, hogy az alperes mint vezető tisztségviselő magatartása az adós gazdálkodó szervezet vagyonában milyen vagyoncsökkenést eredményezett azt követően, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került. A fent kifejtettek alapján a Kúria a jogerős részítéletnek a
5. december 31-én tagi kölcsön címén kifizetett összegre vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte és e körben az elsőfokú bíróság keresetet elutasító rendelkezését helybenhagyta; egyebekben a jogerős részítéletet hatályában fenntartotta. Záró rész Az alperes a Pp.
6. §

(2)bekezdése alapján köteles a felülvizsgálati eljárásban nagyobb részben pernyertes felperes felülvizsgálati eljárási költségét megfizetni. Az áfát is magában foglaló ügyvédi munkadíj összegét a Kúria a 32/2003. (VIII. 22.) IM 75 rendelet 3. §

(5)és

(6)bekezdései alapján a tevékenység mérlegelésével határozta meg. A Kúria tárgyaláson kívül hozta meg részítéletét. kifejtett Budapest,

1. április
2. Dr. Farkas Attila s.k. a tanács elnöke, Dr. Csőke Andrea s.k. előadó bíró, Dr. Hamvas Ákos s.k. bíró A kiadmány hiteléül: jogi