Fővárosi Ítéőtábla 5.Pf.21.297/2018/4/II. A Fővárosi Ítélőtábla a Kikindai Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Kikindai Zoltán ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - az Országos Bírósági Hivatal Jogi Képviseleti Osztálya (1055 Budapest, Szalay u. 16.) által képviselt Fővárosi Törvényszék (1055 Budapest, Markó u. 27.) alperes ellen bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránt indult perében a Balassagyarmati Törvényszék
- október
- napján meghozott 27.P.20.194/2018/
- számú ítélete ellen a felperes részéről
- sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 1.397.700 (egymillióháromszázkilencvenhétezer-hétszáz) forint feljegyzett fellebbezési illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A felperes végleges keresetében kérte a bíróságot, hogy kötelezze az alperest a Ptk. 6:
- §-a alapján kártérítés címén 17.470.875 forint és járulékai megfizetésére. Előadta, hogy 2013-ban keresetet terjesztett elő F. É. alperes ellen annak megállapítása iránt, hogy F. É. megsértette a felperessel
- október
- napján kötött, használatmegosztással vegyes adásvételi szerződést azzal, hogy a részére a közös tulajdonból meghatározott hányadnál nagyobb területrészt épített be. A felperes keresetét a Pesti Központi Kerületi Bíróság 10.P.89.101/2014/
- számú ítéletével elutasította, az ítéletet a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 43.Pf.640.271/2014/
- szám alatt helybenhagyta. A felperes
- évben előzetes szakértői bizonyítási eljárást követően újabb, kártérítés iránti keresetet terjesztett elő F. É. és társa alperes ellen, amelyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság 10.P.88.984/2015/
- számú ítéletével elévülésre hivatkozással elutasított. A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság az ítéletet azzal az eltérő indokolással hagyta helyben, hogy a felperes a kár összegét a kár bekövetkezésének időpontjára nem bizonyította. Az alperes kérte a felperes keresetének elutasítását. Álláspontja szerint az alperesi bíróságok jogszerűen jártak el, amely önmagában kizárja a kártérítési felelősség megállapítását. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Indokolásában kiemelte, hogy az egységes bírói gyakorlat szerint még téves jogalkalmazás esetén is csak igen szűk körben van helye a bírósági jogkörben okozott károkért való felelősség megállapításának, csak abban az esetben, amennyiben a jogalkalmazó mérlegelés nélküli, egyszerűen megállapítható tényállás mellett nyilvánvalóan helytelen jogszabályt alkalmaz és ezzel kárt okoz. A bírósági jogkörben okozott kár megtérítésére irányuló perben a bíróság nem bírálhatja felül a más ügyben hozott döntést, a kártérítési per bírósága újabb jogorvoslati fórumként nem szolgálhat. A felperes a megállapítási perrel összefüggésben a jogellenességet arra alapította, hogy nincs olyan törvényi rendelkezés, amely szerint nem lehet megállapítást kérni, ha marasztalásnak is helye van. A sérelmezett ítélet azonban egyértelműen megjelöli és idézi a Pp.
- §-a szabályát és az abban foglalt feltételeket. A marasztalási perben született jogerős ítélet részletes indokát adta annak, hogy a felperes a kár mértékét miért nem bizonyította. A jogerős ítélet indokolása szerint a perbeli szakvélemény 2015 áprilisában kelt és erre az időpontra határozza meg az értékcsökkenés összegét, ehhez képest azonban a kár bekövetkezésének időpontjára, azaz 2013 augusztusára vonatkozó adatot a felperes nem szolgáltatott, illetve erre irányuló bizonyítási indítványt sem terjesztett elő annak ellenére, hogy az elsőfokú eljárásban a bizonyítási teherről részletes kioktatást kapott. A felperes az eljárás során nem bizonyított olyan kárt okozó jogellenes magatartást, amit az alperes az igazságszolgáltatási tevékenysége során megvalósított. A felperes által állított, az ingatlan értékcsökkenéséből eredő kár nincs összefüggésben az alperes igazságszolgáltatási tevékenységével, hiszen az a hivatkozott peres eljárástól függetlenül következett be. Az alperes állított magatartása és az előzetes közjegyzői eljárásban kirendelt szakértő díja között sincs okozati összefüggés. A felülvizsgálati eljárási költség pedig abból ered, hogy a felperes nem a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően terjesztette elő felülvizsgálati kérelmét, vagyis a költségek a felperes felróható magatartása folytán keletkeztek. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen kérte az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára történő utasítását, míg másodlagosan a Pp.
- §
(3)bekezdése alapján kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a felperesi keresetnek helyt adó döntés meghozatalát. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság nem teljes körűen tárta fel a tényállást, amikor a felperesi bizonyítási indítványnak nem adott helyt, a jogszabályokat tévesen alkalmazta, indokolása nem következetes és eljárási szabálysértéseket is elkövetett. Az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a felperes bizonyítási indítványát, amelyben kérte az alapügyben eljárt másodfokú tanács elnökének tanúkénti meghallgatását, amellyel megsértette az elsőfokú eljárás lényeges szabályait. A felperes a keresetének jogalapját abban jelölte meg, hogy az alperesi bíróság jogellenesen, a perrendtartás egy nem létező rendelkezésére hivatkozva elzárta a felperes elől a megállapítási per megindításának lehetőségét, a marasztalási perben első fokon hibás irányba terelte a bizonyítást, míg a marasztalási per másodfokú eljárása során nem volt mód, hogy a felperes utólagosan indítványokat tegyen. A felperes az alapperben a kár mértékét egyértelműen igazolta, így a keresetét semmilyen mérlegeléssel nem lehetett volna elutasítani, ez az a körülmény, ahol az alperesi bíróság felróhatóan hibázott. Tény, hogy az előzetes bizonyítási eljárásban kirendelt igazságügyi szakértő megállapította a perbeli ingatlan értékcsökkenését, illetve a felperest ért kár mértékét. Az alapper elsőfokú szakaszában sor került a szakértői vélemény kiegészítésére is. Ehhez képest az alperesi bíróság a másodfokú ítéletében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kár mértéke a
- augusztusi időpontra vonatkozóan nem lett bizonyítva, amely nyilvánvalóan téves. Az alperesi bíróság eljárása során az eljárási és az anyagi jog lényeges szabályait szándékosan megsértette, amely megalapozza a bírói műhibából eredő felperesi igényt. Az alperesi bíróság nem abban hibázott, hogy a felperesre nézve kedvezőtlen döntést hozott, hanem magatartásának jogellenessége abban áll, hogy a perbeli igazságügyi szakvéleményt figyelmen kívül hagyta, és ezzel kirívóan okszerűtlen ténymegállapítást tett. Az alperes felróható jogellenes magatartása és a felperest ért kár bekövetkezése között az okozati összefüggés is fennáll, azaz a kártérítési felelősség mindhárom kötelező eleme megvalósul. Az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy az egymásra épülő megállapítási és marasztalási perben másodfokon eljáró bíró ugyanaz a személy. Az elsőfokú bíróság megalapozatlanul hivatkozott ítéletében a bírói gyakorlatra, amit az esetjogot nem ismerő magyar jogrendszerben két bírói határozattal támasztott alá, függetlenül attól, hogy azok tényállása a szóban forgó esethez még csak nem is hasonlít. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a kereset elutasításának legfőbb indoka az volt, hogy a bíróság nem bírálhatja felül a más ügyben hozott döntést. Ebből az következne, hogy amennyiben a bíróság téves ítéletet hoz, az abból eredő kárért a bíróság nem felel. Az elsőfokú bíróság összekeverte a kár és a kártérítés fogalmát is, ebben a perben ugyanis nem annak a kárnak a megtérítéséről van szó, amit a felperes az alapperben az ottani alperessel szemben érvényesített, hanem annak a kárnak a megtérítését kéri, amelyet a bíróság okozott azzal, hogy függetlenségével visszaélve feladatát hibásan látta el. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását. Az elsőfokú bíróság a kereset elbírálása során megalapozott, a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozott, a perbeli bizonyítékokat megfelelően értékelte, és abból helyesen állapította meg a releváns tényállást, illetve okszerűen hozta meg a keresetet elutasító érdemi döntését. A felperes megalapozatlanul hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság eljárási szabályt sértett, amikor a felperes tanúbizonyításra vonatkozó indítványát mellőzte. A bírói függetlenség elvéből következik, hogy a bíró nem tartozik beszámolási kötelezettséggel döntései tekintetében, és személyében nem számon kérhető. A bíró nem kényszeríthető olyan helyzetbe, hogy polgári perben tanúként magyarázza, indokolja döntését. Ennek alapján az alapperben bíróként eljárt másodfokú tanácselnök tanúkénti meghallgatására a perben törvényes lehetőség nincs. A felperes tévesen állította, hogy a megállapítás iránti perben az alperesi bíróság egy nem létező perrendtartási rendelkezésére hivatkozva utasította el a felperes keresetét, mivel az alapperben eljárt bíróság kifejezetten a Pp.
- §-ára hivatkozott. A marasztalásra irányuló alapper másodfokú eljárásában hozott ítélet részletes indokolást tartalmaz a bizonyítékok, így az igazságügyi szakértői vélemény mérlegelése vonatkozásában. A felperes tehát iratellenesen állítja, hogy a bíróság indokolás nélkül mellőzte döntése során a bizonyítékokat. Az alapperben a másodfokú bíróság mérlegelési jogkörében eltérő jogi álláspontja folytán bizonyítatlanság miatt ítélte alaptalannak a felperes keresetét. Az indokolás azt is tartalmazza, hogy a felperes a kár mértékét miért nem bizonyította megfelelően. Eszerint a
- áprilisi időpontra vonatkozó szakvélemény nem alkalmas a felperes által megjelölt időpontban, azaz 2013 augusztusában bekövetkezett kár mértékének bizonyítására. Összességében a jelen perben a felperes nem bizonyította a kár bekövetkezését, az alperes magatartásának jogellenességét, és ebből következően az okozati összefüggés fennállását. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét teljes terjedelemben bírálta felül, mert annak fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt [Pp.
- §
(4)bekezdés]. A felperes fellebbezése alaptalan. Az ítélőtábla a felperesi fellebbezés alapján mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy indokolt-e az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése a Pp. 252. §
(3)bekezdése alapján a felperes által indítványozott, de az elsőfokú bíróság által mellőzött tanúbizonyítás lefolytatása érdekében. Az alapeljárásokban hozott jogerős ítéletek mint okirati bizonyítékok azonban egyértelműen tartalmazzák a jogerős döntéseket és azok indokait, amelyeket tanúbizonyítással kiegészíteni nem lehetséges, így a tanúmeghallgatás a perben teljesen irreleváns lett volna. További bizonyításra tehát nem volt szükség, ezért az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére nem volt sem ok, sem lehetőség. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, az ítélőtábla a döntésével is egyetértett, annak jogi indokait az alábbiak szerint pontosítja, illetve egészíti ki. A felperes keresete bírósági jogkörben okozott vagyoni kár megtérítésére irányult, amelynek elbírálása során a Ptk. 6:549. §
(1)bekezdését, 6:548. §
(1)bekezdését és a 6:
- §-át együtt kellett alkalmazni. Ennek során mindenekelőtt azt kellett vizsgálni, hogy teljesül-e a Ptk. 6:
- §
(1)bekezdése szerinti kárfelelősség speciális feltétele, azaz a rendes jogorvoslati lehetőségek kimerítése. A felperes az alapeljárásban mindkét kifogásolt elsőfokú ítélet ellen fellebbezéssel élt, tehát a rendes jogorvoslati lehetőségeket kimerítette. Az elsőfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a bírósági jogkörben okozott károkért való felelősség megállapítását csak kirívóan súlyos jogalkalmazási hiba alapozza meg. Kirívóan súlyos jogalkalmazási hiba a bizonyítékok nyilvánvalóan téves mérlegelése vagy nyilvánvalóan téves jogértelmezés esetén áll fenn. A jogalkalmazási hiba jellegét a felróhatóság körében kell értékelni, azaz az eljáró bíróság jogsértése akkor felróható, ha az kirívóan súlyosnak minősül. A felelősség megállapításához tehát nem elegendő, ha a bíróság döntése téves. Az Alaptörvény 26. cikke, a 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 3. §-a és a 2011. évi CLXII. törvény (Bjt.) 1. §
(1)bekezdése alapján a bíró ítélkezési tevékenységével összefüggésben független, amelyből következően megilleti a jog, hogy a bizonyítékokat és a tényeket szabadon mérlegelje és értékelje, illetve az alkalmazandó jogszabályokat az Alaptörvény
- cikkével összhangban szabadon értelmezze. A bíró függetlenségéből és a szabad mérlegelési jogából következően nem várható el, hogy egy jogkérdésben minden bíróság azonosan foglaljon állást, vagyis azonos ügyekben minden bíróság előtt ugyanolyan döntés szülessen. A bírói függetlenség határát csak a nyilvánvaló és kirívóan súlyos tévedés jelenti. A bírósággal szembeni kártérítési per nem az alapeljárás felülbírálatát szolgálja, de nincs akadálya annak, hogy a kártérítési perben eljáró bíróság az alapügyben hozott jogerős döntés hibás jellegét megállapítsa. Az Alkotmánybíróság a 339/B/
- AB határozatában kifejtette, hogy a bírósági jogkörben okozott károkért való felelősség kiterjesztett jogvédelmet biztosít a jogerős döntésben meglévő hibával szemben, ugyanakkor a jogbiztonság követelménye miatt a kártérítési eljárásban nincs lehetőség az alapügyben hozott döntés ismételt és közvetett felülvizsgálatára. A kártérítési jogviszony önálló vizsgálatát az alapügyben hozott jogerős döntés nem befolyásolja, a bíróság önálló bizonyítási eljárás lefolytatását követően dönt arról, hogy a kártérítés alapjául szolgáló jogellenesség, illetve a felelősség egyéb feltételei fennállnak-e. A bíróság nem jogosult arra, hogy a más jogviszonyra vonatkozó - jogerős döntést ennek keretében megváltoztassa. Az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást arról, hogy a megállapítási perben az alperesi bíróságok jogszerű döntést hoztak, miután a Pp.
- §-a egyértelműen rendelkezést tartalmaz a megállapítási per feltételeire nézve, amely szerint megállapításra irányuló kereseti kérelemnek csak akkor van helye, ha a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása végett szükséges, és a felperes a jogviszony természeténél fogva vagy a kötelezettség hiányában vagy valamely más okból teljesítést nem követelhet. Az alperesi bíróságok a Pp.
- §-át helyesen alkalmazva döntöttek a felperes megállapítási keresetének elutasításáról, mivel a felperes kártérítés címén teljesítést is követelhetett volna. Alaptalanul hivatkozott tehát a felperes arra, hogy a megállapítási perben az alperesi bíróságok egy nem létező szabály alapján utasították el a keresetét. A marasztalási per során a felperes több, különböző magatartás jogellenességére hivatkozott. A keresetében azt adta elő, hogy a tulajdonostárs építkezése sértette az egymás közötti megállapodást azzal, hogy nem tartotta be az ott rögzített beépítési arányokat. A fellebbezési hivatkozása szerint viszont az volt jogellenes, hogy a tulajdonostárs a bontási kötelezettségét nem teljesítette, holott arra a felperes 2013 augusztusában felszólította. A marasztalási perben a másodfokú bíróság ezt az eltérő, új tényelőadást befogadta, ugyanakkor álláspontja szerint ezzel a tényelőadással nem állt összhangban a perben kirendelt szakértő véleménye, mert az a kárszámítás kapcsán a kár bekövetkezésének időpontját az ingatlan
- évi eladásához kötötte, és a forgalmi értékcsökkenés összegét erre az időpontra határozta meg. A másodfokú bíróság a felperes keresetét azzal utasította el, hogy
- augusztus hónapra vonatkozóan a forgalmi értékcsökkenés mértékét a szakvélemény nem tartalmazza. Tény, hogy a kiegészítő szakértői vélemény sem tartalmaz erre adatot, mivel az csak annyiban tisztázta az alapszakvéleményt, hogy az abban meghatározott értékcsökkenés csak a telekingatlan
- évi értékére volt figyelemmel. A felperesi állítással szemben tehát valóban nem volt az alapeljárásban olyan szakértői vélemény, amely alapján az értékcsökkenés összegét a
- évi időpontra vonatkoztatva meg lehetett volna állapítani. A felperes azt sem bizonyította az alapeljárásban, hogy a
- és
- év között nem változott volna az ingatlan értéke. A jogerős ítélet tehát nem tekinthető nyilvánvalóan tévesnek, mert nem felel meg a valóságnak, hogy a másodfokú bíróság bizonyítékot hagyott volna figyelmen kívül. Az ítélőtábla mindezek alapján az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
- §
(2)bekezdése szerint helybenhagyta. A felperes fellebbezése nem vezetett eredményre, az alperes azonban perköltség-igényt nem terjesztett elő. A felperes a Pp. 78. §
(1)bekezdése és a 6/
- (VI. 26.) IM rendelet
- §
(2)bekezdése alapján köteles az illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt fellebbezési illetéket az államnak megfizetni. Budapest,
- május
- Dr. Czukorné dr. Farsang Judit s.k. a tanács elnöke . Benedek Szabolcs s.k.. Matosek Edina s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: bíró