← Magyarország

Pf.20085/2019/7 – Szegedi Ítélőtábla

SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Pf.II.20.085/2019/

  1. szám A Szegedi Ítélőtábla a dr. Lantos BálintÜgyvédi Iroda (ügyintéző ügyvéd: dr. Lantos Bálint) által képviselt felperesnek - a Kardos, Pető és Törőcsik Társas Ügyvédi Iroda (ügyintéző ügyvéd: dr. Törőcsik Tamás) által képviselt I. r. és a Gáldi Ügyvédi Iroda(ügyintéző ügyvéd: dr. Gáldi György) által képviselt II. r. alperesek ellen kölcsönszerződés részleges érvénytelenségének megállapítása iránt indított perében a Szolnoki Törvényszék
  2. december
  3. napján kelt 6.P.20.606/2018/
  4. számú ítélete ellen a felperes
  5. sorszám alatt benyújtott fellebbezése alapján lefolytatott másodfokú eljárásban meghozta a következő í t é l e t e t: Az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja azzal a pontosítással, hogy az állam terhén maradó elsőfokú eljárási illeték összege 65 205 (hatvanötezer-kettőszázöt) Ft. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. r. alperesnek 34 500 (harmincnégyezerötszáz) Ft, a II. r. alperesnek 15 000 (tizenötezer) Ft másodfokú perköltséget. A feljegyzett 86 940 (nyolcvanhatezer-kilencszáznegyven) Ft fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás A felperes és az I. r. alperes
  6. szeptember
  7. napján ún. tartozásrendező kölcsönszerződést kötöttek egymással, amely alapján az I. r. alperes 7070,71 CHF (1 062 516 Ft) kölcsönt nyújtott a felperesnek a szerződésben feltüntetett számú hitelszámlákon fennálló tartozása végtörlesztéséhez azzal, hogy a kölcsön folyósítása és visszafizetése is forintban történik a szerződésben és az annak részét képező üzletszabályzatban rögzített tartalommal. A szerződés
  8. oldal utolsó előtti bekezdése a következőket tartalmazza: „Az Adós tudomásul veszi, hogy a törlesztő részletek megfizetése az (O.) Bank devizaeladási árfolyamán forintban történik. Az Adós jelen szerződés aláírásával tanúsítja, hogy az ezen szerződésben, a Tartozásrendező kölcsön Üzletszabályzatában, továbbá a Tartozásrendező kölcsön Hirdetményben foglaltakat megismerte és mindezeket átvette, valamint az azokban foglaltakat magára nézve kötelezőnek fogadta el. Az Adós kijelenti, hogy a jelen kölcsönügylet során saját nevében, illetve saját javára járt el.". A szerződés aláírásával egyidejűleg, de azt megelőzőleg
  9. szeptember
  10. napján teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt kockázatfeltáró nyilatkozat készült, amely - egyebek mellett az alábbiakat rögzíti: „Tudomással bírok arról, hogy a kölcsönszerződésben rögzített deviza árfolyama napról napra változik (euro esetében meghatározott ± 15 %-os sávban, svájci frank esetében pedig bármilyen irányban és bármilyen mértékben), ezért az esedékesség napján megfizetendő törlesztő részlet forint összege előre nem állapítható meg. Amennyiben a folyósítás napján érvényes árfolyamhoz képest a forint árfolyama gyengül, a devizában megállapított törlesztő részletek forintban megfizetendő ellenértéke akár jelentős mértékben is emelkedhet... Kijelentem, hogy a fentiekre figyelemmel a devizában nyilvántartott ... tartozásrendező kölcsön ... folyósítását úgy kérem, hogy az árfolyamváltozásokból eredő kockázat jellegét teljes körűen megismertem, megértettem, a felmerülő kockázatot viselem..." Az I. r. alperes a kölcsönszerződést felmondta, és a felperessel szemben a kölcsönszerződésből fennálló 1 450 579 Ft összegű követelését a II. r. alperesre engedményezte. A felperessel szemben a II. r. alperes mint végrehajtást kérő kérelmére folyik végrehajtási eljárás. A felperes pontosított keresetében kérte annak megállapítását, hogy az egyedi szerződés tényállásban idézett rendelkezése, valamint a kockázatfeltáró nyilatkozat nem vált a szerződés részévé a Polgári Törvénykönyvről szóló
  11. évi IV. tv. (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 205/B. §

(2)bekezdésében írt feltételek teljesülésének a hiányában, illetve tisztességtelen szerződési feltételnek minősülnek, s ezáltal érvénytelenek. Előadta, az 1959-es Ptk.
  1. §-ának kölcsönszerződésre vonatkozó fogalom-meghatározása alapján annak tipikus tartalmi elemei a pénzösszeg adós rendelkezésére bocsátása, illetve az adós által annak kamatokkal történő visszafizetése. Nem tartozik azonban a kölcsönügylet tipikus tartalmi elemei közé az, hogy a felek között az elszámolás devizában történik. Ennek alapján a kölcsönügylet deviza jellege illetve az árfolyamkockázatnak felső határ nélküli teljes körű adósra történő áthárítása a szokásos szerződési gyakorlattól eltérő feltétel, amelyet az I. r. alperes általános szerződési feltételként alkalmazott. Ahhoz, hogy e rendelkezés a szerződés részévé váljon, kifejezett figyelemfelhívó tájékoztatásnak kellett volna történnie, illetve az adósnak azt külön íven írásba el kellett volna fogadnia. A tisztességtelenség körében arra hivatkozott, hogy a támadott szerződési feltétel sérti a Kúria 2/
  2. (XII. 10.) PK vélemény 6.d. és e. pontjában írt ténylegesség és arányosság elvét, valamint az átláthatóság követelményét is, ezzel pedig a fogyasztó hátrányára indokolatlan és egyoldalú hátrányt okoz, amelyre tekintettel az 1959-es Ptk.
  3. §
(1)bekezdése alapján semmis. Az alperesek ellenkérelmükben az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték. Érvelésük szerint az I. r. alperes a jogszabályban írt kötelezettségének eleget téve tájékoztatta a felperest az árfolyamkockázatról, az a jogszabályoknak megfelelő. A deviza alapú kölcsön sajátossága, hogy az árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli és élvezi annak előnyeit. Utalt arra, a tájékoztatás az árfolyamváltozás várható irányára és mértékére nem terjedhetett ki. A II. r. alperes hangsúlyozta, a felperes külön kockázatfeltáró nyilatkozatot írt alá, abban szerepel, hogy a tartozása a devizában kerül nyilvántartásra, így tehát a szerződési feltétel külön is elfogadásra került. Kiemelte, a felperesnek előzőleg is volt deviza hitele, így ismerte annak lényegét. A támadott szerződési feltétel nem tér el a szokásos gyakorlattól, a tájékoztatás világos és érthető, abban szerepel, hogy az árfolyam bármilyen irányban és mértékben is változhat. Megfelel továbbá az EUB C-51/
  1. számú döntésében írt szempontoknak is. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. r. alperesnek 48 100 Ft, a II. r. alperesnek 12 700 Ft perköltséget. Megállította, hogy a feljegyzett 36 000 Ft eljárási illetéket az állam viseli. Határozatának indokolása szerint a felek a perbeli kölcsönszerződés minden lényeges tartalmi elemében, így az árfolyamkockázat viselésében is megállapodtak. Rámutatott, a szerződéskötést hitelbírálati eljárás előzte meg, amelynek során - a bíróság más perekből szerzett ismerete szerint - a hitelező az adóst a kölcsönszerződés valamennyi lényeges kérdéséről tájékoztatta. A felperesnek mint általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes fogyasztónak lehetősége volt mérlegelni, vállaljae az azzal járó kötelezettséget, és ennek ismeretében a szerződést aláírta. Utalt arra, hogy az Üsz. rendelkezései általános szerződési feltételnek minősülnek, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatban a felperes elismerte az üzletszabályzat megismerését, ennek ellenkezőjét nem bizonyítottan deviza alapú hitel nyújtása pedig a szerződéskötés időpontjában nem minősült a szokásos szerződési gyakorlattól eltérőnek. Hangsúlyozta, a kockázatfeltáró nyilatkozat részletes, világos, teljeskörű tájékoztatást tartalmaz a devizahitelek kockázatáról. Kifejezetten rögzíti, hogy a deviza árfolyama napról napra változhat, svájci frank esetében ez bármilyen irányban és bármilyen mértékben, és ez kihatással van a felperes által fizetendő törlesztő részlet összegére. A szerződésnek az a rendelkezése, amely szerint az aktuális törlesztő részletek megfizetése az I. r. alperes deviza eladási árfolyamán forintban történik, egyértelműen kifejezésre juttatja, hogy az ügylet árfolyamkockázatát a felperes viseli. Kifejtett indokai szerint az I. r. alperes által nyújtott tájékoztatás megfelel az EUB C-51/
  2. számú döntésében írt szempontoknak is. A szerződés egyoldalú módosítására vonatkozó kikötések pedig a
  3. évi XXXVIII. tv. (DH1 tv.) rendelkezései alapján a szerződésből kiestek. A felperes pontosított fellebbezésében kérte megállapítani elsődlegesen azt, hogy kölcsönszerződés elsőfokú eljárásban megjelölt rendelkezése, valamint a kockázatfeltáró nyilatkozat az 1959-es Ptk. 205/B. §
(2)bekezdése alapján nem vált a szerződés részévé. Másodlagos kérelme annak megállapítására irányult, hogy a kölcsönszerződésből eredően további 1 891 160 Ft megfizetésére köteles az eredeti törlesztő részlet alkalmazásával további 77 havi részletben. Ez utóbbi kérelme jogalapjaként arra hivatkozott, hogy a fenti rendelkezések érvénytelenek, mert tisztességtelen kikötésnek minősülnek. Változatlan álláspontja szerint nem kapott megfelelő tájékoztatást a devizakockázattal kapcsolatban, a banki ügyintéző ugyanis arról tájékoztatta, hogy a hitel „biztos", a svájci frank árfolyama alig mozog. Álláspontja szerint a kockázatfeltáró nyilatkozat rendelkezései a bank számára egyoldalú szerződésmódosítási jogot biztosítottak az árfolyamváltozás esetére. E rendelkezések azonban nem felelnek meg a szimmetria, a ténylegesség, az arányosság, az objektivitás, a világos és egyértelmű megfogalmazás, tételes meghatározás elvének, ezáltal az 1959es Ptk. 209. §
(4)bekezdésének és a 93/
  1. EGK irányelv
  2. cikkének. Hangsúlyozta, a nem kellően részletes meghatározás miatt az adós számára kiszámíthatatlan az árfolyamváltozás mértéke, az ezt befolyásoló tényezők és körülmények a fogyasztó számára rejtve maradnak. A tájékoztatás tartalma alapján nem volt az átlagos fogyasztó számára felismerhető, hogy a bank az árfolyamkockázatból adódó valamennyi többletterhet át fogja hárítani. Előadta, az alperes javára kikötött árfolyamkockázat átterhelési joggal szemben semmilyen ellentételezés nem történt, ez pedig a jóhiszeműség és tisztesség követelményébe ütközik, és egyoldalú, indokolatlan hátrányt jelent a fogyasztó számára. Hivatkozott arra, hogy a szerződési feltétel tisztességtelensége a 18/
  3. Korm. rendelet
  4. § d) pontja alapján is megállapítható, ugyanis az árfolyam megváltozása miatti pénzügyi ellenszolgáltatás mértékének megemelése esetére nem biztosította az elállás illetve a felmondás jogát a fogyasztó számára. A tájékoztatás nem felel meg a Hpt.
  5. §
  6. és
  7. pontjában, továbbá a 2/
  8. PJE határozatban foglaltaknak sem, nem terjed ki ugyanis arra, hogy az árfolyamkockázat korlátlanul emelkedhet, annak nincs felső határa. Érvelése szerint az árfolyamkockázat korlátlan fogyasztóra történő áthárítása a szerződést jó erkölcsbe ütközés okán is érvénytelenné teszi. A perbeli szerződési feltétel a 93/13 EK irányelv
  9. cikk
(3)bekezdése alapján is tisztességtelen, az Irányelv mellékletének 1.j. pontja szerint ugyanis tisztességtelen az a feltétel, amely feljogosítja a fogyasztóval szerződő feleket a szerződési feltételek egyoldalú megváltoztatására a szerződésben feltüntetett és érvényes indok nélkül. Hangsúlyozta, az Európai Unió Bírósága számos eseti döntésében kifejtette, hogy a nemzeti bíróságnak hivatalból kell vizsgálnia valamely az irányelv hatálya alá tartozó szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, és ezáltal köteles ellensúlyozni a fogyasztó és az eladó, vagy szolgáltató közötti egyensúlytalanságot. Utalt arra, hogy a támadott szerződési feltételek nem felelnek meg a 2/2012. (XII. 10.) PK vélemény 6.d. és e. pontjában foglaltaknak sem. Az 1959-es Ptk. 205/B. §
(2)bekezdésére alapított jogorvoslati kérelme kapcsán megismételte keresetének indokait. Az I. r. alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte. Részletesen kifejtette, hogy az árfolyamkockázatot korlátozás nélkül fogyasztóra telepítő szerződési feltétel a főszolgáltatás körébe tartozó rendelkezés, amely világos és érthető. A felperes a külön íven szövegezett aláírásával ellátott kockázatfeltáró nyilatkozatból kitűnően az árfolyamkockázatról a szerződés megkötését megelőzően tájékoztatást kapott, a kockázatfeltáró nyilatkozat tartalma pedig mindenben megfelel a jogszabályban írt követelményeknek. Hangsúlyozta, az árfolyamváltozással nem a szerződés alapján fizetendő ellenszolgáltatás mértéke került megemelésre, hanem a szerződésben meghatározottak szerint került kiszámításra az adós által fizetendő törlesztő részlet összege. Az adósnak lehetősége volt a szerződést bármikor felmondani. Az Irányelv mellékletének 1.j.) pontjára való hivatkozás a szerződési feltételek egyoldalú megváltoztatására vonatkozó rendelkezése értelmezhető, az árfolyamkockázat viselése azonban nem egyoldalú szerződésmódosítás következménye. A II. r. alperes fellebbezési ellenkérelme ugyancsak az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. A fellebbezés alaptalan. Az ítélőtábla előrebocsátja a perbeli szerződés nem vitásan az ún. DH törvények hatálya alá tartozik, ezért a 2014. évi XL. tv. (DH2. tv.) 37. §
(1)bekezdése alapján a szerződés érvénytelenségének, vagy a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének a megállapítását a bíróságtól a fél csak az érvénytelenség ott megjelölt jogkövetkezményeinek alkalmazására is kiterjedően kérheti. A jogkövetkezmény alkalmazására vonatkozóan pedig a félnek a felek közötti elszámolásra kiterjedő és összegszerűen megjelölt, határozott kérelmet kell előterjesztenie. A felperes az elsőfokú eljárásban előterjesztett érvénytelenségi keresete e jogszabályi követelményeknek nem felelt meg, hiszen kizárólag a megjelölt szerződési feltételek érvénytelenségének a megállapítását kérte. Az ítélőtábla - az elsőfokú bíróság mulasztását pótló - felhívására a felperes azonban a másodfokú eljárásban a jogszabály követelményeinek megfelelő keresetet terjesztett elő, ezért nem volt akadálya az elsőfokú ítélet érvénytelenségi keresetet elbíráló rendelkezésének érdemi felülbírálatára. Az a kereset ugyanis, amely annak megállapítására irányul, hogy a levezetett számítása szerint az alperessel szemben fennálló fizetési kötelezettsége 1 891 160 Ft, megfelel a jogszabályi követelményeknek. A felperes mind az elsődleges az 1959-es Ptk. 205/B. §-ára alapított megállapítási, mind pedig érvénytelenségi keresetében a tényállásban írt rendelkezéseket támadja, a keresete azonban azt a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. (Pp.) 3. §
(2)bekezdése alapján tartalma szerint elbírálva akként értelmezhető, hogy az árfolyamváltozásból eredő fizetési kötelezettséget megállapító szerződési feltételekre vonatkoztathatók kereseti hivatkozásai. A felperes elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy az előzőekben írt szerződési feltételek az 1959-es Ptk. 205/B. §
(2)bekezdésében írt jogszabályi feltételek megvalósulásának hiányában nem váltak a szerződés részévé. E keresetet a másodfokú eljárásban előterjesztett keresetpontosítás sem érintette, a felperes elsődleges keresete tehát a Pp.
  1. §-a szerinti megállapítási kereset. A megállapításra irányuló kereseti kérelem csak a jogszabályban írt feltételek megvalósulása esetén terjeszthető elő. Megállapításra irányuló egyéb kereseti kérelemnek csak akkor van helye, ha a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása végett szükséges, és a felperes a jogviszony természeténél fogva vagy a kötelezettség lejártának hiányában vagy valamely más okból teljesítést nem követelhet (Pp.
  2. §). A jelen ügyben a teljesítés követelésének kizártsága nem állapítható meg. A felperes ugyanis kérheti az állítása szerint a szerződés részévé nem vált feltételek alapján kiterhelt árfolyam-különbözet elszámolását. Annak eredményétől függően pedig a túlfizetése megtérítését vagy annak megállapítását - mint ahogyan az érvénytelenségi keresete kapcsán is -, hogy tartozása a követeltnél alacsonyabb összegű. Tekintve, hogy a jogszabályi feltételek konjunktívak, bármelyik hiánya a megállapítási kereset elutasításához vezet. Mindezekre figyelemmel csupán megjegyzi az ítélőtábla, érdemben is alaptalan az a felperesi érvelés, hogy az árfolyamváltozásból eredő fizetési kötelezettséget a fogyasztóra hárító szerződési feltételek a szokásos szerződési gyakorlattól eltérő kikötésnek minősülnek. A perben nem volt vitatott, hogy a felek deviza alapú kölcsönszerződést kötöttek egymással. A deviza alapú kölcsön lényege, hogy az adós tartozása devizában keletkezik, a kölcsön folyósítására és törlesztésére pedig forintban kerül sor. A tartozás devizában van megállapítva, az adós forintban teljesítendő fizetési kötelezettsége ezért a forint erősödésétől, gyengülésétől függ. A devizában meghatározott kölcsönért az adósnak a forint gyengülése esetén többet kell fizetnie, terhei növekednek, míg erősödése esetén kevesebbet, terhei csökkennek (6/
  3. PJE határozat III.
  4. pont indokolás). A támadott szerződési feltételek tehát a szerződés deviza alapúságát juttatják kifejezésre. Köztudomású, hogy a deviza alapú kölcsön és hitelszerződések hazánkban már az ezredforduló tájékán megjelentek, majd
  5. évtől a hazai pénzügyi intézmények többségének kölcsön- és hitelkínálatában általánossá vált a deviza alapú konstrukció, amit jelez az a körülmény is, hogy a
  6. évi XXXVIII. tv. miniszteri indokolása szerint
  7. nyarán még több mint 500 000 ilyen típusú szerződés létezett. Ez azt jelenti, hogy a perbeli szerződés felperes által kifogásolt általános szerződési feltételei megfelelnek a pénzkölcsönök piacán kialakult üzleti gyakorlatnak, nem tértek el a szokásos szerződési gyakorlattól, így külön figyelemfelhívó tájékoztatás és kifejezett felperesi elfogadó nyilatkozat nélkül is a szerződés részévé váltak (BH
  8. 178). Alaptalanul hivatkozik a felperes a szerződési feltételek tisztességtelenségére is. Az ítélőtábla mindenekelőtt rámutat arra, téves az a felperesi álláspont, hogy a támadott szerződési feltételek a bank számára egyoldalú szerződésmódosítási jogot biztosító kikötésnek minősülnek. A támadott szerződési feltételek alapján az adós fizetési kötelezettségének a változása - adott esetben növekedése - nem a bank számára kikötött egyoldalú szerződésmódosítási jog (egyoldalú hatalmasság), hanem a tőle független körülmény a kirovó pénznem (CHF) és a lerovó pénznem (forint) egymáshoz viszonyított árfolyama változásának a következménye. Erre tekintettel a perbeli jogvita elbírálása során a fogyasztói kölcsönszerződésben pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő egyoldalú szerződésmódosítási jog tisztességtelenségéről szóló 2/
  9. (XII. 10.) PK vélemény fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló 18/
  10. (II. 05.) Korm. rendelet
  11. § d) pontjának, a 93/13 EGK irányelv melléklet 1.j. pontjában írt rendelkezéseinek alkalmazására nem kerülhet sor. Irrelevánsak továbbá a fellebbezésben hivatkozott e kérdést érintő EUB döntések. Az előzőekben írtak szerint a felek deviza alapú jogügyletet kötöttek, melynek lényegéhez kapcsolódó rendelkezés, hogy az árfolyamkockázatot korlátozás nélkül a fogyasztó viseli, következésképpen az erre vonatkozó szerződési feltétel a főszolgáltatás körébe tartozó rendelkezés, amelynek tisztességtelensége az 1959-es Ptk. szerződéskötéskor hatályos
  12. §
(4)bekezdése értelmében nem vizsgálható, és a
  1. május
  2. napjától hatályos
(5)bekezdés szerint is csak akkor állapítható meg, ha az - a szerződés egyéb rendelkezéseit is figyelembe véve - nem világos, nem érthető. A vizsgálat részletes szempontjait meghatározó 2/
  1. PJE határozat
  2. pontja szerint a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés azon rendelkezésének tisztességtelensége, amely szerint az árfolyamkockázatot korlátozás nélkül a fogyasztó viseli, csak akkor vizsgálható és állapítható meg, ha az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó számára annak tartalma a szerződéskötéskor - figyelemmel a szerződés szövegére, valamint a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatásra is - nem volt világos, nem volt érthető. Abban az esetben, ha a szerződés szövegéből és a pénzügyi intézmény által nyújtott tájékoztatásból egyértelműen felismerhető volt az „átlagos fogyasztó" mércéjén keresztül megítélt konkrét fogyasztó számára, hogy az árfolyamkockázat korlátozás nélkül kizárólag őt terheli, és hogy az árfolyam reá nézve kedvezőtlen változásának nincs felső határa, a vizsgált kikötés tisztességtelenségét az 1959-es Ptk. fenn hivatkozott rendelkezésében foglaltakra tekintettel nem lehet megállapítani. Az I. r. alperes a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló
  3. évi CXII. tv. (a továbbiakban: Hpt.) szerződéskötéskor hatályos
  4. §
(4)és
(5)bekezdése értelmében a pénzügyi intézménynek a lakossági ügyféllel kötött devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetén az árfolyamváltozásában rejlő kockázatra a fogyasztó figyelmét külön kockázatfeltáró nyilatkozatban kell felhívnia. Az I. r. alperes e kötelezettségének eleget tett, azt a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt
  1. szeptember
  2. napján kelt kockázatfeltáró nyilatkozat bizonyítja. Az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a kockázatfeltáró nyilatkozatban nyújtott, a tényállásban idézett tájékoztatás világosan és egyértelműen juttatja kifejezésre, miszerint az árfolyamváltozásból eredő többletfizetési kötelezettség az ún. árfolyamkockázat - külön korlátozást tartalmazó rendelkezés hiányában - korlátlanul a fogyasztót terheli. A tájékoztatás mindenben megfelel a 2/
  3. PJE határozatban rögzített követelményeknek. A tájékoztatásnak sem a kockázat mértékére (6/
  4. PJE
  5. pont), sem pedig az árfolyamváltozást előidéző lehetséges körülményekre nem kellett kiterjednie. A kockázatfeltáró nyilatkozat tartalma alapján a felperesnek az állított tartalmú szóbeli tájékoztatás alapján sem tűnhetett úgy, hogy az árfolyamkockázat nem valós, annak nincs reális valószínűsége, vagy bizonyos mértékben korlátozott, ezért annak bizonyítottsága esetén sem mentesülhetne az árfolyam-különbözet fizetési kötelezettség alól. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy az Európai Unió Bíróságának a C-51/
  6. számú, az árfolyamkockázat tisztességtelenségének vizsgálati szempontjai vonatkozásában hozott ítélete alapján sem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a perbeli kölcsönszerződés árfolyamkülönbözet viselésére vonatkozó kikötései tisztességtelenek. Az ítélet e kérdést érintő rendelkezése (a
  7. kérdésre adott válasz) szerint a 93/
  8. irányelv
  9. cikkének második bekezdését akként kell értelmezni, hogy az a követelmény, amely szerint a szerződési feltételeket világosan és érthetően kell megfogalmazni, arra kötelezi a pénzügyi intézményeket, elegendő tájékoztatást nyújtsanak a kölcsönfelvevők számára ahhoz, hogy ez utóbbiak tájékozott és megalapozott döntéseket hozhassanak. Az árfolyamkockázattal kapcsolatos feltételekre vonatkozó tájékoztatás megfelelőségének vizsgálati szempontjait illetően - lényegében megismételve a C-186/
  10. számú ügyben kifejtetteket - a Bíróság kiemelte, annak érthetőnek kell lennie a fogyasztó számára abban az értelemben, hogy az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó fel tudja ismerni, hogy a deviza alapú kölcsönszerződés megkötésével bizonyos mértékű árfolyamkockázatot vállal, mivel a nemzeti fizetőeszköz a kölcsön nyilvántartásba vétele szerinti devizához képest leértékelődhet, és ez a pénzügyi kötelezettségeire kiható, akár jelentős mértékű gazdasági következménnyel is járhat a számára. Lényegében az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó általános szerződési feltételek tisztességtelenségének vizsgálati szempontjait illetően az EUB ítélet nem tartalmaz olyan új szempontokat, amelyeket a vonatkozó joggyakorlatában ( C-126/13., C-186/16.) az EUB ne fejtett volna ki, és amelyeket a Kúria már ne vett volna figyelembe a 6/
  11. és 2/
  12. számú polgári jogegységi határozataiban. Az I. r. alperes által a kockázatfeltáró nyilatkozatban nyújtott tájékoztatás az EUB fenti döntésében, valamint a Kúria 2/
  13. számú Polgári jogegységi határozatában megjelölt követelményeknek maradéktalanul megfelel. A kockázatfeltáró nyilatkozatnak az a kitétele, hogy svájci frank esetében az árfolyam „bármilyen irányban és bármilyen mértékben" változhat, felismerhetővé teszi a fogyasztó számára a forint svájci frankhoz viszonyított súlyos leértékelődése futamidő alatti bekövetkezésének a lehetőségét, az a kitétel pedig, hogy az árfolyamváltozás következtében a törlesztő részletek forintban meghatározott értéke „akár jelentős mértékben is emelkedhet" pedig a leértékelődés fizetési kötelezettségeire gyakorolt hatását. Téves az a felperesi érvelés, hogy az árfolyamkockázat fogyasztóra történő telepítése ellentételezés nélkül maradt, a deviza alapú szerződések kamatterhei ugyanis az adott időszakban irányadó forint kölcsönökénél kedvezőbbek voltak, éppen ez a körülmény vezetett e szerződéstípus tömeges elterjedéséhez. Az előzőekben írtak szerint a deviza alapú kölcsönszerződés velejárója az árfolyamváltozásából eredő többletterhek korlátlan áthárítása a fogyasztóra, ezért önmagában ez - a felperes álláspontjával ellentétben - a szerződést nem teszi jóerkölcsbe ütközővé (6/
  14. PJE határozat
  15. pont). Alaptalan a felperesnek a Hpt.
  16. §
(1)és
(4)bekezdésére történő hivatkozása. E rendelkezések a hitelezőt védő szabályozást tartalmaznak kimondva, hogy a hitelintézetnek a kihelyezésről történő döntés előtt meg kell győződnie a szükséges fedezetek illetve biztosítékok meglétéről, valós értékéről, és érvényesíthetőségéről, illetve figyelemmel kell kísérnie a szerződésben foglaltak megvalósulását, az ügyfél pénzügyi, gazdasági helyzetét, a hitelintézet tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó megállapítást azonban nem tartalmaz. E rendelkezések megsértése a hitelintézet által kötött szerződés érvényességét nem érinti, megsértése felügyeleti intézkedést vonhat maga után. A per tárgyának az értéke az I. r. alperes által nyilvántartott és a felperes által állított tartozás különbözete, azaz 1 086 745 Ft (tartozás engedményezés időpontjában 2 977 905 Ft - felperes állítása szerint fennálló tartozás: 1 891 160 Ft). Ennek figyelembevételével az elsőfokú eljárási illeték összege helyesen az 1993. évi XCIII. tv. (Itv.) 39. §
(1)bekezdése és 42. §
(1)bekezdés a) pontja alapján helyesen 65 205 Ft. Az ítélőtábla a kifejtettekre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §
(2)bekezdése alapján - az állam terhén maradó elsőfokú eljárási illeték összegének fentiek szerinti pontosításával helybenhagyta. Az eredménytelenül fellebbező felperest kötelezte a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján az alperesek 32/
  1. (VIII. 22.) IM rendelet
  2. §
(2)bekezdés a) pontja,
(5)bekezdése és 4/A. §-a alapján megállapított, a II. r. alperes tekintetében a másodfokú eljárásban kifejtett ügyvédi tevékenységhez igazodóan a 3. §
(6)bekezdése alapján mérsékelt összegben megállapított ügyvédi munkadíj megfizetésére. A felperes személyes költségmentessége folytán a fellebbezési eljárási illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a alapján a 13. §
(1)bekezdésében foglaltakra figyelemmel a Pp. 78. §
(1)bekezdésére utalással az állam viseli. S z e g e d ,
  1. április
  2. Zanóczné dr. Ocskó Erzsébet sk. a tanács elnöke Dr. Lengyel Nóra sk. . Dobler László sk. táblabíró táblabíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.