Bf.214/2019/6 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés,

(8)bekezdés I. fordulat), ezért többszörös visszaesőként 4 évi fegyházbüntetésre és 5 évi közügyektől eltiltásra ítélte. A kiszabott szabadságvesztésbe a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt beszámítani rendelte. Megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A sértett polgári jogi igényét egyéb törvényes útra utasította. Rendelkezett a bűnügyi költség viseléséről. Az elsőfokú bírósági tárgyaláson az ügyész a vádlott terhére fellebbezést jelentett be súlyosításért. Az ügyészség utóbb csatolta fellebbezésének írásbeli indokolását. Ebben kifejtette, hogy a vádlott többszörösen büntetett előélete a személyében rejlő fokozottabb társadalomra veszélyességére utal. Erre, valamint a bántalmazás kirívóan durva, kegyetlen végrehajtási módjára tekintettel indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a vádlottal szemben hosszabb tartamú börtönbüntetést és közügyektől eltiltást szabjon ki. A vádlott és védője a kihirdetett ítélet ellen enyhítésért fellebbeztek. A védő utóbb benyújtotta fellebbezése írásbeli indokolását, ebben fellebbezését, annak irányát és az elsőfokú eljárásban előadott perbeszédében foglaltakat változatlanul fenntartotta. Álláspontja szerint a törvényszék nem tulajdonított kellő súlyt ügyfele elmeállapotának és pszichés betegségének. Kifejtette, hogy súlyosítás alapját nem képezheti azon ügyészi érvelés, miszerint a vádlott személyisége tulajdonképpen predesztinálja őt újabb bűncselekmény elkövetésére. Ezért indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, és a vádlottal szemben enyhébb büntetést szabjon ki. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF. 424/2019/9. számú átiratában az elsőfokú ügyészi fellebbezést fenntartotta. Átiratában megjegyezte, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat megtartotta, ugyanakkor ügyfelderítési kötelezettségének nem teljes mértékben tett eleget. Utalt arra, hogy a törvényszék nem tette tárgyalás anyagává az igazságügyi elmeorvosszakértői véleményt, a szakértőket nem idézte és tárgyalásán nem hallgatta meg, ugyanakkor ismertette a Kisvárdai Városi Bíróság 7.P.20.016/2012/19. számú ítéletét, és ennek indokolása tartalmaz a terhelt elmeállapotával kapcsolatban szakértői véleményen nyugvó megállapítást, amely arra is kitért, hogy a terhelt állapota véglegesnek tekinthető. Észrevételezte, hogy az ítélet a terhelt személyi körülményeit és előéletét pontatlanul tartalmazza. Álláspontja szerint ugyanakkor a Be. 592. §

(1)bekezdés a) pontja szerinti megalapozatlansági ok sem a személyi részt, sem a történeti tényállást érintően nem valósult meg. Rámutatott arra is, hogy a törvényszék az indokolási kötelezettségét is megsértette, amikor az írásbeli ítéletben nem adott arról számot, hogy a tényállását milyen bizonyítékokra alapította. Álláspontja szerint ugyanakkor az ítélet kihirdetésén minden érdekelt jelen volt, az eljáró bíró szóban tömören számot adott a bizonyítékok értékeléséről, melyet a 21-es sorszámú jegyzőkönyv rögzít, ezért a Be. 609. §

(2)bekezdés d) pontjában írt hatályon kívül helyezési ok sem valósult meg. Hivatkozott arra, hogy a bíróság okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére, és cselekményét törvényesen minősítette. Érvelése szerint azonban a törvényszék a büntetés kiszabása során nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a konfliktusok erőszakos rendezési módja elszaporodott, a terhelt „betegsége", személyisége tulajdonképpen predesztinálja őt újabb elkövetésre. Ezen körülményekre, valamint arra figyelemmel, hogy az enyhítő tényezők súlya jelentéktelen, a büntetési célok eléréséhez súlyosabb büntetés kiszabása indokolt. Ezért indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet változtassa meg, a vádlottal szemben alkalmazzon súlyosabb büntetést, pontosítsa a fogvatartás időtartamát, egyebekben az ítéletet hagyja helyben. Az ügyész, valamint a vádlott és a védő által bejelentett ellentétes irányú fellebbezések folytán a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet és az azt megelőző bírósági eljárást a Be. 590. §

(3)bekezdése alapján bírálta felül. A korlátozott felülbírálat az ítéletnek csak a fellebbezéssel sérelmezett rendelkezését érinti, mivel a fellebbezések kizárólag a vádlottal szemben kiszabott büntetésre vonatkozó rendelkezések ellen irányultak. A fellebbviteli bíróság a Be. 591. §

(2)bekezdés a.) pontja alapján nem vizsgálta az elsőfokú bíróság ítéletének megalapozottságát és a határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapította. A Be. 580. §

(2)bekezdés a.) és b) pontjára figyelemmel a felülbírálat nem terjedt ki a bűnösség megállapításának és a jogi minősítésnek a felülbírálatára sem. A fellebbviteli bíróság azonban a Be. 590. §

(5)bekezdése a) pontja alapján az ítélet fellebbezéssel nem érintett része tekintetében is felülbírálta az elsőfokú eljárást. Így vizsgálta azt is, hogy az elsőfokú bíróság nem vétett-e a Be. 608. §

(1)bekezdésében írt, az ítélet hatályon kívül helyezését eredményező eljárási szabálysértést. A másodfokú bíróság a Be. 598. §

(2)bekezdése alapján tanácsülésen bírálta el a bejelentett fellebbezéseket. Ennek során megállapította, hogy a törvényszék az eljárási szabályokat ugyan maradéktalanul nem tartotta be, azonban nem történt olyan eljárási szabálysértés, amely megalapozná az elsőfokú ítélet Be. 608. §

(1)bekezdésén alapuló hatályon kívül helyezését. Megjegyzi ugyanakkor az ítélőtábla, hogy a fellebbviteli ügyészség átiratában írtakkal mindenben egyetért. A törvényszék a módosított vádirati tényállással egyezően az ítélet

1. oldal III. pontjától a
2. oldal első bekezdéséig terhelő tartalmú történeti tényállást rögzített. Ennek alapján vont le következtetést a vádlott bűnösségére és a váddal egyezően minősítette a vádlott elbírált testi épség elleni bűncselekményét. A Fővárosi Ítélőtábla a Be.
3. §

(2)bekezdés a) pontja alapján a határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapította, az ítélet megalapozottságát nem vizsgálhatta. Az csupán a személyi rész tekintetében annyiban szorul pontosításra az ítélet

1. oldalának ötödik bekezdésében, hogy a vádlottat a Kisvárdai Járásbíróság a
2. november 21-én jogerős 4.B.433/2013/
3. számú ítéletével lopás bűntette és más bűncselekmények miatt 9 hónapi börtönbüntetésre és 1 évi közügyektől eltiltásra ítélte. A súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezés, illetve az enyhítésre irányuló fellebbezések nem megalapozottak. Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása körében irányadó körülményeket és az alkalmazott joghátrányok indokait meggyőző alapossággal és helytállóan tárta fel, majd rögzítette az ítélet
4. oldalának ötödik bekezdésétől a
5. oldal negyedik bekezdéséig. A súlyosító és enyhítő körülményeket egymással egybevetve, összefüggésükben értékelte. Megindokolta, hogy a vádlottnak az ügyészi indítványban hivatkozott többszörös visszaesői mivoltából következő, az eredeti tételkeret felső határát meghaladó büntetéskiszabás miért nem alkalmas a büntetési célok elérésére, ugyanúgy, mint ahogyan a büntetés enyhítése mellett, az alsó határt el nem érő büntetés sem. Mindezek alapján nem tévedett, amikor a vádlottal szemben a tételkeret alsó határát - 2 évet meghaladó mértékű, de a középmértéket - 7 évet - el nem érő végrehajtandó szabadságvesztést és ehhez igazodó tartamú közügyektől eltiltást szabott ki. Az ítélőtábla álláspontja szerint a kiszabott szabadságvesztés tartama igazodik a bűnösségi körülményekhez, a bűncselekmény tárgyi súlyához és a vádlott személyében rejlő fokozott társadalomra veszélyességéhez, egyben alkalmas a Btk.
6. §-ában írt büntetési célok eléréséhez. Ezért sem a büntetések súlyosítására, sem azok enyhítésére nem látott törvényes lehetőséget. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatára - fegyház - vonatkozó ítéleti rendelkezés törvényes. A törvényszék a Btk.
7. §

(1)bekezdés

1. pontjának b) alpontja alapján törvényesen állapította meg, hogy a vádlott többszörös visszaeső. Erre figyelemmel a vádlott esetében a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét a Btk.
2. §

(4)bekezdés

1. a)és
2. d)pontja alapján törvényesen zárta ki. A Budapest Környéki Törvényszék ítéletének egyéb rendelkezései is törvényesek, ezért azokat is a másodfokú bíróság - helyes indokai alapján - helybenhagyta. A fellebbviteli bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően a Btk. 92. §

(1)és

(2)bekezdése alapján rendelkezett a vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a

1. június
2. napjáig letartóztatásban töltött idő kiszabott szabadságvesztésbe történő beszámításáról akként, hogy egynapi előzetes fogvatartás egynapi szabadságvesztésnek felel meg. A Fővárosi Ítélőtábla végzése a Be. 605.§

(1)és

(4)bekezdésén alapszik. Budapest,

1. október
2. . Ruzsás Róbert s.k. a tanács elnöke Dr. Szabó Éva s.k. előadó bíró Dr. Mészáros László s.k. bíró A Budapest Környéki Törvényszék 20.B.4/2019/
3. számú ítélete
4. október
5. napján jogerős és végrehajtható. Budapest,
6. október
7. . Ruzsás Róbert s.k. a tanács elnöke