Bf.102/2019/7 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés

1. fordulatával. A vádlottól lefoglalt, és a Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán P-7/
2. számon bevételezett 86.000 (nyolcvanhatezer) forintot a vagyonelkobzás biztosítására visszatartja. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a mai napig bűnügyi felügyeletben eltöltött időt a szabadságvesztés büntetésbe beszámítani rendeli. Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye. INDOKOLÁS: A Budapest Környéki Törvényszék a
3. március
4. napján kihirdetett 6.B.95/2018/
5. számú ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki kábítószer-kereskedelem bűntettében [Btk.
6. §

(1)bekezdés és

(3)bekezdés], és ezért 6 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani, amelyből a vádlott legkorábban annak kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Egyúttal a vádlottal szemben 236.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el. Határozott az előzetes fogvatartásban és bűnügyi felügyeletben töltött idő beszámításáról, és a bűnügyi költség viseléséről. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére, büntetése súlyosítása, míg a vádlott és védője enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést. A védő fellebbezésének írásbeli indokolásában jogorvoslati nyilatkozatát változatlanul fenntartva arra hivatkozott, hogy a vádlott terhére rótt kábítószer mennyisége a jelentős mennyiség alsó határát csupán 1,8%-kal haladta meg, amely meglátása szerint nyomatékos enyhítő körülmény, miként az is, hogy a bűncselekményt döntően az egészségre kevésbé kockázatos drogokra követte el, és az nem is került ténylegesen a feketepiaci forgalomba. Emellett rendezett családi körülményei folyamatos bejelentett munkaviszonya is törvénytisztelő életmódját igazolja. Minderre figyelemmel elsődlegesen a kiszabott szabadságvesztésnek a Btk. 82.§

(2)bekezdés b) pontja alkalmazásával - azaz a büntetés enyhítésével - történő jelentős mérséklésére tett indítványt. Másodlagosan a szabadságvesztés törvényi minimumban történő meghatározását, és a Btk. 38.§

(3)bekezdés szerint annak engedélyezését, hogy a vádlott a büntetése fele részének kitöltése után részesülhessen a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményében. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.848/2018/1. számú átiratában az ügyész indokolt fellebbezését fenntartotta. Az ügyben a Be. 598. §

(2)bekezdése alapján tanácsülés kitűzését indítványozta. Rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat megtartotta. Az ügyben előkészítő ülést tartott, amelyen a vádlott bűnösségét csak részben ismerte el, ezért az elsőfokú bíróság tárgyalást tűzött ki. Az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségét a Be. 562.§

(2)bekezdése szerinti keretek között teljesítette. A megállapított tényállásból okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, és cselekményét törvényesen minősítette. A büntetés kiszabása keretében minden lényeges tényezőt számba vett, azonban a törvényi minimumot alig meghaladó szabadságvesztés eltúlzottan enyhe, az nem szolgálja kellően a büntetési célokat. Utalt arra, hogy a beismerő vallomás legfeljebb kisebb súllyal vehető figyelembe a vádlott javára, minthogy az csupán részleges, és egyébként is mindössze a tettenérés következtében nem vitatható, illetve a nyomozó hatóság által teljes egészében felderített tényekre vonatkozott. Az ügyész a vádiratban a beismerés esetére indítványozta a középmértéktől lefelé eltérő, de a büntetési tétel alsó határát meghaladó tartamú büntetés kiszabását, így a részbeni beismerés mellett ugyanilyen tartam nyilvánvalóan nem áll arányban a bűnösségi körülményekkel. Ezért úgy a szabadságvesztés, mint a közügyektől eltiltás súlyosítása indokolt. Az ítélet büntetést érintő további, és a járulékos kérdésekben hozott döntései is megfelelnek a jogszabályoknak, mindössze a vagyonelkobzást érintő rendelkezés kisebb pontosítását látta indokoltnak. Ugyanis az elsőfokú bíróság által meghatározott - egyébként helyes - intézkedéssel érintett összeg részben, 86.000 Ft erejéig a vádlottól lefoglalt, és a bűncselekmény elkövetése idején szerzett vagyonra vonatkozott, viszont az elsőfokú bíróság elmulasztott rendelkezni e lefoglalt pénzösszegről. Így álláspontja szerint azzal kell kiegészíteni a vagyonelkobzásra vonatkozó döntést, hogy azt a vádlottól lefoglalt, P-8/2018. számon bevételezett 86.000 forintra, valamint további 150.000 forintra kell elrendeltnek tekinteni. Így összességében azt indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a törvényszék ítéletét a Be. 606.§

(1)bekezdése alapján akként változtassa meg, hogy a büntetést súlyosítsa a szabadságvesztés és közügyektől eltiltás tartamának felemelésével, a vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezést a fentiek szerint módosítsa, míg egyebekben az ítéletet a 605. §

(1)alapján hagyja helyben. A fellebbezések egyike sem alapos, viszont a vagyonelkobzást érintően a főügyészi indítványt az alábbiak szerint osztotta a másodfokú bíróság. Tekintettel arra, hogy a vádlott terhére bejelentett fellebbezés kizárólag az 583. §

(3)bekezdés a) pontján alapszik, és nyilvános ülés vagy tárgyalás kitűzését az ügyészség, a vádlott és a védő sem indítványozta, a Be. 598. §

(2)alapján a fellebbezések tanácsülésen történő elbírálásának feltételei fennálltak. A fellebbviteli főügyészség helytállóan mutatott rá arra, hogy a bejelentett fellebbezések kizárólag a kiszabott büntetés neme és mértéke ellen irányultak, azaz a Be. 583. §

(3)bekezdés a) pontján alapultak, így a Be. 590. §

(3)bekezdése értelmében kizárólag korlátozott felülbírálatra terjedt ki a másodfokú bíróság jogköre. Ennek keretében megvizsgálta a Be. 590. §

(5)bekezdésében foglaltakat, melynek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a Be. 607. §

(1)bekezdése, valamint a 608. §

(1)bekezdése szerinti hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést nem valósított meg. A fellebbezés jogalapjára tekintettel a Be. 591. §

(2)bekezdés alapján az elsőfokú bíróság ítéletének megalapozottsága nem volt vizsgálható, így az általa megállapított tényállás a másodfokú eljárásban is irányadó volt. Ennek figyelembevételével végezte el a másodfokú bíróság Be. 590. §

(5)bekezdés b),

1. c)és
2. d)pontján alapuló további vizsgálatot, melynek eredményeképpen megállapította azt is, hogy a tényállásban rögzítettek alapján az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, így felmentésének, illetve az eljárás megszüntetésének nem volt helye. A cselekmény jogi minősítése is helyes és törvényes. Azzal ugyanis, hogy a vádlott részben ténylegesen is rendszeresen értékesített különféle kábítószereket két ismertté vált vevője számára, és tőle a házkutatás és motozás alkalmával lefoglalásra is került a jelentős mennyiség alsó határát meghaladó mennyiségű kábítószer, és a kiszerelését, csomagolását szolgáló tárgyak, a kábítószerkereskedelem törvényi tényállásának (Btk. 176.§) a „kereskedés" fordulatát valósította meg. A bírói gyakorlatot orientáló kúriai eseti döntésekben is az elsőfokú bíróság által követett értelmezés jelenik meg. E szerint a kábítószer kereskedés céljából történő megszerzése, készletezése önmagában is kereskedésnek számít, ezért az ezt tanúsító elkövető cselekménye nem kísérlet, hanem befejezett bűncselekmény [BH2017. 144.]. Amennyiben a terhelt nagy tételben vásárol továbbértékesítés céljára kábítószert, kábítószer csomagolására, hígítására, adagolására szolgáló eszközökkel rendelkezik, cselekménye kereskedelemnek minősül [BH2015. 324.]. Ekként tehát a vádlottól lefoglalt kábítószerekre nézve önmagában is megállapítható a kereskedés. Az elsőfokú bíróság jogi minősítése következésképpen törvényes, kifogástalanul helyezkedett arra az álláspontra, hogy a vádlott magatartása a Btk. 176. §

(1)bekezdésében írt különféle elkövetési módok közül a „kereskedés" megállapítására alkalmas, ennek feltüntetését azonban a bűncselekmény bírósági határozatban történő megnevezéséről szóló 61/

1. BK vélemény
2. a) pontjában írtak ellenére elmulasztotta. Ezt a másodfokú bíróság pótolta, a vádlott cselekményét a Btk.
3. §

(1)bekezdés 4. fordulatában meghatározott kábítószer-kereskedelem bűntettének jelölve meg, amelyet a jelentős mennyiség a

(3)bekezdés szerint minősít. Abban sem tévedett az elsőfokú bíróság, hogy a vádirati tényállás részét képező kábítószerfogyasztás nem írható a vádlott terhére, annak indoka azonban korrekciókra szorul, mert az nem „büntetlen utócselekmény", mint ahogyan azt a törvényszék minősítette, hanem tényállás-szerű magatartás, éppen csak az alávetettsége miatt nem képezheti büntetőjogi felelősségrevonás alapját. A Btk. 178. §

(6)bekezdése szerint, aki kábítószert fogyaszt, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ebből következően a kábítószer fogyasztását a Btk. önállóan is büntetni rendeli, de csak akkor, ha a súlyosabb bűncselekmény mellette nem valósul meg, vagyis a fogyasztást pönalizáló törvényi tényállás alávetett (szubszidiárius) jellegű. Tekintettel tehát arra, hogy a vádlott terhére a fogyasztás mellett lényegesen súlyosabban büntetendő kereskedői típusú magatartás is megállapítható volt, a vádlott szervezetében meglévő amfetamin és kannabisz tekintetében a fogyasztás a kábítószerkereskedelem bűntettével nem alkot halmazatot. Az elsőfokú bíróság a joghátrány alkalmazása szempontjából jelentős büntetéskiszabási tényezőket alapvetően helyesen tárta fel. Egyetértve az ügyészséggel, és felhozott indokaival, a részbeni beismerő vallomás csak kisebb súlyú enyhítő körülmény. Ellenben a védelemmel is egyet lehet érteni abban, hogy a minősítést megalapozó kábítószermennyisége ténylegesen nem került ki a kábítószer feketepiaci forgalmába, és ez - még ha nem is a vádlott magatartásának tulajdonítható - objektíve mérsékel az elkövetett bűncselekmény konkrét tárgyi súlyán. Hasonlóképpen az is, hogy a különféle kábítószerek között meghatározónak tekinthető kannabisz a hozzászokás szempontjából kevésbé veszélyes kábítószernek minősül, így az egészséget veszélyeztető hatása - mint a védett jogi tárgyban megjelenő lényeges ismérv - adott kategórián belül mérsékeltebb. Abban is osztotta a másodfokú bíróság a védelmi érveket, hogy a minősítést megalapozó mennyiségi határt kevésbé haladta meg a vádlott terhére rótt kábítószer mennyisége, éppen csak az általa megjelölt 1,8% nem helytálló adat. Az irányadó tényállás szerint a kábítószerek együttes hatóanyag-tartalma a jelentős mennyiség alsó határának kb. 174%-a, azaz 1,7-szerese, vagyis nem éri el annak kétszeres mennyiségét. Ez szintén olyan objektív tényező, amely (hasonlóan a vagyon elleni bűncselekmények értékhatárában megjelenő büntetéskiszabási tényezőkhöz), a vádlott javára írandó. Ilyen körülmények között további három olyan jelentős, büntetést befolyásoló enyhítő adatot értékelt a másodfokú bíróság, amellyel együtt a törvényszék által megválasztott tartamú szabadságvesztés és a hozzá igazodó közügyektől eltiltás már mindenben megfelel a Btk. 79. §-ában írt büntetési céloknak, valamint a Btk. 80. §-a szerinti büntetéskiszabási elveknek, annak sem lényeges súlyosítására, sem pedig lényeges enyhítésére (a büntetett előéletre figyelemmel még kevésbé a védő által indítványozott enyhítő szakasz alkalmazásával) az ítélőtábla okot és lehetőséget nem talált. Így egyik joghátrányt érintő jogorvoslati indítványt sem találta alaposnak a másodfokú bíróság. A büntetés fegyház végrehajtási fokozata megfelel a Btk. szabályainak, miként a beszámításra vonatkozó rendelkezés is. Teljes mértékben törvényes és helyes az elsőfokú bíróság vagyonelkobzást alkalmazó döntése is. E körben a főügyész is tárgyszerűen mutatott rá arra a hiányosságra, hogy a vagyonelkobzást érintő összeg két tételből tevődött ki: egyrészt a tényállás szerint a tanúnak értékesített kábítószerek értékéből, másrészt a vádlottól lefoglalt pénzösszegből, utóbbi tekintetében azonban az elsőfokú bíróság - a Be. 320.§-a ellenére - elmulasztott rendelkezni, és emiatt a vagyonelkobzás jogalapja is hiányos. A Btk. 74/A.§

(1)bekezdés b) pontja szerint ugyanis az ellenkező bizonyításáig vagyonelkobzás alá eső vagyonnak kell tekinteni, és vagyonelkobzást kell elrendelni arra a vagyonra, amelyet az elkövető a kábítószer forgalomba hozatala, illetve az azzal való kereskedés elkövetésének ideje alatt szerzett. Minthogy a vádlottól 86.000 forint a vele szemben alkalmazott kényszerintézkedések során került elő és lefoglalásra, a pénzösszeg eredetét érintő fenti vélelem beállt, az ellenkezője - vagyis a pénz törvényes eredete - az eljárás során nem nyert bizonyítást. Ekként az vagyonelkobzás alá esik. A Be. 320. §

(1)bekezdés a) pontja szerint a lefoglalást meg kell szüntetni, ha arra az eljárás érdekében már nincs szükség, és azt annak kell kiadni, aki a büntetőeljárás tárgyát képező cselekmény elkövetésekor annak tulajdonosa volt és tulajdonjogával kapcsolatban ésszerű kétség nem merül fel. (Be. 321.§

(1)bekezdés). Ugyanakkor a Be. 323. §

(1)értelmében a terheltnek kiadandó dolgot a vele szemben megállapított vagyonelkobzás biztosítására vissza lehet tartani, erről az ügydöntő határozatban kell rendelkezni. A másodfokú bíróság ekként az egyértelmű perjogi rendelkezéseknek megfelelően egészítette ki az elsőfokú bíróság ítéletét a lefoglalt 86.000 forint visszatartása tekintetében. A bűnügyi költséget érintő döntés helyes és törvényes. Az ítélőtábla a vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetése óta bűnügyi felügyeletben töltött időt a Btk. 92.§

(1)és

(3)bekezdés a) pontja alapján beszámítani rendelte. A fentiek alapján az ítélőtábla a Be. 598.§

(2)bekezdése szerint tanácsülésen eljárva az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 604.§

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pontja alapján, a 606.§

(1)bekezdés szerint részben megváltoztatta, míg egyéb helyes rendelkezéseit a 605.§

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. Budapest,

1. július
2. Máziné dr. Szepesi Erzsébet sk. a tanács elnöke dr. Borbás Virág Bernadett sk. előadó bíró dr. Feledi Tamás sk. bíró A Budapest Környéki Törvényszék
3. március
4. napján kihirdetett 6.B.95/2018/
5. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 5.Bf.102/2019/
6. számú végzésével
7. július
8. napján jogerőre emelkedett. Budapest,
9. július
10. Máziné dr. Szepesi Erzsébet s.k, a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Moncz Tímea tisztviselő