← Magyarország

Mfv.10570/2015/1 – Kúria

A határozat elvi tartalma: Ha a munkáltatói felmondás postai kézbesítése nem szabályszerű, de az elszámolási jogvitában a munkavállaló a munkaviszony megszüntetése jogellenességének megállapítását nem kéri, csak az vizsgálható, hogy a munkaviszony megszüntetési intézkedés mikor hatályosult. Ez alapján állapítható meg, hogy a munkavállaló elmaradt munkabérre, egy járandóságra meddig jogosult. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság részítélete Az ügy száma: Mfv.I.10.570/2015/

  1. A tanács tagjai: . Hajdu Edit a tanács elnöke, előadó bíró Dr. Tallián Blanka bíró Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna bíró A felperes: A felperes képviselője: Dr. Göndös Gábor ügyvéd Az alperes: Az alperes képviselője: Dr. Nehéz-Posony Márton ügyvéd A per tárgya: elmaradt juttatások A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma: Fővárosi Törvényszék 5.Mf.680.117/2015/
  2. Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 22.M.1878/2013/
  3. Rendelkező rész A Kúria a Fővárosi Törvényszék 5.Mf.680.117/2015/
  4. számú részítéletének az alperest 30.000 (harmincezer) forint szabadságmegváltás és ennek késedelmi kamata megfizetésére kötelező rendelkezéseit meghaladóan az elsőfokú ítéletet megváltoztató döntését a perköltség és illetékviselésre vonatkozó rendelkezésekre is kiterjedően - hatályon kívül helyezi, és e körben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság
  5. M.1878/2013/
  6. számú ítéletét helybenhagyja, az alperest a felperes javára tizenöt napos határidővel 30.000 (harmincezer) forint szabadságmegváltás és ennek
  7. szeptember 11-étől számított késedelmi kamata megfizetésére kötelező jogerős részítéleti rendelkezést hatályában fenntartja. Az elsőfokú ítéletet helybenhagyó rendelkezéseit nem érinti. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - tizenöt nap alatt 190.000 (egyszázkilencvenezer) forint és 51.300 (ötvenegyezer-háromszáz) forint áfa együttes első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási részköltséget. Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 80.000 (nyolcvanezer) forint együttes első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási részilletéket. A felperes által le nem rótt 169.600 (egyszázhatvankilencezerhatszáz) forint elsőfokú, 120.600 (egyszázhúszezer-hatszáz) forint másodfokú és 150.800 (egyszázötvenezer-nyolcszáz) forint felülvizsgálati eljárási részilletéket az állam viseli. A részítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye. Indokolás A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás [1] [2] [3] [4] A felperes
  8. július 1-jétől állt az alperesnél munkaviszonyban, üzletvezetőként dolgozott. Az alperes
  9. november 9-én a felperest az üzem területéről kiutasította. A felek között ezt követően levélváltás történt. A
  10. december 21-én kelt levelében az új ügyvezető igazgató, P.P. kérte a felperest, hogy a munkaviszonya megszűnésére tekintettel a birtokában lévő, a munkáltató tulajdonát képező ingóságokat, így a céges autót, a mobiltelefont, a kulcsokat és a kaputávirányítót haladéktalanul szolgáltassa vissza, az elszámolásra felvett előleget fizesse meg. Később, a
  11. január 8-án kelt levelében az ügyvezető igazgató arra kérte a felperest, hogy ne látogassa az alperes üzemi területeit, és ismételten felhívta őt az ingóságok visszaszolgáltatására. A felperes
  12. január 8-án kelt levelében arra hivatkozott, hogy a munkaviszonya megszüntetésére vonatkozó felmondó levelet részére szabályosan nem kézbesítették, azt az átvételre nem jogosult személy a felperes által ismeretlen időpontban vette át. Amennyiben az alperes a munkaviszonyt felmondta, úgy a felmondást vele is közölni kell. Bejelentette továbbá, hogy a megküldött végelszámolást nem tudja elfogadni, kérte a munkáltatói felmondás indokolását. A felperes a
  13. január 31-én kelt, az alperes tulajdonosának címzett levélben közölte, hogy nem hivatalos tudomása szerint a munkaviszonya felmondásra került, de mivel a felmondást nem kapta kézhez, a munkaviszonyát továbbra is érvényesen fennállónak tekinti, a cégautót továbbra is használja, a kiadásokkal kapcsolatos igényét a munkáltatóval szemben érvényesíteni fogja.
  14. február 7-én az ügyvezető igazgató tájékoztatta a felperest, hogy a munkaviszonyát
  15. december 18-ai keltű felmondással megszüntette, és ismételten felszólította őt arra, hogy a még [5] [6] [7] birtokában lévő céges eszközöket
  16. február 18-áig szolgáltassa vissza. Az alperes
  17. december 17-én kelt felmondással a munka törvénykönyvéről szóló
  18. évi I. törvény (Mt.)
  19. §

(1)bekezdésre hivatkozással a felperes munkaviszonyát megszüntette, melynek indokolását az Mt. 76. §
(9)bekezdésére utalással mellőzte. A felmondást a tértivevény tanúsága szerint K.J. meghatalmazottként
  1. december 20-án vette át. A posta
  2. június 21-én kelt iratában elismerte, hogy az alperes küldeményét jogosulatlan átvevő részére kézbesítették. Az alperes
  3. június 27-én egy újabb felmondást közölt a felperessel azzal, hogy a munkaviszonya
  4. augusztus 31-ével szűnik meg. A felperes a munkáltató tulajdonát képező ingóságokat nem szolgáltatta vissza. Az alperes
  5. február 17-éig a felperessel elszámolt. A kereseti kérelem, viszontkereset és az alperes védekezése [8] A felperes
  6. április 8-án nyújtott be keresetet. Kérte az alperes arra kötelezését, hogy
  7. augusztus 31-éig fizesse meg az elmaradt juttatásait: elmaradt munkabér, szabadságmegváltás, gépkocsihasználat költsége, telefonköltség, cafeteria, jutalom címén kamatokkal növelt összegben. A
  8. november-december hónapokra esedékes havi 1.500 Euro honorárium és kamatai megfizetésére is igényt tartott. [9] A felperes álláspontja szerint a munkaviszonyát az alperes második felmondása
  9. augusztus 31-ével szüntette meg, eddig az időpontig köteles vele az alperes elszámolni. [10] Az alperes a kereset elutasítását arra hivatkozással kérte, hogy a felperes a felmondásról
  10. január 8-án legkésőbb tudomást szerzett. Ezt igazolja a felek közötti levélváltás. A felperes jogviszonyának megszüntetésére indokolás nélkül jogszerűen került sor, mert nyugdíjasként foglalkoztatták.
  11. február 17-éig a felperessel teljes körűen elszámolt. A második felmondás kiadására csak az első felmondás megerősítéseként került sor, de az alperesnek a perben az volt változatlanul az álláspontja, hogy a munkaviszony a
  12. december 17-ei felmondással szűnt meg. [11] Az alperes a viszontkeresetében kérte a felperest az elszámolási kötelezettséggel átvett 100.832 forint visszafizetésére kötelezni. Az első- és másodfokú ítélet [12] A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 22.M.1878/2013/
  13. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest az alperes javára a 100.832 forint visszafizetésére. Marasztalta a felperest az alperes javára perköltségben. Megállapította, hogy a le nem rótt illetéket az állam viseli. [13] Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a felperes nem kérte annak megállapítását, miszerint a munkáltató akár szóban, akár írásban a munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, ezért a bíróság csak arról foglalt állást, hogy a felmondás mikor hatályosult. A bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy a felperes legkésőbb
  14. január 8-án tudomást szerzett a munkaviszonya megszüntetéséről, és arról is, hogy a munkáltatói intézkedést az arra nem jogosult személy, az általa ismert K.J. vette át. [14] Az elsőfokú bíróság a felperes
  15. augusztus 31-éig terjedő időszakra vonatkozó elmaradt munkabérigényét elutasította, mert álláspontja szerint a munkaviszonyt a
  16. december 17-én kelt felmondás megszüntette, és az alperes a felmondáshoz kapcsolódó juttatásokat a felperesnek megfizette. [15] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperesnek
  17. évre nem jár telefonhasználati díj, gépkocsihasználati költség, mert a jogviszonya 2013-ban már nem állt fenn, továbbá a munkáltató ingóságait visszatartotta. A cafeteriára pedig azért nem jogosult, mert munkavégzési kötelezettség
  18. évben nem terhelte. A felperes számlákkal kapcsolatos igényét megalapozatlannak ítélte, mert nem igazolta, hogy az abban szereplő összegeket a munkáltató érdekében fizette ki. [16] A szabadságmegváltással kapcsolatos keresetet
  19. évre azért nem találta alaposnak, mert egyszemélyi felelős vezetőként a munkaviszonyra vonatkozó szabályokat betartva a szabadságot neki kellett volna nyilvántartania, és ezen kötelezettségét nem teljesítette.
  20. évre szabadságra pedig azért nem jogosult, mert a jogviszonya legkésőbb
  21. január 8-án megszűnt. [17] Az alperes viszontkereseti kérelmének helyt adott, mert a felperes a
  22. decemberben elszámolásra átvett összegből 100.832 forinttal nem számolt el. [18] A felperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Törvényszék 5.Mf.680.117/2015/
  23. számú részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részítéletnek tekintette, és a fellebbezett részében részben megváltoztatta. Megállapította, hogy a felperes munkaviszonya
  24. augusztus 31-én szűnt meg. Kötelezte az alperest a felperes javára tizenöt napos határidővel
  25. február 17-étől
  26. augusztus 31-éig terjedő időszakra meg nem fizetett munkabér címén 1.387.736 forint, továbbá 149.900 forint szabadságmegváltás és ezen összegek
  27. szeptember 11-étől számított törvényes késedelmi kamata megfizetésére. Egyebekben az elsőfokú részítéletet a per főtárgya tekintetében helybenhagyta. Az illeték és perköltség tekintetében megváltoztatva kötelezte az alperest az állam javára kereseti és fellebbezési illeték, a felperes javára első- és másodfokú perköltség megfizetésére megállapítva, hogy a felperest terhelő illetéket mindkét eljárásban az állam viseli. Az elsőfokú bíróságot utasította, hogy a felperes
  28. november-december hónapokban esedékes havi 1.500 Euro honorárium és kamatai iránti keresetét bírálja el. [19] A másodfokú bíróság a munkaviszony megszüntetés körülményeit vizsgálva az Mt.
  29. §
(1)bekezdésre utalva kiemelte, hogy a munkaviszonyt megszüntető munkáltatói intézkedés közlése akkor szabályszerű, ha azt személyesen a munkavállaló, vagy az arra jogosult személy veszi át. Az alperes
  1. december 17-én kelt felmondásának közlése a posta igazolása szerint nem szabályszerű, ezért az intézkedés jogszerűen nem szüntethette meg a felperes munkaviszonyát (különös tekintettel nem
  2. január 8-án, hiszen a felmondási idő ezen a napon még nem járt le). A perben nem annak volt jelentősége, hogy a felperes tudomást szerzett-e, illetőleg mikor és milyen módon a felmondásról, hanem annak, hogy a jogszabálynak megfelelő módon történt-e a felmondás közlése. [20] A munkaviszonyt az alperes második alkalommal kiadott, a felperes által is jogszerűnek tartott felmondása szüntette meg, ezért a megszűnés napja
  3. augusztus
  4. [21] A felperes a munkaviszony megszűnéséig, azaz
  5. augusztus 31-éig jogosult az elmaradt munkabérre, amelyet személyi alapbérrel számolt. Jogosult továbbá a
  6. évi szabadságnak eddig az időpontig járó időarányos összegére, melyet az alperes nem fizetett meg. [22] A
  7. évi szabadságmegváltás iránti igényt az elsőfokú bíróság jogszerű indokkal utasította el. A másodfokú bíróság egyetértett a
  8. évi cafeteria juttatás, gépkocsi- és telefonhasználati költség elutasításának indokaival is. Megállapította, hogy a felperesnek a jutalom címén előterjesztett igénye is megalapozatlan, mert az erre való jogosultságát a felperes a perben nem bizonyította. [23] A felperes a
  9. november-december hónapokra honorárium címén előterjesztett igényétől a perben nem állt el, ezért a törvényszék utasította az elsőfokú bíróságot ezen kereseti kérelem elbírálására. A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem [24] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős részítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú részítélet helybenhagyását, a felperes perköltségben marasztalását kérte. [25] Álláspontja szerint a törvényszék részítélete az Mt.
  10. §
(1)
(3)bekezdését sérti. Az Mt. jognyilatkozat közlésére vonatkozó szabályainak az a célja, hogy annak hatályosulását, azaz tartalmának megismerését szavatolják. Ha erre vonatkozóan a nyilatkozattevőt nem terheli mulasztás, a címzettet viszont igen, akkor a kézbesítéshez fűződő jogkövetkezmények a tényleges kézbesítés hiányában is alkalmazhatóak. A kézbesítési vélelemnek is az az alapja, hogy a címzett a vélelmet megalapozó körülmények között is olyan helyzetben volt, vagy lehetett volna, hogy a küldemény tartalmát megismerhesse. Ez azt is jelenti, hogy ha a küldemény tartalmának tényleges megismerése bizonyított, akkor a „szabályszerűség önmagában irreleváns". [26] Az Mt.
  1. § jogsértő értelmezésével a törvényszék nem értékelte jelentőségüknek megfelelően az elsőfokú eljárásban bizonyított tényeket: a felperes a felmondást kézhez vette, mert csak így szerezhetett tudomást arról, hogy annak nem volt indokolása; együttműködési kötelezettségét megszegve nem gondoskodott arról, hogy az alperessel közölt címén a küldemények teljes körűen kézbesíthetők legyenek; a posta igazolta, hogy a meghatalmazott részére a kézbesítés megtörtént, az alperest tehát mulasztás nem terheli; a felperes nyilatkozott arról, hogy K.J. máskor is vett már át neki szóló küldeményeket. [27] Az elsőfokú bíróság okszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a felmondás attól függetlenül a felperes tudomására jutott, hogy azt ki és mikor adta át a számára. Jelentősége a nyilatkozat tartalma megismerésének van, amely legkésőbb
  2. január 8-án megtörtént. Az alperes nem állította, hogy e napon meg is szűnt a felperes munkaviszonya. A másodfokú bíróság okszerűtlenül nem tekintette a felmondás átvevőjét átvételre jogosult személynek. Okszerűtlen mérlegelés eredménye annak megállapítása, hogy a felmondás nem hatályosult, mert életszerűtlen, miszerint K.J. az általa átvett küldeményt nem adta át a felperesnek, hiszen korábban is kézbesítettek az ő kezéhez a felperes, illetve a fia nevére címzett küldeményeket. [28] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős részítélet hatályában fenntartására irányult. A Kúria döntése és jogi indokai [29] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. [30] Az elsőfokú bíróság helytállóan emelte ki, hogy a felperes nem terjesztett elő keresetet a munkaviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítása iránt. Peradat, hogy a munkáltató
  3. december 17-ei keltezéssel felmondást adott ki, a
  4. december 21-én és a
  5. január 8-án felperesnek megküldött leveleiben megerősítette a munkaviszony megszüntetési szándékát. Ez utóbbi két levelet a felperes bizonyítottan megkapta, a
  6. január 8-án kelt leveléből megállapíthatóan pedig a
  7. december 17-ei felmondó levél tartalmáról is tudomása volt, hiszen kérte a felmondás indokolását. [31] Az elsőfokú bíróság a Pp.
  8. §-nak megfelelően a kereseti kérelem és ellenkérelem keretei között - a munkaviszony megszüntetés jogszerűségének vizsgálatát mellőzve - helyesen állapította meg, hogy a felperes legkésőbb
  9. január 8-án tudomást szerzett a munkáltató munkaviszonyt megszüntető döntéséről. Ezért annak, hogy a
  10. december 17-ei felmondás kézbesítése szabályszerűen, az Mt.
  11. §
(1)bekezdésének megfelelően megtörtént-e, a felperesnek az alperessel történő elszámolásra irányuló kereseti kérelme elbírálásakor nem volt döntő jelentősége. [32] A munkáltató munkaviszonyt megszüntető szándékáról a felperes
  1. január 8-án már tudott, tehát a munkaviszonyt megszüntető munkáltatói döntés legkésőbb e nappal a felperessel közöltnek tekinthető. Ezért a munkáltató
  2. június 27-ei írásbeli felmondása joghatás kiváltására nem volt alkalmas, a felperes munkaviszonya ugyanis a munkáltató korábbi eljárásával már megszűnt (Mfv.II.10.341/2001.). A felperes így megalapozatlanul kérte annak megállapítását, hogy a munkaviszonya
  3. augusztus 31-én szűnt meg, és megalapozatlanul kérte ezen időpontig az alperes elmaradt munkabér és szabadságmegváltás megfizetésére kötelezését is. [33] A felperes által sem vitatottan az alperes
  4. február 17-éig a munkabérét megfizette. A
  5. december 17-ei keltezésű felmondás alapján számított felmondási idő jogellenességének megállapítására irányuló kereset hiányában a felperes ezen időpontot meghaladóan elmaradt munkabér iránti igényt nem érvényesíthetett jogszerűen. Az alperes viszont nem igazolta, hogy a felperessel az általa figyelembe vett időpontig (
  6. február 17-ig) teljes körűen elszámolt. Az alperes által csatolt bérszámfejtési lap tanúsága szerint
  7. évre vonatkozóan a felperesnek szabadságot nem váltott meg. Ezért a felek által nem vitatottan a
  8. évre járó 30 nap szabadságból ezen időpontig a felperest 4 nap szabadság illette meg az Mt.
  9. § alapján, amelyet a munkáltató pénzben köteles megváltani az Mt.
  10. § szerint (4 x 7.492 Ft = 29.968 Ft, kerekítve 30.000 Ft). [34] A fentiekre tekintettel a Kúria Pp.
  11. §
(4)bekezdés alapján a jogerős részítéletnek a 4 nap szabadság pénzbeni megváltásának összegét meghaladó marasztalásról hozott, az elsőfokú ítéletet megváltoztató rendelkezését hatályon kívül helyezte, és az elmaradt munkabér megfizetésére és a munkaviszony megszűnésének időpontja megállapítására irányuló keresetet elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést helybenhagyta, míg a jogerős részítélet alperest 4 nap szabadság 30.000 forint kamatokkal növelt összegben történő pénzbeni megváltására kötelező döntését hatályában fenntartotta. A jogerős részítéletnek az ezt meghaladó, keresetet elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezését helybenhagyó döntését a Kúria felülvizsgálat hiányában - nem érintette. [35] A pernyertesség-pervesztesség arányának megváltozására tekintettel a Kúria a Pp. 275. §
(4)bekezdés alapján a jogerős részítélet részperköltség és részilleték viselésre vonatkozó rendelkezését is hatályon kívül helyezte, és a Pp. 81. §
(1)bekezdés alapján kötelezte a túlnyomórészt pervesztes felperest az alperes javára első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási részköltség megfizetésére első fokon 2.856.780 forint, másodfokon és a Kúria előtt 1.537.636 forint pertárgyértékre vetítve a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §
(2)bekezdés a) pontja,
(5)és
(6)bekezdése alapján a 4/A. §-ban foglalt áfával növelt összegben. [36] A Kúria a részben pervesztes alperest pervesztességére tekintettel a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §
(2)bekezdés alapján kötelezte az együttes első- másodfokú és felülvizsgálati eljárási részilleték megfizetésére az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény 43. §
(1)bekezdés a) pontjában, 46. §
(1)bekezdésében, és az 50. §
(1)bekezdésében foglalt minimális összegben. [37] A munkavállalói költségkedvezményben részesülő felperes helyett a 6/
  1. (VI.26.) IM rendelet
  2. § alapján az állam viseli a fenti pertárgyértékre vetített, az Itv. fenti rendelkezései alapján számított kereseti, fellebbezési és felülvizsgálati eljárási részilletéket. Záró rész [38] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a alapján tárgyaláson kívül bírálta el. Pp.
  3. §
(1)bekezdés Budapest,
  1. április
  2. Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, előadó bíró, dr. Tallián Blanka s.k. bíró, dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró A kiadmány hiteléül: Nné tisztviselő

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.