Bhar.191/2019/18 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés]. Ezért őt 90 (kilencven) nap elzárásra ítéli. Az elzárást büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani. A harmadfokú eljárásban felmerült 20.525 (húszezer-ötszázhuszonöt) forint bűnügyi költséget a vádlott köteles az államnak megfizetni. Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A Pesti Központi Kerületi Bíróság a

1. június hó
2. napján kihirdetett 27.B.22.540/2017/
3. számú ítéletével vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk.
4. § (l) bekezdésében meghatározott és aszerint minősülő garázdaság vétségében. Ezért őt 90 nap elzárásra ítélte azzal, hogy az elzárást büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani. Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, ellene a vádlott a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést. A Fővárosi Főügyészség Bfel.6598/2018/
5. számú átiratában a vádlott fellebbezését alaptalannak tartotta. Álláspontja szerint a kerületi bíróság megalapozott tényállást állapított meg, abból helyesen következtetett a vádlott bűnösségére és a cselekmény minősítése is megfelel a büntető anyagi jog szabályainak. A vádlottal szemben kiszabott elzárás büntetést méltányosnak tartotta, további enyhítésre nem látott alapot, ezért az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság a
6. május hó
7. napján kihirdetett 27.Bf.10.709/2018/
8. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a vádlottat az ellene garázdaság vétsége [Btk.
9. §

(1)bekezdés] miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. A másodfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség jelentett be fellebbezést a vádlott terhére bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása végett. A Fővárosi Főügyészség a fellebbezés Bfel.6598/2018/

1. szám alatti indokolásában kifejtette, hogy a másodfokú bíróság helytelenül következtetett a cselekmény kihívó közöségellenességének hiányára és törvénysértően hozott felmentő rendelkezést. Önmagában az a tény, hogy a vádlottnak és a sértettnek korábban volt konfliktusa, nem zárja ki a kihívó közösségellenesség megállapíthatóságát. Álláspontja szerint a vádlott kijelentéséből arra lehet következtetni, hogy pusztán újabb indokot keresett arra, hogy beleköthessen a sértettbe, nem pedig a korábbi sérelmét akarta megtorolni. Az irányadó tényállás szerint a nyílt utcán, délutáni órákban, egy bankfiók előtt, forgalmas helyen szóváltás után bántalmazta a sértettet. Az utcán lévő személyek számára észlelhető volt a provokatív és erőszakos fellépése, amelyet az együttélési szabályokkal való nyílt szembefordulás jellemzett. A törvényszék megállapításával ellentétben a közösségi érdekkel való szembefordulásnak a vádlott tudatában is meg kellett jelennie legalább eshetőleges formában az ittasságától függő mértékben. Rámutatott arra, hogy a másodfokú ítéletben felhívott BH. 2015.
2. és BH 2016.
3. számú eseti döntésekben kifejtettek részben a tényállások különbözősége, részben azok téves értelmezése miatt a jelen ügyben nem lehetnek irányadók. Álláspontja szerint a garázdaság elkövetési magatartásának mindhárom eleme, a cselekmény kihívó közösségellenessége, az erőszakos jelleg és a megbotránkozás keltésére való alkalmasság maradéktalanul megvalósult. Mindezek alapján a másodfokú ítélet megváltoztatásával a vádlott bűnösségének megállapítását és vele szemben büntetés kiszabását indítványozta. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.509/2019/
4. számú átiratában az ügyészi másodfellebbezést változatlan tartalommal fenntartotta. A Fővárosi Főügyészség átiratában foglaltakat helytállónak tartva azokat a következő érvekkel egészítette ki. A másodfokú ítéletben felhívott, de a főügyészség által nem említett felsőbírósági határozatban, a Fővárosi Ítélőtábla 4.Bhar.28/2019/
5. számú eseti döntésében vizsgált tényállás sem egyezik meg a jelen ügyben irányadó tényállással, mert abban egy egymozzanatú, dolog elleni erőszakkal megvalósult cselekmény került értékelésre. Tévesnek tartotta a törvényszék azon megállapítását, mely szerint a testi sértést megvalósító magatartásból nem lehet következtetést vonni arra, hogy a vádlott tudatában lett volna annak, hogy a sértettel szembeni erőszakos fellépése közvetlenül sérti, sértheti más személyek nyugalmát. A kihívó közösségellenesség, illetve a megbotránkozásra, riadalomkeltésre való alkalmasság vizsgálatakor nem az elkövető esetleges tudattartalmának és nem is a cselekményt észlelők szubjektív értékítéletének, hanem a társadalom objektív megítélésének van jelentősége. A testi sérüléssel is járó, nyilvános helyen elkövetett bántalmazás - a személyes konfliktustól függetlenül - teljesen ellentétes az általános magatartási normákkal és a közösség érdekeivel, negatív érzelmeket vált ki, ezért értelmezhetetlen a másodfokú ítéletben a kihívó közösségellenességet nélkülöző „garázda jellegű” és a kérdéses tényállási elemet magában hordozó „garázda” magatartások közötti különbségtétel. A törvényszék megállapítással szemben a vádlott cselekménye két jogtárgyat, a más ember testi épségéhez és a köznyugalomhoz fűződő társadalmi érdeket is sértette. Ezért indítványozta, hogy az ítélőtábla a másodfokú bíróság ítéletét a váddal egyező bűnösség kimondásával változtassa meg és a vádlottal szemben elzárás büntetést szabjon ki. Tekintettel arra, hogy az elsőfokú ítélet meghozatalát követően,
6. július
7. napján hatályba lépett a büntetőeljárásról szóló
8. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.), amelynek
9. §

(1)bekezdése alapján e törvény rendelkezéseit - a 868-

1. §-ban meghatározott eltérésekkel - a hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásokban is alkalmazni kell, az ítélőtábla a harmadfokú eljárást a jelenleg hatályos büntetőeljárási törvény szerint folytatta le. A másodfokú bíróság a Be.
2. §

(2)bekezdésének b) pontjában írtak szerint az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntést hozott, miután az elsőfokon elítélt vádlottat felmentette. Ekként a törvényszék a Be. 615. §

(1)bekezdése alapján törvényesen biztosított a határozatával szemben fellebbezési jogot. Az ügyészség a másodfokú ítélet kézbesítését követően törvényes határidőn belül jelentett be fellebbezést, mivel a nyilvános ülésen nem vett részt, az a Be. 615. §

(3)bekezdés

1. a)pontja alapján a büntetőjogi főkérdés tekintetében meghozott ellentétes döntést (beleértve az azzal összefüggésben felülbírált ítéleti részeket, így a büntetés kiszabását
2. is)sérelmezi, így az joghatályos. Az ítélőtábla a másodfellebbezést a Be. 620. §

(1)bekezdés alapján nyilvános ülésen bírálta el. A harmadfokú nyilvános ülésen a fellebbviteli főügyészség képviselője az átiratában foglaltakkal egyezően tartotta meg perbeszédét. A vádlott védője a nyilvános ülésen a másodfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. Álláspontja szerint a törvényszék által hivatkozott bírósági határozatok, bár eltérő történeti tényálláson alapulnak, a törvényi tényállási elemek tekintetében a jelen üggyel mégis megegyeznek. Kiemelte, hogy a vádlott és a sértett haragos viszonyban állt egymással, a vádlott a korábbi konfliktusuk miatt találkozott a sértettel és az emiatt érzett felháborodásában ütötte meg őt. Általánosságban utalt arra, hogy a bírói gyakorlat szerint a konfliktusos viszony kizárja a garázdaság megállapíthatóságát az elkövetés helyétől függetlenül. A nyilvános ülésen a vádlott szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg. Az ügyészi másodfellebbezés megalapozott. A Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság a Be. 618. §

(1)bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletének a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntését, valamint azon rendelkezését, illetve részét, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének a sérelmezett ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett és az első és másodfokú bírósági eljárást - arra tekintet nélkül bírálta felül, hogy ki milyen okból fellebbezett. Az eljárási cselekmények törvényességét a foganatosításuk idején hatályban lévő jogszabályok alapján kell vizsgálni. (EBH 2008. 1757.). A bírói gyakorlattal összhangban a Be. 870. §

(1)bekezdés kimondja, hogy a Be. hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásban az ezt megelőzően, a korábbi jogszabály szerint végzett eljárási cselekmény akkor is érvényes, ha ezt a törvény másként szabályozza. Az ítélőtábla ezért a kerületi bíróság eljárásának törvényességét az akkor hatályos 1998. évi XIX. törvény, a törvényszék eljárását pedig a Be. rendelkezései szerint vizsgálta. Az ítélőtábla a felülbírálat során nem észlelt olyan - a Be. 607. §

(1)bekezdése, illetve a Be. 608. §

(1)bekezdése szerinti - eljárási szabálysértést, amely feltétlen hatályon kívül helyezési okot képez, az ügy érdemi elbírálását kizárja (ilyenre egyébként a felek sem hivatkoztak). Az első- és a másodfokú bíróság az eljárást a perjogi szabályokat betartva folytatta le. A harmadfokú felülbírálat kiterjedt arra is, hogy a másodfokú ítéletben rögzített tényállás megalapozott-e. Miután a fellebbezést a Be. 615. §

(3)bekezdés a) pontja alapján jelentették be, a megalapozottság vizsgálatának a Be. 615. §

(4)bekezdésében és a Be. 619. §

(4)bekezdésében foglaltak nem képezték akadályát. A Be. 619. §

(1)illetve

(3)bekezdése alapján a harmadfokú bíróság a határozatát akkor alapíthatja a másodfokú ítélet alapját képező tényállásra, ha az további bizonyítás felvétele nélkül is megalapozott vagy az iratok alapján azzá tehető, s ekként a helyes tényállás megállapítható, avagy a helytelen ténybeli következtetés kiküszöbölhető. Az elsőfokú bíróság által mérlegeléssel megállapított tényállást a másodfokú bíróság mentesnek találta a Be. 592. §

(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, ezért azt az ítélkezése alapjául módosítás nélkül elfogadta. A harmadfokú bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság minden olyan bizonyítékot beszerzett és értékelési körébe vont, amely a vádlott és a sértett közötti konfliktus rekonstruálásához szükséges volt, azok értékelése körében sem vétett hibát, ésszerű indokát adta, hogy mit miért fogadott vagy vetett el, indokolásában logikai hiba nem volt, azonban a tényállás a Be. 592. §

(2)bekezdés

1. a)pontja szerint részben megalapozatlan, mert kisebb mértékben hiányos és a
2. c)pontja alapján részben iratellenes, valamint ítéletszerkesztési hibában is szenved. A tényállás részbeni megalapozatlansága azonban a Be. 619. §

(3)bekezdése alapján az ügyiratok tartalma szerinti kiegészítéssel, illetve helyesbítéssel kiküszöbölhető, így a részbeni megalapozatlanság a harmadfokú eljárásban orvosolható volt. A tényállás első bekezdését az ítélőtábla a sértett elsőfokú bíróság által is elfogadott vallomása alapján (nyom.ir.25.o) a tényállás első mondatát kiegészíti, helyesbíti és azt akként rögzíti, hogy: „vádlott

1. február
2. napján 16 óra 5 perc körüli időben a Budapest, utca házszám alatt található közterületen ittas állapotban sétált tanú1, amikor meglátta az utcán egy idős hölgy ismerősével beszélgető haragosát sértettet, majd minden előzmény nélkül „Mit akarsz ettől az öregasszonytól?!” felkiáltással a sértetthez lépett és egy alkalommal őt ököllel az arcának bal oldalán megütötte.” A tényállás második bekezdését, a garázdaság tényállási elemeinek megvalósulására következtető elsőbírói álláspontot, mint a jogi indokolás körébe tartozó megállapítást mellőzi, egyben a tényállást azzal egészíti ki, hogy: „A sértett a sérelmére elkövetett testi sértés vétsége vonatkozásában magánindítványt nem terjesztett elő.” A tényállás fenti pontosítása nem ütközött a Be.
3. §

(2)bekezdésében meghatározott felülmérlegelés tilalmába, mert az elsőfokú bíróság is a sértett vallomására alapította a tényállást, azt következetesnek találta, mert a helyszínen őt meghallgató rendőröknek is ezzel egyező nyilatkozatot tett a rendőri jelentés szerint, melyet alátámasztott az előzményeket illetően a cselekményről készült kamerafelvétel is, amely ugyan az eseményt végig nem rögzítette, de az a körülmény, hogy azon látható volt, hogy a sértett és egy másik férfi egy idős hölggyel beszélgetett, majd megjelent a vádlott és tanú1, majd a távozásuk látható a kamera mozgó üzemmódja miatt, azon sértetti előadást erősítette meg, hogy az ökölütést azért kapta mert egy idős nénivel beszélgetett, megkérdezte tőle, „hogy mit akarsz ettől az öregasszonytól?”és már ütött is, nem volt más előzménye az esetnek. Nem fogadta el a vádlott e körben tett nyilatkozatát, mert az egymásnak ellentmondó előadásokat tartalmazott, a nyomozás során azt vallotta, hogy régebbi sérelem miatt alakult ki a vita, melynek során meglegyintette a sértett arcát, a tárgyaláson már arról számolt be, hogy a fiát kábítószerezésre próbálta meg rávenni a sértett és ezért ütötte meg, illetve jogos védelemre is hivatkozott. A vádlotti vallomást megerősíteni igyekvő tanú, tanú1 vallomását is elvetette, mert azt nem tartotta elfogulatlannak. Mindezek alapján az volt rögzíthető, hogy a vádlott és a sértett között az ütést megelőzően semmilyen személyes konfliktus, vita nem volt, csak előzmény nélküli kötözködés a vádlott részéről. A sértett ökölütésről számolt be és nem pofonról, vallomását megerősítette e körben a mentős esetlap is, mely szerint az állkapocscsontján hematóma volt látható, mely bőr alatti vérömleny, és létrejöttéhez fizikai ráhatás szükséges. Az a vádlott által elismert meglegyintéstől, vagy a tárgyaláson hivatkozott atyai pofontól, amely nagyon kicsi erőbehatást feltételez, nyilván nem keletkezhetett, hiszen a véraláfutás lényege, hogy sérül az érpálya, és vér lép a szövetek közé, melynek bekövetkezte nagyobb fizikai ráhatást feltételez, s a sértett által határozottan állított ökölütés ennek megfeleltethető. A fenti kiegészítésekkel és helyesbítésekkel a tényállás immár valóban mentessé vált a Be. 592. §

(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, az tehát hiánytalan, teljeskörűen felderített, iratellenes megállapítást vagy téves ténybeli következtetést nem tartalmaz, így az a Be. 619. §

(1)bekezdése értelmében irányadó volt a harmadfokú eljárásban is. Az irányadó tényállásból a másodfokú bíróság tévesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségének hiányára, a cselekmény jogi értékelése tekintetében az ítélőtábla az elsőfokú bíróság és az ügyészség álláspontját osztotta. A Btk. 339. §

(1)bekezdésében meghatározott garázdaság vétségét az követi el, aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg. A garázdaság a köznyugalom elleni bűncselekmények körébe tartozik, jogi tárgya a köznyugalom, a társadalmi együttélési szabályok megtartásához fűződő társadalmi érdek. Ezt a védendő értéket, a békés együttélés követelményét kell szem előtt tartani a garázdaság megvalósulásához szükséges tényállási elemek, a magatartás erőszakos jellege, kihívóan közösségellenes volta és a másokban megbotránkozásra vagy riadalomkeltésre való alkalmasság vizsgálata során. A törvényszék lényegében arra alapozta a felmentő rendelkezés meghozatalát, hogy a vádlott cselekményében a kihívó közösségellenesség még eshetőleges szándék szintjén sem ismerhető fel. Az e körben kifejtett indokai szerint a vádlott indulati, alkalomszerű, egymozzanatú cselekményt valósított meg akkor, amikor a sértettet szóváltást követően a korábbi személyes konfliktusuk miatt érzett dühében egy alkalommal az arcán megütötte, úgy, hogy az állkapocscsontján hematóma keletkezett. Megjegyezte, hogy a vádlott az ütést követően felhagyott a bántalmazással és elhagyta a helyszínt. Ebből a magatartásából pedig nem lehet arra következtetni, hogy tudatában lett volna annak, hogy az erőszakos fellépése közvetlenül a bántalmazást esetlegesen észlelő más személyek nyugalmát sértheti. A terhelt által megvalósított tettlegesség így nem alkalmas annak megállapítására, hogy más személyek nyugalmát tudatosan semmibe véve cselekdett. Cselekményében a közösségi érdekkel szembefordulás még az eshetőleges szándék szintjén sem ismerhető fel. A terhelt legfeljebb garázda jellegű magatartást tanúsított és nem garázda magatartást, az elhatárolás alapja a kihívó közösségellenesség hiánya. A törvényszék jogi álláspontja téves. Az ügyészség helytállóan mutatott rá arra, hogy a törvényszék részben olyan felsőbírói határozatokkal kívánta alátámasztani döntését, amelyek a jelen ügytől eltérő történeti tényállásokon alapulnak, továbbá a tényállásban leírt eseménysorból bizonyos mozzanatokat kiragadott és azokat a jelen ügyre nem alkalmazható bírósági határozatokkal összevetve téves jogkövetkeztetésre jutott. Utóbbi részben arra is visszavezethető, hogy a tényállás részbeni megalapozatlanságát nem észlelte. A garázdasághoz megkívánt kihívó közösségellenesség akkor állapítható meg, ha a terhelt az együttélés szabályainak leplezetlen, gátlástalan semmibevételével valósítja meg a cselekményét (BH 2007.283.). A kihívó közösségellenesség azt jelenti, hogy a tanúsított magatartás a környezetre gyakorolt hatása révén közvetlenül és durván sérti vagy sértheti a közösség nyugalmát. A garázda magatartást tanúsító elkövető felismeri, hogy cselekménye a közösség nyugalmának megzavarására alkalmas, ám tettét a közösségi érdek leplezetlen semmibevételével hajtja végre. Következetes az ítélkezési gyakorlat abban is, hogy a kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartás, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, akkor is megvalósítja a garázdaságot, ha ezt az elkövetéskor kevesen észlelik (BH 1980.122., BH 1982.501.) és, ha az utcán történik, nem kizárt a lehetősége annak, hogy azt mások is észlelhetik (BH 1998.67.). A közterületen tanúsított, bármely, a közelben tartózkodó személy által észlelhető erőszakos magatartás tehát egyidejűleg vitathatatlanul alkalmas volt megbotránkozás (így felháborodás, megütközés, megrökönyödés) vagy riadalom (így ijedtség, rémület, pánik) kiváltására. (EBH2014.B.23.). Mindezeket a konkrét ügyre vetítve, a terheltnek a közterületen tartózkodó bármely személy számára észlelhető támadó fellépését kétségkívül az együttélési szabályokkal való gátlástalan szembefordulás jellemzi, amely felismerésnek a terhelt tudatában is meg kellett jelennie. A jelen esetben az ittas állapotban lévő vádlott a késő délutáni órákban, az utcán, egy forgalmas helyen lévő bankfiók előtt, az irányadó tényállás szerint teljesen motiválatlanul kötött bele a sértettbe és ütötte őt meg. A magatartásában megnyilvánuló közösségellenesség kihívó jellegét látványosan szemlélteti, hogy az erőszak alkalmazására minden előzmény nélkül, éppen egy másik járókelővel békésen beszélgető sértettel szemben került sor. Következésképpen a másodfokú bíróság azon megállapítása, miszerint nem állapítható, meg, hogy a vádlott tudatában lett volna annak, hogy az erőszakos fellépése közvetlenül a bántalmazást esetlegesen észlelő más személyek nyugalmát sértheti, minden alapot nélkülöz. E körülményben éppen a közösségi érdek leplezetlen semmibe vétele, azaz a kihívó közösségellenesség tudata érhető tetten. Az elkövető által kifejtett erőszakos magatartás esetleges belső, személyes indítéka pedig a garázdaság megállapítását nem zárja ki, mert a közösségi érdekekkel történő nyílt szembeszegülést a személyes motívumból fakadó cselekmény is tükrözheti. (EBH.2014.B.23.) Nem kétséges az sem, hogy az elkövetés helye, ideje és módja miatt a cselekmény alkalmas volt arra, hogy az utcán tartózkodók nyugalmát megzavarja. E körülmények mellett a cselekmény egymozzanatúsága, illetve az a tény, hogy a vádlott az ütést követően felhagyott a sértett bántalmazásával, a büntetőjogi felelősségét nem zárja ki, ezt a körülményt legfeljebb a cselekmény tárgyi súlyának értékelésekor lehet figyelembe venni. A kihívó közösségellenességet adott esetben kizárhatta volna a jogos védelmi helyzet fennállása (EBH2009. 1938., EBH2017. B.10.), az elsőfokú bíróság azonban okszerű mérlegeléssel vetette el a vádlott ezen bünthethetőséget kizáró okra történő hivatkozását. Összességében tehát a személy ellen irányuló, bántalmazással elkövetett garázda magatartásokat nem az esetleges személyes motívumok és a konfliktusban érintettek viszonya, hanem az adott magatartásról kialakult társadalmi értékítélet alapján és a kívülállók számára észlelhetőség szempontjából kell megítélni. Amennyiben az erőszakos magatartás a legalapvetőbb együttélési normákat durván megsérti és egyúttal objektíve alkalmas a köznyugalom megzavarására, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, garázdaság megállapításának van helye. A személy elleni erőszakos magatartás megvalósulhat már a sértett testének egyszerű érintésével is, ha ez a magatartás támadó jellegű. Így lökdösődéssel, rángatással, ütlegeléssel, arculütéssel stb. A személy elleni erőszakkal megvalósított garázdasághoz - a garázda magatartás fogalmához - nem tartozik hozzá szükségszerűen a megtámadott személynek bármilyen súlyú testi sértés okozása. Ha viszont az elkövetési mód olyan, hogy a garázda, erőszakos fellépés a sértettnek testi sértést okoz, és az nem minősül súlyosabban, mint a garázdaság, bűnhalmazat megállapításának lehet helye. (34. BKv számú büntető kollégiumi vélemény indokolásának II. pontja). Ezzel összefüggésben a másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a sértettnek okozott 8 napon belül gyógyuló sérülés miatt felmerült volna a könnyű testi sértés vétsége miatti felelősségre vonás lehetősége, ennek azonban a magánindítvány hiánya eljárási akadályát képezte, mert ezzel a jogával a sértett nem élt, nem kívánta a bántalmazás miatt a vádlott büntetőjogi felelősségre vonását. A nyomozás során erre a jogára kioktatták (nyomozati irat 25. oldal), úgy nyilatkozott, hogy arról 30 napon belül nyilatkozik, de később sem jelentette be az erre vonatkozó igényét. A Btk. 80. §

(1)bekezdés értelmében a büntetést céljának szem előtt tartásával a törvényben meghatározott keretek között úgy kell kiszabni, hogy igazodjék a bűncselekmény tárgyi súlyához, a bűnösség fokához, az elkövető társadalomra veszélyességéhez, továbbá az egyéb súlyosító és enyhítő körülményekhez. A bíróság feladata az ítélkezés során a megadott büntetési tételkeret között olyan nemű és mértékű joghátrány alkalmazása, amely kifejezi a társadalom megítélését az adott cselekménnyel kapcsolatban, ugyanakkor figyelemmel van az elkövető által megvalósított magatartásra és a személyi társadalomra veszélyességére is. A büntetés kiszabását meghatározó tényezőket az elsőfokú bíróság hiánytalanul feltárta és azokat a súlyuknak megfelelően értékelte. A harmadfokú elbírálás időpontjára tekintettel további nyomatékos enyhítő körülményként kellett figyelembe venni a két éves elévülési időt is meghaladó időmúlást, amely a vádlottnak nem volt felróható. Ugyanakkor az sem volt figyelmen kívül hagyható, hogy a vádlott garázdaság vétsége miatt korábban három alkalommal is volt büntetve és ez nem tartotta vissza attól, hogy ugyanilyen bűncselekményt valósítson meg, tisztában lévén annak büntetőjogi következményeivel. A vádlottal szemben elsőfokon kiszabott büntetés nemével és mértékével az ítélőtábla maradéktalanul egyetértett, ezért azzal egyezően állapította meg a vádlottal szemben alkalmazandó joghátrányt. A kerületi bíróság nem tévedett, amikor a cselekmény csekélyebb tárgyi súlyára figyelemmel lehetőséget látott a Btk. 33. §

(4)bekezdés szerinti rendelkezés alkalmazására. Helyesen ismerte fel, hogy a Btk.

1. §-ában megfogalmazott büntetési célok jelen esetben a szabadságvesztésnél enyhébb elzárás büntetés kiszabásával is biztosíthatók, annak tartamát azonban a vádlott többszörösen büntetett előéletére figyelemmel még a jelentősebb időmúlás ellenére is indokolt volt a Btk.
2. §

(1)bekezdés szerinti törvényi maximumban, a 90 napban meghatározni. A végrehajtási fokozatról való rendelkezés a Btk. 46. §

(2)bekezdésén alapul. Mindezen indokokra figyelemmel az ítélőtábla a másodfokú bíróság ítéletét a Be. 620. §

(1)bekezdés szerinti nyilvános ülésen a Be. 624. §

(1)bekezdése alapján a rendelkező részben írtak szerint megváltoztatta. Az ítélőtábla a Be. 617. §-a folytán alkalmazandó Be. 613. §

(1)bekezdés alapján megállapította a harmadfokú eljárás során a kirendelt védő díjaként felmerült bűnügyi költséget és annak viselésére a Be. 575. §

(1)bekezdés alapján a bűnösnek kimondott vádlottat kötelezte. A fellebbezési jog kizárása a Be. 458. §

(3)bekezdésén és a Be. 615. §

(1)és

(2)bekezdésén alapul. Budapest,

1. év október hó
2. napján dr. Szalai Géza s.k. a tanács elnöke dr. Bíró Emese s.k. előadó bíró Nagyné dr. Drahos Ibolya s.k. bíró A Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság 3.Bhar.191/2019/
3. számú ítélete, ennek folytán a Pesti Központi Kerületi Bíróság 27.B.22.540/2017/
4. számú ítélete és a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 27.Bf.10.709/2018/
5. számú ítélete
6. október
7. napján jogerőre emelkedett. Budapest,
8. október
9. napján . Szalai Géza s.k. a tanács elnöke