Mfv.10492/2018/6 – Kúria

(1)A Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete Az ügy száma: Mfv.II.10.492/2018/

1. A tanács tagjai: . Stark Marianna a tanács elnöke é dr. Csernay Krisztina előadó bíró . Tálné dr. Molnár Erika bíró A felperes: A felperes képviselője: Dr. Dobos Anita Kornélia ügyvéd Az alperes: Az alperes képviselője: A per tárgya: kártérítés A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes és alperes A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Fővárosi Törvényszék 4.Kf.650.174/2018/
2. Az elsőfokú bíróság határozata: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 53.M.1688/2015/
3. Rendelkező rész A Kúria a Fővárosi Törvényszék 4.Kf.650.174/2018/
4. számú ítéletét hatályában fenntartja. Kötelezi az alperest, hogy tizenöt nap alatt fizessen meg a felperesnek 20.000 (húszezer) forint felülvizsgálati eljárási részköltséget. A 400.000 (négyszázezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. Indokolás A tényállás [1] A felperes
5. március 1-jétől szolgálati viszonyban állt a Magyar Honvédséggel, majd hivatásos szolgálati viszonyt létesített a ... Rendőr-főkapitánysággal. A
6. augusztus 3-án kelt 158/87/89/
7. számú javaslat szerint a felperes őrmesteri rendfokozattal mozgóőr beosztásban lesz alkalmazva
8. szeptember 1-től. A beosztás alacsonyabb rendfokozattal járt, mint amellyel a felperes a Magyar Honvédségnél rendelkezett. [2] A felperes többször kifogásolta szolgálati idejének kezdő időpontja [3] [4] [5] [6] [7] megállapítását, mert a munkáltató nem vette figyelembe a Honvédség által elismert, illetőleg a kedvezményesen beszámított szolgálati idejét. A felperes rendszeresen kapcsolatban volt a ... Humánigazgatási Szolgálatával, akik arról biztosították, hogy a parancsa majd módosításra kerül. A felperes szolgálati idejének első módosítására
9. március 30án a 30168/
10. számú paranccsal került sor, amely azonban teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a Magyar Honvédség által elismert és beszámított szolgálati időket. A
11. január 10-én kelt 301/68/
12. számú parancsban megállapításra került a
13. évi kedvezményesen számított idő, annak tartama azonban nem volt megfelelő, majd egy újabb módosítás
14. évre 21 nappal kevesebb kedvezményes számítást tartalmazott. A felperes a hibákat jelezte a Humánigazgatási Szolgálat felé, azonban a szolgálati idejének megfelelő elismerésére a későbbiekben sem került sor. Miután a felperes kedvezményes szolgálati idejét a
15. március 3-án kelt parancsban sem vette figyelembe a munkáltató, a felperes ismételten beszerezte a Honvédelmi Minisztériumtól, illetőleg a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságtól a szükséges igazolásokat, ennek ellenére a szolgálati idejének módosítására nem került sor. A felperes szolgálati panaszának elutasítását követően előterjesztett keresete alapján eljárt Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a
16. (helyesen: 2011.) március 31-én kelt 24.M.1952/2010/
17. számú ítéletével kötelezte a munkáltatót a Honvédség által elismert szolgálati idő beszámítására. Az alperes fellebbezése alapján eljárt Fővárosi Törvényszék a
18. május 4-én kelt 49.Mf.635.936/2011/
19. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyta. Az alperes felülvizsgálati kérelme alapján eljárt Kúria a
20. május 22-én kelt Mfv.II.10.590/2012/
21. számú ítéletével a Fővárosi Törvényszék ítéletét hatályában fenntartotta. A Kúria ítéletét a munkáltató a felperes többszöri érdeklődése ellenére sem hajtotta végre, a felperes szolgálati idejét csupán a
22. június 4-én kelt 301/2326/
23. számú paranccsal módosította, amely intézkedésben azonban a könnyített szolgálatra jogosultság kezdő időpontját továbbra is tévesen,
24. május
25. helyett
26. szeptember
27. időpontban állapította meg. A felperes szolgálati idejének helytálló megállapítására a Kúria ítéletét követő 14 hónappal később,
28. július 14-én a 301/3364/
29. számú, valamint a 301/3365/
30. számú parancsokkal került sor. A felperes keresete és az alperes ellenkérelme A felperes a 9.800.000 forint összegű kárigénye elutasítását követően előterjesztett pontosított keresetében 3.000.000 forint vagyoni kártérítés, továbbá mindösszesen 3.500.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresete indokolásában a 17/
31. (VI.4.) IRM rendelet alapján igénybe vehető szolgálati időt elismerő támogatás elmaradására hivatkozott és állította, hogy igényét az alperes mulasztása miatt [8] nem tudta előterjeszteni. Nem vagyoni kártérítési igényét az egyenlő bánásmód és az emberi méltósága megsértésére alapította. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a munkáltatónak nem róható fel, hogy a felperes a szolgálati panaszát késedelmesen terjesztette elő, a munkaügyi per időtartama pedig a munkáltató tevékenységi körén kívül esett. Előadta, hogy a szolgálati időt elismerő támogatás további feltételének teljesítése a feltételezés szintjén maradt, amely a kártérítés alapjaként nem értelmezhető. Az első- és másodfokú bíróság ítélete [9] A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az 53.M. 1688/2015/
32. számú ítéletével kötelezte az alperest 3.000.000 forint vagyoni kártérítés és 1.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére, megállapítva, hogy a felperes 70%-ban lett pernyertes. Ítéletének indokolásában a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló
33. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.)
34. §

(1),

(2)és

(3)bekezdése, 163. §

(1)-

(3)bekezdései, valamint a 17/2009.(VI.4.) IRM rendelet (a továbbiakban: IRM rendelet) alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperes a munkáltató eljárására visszavezethető okból

1. december 31-éig nem tudta benyújtani a szolgálati idő támogatás iránti igényét. A szolgálati idejének megállapítását tartalmazó parancs késedelmes elkészítése a munkáltatónak felróható volt, ezért a felperes vagyoni kártérítés iránti igénye teljes egészében megalapozott volt. [10] A közigazgatási és munkaügyi bíróság álláspontja szerint az egyenlő bánásmód megsértése körében a felperes nem valószínűsítette védendő tulajdonságát, mert az általa nevesített rendfokozati besorolás nem tartozik az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló
2. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.)
3. § t) pontjának körébe. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás eredményeként igazoltnak találta a felperes azon állítását, hogy a szolgálati idő módosítása érdekében történő hosszadalmas és eredménytelen eljárás tartós stresszállapotot okozott számára, amely negatívan befolyásolta a házasságát és életminőségének csökkenését eredményezte. Mindezen körülményeket figyelembe véve az alperest 1.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte. [11] Az alperes fellebbezése alapján eljárt Fővárosi Törvényszék a 4.Kf.650.174/2018/
4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta és a vagyoni kártérítés összegét 1.500.000 forintra leszállította. Megállapította, hogy az elsőfokú eljárásban a felperes 25,5%-ban, az alperes 74,5%-ban pernyertes. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Megállapította, hogy a másodfokú eljárásban a felperes 62,5%-ban, az alperes 37,5%-ban pernyertes, a pártfogó ügyvéd díját a felperes köteles viselni. [12] A törvényszék megállapította, hogy a felek közötti jogvita foglalkoztatási jogviszonyból ered, amelyre a Hszt. előírásai alkalmazandóak, ezért az adott esetben annak a körülménynek, hogy a felperes nem kezdeményezte a Kúria ítéletének végrehajtását, nem volt jelentősége. [13] A másodfokú bíróság a felperes vagyoni kárigénye körében kifejtette, hogy az IRM rendelet a szolgálati időt elismerő támogatás igénylését két feltételhez kötötte: szükség volt a 25 év szolgálati idő igazolására, továbbá annak vállalására, hogy az érintett a rendőrségnél, illetőleg a büntetés-végrehajtási szervezetnél a támogatás folyósításának megkezdésétől számított 5 évig hivatásos szolgálati viszonyát nem szünteti meg. A törvényszék álláspontja szerint a felperest mulasztás terheli, mivel a keresetének helytadó, a
5. december 31-i jogvesztő határidőig már rendelkezésére álló elsőfokú ítélet ellenére nem nyújtotta be az igényét a támogatásra, hiszen annak elutasítása esetén megállapítható lett volna az alperes kártérítésre okot adó magatartása. Utóbb a bírósági eljárások igazolták a munkáltató eljárásának jogszabályellenességét, azonban a felperest terheli mulasztás abban, hogy az igényét határidőben nem érvényesíthette. A másodfokú bíróság a támogatás másik feltételét jelentő további 5 éves szolgálati idő vállalásának bizonyítása körében alaptalannak találta az alperes érvelését, mivel a jogvita ellenére a felperes jelenleg is a ... állományában dolgozik. A törvényszék értékelte továbbá, hogy a ... által 2007-ben kiállított szolgálati idő kimutatás korábban is a munkáltató rendelkezésére állt, annak tartalmát a munkáltató már a szolgálati panasz benyújtását megelőzően is ismerte. Az elsőfokú bíróság tehát helyesen állapította meg, hogy a munkáltató a felperes szolgálati idejének késedelmes megállapításával és a szakszerűtlen, hosszan elnyúló ügyintézéssel kárt okozott, ugyanakkor az igényérvényesítés késedelmével kapcsolatosan a felperest is mulasztás terheli, ezért a törvényszék kármegosztást alkalmazott, a felek közrehatását 5050%-os mértékben értékelte, ezért a vagyoni kártérítés összegét annak 50%-ára leszállította. [14] A másodfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés körében osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját és a fellebbezésre tekintettel hangsúlyozta, hogy a munkáltató rosszhiszemű és felróható eljárásának tekintendő, hogy a Kúria ítéletét követően annak végrehajtására csak 14 hónappal később került sor. A munkáltató ezt a késedelmét nem mentette ki, annak elfogadható indokát nem adta, ezzel pedig megsértette a felperes alapvető személyiségi jogát, amely a perbeli időszakban hatályos, a Polgári törvénykönyvről szóló
6. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.)
7. §-a szerinti az emberi méltósághoz való jog megsértését jelentette. A nem vagyoni kártérítés szempontjából irányadó körülményeket a felperes valószínűsítette. Tanúval igazolta, hogy az alperes eljárása folyamatos stresszt okozott és ez kihatott az életkörülményeire és családi életére. [15] A törvényszék a pertárgy értékét az elsőfokú bíróságtól eltérően az eredeti keresetben írt 9.300.000 forintban állapította meg és a pernyertesség-pervesztesség arányában kötelezte a felperest a perköltség viselésére. A felülvizsgálati kérelmek és a felülvizsgálati ellenkérelem [16] A jogerős ítélet ellen az alperes majd a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel. [17] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet „megváltoztatásával” a felperes keresetének teljes elutasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Hszt.
8. §

(1)-

(2)bekezdésével ellentétesen állapította meg a felperesi kár szolgálati kötelmekkel összefüggő jellegét és az alperes kártérítési felelősségének fennállását. Annak ellenére tekintette igazoltnak a vagyoni és nem vagyoni kár bekövetkezését, hogy a felperes nem tett eleget a Hszt. 163. §

(1)bekezdésében előírt bizonyítási kötelezettségének. [18] Az alperes érvelése szerint a felperes igényérvényesítéssel való késlekedése kizárólag saját döntésén alapul, amelyért a munkáltatót még részleges felelősség sem terheli. A felperes a személyügyi parancsokban megjelenített kioktatás révén tisztában volt a jogorvoslati jogosultságával, a munkáltató pedig nem gördített akadályt annak érvényesítése elé. A perben meghallgatott tanúvallomások aggálytalanul alátámasztották, hogy a felperest nem hitegették arra vonatkozóan, hogy szolgálati idejének időtartamát a kívánságának megfelelően fogják megállapítani és nem próbálták lebeszélni a jogorvoslatról sem. A szolgálati panasz előterjesztésével való késlekedés, mint a felperes személyes döntése, nem hozható összefüggésbe a szolgálati viszonnyal, másrészt a károsult elháríthatatlan magatartásának minősül, ezért a munkáltatói kárfelelősség hiánya a Hszt. 162. §

(1)és

(2)bekezdése alapján is megállapítható. [19] Az alperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperesnek az igénye előterjesztéséhez nem kellett bevárni a szolgálati időt megállapító jogerős ítéletet, ugyanakkor tévedett abban, hogy az igény előterjesztésének lehetőségét az elsőfokú ítélet meghozatalához kötötte. [20] A szolgálati időt elismerő támogatásról szóló IRM rendelet

1. június 5-én lépett hatályba, annak tartalma az érintett állomány körében közismert volt. Az IRM rendelet az igény előterjesztésére nyitva álló határidőt
2. december 31-ében állapította meg, ezen körülményekre tekintettel pedig még inkább a felperes terhére róható, hogy szolgálati panaszát csak
3. novemberben nyújtotta be. A támogatás iránti igény a feltételek hiányában is előterjeszthető, annak elbírálása pedig felfüggeszthető lett volna és mint jogfenntartó nyilatkozatra alapítottan utólag is kérhető lett volna a folyósítás. [21] Az alperes további érvelése szerint utólag már az sem bizonyítható, hogy a felperes vállalta volna-e a rendeletben foglalt, a támogatásban való részesüléshez szükséges feltételek teljesítését, ezt önmagában az sem igazolja, hogy a felperes azóta is a ... állományában dolgozik. A bizonyítás hiánya pedig a Hszt. 163.§

(1)bekezdése szerint a felperes terhére esik. [22] A felperesnek hatékony eszközök álltak a rendelkezésére annak érdekében, hogy a saját álláspontjának megfelelő számítást kikényszerítse és kizárólag rajta múlt, hogy ezen eszközökkel mely időpontban élt. Nem okozhatott ezért személyiségi jogsérelmet önmagában az a körülmény, hogy a felperes és a munkáltató eltérően értelmezte a szolgálati idő számítására vonatkozó jogszabályokat, illetve eltérő tartalmú számításokat készített. [23] Az alperes álláspontja szerint a szolgálati panasz benyújtása előtt a munkáltató eljárása nem hozható összefüggésbe a szolgálati jogviszonnyal. Az összefüggés nem áll fenn a ...-nak a szolgálati idő megállapításáról szóló ítélet meghozatalát követően tanúsított magatartásával sem, mely a másodfokú bíróság szerint a felperes nem vagyoni kártérítésre való jogosultságát elsődlegesen megalapozta. A szolgálati idő megállapításáról szóló ítélet meghozatala polgári jogi jogviszonyt keletkeztetett a felperes és a ... Rendőrfőkapitányság között. A bírósági végrehajtásról szóló

1. évi LIII. törvény
2. §-a értelmében a bíróságok és a jogvitát eldöntő más szervek határozatait bírósági végrehajtás útján kell végrehajtani, ebből következően a perbeli ítélet végrehajtása nem a munkajog területére tartozott. A felek itt nem munkavállalóként, illetve munkáltatóként, hanem végrehajtást kérőként, illetve adósként álltak jogviszonyban, amely jogviszonyra az egyenjogúság volt jellemző. Az ítélet végrehajtásával való késlekedés miatt a ... a polgári jog szabályai szerint lett volna felelősségre vonható, illetve az ítélet végrehajtása a polgári jog szabályai alapján lett volna kikényszeríthető. [24] Az alperes a nem vagyoni kár bizonyítottságát is vitatta és azt hangsúlyozta, hogy a felperes felesége tanúként a 2006-tól kezdődő jogvita kapcsán számolt be sérelmekről, azonban a szolgálati időt megállapító jogerős ítélet meghozatala előtt keletkezett károk miatt a munkáltatót nem terheli felelősség, így nem bizonyított, hogy a felperest kifejezetten az ítélet végrehajtásával kapcsolatos késedelemmel összefüggésben milyen kár érte. [25] A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a törvényszék új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte, mert álláspontja szerint az sérti a Pp.
3. §

(1)és

(2)bekezdését. [26] A felperes érvelése szerint a jogerős ítélet megállapításával szemben nem róható a terhére, hogy az elsőfokú ítélet alapján nem nyújtott be szolgálati időt elismerő kérelmet a munkáltatójához. Nem jogerős ítéletre ugyanis nem lehet hivatkozni, ezért egyértelmű, hogy a fellebbezésre tekintettel elutasították volna a kérelmét, az alperes az eljárás alatt sem orvosolta a keletkezett jogsérelmet. A másodfokú bíróság álláspontja szerint 4 évvel előre tudnia kellett volna, hogy a 2015-ben benyújtott kárigényét az ORFK el fogja utasítani, amely miatt majd bírósághoz fog fordulni és kezében lenne egy 25 év szolgálati idő meg nem léte miatt elutasított munkáltatói határozat. [27] A felperes felülvizsgálati hivatkozása szerint a jogerős ítéletében szereplő jogorvoslati kioktatásban soha nem részesült, lényegében a Humánszolgálati előadókra bízta magát, tőlük remélte a probléma megoldását. Az egyik előadótól bíztatást kapott, hogy ne nyugodjon bele, vigye tovább az ügyet, amelyre sor került. [28] Az alperes érvelésével szemben előadta, hogy

1. november 23-án szolgálati panaszt nyújtott be a ...-hoz.
2. január 29-én a panasz elbírálási határidejét 30 nappal,
3. március 1-jére meghosszabbították, majd április hónapban kapta kézhez a
4. március 19-én kelt határozatot, amelyben a panasza elutasításra került. A szolgálati panasz benyújtása és a kézhezvétele között eltelt 4 hónap azt bizonyítja, hogy ez csak egy lehetőség a probléma kezelésére, az elutasítást követően pedig csak a bírósági eljárás marad megoldásként, amelyről köztudomású, hogy nagyon időigényes és költséges. [29] A felperes álláspontja szerint ennek az egész ügynek ő az egyedüli kárvallottja, emiatt több fontos kedvezményről lemaradt. Az alperest kár nem érte, sőt a ki nem fizetett költségek meg is maradtak a munkáltatónál. Az elsőfokú ítéletet elfogadta, a valódi kár mértékének utólagos kiszámítása azonban lehetetlen. Álláspontja szerint a hosszú idő idegeskedést okozott, alvási problémái keletkeztek. 12 éven keresztül ugyanazzal a problémával szembesült, igyekezett meggyőzni igazáról az embereket úgy, hogy az egyik tanú elmondása szerint megfelelő odafigyelés mellett 3-4 óra alatt elkészíthető lett volna a hibátlan szolgálati időt rögzítő parancs. [30] A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében az alperes felülvizsgálati kérelmének „elutasítását” és az alperes felülvizsgálati perköltségben történő marasztalását kérte. Álláspontja szerint az alperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozott késlekedés nem írható a terhére. A nem vagyoni kártérítés jogalapja körében a felperes elmúlt 12 évben elszenvedett sérelmeit a meghallgatott tanúk, így a felperes házastársa is igazolta. A Kúria döntése és annak jogi indokai [31] A felperes és az alperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott. [32] A felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja (Pp.
5. §

(2)bekezdés). Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti. Mindezek bármelyikének hiánya a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasítását eredményezi [1/2016. (II.15.) PK vélemény]. [33] A felperes a felülvizsgálati kérelmében tartalmilag a jogerős ítélet kármegosztásra vonatkozó rendelkezését támadta, megsértett jogszabályhelyként ugyanakkor kizárólag a Pp. 206. §

(1)és

(2)bekezdését, vagyis a tényállás helytelen megállapítását támadta. A kármegosztás körében azonban anyagi jogszabálysértést nem jelölt meg, ezért a csupán eljárásjogi jogszabálysértésre történő hivatkozása nem tette lehetővé a jogerős ítélet érdemi felülbírálatát. [34] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében megalapozatlanul érvelt a felperes kizárólagos és elháríthatatlan magatartásával és ekként alaptalanul kérte a kárfelelősség alóli teljes mentesülését. [35] A fegyveres szerv - az e fejezetbe foglaltak figyelembevételével vétkességére tekintet nélkül teljes mértékben felel azért a kárért, amelyet a hivatásos állomány tagjának a szolgálati viszonyával összefüggésben keletkezett (Hszt. 162.§

(1)bekezdés). A felelősség alól a fegyveres szerv akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta (Hszt. 162.§

(2)bekezdés). [36] A másodfokú bíróság a felperes igényérvényesítési késedelmét a Hszt. 162.§

(3)bekezdése szerinti vétkes magatartásként értékelve a vagyoni kár körében kármegosztást alkalmazott, ugyanezen „mulasztást” azonban az alperes a felülvizsgálati kérelmében a károsult elháríthatatlan magatartásaként kérte értékelni. [37] Peradat, hogy a felperes

1. szeptember 1-jétől állt hivatásos szolgálati viszonyban a ... Rendőr-főkapitányságnál, jogviszonya keletkezésekor azonban az elismerhető szolgálati idejének kezdő időpontját a munkáltató tévesen állapította meg, nem vette figyelembe a rendelkezésére álló iratokban szereplő, a honvédség által igazolt, ekként jogszerző időtartamokat. A felperes ezt követően a Humánigazgatási Szolgálatnál több alkalommal kísérelte meg a szolgálati idejét megállapító parancs munkáltatón belüli módosítását, amelynek eredménytelenségét követően
2. november 23-án terjesztett elő szolgálati panaszt. Az igény érvényesítésének időpontja az IRM rendelet
3. június 4-ei hatályba lépéséhez képest - figyelemmel a bizonyított, peren kívüli rendezés érdekében tett erőfeszítésekre nem tekinthető olyan elháríthatatlan magatartásnak, amely a munkáltató objektív kártérítési felelősség alóli mentesülését eredményezheti. A munkáltatónak a peres eljárás alatt, a 2011.december 31-i jogvesztő határidőig lehetősége lett volna a felperesi igény teljesítésére, vagyis a szolgálati idő módosítására, ennek azonban bizonyítottan nem tett eleget, a jogerős ítéletet hatályában fenntartó Kúriai ítéletet is csak jelentős késedelemmel, 14 hónap múlva hajtotta végre. [38] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében megalapozatlanul hivatkozott a jogerős ítélet végrehajtásával kapcsolatos felperesi mulasztásra. A felek közötti jogvita évekig tartó folyamatának a végrehajtás csupán egy része volt, a jogerős ítélet végrehajtásának kezdeményezésére pedig csak a szolgálati időt elismerő támogatás előterjesztésére rendelkezésre álló jogvesztő határidőt követően lett volna lehetőség. Az alperes érvelésével szemben a felperes szolgálati viszonyának fennállása kellően igazolta a támogatásnak a jogviszony fenntartására vonatkozó feltétele teljesülését is, ezért az alperes a kártérítési felelősség alól a felperes elháríthatatlan magatartására hivatkozva nem mentesülhet, a szolgálati időt elismerő támogatás 50%-ának megfizetésére köteles. [39] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében megalapozatlanul panaszolta a személyiségi jogsértés megállapítását és nem vagyoni kártérítésben való marasztalását is. Az eljáró bíróságok e körben helytállóan értékelték az alperes mulasztásban megnyilvánuló felróható magatartását és alappal tulajdonítottak kiemelt jelentőséget a jogerős ítéletet hatályában fenntartó Kúriai ítélet több mint egy évvel később történő végrehajtásának. Az, hogy a felperes a munkáltatója ellen nem kezdeményezett végrehajtási eljárást, nem értékelhető a felperes terhére. A rendőrségtől, mint munkáltatótól pedig fokozottan elvárható volt, hogy a bíróság jogerős ítéletét az abban foglalt teljesítési határidőig végrehajtsa. A több évig tartó eljárás a felperest pszichésen megviselte, bizonyítottan hátrányosan befolyásolta a családi életét, ezáltal a Ptk. 76.§-a szerinti személyiségi jogsérelem érte, amellyel a megállapított nem vagyoni kártérítés összege arányban álló kompenzációt jelentett. [40] A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp.
4. §

(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. Záró rész [41] A jogalap tekintetében teljesen és az összegszerűség körében túlnyomórészt pervesztes alperes a Pp. 78.§

(1)bekezdése alapján köteles a felperes felülvizsgálati eljárási részköltségének megfizetésére. [42] A felperes munkavállalói költségkedvezményére, valamint az alperes személyes illetékmentességére tekintettel a felülvizsgálati eljárás illetékét a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam viseli. [43] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §

(1)bekezdése alapján a

1. március 20-án megtartott tárgyaláson bírálta el. ,
2. március
3. . Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. előadó bíró, Dr. Tálné dr. Molnár Erika s.k. bíró A kiadmány hiteléül: bírósági ügyintéző