Pf.20697/2019/7 – Fővárosi Ítélőtábla

(2)bekezdés, 6:89. §

(1)bekezdés]. A peradatok alapján rámutatott: a szerződés szövege ellentmondásos, amikor arról szól, hogy a felek megállapodtak abban, miszerint minden jellegű vagyonközösséget és kötelmi viszonyt megszüntettek. Az okiratszerkesztő ügyvéd nem tudta okát adni, hogy miért volt szükség a teljeskörű vagyonközösség rendezését követően külön nevesíteni a „kötelmi viszony" megszüntetését; arra nézve sem tett határozott nyilatkozatot, hogy kik között és milyen jogviszony rendezése körében kérte fel az I. rendű alperes a megállapodás megszerkesztésére. A felperesnek nem állt kellő idő rendelkezésére a szerződés tartalmának érdemi megismerésére, mivel arról csak néhány órával az aláírást megelőzően szerzett tudomást. Az I. rendű alperes lényegében a felperes helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt kötött ki, amikor azon nyilatkozat megtételére „kötelezte", hogy az élettársi vagyonközösség végleges lezárásaként a perbeli szerződést aláírja, noha arra a valóságban nem kerülhetett sor [Ptk. 6:97. §]. A szerződés jóerkölcsbe ütközését is megállapította, mivel a társadalom értékítélete alapján semmiképpen nem tekinthető érvényes szerződésnek a felek megállapodása, hiszen a vagyon megosztás módjáról a kölcsönös akaratkifejezés nem történt meg, az I. rendű alperes kihasználta a felperes kényszerhelyzetét azzal, hogy a felperes testvérének az ingatlanszerzését a felperes aláírásától tette függővé [Ptk. 6:96. §]. Kifejtette: a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (régi Pp.) 164. §

(1)bekezdése értelmében az I. rendű alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a szerződés aláírását követően átadott a felperes részére 34.000.000 forintot készpénzben. A felperes és az I. rendű alperes egymásnak ellentmondó előadása, valamint a felperes testvérének, az okiratszerkesztő ügyvédnek, továbbá ...-nak a tanúvallomása alapján nem tudta kétséget kizáróan megállapítani sem a pénz átadásának a tényét, sem annak összegszerűségét. E tekintetben egyetértett azzal a felperesi érveléssel, hogy életszerűtlennek mutatkozik a pénzátadásra vonatkozó I. rendű alperesi tényelőadás. A régi Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján az I. rendű alperest kötelezte a felperes ügyvédi költségeinek a megfizetésére. Az elsőfokú bíróság részítélete ellen az I. rendű rendű alperes jelentett be fellebbezést, melyben elsődlegesen annak megváltoztatását, és a kereset elutasítását kérte. Másodlagos kérelme a hatályon kívül helyezésre irányult. Kérte azt is, hogy a bíróság a felperest kötelezze első- és másodfokú perköltségeiknek a megfizetésére azzal, hogy az ügyvédi iroda áfa fizetésére köteles. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megsértette a mérlegelésre vonatkozó szabályokat, mivel a felperes magatartását nem vetette össze a bizonyítékokkal, és a bizonyítékokat nem a maguk összességében értékelte. Az alperesi érdekeket alátámasztó bizonyítékokat és a bizonyítékok által igazolt tényeket az elsőfokú bíróság mellőzte, de a mellőzés okát nem indokolta. Az I. rendű alperesnek csupán a tárgyalás berekesztését megelőzően hívta fel figyelmét arra, hogy a 34.000.000 forint átadását neki kell bizonyítania, de nem fejtette ki, hogy miből vonta le azt a következtetését, holott az erre vonatkozó okfejtést a részítélet indokolásának tartalmaznia kellett volna. Az elsőfokú bíróság azt is figyelmen kívül hagyta, hogy az okiratszerkesztő ügyvéd azért nem nyújtotta be a felperes testvérének a szerződését a földhivatalhoz, mert a felperes testvére azt nem írta alá, mivel egy másik tárolót akart megszerezni, a lakásra vonatkozó szerződés viszont május 23-án benyújtásra került. Az elsőfokú bíróság azt is figyelmen kívül hagyta, hogy a felperes a vagyonközösség megszüntetésére kizárólag pénzkövetelés iránti igénye kielégítésével látott lehetőséget, amit a közjegyzői okiratba foglalt sms-váltások igazolnak. A felperes személyes előadása során is elismerte, hogy volt egyeztetés az élettársi vagyon megosztásáról, a felperes és édesanyja egybehangzóan nyilatkoztak arról, miszerint a május 23-i találkozásnak az anyagi ügyek lezárása volt a célja. Emellett a felperes és az I. rendű alperes, valamint a tanúk is egybehangzóan állították, hogy a találkozó vége előtt beültek az autóba. E bizonyított tény ellenére az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta az okiratszerkesztő ügyvéd és ... tanúvallomását, akik megerősítették, hogy a pénzátadásra az I. rendű alperes autójában került sor a vagyonközösség megszüntetését célzó elszámolás megvalósításaként. Álláspontja szerint a felperes nem azért támadta meg a szerződést, mert az I. rendű alperes nem számolt el vele, hanem kényszerhelyzet fennállására és ugyanezen okból a szerződés jóerkölcsbe ütközésére hivatkozott. A felperes testvérének a tanúvallomása bizonyítja, hogy az I. rendű alperes az előzetesen megállapodott összeget átadta a felperesnek, vagyis az elszámolás megtörtént. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság helytelenül következtetett a megállapodás ellentmondásosságára; erre vonatkozó jogi érvelését fenntartotta és hangsúlyozta: a Ptk. szabályozási rendszerében az élettársak vagyonközössége a kötelmi jog körében került szabályozásra, így a felek között a teljes körű elszámolásnak a része mind a dologi, mind a kötelmi viszonyok végleges megszüntetése. Ezzel összhangban az okiratszerkesztő ügyvéd megerősítette: a megállapodás a dologi igény helyébe lépő esetleges kötelmi igényekre is kiterjed, azzal a kötelmi viszonyok is megszüntetésre kerültek. A szerződés értelmezésére vonatkozó szabályok szerint a kötelmi viszony megszüntetésére való utalás az elszámolás teljeskörűségének a nyomatékosítását jelentette. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság a hibásan és hiányosan megállapított tényállásból helytelen jogi következtetéseket vont le, részítéletéből nem állapítható meg, hogy pontosan mely érvénytelenségi ok alapján állapította meg a szerződés érvénytelenségét. A szerződés jóerkölcsbe ütközését az elsőfokú bíróság nem indokolta meg, csupán arra utalt, hogy a felek kölcsönös akaratkifejezése nem történt meg, és kihasználta a felperes kényszerhelyzetét. A kényszerhelyzet kihasználása azonban nem semmisségi, hanem megtámadási ok. E két érvénytelenségi ok összekeverése nem vezethet a szerződés érvénytelenségének a megállapításához. A felek kölcsönös akaratkifejezésének a hiánya a szerződés létrejöttét kérdőjelezi meg, de a felek titkos fenntartása sem a szerződés létezését, sem annak érvényességét nem befolyásolja. Arra vonatkozóan nem merült fel adat, hogy a felperes válságos gazdasági helyzetben lenne, amit szándékosan kihasznált volna. Az uzsorás szerződésnek sem az objektív, sem a szubjektív feltétele nem teljesült, így azt nem állapíthatta volna meg az elsőfokú bíróság. A felperes egyrészt megtámadta a szerződést, másrészt annak semmisségére is hivatkozott. Az érvénytelenségi perekben érvényesülő bírói gyakorlat szerint először a semmisségi okot kell megvizsgálni, és csak annak megalapozatlansága esetén lehet áttérni a megtámadás megalapozottságának a vizsgálatára. E tekintetben a felperes keresete eleve nem vezethetett eredményre, mivel nem határozta meg, hogy miben állt az I. rendű alperes által előidézett kényszerhelyzet. Ez magából a részítéletből sem tűnik ki, a felperes testvérének a vallomása pedig megcáfolja, hogy a vevőként általa megkötött adásvételi szerződés földhivatali benyújtásának az élettársi vagyonközösséget megosztó megállapodás aláírása lett volna a feltétele. A szerződés aláírásának az időpontjában nem állt fönn olyan kényszer, illetve fenyegetés, ami súlyosságánál fogva alkalmas lett volna a felperes szerződési akaratának a megváltoztatására. A felperesnek ugyan nem titkolt vagyoni igénye állt fenn vele szemben, de az általa is aláírt szerződés szerint a vagyonközösség megszüntetésével egy időben az elszámolás megtörtént, így a felperes a további igényeiről mondott le. Egyébként sem volt vitatott, hogy a felperes testvére a megszerezni kívánt lakásra és gépkocsibeállóra vonatkozó adásvételi szerződést már egy hónapja megkötötte akkor, amikor az élettársi vagyonközösséget megszüntető megállapodás aláírásra került. A felperes ezért dönthetett volna úgy is, hogy a megállapodást nem írja alá, a becsatolt sms-ek azt bizonyítják, hogy az aláírást az elszámolás megvalósítása, azaz a felperes vagyoni igénye indukálta. Az elsőfokú bíróság nem követte azt az eljárást, amit semmisségi ok hivatalból történő észlelése esetén követnie kellett volna, és nem adott lehetőséget arra, hogy a szerződés uzsorás jellegére vonatkozó álláspontját ismertesse. Ilyen módon nem tehetett indítványt a szerződés uzsorás jellegének a cáfolata céljából, ezzel pedig súlyos sérelmet szenvedett a tisztességes eljárás követelménye. Emellett a szerződés indokolása olyan fokban hiányos, amely hiányok a fellebbezési eljárás keretein belül nem orvosolhatóak. A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság részítéletének helyes indokain alapuló helybenhagyására irányult. Kérte, hogy a bíróság az I. rendű alperest kötelezze perköltségei megfizetésére azzal, hogy jogi képviselője mentes az áfa megfizetése alól. Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú eljárás során az I. rendű alperes nem volt akadályozva bizonyítási indítványai megtételében, valamint nyilatkozatai és védekezése előterjesztésében, ennek ellenére csak személyes meghallgatása során tett személyes nyilatkozatot, noha a tárgyalásokon jelen volt, és tehetett volna észrevételeket. Azt is hangsúlyozta, hogy az I. rendű alperes két alkalommal kapott tájékoztatást az őt terhelő bizonyítási kötelezettség tartalmáról. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság egyetlen elé tárt bizonyítékot sem mellőzött, a bizonyítékoknak és a felek nyilatkozatainak az összevetésével állapította meg a tényállást, amelyből helyes következtetéseket vont le. A részítélet tartalmazza, hogy milyen okból nem találta bizonyítottnak a 34.000.000 forint átadását, e tekintetben már a tárgyalás berekesztését megelőzően felhívta az I. rendű alperes figyelmét a bizonyítási kötelezettségre. Rámutatott: az I. rendű alperes nem fejtette ki, hogy a formállogika szabályai szerint az elsőfokú bíróságnak miért kellett volna más következtetésre jutnia, különösen arra figyelemmel, hogy követelése meghaladta a 34.000.000 forintot, de a felperes mégsem tartotta fontosnak egy átvételi elismervény aláíratását. Hangsúlyozta, hogy ... nem lehetett jelen a pénzátadásnál, de azt is vitatja, hogy a megállapodás aláírásakor jelen volt, és testvére is úgy nyilatkozott, hogy ... ott nem jelent meg. Valójában a testvére volt az, aki minden történésnél jelen volt, azt az okiratszerkesztő ügyvéd vallomása is alátámasztotta, és az I. rendű alperes sem vitatta. A testvére pedig egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy nem került sor pénzátadásra. Ebből következően az elsőfokú bíróság nem sértette meg az eljárási szabályokat azzal, amikor a bizonyítékok együttes mérlegelésével megállapította, hogy az I. rendű alperes által hivatkozott összeg a megállapodás aláírása napján átadásra nem került. Fenntartotta, hogy a kényszerhelyzet fennállt, hiszen testvére május 23-ig nem tudta elérni az okiratszerkesztő ügyvédet, így nem kapott ügyvéd által ellenjegyzett példányt az adásvételi szerződésből, amelyre azért is szükség lett volna, mert amikor a testvére aláírta a szerződést, azt a másik fél még nem írta alá. Hangsúlyozta: az I. rendű alperes végig hitegette őt, hogy kifizeti, de ennek ellenére nem helyezett letétbe semmilyen összeget, és egyetlen üzenetében sem írt olyat, hogy kifizet neki 34.000.000 forintot. A logika szabályai alapján nem vezethető le, hogy miután az I. rendű alperes 15.000.000 forintot ígért neki, azt követően átadott volna egy nejlonzacskóban 34.000.000 forintot. Hangsúlyozta azt is: a megállapodás aláírásakor szó sem volt arról, hogy 34.000.000 forint a későbbiekben az autóban átadásra kerül, így az aláírással ő és a testvére is lezártnak tekintette az ügyletet, ugyanúgy az okiratszerkesztő ügyvéd is, aki ellenjegyezte az okiratot. Egyértelmű nyilatkozatot tett arra vonatkozóan is, hogy ellenérték nélkül nem akart lemondani az élettársi vagyonközösségből őt megillető részről, az ajándékozás szándéka nem vezette, s mivel ellentételezést nem kapott, a szerződés nem lehet érvényes és alkalmas a vagyonközösség lezárására. Neki nem volt a megállapodás tartalmára ráhatása, azt a kényszerhelyzet megszűnése után nyomban megtámadta. Az okiratszerkesztő ügyvéd az I. rendű alperesnek azt a szándékát ismerte, hogy olyan papírt készítsen, aminek az aláírásával később semmilyen követeléssel nem léphet fel az I. rendű alperessel szemben. Másról az ügyvéd nem tudhatott, különösen azért nem, mert az I. rendű alperes maga sem hivatkozott arra, hogy az okirat elkészítését megelőzően mikor állapodott meg vele arról, hogy mennyi pénzt fog részére átadni. Ilyen tartalmú szóbeli megállapodás létrejöttét az I. rendű alperes nem állította, és a bizonyítékokból az sem ismert, hogy miért éppen 34.000.000 forintban jelölte meg a megállapodás után átadott összeget. Az érvénytelenségi okok vizsgálatának a sorrendje akkor jutott volna jelentőséghez, ha a szerződés semmissége nem lett volna megállapítható. Önmagában a szerződés aláírása pedig nem jelenti azt, hogy a közös akaratnyilvánítás létrejött. Az uzsorás jelleg megállapításához az is elegendő, hogy testvére lakásának az elvesztése, avagy megszerzése a tét. Ezt a helyzetet használta ki az I. rendű alperes, hiszen a testvére nem tudta bizonyítani, hogy a teljes vételárat előre kifizette, ezért az I. rendű alperes döntésétől függött testvére tulajdonszerzése. Valójában azért jelent meg a május 23-i találkozón, hogy átvegye a testvére tulajdonjog szerzését megalapozó adásvételi szerződést, amelynek az volt a feltétele, hogy aláírja a megállapodást. A bírói gyakorlat szerint hivatalból észlelt semmisségről akkor kell tájékoztatni a feleket, ha a pernek nem a szerződés érvénytelensége a tárgya, hanem egyéb jogvita elbírálása során észleli a bíróság a szerződés érvénytelenségét. Az elsőfokú bíróság részítéletének jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt, a Fővárosi Ítélőtábla ezért azt teljes terjedelmében felülbírálta [régi Pp. 228. §

(4)bekezdés]. Az I. rendű alperes fellebbezése megalapozatlan. Az elsőfokú bíróság a szerződés érvénytelensége jogcímén érvényesített kereset elbírálása, azaz a részítélet meghozatala szempontjából jelentőséggel bíró tényállást hiánytalanul felderítette, arra alapított érdemi döntésével a Fővárosi Ítélőtábla egyetértett, az ahhoz fűzött jogi indokolást azonban nem minden tekintetben osztotta, ezért azt a fellebbezésre tekintettel módosította és kiegészítette a következőkkel. A régi Pp. 253. §

(1)bekezdése értelmében a Fővárosi Ítélőtáblának először abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy indokoltnak mutatkozik-e az elsőfokú bíróság részítéletének a hatályon kívül helyezése, tekintve, hogy a másodlagos fellebbezési kérelem erre irányult. Az I. rendű alperes kétségbe vonta, hogy az elsőfokú bíróság helyesen mérlegelte a bizonyítékokat, erre hivatkozással egyrészt kérte a mérlegelés során vétett hiba orvoslását és a részítélet megváltoztatását, másrészt annak hatályon kívül helyezését. Ez az érvelés rávilágít arra, hogy a mérlegelésre vonatkozó eljárási szabályok megsértése nem ad okot a hatályon kívül helyezésre, mivel a másodfokú bíróság nincsen elzárva a felülmérlegeléstől, így a bizonyítékok helytelen mérlegelésének a következményei a fellebbezési eljárás keretein belül is orvosolhatóak [régi Pp.

1. §]. A másodfokú bíróság nincsen elzárva attól sem, hogy kiegészítse az elsőfokú bíróság ítéletének a jogi indokolását, feltéve, ha abból megállapíthatóak az érdemi döntés releváns indokai. Az elsőfokú bíróság részítéletének az indokolásából kitűnik, hogy milyen releváns indokon alapul az érdemi döntése, így a jogi indokolás kiegészítésével jelen jogerős ítélet kellően részletezett magyarázatot ad a keresetnek való helyt adás indokoltságára. Az I. rendű alperes megalapozatlanul hivatkozott arra is, hogy sérült a tisztességes eljárás lefolytatásához fűződő joga, mivel az elsőfokú bíróság nem adott arra lehetőséget, hogy a perbeli szerződés uzsorássá minősítésével szemben védekezzen, és bejelentse az ezt cáfoló bizonyítási indítványait, holott ezt a semmisségi okot az elsőfokú bíróság észlelte. Erre a semmisségi okra a felperes valóban nem hivatkozott, annak fennállását az elsőfokú bíróság a felek által előadott és bizonyított tények alapján állapította meg, attól pedig az I. rendű alperes nem volt elzárva, hogy a releváns tényekre nyilatkozzon, és eleget tegyen az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek. Az elsőfokú bíróság több alkalommal kimerítően tájékoztatta az I. rendű alperest az őt terhelő bizonyítási kötelezettség tartalmáról, melynek ismeretében az I. rendű alperes a tárgyalás berekesztésére történő figyelmeztetés után nem indítványozott további bizonyítást. Az I. rendű alperes a fellebbezésben nem jelölt meg új bizonyítékot, ami azt jelenti: további bizonyítási indítványt nem azért nem terjesztett elő, mert az elsőfokú bíróság nem hívta fel a figyelmét a perbeli szerződés uzsorás jellegének a megállapíthatóságára, hanem azért, mert nem volt további bizonyítási indítványa. Mivel az I. rendű alperes eljárási jogai nem kerültek korlátozásra, a tisztességes eljárás követelménye nem szenvedett sérelmet. Itt jegyzi meg a Fővárosi Ítélőtábla, hogy a Kúria által irányított bírói gyakorlat szerint a bíróságnak akkor kell tájékoztatást adnia az általa észlelt semmisségi okról, ha a per tárgya a szerződés valamely jogkövetkezményének az érvényesítése. Jelen esetben azonban a kereset a szerződés semmisségen (illetve megtámadáson) alapuló érvénytelenségének a megállapítására irányult, így a felek által előadott és bizonyított tények keretei között a bíróság eltérhet a felek jogi érvelésétől, nincsen akadályozva abban, hogy olyan eltérő semmisségi ok alapján állapítsa meg szerződés érvénytelenségét, melyet a releváns tényállás alátámaszt. A perbeli szerződés uzsorás jellegének a megállapítására vonatkozó I. rendű alperesi ellenérvek, ezért az érdemi felülbírálat során jutnak jelentőséghez, de uzsorás jelleg észlelésére vonatkozó (szükségtelen) figyelmeztetés hiánya a hatályon kívül helyezésre nem ad alapot. A kifejtettek szerint a régi Pp.
2. §

(2)és

(3)bekezdéseinek az alkalmazása nem volt indokolt, ezért a Fővárosi Ítélőtábla az ügy érdemében hozta meg a döntését. A Fővárosi Ítélőtábla előrebocsátja, hogy az elsőfokú bíróság nem a Polgári Törvénykönyv hatályba lépésével összefüggő átmeneti és egyéb rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) rendelkezéseivel összhangban állapította meg a jogvita elbírálása során alkalmazandó jogot. A Ptké. 50. §

(1)bekezdése értelmében - a törvény eltérő rendelkezés hiányában - a Ptk. hatályba lépésekor fennálló kötelmekkel kapcsolatos, a Ptk. hatályba lépését követően keletkezett tényekre, megtett jognyilatkozatokra - ideértve az e tények, illetve jognyilatkozatok által keletkeztetett újabb kötelmeket is - a Ptk. hatályba lépése előtt hatályos jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni. Az élettársi kapcsolatot a Ptk. - ugyanúgy, ahogy a Polgári Törvénykönyvről szóló

1. évi IV. törvény (régi Ptk.) - kötelmi jogviszonynak tekinti, amely jogviszony már a Ptk.
2. március 15-i hatályba lépését megelőzően fennállt a felperes és az I. rendű alperes között. A korábban létrejött élettársi kapcsolat megszűnésére, és ehhez kapcsolódóan a perbeli szerződés megkötésére a Ptk. hatályba lépése után került sor, de a felek között nem jött létre olyan, a Ptké.
3. §

(2)bekezdésében szabályozott megállapodás, miszerint szerződésüket teljes egészében az új Ptk. hatálya alá helyezik. A felek közötti un. „átnyúló" kötelemből, azaz az élettársi kapcsolatából eredő jogvitákat ezért a régi Ptk. rendelkezései alapján kell elbírálni. A felperes jelen pert az élettársi vagyonközösség megosztásából eredő igényei érvényesítése iránt indította meg arra hivatkozással, hogy az élettársi vagyonközösség megszüntetésére valójában nem került sor. Igényei érvényesítésére azonban csak akkor nyílik lehetőség, ha az ezt akadályozó perbeli szerződés érvénytelensége megállapítható [régi Ptk. 239/A. §

(1)bekezdés]. A perbeli megállapodás - az abban foglalt jognyilatkozatok tartalmánál fogva - azért minősül a régi Ptk. 198. §

(1)bekezdésében meghatározott szerződésnek, mert az mindkét fél jogaira, illetve kötelezettségeire hatással van. Annak aláírásával azt juttatták kifejezésre, hogy a továbbiakban az élettársi vagyonközösség megosztásával kapcsolatban nem terheli őket kötelezettség, ezért ezen a jogcímen nem léphetnek fel követeléssel egymással szemben. Ez a jognyilatkozat azon a megállapodásba belefoglalt - ténymegállapításon alapul, hogy a felek már megszüntették az élettársi vagyonközösséget azzal, hogy teljeskörűen elszámoltak egymással. A vagyonközösség megszüntetésének a módját és időpontját a szerződés nem részletezi, annak nyelvtani értelmezése (a múlt idő használata) arra utal, hogy a vagyonközösség megszüntetésére, illetve az elszámolásra korábban került sor, az elszámolás már a szerződés aláírása előtt megtörtént; ezzel a perbeli szerződés visszautalt egy másik korábbi megállapodásra. Ennek a létrejöttét a felperes következetesen tagadta azzal az előadásával, miszerint az I. rendű alperes csak hitegette, hogy kifizeti, de világossá vált előtte, hogy még a felajánlott 15. 000.000 forintot sem fogja teljesíteni, noha a követelése jóval meghaladta ezt az összeget. Az I. rendű alperes sem tett olyan állítást, miszerint konszenzusra jutottak volna az élettársi vagyonközösség megosztását illetően, hiszen nem ismertette, hogy az erre vonatkozó megállapodásuknak mi volt a tartalma, az mikor és milyen módon jött létre. A becsatolt smsváltásokból nem lehet olyan következtetést levonni, hogy a felperes és az I. rendű alperes között az elszámolás lényeges tartalmára kiterjedően egybehangzó, kölcsönös akaratnyilvánítás történt. A régi Ptk. 205. §

(1)bekezdése értelmében a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre, ehhez a

(2)bekezdés szerint a lényeges, valamint a felek bármelyike által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. Erre a szabályozásra figyelemmel a megállapodás létrejöttére vonatkozó tényeket az arra hivatkozó félnek kell előadnia és szükség esetén bizonyítania [régi Pp. 164. §

(1)bekezdés]. A

1. május 23-i megállapodásba foglalt kijelentés nem értékelhető a korábbi megállapodás létrejöttének a bizonyítékaként, hiszen az nem tartalmazza a megállapodás lényeges tartamára vonatkozó egybehangzó akaratnyilvánítást. Erre figyelemmel - a felperes tagadásával szemben - az I. rendű alperesnek kellett volna ismertetnie a korábbi megállapodásra vonatkozó tényeket, ennek körében azt, hogy mikor, milyen módon és milyen tartalommal állapodott meg a felperessel az élettársi vagyonközösség megosztásáról; és a régi Pp.
2. §

(1)bekezdése értelmében a bizonyítás is őt terhelte. Az I. rendű alperes azonban nem tett ilyen tartalmú tényállításokat, az elsőfokú eljárás során előadott védekezésében csupán azt az egyoldalú álláspontját ismertette, miszerint (ingóságban és készpénzben) nagyobb vagyoni részt juttatott a felperesnek, mint ami indokoltan járt volna neki. Ennél pontosabban nem jelölte meg a felperesnek juttatott vagyonelemeket és azok értékét, mint ahogy azt sem, hogy a felperes mikor és milyen formában (szóban, avagy írásban) juttatta kifejezésre, hogy a neki juttatott vagyonelemek elfogadásával az élettársi vagyonközösség megosztása iránti igénye teljesült. Az I. rendű alperes a fellebbezésben már azzal érvelt, hogy előzetes megállapodás alapján adta át a 34.000.000 forintot a felperesnek. A perbeli szerződés ennek az alátámasztására sem alkalmas, hiszen abban nincsen belefoglalva, hogy az aláírást követően az I. rendű alperesnek még fizetési kötelezettsége állna fenn. A szerződés aláírását megelőző sms-váltások sem tartalmaznak utalást a későbbi pénzátadásra, és az I. rendű alperes maga sem jelölte meg, hogy miként közölte a felperessel, miszerint a megállapodás aláírása után 34.000.000 forintot fog a részére átadni. A korábbi szerződés létrejöttére és tartalmára vonatkozó tényállítások nélkül értelemszerűen nem kerülhetett sor bizonyításra, hiszen a tényállítások hiánya azt jelenti: nem következtek be olyan történések, amelyek bizonyításra szorulnának. Az elsőfokú bíróság mindebből helyesen vonta le azt a következtetést, hogy a felek között nem jött létre megállapodás a vagyonközösség megszüntetéséről és az ehhez kapcsolódó teljeskörű elszámolásról. A kifejtettek szerint a perbeli szerződés valótlanul tartalmazza az élettársi vagyonközösséget megszüntető megállapodás létrejöttét, így az abban foglalt jognyilatkozatok valóságtartalma megdőlt. Ez azt jelenti: mindketten - mind a felperes, mind az I. rendű alperes - a valóságtól eltérő, színlelt jognyilatkozatot tettek. A felperes jobb tudása ellenére azért tett színlelt jognyilatkozatot, hogy ezzel elősegítse a testvére által megkötött adásvételi szerződés következményeinek az érvényesítését, azaz a testvére tulajdonszerzését. A felperesre nehezedő családi nyomás magyarázatot ad a valótlan tartalmú szerződés aláírására, hiszen a család mindenképpen biztosítani akarta testvérének a tulajdonszerzését. Ezt a helyzetet a felperes kényszerként élhette meg annak ellenére, hogy az jogi szempontból nem minősül olyan lenyűgöző pszichés kényszerítésnek, amely lehetővé tenné a kényszerhelyzet megállapítását, és a szerződés régi Ptk. 210. §

(4)bekezdésén alapuló megtámadását. A felperes testvére és az I. rendű alperes között ugyanis olyan, a felperestől független kötelmi jogviszony jött létre, melyhez kapcsolódóan a felperes testvére rendelkezett azokkal a jogi eszközökkel, melyekkel érvényt szerezhetett tulajdonjogi igényeinek. A felperes szubjektív tudata azonban - a már kifejtettek szerint - befolyásolhatta őt annak vállalásában, hogy a valótlan tartalmú szerződést aláírja, mellyel lényegében ellenszolgáltatás nélkül lemondott az élettársi vagyonból őt megillető részről. Az I. rendű alperes is tisztában volt azzal, hogy a perbeli szerződés aláírásával valótlan tartalmú jognyilatkozatot juttatott kifejezésre. Ezzel az volt a célja, hogy mentesüljön az élettársi vagyonközösségből eredő kötelezettségei alól, amelyek általa sem vitatottan terhelték. Erre utal egyoldalú tényelőadása, miszerint - saját számításai alapján - még 34.000.000 forint összegű készpénzfizetési kötelezettség terhelte. Az I. rendű alperesnek ez a célja nyilvánvalóan nem egyeztethető össze az általánosan elfogadott társadalmi normákkal, de ezt a célzatot a perbeli szerződésből nem lehet kiolvasni, annak felderítéséhez a felek közötti jogviszony további elemeit is értékelni kell; a felek perbeli szerződésbe foglalt jognyilatkozatai önmagukban nem nem vetik fel annak a gyanúját, hogy az I. rendű alperes által a szerződéssel elérni kívánt cél sérti a társadalmi normákat. Ennélfogva a szerződés tartalmából nem tűnik ki, hogy az nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközne, így nem állapítható meg a régi Ptk. 200. §

(2)bekezdésén alapuló semmissége. Annak viszont szükségszerűen le kell vonni a jogkövetkezményét, hogy a felek más-más céllal ugyan, de mindkettejük által tudottan tettek valótlan jognyilatkozatot, ezzel színlelve, hogy megosztották az élettársi vagyonközösséget, ezért ehhez kapcsolódóan nem léphetnek fel további követeléssel, és további kötelezettségek sem terhelik őket. Színlelt nyilatkozataik jogkövetkezményei között az a különbség, hogy a felperes jogai csorbultak, míg az I. rendű alperes kötelezettség alól szabadult. A jogkövetkezmények eltérése azonban nincs hatással arra, hogy mindkét szerződő fél tisztában volt jognyilatkozata valótlanságával, a kölcsönös színlelés egyikük előtt sem maradt rejtve, mint ahogy az sem, hogy a másik fél milyen okból tette meg a valótlan tartalmú jognyilatkozatot, így a színleltség jogkövetkezményei levonásának nem volt akadálya [régi Ptk. 207. §

(5)bekezdés]. A jogkövetkezmények levonásakor figyelembe kell venni azt is, hogy a felperesnek nem volt olyan szándéka, hogy ellenszolgáltatás nélkül lemondjon az élettársi vagyonközösségből eredő követeléséről, és ezzel az I. rendű alperes is tisztában volt. Ez az akarathiba ugyancsak a szerződés színlelt voltát támasztja alá. Minderre figyelemmel a színlelt jognyilatkozatokat tartalmazó szerződés semmisségét a Fővárosi Ítélőtábla - az elsőfokú bíróságtól eltérően - a régi Ptk. 207. §

(6)bekezdése alapján állapította meg. A régi Ptk. 234. §

(1)bekezdése értelmében ez a semmisségi ok ugyancsak a szerződés érvénytelenségét vonja maga után, amit az elsőfokú bíróság részítéletének a rendelkező részében helytállóan megállapított. Ugyanakkor a Fővárosi Ítélőtábla abban egyetértett az I. rendű alperes érvelésével, hogy a feltárt tényállás nem ad alapot a perbeli szerződés uzsorás voltának a megállapítására. A részítélet meghozatalához ugyanis nem volt szükség az élettársi vagyonközösség megosztására irányuló további kereseti kérelmek szempontjából releváns tényállás megállapítására, így az eljárás e szakaszában megalapozottan nem vonható le olyan következtetés, hogy az I. rendű alperes feltűnően nagy előnyhöz jutott volna, ha a perbeli szerződés alkalmas lenne joghatások kifejtésére. A feltűnően nagy előny kikötésének a bizonytalansága önmagában kizárja a szerződés régi Ptk.

1. §án alapuló uzsorás jellegének a megállapítását. A kifejtettek szerint a perbeli szerződés érvényessége (érvénytelensége) szempontjából közömbös, hogy annak aláírását követően megtörtént-e az I. rendű alperes által állított készpénzátadás a felperes részére. A felek között ugyanis nem jött létre megállapodás az élettársi vagyonközösség megszüntetése tárgyában, így nyilvánvaló, hogy a nem létező szerződés teljesítése érdekében nem kerülhetett sor pénzátadásra. A pénzátadás I. rendű alperes által megjelölt jogcíme megalapozatlanságától függetlenül az elsőfokú bíróság a bizonyítékok helytálló értékelésével jutott arra a következtetésre, hogy a pénzátadás nem történt meg. Ennek tényét a felperes kifejezetten tagadta, míg a pénzátadás állítólagos helyszínén jelenlévő egyetlen tanú, a felperes testvére - a felperessel egyezően - úgy nyilatkozott, hogy az I. rendű alperes kocsijában nem került sor pénzátadásra. A pénzátadás megtörténtének a tanúsítására az okiratszerkesztő ügyvédnek és az I. rendű alperes barátjának a vallomása sem volt alkalmas, hiszen egyikük sem állította, hogy látta a pénz átadását. Vallomásuk bizonyító erejét az is gyengíti, hogy az I. rendű alperes nem tett olyan tényelőadást, hogy az átadást megelőzően kivette a pénzt az elsötétített ablakú kocsijából. A meghallgatott tanúk vallomásából pedig hiányzott annak megjelölése, hogy hol látták az átlátszó műanyag szatyorban tárolt készpénzt. Emellett az általános élettapasztalat is valószínűtlenné teszi, hogy a jelenlegi közbiztonsági viszonyok között ilyen nagyságrendű kifizetésre - ne átutalással, hanem - az I. rendű alperes által meghatározott körülmények között, az utcán, egy vendéglátóhely közelében parkoló gépkocsiban kerüljön sor. Mivel sem az I. rendű alperes által felajánlott bizonyítékok, sem a köztudomású tények nem támasztották alá a pénzátadás megtörténtét, ezért e tekintetben nem volt ok a felülmérlegelésre, és az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényállás megváltoztatására. Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla a régi Pp.
2. §

(2)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság részítéletét - a jogi indokolás jelen részítéletben kifejtett módosításával és kiegészítésével helybenhagyta. A régi Pp. 78. §

(1)bekezdése értelmében az eredménytelenül fellebbező I. rendű alperes köteles megfizetni a felperes részére a jogi képviselete ellátásával felmerült fellebbezési eljárási költségét. Ennek összegét a Fővárosi Ítélőtábla a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §

(2)bekezdés b) pontja és az

(5),

(6)bekezdései alapján az ügyvédi tevékenység munka- és időigényességére figyelemmel mérlegeléssel állapította meg. A már megfizetett fellebbezési eljárási illetéket ugyancsak a sikertelenül fellebbező I. rendű alperesnek kell viselnie. Budapest, 2019. október 30. . Sághy Mária s.k. a tanács elnöke Dr. Csordás Csilla s.k. előadó bíró Dr. Kincses Attila s.k. bíró