Bf.100/2019/18 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés a) pont és

(5)bekezdés b) pontjának I. fordulatára utal. IV. r. vádlott esetében az ítéletnek a társtettesként elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletére [Btk. 396. §

(1)bekezdés a) pont,

(5)bekezdés b) pont] vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezi és az emiatt vele szemben folyamatban lévő eljárást megszünteti. A szabadságvesztés büntetését 1 (egy) év 4 (négy) hónapra, a pénzbüntetés napi tételének számát 100 (egyszáz) napi tételre, a pénzbüntetés összegét 500.000.- (ötszázezer) forintra enyhíti. V. r. vádlottat 10 (tíz) hónap szabadságvesztésre is ítéli. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön. A szabadságvesztés végrehajtását 2 (kettő) évi próbaidőre felfüggeszti. A vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt végrehajtás elrendelése esetén a kiszabott szabadságvesztésbe rendeli beszámítani. VI. r. vádlott szabadságvesztés büntetését 4 (négy) évre súlyosítja. VII. r. vádlottat 6 (hat) hónap szabadságvesztésre is ítéli. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön. A szabadságvesztés végrehajtását 2 (kettő) évi próbaidőre felfüggeszti. A házi őrizet kezdő napja I. r. vádlott esetében

1. június
2. napja, II. r. és IV. r. vádlott esetében
3. július
4. napja. I. r., II. r. és IV. r. vádlott esetében a kiszabott szabadságvesztésbe – annak végrehajtása esetén - a vádlottak által házi őrizetben töltött időt is beszámítani rendeli akként, hogy 4 (négy) nap házi őrizetben töltött idő felel meg egynapi szabadságvesztésnek. II. r. vádlott esetében a vagyonelkobzást a tőle lefoglalt pénzösszegre tekinti elrendeltnek. II. r. vádlott személyazonosító igazolvány száma: III. r. vádlott lakcíme és kézbesítési címe: …...szám, tényleges tartózkodási helye: ….. szám. IV. r. vádlott lakcíme: …... szám. V. r. vádlott lakcíme: …... szám. VI. r. vádlott lakcíme és kézbesítési címe: …. szám, tényleges tartózkodási helye: …. szám. Az ítélet bevezető részéből mellőzi a
5. október 10-i tárgyalási nap feltüntetését. II. r. vádlottal szemben kiszabott 1.400.000 (egymillió-négyszázezer) forint megfizetésére 20 (húsz) havi részletfizetést engedélyez. Az egy havi részlet összegét 70.000 (hetvenezer) forintban határozza meg azzal, hogy az első havi részletet
6. november
7. napjáig, az azt követő részleteket a soron következő hónap
8. napjáig kell megfizetni. Részletfizetés elmulasztása esetén a pénzbüntetés egy összegben válik esedékessé. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét I. r., II. r., III. r., IV. r., V. r., VI. r. és VII. r. vádlottakkal szemben helybenhagyja. INDOKOLÁS A Fővárosi Törvényszék a
9. év február hó
10. napján kelt 25.B.614/2017/
11. számú ítéletével - I. r. vádlottat társtettesként elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete [Btk.
12. §

(1)bekezdés a) pont,

(5)bekezdés b) pont] és társtettesként elkövetett hivatali vesztegetés bűntette [Btk. 293. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés I. fordulat] miatt halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztésre és 200 napi tétel, egy napi tétel 7.000.- forint, összesen 1.400.000.- forint pénzbüntetésre ítélte. Megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön. A szabadságvesztés végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette azzal, hogy a végrehajtás elrendelése esetén az I. r. vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra, illetve rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról. - II. r. vádlottat társtettesként elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete [Btk. 396. §

(1)bekezdés a) pont,

(5)bekezdés b) pont] és társtettesként elkövetett hivatali vesztegetés bűntette [Btk. 293. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés I. fordulat] miatt halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztésre és 200 napi tétel, egy napi tétel 7.000.- forint, összesen 1.400.000.- forint pénzbüntetésre és 4 év gazdálkodó szervezet általános vezetését ellátó vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra ítélte és vele szemben 5.000.000.- forint összeg erejéig vagyonelkobzást rendelt el. Megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön. A szabadságvesztés végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette, valamint rögzítette, hogy a végrehajtás elrendelése esetén a II. r. vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra, rendelkezett továbbá az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról. - III. r. vádlottat bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete [Btk. 396. §

(1)bekezdés a) pont,

(5)bekezdés b) pont] és bűnsegédként elkövetett befolyással üzérkedés bűntette [Btk. 299. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés a) pont] miatt halmazati büntetésül 2 év 6 hónap szabadságvesztésre, 300 napi tétel, egy napi tétel 5.000.- forint, összesen 1.500.000.- forint pénzbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön és a III. r. vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra, illetve rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról. - IV. r. vádlottat társtettesként elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete [Btk. 396. §

(1)bekezdés a) pont,

(5)bekezdés b) pont], társtettesként elkövetett hivatali vesztegetés bűntette [Btk. 293. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés I. fordulat] és 10 rb. közvetett tettesként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétsége [Btk.

1. §] miatt halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztésre, 200 napi tétel, egy napi tétel 5.000.- forint, összesen 1.000.000.- forint pénzbüntetésre és 4 év könyvelői foglalkozástól eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön. A szabadságvesztés végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette, valamint rögzítette, hogy a végrehajtás elrendelése esetén a IV. r. vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra, továbbá rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról. - V. r. vádlottat bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete [Btk.
2. §

(1)bekezdés a) pont,

(4)bekezdés a) pont] miatt 100 napi tétel, egy napi tétel 10.000.- forint, összesen 1.000.000.- forint pénzbüntetésre és 3 év üzleti tanácsadói, pályázatírói foglalkozástól eltiltásra ítélte. Rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról. - VI. r. vádlottat bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete [Btk. 396. §

(1)bekezdés a) pont,

(5)bekezdés b) pont] és befolyással üzérkedés bűntette [Btk. 299. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés a) pont] miatt halmazati büntetésül 3 év szabadságvesztésre, 400 napi tétel, egy napi tétel 10.000.- forint, összesen 4.000.000.- forint pénzbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön és a VI. r. vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. - VII. r. vádlottat bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete [Btk. 396. §

(1)bekezdés a) pont,

(4)bekezdés a) pont] miatt 70 napi tétel, egy napi tétel 7.000.- forint, összesen 490.000.- forint pénzbüntetésre és 2 év üzleti tanácsadói, pályázatírói foglalkozástól eltiltásra ítélte. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be a következők szerint: - I. r., II. r., IV. r. vádlott esetében kizárólag az I. vádpont vonatkozásában az ítélet indokolásával szemben, a tényállás téves megállapítása - az elkövetési érték téves meghatározása és az alkalmatlan kísérlet megállapítása - miatt, az alkalmatlan kísérlet megállapításának mellőzése és a tényállás, ezen belül az elkövetési érték, vádiratban foglaltak szerinti megállapítása végett, - III. r. és VI. r. vádlott esetében a terhükre, súlyosításért részben a törvénysértően enyhe büntetés miatt, a szabadságvesztés tartamának - büntetési tételkeret alsó határa és a középmérték közötti felemelése végett, másrészt az I. vádpont vonatkozásában az ítélet indokolásával szemben, a tényállás téves megállapítása - az elkövetési érték téves meghatározása és az alkalmatlan kísérlet megállapítása - miatt, az I. vádpont tekintetében az alkalmatlan kísérlet megállapításának mellőzése és a tényállás - ezen belül az elkövetési érték - vádiratban foglaltak szerinti megállapítása végett, - V. r. vádlott esetében a terhére, súlyosításért részben a törvénysértően enyhe büntetés miatt, vele szemben a büntetési tételkeret alsó határa körüli, de annál súlyosabb tartamú végrehajtandó börtönbüntetés, közügyektől eltiltás kiszabása és a pénzbüntetés napi tételszámának felemelése végett, az I. vádpont vonatkozásában az ítélet indokolásával szemben, a tényállás téves megállapítása - az elkövetési érték téves meghatározása és az alkalmatlan kísérlet megállapítása miatt, az I. vádpont tekintetében az alkalmatlan kísérlet megállapításának mellőzése és a tényállás ezen belül az elkövetési érték - vádiratban foglaltak szerinti megállapítása végett, - VII. r. vádlott esetében a terhére, súlyosításért részben a törvénysértően enyhe büntetés miatt, vele szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabása és a pénzbüntetés napi tételszámának felemelése végett, másrészt az I. vádpont vonatkozásában az ítélet indokolásával szemben, a tényállás téves megállapítása - az elkövetési érték téves meghatározása és az alkalmatlan kísérlet megállapítása miatt, az I. vádpont tekintetében az alkalmatlan kísérlet megállapításának mellőzése és a tényállás ezen belül az elkövetési érték - vádiratban foglaltak szerinti megállapítása végett. Az ítélet ellen fellebbezést jelentett be továbbá - I. r. vádlott az ok és cél megjelölése nélkül; - az I. r. vádlott védője a tényállás I. pontja esetében alacsonyabb elkövetési érték megállapításáért, eltérő minősítésért, a büntetés, különösen a pénzbüntetés enyhítéséért, a vagyonelkobzás mellőzéséért; - II. r. vádlott az ok és cél megjelölése nélkül; - a II. r. vádlott védője a szabadságvesztés és a pénzbüntetés enyhítése érdekében; - III. r. vádlott mindkét tényállási pont vonatkozásában az ok és a cél megjelölése nélkül; - a III. r. vádlott védője mindkét vádpont alóli felmentés érdekében; - IV. r. vádlott a szabadságvesztés büntetés mértéke, a felfüggesztési idő és a könyvelői foglalkozástól eltiltás tartamának enyhítése végett; - VI. r. vádlott mindkét tényállási pont tekintetében teljeskörűen; - a VI. r. vádlott védője mindkét vádpont tekintetében felmentésért, a tényállás téves megállapítása és megalapozatlanság miatt; - VII. r. vádlott felmentésért; - a VII. r. vádlott védője a történeti tényállás téves megállapítása miatt és felmentés érdekében, másodlagosan a kiszabott büntetés neme, mértéke és tartama miatt, annak enyhítése érdekében. A IV. r. vádlott védője, V. r. vádlott és védője részéről a törvényes határidőn belül fellebbezés bejelentésére nem került sor. A Központi Nyomozó Főügyészség a fellebbezés 1.Nyom.456/2016. számú indokolásában kifejtette, hogy a vádirathoz képest a törvényszék az elkövetési értéket nem a teljes összegre állapította meg, a kísérletet alkalmatlan kísérletnek minősítette, erre is tekintettel szabott ki a vádhatóság indítványához képest a be nem ismerő vádlottak esetében lényegesen enyhébb büntetéseket. Az ügyészség álláspontja szerint a vagyoni hátrány okozása tekintetében az elkövetői kör a teljes összegre követte el a költségvetési csalást, függetlenül attól, hogy azt részben teljesíteni kívánták. Kiemelte IV. r. vádlott ezzel kapcsolatban előadását: - „Ami elvégzésre került volna, az csak azért történt volna, hogy azt a látszatot keltse, hogy minden rendben van, el van végezve minden. Tehát ezek sem a pályázat céljából történtek volna, hanem azért, hogy annak a látszatát keltsék, hogy a pályázatban vállalt munkát elvégeztük.” (nyomozati iratok 11. kötet 400. oldal 3. bekezdés) - „az egyik megbeszélésen, amelyen személyesen részt vett, V.r. vádlott konkrétan ki is jelentette, hogy egy pályázat teljesítését megfelelően el kellene végezni, míg a többi ennek megfelelően Ctrl+C, Ctrl+V alapján csupán lepapírozásra kerül.” (nyomozati irat 11. kötet 407. oldal 11-13. sor) A beismerésben lévő vádlottak vallomásai és a lehallgatási anyag alapján egyes tevékenységeket csak azért végeztek volna el, hogy ezzel is leplezzék azon szándékukat, hogy az egész összeget meg kívánják szerezni. Többször is hangot adtak annak, hogy ennyi idő alatt valós teljesítés szinte lehetetlen lett volna. Mindezek alapján megállapítható, hogy egyes tevékenységeket csupán azért akartak ténylegesen elvégezni, hogy csökkentsék a lelepleződés veszélyét, vagyis abba fektettek volna pénzeket, hogy ne bukjanak le. Szándékuk azonban az volt, hogy a teljes pályázati pénzösszeghez hozzájussanak. A bíróság is utalt arra a vallomások értékelésénél, hogy a vádlottak azért fogadták el a visszaosztás kiemelt összegét, hogy a későbbiek során is eredményesen pályázhassanak. Az ügyészség fellebbezésében kiemelte, hogy a Btk. 459. § 17. pontja és a Btk. 396. §

(9)bekezdés b) pontja értelmében vagyoni hátrány alatt érteni kell a költségvetésbe történő befizetési kötelezettség nem teljesítése miatt bekövetkezett bevételkiesést, valamint a költségvetésből jogosulatlanul igénybe vett vagy céltól eltérően felhasznált pénzeszközt is. Hangsúlyozta, hogy a költségvetési csalás esetében meghatározott vagyoni hátrány nem keverendő össze például a hűtlen kezelés esetében megvalósuló vagyoni hátránnyal, mivel ezen utóbbi bűncselekmény esetében jelentősége van annak, hogy a bűncselekmény megvalósulása esetén az esetleges jogellenes cselekménnyel érintett ügylet tárgya pontosan milyen értéket képvisel, a vagyonkezelői kötelezettség megsértésével az adott vagyon mekkora összeggel csökkent ténylegesen. Ehhez képest a költségvetési csalás esetében a vagyoni hátrány fogalma is arra utal, hogy egy esetleges részteljesítésnek a vagyoni hátrány mértékének meghatározása tekintetében nincs jelentősége, e helyett a csalárd módon megszerezni kívánt összeg az, amely meghatározza a vagyoni hátrány összegét, jelen esetben ez a vádiratban megjelölt teljes összeg. Az elkövetési érték szempontjából nincs annak jelentősége, hogy a megszerezni kívánt teljes összegből részben valósan teljesítettek volna, hiszen szándékuk egyértelműen az volt, hogy csalárd módon jussanak a teljes összeghez. A teljes összeg feletti rendelkezési jogosultság csalárd módon történő megszerzésével még arról is rendelkezhettek, hogy részben teljesítsenek, de attól még a teljes összeget kívánták megszerezni. Ha egyáltalán nem teljesítettek volna, vagy teljes egészében fiktív bizonylatok alapján kívántak volna a teljes elkövetési értékhez hozzájutni, akkor az nyilván kiderült, vagy sokkal hamarább derült volna ki, így a részbeni valós teljesítéssel valós szándékukat leplezték volna. Egy esetleges részbeni, valós teljesítés nem az elkövetési értéket csökkentő tényező, hanem a büntetéskiszabás során értékelendő körülmény. Hasonló jogesetként hivatkozott a BH2016.108., a BH2006.243. és a BH2001.160. számú eseti döntésben foglaltakra. Abban az esetben, ha a pályázatot elbíráló tudomással bírt volna arról, hogy csalárd módon járnak el, akkor egy fillért sem kaptak volna, illetve az esetleges támogatási összeget teljes egészében vissza kellett volna fizessék, e körben az elbíráló nem vizsgálta volna azt, hogy ők részben teljesítettek és csak az ezen felüli részt kellett volna visszafizetniük. Ezt határozza meg a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 35. §

(1)bekezdésének c) pontja, amely szerint az irányító hatóság jogosult - a Ptk-ban és a támogatási szerződésben meghatározott egyéb esetek mellett - a támogatási szerződéstől elállni, vagy a támogatói okirat alkalmazása esetén a támogatás visszavonásáról rendelkezni többek között akkor, ha bebizonyosodik, hogy a kedvezményezett a támogatási döntést érdemben befolyásoló valótlan adatot szolgáltatott a támogatási igény benyújtásakor vagy a támogatási szerződés megkötésekor vagy ezt követően. Mindezekre tekintettel álláspontja szerint a törvényszék a tényállást e részében tévesen állapította meg és indítványozta az ítéleti tényállást a vádirati tényállással egyezően megállapítani. A bíróság az alkalmatlan eszközzel elkövetett kísérlet kapcsán is téves jogi következtetést vont le az eszköz relatív alkalmatlanságára. Az ügyészség szerint az, hogy a pályázatok befogadására objektív elutasítási ok miatt nem került sor, nem azonos a kísérlet objektíve alkalmatlan fogalmával. A bíróság - bár az objektív alkalmatlan kísérlet megnevezést használja - valójában a relatív alkalmatlan kísérletre indokol. Az, hogy a pályázati kiírás objektív feltételt tartalmaz, még nem jelenti azt, hogy e feltételnek nem megfelelő pályázat az eszköz alkalmatlanságát eredményezné. A bírói gyakorlat nem követeli meg, hogy a tévedésbe ejtés fondorlatos, átláthatatlan vagy elháríthatatlan legyen. Arra kell alkalmasnak lennie, hogy a sértett személyéhez kapcsolódóan előidézze a károkozást (3/

1. Büntető jogegységi határozat III/2/a). A tévedésbe ejtés csak abban az esetben alkalmatlan eszközzel elkövetett, ha az eleve kizárja az eredmény bekövetkeztét. (BH1990.244.) Az, hogy a tanúvallomások alapján a bíróság objektív elutasítási okként határozta meg a pályázat aláírásának elmaradását, nem teszi objektíve alkalmatlannak az alá nem írt pályázatot. Ha az eredmény aláírt pályázat hiányában is bekövetkezett volna, fogalmilag kizárt lenne az eszköz alkalmasságának vizsgálata, lévén a befejezett cselekménynél a kísérlet vizsgálata is kizárt. Objektív feltételek hiányában, emberi hanyagság, mulasztás miatt is sor kerülhetett volna a pályázat befogadására és az összeg kifizetésére, hiszen erre más esetben, pl. a …... Szövetkezeténél is sor került. Kiemelte ... által hivatkozott Curia B.II.2426/
2. számú ítéletet, amelyben kifejtésre került, hogy: „...nem jelenti azt, hogyha valamely adott esetben a sértettnek az átlagot meghaladó gondossága, esetleg valamely közbejött más ok, vagy esemény miatt a tévedésbe ejtés nem sikerül, ez esetben a megtévesztésre irányuló eljárás már alkalmatlan eszköznek vétessék, mert az ilyen jogi felfogás végeredményben azt jelentené, hogy a csalásnál a kísérlet valójában ki van zárva, de mindenesetre eredményezhetné, hogy a bűncselekménynél használt eszköz relatív alkalmas volta kívántatnék meg, holott ez nem áll, mert a csalásnál is a kísérlet létrejöttét csak az eszköz abszolút alkalmatlan volta zárja ki.” Jelen ügyben az elkövetők szándékának van jelentősége, hozzátéve azt is, hogy a …... Szövetkezetének pályázata sem került elutasításra, tehát előfordult olyan eset, hogy az objektív, mérlegelést nem engedő és nem hiánypótoltatható formai elutasítási ok ellenére mégis befogadtak pályázatot. Az elkövetők a pályázatok elutasítását követően pótolni kívánták a hiányosságokat és aláírva ismételten benyújtották a pályázatokat arra hivatkozva, hogy az adathordozók hibásak voltak, tehát szándékuk a pályázatok benyújtása és a pályázati pénzek megszerzése volt. Rajtuk kívülálló, objektív okból, szándékuk ellenére történtek a pályázatok elutasításai, a lehallgatási anyag szerint még
3. december elején is bíztak abban, hogy a pályázat nyertes lesz. Ha az elkövető szándéka ellenére bekövetkezik az, hogy nem fogadják be a pályázatot, akkor az nem alkalmatlan kísérlet. Jogi nonszensz lenne ugyanis, hogy az elkövető szándékával ellentétes, rajta kívül álló objektív okból történő elutasítás az elkövető javára írható lenne. Valamennyi pályázat esetén a kifogásokat azonos tartalommal nyújtották be, melyek minden esetben valótlanul azt tartalmazták, hogy a projekt adatlapot a pályázati útmutató szerint, a hivatkozott pontokban részletezett formában és módon (magyar nyelven, elektronikusan, aláírt és szkennelt formában) benyújtották az optikai adathordozón, de az adathordozók sérültek voltak. A kifogásban továbbá hivatkoztak arra, hogy az egységes működési kézikönyvről szóló 547/
4. (XII. 30.) Korm. rendelet szerint sérült adathordozó benyújtása esetén legfeljebb 5 napos határidő tűzésével fel kell hívni a pályázót a projekt adatlap ismételt benyújtására, ezért a kifogásokhoz mellékelték a IV.r. vádlott által egyes szövetkezeti vezetők tudta nélkül helyettük aláírt vagy az egyes szövetkezeti vezetők által immár aláírt projekt adatlapokat. Minden eszközzel, még valótlan állításokkal is azt kívánták elérni, hogy a pályázatukat fogadják be. Alkalmatlan eszközzel, módon elkövetett kísérlet akkor állapítható meg, ha az elkövetés eszköze, módja eleve kizárttá tette a károkozást. Ez jelen ügyben nem állapítható meg, mert a pályázatok esetleges befogadásának lehetősége - például az emberi tényező, hibalehetőség vagy egy esetleges jogellenes befolyásolás miatt - objektíve nem zárható ki. Az elsőfokú bíróság által hivatkozott „porcukorral ölés” példájában az elkövetés eszköze az ölésre valóban objektíve nem volt alkalmas. Jelen ügyben azonban az aláíratlan pályázati adatlapon kívül még sok más okiratot is be kellett nyújtani a pályázathoz, így az emberi tényező, hiba lehetősége az értékelésnél, egy esetleges befogadásnál objektíve nem zárható ki, ahogy ez más szövetkezet esetben be is következett. Emiatt sem lehet állítani azt, hogy a kísérlet objektíve alkalmatlan volt, ezért az alkalmatlan kísérletre vonatkozó okfejtés téves. Az elsőfokú bíróság a költségvetési csalás bűntette esetében a Btk.
5. §

(3)bekezdése alapján lehetőséget látott a büntetés korlátlan enyhítésére, az alkalmatlan kísérletet és az elkövetési érték alsó feléhez közelítését nyomatékos enyhítő körülményként értékelte. Jelen ügyben az enyhítő szakasz alkalmazásának nincs helye, III. r., V. r., VI. r. és VII. r. vádlottakkal szemben kiszabott büntetések – még a bíróság által kifejtettek helytállósága esetében is - súlytalanok, nem szolgálják a generális és speciális prevenciót. Indítványozta, hogy a másodfokú bíróság - III. r. és VI. r. vádlott esetében a szabadságvesztés tartamát - a büntetési tételkeret alsó határa és a középmérték közötti mértékre - emelje fel, - V. r. vádlott esetében a büntetési tételkeret alsó határa körüli, de annál súlyosabb tartamú végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki, tiltsa el a közügyek gyakorlásától és a pénzbüntetés napi tételszámát emelje fel, - VII. r. vádlott esetében felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki és a pénzbüntetés napi tételszámát emelje fel. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.242/2019/4. számú átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta, míg a védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposak. Kifejtette, hogy a felülbírálat terjedelme a Be. 590. §

(1)és

(2)bekezdése értelmében teljes körű. Az elsőfokú bíróság az

1. évi XIX. törvény hatálya idején érkezett vádirat alapján indult büntetőügyben a bizonyítást
2. július
3. napján egy hivatásos bíró és két ülnök összetételű tanácsban kezdte meg, majd az átmeneti rendelkezések között található Be.
4. §

(2)és

(3)bekezdés alapján az új eljárási törvény hatálybalépése után is tanácsban - a perrendi szabályokat megtartva – folytatta az eljárást. A törvényszék az ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett, beszerzett és megvizsgált minden bizonyítékot, a cselekményüket beismerő vádlottak vallomásai mellett szerepet kaptak a bírói engedéllyel folyt telefonlehallgatások, melyek ráerősítettek a vádlotti beismerésekre. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás túlnyomórészt megalapozott, azonban kis részben a Be. 592. §

(2)bekezdés

1. a)és
2. c)pontja alapján kiegészítésre szorul. Az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségének eleget téve irathűen idézte az egyes bizonyítékok tartalmát és a mérlegelő tevékenysége túlnyomórészt helytálló. Tévedett azonban, amikor az I. tényállási pont esetében nem a megpályázott összeget tekintette elkövetési értéknek. A vagyoni hátrány fogalma [Btk. 497. §

(1)bekezdés

1. pont] a gazdasági tevékenységhez kapcsolódik, a költségvetési csalás esetében azonban a bevételkiesés rendszerint nem gazdasági tevékenység eredménye, a jogszabályban vagy a hatóság aktusában előírt kötelezettség teljesítésének az elmulasztásában ragadható meg. Az eltérést a jogalkotó - a Btk.
2. §

(9)bekezdés b) pontjában foglalt - értelmező rendelkezés beiktatásával hidalta át, ennek értelmében a költségvetésbe történő befizetési kötelezettség nem teljesítése miatt bekövetkezett bevételkiesést kell vagyoni hátrányon érteni. Jelen ügyben a vagyoni hátrány okozása tekintetében a vádlottak a teljes vádbeli összegre követték el a költségvetési csalást, függetlenül attól, hogy azt részben teljesíteni kívánták, mert azok sem a pályázati cél megvalósulását szolgálták volna, csupán a látszat keltését. A beismerő vallomások és a titkos adatszerzés eredménye alapján kétséget kizáróan megállapítható, hogy egyes tevékenységeket csak azért végeztek volna el, hogy a lelepleződés veszélyét csökkentsék, szándékuk azonban a teljes pályázati pénzösszeghez való hozzájutás volt. Ezért indítványozta, hogy a másodfokú bíróság az ítélet tényállásában a

1. oldal
2. bekezdését akként pontosítsa, hogy a vádlottak a szövetkezeti pályázatok útján összesen 499.996.391.- forint költségvetési támogatást kíséreltek meg - a pályázatok elbírálóit a támogatási összeg felhasználása tekintetében megtévesztve - megszerezni. Az ekként pontosított tényállás teljes mértékben megalapozott és irányadó a másodfokú eljárásban is. Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerűen vont következtetést a vádlottak bűnösségére és a cselekményeik minősítése is törvényes, mivel a tényállási I. pontjánál az elkövetési érték tekintetében a bíróság általi eltérésnek nem volt kihatása a cselekmény jogi minősítésére. Az elsőfokú bíróságnak az alkalmatlan kísérletre vonatkozó okfejtése téves. Az, hogy a pályázatok befogadására objektív elutasítási ok miatt nem került sor, nem azonos az objektíve alkalmatlan kísérlet fogalmával. A törvényszék által említett objektív alkalmatlanságnak a helyes jogkövetkezménye felmentő rendelkezés lett volna, mert az abszolút alkalmatlan kísérlet nem büntethető, ezzel szemben a bíróság a korlátlan enyhítést alkalmazta. Ebből viszont az következik, hogy a bíróság, bár az objektív alkalmatlan kísérlet megnevezést használta, valójában a relatíve alkalmatlan kísérletet indokolta. Az, hogy a pályázati kiírás objektív feltételt tartalmaz, nem jelenti azt, hogy e feltételnek meg nem felelő pályázat az eszköz alkalmatlanságát eredményezné. A költségvetési csalás egyik elkövetési magatartása - a csalással megegyezően - a tévedésbe ejtés, amely a bírói gyakorlat szerint csak abban az esetben alkalmatlan eszközzel elkövetett, ha eleve kizárja az eredmény bekövetkezését (BH1990.244.). A pályázati adatlap aláírásának hiánya nem teszi objektíve alkalmatlanná a pályázatot, ezt igazolja az a tény, hogy objektív feltétel hiányában emberi hanyagság, mulasztás vagy szakmai hiba miatt is sor kerülhetett volna a pályázat befogadására és az összeg kifizetésre, hiszen erre más esetben, a …... Szövetkezeténél sor került. Amennyiben az elkövető mulasztása idézi elő, hogy ne fogadják be a pályázatot, vagyis a megtévesztő szándék ellenére következik be az elutasítás, az elkövetői magatartás nem minősíthető alkalmatlan kísérletnek. A vádlottak az alaki hibát utólag mindenáron orvosolni akarták, hivatkoztak az adathordozó sérült voltára, valamint a pályázatot a már aláírt adatlapokkal, kifogásokkal együtt újra benyújtották. Minden eszközzel azt kívánták elérni, hogy a pályázatukat fogadják be. Az aláíratlan pályázati adatlapon kívül több más okiratot is be kellett nyújtani a pályázathoz, így az emberi tényező, hiba lehetősége a befogadásnál, értékelésnél objektíve nem zárható ki, emiatt sem állítható az, hogy objektíve alkalmatlan eszközzel követték el a költségvetési csalás bűntettét. A törvényszék a büntetés kiszabása során irányadó körülményeket nagyrészt helyesen vette számba, az annyiban pontosítandó, hogy az I. tényállási pont elkövetési értéke a felső határhoz közeli, és az alkalmatlan kísérlet mellőzendő. Az elsőfokú bíróság a bűncselekmények tárgyi súlyához és a bűnösségi körülményekhez képest III. r., V. r., VI. r. és VII. r. vádlottak esetében tévedett a joghátrányok megválasztásakor. A kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni. A vádbeli bűncselekmények kiemelkedő társadalomra veszélyessége, látenciája és a hagyományos nyomozati módszerek felderítési nehezítettsége is szükségessé teszi a tagadó vádlottakkal szemben a törvény szigorának alkalmazását. III. r., V. r., VI. r. és VII. r. vádlottak esetében az elkövetett bűncselekménnyel, személyükben megnyilvánuló társadalomra veszélyességgel és a számba vehető bűnösségi körülményekkel szabadságvesztés büntetés kiszabása áll arányban. A szabadságvesztés büntetés kiszabásánál a büntetés középmértéke irányadó. V. és VII. r. vádlottak esetében a büntetési tétel minimuma irányába el lehet térni, VII. r. vádlottnál a szabadságvesztés büntetés végrehajtása próbaidőre felfüggesztése mellett. V. és VII. r. vádlottakkal szemben a szabadságvesztések mellett alkalmazott pénzbüntetések napi tételszámának felemelése is szükséges, valamint V. r. vádlott esetében a szabadságvesztés tartamához igazodó közügyektől eltiltás. Az I. r. vádlott védőjének a vagyonelkobzás mellőzéséért bejelentett fellebbezésének kapcsán utalt arra, hogy a törvényszék az ítélet
3. oldal
4. bekezdésében helyesen indokolta meg, mi az oka a vagyonelkobzás alkalmazásának, amelyet II. r. vádlottal szemben rendelt el, így azt az I. r. vádlott védője nem is sérelmezheti. Mindezek alapján indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék 25.B.614/2017/
5. számú ítéletét a tényállás, az indokolás tekintetében pontosítsa, a büntetés kiszabása körében a Be.
6. §

(1)bekezdése alapján változtassa meg akként, hogy III. és VI. r. vádlottak szabadságvesztés büntetésének mértékét emelje fel, V. és VII. r. vádlottakkal szemben börtönbüntetést szabjon ki, és annak tartamához igazodóan V. r. vádlottat tiltsa el a közügyek gyakorlásától, VII. r. vádlott szabadságvesztésének végrehajtását próbaidőre függessze fel és mindkettőjükkel szemben a kiszabott pénzbüntetés napi tételeinek számát emelje fel. Egyebekben az elsőfokú ítélet Be. 605. §

(1)bekezdése alapján történő helybenhagyására tett indítványt. A III. r. vádlott védője a fellebbezés írásbeli indokolásában arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság ítélete jogszabálysértő, a tényállás mindkét pontja megalapozatlan, mely a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján kiküszöbölhető. A

1. vádpont vonatkozásában megállapított tényállás hiányos, mert az elsőfokú bíróság nem határozta meg, hogy mit ért az alatt, hogy - a vádlottak célja a pályázatok benyújtásával az volt, hogy a pályázaton elnyerhető teljes összegnek “egy jelentős részéhez” saját célra történő felhasználás érdekében hozzájussanak, - a pályázati célokat “nem, illetve nem teljes egészéiben” szándékoztak elvégezni, - az érintett esetekben csupán “látszólagos, vagy a valósághoz képest túlárazott” tevékenységet végeztek volna el. - V. és VI. r. vádlottak által meghatározott vállalkozókkal kötöttek volna “egyes esetekben részben valótlan tartalmú, azaz fiktív, részben pedig a maguk részére visszajuttatni akart összeggel eleve megemelt, tehát így túlárazott szerződéseket” bizonyos pályázati célok “látszólagos vagy csak részben valóságos” elvégzésére, így a hozzájuk jutó összeg “jelentős részét” visszaosztották volna a vádlottak. Meghatározhatatlan, vagylagos megállapítások az ítéleti tényállás részét nem képezhetik. Ha a bíróság nem tud állást foglalni a tényállás megállapíthatósága tekintetében, a Be.
2. §

(4)bekezdés alapelvi rendelkezése szerint nem értékelheti a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt a terhelt terhére. Az elsőfokú bíróság a vagyoni hátrány vonatkozásában megjelölt pontos összeget 75.000.000.- forintot -, de megalapozatlanul és tévesen jutott erre a következtetésére is. A bizonyítékok számbavétele és értékelése során az elsőfokú bíróság több hibát is vétett. Ezek közül a beismerő vallomások - melyek nem egymástól függetlenül, hanem szoros összefüggésben születettek - értékelése kapcsán kiemelte, hogy a bizonyítékokat egyoldalúan és a logika szabályaival ellentétesen értékelte. Ennek alátámasztására kiemelte: - A törvényszék elmulasztotta megválaszolni a kérdést, hogy ha a beismerő vallomást tevő terheltek vallomásai szerint a pályázatot rájuk írták ki, akkor mivel magyarázható, hogy a napi szintű kapcsolattartásuk ellenére a közlönyből értesültek a pályázati kiírás végleges feltételeiről. A telefonlehallgatások értékelése során az elsőfokú bíróság nem észlelte azt a különbséget, ami I. r., II. r. és, IV. r. vádlottak egymás közötti, valamint a többi vádlott-társukkal folytatott beszélgetések között feltűnik. Ugyanis ez a három vádlott egymás között kendőzetlen őszinteséggel és nyíltsággal beszélt bűnös szándékukról, ellenben III. r. vádlottal olyan beszélgetések kerültek lehallgatásra, amik kizárólag a szövegkörnyezetükből kiragadva, egyes szleng-szerű kifejezéseket félremagyarázva értelmezhetőek félre. - A pályázat megvalósíthatósága kérdésében negligálta az általa megállapított tényállással szöges ellentétben álló, azt határozottan cáfoló bizonyítékokat és figyelmen kívül hagyta a minisztériumi tanúk által hivatkozottakat, de kritika nélkül fogadta el a terhelő vallomást tevő vádlottaknak a nyomozati vallomásait. - Az elnyert összeg tényleges felhasználhatósága és visszaosztás tekintetében nem oldotta fel a terhelő vallomást tevő vádlottak vallomásaiban a visszaosztásról és felhasználhatóságról mondott ellentéteket, hiszen hol 50%, hol 90% visszaosztásáról számoltak be. - A túlszámlázás és fiktív számlázás kapcsán nem jelölte meg a törvényszék sem annak pontos mértékét, sem az egyes érintett tevékenységi köröket, pályázati célokat. - A pályázatokban feltüntetett valótlan adatok és vállalások vonatkozásában figyelmen kívül hagyta, hogy azok összeállításáért a szövetkezetek részéről IV. r. vádlott felelt, arra III. r. vádlottnak rálátása és ráhatása nem volt. - A szövetkezeti vezetőkkel a kapcsolatot kizárólag IV. r. vádlott tartotta, az elsőfokú bíróság nem tisztázta, hogy melyik szövetkezeti vezető mit tudott. - A pályázati kiírás alapján nem nonprofit tevékenységi körökről volt szó, ezért a vádlottak terhére nem róható, hogy legfőképpen maguk akartak keresni. Kiemelte, hogy az a tény, hogy I. r., II. r. és IV. r. vádlottak egymás között nyíltan és őszintén beszéltek bűnös szándékukról, az a megállapítás, hogy “maguk is bűncselekménynek tekintették saját tevékenységüket”, csak erre a három vádlottra igaz. - A vádlottak távlati célja kapcsán az elsőfokú bíróság odáig jutott, hogy I. r., II. r. és IV. r. vádlottak szegény, naiv, megtévedt és megtévesztett áldozatai a többi vádlottnak. A beismerő vádlottak vallomásainak értékelése kapcsán rámutatott arra, hogy lényegi kérdésekben így többek között időrendben, helyszínekben, személyekben, összegekben, százalékokban ellentmondások feszülnek e vallomások között, mely ellentmondásokat és önellentmondásokat az elsőfokú bíróság meg sem kísérelt feloldani. Az ítélet

1. oldalon iratellenes és életszerűtlen az a megállapítása, hogy a fogvatartásban lévő terheltek nem tudtak összebeszélni. A büntetésvégrehajtási intézet tájékoztatása tartalmazta az egyes terheltek ügyvédi beszélőjének rendjét és megvalósulását, önmagában a terheltek összebeszélése pedig sem anyagi jogilag, sem eljárásjogilag nem szankcionálható. A terheltek a kényszerintézkedés okán rendelkezésükre bocsátott nyomozati iratanyagot megismerték a beismerő vallomásuk megtételét megelőzően. Semmi nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy II. r. és IV. r. vádlottak értesülhettek I. r. vádlott szabadulásáról.
2. tanú tanúkénti kihallgatása alapján megállapítható, hogy I. r., II. r. és IV. r. vádlottak fogvatartását beismerő vallomásaikra tekintettel szüntették meg, mely Magyarországon de jure a jogszabályi rendelkezésekkel ellentétes, de facto azonban általános szokásjog. A bíróságnak az a hivatkozása, miszerint I. r., II. r. és, IV. r. vádlottak az eljárás során utóbb sem hivatkoztak arra, hogy vallomásaikra tekintettel szabadultak volna, irreleváns, ugyanis konkrét okozati összefüggés érhető tetten a szabadulásuk és vallomásaik között, másrészt az ügyészségnek a büntetés kiszabása körében előterjesztett indítványa is megerősítésül szolgált. Az ítélet
3. oldalán I. r., II. r. és IV. r. vádlottak bíróságon való vallomástételeire hivatkozás érthetetlen, mivel nem tettek vallomást a bíróságon, bűnösségük kérdésében sem nyilatkoztak, csupán nyomozati vallomásaikat tartották fenn. Az elsőfokú bíróság ítéletében fenntartani és legalizálni igyekszik azt a mindennapos gyakorlatot, ami beismerő vallomástól teszi függővé a kényszerintézkedés elrendelését, fenntartását és amely gyakorlat szembemegy a Be. rendelkezéseivel és a jogállamiság alapvető követelményeivel is. A beismerő vallomást tevő vádlottak részéről megvalósult szakmai félreértés kérdéskörében V. r. vádlott többször részletes vallomást tett, az elsőfokú bíróság ezt egyoldalúan figyelmen kívül hagyta. Az ítélet
4. oldalának első bekezdésében pedig iratellenesen rögzíti, hogy a lehallgatási anyag alapján megállapítható, hogy a visszaosztás megköveteléséről sokat vitatkoztak V. r. vádlottal, mivel ilyen lehallgatási anyag nincs. A pénz-visszaosztás, illetve annak mértéke témakörében III. r. vádlott részletes magyarázatát adta korábbi állításainak, mely vallomásait a bíróság egyoldalúan figyelmen kívül hagyta, illetve nem értékelte IV. r. vádlottnak az ítélet
5. oldalán kiemelt vallomásrészletét sem, ahol 5-10%-os profitról tesz említést, valamint arról, hogy elvégezték volna a tevékenységeket. III. r. vádlott vallomásának értékelésekor tévesen rögzíti az ítélet indokolása, miszerint arra hivatkozott volna, hogy jogellenes ígéret vagy fenyegetés miatt tette a nyomozás során beismerő vallomását, ilyet III. r. vádlott soha nem állított. A visszaosztás mértékével az ítélet
6. oldalától foglalkozik az elsőfokú bíróság, összesen 75 millió forintban határozta meg a vagyoni hátrányt. A kiindulópont is téves, hiszen a vádiratban is megjelölt teljes elnyerhető összeg 499.996.391.- forint volt, nem 500.000.000.- forint, az ítéletben nincs helye kerekítésnek. Másodlagosan iratellenes és jogszabálysértő a vagyoni hátrány meghatározása, egyrészt 20 millió forintnak nem 5 millió forint volt az ÁFA-ja, másrészt költségvetési csalás esetén a vagyoni hátrányra ÁFA-t, vagyis a költségvetés számára befizetendő adót számít az eljáró bíróság, márpedig nem lehet adóvonzata a költségvetési csalásból származó bevételnek. Az elsőfokú bíróság - a terhelő vallomások közötti ellentmondások és bizonytalanságok miatt - nem tudta megalapozottan meghatározni a vádlottak által veszélyeztetett vagyoni hátrányt, a Be.
7. §

(4)bekezdése szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tény pedig nem értékelhető a terhelt terhére. A tanúvallomások értékelése kapcsán kiemelte, hogy azokat az elsőfokú bíróság egyoldalúan értékelte, az egyes vallomások elvetését nem indokolta, így: - A szövetkezeti vezetők tekintetében elmulasztotta értékelni, hogy az elnyerhető és felhasználható összegekről mennyiben rendelkezhettek tényleges ismeretekkel. - A minisztériumi tanúk a pályázat kiírása, megvalósíthatósága, a konkrét pályázat elutasítása körülményeiről kiemelkedő jelentőségű vallomásokat tettek, egyértelműen cáfolva a vádban és az ítéletben megfogalmazottakat. A tanúk elmondták, hogy az idő rövidsége miatt a megvalósíthatóság nehézkes lett volna, de a pályázat megvalósítható, annak meghiúsulása a pályázónak jelent kockázatot. A pályázat kiírásának külső kezdeményezése korántsem szokatlan gyakorlat, mely kizárja a kötelességszegést is. - Az alvállalkozóként bevonandó tanúk vallomásait a bíróság nem vette figyelembe, ahogyan azt a tényt sem, hogy rájuk azért volt szükség, mert egyetlen szövetkezet felé sem támasztott a pályázat kiírója olyan elvárást, hogy önállóan, alvállalkozó nélkül kellene megvalósítani a pályázati célt. A

1. tényállási pont tekintetében nem került tisztázásra, hogy amennyiben valóban azért lett meghatározva a kétszer 5 millió forintos fizetendő összeg, hogy 5 millió forintot kell fizetniük az EMMI-nél a döntéshozóknak, ahhoz hogy hivatalos útra terelődjön a pályázat, míg további 5 millió forintot a pályázat EMMI általi kiírásáért, úgy a második 5 millió forint milyen oknál fogva nem merült fel a későbbiekben felek között (hiszen a pályázat kiírásra került). Másrészt az elsőfokú bíróság elmulasztotta meghatározni a konkrét kötelességszegést, az ugyanis, hogy a minisztérium részéről a pályázattal “foglalkozzanak”, azt “kiírják” semmi esetre sem valósít meg kötelességszegést a részükről, hiszen a kihallgatott tanúk vallomása szerint mindennapos gyakorlat, hogy pályázat kiírása külső kezdeményezésre történik. Az ítéleti tényállás szerint az első 5 millió forint azért került megfizetésre, hogy a pályázattal foglalkozzanak, míg a második 5 millió forint, hogy azt kiírják, miközben ezen ígéretek meg is valósultak, ezzel szemben a második 5 millió forint kifizetése nem merült fel, de az első 5 millió is visszafizetésre került. Az elsőfokú bíróság e kérdéskörben tévesen és iratellenes értékeli III. r. vádlott vallomását, ugyanis ő soha nem állította, hogy bármelyik vallomását rákényszerítették volna. Az ítélet
2. oldalán az elsőfokú bíróság hivatkozik
3. tanú tanú vallomására, amiben I. r. vádlott egy Peti nevű lobbistát említ, azonban mindennek az értékelését és értelmezését elmulasztotta. A költségvetési csalás tekintetében a jogi minősítés az elsőfokú bíróság ítéletének megalapozatlanságát igazolja, ugyanis az elkövetési érték tekintetében kizárólag téves, megalapozatlan és jogszabálysértő következtetésre jutott. Ezzel szemben az alkalmatlan kísérlet - bűnösség megállapítása esetén - helytálló, azonban álláspontja szerint emiatt felmentésnek lett volna helye. Az előkészület tekintetében arra hivatkozott, hogy nyertes pályázat esetén is további aktív, megtévesztő magatartás lett volna szükséges a vádlottak részéről a vagyoni hátrány okozásához, ezért még az ítéleti tényállás logikája mentén is legfeljebb a kísérlet előkészületéről lehet szó. Az elsőfokú bíróság álláspontját – miszerint a Központi Nyomozó Főügyészségnek diszkrecionális joga eldönteni, hogy mennyiben megalapozott a gyanú – nem osztotta. A bíróságnak utólag a nyomozást nem csak anyagi, de eljárásjogi szempontból is értékelnie kell. A védő szerint mivel a nyomozó hatóság jelezte a Központi Nyomozó Főügyészség felé hatáskörének hiányát, a titkos adatszerzés eredményeként beszerzett bizonyítékok kizárása indokolt. A kényszervallatás kérdése kapcsán téves az elsőfokú bíróság kiindulópontja is, ugyanis a védők egyetlen alkalommal sem említettek büntetőjogi értelemben kényszervallatást, csak arra hivatkoztak, hogy igazoltan okozati összefüggés van I. r., II. r. és IV. r. vádlottak beismerő vallomása és az előzetes letartóztatásból szabadulásuk között. A büntetéskiszabás során az elsőfokú bíróság jogszabálysértően járt el, figyelmen kívül hagyta a belső arányosság elvét és azt a tényt, miszerint III. r. vádlott esetében kizárólag enyhítő körülmények állnak fenn. A Központi Nyomozó Főügyészség által előterjesztett fellebbezés indokolás, valamint a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség átirata vonatkozásában előadta, hogy az elkövetési érték kérdéskörében hivatkozásuk önellentmondásos, illetve a főügyészség szerint is elvégezték volna akár csak részben is az egyes tevékenységeket a vádlottak, úgy az tehát igazoltan (legalább részben) megvalósult volna, ennél fogva bűncselekmény elkövetése e tekintetben fogalmilag is kizárt. Több vádlott és minisztériumi tanú is úgy nyilatkoztak, hogy megvalósítható a pályázat. Az alkalmatlan kísérlet tekintetében megjegyezte, hogy a lefolytatott bizonyítás eredményeként egyértelműen megállapítható, hogy az adatlapok aláírásának hiánya nem pótolható, objektív elutasítási ok. Kiemelte dr. Belovics Ervin állásfoglalását, miszerint: „Az alkalmatlan kísérlet során tehát, a tárgy, az eszköz vagy a mód alkalmasságának tényében téved az elkövető, azzal azonban tisztában van, hogy büntetőjog-ellenes magatartást kíván végrehajtani.” Alkalmatlan kísérletnél az elkövető szándéka attól, hogy az elkövetés eszköze vagy módja alkalmatlan, még bűncselekmény elkövetésére terjed ki, az alkalmatlanság értelemszerűen független kell, hogy legyen a szándéktól eltérő esetben, ugyanis ilyen “bűnös szándék” nélkül bűncselekmény hiányáról vagy önkéntes elállásról beszélhetnénk. Ezt támasztja alá a Btk. kommentár is, mely szerint az alkalmatlan kísérlet esetén a szándékosság adott, csupán az elkövető a szándékolt cselekményt - tévedése folytán elkövetésre alkalmatlan tárgyon vagy alkalmatlan eszközzel, illetve alkalmatlan módon hajtja végre. Mindezekre tekintettel álláspontja szerint az elsőfokú bíróság III. r. vádlott bűnössége tekintetében téves következtetésre jutott. Még a bűncselekmény elkövetésének bizonyítottsága esetén is az elsőfokú ítéletben az
4. tényállási pontban a vagyoni hátrány nem meghatározható, ezért a terheltek felelőssége a költségvetési csalás kísérletében nem mondható ki. Fenntartotta az előkészületre vonatkozó álláspontját is, mely szintén a terheltek felmentését indokolja. A
5. tényállási pontban a lefolytatott bizonyítás alapján megállapítható, hogy III. r. vádlott nem követte el a terhére rótt bűncselekményt, a Projekt Manageri Megállapodásnak megfelelően végezte jogszerű tevékenységét és a szerződésben foglaltak szerint a pályázat sikertelensége okán vissza is fizette a sikerdíj-előleget. Fenntartotta az eljárásjogi hivatkozásokat mind a nyomozó hatóság hatásköre, mind a beszerzett beismerő vallomások bizonyítékként értékelhetősége tekintetében. Mindezek alapján indítványozta, hogy az ítélőtábla a Be.
6. § (l)-

(2)bekezdés alapján az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg és III. r. vádlottat mentse fel mindkét vádpontban. Az V. r. vádlott védője a fellebbezés írásbeli indokolásában az elkövetési érték meghatározása tekintetében kifejtette, hogy az ügyészség az alkalmazandó jogszabályt illetően helyesen hivatkozott a Btk. 396. §

(9)bekezdésében foglaltakra, de ez nem teszi szükségessé a vagyoni hátrány összegének az elsőfokú bírósághoz képest eltérő megítélését. Jelen ügyben a bűncselekmény eredménye a költségvetésből jogosulatlanul igénybe vett támogatási pénzösszeg, ezért téves az ügyészség megfogalmazása, hogy a befizetési kötelezettség nem teljesítése miatti bevételkiesés lenne a bűncselekmény eredménye. Mivel a bűncselekmény kísérleti szakban maradt, az elkövetők szándéka határozza meg a minősítést, a költségvetési csalás eredménye ugyanis a jogosulatlan hozzájutás összege, amelynek tekintetében a vádlottak a pályázatot elbírálókat (a felhasználási cél tekintetében) megtévesztették, azaz amelyet a költségvetésből jogosulatlanul vettek volna igénybe. A csalárd módon megszerezni kívánt összeg nem azonos a teljes pályázati összeggel, ugyanis a vádlottak a pályázati összeg egy részét, kétséget kizáróan legfeljebb 75 milliót forintot kívántak jogtalanul megszerezni, mivel a pályázatban szereplő tevékenységeket nem teljes egészében kívánták elvégezni, illetve részben túlárazott szerződések lettek volna. Az ügyészség hivatkozott arra, hogy a jogszerű teljesítésre csak azért került volna sor, mert a tettesek féltek a lelepleződéstől, azonban e motívum nem zárja ki a részleges teljesítési szándékot. Példaként említette azt az esetet, hogy ha egy játszótér megépítéséhez 80 millió forint összegre pályáznak, azonban a játszótér építésére csak 40 millió forintot akarnak elkölteni, a maradék összegre fiktív számlát készítenek, akkor az elkövetők csak a 40 millió forint összegre követnek el bűncselekményt, mert ezt akarták jogtalanul felhasználni. A teljes összegre, 80 millió forintra akkor követnék el a bűncselekményt, ha egyáltalán nem akartak volna játszóteret építeni és ennek érdekében 80 millió forintra akartak volna fiktív számlát felhasználni. Az ügyészség által a fellebbezés indokolásában hivatkozott eseti döntések közül a BH2001.

1. és a BH2016.
2. számon közzétettek valóban állami támogatással kapcsolatosak, de azokban az ügyekben a saját erő volt a feltétele a lakástámogatás megítélésének, annak hiánya az egész pályázati kérelmet jogszerűtlenné tette, de az önerő nem képezte a támogatási összeg részét, ezzel szemben jelen ügyben a jogszerű teljesítés teljes egészében a megpályázott pénzből történt volna. A BH2006.
3. szám alatt közzétett eseti döntés pedig nem támogatásra vonatkozik, hanem piaci hitelezésre, illetve kiemelte, hogy azt a 3/
4. BJE számú büntető jogegységi határozat nem tartotta fenn. Az ügyészség által hivatkozottak kapcsán még kiemelte, hogy ha a pályázat kiírója tudott volna arról, hogy a vádlottak csalárd módon jártak el, akkor a bűncselekmény szintén kísérleti szakban marad. Ez azonban nem érinti azon tény megállapítását, hogy a vádlottak szándéka eleve mekkora jogosulatlan támogatás megszerzésre irányult. Az ügyészség másik hivatkozása, miszerint a támogatási összeget vissza kell fizetni, az okozott vagyoni hátrány összegét nem befolyásolja. A bűncselekmény eredménye ugyanis a megtévesztés következtében jogosulatlanul kifizetett vagy kifizettetni kívánt összeg, nem pedig az, amit az irányító hatóság egy megtévesztés leleplezése esetén visszakövetelhet. Az elsőfokú bíróság által megállapított alkalmatlan kísérlet megkülönböztető ismérve, hogy az elkövetési magatartás az eredmény létrehozatalára eleve alkalmatlan, az eredmény bekövetkezése tehát nem csak később (valamely más közreható ok következtében) vált lehetetlenné. Jelen ügyben a törvényszék helyesen állapította meg, hogy a kísérlet az adatlapok nem orvosolható formai hibája miatt eleve alkalmatlan volt, tehát a cselekmény kísérleti szakban maradását nem valamely későbbi körülmény (felsőbb utasítás vagy a NAV jelzése) okozta. Az elsőfokú bíróság döntése összhangban áll az ügyészség által a fellebbezésben hivatkozott BH1990.
5. számú eseti döntéssel, melyben azért nem állapítottak meg alkalmatlan kísérletet, mert csak az óvás folytán lefolytatott későbbi vizsgálat tárta fel a vádlott manipulációját, és a vádlotti magatartás nem tette eleve kizárttá az illetéktelenül megszerezni kívánt nyeremény, illetve kártérítés kifizetését. A relatíve alkalmatlan eszközzel elkövetett kísérlet is alkalmatlan kísérlet, amely a Btk.
6. §

(3)bekezdése alá tartozik. A relatíve alkalmatlan eszközzel elkövetés megítélése körében a Fővárosi ítélőtábla 3.Bf.191/2012/

1. és a Pécsi ítélőtábla Bf.I.43/2012/
2. számú határozatokra hivatkozott. Az elsőfokú bíróságnak az alkalmatlan kísérlet vonatkozásában kifejtett indokolása teljesen összhangban van a Fővárosi ítélőtábla 3.Bf.191/2012/
3. és a Szegedi ítélőtábla Bf.II.8/
4. számú határozataival. A csalással kapcsolatos ügyekben egységesen érvényesül az a megközelítés, hogy a kísérlet alkalmatlanságát a szabályszerű ügymenet alapján kell vizsgálni, e körben kiemelte a Legfelsőbb Bíróság Bfv.III.1034/2003., a Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf.191/2012/
5. és a Szegedi Ítélőtábla Bf.I.1/2017/
6. számú határozatok ezt alátámasztó indokolását. A vádlottak jelen ügyben a költségvetési csalást nyilvánvalóan alkalmatlan eszközzel követték el, hiszen a pályázati anyag - az adatlapok aláírásának hiányában - befogadható sem volt, azt mérlegelés nélkül el kellett utasítani, azaz ebben a vonatkozásban még hiánypótlás sem volt kérhető. Az ügyészség érvelésének azon része, miszerint emberi hanyagság, mulasztás miatt is sor kerülhetett volna a pályázat befogadására és az összeg kifizetésére, szintén nem helytálló, ugyanis az ítélkezési gyakorlat szerint akkor is alkalmatlan kísérletről van szó, ha a cselekmény más körülmények (azaz szabálytalan eljárás esetén, emberi hanyagság miatt) esetleg sikerülhetett volna. Az alkalmasságot ugyanis a szabályszerű eljárás alapján kell vizsgálni. A …….. Szövetkezetének esete nem tartalmaz megtévesztő elemeket, illetve a konkrét ügyhöz képest eltérő eseménylefolyás (szabályszegő elbírálás) egyik megvalósult példája, mely nem változtat azon, hogy a kísérlet alkalmatlanságát az elsőfokú ítéleti tényállásban szereplő pályázatok kapcsán és a szabályszerű eljárás alapján kell vizsgálni. Az elkövető önhibája nem zárja ki az alkalmatlan kísérlet létrejöttét, sőt az elsőfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy az önhiba (elkövetői figyelmetlenség) az alkalmatlan kísérlet iskolapéldája. Az ügyészség az alkalmatlan kísérlet elleni érvként utalt a vádlottak szándékára is, azonban szándékosság nélkül alkalmatlan kísérlet sem jöhet létre. Az ügyészség álláspontjával szemben az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alkalmatlanságon az utólagos hiánypótlás nem változtatott, a pályázatok a benyújtáskor nem voltak aláírva, így azokat hiánypótlás nélkül el kellett utasítani, márpedig a kísérlet alkalmatlanságát a megkezdés időpontjában releváns körülmények alapján kell vizsgálni. A vádlottak utólagos magatartása csak szándékuk igazolására alkalmas tény, ami viszont a költségvetési csalás kísérletének szükségképpeni feltétele, de annak alkalmatlanságát nem zárja ki. Az ügyészségi fellebbezésben hivatkozott Curia B.II.2426/
7. számú ítélete kapcsán arra mutatott rá, hogy ebben az ítéletben a tévedésbe ejtésre alkalmasság kérdését vizsgálták, míg jelen ügyben az elbírálásra alkalmasságot kell vizsgálni. Jelen ügyben a pályázat formai feltételeinek útmutató szerinti ellenőrzése a szokásos és szabályos ügymenet része volt, márpedig az alkalmatlanságot ennek megfelelően kell megállapítani, illetve jelen esetben a kísérlet már eleve a benyújtáskor alkalmatlan volt. A Curia az
8. évi V. törvény alapján ítélkezett, amely nem tartalmazott kifejezett rendelkezést az alkalmatlan kísérlet jogkövetkezményeiről, a Curia azt az álláspontot képviselte, hogy relatíve alkalmatlan eszköz esetén a csalás megállapítható, míg abszolút alkalmatlan eszköz esetén a csalás kísérlete sem állapítható meg. Ezzel szemben a hatályos Btk. az alkalmatlan kísérletről kifejezetten rendelkezik, ennek körében egyaránt a korlátlan enyhítés (büntetés mellőzés) lehetőségét biztosítja a relatíve vagy abszolút alkalmatlan eszközzel elkövetett kísérlet esetén is. Összegezve álláspontját a Curia ítéletével kapcsolatban kifejtette, hogy az abban foglaltak nem akadálya jelen ügyben az alkalmatlan kísérlet megállapításának, mivel az abban felvetett esetvariációk és az annak alapjául szolgáló jogi szabályozás jelentős mértékben eltér a jelen ügy tényeitől és az azokra irányadó büntetőjogi szabályozástól. Az elsőfokú ítéletben idézett „porcukorral ölés” és a befogadásra alkalmatlan nyomtatvány benyújtása is alkalmatlan kísérlet, amely a Btk.
9. §

(3)bekezdése alá tartozik. A két ügy között a különbség csak abban áll, hogy az egyik esetben ölés, a másik esetben költségvetési csalás alkalmatlan kísérletéről van szó. Az ölés esetében a természeti tényezők, a költségvetési csalás esetében az ügymenet szabályossága a döntő az alkalmatlanság megítélésben. Az ügyészség fellebbezésében szereplő hipotetikus eset, ha emberi, szakmai hiba miatt, vagy mert a kifogásokban foglaltakat helytállóként fogadták volna el, egy esetleges befogadás és kifizetés esetén, amennyiben utólag derül ki, hogy nem volt aláírva az adatlap, akkor nem valósult volna meg bűncselekmény, kifejtette, hogy a bűncselekmény megvalósult volna, de mivel befejezett lenne, az alkalmatlanság vizsgálata fogalmilag nem merülne fel. A büntetés kiszabása körében az elsőfokú bíróság helyesen értékelte az alkalmatlan kísérletet enyhítő körülményként, ez megfelel a BH2001.3. számú eseti döntésnek is. A távoli kísérletnek enyhítő körülményként jelentős nyomatéka van, hiszen a támogatás megszerzéséig még hónapok telhettek volna el, emellett teljes kísérletről sincs szó, hiszen a tettesek az elkövetési magatartásoknak is csak egy részét tanúsították, a vagyoni hátrány okozására (azaz a kifizetésre) csak további igen nagyszámú dokumentum csatolása esetén kerülhetett volna sor. A Btk. 10. §

(3)bekezdése alapján a büntetést korlátlanul enyhíteni vagy akár mellőzni is lehet, az elsőfokú bíróság a korlátlan enyhítés lehetőségével élve szabott ki pénzbüntetést, mely összhangban van az ítélkezési gyakorlattal is (ÍH2013.

1. és BH2003.270.). A védő utalt arra is, hogy álláspontja szerint az elsőfokú bíróság még akkor is törvényes szankciót szabott ki, ha a cselekmény nem minősülne alkalmatlan kísérletnek, pénzbüntetés ugyanis a kétfokú enyhítés kereteinek teljes kimerítésével is kiszabható lenne, melyet a cselekmény kísérleti szakban maradása, illetve V. r. vádlott bűnsegédi minősége önmagában is indokolna. Amennyiben a másodfokú bíróság álláspontja szerint szabadságvesztés kiszabása szükséges V. r. vádlottal szemben, akkor a végrehajtás próbaidőre felfüggesztését indítványozta. Az 55/
2. BK vélemény II/
3. pont szerinti vizsgálat alapján megállapítható, hogy V. r. vádlott személyi körülményei kedvezők, büntetlen előéletre, kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik és életkörülményei rendezettek. Mindez a speciális prevenció oldaláról egyértelműen valószínűsíti, hogy vele szemben a büntetés célja annak végrehajtása nélkül is elérhető. Mindezek alapján indítványozta, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Be.
4. §

(1)bekezdése alapján hagyja helyben, ugyanis az elsőfokú bíróság a költségvetési csalás tekintetében törvényesen és az ítélkezési gyakorlattal teljes összhangban állapította meg a vagyoni hátrány összegét és az alkalmatlan eszközzel való elkövetést is. Az alkalmatlan kísérlet esetén alkalmazható korlátlan enyhítés lehetőségére figyelemmel az elsőfokú bíróság törvényesen szabott ki pénzbüntetést. A VI. r. vádlott védője a fellebbezés írásbeli indokolásában szintén az elsőfokú bíróság ítéletének jogszabálysértő és megalapozatlan voltára hivatkozott. Az elsőfokú bíróság a tényállást I. r., II. r. és IV. r. vádlottak vallomásaira alapította, melyeket a bíróság szerint a titkos adatszerzés is alátámasztott. Ugyanakkor a törvényszék figyelmen kívül hagyta, hogy ezen vádlottak legelső vallomásaikban mind tagadták a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését, valamint a bírósági eljárás során a bűnösségükről nem nyilatkoztak, vallomást nem tettek, valamint vallomásaik között jelentős ellentmondások lelhetőek fel lényegi kérdésekben. Ezzel szemben III. r., V. r. és VI. r. vádlottak teljesen egybehangzó vallomásokat tettek. Az elsőfokú bíróság nem adta indokát annak sem, hogy miért nem zárta ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél- alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága által beszerzett bizonyítékokat, hiszen a Központi Nyomozó Főügyészség ugyanazon bizonyítékok alapján gyanúsította meg később VI.r. vádlottat, melyek alapján azt megelőzően még nem vette át a nyomozást annak ellenére, hogy a Nemzeti Adóés Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága többször is jelezte hatáskörének hiányát. Nem csak a gyanúsítottként szóba jöhető, közjogi tisztség betöltésén alapuló mentességet élvező személy okán, de a büntetőeljárás tárgyát képező bűncselekmény miatt is szükséges lett volna az eljárás lefolytatásának áttétele, ennek elmulasztása miatt jogszabálysértő a korábban keletkezett bizonyítékok felhasználása. A titkos adatszerzés eredményének értékelésekor figyelmen kívül hagyta az elsőfokú bíróság, hogy I. r., II. r. és IV. r. vádlottak kizárólag egymás között folytattak egyértelműen bűncselekmény elkövetésére utaló, azt célzó beszélgetéseket. Ezzel szemben VI. r. vádlottal sem rögzítettek ilyen tartalmú beszélgetést. A telefonbeszélgetésekből egyértelműen kitűnik, hogy I. r., II. r. és IV. r. vádlottak célja VI.r. vádlott felhasználása volt és általa kívánták pénzhez jutni. De nem bizonyított, hogy VI. r. vádlott szándékegységben lett volna ezen vádlottakkal vagy hogy tudomása volt bűnös szándékukról. Az elsőfokú bíróság megalapozatlanul rögzítette, hogy a beismerő vallomást tett vádlottak esetében az összebeszélés kizárt volt, ugyanis I. r., II. r. és IV. r. vádlottak maguk hivatkoztak arra, hogy átgondolták a történteket, tudtak a védőjükkel konzultálni és erre tekintettel változtatnak a korábbi tagadó vallomásukon. Sem büntetőjogi, sem fegyelmi felelősség nem terheli a védőt, amennyiben védőtársaival kommunikál, az összebeszélés veszélye a kényszerintézkedéseknél sem lehet hivatkozási alap. 1. tanú tanúvallomása és az iratok alapján megállapítható, hogy e vádlottak beismerő vallomásaikra tekintettel szabadultak, erre tekintettel végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték őket. Így arra hivatkozni, hogy e vádlottak nem előnyök reményében tették beismerő vallomásaikat, abszurd és megalapozatlan. VI. r. vádlott ellentmondásmentes, a tanúk és egyes vádlott-társak által is alátámasztott vallomását a bíróság nem fogadta el. Országgyűlési képviselőként az általa képviselt térség érdekében lobbi tevékenységet folytatott, ami egyébiránt mindennapos eljárás, ez feladata és politikai érdeke is volt, mely értelemszerűen nem minősül bűncselekménynek. Ezért a befolyással üzérkedés tekintetében fogalmilag kizárt VI. r. vádlott bűnössége. Az elvetett védői kifogásokkal kapcsolatban az elsőfokú ítélet kényszervallatásra hivatkozik annak ellenére, hogy egyetlen védő sem állította az eljárás során, hogy kényszervallatás történt volna. Ezzel szemben csupán azt jelölték meg, hogy I. r., II. r. és IV.r. vádlottak vallomásaikat általuk remélt előny érdekében tették meg, mely állítást 1. tanú tanúvallomása, az ügyészségi indítványok és nyomozási bírói határozatok, valamint a főügyészségnek a büntetéskiszabás körében tett indítványa és az elsőfokú bíróságnak az ítélete is igazol. Az előkészület tekintetében fenntartotta a védőbeszédében kifejtett álláspontját, a bíróság által megállapított tényállás fennállta esetén sem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, ugyanis önmagában nyertes pályázat esetén is - mint tanúk számoltak be róla - a nyertes pályázó részéről további aktív magatartás lett volna szükséges a tényleges kifizetés érdekében, így többek között számla kiállítása, benyújtása és annak befogadása. Fentiek alapján indítványozta a Be. 606. § (l) és

(2)bekezdései alapján az elsőfokú ítélet megváltoztatását és mindkét vádpontban VI. r. vádlott felmentését. A VII. r. vádlott védője a fellebbezés írásbeli indokolásában annak az álláspontjának adott hangot, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokkal ellentétesen állapította meg VII. r. vádlott bűnösségét, ugyanis a bizonyítékokat nem összességében értékelte. A bűnösség megállapításához szükséges annak megállapítása, hogy a bűnsegéd - jelen esetben VII. r. vádlott - megállapodjon az elkövetővel, vagy elkövetőkkel abban, hogy a bűncselekmény elkövetéséhez segítséget nyújt. A rendelkezésre álló bizonyítékok értékelése alapján nincs olyan bizonyíték, hogy VII. r. vádlott az elkövetők közül bárkivel is megállapodott volna a bűncselekmény elkövetésében, vagy abban, hogy a bűncselekmény elkövetéséhez úgy nyújt segítséget, hogy kidolgozza a megvalósíthatósági tanulmányt és a költségvetést. Egyébként VII. r. vádlott nem is dolgozta ki a költségvetést és a megvalósíthatósági tanulmányt sem készítette el. A költségvetés nem készült el, a pályázati kiírásban előírt és a pályázatban megadott, mindenki számára ismeretes irányszámok kerültek a pályázatban megjelölésre, amely összeg nem került a részletes költségvetésben kimunkálásra. Az elsőfokú bíróság azt rója fel VII. r. vádlottnak, hogy a hangfelvételen a gazdasági társaság amelynek munkavállalója volt - vezetője hasonló tartalmú eljárást mond el, mint a jelen ügyben is rendelkezésre álló bizonyítékok között fellelhető megbeszélések. De ez nem elegendő annak megállapítására, hogy VII. r. vádlott bármelyik vádlottal megállapodott, hogy bűncselekmény elkövetéséhez segítséget nyújt, és a gazdasági társaság vezetőjével történt lehallgatott beszélgetés sem tartalmaz olyan kijelentést, hogy VII. r. vádlott bűncselekményt követett el. A munkaköri leírása alapján kellett a pályázati kiírásnak megfelelően elkészíteni a ráosztott munkafeladatokat egy pályázat megírása során. A beismerő vallomást tett vádlottak egyik vallomásában sem jelenik meg az a határozott kijelentés, hogy VII. r. vádlott a bűncselekmény elkövetésről tudott. A pályázati összeg felhasználási feltételeiről tudott, a pályázatban történt költségvetési keretszámok módosulását ismertette, de még I. r. vádlott vallomásában sincs arról szó, hogy VII. r. vádlott arról tudott volna, hogy nem fogják a pályázatot megvalósítani. Mivel a kétséget kizáróan nem bizonyított tényeket nem lehet a vádlott terhére értékelni, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem lehet megállapítani a VII. r. vádlott bűnösségét, ezért indítványa arra irányult, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 604. §

(1)bekezdés b) pontja alapján változtassa meg és VII. r. vádlottat mentse fel a terhére rótt bűncselekmény elkövetésének a vádja alól. A nyilvános ülésen a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség képviselője az írásbeli átiratában foglaltakat változatlan tartalommal fenntartotta és amellett az alábbiakra hívta fel a figyelmet. I. r., II. r. és IV. r. vádlottak beismerő vallomásának részletes vizsgálata alapján a törvényszék megállapította, hogy szavahihetők, elmondásaik egymással megegyezőek, semmi olyan ellentmondás nincs bennük, amely kételyt ébreszthetne a vallomásaik hitelessége iránt. Egybehangzóan állították, hogy - a pályázat kifejezetten az ő szövetkezeteik részére úgy írták ki, hogy nekik előnyös legyen - az illetékesekkel meg volt beszélve, hogy azt mindenképpen meg fogják nyerni, még ha a feltételeknek mások is megfelelnek - a pályázatot az idő rövidsége miatt meg sem lehetett volna valósítani - V. r. és VII. r. vádlottak pénzvisszaosztást kértek - a visszaosztást V. r. és VI. r. vádlottak által meghatározott, kötelezően bevonandó, alvállalkozó cégeken keresztül kívánták volna magukhoz eljuttatni úgy, hogy jelentősen túlszámlázták volna az általuk elvégzett munka díját, vagy a díjukat munkavégzés nélkül számlázták volna ki - a pályázatokban a valóságnak meg nem felelő adatokat és vállalásokat tüntettek fel és több okiratot (nyilatkozatot, együttműködési megállapodást) az érintett szövetkezetek vezetői helyett saját maguk, illetve IV. r. vádlott írt alá - a szövetkezeti vezetők még a pályázat által elnyerhető összeget sem ismerték és arról sem volt tudomásuk, hogy a nevükben milyen költségelszámolások kerülnek beadásra - a szövetkezeteket eszközként használták a saját céljaik megvalósításához - távlati céljuk a következő, jóval magasabb összegű pályázat elnyerése volt, amiből a visszaosztás nem lett volna ennyire kedvezőtlen. A beismerő vallomások igen részletesek és egyező tartalmúak voltak, azokat a lehallgatott telefonbeszélgetések alátámasztották, melyeknek a tartalma szerint a vádlottak elsődleges célja az volt, hogy a pályázati pénzt saját maguknak megszerezzék, illetve ha nem mennek bele a visszaosztásokba, akkor elesnek a jövőbeli pályázati lehetőségektől és a tagadó társaik másokon keresztül veszik ki a pénzt. III. r.,V. r.,VI. r. és VII. r. vádlott a terhelő vallomások okát összebeszélésben, hatósági befolyásolásban, előny remélésében, a fogvatartásból szabadulásban, szakmai félreértésben/hozzá nem értésben jelölték meg. Ezeket az elsőfokú bíróság megvizsgálta és mindegyiket elvetette, a rájuk nézve terhelő vallomást tett beismerő vádlottak vallomása, a lehallgatott telefonbeszélgetések tartalma, illetve a saját elszólásaik alapján az ő bűnösségükre is alappal lehetett következtetni. A VII. r. védő írásbeli beadványában foglaltakra reagálva utalt az elsőfokú ítélet

1. oldal alulról a
2. bekezdésében és a
3. oldal
4. bekezdésében írt terhelő vádlotti vallomásokra, valamint
5. tanú aki alvállalkozóként a pályázatok elkészítésében vállalt szerepet - vallomására, aki előadta, hogy VII.r. vádlottól az egyes szövetkezetek kapcsán a részletes költségvetés egymással megegyező adatait megkapta. Ezek a vallomások cáfolták VII. r. vádlottnak e tény tagadására és a közreműködés hiányára alapított védekezését és bűnösségének alátámasztására alkalmasak. Az elsőfokú bíróság kihallgatta tanúként
6. tanú nyomozót és nyomozást felügyelő ügyészt, akik vallomása egyértelműen megcáfolta, hogy a vádlottak kényszervallatás vagy jogellenes ígéret hatására tettek volna beismerő vallomást. A beismerő vádlottak vallomásainak hitelét az is erősíti, hogy azt a szabadlábra kerülésük után mindvégig – beleértve a tárgyalást is – fenntartották, és maguk sem hivatkoztak olyanra, hogy bármilyen befolyásolási kísérlet érte volna őket az eljáró hatóság részéről. Szakmai félreértés a visszaosztás megkövetelésének a tényével kapcsolatban nem merülhetett fel, legfeljebb annak a mértékére nézve. A többszöri személyes találkozón tartott egyeztetések és a lehallgatott beszélgetésekben elhangzottak alapján a visszaosztási kötelezettség ténye egyértelmű volt és egyébként sem képzelhető el, hogy mindhárman félreértsék pont ugyanazt, úgy, hogy e témában V. r. vádlott külön-külön és nemcsak egymás jelenlétében egyeztet velük. A lehallgatott beszélgetésekből az is kiderült, hogy V. r. vádlottal hiába próbáltak egyezkedni a visszaosztás mértéke miatt, amiből a visszaosztási kötelezettség tényére alappal következtetés vonható. A II. tényállási pontban tekintetében I. r., II. r. és IV. r. vádlottak beismerő vallomást tettek, mely szerint - a pályázat elindításáért és kiírásáért tőlük személyesen III. r. és VI. r. vádlottak 5+5 millió forintot kértek „alkotmányos költség” címén a döntéshozóknak, annyira egyértelműnek vették, hogy csakis ők nyerhetnek, hogy nem is a nyeréshez kötötték a pénz átadását - az első 5 millió forintot átadták III. r. vádlotton keresztül VI. r. vádlott részére, amit egy színlelt szerződés formájában lepapíroztak - az átadott 5 millió forintot a pályázat elutasításakor visszahozták nekik - a második 5 millió forint átadására mégsem került sor, mert nem az lett kiírva, amiben megállapodtak. III. r. vádlott a nyomozás során a saját maga vonatkozásában elismerte a vádbeli bűncselekményt, de akként, hogy VI. r. vádlottnak semmi szerepe nem volt benne. Később már tagadta részvételét az elkövetésben. Folyamatosan változtatta a védekezését, miközben több olyan részletről is beszámolt, ami egybevágott a beismerő vádlottak vallomásaival. A vallomásairól összességben azt állapította meg a törvényszék, azok egyetlen célja, hogy barátját, VI. r. vádlottat – akinek országgyűlési képviselőként komoly veszíteni valója volt – mentse, még annak árán is, hogy magára vállalja a teljes elkövetést. VI. r. vádlott tagadó vallomást tett mindvégig az eljárás során, félreértéssel és rákényszerítéssel magyarázta a többi vádlott ránézve terhelő nyilatkozatait. A tagadó vádlottak védekezésének cáfolatát az ítélet indokolása részletesen tartalmazza, ennek lényege, hogy a beismerő vallomásokat a telefonbeszélgetések tartalma teljességgel lefedte, ezzel visszaigazolta azok hitelességét. Amikor a titkos adatszerzés történt, a vádlottak nem tudhatták, hogy lehallgatják őket, bár IV. r. vádlottnak volt utalása arra, hogy lehallgatják őket, ezzel azonban csak a saját jólértesültségét, fontosságát próbálta előtérbe helyezni, hiszen, ha valóban tudtak volna a vádlottak a lehallgatásukról, akkor nem beszéltek volna folyamatosan - saját magukat beterhelve bűnös terveikről, magatartásaikról. Nem tartotta alaposnak a védők részéről a titkos adatszerzés eredményének törvényességével, valamint a nyomozó hatóság hatáskörével kapcsolatos aggályokat. Kiemelte e körben, hogy a büntetőügy nem VI. r. vádlott ellen indult. Jelen büntetőeljárás előzménye az volt, hogy
7. tanú tett feljelentést, melyben többek között IV. r. vádlottra voltak terhelő adatok fiktív számlázás elkövetésére, illetve később I. r. vádlottra is terhelő vallomás tett, hogy ő az, aki a kapcsolattartó a pályázati ügyekben. Ez adatra hivatkozással a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóság megkérte a lehallgatásra vonatkozó engedélyeket I. r. és IV. r. vádlottakra az ismeretlen tettes ellen indult költségvetési csalás bűntette miatti eljárásban. E két vádlott közötti telefonbeszélgetések alapján körvonalazódtak a vádbeli cselekmények, és folyamatosan bekerült II. r., III. r., V. r. és VII. r. vádlott személye, akikre volt lehallgatási engedély. VI. r. vádlottra nem volt, mert bár az ő személye kikristályosodott a telefonbeszélgetésekből - „…..”, keresztnév, Borsod megye, Tiszaújváros – ez alapján be lehetett azonosítani, de őt védte a mentelmi joga. Titkos adatszerzés VI. r. vádlottal szemben nem volt, a mentelmi jogának felfüggesztése előtt az engedéllyel lehallgatott vádlott társak által folytatott beszélgetések tartalma vele szemben nem került bizonyítékként felhasználásra. A törvényszék a többi vádlott terhelő vallomásait értékelte terhelő bizonyítékként, a lehallgatott telefonbeszélgetéseknek csak annyiban volt jelentősége, hogy a terhelő vallomások hitelt érdemlőségét és a terhelő vádlott társak szavahihetőségét támasztották alá. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága a hatásköriilletékességi szabályokat megtartotta, mert a nyomozás költségvetési csalás miatt indult, majd amikor a telefonlehallgatási anyagból vesztegetés, befolyással üzérkedés is felmerült, a Kecskeméti Ügyészség kijelölte nyomozó hatóságként, mivel az ügyek összefüggtek. A nyomozás során az egyes hatóságok között volt kommunikáció, egyeztetés, a Központi Nyomozó Főügyészség akkor vette át az ügyet, amikor már elég adat, bizonyíték volt, majd sor került VI. r. vádlott mentelmi jogának a felfüggesztésére, ezt követően gyanúsítottkénti meghallgatására. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Bf.242/2019/
8. szám alatti írásbeli átiratában a nyilvános ülésen előadott perbeszédet IV. r. vádlott tekintetében a másodfokú eljárásban beszerzett, a Kecskeméti Járásbíróság 29.Bpk.539/2018/
9. számú végzésében foglaltakra tekintettel módosította. A Kecskeméti Járásbíróság ezen határozatával IV. r. vádlottat jogerősen 2 rb. egy esetben tettesként, egy esetben bűnsegédként
10. december
11. és
12. február
13. napja között megvalósított költségvetési csalás bűntette miatt is elmarasztalta. A Fővárosi Ítélőtábla előtt folyamatban lévő ügyben a költségvetést károsító bűncselekmény elkövetésének ideje megelőzi a Kecskeméti Járásbíróság büntetővégzése jogerőre emelkedésének - mely
14. augusztus
15. napja - időpontját. A Btk.
16. §-ban foglalt költségvetési csalás törvényi egység, és miután valamennyi adónemre és adóbevallási időszakra elkövetett, bármilyen, az értelmező rendelkezés szerinti költségvetést károsító vagyoni hátrányt okozó cselekmény ebbe a törvényi egységbe tartozik, ezért a folytatólagosság megállapítása kizárt (EBH2019.B.6., BH2015.296.). IV. r. vádlottnak a jelen ügyben társtettesként elkövetett költségvetési csalás bűntette kísérleteként értékelt cselekménye törvényi egységet képez a már jogerősen elbírált tettesként megvalósított költségvetési csalás bűntettével. Ezért a jelen ügyben a IV. r. vádlottnak a költségvetést károsító cselekménye ítélt dolgot képez, e tekintetben az eljárás megszüntetésének van helye. Ezért indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a Be.
17. §

(1)és

(3)bekezdése alapján az elsőfokú ítéletnek IV. r. vádlott tekintetében a Btk. 396. §

(1)bekezdésének a) pontjába ütköző és az

(5)bekezdés b) pontja szerint minősülő, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletével kapcsolatos rendelkezését helyezze hatályon kívül és az eljárást a Be. 4. §

(3)bekezdésében és a Be. 567. §

(1)bekezdés b) pontjában írtakra tekintettel szüntesse meg vele szemben. IV. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamának enyhítése, figyelemmel a halmazati büntetésre és a korrupciós bűncselekményre, nem indokolt, illetve a vele szemben kiszabott pénzbüntetés sem törvénysértő, mivel a Btk. 50. §

(1)bekezdés alapján lehetőség van pénzbüntetés kiszabására - a Btk. 33. §

(3)bekezdésére figyelemmel végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés mellett is - abban az esetben is, ha a marasztalás alapját nem haszonszerzés végett elkövetett cselekmények képezik. I. r., II. r. és IV. r. vádlottak az eljárás során - az akkor hatályos eljárási törvény megnevezése szerint - házi őrizetben is voltak, azonban az elsőfokú bíróság a velük szemben kiszabott büntetésbe csupán az előzetes fogvatartásban (őrizetben és az előzetes letartóztatásban) töltött időt számította be. Erre figyelemmel indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla az e vádlottakkal szemben kiszabott büntetésbe a házi őrizetben töltött időt is rendelje beszámítani a Btk. 92. §

(3)bekezdésének a) pontjában írtak szerint. Megjegyezte, hogy a járásbírósági végzés lényegének ismertetése tárgyalási formát igényelt volna, mivel az abban foglaltak nem csupán a büntetés kiszabását érintő körülmények, hanem tényállást érintőnek is tekintendők, mivel azonban a nyilvános ülésen az ügyész, IV. r. vádlott és védője is jelen voltak, különösebb eljárási érdemi jelentősége nincs annak, hogy az ismertetésre nyilvános ülésen került sor. Az I. r. vádlott védője a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség átiratában foglalt és a nyilvános ülésen elmondott perbeszédére reagálva az alkalmatlan kísérlet témakörben kifejtette, hogy az ügyészség álláspontja a józan ésszel ellentétes. Példaként említette azt az esetet, ha valaki egy papír késsel hátba szúrja a sértettet, az objektíve alkalmatlan kísérlet, mely azt jelenti, hogy csak azt kell vizsgálni, hogy függetlenül más körülménytől (a vádlott vagy a sértett tudattartalmától) a kés, mint eszköz kiválthatja-e a kívánt hatást. Másik példaként e témakörben említette azt az esetet, amikor valaki egy üres papírlapot nyújt be egy pályázaton, mely álláspontja szerint objektíve alkalmatlan eszközzel történő elkövetés lenne, hiszen nem attól függ az alkalmatlanság, hogy az elbírálás során észreveszik-e, hogy a papírlap üres. Az elsőfokú bírósági tárgyaláson a tanúk kérdésre azt válaszolták, hogy ha nincs egy pályázat aláírva, az nem mehet át a vizsgálaton. A tanúk arra a kérdésre, hogy van-e arra lehetőség, hogy valaki egy pályázat elbírálásába beleszóljon kívülről, szintén azt válaszolták, hogy elképzelhetetlen. Ha a vádlottak lekésték volna a pályázat beadási határidejét és nem nyújtották volna be a pályázatot, az ugyanolyan megítélés alá esne, mint az, hogy aláírás nélkül nyújtották be. Álláspontja szerint az alkalmatlan eszközzel elkövetés kizárja a büntetőjogi felelősség megállapítását, ugyanis a vádlottak magatartása objektíve alkalmatlan kísérlet volt, mely csupán előkészületet valósított meg, a költségvetési csalás esetében azonban az előkészület nem büntetendő. A vesztegetéssel kapcsolatos okfejtésének lényege, hogy a vádirat szerint a költségvetési csalással összefüggésben követték el a vesztegetést, így amennyiben a költségvetési csalásban a vádlottak felelőssége nem állapítható meg, a vesztegetésben sem lehet bűnösségüket kimondani. Az 5 millió forint vagyonelkobzás tekintetében is fenntartotta a bejelentett fellebbezését, melyet azzal indokolt, hogy az 5 millió forint sorsa a lehallgatási anyagból nyomon követhető és érinti I. r. vádlottat is, ugyanis a II.r. vádlottól lefoglalt 5 millió forint nem ugyanaz a pénz volt, mint amit összegyűjtöttek. Ha a pénz átadásakor foglalták volna le a pénzt, akkor lehetne ezt a vesztegetéshez kapcsolódó pénznek tekinteni, de ebben az ügyben a lefoglalásra nem ekkor került sor, ezért a lefoglalás jogellenes, mindezek alapján vagyonelkobzás alá sem eshet és a pénzt vissza kell adni II. r. vádlottnak. A II. r. vádlott védője a szabadságvesztés és a pénzbüntetés enyhítése érdekében bejelentett fellebbezést fenntartotta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott, törvényes, a törvényszék indokolási kötelezettségének is eleget tett. Az alkalmatlan kísérlet megállapítása körében is osztotta a törvényszék álláspontját, az ügyészség fellebbezésében foglaltakra annyiban reagált, hogy a szándékot illetően az ügyészség téves álláspontot képvisel, ugyanis az alkalmatlan kísérletnél az eszköz alkalmatlanságát kell vizsgálni, nem pedig a szándék alkalmatlanságát, mivel a kísérlet minden esetben csak szándékosan követhető el. A pályázatok esetében az adatlap aláírásának hiánya nem volt pótolható, ezért az alkalmatlan kísérlet megállapítása törvényes. Az enyhítésre irányuló fellebbezés indokaként az időmúlást, a második gyermek születésének tényét, a jövedelem hiányát emelte ki és ezen körülményekre figyelemmel indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának próbaidejét enyhítse, illetve a pénzbüntetést mellőzze vagy annak napi tétel összegét mérsékelje. A III. r. vádlott védője a fellebbezés írásbeli indokolásában foglaltakkal egyezően tartotta meg perbeszédét. A IV. r. vádlott védője a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségnek a Bf.242/2019/14. szám alatti írásbeli átiratában foglaltakkal annyiban egyetértett, hogy a Kecskeméti Járásbíróság 29.Bpk.539/2018/2. számú végzésére tekintettel IV. r. vádlottnak a jelen ügyben társtettesként elkövetett költségvetési csalás bűntette kísérleteként értékelt cselekménye törvényi egységet képez a már jogerősen elbírált tettesként megvalósított költségvetési csalás bűntettével. Erre tekintettel e magatartás ítélt dolog, ezért a Btk. 396. §

(1)bekezdésének a) pontjába ütköző és az

(5)bekezdés b) pontja szerint minősülő költségvetési csalás bűntette kísérlete vonatkozásában az eljárás megszüntetésének van helye. E cselekmény miatt perújítási eljárás lefolytatására kerülhet majd sor. Ellenben nem osztotta a főügyészség álláspontját, miszerint a kiszabott büntetés a nagyszámú halmazatra és a korrupciós bűncselekményre figyelemmel megfelelő, hiszen egy 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény miatt a bűnösség megállapítására jelen eljárásban nem kerül sor. A hivatali vesztegetés mellett a 10 rb. hamis magánokirat felhasználásának vétsége csekély tárgyi súlyú, ezért a nagyszámú halmazatra súlyosító körülményként történő hivatkozás téves. Álláspontja szerint a szabadságvesztés büntetés és a végrehajtás próbaidejének mérséklése indokolt. Emellett kiemelte, hogy a pénzbüntetés kiszabására és a foglalkozástól eltiltás alkalmazására a költségvetési csalás elkövetése miatt került sor, ezért a bűnösség megállapítása hiányában ezen büntetés mellőzését indítványozta. Az V. r. vádlott védője a fellebbezés írásbeli indokolásában foglaltakat maradéktalanul fenntartotta, azt az alábbiakkal egészítette ki. A nyomozó hatóság hatáskörének kérdéskörében nem osztotta sem az elsőfokú bíróság, sem a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség képviselőjének álláspontját, mivel kijelöléssel a hatásköri szabályok nem kerülhetők meg. Kiemelte a nyomozati iratok 3. kötet 395401. oldalán lévő, 2015. október 14-i keltezésű, V. r. vádlottra vonatkozó titkos adatszerzés meghosszabbítása tárgyában készült ügyészi indítványt, melyben VI.r. vádlott neve szerepel. A hatáskör hiányában folytatott nyomozás során beszerzett vallomások esetében nem lehet azáltal jogszerűvé és felhasználhatóvá tenni azokat, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség előtti eljárásban nyilatkoztatták a kihallgatott személyt, hogy fenntartja-e korábbi vallomását. A Be. 872. §

(1)bekezdés értelmében a leplezett eszköz alkalmazásának törvényességét az engedélyezés időpontjában hatályos rendelkezések szerint kell megítélni. Az

1. évi XIX. törvény
2. § g) pont értelmében a közjogi tisztség betöltésén alapuló mentességet élvező személy által elkövetett bűncselekmény esetében kizárólag az ügyészség végzi a nyomozást. Attól az időponttól kezdve, hogy VI.r. vádlott szerepe az ügyben felmerült, csak a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozhatott volna az ügyben, ezért a lehallgatási anyagok nem felhasználhatók. V. r. vádlott munkavállaló volt a …...Tanácsadó Kft.-nél, vallomásában mindent elmondott, amit az ügyről tudott és ahhoz tartotta magát az eljárás során mindvégig. A büntetés kiszabása körében hangsúlyozta még, hogy az ügyészség a belső arányosságra hivatkozással indítványozta az V. r. vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását, de figyelmen kívül hagyta, hogy V. r. vádlott bűnösségét egy bűncselekményben állapították meg, vele szemben nem halmazati büntetést szabtak ki, az eljárás során a legszigorúbb kényszerintézkedés hatálya alatt is állt és az ugyanolyan bűncselekményért elítélt, mindvégig szabadlábon védekező VII. r. vádlott esetében felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett az ügyészség indítványt, mely pont a belső arányosság ellen szól. A VI. r. vádlott védője a fellebbezés írásbeli indokolásában foglaltakat fenntartotta, azonban azt kiegészítette azzal, hogy az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségét nem teljesítette, ugyanis nem adott arról számot, hogy miként értékelte azt a tényt, hogy I. r., II. r. és IV. r. vádlottak először tagadták a cselekmény elkövetését és csak későbbi kihallgatásuk alkalmával tettek beismerő vallomást. Figyelemmel arra, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség előtt csak fenntartották korábbi vallomásukat, a bírósági eljárásban pedig nem tettek vallomást, ezért kérdéseket nem lehetett hozzájuk feltenni és szembesítést sem lehetett elrendelni, vallomásukkal szemben kétségek merülnek fel. Fenntartotta, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága által folytatott nyomozás törvénysértő volt, sem a lehallgatási anyagok, sem az előttük tett gyanúsítotti vallomások nem használhatók fel, az a tény, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség előtt az I. r., II. r. és IV. r. vádlottak fenntartották korábbi vallomásukat, a törvénysértés kiküszöbölésére nem alkalmas. Álláspontja szerint, ha a Központi Nyomozó Főügyészség azért nem vette át a nyomozást, mert VI.r. vádlottal szemben a megalapozott gyanú nem állt fenn a beismerő vallomások alapján, akkor ezek a bizonyítékok a bírósági eljárásban sem vezethetnek bűnösség megállapításához. Hivatkozott a Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf.48/
3. számú ítéletében foglaltakra, ahol a másodfokú bíróság kimondta, hogy a törvénysértő módon beszerzett bizonyíték nem használható fel és azt ki kell rekeszteni. A tényállás I. pontja esetében kiemelte, hogy VI. r. vádlott a költségvetési csalás elkövetéséről nem tudott. A minisztériumi tanúk előadták, hogy országgyűlési képviselőként a körzetének képviselete, lobbi tevékenység végzése megszokott, mely nem bűncselekmény, ellenkezőleg, politikai érdeke és kötelessége is. Napi szinten előfordul, hogy országgyűlési képviselők eljárnak pályázatok kiírása érdekében, ez nem jelenti azt, hogy a VI. r. vádlott tudott arról, hogy a vádlott társai a pályázatokat nem akarják megvalósítani. A tényállás II. pontja esetében pedig arra hivatkozott, hogy számtalan esetben előfordul, hogy úgy hivatkoznak VI.r. vádlottra, hogy ő nem is tud erről, ez történhetett ebben az esetben is. Az elsőfokú bíróság e tényállási pont esetében is megszegte indokolási kötelezettségét, ugyanis nem indokolta meg, hogy az átadott 5 millió forintot miért kellett visszaadni, ugyanis e körben az I. r. és II. r. vádlottak ellentétesen nyilatkoztak. III. r., V. r. és VI. r. vádlottak egybehangzó és következetes vallomást tettek, szemben az egymásnak is ellentmondóan nyilatkozó I-II. r. és IV. r. vádlottakkal. Az előkészület és kísérlet elhatárolása körében a BH2016.
4. számú eseti döntésre hivatkozott, ugyanis jelen ügyben a vádlottak a pályázatot ugyan benyújtották, de a számlákat még nem kellett beterjeszteniük, törvényi tényállási elemnek minősülő elkövetési magatartást ezzel tanúsítottak volna, ennek hiányában pedig a magatartás csak előkészület. Az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan és törvénysértő, a tényállás tévesen került megállapításra, ezért végindítványa elsődlegesen bűncselekmény, másodlagosan bizonyítottság hiányában VI. r. vádlott felmentésére, harmadlagosan pedig az ítélet hatályon kívül helyezésére irányult. A VII. r. vádlott védője a fellebbezés írásbeli indokolásában foglaltakat kiegészítette azzal, hogy az elsőfokú bíróság tévesen minősítette a tényállás I. pontjában fogalt cselekményt költségvetési csalás bűntette kísérletének. Az ügyészség által hivatkozott BH.2015.29., BH.2013.6., BH.2016.
5. és BH1990.
6. számú eseti döntések csalásra vonatkozóan fejtik ki azt, hogy a hitel igénylésekor a valótlan állítással az elkövetők tévedésbe ejtették a pénzintézetet, illetve a csalás esetében fejtik ki a kísérleti szak megkezdésére álláspontjukat. Az ügyészség által hivatkozott eseti döntések alapján teljes egészében az állapítható meg, hogy az elkövetési magatartás teljes kifejtése megtörtént, csak a kár nem következett be. Általánosságban egy pályázaton történt indulás során a kiírt pályázatra a pályázati útmutató alapján kitöltött pályázati adatlapot kell beadni. A pályázati adatlap elbírálása során kizárólag a pályázaton történő bejelentkezés alaki tartalma kerül vizsgálatra, nem történik érdemi vizsgálat és csak a befogadásról döntenek. Jelen ügyben a pályázati adatlap benyújtásának a szándéka az elkövetők részéről büntetőjogilag még nem releváns. I. r., II. r. és IV. r. vádlottak, mint ahogy vallomásukban is előadták, azzal a szándékkal nyújtották be a pályázatot, hogy azon induljanak, illetve, hogy a pályázaton nyert pénzből saját részre használjanak fel bizonyos összeget. A lefolytatott bizonyítás során az sem került minden kétséget kizáróan bizonyításra, hogy I. r., II. r. és IV. r. vádlottak a saját részre történő felhasználás alatt mit értettek, mint magánszemély költik el az összeget vagy az a szövetkezetnél marad és ezzel a szövetkezet gazdálkodik. Amennyiben a pályázat befogadásra kerül, abban az esetben további vizsgálatnak vetik alá a benyújtott pályázatot. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján azt lehet megállapítani, hogy a pályázati adatlap került benyújtásra, annak mellékletei nem. Ebben az esetben a pályázatot elbíráló minisztérium hiánypótlásra hívja fel a pályázót, rövid határidővel. Ebben az időszakban kerül sor a megvalósíthatósági tanulmány és a részletes költségvetés kidolgozására. Kiemelte, hogy VII. r. vádlott semmilyen költségvetést nem készített el, hanem a pályázati útmutatóban meghatározott százalékos arányokat közölte az ESZA előírásainak figyelembevételével, ezt a minisztériumban dolgozó tanúk vallomásai is alátámasztották. A pályázati adatlap
7. oldalán határozza meg a pályázatokra maximálisan rendelkezésre álló 500.000.000,- Ft összeget, amit a kiírás
8. oldala alapján 8-10 pályázó nyerhet el. A kitöltött és benyújtott projekt adatlap költségvetésre vonatkozó adatai: 2.5., 2.6., 2.
9. pontban kerültek megjelölésre a pályázati adatlapban a pályázatban elnyerni kívánt összege és %-os aránya. A pályázati adatlap pénzügyi ütemezését a 8.5.
10. tartalmazza, amely úgy határozza meg, hogy a pénzügyi ütemezésre vonatkozó adatokat a projekt adatlap
11. számú mellékletének költségütemezés - összesített elnevezésű munkalapján kell feltüntetni. Az 8.5.
12. tartalmazza a III.) pont alatt a támogatási konstrukció keretében igényelt támogatás összegét, amely: 49.999.933,- Ft, valamint %-os arányát, amely 100% és az összesen sorban ugyanezt a két bejegyzés került beírásra. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az állapítható meg, hogy a pályázati adatlap öt sorában a pályázatíró feltüntette a 49.999.933,- Ft összeget és három sorban feltüntette a 100%-os arányt, amely a pályázatban kiírt összegnek a felhasználására elkészített részletes költségvetésnek nem nevezhető. Álláspontja szerint a pályázati adatlap benyújtásával, amíg a nyertes pályázat esetén a támogatási szerződés nem került megkötésre, az elkövető részéről előkészületi szakban marad a cselekmény. Mindaddig, amíg nem nyújtja be az elszámolást és nem igényli az általa teljesítettek alapján a pályázaton megítélt összeget, a cselekmény nem minősül költségvetési csalás kísérletének. Ahhoz, hogy a pályázó a pályázati pénzhez hozzájusson, a pályázaton indulnia kell, nyertes pályázat esetén támogatási szerződést kell kötnie a pályáztatóval, majd csak ezt követően kerül olyan helyzetbe, hogy a fiktív elszámolással a pályázat során elnyert összeg részére történő megfizetését igényelheti. Amíg a pályázat során elnyert összeget fiktív igazolással nem igényli az elkövető, előkészületi szakban marad a cselekmény, mert a pályázati összeg lehívásának feltétele a pályázaton történő indulás és a támogatási szerződés megkötése. Az ítélet alapján nem tudjuk, hogy a pályázatot megnyerték volna-e, ezáltal támogatási szerződést kötöttek volna-e a pályázókkal, nem tudjuk, hogy bejelentették-e volna, hogy a pályázat során vállalt kötelezettségeiket teljesítették, azt sem tudjuk, hogy a támogatási összeget megigényelték volna-e és azt sem lehet megállapítani, hogyha meg is igénylik, azt felveszik-e. Jelen büntetőeljárásban a megalapozott gyanú közlése teljes egészében kizárttá tette, hogy az elkövetők önkéntes elállása vagy eredmény elhárítása miatt maradjon el a bűncselekmény eredményének a bekövetkezése. A megalapozott gyanú közlésétől a szándékuk már véglegessé vált függetlenül attól, hogy a teljes pályázat benyújtása és a támogatási szerződés megkötése, valamint a pályázati pénz lehívása között több hónapnak kellett volna eltelnie. Emiatt nem lehet megállapítani a büntethetőséget kizáró okot, mert a megalapozott gyanú szerint a cselekmény kísérleti szakba lépett, és ettől a pillanattól fogva, nincs helye önkéntes elállásnak. Álláspontja szerint elhamarkodott volt a megalapozott gyanú közlése az elkövetőkkel szemben. A vádlottak cselekménye nem került kísérleti szakba, csak előkészületet követtek el, amely a Btk.
13. § esetében nem büntetendő cselekmény. Az előkészület megállapíthatóságát támasztja alá
14. tanúnak az elsőfokú iratok
15. számú jegyzőkönyvben szereplő vallomása is. Fenntartotta a fellebbezés írásbeli indokolásában foglalt álláspontját, miszerint nincs olyan konkrét bizonyíték, amely bizonyítaná, hogy VII. r. vádlott megbeszélte volna I. r., II. r. és IV. r. vádlottakkal, hogy bűncselekmény elkövetéséhez fog segítséget nyújtani. Illetve utalt arra is, hogy az elsőfokú ítélet 9-
16. oldalon lévő tényállás pontosan nem határozza meg, hogy a VII. r. vádlott miben nyújtott segítséget, illetve amit megállapít a terhére - nevezetesen a költségvetés és kifogás elkészítésében nyújtott segítséget - az a rendelkezésre álló bizonyítékokkal ellentétes: - a projekt adatlap meghatározott pontjaiba került beírásra a pályázaton igényelt összeg, valamint %os arány, mely részletes költségvetésként nem értékelhető, így az sem állapítható meg, hogy mint bűnsegéd részt vett a bűncselekmény elkövetésében, mert nem volt feladata sem a költségvetés elkészítése, amely nem is készült el a pályázathoz, és nem került benyújtásra. - a kifogások elkészítésével kapcsolatban pedig arra utalt, hogy az az ítéleti megállapítás, miszerint VII. r. vádlott és
17. tanú az elutasítás ellen kifogásokat készítettek elő, iratellenes, ugyanis a 21929401-05147-01 közlési sorszámú lehallgatás anyag bizonyítja, hogy
18. tanú mondta el az általa felvázolt megoldást V.r. vádlottnak , és nem a VII. r. vádlott közölte vele a kifogás indokolását. A beszélgetésben 02.29 perckor közli VVII.r. vádlottal
19. tanú, hogy ő már közölte V.r. vádlottal, hogyan lehet a kifogást előterjeszteni, mely szerint sérült volt a CD, ezért nem látták az aláírást a benyújtott pályázati adatlapon. A nyomozati iratok III. kötet
20. oldalon található, VII.r. vádlott és V.r. vádlott között történt beszélgetéskor V. r. vádlott közölte a VII. r. vádlottal, hogy tud az elutasításokról, mert már megbeszélte 4 tanúval . Tehát VII. r. vádlott nem nyújtott segítséget
21. tanú részére a kifogás elkészítésében. A vallomásokban szereplő, a pályázaton igényelt összeg 10 %-os és 90 %-os megosztása a pályázat során felhasználható keretek változását jelentette, amely a pályázati felhívásban került megjelölésre és sok esetben változtatásra. A tanú 1vallomása bizonyítja, hogy a pályázati kiírás több alkalommal változott, egyrészt, hogy kiemelt pályázat lesz-e, másrészt a megadott keretösszegek tekintetében, hogy milyen területre, milyen százalékos összeget lehet elkölteni. Bizonyítást nyert, hogy a pályázat elsődlegesen a szövetkezetekre lett volna kiírva, úgymond kiemelt pályázat volt először, amely pontosan azt jelenti, hogy amely szervezet „ötletét” támogatják, akkor a pályázat kiemelt pályázat és az adott szervezet kapja meg a pályázat megvalósításához a támogatást. Később a kiemelt pályázat a döntéshozó döntése alapján nyílt pályázatként került kiírásra. Ezt bizonyítja a tanú 1vallomása, ellentétben I. r., II. r. és IV. r. vádlottak elgondolásával, amely szerint a pályázat azért kiemelt, mert közbenjártak miatta. Az elsőfokú bíróság VII. r. vádlott védekezésének cáfolataként hivatkozik
22. tanú és VII.r. vádlott közötti telefonbeszélgetésre, de abból csak kiragadott részeket értékelt. A lehallgatási anyag összességében történő értékelése esetén azt lehet megállapítani, hogy szakmailag és politikailag is felelősséget akar vállalni a gazdasági társaság a pályázat végrehajtásakor. Azon kijelentés, hogy „a pénzt olyan helyre csatornáznánk be, ahol könnyen hozzá tudunk mi magunk férni” nem VII. r. vádlott közlése. A beszélgetésben nem lehet megállapítani, hogy %. tanú ezt a kijelentést miért teszi, de mint gazdasági társaság vezetője nem csak a pályázat megírásában, hanem a végrehajtásában is szerepet vállalna a gazdasági társaság, amely további bevételhez juttatja a gazdasági társaságot. VII. r. vádlott bűnössége megállapításánál az ítélet hivatkozik I. r., II. r. és IV. r. vádlottak kijelentésére, ellenben e vádlottak vallomásaikban nem tesznek olyan kijelentést, hogy bármelyikük VII. r. vádlottal megbeszélte volna, hogy a bűncselekmény elkövetéséhez segítséget nyújtson, illetve a VII. r. vádlott nem tett olyan kijelentést, hogy ő ehhez segítséget nyújt. Cáfolja az ítélet megállapításait a tanúk kihallgatásáról felvett tárgyalási jegyzőkönyv, e körben részletesen idézte
23. tanú,
24. tanú,
25. tanú, 8 tanú,
26. tanú,
27. tanú tanúk vallomását, akik cáfolták, hogy a VII. r. vádlott segített a költségvetés elkészítésében, illetve igazolták, hogy a VII. r. vádlott nem tett olyan kijelentést, miszerint a végrehajtás fiktív lett volna. A büntetőeljárás során beszerezett bizonyítékok minden kétséget kizáróan nem igazolják, hogy VII. r. vádlott azért közölte több esetben pályázati pénzek felhasználásának százalékos arányát, hogy ezzel az ún. visszaosztás százalékos arányát közölje. A tanú 1vallomása alapján megállapítható, hogy a pályázat kiírása ideje alatt is folyamatosan változott, hogy kiemelt vagy nyílt pályázat kerül kiírásra, illetve magának a pályázatnak a tartalma, az elnyerhető összeg és annak felhasználásának százalékos aránya is. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján VII. r. vádlott a részletes költségvetést, a megvalósíthatósági tanulmányt nem készítette el, nem volt szándéka bűncselekmény elkövetéséhez segítséget nyújtani, ő a gazdasági társaság munkavállalója volt kizárólag, és havonta munkabért kapott a munkavégzéséért. Mindezekre tekintettel elsődleges indítványa VII. r. vádlott felmentésére irányult, másodlagos indítványként, amennyiben a másodfokú bíróság a bűnösségre vont következtetéssel egyetért, azt terjesztette elő, hogy az ítélőtábla az ügyészség fellebbezésének ne adjon helyt, ne súlyosítsa a VII. r. vádlott büntetését és vegye figyelembe az idő múlását, azt, hogy a bűncselekmény kísérleti szakban maradt, a bűnsegédi magatartást és azt, hogy egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. A vádlottak az ügy érdemében (saját védelmükben és az utolsó szó jogán) az alábbi nyilatkozatokat tették: - I. r. vádlott felszólalni nem kívánt. - II. r. vádlott indítványa arra irányult, hogy a másodfokú bíróság a pénzbüntetés összegét mérsékelje, illetve annak megfizetésére részletfizetést engedélyezzen. - III. r. vádlott indítványozta, hogy a másodfokú bíróság az ellene emelt vádak alól mentse fel. - V. r. vádlott az ügy érdemében történő felszólalásában továbbra is tagadta a bűnösségét. Kiemelte, hogy a …. Kft. ügyvezetője, 5 tanú is megerősítette tanúvallomásában, hogy önállóan dolgozott, de ez az ügy nem jutott el abba a stádiumba, hogy konkrétan mely csomagokban indulnak el, illetve azt is megerősítette a tanú, hogy nem kér vissza pénzt. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság ugyan azt állapította meg, hogy a közel 500 millió forintból 75 millió forint megszerzésére törekedtek, de ha a vallomásokban szereplő 10 %-ot vesszük figyelembe, az összeg akkor is csak 49 millió forint. A büntetés kiszabása körében utalt arra az alapelvre, miszerint nem szabad olyan büntetést adni, ami nem éri el a célját, a védőjéhez csatlakozva hivatkozott arra a tényre, hogy előzetes fogvatartásban töltött időt, illetve arra, hogy a jövőben pályázatírói tanácsadással nem kíván foglalkozni. - VI. r. vádlott ártatlannak vallotta magát mindkét vádpontban. Kiemelte, hogy I. r., II. r. és IV. r. vádlottak vallomásai számos ellentmondást tartalmaznak, a visszaosztás tekintetében egyszer 50 %-ot, egyszer 90 % -ot vallottak. Bizonyítást nyert az is, hogy e vádlottak mit értettek félre, ugyanis a pályázati eljárásban a 10 %-ot az eszközökre lehetett fordítani, a 90 %-ot pedig szolgáltatásra, ezt végig vagy félreértésből, vagy szándékosan keverték. Az I. r., a II. r. és a IV. r. vádlottak szakmai tévedését, félreértését, hozzá nem értését igazolják a telefonbeszélgetések, amik alapján egyértelmű, hogy nincs jártasságuk a pályázatok világában, nem értenek hozzá. A pályázati és a minisztériumi munkatársak és azok az alvállalkozó szövetkezeti tagok, akik készültek ennek a pályázatnak a megvalósítására, elmondták, hogy az megvalósítható lett volna, de ha mégsem, akkor is nem költségvetési forrásokat, nem Európai Uniós pályázati forrásokat, hanem a saját pénzüket kockáztatták volna. A visszaosztást cáfolja az is, hogy a benyújtandó pályázatok kidolgozása nem volt még abban a fázisban, hogy abból kiolvasható lett volna bármilyen visszaosztás vagy túlszámlázás. A visszaosztást a tanúk is tagadták, a szövetkezeti vezetők vallomásai szerint ők sem voltak tisztában semmiféle visszaosztással, a szolgáltatásokra fordítható összegek tekintetében elkezdődtek a piac felmérései is. Ha a szövetkezetek részéről bárkinek valóban az lett volna a szándéka, hogy a pályázati kiírásokban foglaltakat nem valósítják meg, a bizonyítási eljárás során nem sikerült a vádnak bizonyítania, hogy neki erről tudomása volt. A tanúvallomások megerősítették, hogy semmi szokatlan nincs abban, hogy egy országgyűlési képviselő kapcsolatot tart a minisztériumi dolgozókkal és próbál lobbizni munkahely teremtő, vagy megtartó pályázatok érdekében. Kiemelte, hogy őt a vádlott társak keresték meg, hogy segítsen munkahelyet teremtő megoldásokat kitalálni, munkahelyeket megtartani, megvalósítani, az ő általuk gondozott, már meglévő szövetkezeteknek, és az abban dolgozó emberek számára. Ellenőrizhető bármikor, hogy neki nincsenek szövetkezeti kapcsolatai. Álláspontja szerint a beismerő vallomás egyfajta „alku” része volt, hiszen a kezdetben tagadó I. r., II. r. és IV. r. vádlottak a beismerő vallomást követően szabadultak, az ügyészség a büntetés kiszabása körében kedvező indítvánnyal élt és a bíróság is kedvező ítéletet hozott velük szemben. Ezt alátámasztotta
28. tanú tanú vallomása is. Ugyanakkor kiemelte, hogy e három vádlott végig az eljárás során nem vallotta magát bűnösnek, tehát csak a szabadulásuk és a kedvező ítélet érdekében tettek beismerő vallomást. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság kizárólag az ellentmondásos beismerő vallomásokat fogadta el és az ellentmondásokat nem oldotta fel. Mivel a bíróságon az I-II. r. és IV. r. vádlottak nem tettek vallomást, sem kérdésekkel, sem szembesítéssel nem lehetett az ellentmondásokat tisztázni. Az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta az alvállalkozók, a minisztériumi dolgozók egybefüggő vallomásait, melyek az általuk előadottakat támasztották alá. A tényállás II. pontja tekintetében hangsúlyozta, hogy nem kért, nem kapott senkitől, nem adott tovább senkinek sem 5 millió, sem 10 millió forintot, semmilyen formában és semmilyen célból. I. r., II. r. és IV. r. vádlottak beismerő vallomása az 5 millió forint minden részletéről súlyos ellentmondásokkal van tele, melyek nem megmagyarázhatók. A lehallgatás anyaga is alátámasztja, hogy ehhez a pénzhez nincs köze, ugyanis kiderül, hogy azt a III. r. vádlott maga kérte munkadíjként, illetve az is, hogy kölcsön adta III. r. vádlottnak az 5 millió forintot. Nem követhető ennek az összegnek a sorsa. A beszélgetésekben nem említik a nevét és azok tartalmából sem lehet arra következtetést vonni, hogy az a pénz hozzá került volna. Nem volt szándékában bűncselekményt elkövetni, és nem is tudott arról, hogy másnak szándékában állt volna. Mindezekre tekintettel mindkét vádpontban a felmentét kérte. - VII. r. vádlott írásbeli beadványában fenntartotta, hogy bűncselekményt nem követett el és ahhoz nem nyújtott segítséget sem. Kizárólag a munkáját végezte, a pályázati kiírásban változtatott százalékos keretszámokat ismertette a jelenlévőkkel, költségvetést nem készített.
29. tanú részére sem nyújtott segítséget a kifogások előterjesztésében. A hanganyag és a rendelkezésre álló vallomások alapján is megállapítható, hogy
30. tanú mondta el V.r. vádlottnak, hogy a kifogásba azt akarja írni, hogy a CD hibája miatt nem lehetett látni az aláírást. Hangsúlyozta, hogy nem tudott arról, hogy a szövetkezeteknek milyen célja van a pályázattal kapcsolatban. Kérte figyelembe venni az ítélet meghozatalakor, hogy
31. április 4-én gyermeke született, a fellebbezéséhez csatolta a születési anyakönyvi kivonat másolatát. A fellebbezések az alábbi eredményre vezettek. A másodfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott ítéletet a Be.
32. §

(1)bekezdés alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. A felülbírálat a Be. 590. §

(2)bekezdés alapján kiterjedt az ítélet megalapozottságára, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezésre, az indokolás helyességére és arra is, hogy az elsőfokú eljárásban sérelem nélkül érvényesültek-e az eljárási szabályok. A másodfokú bíróság figyelemmel volt arra is, hogy

1. július
2. napjától új eljárási törvény (Be.) lépett hatályba a korábban hatályban volt
3. évi XIX. törvény helyett. Az eljárási cselekmények törvényes voltát azonban a foganatosításuk idején hatályban lévő normák alapján kell elbírálni (EBH2008.1757.), a Be.
4. §

(1)bekezdés is kimondja, hogy Be. hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásban az ezt megelőzően, a korábbi jogszabály szerint végzett eljárási cselekmény akkor is érvényes, ha ezt a törvény másként szabályozza. Az ítélőtábla a törvényszék eljárásának törvényességét ennek megfelelően vizsgálta. Kétségtelen, hogy a vádlottak terhére rótt költségvetési csalás bűntette a Be. 10. §

(1)bekezdés 3/f) pont értelmében gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmények minősül, mely ügyben a Be. 13. §

(3)bekezdése három hivatásos bíróból álló tanács eljárását írja elő. Azonban a Be. 868. §

(2)bekezdése alapján az eljárást - a

(3)bekezdésben szabályozott kivétellel - a korábbi jogszabály szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező és a korábbi jogszabályban meghatározott összetételű bíróság folytatja le, ha az ügy e törvény hatálybalépése előtt a bírósághoz érkezett. A jelen ügyben a vádirat benyújtására 2017. április 26. napján, tehát a régi Be. hatálya alatt került sor. A Be. 868. §

(3)bekezdésben írt kivétel pedig csak akkor alkalmazandó, ha az új törvény szerint a bíróságnak már egyesbíróként kellene eljárnia, ez esetben kell csak áttérni az új Be. szerinti összetételre. Ha a bíróság a korábbi jogszabály alapján a törvény erejénél fogva járt el egy hivatásos bíróból és két ülnökből álló tanácsban és e törvény alapján egyesbíró jár el, e törvény hatálybalépése után a továbbiakban egyesbíróként jár el. Jelen esetben azonban az új eljárási törvény három hivatásos bíróból álló tanács összetételét írja elő az ilyen jellegű ügyekre, ezért a régi Be. hatálya alatti vádemelésre indult ügyben a korábbi jogszabályban meghatározott összetételű – egy hivatásos bíróból és két ülnökből álló – tanácsnak kellett eljárnia. A felülbírálat eredményeként az ítélőtábla azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a részletes, minden körülményre kiterjedő bizonyítási eljárást - a IV. r. vádlottat érintő, alább részletezett kivételtől eltekintve - a perrendi szabályokat betartva folytatta le. A tárgyaláson vádlottak és védőik jelen voltak, tárgyalás tartására olyan személy távollétében, akinek a jelenléte kötelező lett volna, nem került sor. A törvényszék a bizonyítási eljárás során ügyfelderítési kötelezettségnek eleget tett, a tényállás alapos és hiánytalan felderítése érdekében a bizonyítási eljárás során kihallgatta az ügyészség által indítványozott tanúkat, illetve a védelem bizonyítási indítványainak is helyt adott. Nem sérültek a bizonyítás törvényességével kapcsolatos előírások, a vádlottak és a tanúk figyelmeztetése törvényes volt, az arra adott válaszok a jegyzőkönyvekben rögzítésre kerültek. Az elsőfokú bíróság ismertette mindazokat az okirati bizonyítékokat, amelyek az ügy eldöntése szempontjából releváns adatokat tartalmaznak. Az I. r. és a IV. r. vádlottak hozzátartozóit: 11. tanú és 12. tanú tanúkat figyelmeztette az 1998. évi XIX. törvény 82. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pontban foglalt mentességi jogukra, e két tanú az 1998. évi XIX. törvény 82. §

(1)bekezdés a) pont alapján - hasonlóan mint a nyomozás során - mentességi jogával élt. Az elsőfokú bíróság tanúként idézte 13. tanút, aki az 1998. évi XIX. törvény 82. §

(1)bekezdés c) pont alapján megtagadta a vallomástételt, mivel IV. r. vádlott a titoktatás alól felmentést nem adott részére (

1. számú jegyzőkönyv utolsó oldal és
2. számú jegyzőkönyv
3. oldal). Az elsőfokú bíróság az
4. évi XIX. törvény
5. §

(3)bekezdés alapján helyesen eljárva megállapította, hogy e tanúk a vallomástételt jogosan tagadták meg. Az 1998. évi XIX. törvény 296. §

(2)bekezdés a) pont alapján az ügyész, a vádlottak és a védők egybehangzó indítványára

1. tanú tanú vallomását felolvasta, mert a tanú tárgyaláson történő kihallgatását nem tartotta szükségesnek és azt a felek sem indítványozták. IV. r. vádlott esetében abszolút eljárási szabálysértésként értékelendő, hogy az elsőfokú bíróság nem észlelte, hogy a társtettesként elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete tekintetében res iudicata miatt a Be.
2. §

(3)bekezdés értelmében a büntetőeljárásnak akadálya van és a megindult büntetőeljárást meg kell szüntetni, mert az elkövető cselekményét már jogerősen elbírálták. A res iudicata az elsőfokú eljárásban a Be. 492. §

(1)bekezdés d) pont, illetve a Be. 567. §

(1)bekezdés b) pont alapján eljárást megszüntető ok, a Be. 567. §

(3)bekezdés azt is kimondja, hogy a Be. 567. §

(1)–

(2)bekezdésben meghatározott ok észlelésekor a bíróság nyomban megszünteti az eljárást. Másodfokú eljárásban a res iudicata a Be. 607. §

(1)bekezdés értelmében abszolút eljárási szabálysértés okából történő hatályon kívül helyezést és egyben eljárást megszüntető ok, a Be. 607. §

(3)bekezdés értelmében azonban, ha az elsőfokú bíróság ítélete több bűncselekményről rendelkezett, a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének csak azon bűncselekményre vonatkozó rendelkezéséről határoz a Be. 607. §

(1)bekezdés szerint, amelyet a hatályon kívül helyezés oka érint. A költségvetési csalás

1. január
2. napján hatályba lépett tényállásának törvénybe iktatásával a jogalkotói akarat az volt, hogy valamennyi, költségvetést károsító magatartás – függetlenül attól, hogy azt különböző adó- és járuléknemekre követték-e el – törvényi egységet képezzen. A különböző költségvetésekben és eltérő adónemekben okozott vagyoni hátrány vonatkozásában is törvényi egység keletkezik. Törvényi egységet képeznek a Btk.
3. §

(1)bekezdés a),

1. b)és
2. c)pontjába ütköző cselekmények és a magatartásokkal külön-külön okozott vagyoni hátrány összegzett mértékéhez igazodóan minősül a cselekmény a Btk. 396. §

(2)-

(5)bekezdés szerint. A Btk. 396. §

(8)bekezdésére figyelemmel a költségvetési csalás esetén a vádemelés időpontja zárja le a bűncselekmény-egységet, így valamennyi, az addig eltelt időszakban megvalósult tényállásszerű cselekmények a törvényi egység körébe tartoznak (BH2018.162., BH2015.296., EBH2019.B.6.), azonban törvényi egységet csak törvényi tényálláson belüli magatartás, azaz tettesi cselekmény teremt (BH2015.178.) A Kecskeméti Járásbíróság előtt a 29.Bpk.539/

1. számú ügyében a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség
2. július
3. napján érkezett B.2388/2017/
4. számú vádirata alapján indult az eljárás. A Kecskeméti Járásbíróság a
5. július
6. napján kelt és
7. augusztus
8. napján jogerős 29.Bpk.539/2018/
9. számú végzéssel költségvetési csalás bűntette [Btk.
10. §

(1)bekezdés a) pont és

(2)bekezdés a) pont], folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásnak vétsége [Btk.

1. §], bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette [Btk.
2. §

(1)bekezdés a) pont és

(2)bekezdésének a) pont] és bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásnak vétsége [Btk.

1. §] miatt halmazati büntetésül 200 napi tétel, egy napi tétel összege 1.500.- forint, összesen 300.000.- forint pénzbüntetést szabott ki vele szemben az alábbi tényállás alapján: „T. A. I. r. vádlott…... szám alatti székhellyel egyéni vállalkozói tevékenységezett végzett
2. évben. II. r. vádlott szintén egyéni vállalkozóként dolgozott, bejelentett főtevékenysége zöldségféle, dinnye, gyökér, gumós növény termesztése volt. Egyéni vállalkozói tevékenységét
3. szeptember
4. napján kezdte meg, székhelye ……. szám alatt volt. Mind T. A. I. r. vádlott, mind II. r. vádlott az általános forgalmi adó elszámolása gyakoriságát tekintve
5. évben negyedévente volt kötelezett bevallás benyújtására, bevallásaikat a NAV BácsKiskun Megyei Adóigazgatóságához nyújtották be, Kecskemétre. T. A. I. r. vádlott
6. II. negyedévi áfa bevallása - önrevíziót követően -
7. szeptember
8. napján, míg
9. III. negyedévi áfa bevallása - önrevíziót követően -
10. február
11. napján került benyújtásra. II. r. vádlott
12. III. negyedévi áfa bevallása és
13. IV. negyedévi áfa bevallása - egyaránt önrevíziót követően –
14. december
15. napján került benyújtásra. T. A. I. r. vádlott a
16. III. negyedévi áfa bevallásában levonásba helyezte II. r. vádlott által egyéni vállalkozóként kiállított három, összesen 2.338.583.- forint nettó, 2.970.000.- forint bruttó értékű és 631.417.- forint áfa tartalmú számla általános forgalmi adó tartalmát. A számlákon szereplő laskagombák értékesítése nem történt meg, II. r. vádlott a számlák kibocsátásának időpontjában laskagomba termesztést már nem végzett A számlák valótlan tartalmúak, azok után általános forgalmi adó levonási jog nem lett volna érvényesíthető. T. A. I. r. vádlott ezen cselekményével megsértette az általános forgalmi adóról szóló
17. évi CXXVII. törvény
18. §

(1)bekezdésében, valamint a

1. § a) pontjában, valamint a
2. §

(1)bekezdésnek a) pontjában foglaltakat. II. r. vádlott a

1. III. és IV. negyedévi áfa bevallásában levonásba helyezte a T. A. I. r. vádlott által egyéni vállalkozóként kiállított nyolc darab, összesen 7.148.604.- forint nettó, 9.078.725.forint bruttó értékű és 1.930.121.- forint áfa tartalmú számlák általános forgalmi adó tartalmát. A számlákon szereplő gazdasági események azonban a felek között nem valósultak meg, a számlákon szereplő termékek értékesítésére nem került sor, a számlák valótlan tartalmúak, azok után általános forgalmi adó levonási jog nem lett volna érvényesíthető. II. r. vádlott ezen cselekményével megsértette az általános forgalmi adóról szóló
2. évi CXXVII. törvény
3. §

(1)bekezdésében, valamint a

1. § a) pontjában, valamint a
2. §

(1)bekezdésnek a) pontjában foglaltakat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatósága

1. április
2. napján meghozott határozatával II.r. vádlottal szemben 926.000.- forint adóhiányt állapított meg, a következő időszakra átvihető követelés összegét 1.319.000.- forinttal csökkentette, valamint kötelezte a 926.000.- forint adóhiány és az utána kiszabott 463.000.- forint adóbírság, valamint 81.000.- forint késedelmi pótlék megfizetésére. T. A. I. r. vádlott cselekményeivel tettesként
3. II. negyedévében 1.152.360.- forint,
4. III. negyedévében 631.417.- forint, mindösszesen 1.783.777.- forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek általános forgalmi adó adónemben, amelyhez
5. III. negyedéve vonatkozásában II. r. vádlott az összesen 631.417.- forint áfa tartalmú fiktív számlák kibocsátásával, bevallásban történő szerepeltetésük lehetővé tételével szándékosan segítséget nyújtott. T. A. I. r. vádlott az általa okozott vagyoni hátrányból
6. május
7. napján 200.000.- forintot megtérített a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi letéti számlájára történő megfizetéssel. II. r. vádlott cselekményével tettesként
8. III. és IV. negyedéve vonatkozásában 1.930.121.forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek általános forgalmi adó adónemben, amelyből
9. május
10. napján 1.000.000.- forintot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi letéti számlájára történő megfizetéssel megtérített.” A jelen eljárásban vád tárgyává tett IV. r. vádlott által társtettesként elkövetett költségvetési csalás bűntette kísérleteként értékelt magatartás elkövetési ideje
11. december
12. napja. A Kecskeméti Járásbíróság által elbírált, IV. r. vádlott által tettesként megvalósított költségvetési csalásként értékelt cselekmény és a jelen ügyben vád tárgyává tett, társtettesként elkövetett költségvetési csalás törvényi egységet alkotnak, ugyanis az ekként értékelendő bűncselekmény tényállását a Kecskeméti Járásbíróság által jogerősen elbírált cselekmény miatti vádemelés időpontja – mely
13. július
14. napja – zárja le, a jelen ügyben vád tárgyává tett magatartás elkövetési ideje pedig ezen időpont előtti. A Kecskeméti Járásbíróság végzése
15. augusztus
16. napján jogerőre emelkedett, így IV. r. vádlott tekintetében bűncselekményegység okán ítélt dolgot képez a jelen eljárásban terhére rótt társtettesként elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete esetében. A jogerősen elbírált cselekmény miatt ugyanazon terhelttel szemben a többszöri eljárás tilalma folytán újabb büntetőeljárás nem indulhat, tehát újabb vádemelésre nem kerülhet sor olyan részcselekmény miatt, amely a már elbírált bűncselekmény egységébe tartozik, de nem képezte a jogerős határozatban megállapított tényállás részét. Ebben az esetben rendkívüli jogorvoslati eljárásnak, a Be.
17. §

(1)bekezdésének

1. a)pont
2. ab)alpont alapján perújításnak lehet helye, ahol az eljárás tárgya már nem a vád, hanem a jogerős bírósági ítélet (6/2009. Büntető jogegységi határozat). Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla IV. r. vádlott esetében az ítéletnek a társtettesként elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletére [Btk. 396. §

(1)bekezdés a) pont,

(5)bekezdés b) pont] vonatkozó rendelkezését a Be. 607. §

(1)és

(3)bekezdés hatályon kívül helyezte és az emiatt vele szemben