EBH.2017.B.5. – Kúria

(1)és

(2)bek.]. II. A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a Bv.tv. 55. §

(1)bekezdésében meghatározott feltételek alapján történő kizárásáról a büntetés-végrehajtási intézet által tett előterjesztés alapján – a szabadságvesztés foganatba vételekor – a büntetés-végrehajtási bíró dönt. Az elítélt kérelmére utólag a Be. XXIX. Fejezetében foglaltak alapján folytatja le az

1. § szerinti eljárásokat, ha határozatában nem a törvénynek megfelelően rendelkezett. A Be. szerint a különleges eljárások során az a bíróság jár el, amelyik az alapügyben első fokon ügydöntő határozatot hozott. Mivel a Bv.tv. aBe. XXIX. Fejezetére utal, függetlenül attól, hogy a büntetés-végrehajtási bíró határozata nem ügydöntő, az utólagos büntetés-végrehajtási bírói eljárásokra annak a bíróságnak a büntetés-végrehajtási bírája lesz illetékes, aki a különleges eljárást megelőzően a büntetés-végrehajtási ügyben jogerős határozatot hozott [Bv.tv.
2. §

(1)bek., 71. §

(1)bek., Bv.tv. 87. §

(1)bek., Be. 555. §

(2)bek. b) pont]. [1] A városi bíróság – miután a terhelt a nyomozás során ismeretlen helyre távozott – a terhelt távollétében lefolytatott eljárás keretében

1. szeptember
2. napján meghozott és
3. október
4. napján jogerős ítéletével bűnösnek mondta ki különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntettében [
5. évi IV. tv.
6. §

(1)bek.,

(6)bek. a) pont] és lőszerrel, lőfegyverrel visszaélés bűntettében [1978. évi IV. tv. 263/A. §

(1)bek. b) pont]; ezért halmazati büntetésül hét év börtönbüntetésre és a közügyektől hét év eltiltásra ítélte. Rendelkezett a lefoglalt bűnjelről és a bűnügyi költség viseléséről. [2] Az S. Megyei Bíróság büntetés-végrehajtási bírája a büntetés letöltésére vonatkozó felhívást mellőzve 2003. november 4. napján az 1979. évi 11. tvr. (Bv. tvr.) 6/A. §

(1)bekezdés d) pontja alapján elfogatóparancsot bocsátott ki a terhelttel szemben, akit a rendőrség az elfogatóparancs alapján

1. augusztus
2. napján elfogott és előállított az F.-i Büntetésvégrehajtási Intézetbe. [3] Az F.-i Bíróság büntetés-végrehajtási bírája a
3. szeptember
4. napján meghozott és ugyanezen a napon jogerős végzésével megállapította, hogy a terhelt a városi bíróság ítéletével kiszabott hét év börtönbüntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. [4] A végzés indokolása szerint a terhelt megsértette a Be.
5. §

(5)bekezdésében foglalt kötelezettségét, mivel lakóhelyének, illetve tartózkodási helyének címét és annak megváltozását az elköltözés utáni három munkanapon belül nem jelentette be a vele szemben eljárást folytató hatóságnál, annak ellenére, hogy az ellene folyó eljárásról tudomással bírt, így a büntetés letöltését önhibájából nem kezdte meg; ezért az 1978. évi IV. törvény 47. §

(4)bekezdés e) pontjára figyelemmel nem bocsátható feltételes szabadságra. [5] A szabadságvesztést az Sz.-i Büntetés-végrehajtási Intézetben töltő terhelt

1. január
2. napján a feltételes szabadságra bocsátás kizártságát megállapító végzés utólagos megváltoztatását kérelmezte. [6] A kérelem alapján az Sz.-i Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája járt el, és a
3. június
4. napján kelt végzésével a terhelt indítványát elutasította. [7] Határozatát azzal indokolta, hogy nem merült fel olyan új körülmény, amely a korábbi büntetés-végrehajtási bírói határozat megváltoztatására alapot adna, a
5. évi CCXL. törvény (Bv.tv.)
6. §

(1)bekezdésére figyelemmel – miután a terhelt a szabadságvesztés letöltését önhibájából nem kezdte meg – nem tévedett a korábban eljárt büntetés-végrehajtási bíró, amikor a feltételes szabadság kedvezményéből a terheltet kizárta. [8] A terhelt fellebbezése alapján másodfokon eljáró Sz.-i Törvényszék a

1. július
2. napján meghozott végzésével a büntetés-végrehajtási bíró határozatát helybenhagyta. [9] A terhelt
3. február 29-én az Sz.-i Törvényszékhez újabb kérelmet terjesztett elő a feltételes szabadságból történő kizárásának megváltoztatása érdekében. [10] A törvényszék büntetés-végrehajtási bírája azonban az elítélt beadványát ismételt utólagos büntetés-végrehajtási eljárás iránti kérelemként értékelte, és a Bv.tv.
4. §

(2)bekezdése alapján a határozat hozatalát mellőzte. [11] A legfőbb ügyész az F.-i Bíróságnak a feltételes szabadság kizártságát kimonó határozata, valamint az Sz.-i Törvényszéknek a terhelt kérelmét elutasító elsőfokú, és az ezt helybenhagyó másodfokú végzése ellen jogorvoslati indítványt terjesztett elő a törvényesség érdekében. [12] Abban kifejtette, hogy a terhelt a vele szemben jogerősen kiszabott szabadságvesztés letöltésének megkezdésére felhívást nem kapott, ily módon az nem is tartalmazhatta az 1978. évi IV. törvény 47. §

(4)bekezdésének –

1. augusztus
2. napján hatályba lépő – e) pontjában meghatározott jogkövetkezmény alkalmazásához megkívánt figyelmeztetést, miután a törvény e felhívással kapcsolatos rendelkezése is csak
3. augusztus
4. napján lépett hatályba. [13] Mivel a terhelt a szabadságvesztést kiszabó ügydöntő határozatról, illetve a kiszabott büntetés megkezdésére vonatkozó kötelezettségéről nem tudott, és így a feltételes szabadság kizártságának megállapításához szükséges önhiba terhére nem állapítható meg, álláspontja szerint a 2/
5. BJE határozatra is tekintettel a terhelttel szemben az
6. évi IV. törvény
7. §

(4)bekezdés e) pontja alkalmazásának nem volt helye. [14] Ezért arra tett indítványt, hogy a Kúria a törvénysértés megállapítása mellett az Sz.-i Törvényszék végzéseit helyezze hatályon kívül, az F.-i Bíróság végzését pedig változtassa meg, és állapítsa meg, hogy a terhelt a városi bíróság ítéletével kiszabott szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátható. [15] Az indítványra tett észrevételében a terhelt ugyanezt kérte. [16] Miután a jogerős határozatok rendes és más rendkívüli jogorvoslattal nem támadhatók, a Kúria a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslati indítvány alapján a jogorvoslati eljárást lefolytatta. [17] A nyilvános ülésen a legfőbb ügyész képviselője az indítványt fenntartotta és ahhoz a terhelt védője is csatlakozott. [18] A jogorvoslati indítvány megalapozott. [19] Az 1978. évi IV. törvény 47. §

(4)bekezdés e) pontja szerint nem bocsátható feltételes szabadságra, aki a szabadságvesztés letöltését önhibájából nem kezdte meg. Ezt a rendelkezést azonban a 2009. évi LXXX. törvény 9. §

(2)bekezdése

1. augusztus
2. napjával kezdődő hatállyal iktatta be a törvénybe. [20] Ugyanekkor kezdődő hatállyal tartalmazta a Bv. tvr.
3. §

(1)bekezdése azt a rendelkezést, amely szerint akkor, ha az elítélt a szabadságvesztés letöltését határidőben nem kezdte meg, a szabadságvesztés foganatba vételekor a büntetés-végrehajtási intézet előterjesztést tesz a büntetés-végrehajtási bírónak az 1978. évi IV. törvény 47. §

(4)bekezdés e) pontjában meghatározott feltételek megállapítása céljából. [21] Azonban a visszaható hatályú jogalkotás és jogalkalmazás tilalmára, tételesen pedig az 1978. évi IV. törvény 2. §-ára figyelemmel a 47. §

(4)bekezdés e) pontja csak a hatálybalépésétől (

1. augusztus
2. napjától) kezdődően volt alkalmazható. [22] Ahogy azt a Legfelsőbb Bíróság 2/
3. BJE határozata kimondta: az
4. évi IV. törvény
5. §

(4)bekezdés e) pontja alkalmazhatóságának anyagi jogi feltétele az, hogy az önhiba tanúsítása

1. augusztus 9-ét követően valósuljon meg; azaz a szabadságvesztést kiszabó ítélet jogerőre emelkedésének nincs jelentősége, annak azonban igen, hogy a jogerőre emelkedett ítéletben kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére szóló felhívás mikor kelt; amennyiben
2. augusztus 9-ét követően és a szabadságvesztés letöltését a felhívás alapján az elítélt önhibájából nem kezdte meg, az elítéltet ki kell zárni a kedvezményből. [23] Így az F.-i Bíróság a végzésének meghozatalakor hatályos
3. évi IV. törvény
4. §-ára – azaz a visszamenőleges hatály tilalmára – és a jogegységi döntésre tekintettel önmagában is törvénysértően alkalmazta visszamenőleges – 2003-ra visszanyúló – hatállyal a törvény
5. §

(4)bekezdés e) pontját a terhelttel szemben. [24] Emellett a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet – ugyancsak 2009. augusztus 9. napjával kezdődő hatállyal beiktatott – 23. §-ának

(3)bekezdése előírta, hogy a büntetésvégrehajtási bírónak a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére vonatkozó felhívása tartalmazza a tájékoztatást arról, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, aki a szabadságvesztés letöltését önhibájából nem kezdte meg. [25] Erre is tekintettel a Kúria 82. BK véleménye szerint az 1978. évi IV. törvény. 47. §

(4)bekezdés e) pontja csak azokban az esetekben alkalmazható, amikor a szabadságvesztés letöltésére vonatkozó bírósági felhívás tartalmazza azt a tájékoztatást, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, aki a szabadságvesztés letöltését önhibájából nem kezdte meg. [26] Ezt az álláspontot az idézett jogegységi döntés is osztotta – utalva a kollégiumi véleményre is –, kimondva, hogy az 1978. évi IV. törvény 47. §

(4)bekezdésének e) pontja szerinti hátrányos jogkövetkezmény csak akkor alkalmazható a terhelttel szemben, ha az elítélt szabadságvesztés letöltésére vonatkozó bírósági felhívása tartalmazza ezt a tájékoztatást. [27] Így annak ellenére, hogy az adott ügyben a feltételes szabadság kizártságát kimondó határozat meghozatalára az 1978. évi IV. törvény 47. §

(4)bekezdés e) pontja szerinti rendelkezés hatályba lépése után került sor, annak alkalmazása akkor sem lett volna törvényes, ha a büntetés-végrehajtási bíró nem elfogatóparancsot, hanem a büntetés letöltésének megkezdésére vonatkozó felhívást bocsátott volna ki a terhelttel szemben 2003ban, miután az nem tartalmazhatta volna a tájékoztatást a mulasztás következményeiről. [28] Mindez irányadó a jelenleg hatályos jogszabályi környezetben is. Bár a hatályos Btk. nem tartalmaz az 1978. évi IV. törvény 47. §

(4)bekezdés e) pontjával egyező rendelkezést, azonban a Bv.tv. igen; a 87. §

(1)bekezdése szerint az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből ki kell zárni, ha a határozott ideig tartó szabadságvesztés letöltését önhibájából határidőben nem kezdte meg, a

(2)bekezdés pedig előírja, hogy az elítéltet erre a következményre a szabadságvesztés megkezdésére kiadott felhívásban, halasztás engedélyezése esetén a határozatban figyelmeztetni kell. [29] Így a Bv.tv. ezen – az 1978. évi IV. törvény 47. §

(4)bekezdés e) pontjával azonos – rendelkezéseire tekintettel továbbra is irányadó az idézett jogegységi határozat és kollégiumi vélemény. [30] Miután az F.-i Bíróság büntetés-végrehajtási bírája törvénysértően zárta ki a terheltet az S.-i Városi Bíróság ítéletével kiszabott hét év börtönbüntetés kapcsán a feltételes szabadság kedvezményéből és erre tekintettel az Sz.-i Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája törvénysértően utasította el a terheltnek a korábbi határozat megváltoztatására vonatkozó indítványát, miként jogszabálysértően került sor a másodfokú bíróság részéről a végzés helybenhagyására is, a Kúria ezt megállapítva a Be.

1. §-a alapján a Sz.-i Törvényszék végzéseit hatályon kívül helyezte, és az F.-i Bíróságnak az F.-i Büntetés-végrehajtási Intézet előterjesztésére meghozott végzését megváltoztatva megállapította, hogy a terhelt e büntetésből feltételes szabadságra bocsátható. [31] A jogorvoslati eljárásban felmerült bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezés a Be.
2. §-án alapul. [32] Emellett – a legfőbb ügyész indítványában kifejtettekkel egyetértve – felhívja a Kúria a figyelmet a következőkre is: [33] A Bv.tv.
3. §-ának

(1)bekezdés írja elő azt, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a 87. §

(1)bekezdésében meghatározott feltételek alapján történő kizárására a büntetés-végrehajtási intézet tesz előterjesztést – a szabadságvesztés foganatba vételekor – a büntetés-végrehajtási bíróhoz, amelyről a

(2)bekezdés szerint a büntetés-végrehajtási bíró az előterjesztés érkezésétől számított tizenöt napon belül dönt. Ugyanakkor a törvénynek az utólagos büntetés-végrehajtási bírói eljárásra vonatkozó – az Sz.-i Törvényszék határozataiban is felhívott – 71. §

(1)bekezdése szerint az elítélt kérelmére utólag a Be. XXIX. Fejezetében foglaltak alapján folytatja le az 52-

1. § szerinti eljárásokat, ha határozatában nem a törvénynek megfelelően rendelkezett. [34] A Be. felhívott fejezetében az
2. §

(2)bekezdés b) pontja szerint a különleges eljárások során az a bíróság jár el, amelyik az alapügyben első fokon ügydöntő határozatot hozott. [35] Mivel a Be. XXIX. Fejezetére utalt a Bv.tv., függetlenül attól, hogy a büntetés-végrehajtási bíró határozata nem ügydöntő, az utólagos büntetés-végrehajtási bírói eljárásokra a Be. 555. §

(2)bekezdés b) pontja az irányadó, így arra annak a bíróságnak a büntetés-végrehajtási bírája lesz illetékes, aki a különleges eljárást megelőzően a feltételes szabadság kizárásáról jogerős határozatot hozott. [36] Erre tekintettel az utólagos büntetés-végrehajtási bírói eljárásra nem a Sz.-i Törvényszék, hanem az F.-i Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája lett volna illetékes. (Kúria Bt. I. 1432/2016.)