Nem felel meg a törvénynek, ha a munkáltató az azonos munkakörben foglalkoztatott munkavállalóknál – az elvégzett munka természetében, minőségében, mennyiségében, a munkakörülményekben, erőfeszítésben, felelősségben fennálló azonosság mellett – eltérő bérezést alkalmaz [
- évi XXII. tv. - régi Mt. - 142/A. §]. A felperes a keresetében kérte a rendes felmondás jogellenességének megállapítását – hivatkozva arra, hogy az alperes a munkabérét illetően hátrányosan munkakörben dolgozó megkülönböztette férfi műszakvezető kollégáihoz úszómester képest –, T. L. átlagkeresetéhez viszonyítottan munkabér-különbözet iránti igényt terjesztett elő, amely szerint
- november 5-étől a jogerős ítélet meghozataláig havi 21 767 forint bruttó összegű különbözet megfizetésére is kérte kötelezni az alperest. A munkaügyi bíróság megállapítására kötelezte az ítéletével irányuló alperest, a felmondás keresetet hogy jogellenességének elutasította, munkabér-különbözet egyebekben címén
- november 5.-étől
- november 5.-éig eltelt időtartamra fizessen meg a felperes részítéletében a részére bruttó 782 munkabér-különbözet 622 forintot. tekintetében A az bíróság elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és e körben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A megismételt eljárás során a felperes módosított kereseti kérelmet terjesztett elő, amelyben fenntartotta azon álláspontját, hogy a munkáltató nem tartotta be az egyenlő munkáért egyenlő bérezés elvét, az elvégzett munka természete, minősége, mennyisége, a munkakörülmények, a szükséges szakképzettség, fizikai vagy szellemi erőfeszítés, tapasztalat, illetve felelősség szempontjait figyelembe véve indokolatlanul tett megkülönböztetést a felperessel azonos munkakörben foglalkoztatott úszómesterek munkabérét illetően. A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy
- november 5.-étől
- november 24.-éig a munkáltató a felperes személyi alapbérét az egyenlő bánásmód követelményét megsértve állapította meg. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg 1 208 140 forint munkabér-különbözetet, 57 672 forint
- havi fizetés-különbözetet, 50 490 forint végkielégítés-különbözetet, valamint késedelmi kamatot. A munkaügyi bíróság utalt az
- évi XXII. törvény (régi Mt.) 142/A. §-ában foglaltakra. Kifejtette, hogy a rendelkezésre álló adatokból egyértelműen megállapítható volt, miszerint a felperes besorolási bére, illetve átlagkeresete egy órára esően
- január 31.-éig azonos mértékű volt F. Z., T. L., illetve S. B. besorolási bérével, illetve átlagkeresetével, holott T. L. illetve F. Z. már ezt megelőzően is rendelkezett felsőfokú végzettséggel. F. Z., T. L. és S. B. személyi alapbére
- február
- napjával emelésre került, míg ezzel arányosan a felperes munkabére nem változott. Megállapítható az is, hogy
- május 1-jét követően a felperes, illetve a vele azonos munkakörben foglalkoztatott munkavállalók személyi alapbére mindig azonos százalékos mértékben emelkedett, miközben a különbözet abszolút értéke a felperes és a vele azonos munkakörben foglalkoztatott T. L., illetve F. Z. munkabére között szükségszerűen folyamatosan növekedett. Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy
- február
- napjától kezdődően – miután felperes egy órára a felperes eső a személyi bérfejlesztésből alapbére már kimaradt csak - a munkatársai alapbérének 94,3 %-át érte el,
- májusától kezdődően pedig ez már csak 90 %-ban volt meghatározható. A bíróság az alperes által hivatkozottakkal ellentétben sem F. Z., sem T. L. felsőfokú iskolai végzettségével, sem az általuk
- áprilisában végzettséggel megszerzett nem látott vízvisszaforgató összefüggést a berendezés kezelői személyi alapbérek megállapítása vonatkozásában. Alaptalannak találta az alperesnek arra való hivatkozását, hogy T. L. 1993-ban életmentő képesítést szerzett, mely nyílt vízi életmentést is tartalmaz, tekintettel arra, hogy a közfürdők üzemeltetéséhez szükséges minimális szakképesítésekről szóló 37/
- (X. 18.) NM rendelet
- számú mellékletében foglaltak szerint úszómesteri, vagy uszodamesteri vizsga letétele esetén – mellyel mindegyik alperesi alkalmazott rendelkezett - elsősegélyből, újraélesztésből, tétele, a valamint újraélesztésből képzettség kombinált gyakorlati megszerzésének alapfeltétele vízből mentésből szóbeli mentési feladatból és vizsga letétele. Erre vizsga komplett tekintettel a bíróság álláspontja szerint a T. L. által megszerzett képesítés nem jelent többlet képesítést. A felperes ezzel szemben rendelkezett klórgázkezelő képesítéssel, és kondicionáló masszőr végzettséggel, amely a bíróság álláspontja szerint hasznos lehet a munkaköri feladatainak ellátása során. Az alperes által hivatkozott T. L. által megszerzett általános iskolai tanító képesítés vizuális nevelés műveltségi területen nem tekinthető olyan végzettségnek, amely az általa ellátott hogy felperes, tevékenységhez kötődne. Az alperes nem tudta sikeresen bizonyítani, a illetve a vele azonos beosztásban dolgozó munkatársainak személyi alapbére, illetve átlagkeresete díjazása során az egyenlő bánásmód követelményét betartotta, megállapította, hogy az melyre alperes tekintettel indokolatlanul a bíróság alkalmazott a felperessel szemben eltérő besorolást. Az alperes a felperes által kidolgozott összegszerű kereseti kérelmet számszakilag nem vitatta, ezért a bíróság elfogadta a felperes számítási módját. Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a perben az alperesnek kellett bizonyítania, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét megtartotta. A felperes összehasonlítható helyzetű munkavállalóként T. L.-t jelölte meg, de az elsőfokú bíróság helytállóan járt el, amikor a többi, azonos munkakörben foglalkoztatott munkavállaló munkabérével is összehasonlította a bérezését. Mindig csak az adott eset összes megítélni, körülményeinek hogy egyenlő, gondos összevetése illetve egyenlő alapján értékűnek lehet elismert munkavégzésről van-e szó. A másodfokú bíróság is rámutatott arra, hogy a korábbiak során nem volt különbség a munkabérek között, ez csak egy adott időpontban kezdett eltérést mutatni a felperes kárára, arra vonatkozóan pedig nem merült fel bizonyíték, hogy a felperesével azonos munkakörben foglalkoztatott munkavállalók további végzettséget szereztek, amelyre szükség volt a munkakör betöltéséhez, azt munkakörükben hasznosították és amellyel a felperes nem rendelkezett. Így nyilvánvalóan nem valamely végzettség volt az oka az eltérésnek. Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítéletnek az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezésére és a keresetet elutasító határozat meghozatalára irányult. A felülvizsgálati bizonyítékokat érvelés részben szerint figyelmen a másodfokú kívül hagyta, bíróság a helytelenül mérlegelte, és ebből eredően nem helytálló jogi következtetéseket vont le, ítélete az Mt. 142/A. §
(1),
(2)és
(4)bekezdésébe ütköző. A Pp.
- § és a
- évi CXXVI. törvény
- §
(1)bekezdése alapján a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az egyenlő munkáért egyenlő munkabér elvét a munkáltató nem tartotta be. A felperes kizárólag T. L. alperesi munkavállaló személyi bérével kérte munkabérének összehasonlítását. Az alperes álláspontja szerint ebben az esetben hivatalbóli bizonyításnak nem volt helye, így ezen szempontból irreleváns, hogy F. Z. vagy S. B. munkabére milyen mértékű felperessel volt. azonos Az alperes munkakört kifejtette betöltő S. továbbá, B. hogy a csoportvezetői feladatokat is ellát, amely azt jelenti, hogy a fürdőágazat-vezető és a helyettese távollétében ő látja el a vezetői feladatokat, így bére nyilvánvalóan magasabb. A másodfokú bíróság tényként kezelte, hogy a nyílt vízi életmentő képesítés, valamint a vízvisszaforgató berendezés kezelői képesítés nem tekinthető többletképesítésnek. Ebből eredően a másodfokú bíróság a felperes által végzett munkát egyenlőnek tekintette a magasabb végzettségű és többletképesítésekkel is rendelkező T. L. által végzett munkával. A T. L. és F. Z. végzettségét igazoló dokumentumok alátámasztják, hogy a felperes munkabére kizárólag a képzettsége miatt volt 823/B/1991/
- AB alacsonyabb, mint a fenti munkavállalóké. A felülvizsgálati határozatban besorolási kérelem foglaltakra. feltételekben hivatkozott A munka jelentkező a díjazására különbség – megállapított így például az iskolai végzettség, szakképzettség szempontjából fennálló eltérő feltételek – azonos munka esetén is eltérő besorolásra, díjazásra adnak alapot. Egyenlő munka esetén ha van olyan körülmény, amely az egyenlőség mércéjét eltéríti, az elegendő ok a díjazás különbözőségére. Az alperes ezen túlmenően utalt a BH.
- évi
- számú eseti döntésre. Hivatkozása szerint jogszabály – a garantált bérminimum a perbeli kötelező időszak legkisebb egy munkabér megállapításáról szóló részében hatályos (minimálbér) 316/
- és a (XII.25.) Korm. rendelet –
- § rendelkezései is különbséget tettek a szakmai gyakorlati időtartam vonatkozásában, és legalább két év gyakorlati időtartam esetén a legkisebb munkabér 110 %-ára volt jogosult a munkavállaló. A fenti „megkülönböztetést” tartalmazza a jelenleg is hatályos 390/
- (XII.20.) Korm. rendelet
- §
(2)bekezdése is. A másodfokú bíróság ítéletében foglaltak elfogadásakor az alperes még a szakmai gyakorlat időtartamát sem vehette volna alapul a béreltérítés vonatkozásában. A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A másodfokú bíróság ítéletében helytállóan fejtette ki, hogy a felperes T. L. bérének összehasonlítását kérte saját járandóságával, ez azonban jogszabálysértést munkakörben nem követtek foglalkoztatott jelenti el, azt, amikor munkavállaló hogy a bíróságok valamennyi, munkabérét azonos vizsgálódási körükbe vonták. A rendelkezésre álló bizonyítékok, adatok alapján állapítható meg ugyanis, hogy a munkáltató az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta-e az egyenlő, illetve egyenlő értékűnek elismert munka díjazásának meghatározása során [Mt. 142./A. §
(1)bekezdés]. Az alperesnél valamennyi műszakvezető munkavállaló úszómesterként rendelkezett a foglalkoztatott munkakör betöltéséhez szükséges végzettséggel, emellett valamennyien – köztük a felperes is – további főiskolai képesítéseket diplomája is is van, szereztek. azt azonban T. L-nek az alperes tanítóképző nem tudta igazolni, hogy ezt a tevékenysége ellátása során bármilyen formában hasznosítani tudja. tevékenységet Valamennyi látott el műszakvezető azonos úszómester azonos időbeosztással, azonos felelősségvállalás mellett. Erre figyelemmel az eljáró bíróságok helytállóan állapították meg, hogy a felperes és a vele azonos munkakörben foglalkoztatott munkavállalók között az elvégzett munka természetében, minőségében, mennyiségében, a munkakörülményekben, fizikai- vagy szellemi erőfeszítésben, felelősségben nem volt különbség [Mt. 142/A. §
(2)bekezdés]. Ebből következően pedig az eltérő bérezésnek nem volt jogszabályi alapja. Ugyancsak helyesen jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy
- május 1-jétől mutatkozott a felperes munkabérének eltérése munkavállalókhoz képest, az azonos ezen munkakört időpontban, betöltő illetve azt férfi követően pedig egyik munkatárs sem szerzett olyan képesítést, amely a bérek közötti eltérést indokolttá tehette volna. Alaptalan azon felülvizsgálati hivatkozás, hogy a felperes a minimumfeltételek mellett más képesítések megszerzésétől sem volt elzárva. E körben az alperesnek azt kellett volna bizonyítania, hogy a felperes a munkavégzéshez szükséges tanfolyam teljesítésétől kifejezetten elzárkózott, míg más munkavállalók azt teljesítették és a munkavégzésük mennyiségében vagy minőségében az eltérést eredményezett. Ilyen tények igazolására azonban nem került sor (Pp.
- §). Az alperes megalapozatlanul hivatkozott a 823/B/1991/
- számú AB határozatban foglaltakra. Az abban rögzítettek helyes értelmezése szerint ugyanis az elvégzett, azonos jellegű munka díjazásában eltérés akkor jelentkezhet jogszerűen, ha a munkakör szempontjából rendelkezik valaki további, vagy magasabb képzettséggel. Jelen esetben azonban ez nem volt megállapítható. Az eltérő tényállás miatt az alperesnek a BH.2004.
- számú eseti döntésre hivatkozása sem lehetett alapos. A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp.
- §-ának
(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Kúria Mfv.I.10.227/2013.)