Bf.247/2019/21 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés és

(3)bekezdés

1. aa)és
2. b)pont] miatt emelt vád alól felmentettnek tekinti, és a terhén maradó bűncselekményeket 2 rendbeli - egy esetben folytatólagosan elkövetett - hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének [Btk. 294.§

(1)bekezdés és

(3)bekezdés

1. aa)és
2. b)pont] minősíti. Szabadságvesztés büntetését 2 (két) év 3 (három) hónapra enyhíti. A vonatkozásában elrendelt vagyonelkobzás számmal kiírt összege helyesen 70.000. VI. r. vádlottat előzetes mentesítésben részesíti. A vádlott pénzbüntetésének első havi részlete 2020. március 5. napján, míg minden további részlet a soron következő hónap 5 napján válik esedékessé. XI. r. vádlottal szemben kiszabott pénzbüntetésre vonatkozó részletfizetés engedélyezését mellőzi. A pénzbüntetést - meg nem fizetése esetén - napi tételenként kell egy-egy napi fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni. A lefoglalt tárgyak nyilvántartási száma helyesen: Bj.I/112/2017. A VI. r. vádlottól lefoglalt pénzösszeget a pénzbüntetés helyett a vagyonelkobzás biztosítására tartja vissza. Az elsőfokú bíróság ítéletét egyebekben I. r., II. r., III. r., IV. r., V. r., VI. r., XI. r., XII. r. és XIII. r. vádlottak vonatkozásában helybenhagyja azzal, hogy XIII. r. vádlott lakcíme: … A másodfokú eljárásban felmerült összesen 181.146 (száznyolcvanegyezer-száznegyvenhat) forint bűnügyi költségből - I. r. vádlott 45.876 (negyvenötezer-nyolcszáznegyvenhat) forintot - II. r. vádlott 43.200 (negyvenháromezer-kétszáz) forintot - XII.r. vádlott 45.720 (negyvenötezer-hétszázhúsz) forintot kötelesek külön-külön az államnak megfizetni, míg a fennmaradó 46.350 (negyvenhatezerháromszázötven) bűnügyi költséget az állam viseli. Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye. INDOKOLÁS [1] A Budapest Környéki Törvényszék a 2019. április 5. napján kihirdetett 16. B. 61/2017/51. számú ítéletével I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 8 rendbeli - 4 esetben folytatólagosan és 4 esetben társtettesként elkövetett - hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében [Btk. 294. §

(1),

(3)bekezdés

1. aa)és
2. b)pont]; hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében [Btk. 294. §

(1),

(3)bekezdés

1. aa)és
2. b)pont] és hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében mint társtettest [Btk. 294. §

(1),

(3)bekezdés b) pont]. Ezért halmazati büntetésül 4 évi szabadságvesztésre, 200 napi tétel, napi tételenként 1.000 forint, összesen 200.000 forint pénzbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá a vele szemben 659.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el. II. r. vádlottat 5 rendbeli - 4 esetben folytatólagosan elkövetett - befolyással üzérkedés bűntettében [Btk. 299. §

(1),

(2)bekezdés

1. a)és
2. c)pont]; 8 rendbeli - 4 esetben folytatólagosan elkövetett - a hivatali vesztegetés bűntettében mint társtettest (Btk. 293.§ §

(1)és

(2)bekezdés] és 3 rendbeli hivatali vesztegetés bűntettében mint társtettest [Btk. 293. §

(1)bekezdés] mondta ki bűnösnek. Ezért halmazati büntetésül 3 év szabadságvesztésre, 200 napi tétel, napi tételenként 1.000 forint összesen 200.000 forint pénzbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, és vele szemben 320.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el. III. r. és IV. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 4 rendbeli folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében mint társtettest [Btk. 294. §

(1)bekezdés,

(3)bekezdés

1. aa)és
2. b)pont]; és hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében mint társtettest [Btk. 294. §

(1),

(3)bekezdés b) pont]. Ezért halmazati büntetésül 3 év szabadságvesztésre, 200 napi tétel, napi tételenként 1.000 forint, összesen 200.000 forint pénzbüntetésre, és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá velük szemben számszerűen 57.000, betűvel kiírva ötszázhetvenezer forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el. V. r. vádlottat 3 rendbeli - egy esetben folytatólagosan elkövetett - hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében [Btk. 294. §

(1)bekezdés,

(3)bekezdés

1. aa)és
2. b)pont] mondta ki bűnösnek. Ezért halmazati büntetésül 2 év 8 hónap szabadságvesztésre, 180 napi tétel, napi tételenként 1.000 forint, összesen 180.000 forint pénzbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, és vele szemben számszerűen 7000, betűvel kiírva hetvenezer forint összeg erejéig [2] [3] [4] [5] vagyonelkobzást rendelt el. VI. r. vádlottat 8 rendbeli - 4 esetben folytatólagosan elkövetett - hivatali vesztegetés bűntettében mint társtettest [Btk. 293. §

(1)és

(2)bekezdés] mondta ki bűnösnek, és ezért halmazati büntetésül 2 évi szabadságvesztésre, 200 napi tétel, napi tételenként 1.000 forint, összesen 200.000 forint pénzbüntetésre ítélte, és vele szemben 280.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el. VII. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 5 rendbeli - 4 esetben folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés bűntettében mint társtettest [Btk. 293. §

(1)és

(2)bekezdés] és hivatali vesztegetés bűntettében mint bűnsegédet [Btk. 293. §

(1)és

(2)bekezdés], és ezért halmazati büntetésül 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, 200 napi tétel, napi tételenként 2.000 forint, összesen 400.000 forint pénzbüntetésre ítélte. VIII. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 5 rendbeli folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés bűntettében mint társtettest [Btk. 293. §

(1)és

(2)bekezdés] és 3 rendbeli hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. §

(1)bekezdés]. Ezért halmazati büntetésül 1 év 10 hónap, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, és 250 napi tétel, napi tételenként 2.000 forint, összesen 500.000 forint pénzbüntetésre ítélte. IX. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 3 rendbeli folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés bűntettében mint társtettest [Btk. 293. §

(1)bekezdés és

(2)bekezdés]. Ezért halmazati büntetésül 1 év 4 hónap, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, 200 napi tétel, napi tételenként 2.000 forint, összesen 400.000 forint pénzbüntetésre ítélte. X. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 3 rendbeli folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés bűntettében mint társtettest [Btk. 293. §

(1)és

(2)bekezdés]. Ezért halmazati büntetésül 1 év 4 hónap, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, 200 napi tétel, napi tételenként 2.000 forint, összesen 400.000 forint pénzbüntetésre ítélte. XI. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. §

(1)és

(2)bekezdés], és ezért 500 napi tétel, napi tételenként 2.000 forint, összesen 1.000.000 forint pénzbüntetésre ítélte. XII. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. §

(1)és

(2)bekezdés], és ezért 500 napi tétel, napi tételenként 2.000 forint, összesen 1.000.000 forint pénzbüntetésre ítélte. XIII. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali visszaélés bűntettében [Btk.

1. § a) pont], és ezért 400 napi tétel, napi tételenként 1.000 forint, összesen 400.000 forint pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát az erre elítélt vádlottak mindegyikénél börtönben határozta meg azzal, hogy abból - próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésnél az utólagos végrehajtás elrendelése esetén - a vádlottak a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatók legkorábban feltételes szabadságra. A pénzbüntetés megfizetésére VI.r., VIII.r. és XI. rendű vádlottak tekintetében egyaránt 20-20 havi részletfizetést engedélyezett. Rendelkezett a pénzbüntetésre ítélt vádlottak tekintetében az önkéntes teljesítés elmaradása esetén annak szabadságvesztésre történő átváltoztatásáról, a lefoglalt tárgyakról és a bűnügyi költség viseléséről is. Az elsőfokú bíróság ítélete VIII. r. és X. rendű vádlottak esetében fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett, míg - Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség alább részletezendő észrevétele nyomán - a másodfokú eljárásban a védői fellebbezés visszavonásához történő kifejezett hozzájáruló nyilatkozatok rendelkezésre bocsátását követően ugyancsak jogerőre emelkedett VII. r. és IX. rendű vádlottak vonatkozásában is. [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] Az ítélet ellen az ügyész az ítélet kihirdetésekor nyomban I. r., III. r., IV. r. és V. r. vádlottak terhére a büntetés súlyosításáért, a szabadságvesztés tartamának és a pénzbüntetés napi tételszámának felemeléséért, majd három munkanapon belül XI. r. és XII. r. vádlottak terhére a pénzbüntetések mellett végrehajtásában felfüggesztett, börtön végrehajtási fokozatú szabadságvesztésre ítélésük érdekében is fellebbezést jelentett be. A tárgyalási jegyzőkönyvben rögzített fellebbezési nyilatkozatok szerint I.r. vádlott és védője a büntetés enyhítéséért, II. r. vádlott a büntetés enyhítéséért, míg védője teljeskörűen, III. r. és IV. r. vádlottak és védőik teljeskörűen, V. r. vádlott és védője felmentésért, VI.r. vádlott az ok megjelölése nélkül, védője a büntetés enyhítése érdekében, előzetes mentesítésért és a pénzbüntetés enyhítése érdekében, VII. r. IX. rendű vádlottak védője a büntetések enyhítéséért, és előzetes mentesítés alkalmazása érekében, XII. rendű vádlott védője, valamint XIII. rendű vádlott és védője teljeskörű fellebbezést jelentett be. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.622/2019/
2. számú átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta. Elöljáróban VII. r. és IX. r. vádlottak vonatkozásában észrevételezte, hogy a védők által a fentiek szerint bejelentett fellebbezést a védő ugyan visszavonta, ám az iratok között nem lelhető fel az érintett vádlottak részéről a fellebbezés visszavonásához hozzájáruló jognyilatkozat. Ezt a másodfokú eljárásban a vádlottak pótolták, kifejezésre juttatva, hogy a védőjük kifejezett egyetértésükkel vonta vissza a javukra bejelentett jogorvoslatát, ekként az elsőfokú ítélet felülbírálata reájuk nem terjedt ki. Emellett az ügy érdemében kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a bevezető részben ugyan nem tüntette fel, de
3. szeptember
4. napjától kezdődően törvényesen folytatta az eljárását ülnökök közreműködése nélkül, mivel a büntető ügy tárgya nem gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény volt. A perrendi szabályokat nagyrészt megtartotta, olyan eljárási szabályszegést nem követett el, mely a felülbírálat akadályát képezhette volna. Ugyanakkor jelezte, hogy II. r. vádlott védője az ítélet ellen teljeskörű, vagyis a tényállást és a jogi minősítés egyaránt támadó jogorvoslati nyilatkozatot terjesztett elő, ekként nem volt helye álláspontja szerint az II. tényállási pontra vonatkozó rövidített indokolásnak. Ezt a szabályszegést azonban a tárgyalási jegyzőkönyvben is rögzített szóbeli indokolás alapján kiküszöbölhetőnek látta. Meglátása szerint a törvényszék ügyfelderítési kötelezettségének is eleget tett, beszerzett és megvizsgált minden olyan bizonyítékot, mely a tényállás megalapozottságához elengedhetetlen volt. A történeti tényállást kis részben a vádtól eltérően állapította meg, amely V. r. vádlott javára a IV. tényállási pontot érintően helytálló volt. A történeti tényállást mentesnek tartotta a megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, a személyi rész is mindössze annyiban látta hiányosnak, hogy XII. rendű vádlott esetén feltüntetett elítélés nem tartalmazza az elkövetés időpontját, melyet pótolni szükséges. A törvényszék indokolási kötelezettségének túlnyomórészt eleget tett, a fentiek szerint az két, a szóbeli indokolás alapján kiegészíthető hiányosságot tartalmaz. Egyrészt a II. tényállási pont kapcsán -II. r. vádlott védője által bejelentett fellebbezésre figyelemmel - a bizonyítékok értékelésére vonatkozó indokolást pótolni kell, és e körben rögzíteni szükséges XI. r. vádlott nyomozati vallomását. Másrészt a mérlegelő tevékenységéről számot adott ugyan, de ott elmulasztotta rögzíteni, hogy nem csupán a titkos információgyűjtés eredménye használható fel törvényes bizonyítékként, hanem a titkos adatszerzés során megszerzett bizonyítékok is. Ezen túlmenően az indokolás az
5. oldal első bekezdés második sorában egy elírást tartalmaz, mert az ott megjelölt terhelő tanúk alatt vádlottakat kell érteni. A formai hibáktól eltekintve a bizonyítékok értékelését helytállónak, a logika szabályainak megfelelőnek tartotta. [21] Az elsőfokú bíróságnak a vádlottak bűnösségére vont következtetése álláspontja szerint okszerű, és a cselekmények minősítése is egy kivétellel, jogi indokaival együtt törvényes. [22] Rámutatott, hogy a IV. tényállási pontban V. r. vádlott esetében téves az elsőfokú bíróság azon álláspontja, hogy a vádlott terhére nem róható
6. június - helyesen - 11-i cselekmény nem esik önálló jogi értékelés alá (és ezért felmentő rendelkezést sem kell hozni). [23] Az ügyészség ugyanis a vádlottat 3 rendbeli cselekménnyel vádolta meg a III. és IV. tényállási pontok alapján, melyből a IV. tényállási pontban a vád szerint rögzített három különböző elkövetési időpontban megvalósított cselekmény közül a 2014-ben elkövetettek minősülnek folytatólagosan elkövetettnek. Így a 2013-as cselekmény tekintetében - mivel az eleve nem esett a folytatólagosság alá - az elsőfokú bíróságnak felmentő rendelkezést kellett volna hozni. Ez az anyagi és eljárási szabályszegés álláspontja szerint azonban akként küszöbölhető ki, hogy a másodfokú eljárásban részfelmentés mellett a vádlott cselekményeit helyesen két rendbelinek kell minősíteni, melyből egy folytatólagosan elkövetett. [24] A büntetés kiszabása során irányadó körülményeket véleménye szerint az elsőfokú bíróság helyesen vette számba, azonban tévedett a joghátrányok megválasztásakor, mert az ügyészi fellebbezéssel érintett vádlottak esetében a büntetések eltúlzottan enyhék. A bűncselekmények tárgyi súlyán, és a korrupciós bűncselekmények elszaporodottságán túl a látencia és a hagyományos nyomozati módszerekkel a felderítés nehezítettsége is szükségessé teszi a törvény szigorának alkalmazását. [25]ül VI. r. vádlott esetén értett egyet a védelmi perorvoslattal, mert a vádlott a teljes körű, feltáró jellegű és a társakat is terhelő tartalmú beismerő vallomására, megbánására, együttműködésére tekintettel szerinte is érdemes az előzetes mentesítésre. [26] A VII. és IX. rendű vádlottak tekintetében is kifejtette a büntetéssel kapcsolatos álláspontját. [27] Az ítélet járulékos rendelkezéseit törvényesnek minősítette. [28] Mindezek alapján azt indítványozta, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét akként változtassa meg, hogy V. r. vádlottat 1 rendbeli hivatali vesztegetés elfogadása bűntette [Btk.
7. §

(1),

(3)bekezdés

1. aa)és
2. b)pont] miatt emelt vád alól mentse fel, a 3 rendbeliként minősített cselekményét 2 rendbeli, egy esetben folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének [Btk. 294. §

(1)és

(3)bekezdés

1. aa)és
2. b)pont] minősítse, I. r., III. r., IV. r. és V. r. vádlottak szabadságvesztés büntetésének mértékét és ehhez igazodóan a közügyektől eltiltás tartamát, valamint a pénzbüntetés napi tétel összegét emelje fel, XI. r. és XII. r. vádlottakkal szemben a pénzbüntetés mellett végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett, börtön végrehajtási fokozatú szabadságvesztést szabjon ki, VI. r. vádlottat pedig részesítse előzetes mentesítésben. Egyebekben pedig az elsőfokú ítéletet hagyja helyben. [29] [30] [31] I. r. vádlott védője fellebbezésének írásbeli indokolásában arra hivatkozott, hogy a vádlott büntetőjogi felelősségét elismerő nyilatkozatát jóval nagyobb súllyal szükséges értékelni, és a büntetésnek a belső arányosság követelményét is tükröznie kellene. Megbánásra, a jelentős időmúlásra, és a számottevőnek nem tekinthető elkövetési értékre figyelemmel az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés mértéke eltúlzott. Összességében azt indítványozta, hogy az ítélőtábla minderre figyelemmel a büntetést enyhítse. II. r. vádlott védője a vádlott nyilatkozatának egyidejű csatolása mellett bejelentette, hogy a fellebbezést kizárólag a büntetés enyhítése érdekében kívánták bejelenteni, így adminisztrációs elírásnak minősítette az ítélet kihirdetését követően a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzített védői perorvoslati nyilatkozatot. [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] Erre tekintettel beadványában fellebbezését kizárólag a joghátrány tekintetében indokolta meg. Hivatkozott e körben a vádlott önmagát és társait egyaránt terhelő, ezáltal a hatóság munkáját is nagymértékben elősegítő beismerő vallomására, melyet szerinte az egyéb enyhítő körülmények mellett nagyobb súllyal szükséges értékelni. Érvelt a vádlott azóta is kifogástalan életvezetésével, személyi és családi körülményeire nézve munkaszerződést, a nyugdíjazásával kapcsolatos iratokat mutatott be. Rámutatott, hogy a vádlott társaival ellentétben - nem a hivatásos állomány tagjaként valósította meg a bűncselekményt, ennek ellenére az elsőfokú bíróság a magatartását velük egyenértékűen súlyosan szankcionálta, figyelmen kívül hagyva ezáltal a belső arányosság követelményét. Minderre figyelemmel az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a szabadságvesztés büntetésnek a Btk. 82. §-a alkalmazásával történő enyhítését, annak próbaidőre felfüggesztését, és a kiszabott pénzbüntetés megfizetésére részletfizetés engedélyezését indítványozta. III. r. vádlott védője fellebbezésének írásbeli indokolásában a vádlott vonatkozásában rendelkezésre álló bizonyítékokat részletezte. Érvelt azzal, hogy a vádlott kezdettől fogva tagadta a bűncselekmény elkövetését, arra hivatkozott, hogy I. r. vádlott által elkövetett cselekményekről sem volt tudomása. Ezzel szemben II. r. és VI. r. vádlottak nyilatkoztak kizárólag akként, hogy az I. r. vádlott távollétében a másik két társához lehetett fordulni, viszont ez mindössze feltételezés, minthogy közvetlenül a III. r. vádlottnak a vádlottak egyike sem juttatott pénzt, és őt nem is keresték. Csupán egy videofelvételen szerepel a III. r. vádlott, de ha az ügyészség több felvételt bocsátott volna a bíróság rendelkezésére, azok alapján lehetett volna látni a vádlott folyamatos munkavégzését, így azt is, hogy az ügyben szereplő felvételen semmi szokatlan magatartás nem észlelhető. Mindemellett ezen a felvételen szerinte az is látható, hogy a III. r. vádlott egy másik kollégája jelenlétében végzi el az átvizsgálást, aki szintén nem észlelt jogellenes magatartást a III. r. vádlott részéről. Az elsőfokú bíróság valójában azt rótta a vádlott terhére, hogy nem tett vallomást, miközben ő csak a törvény adta jogával élt. Az elsőfokú bíróság ekként kizárólag közvetett bizonyítékok alapján következtetett a vádlott bűnösségére. Arra viszont, hogy 570.000 forintot kapott az I. rendű vádlottól, még közvetett bizonyíték sem állt rendelkezésre véleménye szerint. Ugyanis az I. r. vádlott volt az, aki 30.000 forintot kért alkalmanként arra hivatkozással, hogy társait is bevonja. Ehhez képest a III. r. vádlott soha semmilyen egyeztetésen, megbeszélésen nem vett részt, a pénz tényleges átadására vonatkozó bizonyíték az ügyben nem volt, így az I. r. vádlott hivatkozása nem bizonyított, mert azt akár azért is közölhette, hogy ilyen ürüggyel több pénzt kérhessen magának. Az I. r. vádlott vallomását alapjában véve kifogásolta, mert bár az elsőfokú bíróság ezen terhelőnek tekintett vallomás alapján állapította meg a III. r. vádlott bűnösségét, a tárgyalás végén a vádirattal egyetértő egymondatos nyilatkozat ilyennek nem lett volna értékelhető. Az elsőfokú bíróság ugyanis nem tett fel kérdés arra vonatkozóan, hogy a vádirattal csak önmagára vagy minden vádlott-társára vonatkozóan egyetértett-e, márpedig ezt az elsőfokú bíróságnak mindenképpen tisztáznia kellett volna ahhoz, hogy a nyilatkozatot más vádlott esetén is értékelhesse. Ezen túlmenően az elsőfokú bíróság a hivatali beosztások nyilvántartását is a vádlott terhére értékelte, holott abból mindössze annyi következik, hogy a III. r. vádlott „rosszkor volt rossz helyen." Érvelt azzal, hogy ő a bírósági folyosón megkérdezte az I. r. vádlottat arról, hogy adott-e és ha igen, mennyi pénzt a III. r. vádlottnak, mire I. r. vádlott azt válaszolta, hogy soha semmit. Összességében tehát az elsőfokú bíróság ítélete a III. r. vádlott tekintetében feltevéseken alapul, még közvetett bizonyíték sem állt rendelkezésre. Mindezek alapján csak azt a következtetést lehet helyesen levonni, hogy III. r. vádlott ártatlan, a bűncselekményeket nem követte el, és ezért felmentését indítványozta. [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] [54] [55] IV. r. vádlott védője fellebbezésének írásbeli indokolásában az elsőfokú bíróság által a vádlott terhére értékelt bizonyítékokat elemezte. Elsőként az I. r. vádlott vallomásával foglalkozva rámutatott, hogy I. r. vádlott valójában érdemi tényfeltáró beismerő vallomást az ügyben soha nem tett. A váddal egyező beismerése pedig jogilag nem tekinthető a Be. szerinti beismerő nyilatkozatnak. Mivel az I. r. vádlott a kollégáival való kapcsolatra, a pénzátadásokra, az elosztásra vonatkozóan semmilyen nyilatkozatot nem tett, és ebben a vádirat sem tartalmazott konkrétumokat. Az elsőfokú bíróság súlyos eljárási szabálysértést követett el, amikor a Be. 524. §-a alapján a nyilatkozatot elfogadó végzést hozott. A vádiratból ugyanis nem derül fény arra, hogy az I. r. vádlott a társainak - a III. r. és IV. r. vádlottaknak - konkrétan hol, milyen összegeket és mikor adott át, abban mikor és hogyan állapodtak meg. Az I. r. vádlott ehhez képest mindössze annyit mondott a tárgyalás végén, hogy elfogadja a vádiratot, ez azonban érdemi beismerő nyilatkozatnak nem tekinthető. Ha az volna, akkor már az eljárás elején lehetősége lett volna azt megtenni, azonban mivel csak közvetlenül a perbeszédeket megelőzően tette meg, kizárólag azt akarta ezzel elérni, hogy az elsőfokú bíróság enyhítő körülményként vegye figyelembe beismerését. Ezzel szemben meglátása szerint elvárásként támasztható a beismerő nyilatkozattal szemben, hogy a vádlott részletesen nyilatkozzon és megalapozottan cáfolja a többi tagadó vádlott vallomását, mert csak ilyen esetekben lehet azt beismerő nyilatkozatként értékelni. Szerinte azzal is eljárási hibát vétett az elsőfokú bíróság, hogy az elismerő nyilatkozat elfogadását követően további bizonyítást folytatott le és nem különítette el a vádlott ügyét, akivel szemben a tényállás elvileg a továbbiakban nem volt vizsgálható. Minderre figyelemmel az volt az álláspontja, hogy a beismerő nyilatkozat nem fogadható el törvényes bizonyítékként, ezért azt az ítélőtábla zárja ki a bizonyítékok köréből. A II. r. és VI.r . vádlott terhelő nyilatkozatát az elsőfokú bíróság nem értékelte helyesen, minthogy a két vádlott először úgy nyilatkozott, hogy nem tudnak arról, hogy az I. r. vádlottól a IV. r. vádlott bármilyen pénzösszegben részesült volna, és a vallomásaikat később érdemi indokolás nélkül változtatták meg. Így az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően szerinte e vallomásokból nem lehet kétséget kizáróan megállapítani azt, hogy a IV. r. vádlottnak valóban pénzt adott volna az I. r. vádlott. Véleménye szerint teljesen életszerűtlen, hogy az I. r. vádlott egy idegen harmadik személynek (a II. r. vagy a VI. r. vádlottnak) beszámoljon a vesztegetési pénz elosztásáról, ellenben életszerű az, hogy a más személyekkel történő osztozkodásra hivatkozás mindössze a saját céljaira magasabb összegű vesztegetési pénz elérését szolgálja. Az ügyben folytatott titkos információgyűjtés eredményét sem tartotta felhasználhatónak, mert arra az eljárási szabályok megsértésével került sor. A nyomozó hatóság ugyanis nem tett eleget a haladéktalanság követelményének, a megszerzett információkat gyűjtögette abból a célból, hogy azokat később felhasználhassa. Azt kérte ennek kapcsán, hogy a másodfokú bíróság e bizonyítékot is zárja ki a bizonyítékok köréből. Amennyiben azonban mégis felhasználhatónak tartja az ítélőtábla a titkos információgyűjtés eredményét, úgy arra mutatott rá, hogy azok a IV. r. vádlottat érintően konkrétumokat nem tartalmaznak. Az ugyanis nem elegendő, hogy bizonyos vádlottak többes számú kifejezéseket használnak I. r. vádlottékkal összefüggésben, ez önmagában azt nem igazolja, hogy I. r. vádlott mellett a IV. r. vádlottat is érteni kell a bűnös kapcsolat kereteiben. Még az a beszélgetés sem elegendő a IV. r. vádlott azonosításához, amelyben a VI. r. vádlott arról tájékoztatta a társát, miszerint beszélt a „kis Ferivel, aki azt mondta, rendben van". A pénz elfogadásáról ugyanis még ez [56] [57] [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] [66] [67] [68] [69] [70] esetben sem esik szó. A kamerafelvételek sem árulkodnak pénz átadásáról vagy elfogadásáról. A IV. r. vádlott a hivatali visszaélésben elismerte mindvégig a bűnösségét, hiszen azt elmondta, hogy abban hibázott, mikor kötelességét megszegte azzal, hogy az I. r. vádlott, mint felettese utasításait betartva bizonyos személyekkel kapcsolatosan nem szabályszerűen járt el a vámvizsgálatok során. Annak tényét, hogy a IV. r. vádlott pénzt kapott volna a kötelessége megszegéséért, a nyomozó hatóság igen komoly felderítő tevékenysége ellenére egyetlen bizonyíték sem igazolja. A nyomozó hatóság ellenőrizte ugyanis a vádlott bankszámláit, házkutatást tartott nála, de semmilyen bizonyítékot nem sikerült találni pénzátadásra, pénz átvételére vonatkozóan. Az elsőfokú bíróság azon megállapítását e körben, hogy III. r. és IV. r. vádlott a korrupciós kapcsolatban az I. r. vádlottal egyenrangú lett volna, téves logikai következtetésen alapuló valótlan tényállításnak minősítette. Álláspontja ezzel szemben az volt, hogy az I. r. vádlott „élet-halál ura volt", amelyet szerinte jól bizonyít az is, hogy XIII. rendű vádlottnak csupán elegendő volt megemlíteni az I. r. vádlott nevét, és őt máris átengedték vámvizsgálat nélkül. Az is ezt támasztja alá, hogy az I. r. vádlott szabadsága idején a vesztegetési pénzeket a III. r. és a IV. r. vádlottak nem vehették át. Szerinte az elsőfokú ítélet megalapozatlanságát mutatja a VI. tényállási pont, hiszen a IV. r. vádlott ekkor jelen sem volt, mindössze annyi történt, hogy VI. r. vádlott felhívta, mire ő jelezte, hogy nem dolgozik. Az elsőfokú bíróság az összegszerűség tekintetében is ellentmondásos megállapítást tett, mert az általa rögzített tényállás szerint 33 alkalommal biztosított jogszabályellenes vámvizsgálatot a IV. r. vádlott, amelyért alkalmanként 10 ezer forintban részesült, ehhez képest 560.000 Ft juttatást állapított meg a terhére törvényszék. Mindezek alapján indítványozta, hogy az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság változtassa meg, a vádlott bűnösségét hivatali visszaélés bűntettében állapítsa meg. A büntetés körében hangsúlyozta, hogy a vádlott a fentiek szerint teljeskörű beismerő vallomást tett, a cselekményét megbánta, munkáját, hivatását elvesztette, így a büntetőeljárás az életében súlyos törést okozott. A két kiskorú gyermeke után tartásdíjat fizet, másik két kiskorú gyermek eltartásáról élettársával közös háztartásában gondoskodik. Kizárólag ő a családfenntartó, autóbusz-vezető munkakörben dolgozik. Mindezek alapján semmi nem indokolja vele szemben ténylegesen végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását. Erre tekintettel próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, a pénzbüntetés és a vagyonelkobzás mellőzését, és a vádlott előzetes mentesítésben részesítését indítványozta. V.r. vádlott védője fellebbezésének írásbeli indokolásában ugyancsak az elsőfokú bíróság által a vádlott vonatkozásában értékelt bizonyítékok részletekbe menő elemzésével foglalkozott. Először külön-külön, majd az egyes tényállási pontokra vonatkoztatva is bemutatta a bizonyítékokkal összefüggő álláspontját. A III. tényállási pont kapcsán szerinte az I. r. vádlott vallomásából az elsőfokú bíróság elmulasztotta értékelni azt a részt, miszerint nevezett elmondta, hogy V. r. vádlott kapcsán nem tud nyilatkozni. Álláspontja szerint ez a nyilatkozat teljes mértékben elfogadható, hiszen az összhangban áll az V. r. vádlott tagadásával. A II. r. és VI. r. vádlott vallomására ezzel szemben ítéleti tényállás nem alapozható. Ennek oka, hogy a két vádlott a vallomását nyilvánvalóan egyeztette, a II. r. vádlott az V. r. vádlottal való találkozó szervezésére ellentmondó nyilatkozatokat tett, és nem is feltárható a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, hogy arra konkrétan sor került-e, és ha igen, mikor. Az elsőfokú bíróság ugyan megállapította, hogy e személyes találkozóra 2015. március 18-án - vagyis a VIII. rendű vádlott érkezésekor - került sor, ezzel szemben március 13. és március 15. is felmerülő lehetséges időpont. [71]ár a 2015. március 13-án rögzített telefonbeszélgetés során egyértelműen korrupciós cselekmények elkövetésére derül fény, a nyomozó hatóság nem gondoskodott további közvetlen bizonyíték beszerzéséről. Így az V. r. vádlott találkozó létrejöttét tagadó vallomása bizonyossággal nem cáfolható. [72] Ellentmondásosak a II. r. vádlott nyilatkozatai a VIII. rendű vádlott adatainak rendelkezésre bocsátásának módját tekintve is. [73] Semmilyen objektív vagy közvetlen észlelésen alapuló személyi bizonyíték nincsen arra véleménye szerint, hogy az V. r. vádlott ténylegesen figyelte a volna VIII. rendű vádlott érkezését. [74] Az ítélet 52. oldalán az elsőfokú bíróság azt rögzítette, hogy a terhelő tanúk vallomását fogadta el, holott semmilyen érdemi terhelő vallomást egyetlen tanú sem tett e tényállás kapcsán. Ez meglátása szerint egyáltalán nem minősíthető egyszerű elírásnak, vagyis a hiba az elsőfokú bíróság terhelő tanúvallomások értékelésének elmulasztásában keresendő. [75] Szerinte a gyakorlatban számtalan olyan szituáció fordul elő, hogy egyik gyanúsított valamilyen nem ismert belső motivációból adódóan beismerő vallomást tesz, így nem helytálló az elsőfokú bíróság azon megállapítása, hogy a II. r., illetve a VI. r. vádlottak nem ismerték volna el olyan bűncselekményekben való részvételüket, amelyeket valójában nem követtek el. [76] Emellett e vádlottak kihallgatásával kapcsolatban eljárási aggályok is támaszthatók, mert gyakran előfordult, hogy a hatóság eljáró tagja olyan kérdést tett fel az akkor hatályos Be. 180. §

(1)bekezdésével ellentétben, amely nem bizonyított tény állítását is magában foglalta. Az ily módon beszerzett bizonyítási eszköz bizonyítékként nem értékelhető a Be. 167. §

(5)alapján. [77] Példaként említette a II. r. vádlott

1. szeptember 24-én kihallgatási jegyzőkönyvét, melyben a látszólag törvényes, valójában azonban álláspontja szerint az adatokat önkényes módon kombináló kérdést tett fel a hatóság (fellebbezés
2. oldal). Ezt követően tette meg az ezzel egyező terhelő vallomását a II. r. vádlott és csak ezután tárták elé a VIII. rendű terhelttel való találkozó időpontjára vonatkozó bizonyítékokat. [78] Így ugyan léteznek bizonyítékok, amelyek felvetik a terhelt felelősségét e tényállási ponttal kapcsolatban, de minden kétséget kizáróan nem igazolják a vádlott bűnösségét. [79] A IV. tényállási pont vonatkozásában kiemelte, hogy tanú1 soha nem kereste fel V. r. vádlottat hamis márkajelzéssel ellátott ruházati termékek behozatalával kapcsolatban, mert erre vonatkozó bizonyíték nincs. [80] Tanú1 számos olyan esetben is összefüggésbe hozta a cselekményét IV. r. vádlottal, amelyek a vádban nem szerepeltek. [81] Ez esetben sincsen konkrét, objektív vagy közvetlen észlelésen alapuló bizonyíték arra nézve, hogy V. r. vádlott figyelemmel kísérte volna tanú1-et
3. október
4. és november
5. napján, és az sem ismert, hogy mikor és hogyan, pontosan hol fizetett tanú
6. [82] A tanú „diffúz és konfúz" vallomása álláspontja szerint minden tekintetben megbízhatatlan. Szavahihetőségét nagyban jellemzi, hogy olyan időpontot is megjelölt, amikor V. r. vádlott nem volt szolgálatban. Az elsőfokú ítélet e tekintetben elírást és iratellenes megállapítást is tartalmaz (a kérdéses időpontot „20013." június 13-ban jelölve meg
7. június 11-vel szemben), mindenesetre álláspontja szerint tény, hogy tanú1 ezen időpont tekintetében legalábbis gondatlanságból elkövetett hamis vádat valósított meg. [83] Éppen tanú1 értékelhetetlen vallomására figyelemmel aggályos azon ítéleti megállapítás is, hogy V. r. vádlott általa is ismerten hamis termékek behozatalát biztosította figyeléssel és nem konkretizált módszerrel kivitelezett segítéssel. [84] Ezen túlmenően a titkos megfigyelés során beszerzett beszélgetések egyike sem hozható összefüggésbe V. r. vádlott kapcsán bűncselekmény elkövetésével. [85] Álláspontja szerint a VI. r. vádlott és tanú2 sms-váltása az ítélet
8. oldalán kifejtett jogi érvek analógiájával kirekesztendők a bizonyítékok köréből, mivel a tanú az eljárás tárgyalási szakaszában a vallomástételt megtagadta, így bizonyítékként nem lehet értékelni az általa folytatott beszélgetések tartalmát sem. [86] Tanú3 határozottan tagadta, hogy V. r. vádlottnak bármikor is előnyt adott volna, ezen túlmenően pedig az elsőfokú bíróság - erre irányuló vád hiányában - nem állapíthatott volna meg olyan tényeket a tanú esetében, melyek bűncselekmény elkövetésére utalnak. [87] Ugyanilyen megállapításokat tett tanú4 tanúvallomásával kapcsolatban is, aki szintén semmilyen értékelhető adattal nem szolgált V. r. vádlottra nézve. [88] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróságnak tanú3 és tanú5 tanúk felelősségére vonatkozó megállapításai nem állnak összhangban a Be.
9. §-ával, mert azokkal a vádon túlterjeszkedett, ezért azokat is ki kell rekeszteni a bizonyítékok köréből. [89] Sem a lehallgatási anyagok, sem a megfigyelés, sem pedig a videófelvételek nem rögzítenek ezen túlmenően V. r. vádlottról semmilyen bűncselekményt bizonyító adatot. [90] Ekként a vádlott felelőssége tekintetében a rendelkezésre álló bizonyítékok nem alkalmasak minden kétséget kizáróan a büntetőjogi felelősség bizonyítására, a rendelkezésre álló adatok meglátása szerint sokkal inkább ártatlanságát támasztják alá. [91] Az elsőfokú ítéleti tényállás részbeni megalapozatlansága kiküszöbölhető véleménye szerint a másodfokú eljárásban, és ezáltal az ítélet megváltoztatását és V. r. vádlott elsődlegesen bűncselekmény, másodlagosan pedig bizonyítottság hiányában történő felmentését indítványozta. [92] Végső indítványa a büntetés enyhítésére, a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre felfüggesztésére irányult. [93] E körben azt hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság a váddal egyező jogi minősítést fogadta el, ellenben mindenféle indokolás nélkül rögzítette, hogy a cselekményt a vádlott bűnszövetségben követte el. Mivelhogy ennek minden ténybeli alapja hiányzik, így mellőzni szükséges. [94] Minderre figyelemmel a kétszeres minősülés is mellőzendő a súlyosító körülmények köréből. [95] Álláspontja szerint nem tekinthető súlyosító körülménynek a cselekmény elszaporodottsága sem, e körben az elsőfokú ítélet alaptalanul hivatkozik köztudomásra, és ezen túlmenően semmilyen statisztikát nem hívott fel segítségül. Minthogy olyan adat tehát nem is állt rendelkezésre, amely igazolná a korrupciós esetek számának az elmúlt időszakhoz képesti növekedését, súlyosító körülményként ilyen nem értékelhető. [96] A főügyészség felmentésre irányuló indítványával egyetértett, ezért véleménye szerint a folytatólagosságot is mellőzni kell a súlyosító körülmények köréből. [97] Ezzel ellentétben viszont nyomatékos enyhítő körülményként veendő figyelembe a vádlott javára hosszú szolgálati útja, dicséretei, elismerései, továbbá a személyi körülmények között az, hogy eltartja beteg édesanyját, kiskorú gyermeke után tartásdíjat fizet, és támogatja a súlyos betegségben szenvedő testvérét is. Erre vonatkozóan orvosi dokumentációkat csatolt. További kisebb súlyú enyhítő körülményként kérte figyelembe venni az elsőfokú ítélet óta bekövetkezett időmúlást. [98]ítási alapul példaként hivatkozott a Kúrián a közelmúltban született döntésre, amellyel a bíróság a vádlottat közel 15 milliárd Ft-ra vonatkozó hűtlen kezelés miatt szabadságvesztésre ítélte. Ehhez képest a V. r. vádlottat érintő elkövetési érték mindössze 70 ezer forint. [99] VI. r. vádlott védője fellebbezésének írásbeli indokolásában a vádlott javára jelentkező enyhítő körülményeknek adott hangot. Kiemelte, hogy a vádlott mindvégig együttműködő magatartást tanúsított, a cselekményét következetesen beismerte, feltáró és részletes vallomást tett. Mindezzel arra törekedett, hogy hibáját jóvá tegye, a cselekmény elkövetését mélységesen megbánta. Ezen túlmenően az igen jelentős időmúlás is a javára értékelendő, és az, hogy két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, továbbá büntetlen előéletű. Álláspontja az volt, hogy az elsőfokú bíróság a belső arányosság követelményét nem alkalmazta megfelelően, így mindenekelőtt a szabadságvesztés tartamának csökkentését kérte. [100] [101] [102] [103] [104] [105] [106] [107] [108] [109] [110] [111] [112] [113] [114] Az elsőfokú bíróság indokolásával ellentétben úgy ítélte meg, hogy a vádlott személyi körülményeire és az eljárás során tanúsított magatartására figyelemmel érdemes az előzetes mentesítésre. E körben bizonyítékként csatolta a vádlott munkaszerződését, mellyel igazolni kívánta, hogy a vádlott cég1-nél olyan munkakörben áll alkalmazásban, amely megköveteli a büntetlen előéletet. Ezen túlmenően kérte a pénzbüntetés napi tétel számának csökkentését is. Arra hivatkozott, hogy amennyiben az ügy a férje, vagyis a II. r. vádlott vonatkozásában végrehajtandó szabadságvesztéssel zárul, úgy át kell vennie a családfenntartó szerepet, ami további jelentős terheket róna a pénzbüntetés megfizetésével a vádlott családjára. Végezetül a pénzbüntetés megfizetésére részletfizetés engedélyezését is indítványozta. XIII. r. vádlott védője írásban fellebbezését változatlanul fenntartva mindenekelőtt az elsőfokú ítélet indokolásának hiányosságaira hivatkozott. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság elmulasztotta magyarázatát adni annak, hogy a vádlott szúrópróbaszerű ellenőrző tevékenysége megfelel-e a törvényi előírásoknak vagy sem. Az ügyészség által értékelni kért videofelvételen meglátása szerint az látszik, hogy a VIII. r. vádlott csomagjai közül a vádlott csak a kisebbeket nyitotta ki, melyből szerinte az következik, hogy a vádlott nem tudta és nem is tudhatta, hogy a VIII. rendű vádlott nagyméretű bőröndjei pontosan mit tartalmazhatnak. Ekként nem állapítható meg, hogy a vádlott szemet hunyt volna a VIII. r. vádlott csomagjai felett. Ő is osztotta azt az álláspontot, hogy egy vádlott rövid, bűnösséget elismerő nyilatkozata az ügyben bizonyítékként nem vehető figyelembe. Szerinte ugyanis akkor, ha az eljáró bíróság a bűnösséget elismerő nyilatkozat kapcsán a Be.
10. §

(2)bekezdés c) pontja szerinti vizsgálatot elvégzi, vagyis meggyőződik arról, hogy a beismerő nyilatkozatot az eljárás ügy iratai alátámasztják-e, a törvény felhatalmazásával prejudikál. A Budapest Környéki Törvényszék eszerint járt el, a hiba nem a bíróságnál, hanem a jogszabályban keresendő. Minderre figyelemmel elsődlegesen azt indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a vádlottat az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában mentse fel. Másodlagosan az ítélet meghozatala előtt forduljon az Alkotmánybírósághoz az általa felvázolt jogi probléma kapcsán annak tisztázása céljából, hogy többvádlottas ügyben azon terhelteknek, akik nem éltek az elsőfokú eljárás során a Be. 524. §

(1)bekezdésében foglalt jogukkal, mennyiben sérül a tisztességes eljáráshoz való joguk. Harmadlagos indítványa pedig a kiszabott büntetés enyhítésére irányult, és egyúttal részletfizetés engedélyezését is kérte. A másodfokú nyilvános ülésen az ügyész VII. és IX. r. vádlottat érintő, továbbá II. r. vádlott védőjének a fellebbezése egyértelműsített - csak a joghátrányt támadó - irányára figyelemmel a II. tényállási pontra vonatkozó (e tekintetben a rövidített indokolást kifogásoló) indítványai kivételével az átiratában foglaltak szerint az ügyészi fellebbezést változatlan tartalommal fenntartotta. Az írásban kifejtett érvelésén túlmenően részletesen foglalkozott a titkos információgyűjtés (TIGY) és a titkos adatszerzés (TASZ) eredményének bizonyítékkénti értékelhetőségével. A TIGY-gyel kapcsolatban azt a kifogást tették egyes védők, hogy túl hosszúak voltak a lehallgatások, illetve a haladéktalanság követelményének nem felelt meg a feljelentés. A rendelkezésre álló iratokból szerinte megállapítható, hogy a feljelentést a Nemzeti Védelmi Szolgálat

1. október 1-jén tette és a nyomozást még aznap a Központi Nyomozó Főügyészség elrendelte. A nyomozás elrendelésének alapjául a Nemzeti Védelmi Szolgálat által folytatott TIGY eredménye szolgált, amely azért használható fel aggálytalanul, mert az akkor hatályos Be. szabályainak megfelelően történt az elrendelése, a lefolytatása, a feljelentés megtétele, illetőleg ezt követően került sor az alkalmasság és a felhasználhatóság engedélyeinek a beszerzésére, valamint a [115] [116] [117] [118] [119] [120] [121] [122] [123] [124] Fővárosi Törvényszék elnökének az igazolása is rendelkezésre állt. A Nemzeti Védelmi Szolgálat azért kezdett titkos nyomozásba, mert
2. október 10-én olyan információjuk volt a BRFK Felderítő Főosztályától, miszerint VII. r. vádlott ország1-ből repülővel rendszeresen aranyat hozat be illegálisan; ebben közreműködik XI. r. vádlott és felesége, valamint VIII. r. vádlott, akik felváltva utaznak ki ország1-be. E személyek kapcsolatban állnak II. r. vádlottal, aki repülőtér1-en dolgozó ismeretlen vámosokon keresztül intézi, hogy ellenőrzés nélkül áthozhassák az aranyat a terminálon. A bűncselekmény megállapításának vagy kizárásának az eldöntéséhez rendelte el a Nemzeti Védelmi Szolgálat a titkos nyomozást. Ennek során - többek között - az derült ki
3. októberben és novemberben, hogy a II. r. vádlott felesége repülőtér1-egy nem vámosként hivatásos állományban dolgozik, hanem a reptér utasforgalmi terminálján áll alkalmazásban. A TIGY keretében engedélyezett lehallgatások I., II., VI., VII., IX. és X. r. vádlottakkal szemben folytak, a II. és IX. r. vádlottakra két-két hívószámra is. Mindegyik vádlottra, illetve a II. és a IX. r. vádlott egyik-egyik hívószámára adott engedélyek jóval meghaladták a 180 napot. A rendőrségről szóló
4. évi XXXIV. törvény
5. §

(3)bekezdése szerint maximum kétszer 90 napig volt jogszerű az engedélyezett lehallgatás. A nyomozó ügyészség ahhoz, hogy a bizonyítékkénti felhasználhatóság megállapítható legyen, a felhasználásra való alkalmasság megállapítását kérte a nyomozási bírótól olyan esetekben, amikor a 180 nap adott vádlottnál már letelt, de egy másiknak 180 napon belül rögzített beszélgetéseiben rá nézve is terhelő adat merült fel. A régi Be. 206/A. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pontjában meghatározott feltételek teljesülésére figyelemmel, a Be. 206/A. §

(3)bekezdése alapján az ügyészség indítványt tett a nyomozási bíróhoz azzal az indokolással, hogy kétségtelen, hogy a titkos információgyűjtés egyes esetekben meghaladta a 180 napot, azonban ez a körülmény a bizonyítékként való felhasználásra való alkalmasságot nem érintheti akkor, ha a TIGY bármelyik másik érintettel szemben a törvényes határidőn belüli. A nyomozási bíró

1. október
2. napján kelt végzésével a TIGY eredményének a büntetőeljárásban bizonyítékként történő felhasználásra való alkalmasságát megállapította, majd újabb indítványra - amelyben azonban már csak 180 napon belüli beszélgetések voltak - a felhasználási engedélyt is megadta
3. december 11-én. XI. r. vádlott esetében volt egyetlen olyan beszélgetés, amely a 180 napot meghaladta, de ezt a törvényszék nem is emelte a bizonyítékok sorába, ennek a szóbeli indokolása az
4. sz. tárgyalási jegyzőkönyv
5. oldal első mondatában olvasható. Összességében az volt az álláspontja, hogy a TIGY eredménye törvényes bizonyítékként az eljárásban felhasználható volt, tehát nem követett el eljárási szabálysértést azzal az elsőfokú bíróság, hogy figyelembe vette a bizonyítékok értékelésekor. A titkos adatszerzés kapcsán rámutatott, hogy miután
6. október 1-jén a nyomozást elrendelték, azt követően is folytak telefon-lehallgatások, mégpedig I., II., VI., VII., IX., X., illetve a VIII. r. vádlottak különböző hívószámaira. Az engedély a hét vádlott esetében az akkori Btk.
7. §

(1)és

(2)bekezdés szerinti folytatólagosan elkövetett kötelességszegésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettének gyanúja miatt került kiadásra. A TASZ a célját elérte, így annak eredménye a nyílttá tételt követően a Központi Nyomozó Főügyészség által folyatott nyomozás iratában elhelyezésre került és bizonyítékként a beszerzése idején hatályos régi Be. 206. §

(5)bekezdése alapján azok vonatkozásában is felhasználható, akik telefonjára nem volt lehallgatási engedély, de az engedélyben szereplő vádlottakkal telefonbeszélgetést folytattak. A Nemzeti Védelmi Szolgálat a TIGY időszakában önállóan, a TASZ ideje alatt pedig a nyomozó ügyészséggel együtt találkozókat figyelt meg, eseményeket rögzített kép- és hangfelvétellel. Rögzítették többek között a VIII., IX. és X. r. vádlottak pénzátadását a II. r. vádlottnak, a II. és a VI. r. vádlottak pénzátadását az I. r. vádlottnak. [125] [126] [127] [128] [129] [130] [131] [132] Véleménye szerint fontos bizonyítékot képeztek még a reptéri biztonsági kamerák felvételei is, amelyek a XIII. r. és a VIII. r. vádlott esetén a VI. tényállási pontban, míg a III. és IV. r. vádlottak tevékenységét a IX. r. vádlottal szemben az I. tényállási pontban jól megítélhetővé teszik. A büntetés kiszabásával összefüggésben utalt arra, hogy azon vádlottak esetében, akik végrehajtandó szabadságvesztést kaptak (I., III., IV. és V. r. vádlott), a büntetést 2 és 12 év között lehet kiszabni, aminek középmértéke 7 év. A kiszabott büntetések oly mértékben térnek el a középmértéktől, hogy visszatartó hatással nem bírnak sem az egyéni megelőzés szempontjából, sem pedig a hasonló hivatali beosztást betöltő potenciális elkövetők vonatkozásában. Ugyanez vonatkozik véleménye szerint a pénzbüntetések napi tétel számára és összegére is. Az elsőfokú bíróság nem indokolta meg azt sem, hogy miért a napi tétel összegének minimumát szabta ki a vádlottakkal szemben. A XI. és XII. r. vádlottak esetén enyhítő szakasz alkalmazásával szabott ki pénzbüntetést az elsőfokú bíróság, azonban korrupciós jellegű bűncselekmény esetén nincs indok erre. Azt szabadságvesztés büntetés mellett kellett volna kiszabnia, amely viszont az enyhítő körülményekre tekintettel végrehajtásában felfüggeszthető. Mindezek alapján az írásbelivel egyező végindítványt tett az elsőfokú ítélet megváltoztatására. I. r. vádlott védője a fellebbezését fenntartva ismét hangot adott a vádlott javára szóló enyhítő körülményeknek. Az írásban felhozott indokait kiegészítette azzal, hogy a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya a jelen esetben nem érvényesül, így az súlyosító körülményként nem értékelhető. Álláspontja szerint a bűncselekmény tárgyi súlyát abban az esetben lehet a vádlott terhére írni, ha a jogalkotó által meghatározott büntetési tételkereten belül az adott bűncselekmény kiemelkedőbb súlyt képvisel, ez azonban a jelen esetben nem áll fenn. Az ügyész által hivatkozott látencia és a felderítései nehézségek sem eshetnek a vádlott terhére. Összességében indítványozta, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés enyhítésén túlmenően állapítsa meg, hogy a vádlott a Btk. 38. §

(3)bekezdése alapján a büntetése fele részének kitöltése után feltételes szabadságra bocsátható, és a 35. §

(2)bekezdésével enyhébb végrehajtási fokozatot határozzon meg büntetlen előéletére és kifogástalan életvezetésére figyelemmel. [133] I.r. vádlott saját védelmében 27 éves elhivatott utasforgalmi munkájáról, annak eredményességéről az általa kiszabott tízmilliós nagyságrendű bírságról - segítőkészségéről, kedvező emberi tulajdonságairól, és társadalmilag hasznos tevékenységéről beszélt (előadva, hogy rendszeres véradó). [134] II. r. vádlott védője az írásbeli fellebbezésének indokolásával mindenben egyező nyilatkozatot tett, hangsúlyozva, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés a vádlott életvezetését hátrányosan befolyásoló, megtorló jellegű büntetés. Megismételve indítványát, a szabadságvesztés mértékének mérséklését, próbaidőre történő felfüggesztését kérte. Ezen túlmenően érvelt azzal is, hogy ugyanazon nyomatékos enyhítő körülmények, amelyekre figyelemmel az ügyészség elfogadta a VI. r. vonatkozásában a mentesítés iránti fellebbezést, a II. r. vádlott esetében is fennállnak, azzal, hogy a cselekményben betöltött szerepét tekintve mindezek arra adnak alapot, hogy a másodfokú bíróság lényegesen enyhébb büntetést alkalmazzon. [135] [136] II. r. vádlott saját védelmében a védőjéhez csatlakozott. [137] III. r. vádlott védője ugyancsak a beadványával mindenben egyező perbeszédében ismét annak adott hangot, hogy a vádlott elítélésére kizárólag a szolgálati beosztások és az I. r. vádlott nem ellenőrizhető, közvetetten a II. r. és VI. r. vádlottak részéről tolmácsolt megállapodása, a [138] munkatársaira hivatkozással több pénz kérésére irányuló nyilatkozata, valamint olyan bizonyítékok alapján került sor - az egyetlen videofelvétel és hangfelvétel alapján -, melyek egyike sem tartalmaz arra vonatkozó kétséget kizáró adatot, hogy a vádlott bárkitől is pénzt kért, elfogadott vagy kapott volna. Ezt meghaladóan is érthetetlen, hogy hogyan került megállapításra a vagyonelkobzás összege, mikor még az sem bizonyított az ügyben, hogy pontosan ki, mikor, milyen összeget adott át a vádlott részére. A jogorvoslati indítványa változatlanul kizárólag a felmentésre irányult. Előadta továbbá, hogy a vádlott vagyona csökkent, amennyiben a gépjárművüket már értékesítették, viszont kizárólagos családfenntartóvá vált. [139] III. r. vádlott felszólalásában a védőjéhez csatlakozott. Kérdésre előadta, hogy vámügyintézőként egy gazdasági társaságnál nem hivatásos állományban áll alkalmazásban. [140] IV. r. vádlott védője a fellebbezése indokolásában foglaltakat részletesen megismételve azzal érvelt, hogy a IV. r. vádlott a hivatali visszaélésben ismerte el a bűnösségét, legfeljebb erre vannak az ügyben kétséget kizáró bizonyítékok, arra nem, hogy a kötelességét anyagi előny fejében szegte volna meg. Azt kérte az ítélőtáblától, hogy mérlegelje a büntetés célját, azt, hogy a vádlott élete emiatt jelentősen megváltozott negatív irányba. Elvesztette a munkáját, a megélhetését, a történtek az ő és családja egészségi állapotát is megviselték. Ellehetetlenült, de azóta is dolgozik, igyekszik az életben helytállni, sem előtte, sem azóta nem volt más eljárás vele szemben. Álláspontja szerint önmagában az eljárás elérte a megelőzési célokat, a repülőtéren ugyanis a bűncselekményekről mindenki tudott, tudták, hogy az elkövetők elvesztették a munkájukat, a házkutatásnál a szomszédok, valamint a médiából szinte mindenki értesült a történtekről és annak következményeiről. Az egyéni megelőzést illetően a IV. r. vádlott nem bűnöző, felesleges elzárni attól, hogy a társadalomnak ugyanúgy hasznos tagja lehessen, ezért kérte, hogy a szabadságvesztést enyhítse a másodfokú bíróság, és azt - akár maximális tartamra - próbaidőre függessze fel. [141] [142] [143] IV. r. vádlott felszólalásában megbánásának adott hangot és személyi körülményeire vonatkozóan nyilatkozott. Előadta, hogy a legkisebb gyermeke tartós beteg, nem járhat óvodába, az élettársa pedig pszichiátriai kezelés alatt áll. [144] V. r. vádlott védője az írásbeli indokaival egyezően tartotta fenn a fellebbezését. Abból annak hangsúlyos pontjait kiemelve foglalkozott elsőként az enyhítésre irányuló indítványával. E körben kiemelte, hogy a bűncselekmény elszaporodottságára vonatkozó konkrét adatok vagy köztudomású tények nem állnak rendelkezésre. Ezzel szemben a vádlott példás szolgálati utat járt be, tartási kötelezettségének tesz eleget, és mindössze 70.000 Ft az az összeg, amely őt terheli. A felmentésre irányuló indítvány körében annak adott hangot, hogy az ügyben rendelkezésre álló bizonyítékok a másik vámellenőrzést ellátó váltásra vonatkoztak. Az V.r. vádlott által ellátott szolgálat tekintetében objektív bizonyítási eszközök nem álltak rendelkezésre, a szubjektív személyi bizonyítékok pedig részben ellentmondásosak, részben valótlanok. Emellett a három bűnösséget elismerő nyilatkozat a saját felelősségre vonatkoztatható, amelynek másik vádlott terhére történő értékelése szerinte is eljárásjogi aggályokat is vet fel. Mindezek alapján a vádlott büntetőjogi felelőssége kétséget kizáró módon nem állapítható meg. Véleménye szerint a repülőtér1-en elkövetett vesztegetési cselekmények nem az általános korrupciós bűncselekmények jellegzetességeivel rendelkeznek, az ott szolgálatot ellátó vámtisztek nem mindegyike követett el bűncselekményt, és az V. r. vádlott is ezen személyi körbe tartozik. [145] [146] [147] V. r. vádlott saját védelmében is előadta, hogy nem követett el bűncselekményt és felmentését kérte. [148] VI. r. vádlott védője az írásbeli indítványával egyezően tartotta fenn a fellebbezését, és egyetértett az ügyész azon indítványával, hogy a vádlott esetében az előzetes mentesítés valamennyi feltétele teljesül. [149] VI. r. vádlott a védőjéhez csatlakozott a saját védelmében, egyebekben a személyi körülményei kapcsán előadta, hogy a munkaköri leírásában megjelölt intendáns munkakör temetővezetői feladatokat takar, amelyhez nem követelte meg a munkáltató erkölcsi bizonyítvány rendelkezésre bocsátását. [150] XI. r. vádlott védője perbeszédében az ügyészi fellebbezésben foglaltakkal ellenében az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt, mert álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által kiszabott pénzbüntetés kellően szolgálja a büntetési célokat és az megfelel a büntetéskiszabási elveknek és a belső arányosság követelményének is. [151] XII. r. vádlott védője a fellebbezését írásban nem indokolta, perbeszédében a felmentés érdekében bejelentett perorvoslatot tekintve arra hivatkozott, hogy a vádlott soha nem ismerte el a felelősségét, és az ellene felhozott két telefonbeszélgetés nem alkalmas a bűnösségének igazolására. Az ellene indult iparjogvédelmi jogok megsértése miatti büntetőügyben felmerült olyan bizonyíték, hogy a vádlott több alkalommal vámot fizetett, és meglátása szerint éppen ezért lehettek nála a házkutatás során lefoglalt ruházati termékek is - mert hiszen azokat jogszerűen birtokolta. Másodlagos indítványa a pénzbüntetés mérséklésére irányult. [152] [153] [154] XIII. r. vádlott védője perbeszédében az írásbelivel egyező indítványt tett, és elsődlegesen a vádlott felmentését, másodlagosan az eljárás felfüggesztése mellett utólagos normakontroll kezdeményezését indítványozta. Ez utóbbi körében ismét hangot adott a Be. 524.§ alapján alkalmazandó 504.§

(2)bekezdés c) pontjával kapcsolatos alapjogi aggályának, mert ilyen esetekben a bíró úgy hoz döntést, hogy meg sem vizsgálta a bizonyítékokat azok törvényessége, tartalma szempontjából. Márpedig ez a beismeréssel nem érintett vádlottak terhére esik egy többvádlottas ügyben. Harmadlagos, enyhítésre irányuló indítványa tekintetében az enyhítő körülményeket sorolta, és hivatkozással arra, hogy a vádlottnak gyermektartásdíjat kell fizetnie, és élettársi kapcsolatából született kiskorú gyermekéről is gondoskodnia kell, a pénzbüntetés részletekben történő teljesítését is kérte. [155] XIII. r. vádlott saját védelmében csatlakozott a védőjéhez, annak adott hangot, hogy bűncselekményt nem követett el. [156] Az utolsó szó jogán III. r. vádlott a felmentését kérte, IV.r. vádlott az ügyben betöltött szerepét legfeljebb apróbb szívességnek minősítette, és rendezett életvitelének adott hangot. Mások az utolsó szó jogával nem kívántak élni. [157] [158] A fellebbezések közül egyedül a VI. r. vádlottra vonatkozó védelmi perorvoslat volt részben alapos, és egyetértett az ítélőtábla a fellebbviteli főügyészség V. r. vádlottat érintő indítványával is. [159] Mindenekelőtt az ítélőtábla kiemeli, hogy az elsőfokú eljárás során új eljárási törvény (2017. évi XC. törvény, a továbbiakban: Be.) lépett hatályba, melynek 868. §

(1)bekezdése szerint a törvény rendelkezéseit - a 868-876. §-ban meghatározott eltérésekkel - a hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásokban is alkalmazni kell. [160] [161] Ennek megfelelően a másodfokú bíróság a kétirányú - köztük a tényállást és jogi minősítést is támadó - perorvoslatokra figyelemmel az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 590.§

(1)és

(2)bekezdése alapján, az 590.§

(10)bekezdésére is figyelemmel, a fellebbezéssel érintett vádlottak vonatkozásában az azt megelőző bírósági eljárással együtt teljeskörűen felülbírálta. A felülbírálat terjedelmével összefüggésben kell szót ejteni arról is, hogy a már kifejtettek szerint az - az elsőfokon jogerősen elmarasztalt vádlottakon túlmenően - VII. r. és IX. r. vádlottakra nem terjedhetett ki, és II. r. vádlott és védőjének egyező nyilatkozata alapján a Be. 583.§

(3)bekezdése alapján bejelentett, kizárólag a joghátrányt sérelmező fellebbezések miatt a II. tényállási pont kapcsán a Be. 561.§

(3)bekezdés c) pontjában írt indokolási rész (azaz a bizonyítékértékelő tevékenység) sem volt számonkérhető. [162] Az e keretek közötti felülbírálat során az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság döntően megtartotta a perjogi szabályokat. [163] A Be. hatályba lépését követően az ügyet a Be. 13.§-a és a 868.§

(2)-

(3)bekezdésének figyelembevételével törvényesen folytatta ülnökök közreműködése nélkül, egyesbíróként eljárva. [164] Szemben az V. r. vádlott védőjének érvelésével, nem sértette meg a vádhoz kötöttség Be. 6.§

(2)bekezdésében írt szabályát. Azzal ugyanis, hogy az egyes titkos adatszerzés során rögzített beszélgetésekben elhangzottak alapján az ítélet indokolásában tanú3 és tanú4 tekintetében jogellenes magatartással kapcsolatos megállapításokat tett, a vádon nem terjeszkedett túl. Ez az eljárási szabály arra vonatkozik, hogy a tényállásában nem állapíthat meg olyan személyre vonatkozó, bűncselekmény megállapítására alapot adó tényeket, akit az ügyészség nem vádolt meg. Nincs ilyen tilalom következésképpen az indokolásra vonatkozóan, nincs elzárva a bizonyítékok szabad értékelése alapján a bíróság attól, hogy általa lényegesnek tartott megállapításokat tegyen olyan személyekre vonatkozóan is, akiket az ügyészség nem vádolt meg. Mindössze attól kell tartózkodnia, hogy azokat a tényállásba is átvezesse, s miután ilyet nem tett, a perjogi rendelkezések sérelme sem áll fenn. [165] A korábbi Be. 279.§

(4)bekezdése szerint, és azután a Be. 430.§ szabályainak figyelembevételével engedélyezte a vádlottak részére, hogy a tárgyaláson való jelenlét jogáról lemondjanak. A Be. hatályba lépését követően megfelelő tájékoztatás és kioktatás útján gondoskodott arról, hogy az ily módon távolmaradó vádlottak védőiket kézbesítési megbízással lássák el, és egyéb - az új eljárási törvény adta - terhelti jogaikkal és lehetőségeikkel is tisztában legyenek. Mindezzel függ össze a törvényszék azon helyes eljárása is, amikor is a 2018. szeptember 27-i tárgyaláson észlelte, hogy a kézbesítési megbízás a VII. r., IX. r., XII. r. és XIII. r. vádlottak esetén nem felelt meg a teljes bizonyító erejű magánokirat valamennyi követelményének, így az érintett vádlottak távollétében az előző - szeptember 25-i - tárgyalás nem volt szabályszerűen megtartható. Emiatt a tárgyalást a következő napon annak anyagának ismertetésével szabályosan megismételte. A fellebbviteli főügyészség indítványában írt megjegyzésre reflektálva ez tehát a teljesen megalapozott magyarázata annak, hogy miért nem tüntette fel a fenti - ülnökök nélkül megtartott tárgyalás napját a bevezető részben. [166] [167] [168] [169] A törvényszék a média fokozott érdeklődése mellett zajló tárgyalások során biztosította a kihallgatott személyek - kiváltképpen a vádlottak - korábbi Be. 74/B. §

(1)bekezdésében foglalt hozzájárulási jogát. [170] [171] Az elsőfokú bíróság a bizonyításra vonatkozó szabályokat túlnyomórészt megtartotta. A gyanúsítotti vallomások felhasználhatóságával összefüggő védői kifogás volt, hogy esetenként [172] [173] [174] [175] [176] [177] [178] [179] álláspontja szerint a nyomozó hatóság kérdése a korábbi Be. 180. §

(1)bekezdése szerinti tilalmakat sértette, és ezért azokat ki kell rekeszteni a bizonyítékok köréből. A hivatkozott törvényhely értelmében nem tehető fel a gyanúsítottnak a választ, illetőleg nem bizonyított tény állítását magában foglaló, a törvénnyel össze nem egyeztethető ígéretet tartalmazó kérdés. A védő által példaként idézett kérdés (V. r. védő fellebbezés indokolása

1. oldal) azonban az ítélőtábla álláspontja szerint nem ütközik a fenti szabályba. A Kommentár szerint [Nagykommentár a büntetőeljárásról szóló
2. évi XIX. törvényhez WoltersKluwer Jogtár] a törvény azt írja elő, hogy nem tehető fel a válaszra utaló, körülíró, azt magában foglaló vagy sugalmazó, azaz a választ tartalmazó kérdés. Erre tipikusan eldöntendő kérdés formájában kerül sor, ugyanakkor nem minden igennel vagy nemmel megválaszolható kérdés valósít meg automatikusan eljárási szabálysértést (például, hogy ismeri-e a gyanúsított a gyanúsításban megjelölt személyt; van-e bankszámlája; rendelkezik-e érvényes gépjármű vezetői engedéllyel stb.), csak az olyan, mely útmutatót ad a megválaszoláshoz. Ugyancsak tilalmazott a bizonytalan, avagy valótlan tényállítást tartalmazó kérdés feltevése, mivel az ilyen kérdések is alkalmasak a terhelt befolyásolására, manipulálására. Ekként értékelendő például, ha a kihallgató a terhelttől az elkövetést alátámasztó nem létező bizonyítékra (pl. elkövetés helyszínén rögzített ujjnyom, őt felismerő tanú, társak beismerése) vár magyarázatot. Tilos a törvénnyel össze nem egyeztethető ígéretet (kedvező elbírálás vagy a kényszerintézkedés megszüntetésének kilátásba helyezése, kedvezmények felajánlása stb.) tartalmazó kérdés feltevése, de értelemszerűen ilyen ígéret közlése is. Ehhez képest az, hogy a kihallgató ügyész a terhelt korábbi beismerése nyomán kihallgatott VII. r. vádlottól szerzett információkat, valamint az egyéb (beosztásra, légi járatokra) vonatkozó bizonyítékokat felidézve azt a kérdést intézi a II. r. vádlotthoz, miszerint „Kérem mondja el, hogy ezen alkalommal melyik vámossal vette fel a kapcsolatot, mit kért tőle és a VIII. r. vádlottól átvett pénzből juttatott-e, és ha igen, mennyit ennek a személynek?", semmilyen módon nem sugalmazza a választ, és nem alkalmas a gyanúsított más módon történő befolyásolására sem. A kérdés nem eldöntendő jellegű, a választ nem tartalmazza, és más tilalmazott nyomásgyakorlást sem kísérel meg, ekként nem volt törvényi akadálya annak, hogy II. r. vádlott válaszát (melyet egyébként mindvégig fenntartott) a bíróság figyelembe vegye. Egyes védelmi érvelésekkel ellentétben szabályszerűen fogadta el végzésével a váddal egyező bűnösséget elismerő vádlotti nyilatkozatokat. A Be. 524.§-a (és az utaló szabállyal alkalmazandó 504.§) szerinti törvényszöveg „beismerő nyilatkozatról" szól, ami kétségkívül nem pontosan fedi a Be.
3. § b) pontjában meghatározott terhelti vallomást, attól egyszerű szóhasználatában is különbözik. Általában is elmondható, hogy a büntetőeljárásban a nyilatkozatok és a vallomások jogi természete nem feltétlenül egy és ugyanaz. A törvény számtalan helyen használja a nyilatkozat kifejezést, így a teljesség igénye nélkül - például: a
4. §

(3)bekezdése annak minősíti a tanú tanúzási figyelmeztetésre adott válasz jegyzőkönyvezésének elmaradása esetén az olyan közlését, amellyel tanú a tanúzási figyelmeztetés után a közlését fenntartja; a 359. §

(5)bekezdése az eljárási cselekményen jelenlévők bármelyikének az indítványa nyomán az eljárás során felmerült valamely körülménynek vagy ott elhangzott nyilatkozatnak a jegyzőkönyvezési kötelességét írja elő; a 370. §

(2)az ügyészség vagy nyomozó hatóság a nyomozás során hozott határozat ellen bejelentett panaszt - amennyiben azt nem tartja alaposnak - a panaszra vonatkozó nyilatkozatával együtt felterjeszti a panaszt elbíráló ügyészséghez; a 371. §

(1)bekezdése a pótmagánvádló magánindítványát minősíti nyilatkozatnak; - [180] [181] [182] [183] [184] [185] [186] [187] [188] a 378. §

(2)a magánvádló magánindítványának fogalmát meghatározva rendelkezik akként, hogy annak kell tekinteni a magánindítvány előterjesztésére jogosult feljelentését és bármely olyan nyilatkozatát, amely szerint az elkövető büntetőjogi felelősségre vonását kívánja; a 406. §

(1)szerint a gyanúsítottat a kihallgatása során nyilatkoztatni kell arra, hogy az ügyészség által kilátásba helyezett intézkedést vagy határozatot, továbbá annak feltételeit elfogadja-e; a 413. §

(2)szerint, ha a gyanúsított vagy a sértett a közvetítői eljárás lefolytatását indítványozza, az ügyészség gondoskodik a gyanúsított vagy a sértett hozzájárulásával kapcsolatos nyilatkozat beszerzéséről; a 430. §

(1)bekezdése a vádlott tárgyaláson való jelenlét jogáról történő lemondását is nyilatkozatnak minősíti; a 445. §

(6)bekezdése a bírósági jegyzőkönyvezés szabályai kapcsán írja elő, hogy amennyiben az eljárási cselekményen jelenlévők bármelyike az eljárás során felmerült valamely körülménynek vagy ott elhangzott nyilatkozatnak jegyzőkönyvbe vételét indítványozza, ezt csak abban az esetben lehet mellőzni, ha a bíróságnak az illető körülmény vagy nyilatkozat megtörténtéről nincs tudomása; végezetül a jogorvoslati indítványt is mindenütt nyilatkoztatnak minősíti. E példák jól szemléltetik a perjogi nyilatkozat kettős arculatát: esetenként kifejezetten valamely eljárási aktus, kívánalom, jognyilatkozat, másutt - például a jegyzőkönyvezés szabályai körében egyértelműen a vallomás természetét tükrözi. A Be. 565. §

(1)bekezdése - a félreértések elkerülése érdekében - ugyanakkor egyértelműen kimondja, hogy ha a bíróság a bűnösséget beismerő nyilatkozatot elfogadta, a vádlott bűnösségét a bűnösség beismerésére, a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadására és az eljárás ügyirataira alapítja. A szabály alapján az adott vádlott vonatkozásában feltétlenül elegendő a bűnösség megállapításához a vádlott egyszerű nyilatkozata, részletekbe menő vallomás nélkül is. A Be.183. §

(1)bekezdése szerint a terhelt vallomásának minősül a terhelt minden olyan, a büntetőeljárásban a terhelti figyelmeztetés utáni, bíróság, ügyészség vagy nyomozó hatóság előtt tett, illetve ezeknek címzett szóbeli vagy írásbeli közlése, amelyben a bizonyítás tárgyára vonatkozó tényt állít. Az - kiváltképpen a Be. 524.§-át tekintve - aligha lehet vitatható, hogy a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozata a bíróság előtt megtett olyan közlés, amelyet a terhelti figyelmeztetések után tesz meg. Minthogy pedig akkor, mikor a bűnösségét a váddal egyezően elismeri, arról nyilatkozik, hogy a bűncselekményt a történeti tényállásban írtak szerint elkövette, az ilyen nyilatkozat az ítélőtábla álláspontja szerint inkább a vallomás jellegzetességeit mutatja. Éppen ezért fűződhet hozzá olyan komoly jogi konzekvencia, hogy a bíróság minden további bizonyítás nélkül bűnösséget megállapító ügydöntő határozatot hozhat. A Be. szövegéből következően a vádlott a bűnösségét nemcsak a kihallgatása elején ezzel kapcsolatban hozzá intézett kérdésre, hanem a tárgyalás során bármikor beismerheti. Ha a bíróság a bizonyítást lényegében lefolytatta, a beismerő nyilatkozat éppen azt az előnyét veszíti el, amelyet a normatív szabályozás célzott: vagyis a bizonyítás egyszerűsítését, és az eljárás gyorsítását, amelyet az előkészítő szakban még a büntetésre vonatkozó kedvezőbb ügyészi indítvány is honorálhat. A törvény a bíróságra bízza annak eldöntését, hogy a beismerő nyilatkozat - az eljárás irataira is figyelemmel - önmagában elégséges-e annak eldöntéséhez, hogy azt végzéssel el lehessen fogadni. És mint ilyen, az eljárás elején egy „egymondatos" elismerés akár ésszerű kételyeket is támaszthat annak elfogadhatósága iránt. Ez a kétség az eljárás előrehaladtával egyre csökkenhet, míg a végén a már mindenki által közvetlenül megismert bizonyítékok fényében - elegendő lehet. [189] [190] [191] [192] [193] [194] [195] [196] [197] [198] [199] [200] [201] [202] A Be. akkor, mikor ennek lehetőségét nem szűkíti korlátok közé, azaz elvileg közvetlenül az ügydöntő határozat meghozatala előtt dönt úgy a vádlott, hogy él e jogával, a bíróság jóváhagyó végzése puszta formalitás a bizonyítás szempontjából, és az eljárás egyszerűbb befejezése sem jut érvényre, azt azonban nem lehet kijelenteni, hogy ez nem tekinthető terhelti vallomásnak, és hogy annak enyhítő jellegén kívül ne lennének egyéb jogi konzekvenciái. A bűnösséget elismerő nyilatkozat elfogadásának joghatásai közül a leglényegesebb, hogy ezek után a Be. 580. §

(2)bekezdése szerint nincs helye fellebbezésnek az elsőfokú bíróság ítélete ellen a bűnösség megállapítása, továbbá a váddal egyező tényállás és minősítés miatt. A jelen ügyben következésképpen az eljárás végén tett beismerő nyilatkozatokat az elsőfokú bíróság törvényesen értékelte a terhelti vallomás részeként bizonyítékként. Téves mindezek alapján az a védői megközelítés, amely kizárólag részletekbe menő, és a társak szerepét is taglaló vallomás megléte esetén tartja elfogadhatónak a beismerő nyilatkozatot, mert ilyet a törvény sem követel meg. A beismerő vallomásnak - nevéből is következően - a saját cselekményre - és nem a váddal érintett társak magatartására - kell vonatkoznia. A jelen ügyben azonban nem lehet szem elől téveszteni azt a lényeges tényt, hogy (a védői kifogások célpontjaként megjelenő) I. r. vádlott beismerő nyilatkozata a saját magatartását tekintve annak a vádirati ténynek az elismerését is magában hordozza, hogy ő volt az, aki társaira tekintettel több pénzt kért az aktív vesztegetőktől, és ő volt az is, aki azt esetenként szétosztotta (társtettesség, vezető-kezdeményező szerep). A többi vádlottra vonatkozóan a beismerés így értelemszerűen annyiban mindenképpen kihat, hogy amennyiben I. r. vádlott fenti szerepe és magatartása tényként elfogadható, az igényel további bizonyítást, hogy kik voltak a társai, vagyis a vádban megjelölt III. r. és IV. r. vádlottak részesültek-e a I. r. vádlott által kért és kapott pénzösszegekből azért, hogy megszegjék hivatali kötelességüket. Az elsőfokú bíróság a tanúként kihallgatottak vallomásai kapcsán a mentességi jogokat - különösen a rendszerint felmerülő korábbi Be. 82.§

(1)bekezdés

1. a)vagy
2. b)pontjában szabályozott vallomásmegtagadási okot - figyelembe vette, arra is törvényesen figyelmeztette a tanúkat. Meg kell azonban jegyezni, hogy a Be. 7. §

(3)bekezdése szerinti büntetőeljárási alapelv (önvádra kötelezés tilalma) a mentesség szabályai tekintetében relatív jellegűnek tekinthető, ugyanis a tanú a vallomástételt a maga teljességében nem tagadhatja meg, csupán azokra a kérdésekre nem kötelező válaszolnia, amelyekre adandó válasszal önmagát vagy a hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná. Ez nem csak a korábbi eljárási törvény, de a jelenleg hatályos Be. szerint is így van. Ekként nem volt feltétlenül helyes a törvényszék azon eljárása, amikor a vádemelés elhalasztása folytán eljárás megszüntetésével érintett tanú2-t - a törvényesen közölt korábbi Be. 82.§

(1)bekezdés b) pontja szerinti figyelmeztetést követően - nem kísérelte meg a társaira vonatkozó kérdésekre nézve kihallgatni, hanem úgy kezelte, hogy e jogon teljes egészében megtagadhatja a vallomástételt. Az elsőfokú bíróság erre adott magyarázata (ítélet 35. oldal 6. bekezdés) nehezen értelmezhető, de nem is helyes. Az elsőfokú bíróság ugyanis tanú2-t még a korábbi Be. hatályai idején hallgatta ki, annak 82.§

(1)bekezdés b) pontjára oktatva ki. A Be. 870. §

(1)bekezdése szerint a törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásban az ezt megelőzően, a korábbi jogszabály szerint végzett eljárási cselekmény akkor is érvényes, ha ezt az új törvény másként szabályozza. A Be.871. §

(2)bekezdése szerint pedig a törvénynek a korábbi tanúvallomás felhasználására vonatkozó szabályait azon tanúvallomások vonatkozásában lehet alkalmazni, amelyeknél a tanúzási figyelmeztetésre e törvény rendelkezései szerint került sor. [203] [204] [205] [206] [207] [208] [209] [210] [211] [212] [213] [214] Mindebből teljesen egyértelmű, hogy a korábbi Be. szerint végzett tanúkihallgatás eredménye - azaz a tanúvallomás - az új Be. kifejezett rendelkezése folytán aggálytalanul felhasználható. A tanú nyomozás során tett vallomása ebből következően szintén felhasználható, ámde csak akkor, ha a tárgyalási szakban a tanú kihallgatására törvényesen került sor. Amint azt a fentiekben az ítélőtábla kifejtette, a részleges mentességi jog alapján a tanú nem tagadhatta volna meg teljes egészében a vallomás tételét, kihallgatására mégsem került sor. Így bár az elsőfokú bíróság az iratismertetés keretében felolvasta a tanú nyomozati vallomását, az nem használható fel, de nem az új eljárási törvény miatt, hanem mert tárgyalási kihallgatása sem volt törvényes. Ez az eljárási szabályszegés azonban az egyéb bizonyítékok alapján a tényállás megalapozottságát végeredményben nem érintette, és ezért nem vonta maga után a Be. 592.§

(2)bekezdés b) pontja szerinti felderítetlenség miatti következményeket. Más oldalról viszont az a védői érvelés sem helyes, amely szerint a vallomástételt megtagadó tanúnak a titkos nyomozás során rögzített beszélgetései sem használhatók fel bizonyítékként. A titkos adatszerzés VI. r. vádlottat érintette, aki több ízben beszélgetést folytatott tanú2-vel, s ennek kapcsán merült fel tanú1 tevékenysége is. E bizonyítékra az ítélet

1. oldal
2. bekezdésében tért ki az elsőfokú bíróság. A bizonyítékok törvényességével kapcsolatos szabályok az állam önkényével szemben a közhatalmi jogosítványok visszaélésszerű gyakorlásának visszaszorítása érdekében léteznek. Ekként a mentességi jog szabályai a büntetőeljárásban részt vevő hatóságok (nyomozó hatóság, bíróság) előtt tett nyilatkozatokra vonatkoznak, s mint ilyenek, e jogviszonyban kell megítélni a tanú nyilatkozatainak törvényességét. Ezzel szemben a titkos nyomozati eszközök alkalmazása egészen más jogintézmény, ahol értelemszerűen fel sem merülhet a tanúkihallgatás szabályainak alkalmazása. Jól mutatja ezt az értelmezést a Be. 169.§

(2)bekezdése, amely szerint a tanú vallomástételének akadályát figyelembe kell venni akkor is, ha az a bűncselekmény elkövetésekor, illetve akkor is, ha a kihallgatásakor áll fenn. Nyilvánvaló, hogy az elkövetéskori akadály nem a jelen vizsgált kérdésre vonatkozik (hiszen a hozzátartozói, vagy titoktartási jogviszonyt érinti), ekként az önvádra kötelezés tilalma - mint relatív mentességi jog - csak a kihallgatásának időpontjára vonatkoztatható. Ennél fogva a mentességi jog gyakorlása folytán vallomást a büntetőeljárásban nem tett tanú egyéb, büntetőeljárás előtti, vagy az alatti, de nem a hatóság által foganatosított eljárási cselekményen belüli megnyilvánulásainak figyelembe vehetőségét kizárólag az határozza meg, hogy az azokat hordozó bizonyíték megszerzésére - nevezetesen a titkos adatszerzésre - törvényesen került-e sor. Amint azt a másodfokú bíróság a későbbiekben kifejti, a titkos adatszerzés során keletkezett beszélgetések felhasználására törvényesen került sor, így függetlenül tanú2 későbbi, mentességi jogra vonatkozó nyilatkozatától, az általa a VI. r. vádlottal közöltek az ügyben a perjogi szabályok szempontjából teljesen aggálytalan bizonyítékok voltak. Az V. r. vádlott védője szerint a nem használható fel bizonyítékként annak a tanúvallomása sem, aki később az ügy gyanúsítottjává vált. (értve ezalatt tanú1 vallomását) Ezzel a másodfokú bíróság szintén nem értett egyet. Igaz, hogy csak a terheltet illeti meg a hallgatás joga, a tanút nem, és az is igaz, hogy a gyanúsított védelmében védő jár(hat) el, viszont a tanút megilleti az önvádra kötelezés tilalma, mely a tanú egyik legfontosabb jogosítványa (és amely a terhelti védekezésnek is az alapja). Mivel maga az eljárási törvény teremti meg - a Be. már hivatkozott 870.§

(1)bekezdése szerint alkalmazandó korábbi Be. 291. §

(2)bekezdésével - az ugyanazon eljárásban korábban más eljárási pozícióban tett vallomás ismertethetőségét, semmiképp nem nyilvánítható törvénysértőnek sem a tanúkénti kihallgatás, sem pedig annak későbbi felhasználhatósága. [215] Emellett az elsőfokú bíróság a korábbi Be. 296.§-a szerint járt el, mikor ügyészi indítványra egyes tanúk - tanú6, tanú7, tanú8, tanú9, tanú10, tanú11, tanú12, tanú13, tanú14, tanú15, tanú16, tanú17, tanú18, tanú19, tanú20, tanú3, tanú4 és tanú21 - nyomozás során tett vallomásait tárgyalás anyagává tette. [216] A jelnyelvi szakvéleményt törvényesen tette a tárgyalás anyagává, és a szakértőket is a korábbi Be. 110.§-ának megfelelően hallgatta meg a tárgyaláson. [217] Az elsőfokú bíróság ugyan törvényesen használta fel a titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés során keletkezett - az ítéletében is megjelölt - bizonyítékokat, ugyanakkor egyetértett a másodfokú bíróság a fellebbviteli főügyészséggel abban, hogy az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségét e tekintetben elmulasztotta. Ez egyébként nem csak a titkos nyomozás során szerzett adatok bizonyítékkénti felhasználásánál érhető tetten, hanem jogi indokolással kapcsolatos magyarázat döntő részének elmulasztásában is. Az ily módon megvalósított eljárási szabályszegés azonban mindkét esetben orvosolható volt, kiváltképpen az ítélet egyéb részeiből jól követhető bírói logika és az ügydöntő határozat szóbeli indokolását is rögzítő jegyzőkönyv alapján. A titkos információgyűjtést a bíróság az alábbiak szerint engedélyezte: A Pesti Központi Kerületi Bíróság a

1. október
2. napján kelt 13.Ti.0517/2/2013.TÜK számú végzésével VII. r. vádlott érintettel szemben az általa használt hívószámra vonatkozóan
3. október
4. napjának 18 órájától
5. január
6. napjának 18 órájáig engedélyezte a titkos információgyűjtést, és azt többször meghosszabbította, utoljára
7. szeptember
8. napjától egészen
9. december
10. napjáig. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a
11. október
12. napján kelt 13.Ti.0517/2/2013.TÜK számú végzésével II. r. vádlott érintettel szemben az általa használt hívószámra vonatkozóan
13. október
14. napjának 18 órájától
15. január
16. napjának 18 órájáig engedélyezte a titkos információgyűjtést, és azt többször meghosszabbította, utoljára
17. május
18. napjától egészen
19. augusztus
20. napjáig. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a
21. december
22. napján kelt 13.Ti.0517/6/2013.TÜK számú végzésével I. r. vádlott érintettel szemben az általa használt hívószámra vonatkozóan
23. december
24. napjának 16 órájától
25. március
26. napjának 16 órájáig engedélyezte a titkos információgyűjtést, és azt többször meghosszabbította, utoljára
27. szeptember
28. napjától november
29. napjáig. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a
30. február
31. napján kelt 13.Ti.0517/12/2013.TÜK számú végzésével VI. r. vádlott érintettel szemben az általa használt hívószámra vonatkozóan
32. február
33. napjának 12 órájától
34. május
35. napjának 12 órájáig engedélyezte a titkos információgyűjtést, és azt utoljára
36. augusztus
37. napjától egészen
38. november
39. napjáig meghosszabbította. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a
40. február
41. napján kelt 13.Ti.0517/14/2013.TÜK számú végzésével X. r. vádlott érintettel szemben az általa használt hívószámra vonatkozóan
42. február
43. napjának 12 órájától
44. május
45. napjának 12 órájáig engedélyezte a titkos információgyűjtés, és azt utoljára
46. augusztus
47. napjától egészen
48. november
49. napjáig hosszabbította meg. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a
50. február
51. napján kelt 13.Ti.0517/14/2013.TÜK számú végzésével IX. r. vádlott érintettel szemben az általa használt hívószámra vonatkozóan
52. február
53. napjának 12 órájától
54. május
55. napjának 12 órájáig engedélyezte a titkos információgyűjtés, és azt utoljára
56. szeptember
57. napjától egészen
58. november
59. napjáig hosszabbította meg. [218] [219] [220] - - - - - - [221] [222] [223] [224] [225] [226] [227] [228] [229] [230] [231] A rendelkezésre álló iratokból megállapítható, hogy a feljelentést a Nemzeti Védelmi Szoláglat
60. október 1-jén tette és a nyomozást még aznap a Központi Nyomozó Főügyészség elrendelte. Ebből egyrészt az következik, hogy az ezt követő engedélyek eleve érvénytelenné váltak, minthogy a nyomozás elrendelését követően már csak titkos adatszerzésnek volt helye (és a nyomozó hatóság e szerint is járt el, vagyis az nem kétséges, hogy
61. október
62. napját követően nem folyt titkos információgyűjtés, így ilyen okból nem merül fel a bizonyíték törvénysértő volta). Másrészt viszont - és ez már érdemben befolyásolta a titkos információgyűjtés eredményének felhasználhatóságát - vizsgálandó volt, hogy az engedély időtartama és a feljelentési kötelezettség teljesítése megfelelt-e a jogszabályi követelményeknek. E körben mindenekelőtt ismét hangsúlyozza a másodfokú bíróság a Be. átmeneti rendelkezésének fontosságát, hiszen a
63. §

(1)bekezdése akként rendelkezik, hogy a leplezett eszköz alkalmazásának törvényességét az engedélyezés időpontjában hatályos rendelkezések szerint kell megítélni. Az engedélyezés idején hatályban volt Rtv. 71.§

(3)a bíró a különleges eszköz alkalmazását, illetve az eszköz igénybevételét esetenként legfeljebb 90 napra engedélyezheti, illetőleg - a 70. §

(2)bekezdése szerinti kérelemre - 90 nappal ismételten meghosszabbíthatja. Igaz, hogy a 32/

1. (XI.22.) Ab. határozat [46] bekezdése ennek kapcsán azt rögzíti, miszerint: „A bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés alkalmazását az Rtv.
2. §

(3)bekezdése - a Be. 203. §

(5)bekezdéséhez hasonlóan - legfeljebb kilencven napos határidőre teszi lehetővé. Ugyanakkor míg a Be. egy alkalommal biztosít lehetőséget a hosszabbításra, az Rtv. ilyen korlátozást nem tartalmaz." Ugyanakkor azt is leszögezi, hogy „A jogállamiság és az alapjogok védelme azonban megköveteli azt is, hogy ezen eszközök felhasználásának rendjét a jog részletesen és differenciáltan szabályozza. Minthogy a titkos eszközök és módszerek igénybevétele súlyos beavatkozást jelent az egyén életébe, alkalmazásuknak csupán kivételesen, átmeneti, végső megoldásként lehet helye." [[69], ABH 2007, 65, 100.]. Márpedig - a másodfokú bíróság véleménye szerint - a nyomozás elrendelését megelőzően alkalmazott titkos eszköz időbeli korlátozások nélkül egyáltalán nem felel meg e követelményeknek, semmiképpen nem tekinthető átmeneti, és kivételes megoldásnak (épp ellenkezőleg: ez lesz a felderítés kizárólagos és beláthatatlan eszköze). Ezt az értelmezést igazolja a 74/

1. BK vélemény II. pontja mely szerint a titkos információgyűjtés, illetőleg - a büntetőeljárás nyomozati szakaszában - a titkos adatszerzés a külön törvényekben, illetőleg a büntetőeljárási törvényben megkívánt külső (bírói vagy igazságügyért felelős miniszteri) engedély alapján és az abban meghatározott szoros időbeli korlátok között végezhető, tekintettel az egyszeri meghosszabbítás lehetőségére is. A titkos adatszerzés legfeljebb 90 napra engedélyezhető, ez ismételt indítványra egy alkalommal legfeljebb 90 nappal hosszabbítható meg. A titkos információgyűjtés, titkos adatszerzés tehát csak az engedélyben (illetőleg a meghosszabbított engedélyben) megjelölt időbeli keretek között folytatható. Az engedélyben megjelölt időtartamot praktikus megfontolásból nem lehet kibővíteni, attól semmilyen okból nem lehet eltérni. Az időbeli korlátokon kívül eső információgyűjtés, adatszerzés eredménye ún. „más tiltott módon szerzett bizonyíték", bizonyítékként nem értékelhető [ Be.
2. §

(4)bek.]. A kollégiumi vélemény nyomán a Pécsi Ítélőtábla a Bf.49/2015/

1. számú határozatában kifejtette, hogy titkos információgyűjtés folytatására bármely erre jogosított „hatóságnak tehát legfeljebb 180 nap áll rendelkezésére. A törvényben meghatározott határidő a hatóságnak arra biztosít lehetőséget, hogy ezen időszak alatt - bármely különleges eszköz alkalmazásával - a nyomozás elrendeléséhez elegendő bizonyítékot gyűjtsön. Amennyiben ez a biztosított határidőben nem sikerült, a titkos információgyűjtést be kell fejezni. A bűnüldözés kockázata ugyanis az államot terheli, és a jogállamban a bűnüldözés is csak szigorú, az anyagi és eljárásjogi szabályok által meghatározott rendben folyhat, amint arra az Alkotmánybíróság is több határozatában rámutatott. Ezzel ellentétes, és az alapjogokat szükségtelen mértékben korlátozó lenne, ha a törvényben meghatározott 180 nap időtartam letelte után még ugyanazon személy ellen, ugyanazon cselekmény miatt továbbra is titkos információgyűjtés folyna." [232] [233] [234] [235] [236] [237] [238] [239] A jelen ügyben is ezt a jogértelmezést tartja képviselhetőnek a másodfokú bíróság, így megállapítható - az ügyész érvelésével egyetértésben -, hogy valamennyi lehallgatás tekintetében túllépte a nyomozó hatóság a törvényi maximális 180 napos határidőt. Ekként azt kellett a következő lépésben vizsgálni, hogy az engedély, és a határidő keretei között maradva van-e olyan bizonyíték, amely egyúttal a „haladéktalan" feljelentési kötelezettség követelményének is megfelel. E körben elsőként is hangsúlyozza az ítélőtábla, hogy a haladéktalanság nem az azonnalisággal szinonim fogalom, emellett azonban a törvény szövegezése is megváltozott
2. január 1-jei hatállyal, és - az addigi szabályozással ellentétben - a titkos információgyűjtés eredményét nem attól tette függővé, hogy az engedélyezését kérő szerv a büntetőeljárásban felhasználni kívánt információ megszerzését követően a nyomozást haladéktalanul elrendelte vagy a feljelentési kötelezettségének haladéktalanul eleget tett. A korábbi Be. 206/A.§

(1)bekezdés b) pontja szerint ugyanis a felhasználás feltétele immár az, hogy a titkos információgyűjtés engedélyezését kérő szerv a büntetőeljárásban felhasználni kívánt információ megszerzését követően a nyomozást - a büntetőeljárás megindításának valamennyi, e törvényben meghatározott feltétele megállapításakor nyomban elrendelte vagy a feljelentési kötelezettségének nyomban eleget tett. Ez a szabályozás már egyértelműsíti azokat a körülményeket, amelyektől a feljelentési kötelezettség teljesítésének időszerűsége függővé teendő, és nagyobb (és észszerűbb) teret engedve a nyomozóhatóságnak, határozza meg mindazon teendőket, amelyek egyébként is szükségszerűen megelőzik a feljelentés megtételét. A másodfokú bíróság álláspontja megegyezett a vádhatóságéval abban, hogy kizárólag a VI. r. vádlott érintettel szemben az általa használt hívószámra vonatkozóan

1. február
2. napjától
3. augusztus
4. napjáig; a X. r. vádlott érintettel szemben az általa használt hívószámra vonatkozóan
5. február
6. napjától augusztus
7. napjáig; és a IX. r. vádlott érintettel szemben az általa használt hívószámra vonatkozóan
8. február 19-től
9. augusztus
10. napjáig terjedő tartamban engedélyezett a titkos információgyűjtés az, amelyek esetében egyáltalán felmerülhet azok eredményének törvényes felhasználhatósága a
11. október 1-jei feljelentés időpontjához képest (az ezen, 180 napos tartamokon túli engedélyekkel érintett beszélgetések értelemszerűen eleve érvénytelenek voltak). Azt kellett eldönteni, hogy a fenti befejező időpontok és a feljelentés időpontja közötti időtartam megfelel-e a korábbi Be. már hivatkozott feltételeinek. Összességében azonban ettől függetlenül megállapítható az ügy jellegzetességei, nagyszámú szereplője, az érintett ügyek és azok érintettjeinek beazonosítása, a nagyfokú szervezettsége alapján, hogy az irreleváns adatok megsemmisítésére figyelembe vehető 8 napos határidőt (vö. korábbi Be. 204.§

(4)bekezdése és 74/

1. Bkv
2. pontja) meghaladó mértékű, a teljesítésre racionálisabbnak tekinthető időtartam igénybevétele a nyomozó hatóság részéről egyáltalán sérti a fenti előírást. Következésképpen a jelen ügyben a kb. hat héttel a felhasználni kívánt információk megszerzése után (
3. október 1-jén) megtett feljelentés az ítélőtábla szerint sem tekinthető indokolatlan késedelemnek, és ezért - a korábbi Be. feltételeinek fennállta miatt - a VI. r., IX. r. és X. r. vádlottakkal szemben elrendelt titkos információgyűjtés eredménye egyértelműen felhasználható volt. [240] A nyomozó ügyészség észlelte a többi érintett esetében a feljelentés nyilvánvaló elkésettségét, ezért a Be. 206/A. §

(3)bekezdése alapján a bizonyítékkénti a felhasználásra való alkalmasság megállapítását kérte a nyomozási bírótól olyan esetekben, amikor a 180 nap adott vádlottnál már letelt, de egy másik érintettel szemben 180 napon belül rögzített beszélgetéseiben rá nézve is terhelő adat merült fel. [241] A Budai Központi Kerületi Bíróság a

1. október
2. napján kelt 38.TBN.0102/2/
3. TÜK számú végzésével VII. r. és II. r. vádlott vonatkozásában az I. r. vádlottal szemben
4. április
5. és július
6. napja közötti időtartamban; a VI. r. vádlottal szemben
7. április
8. és augusztus
9. napja közötti időtartamban; és X. r. és IX. r. vádlottal szemben
10. április
11. és augusztus
12. napja közötti időtartamban; I. r. vádlott vonatkozásában VI. r. vádlottal szemben
13. június
14. és augusztus
15. napja közötti időtartamban, és a X. r. és IX. r. vádlottal szemben
16. június
17. és augusztus
18. napja közötti időtartamban; VI. r. vádlott vonatkozásában X. r. és IX. r. vádlottal szemben
19. augusztus
20. és augusztus
21. napja közötti időtartamban engedélyezett titkos információgyűjtés eredményének a büntetőeljárásban bizonyítékként történő felhasználásra való alkalmasságát megállapította. Ezt követően újabb indítványra - amelyben azonban már csak 180 napon belüli beszélgetések voltak - a felhasználási engedélyt is megadta
22. december 11-én. [242] Megjegyzendő azonban, hogy a bíróságot az ítélőtábla megítélése szerint nem köti a bizonyítékként felhasználhatóság lehetőségéről elsőként dönteni hivatott nyomozási bíró [vö. korábbi Be.
23. §

(2)bek. b) pont] végzése sem, vagyis pusztán amiatt, hogy a nyomozási bíró a bizonyíték büntető ügyben történő felhasználhatóságát engedélyezte, a lehallgatási anyag nem válik automatikusan törvényessé. [243] Ettől függetlenül az ítélőtábla megállapította, hogy a titkos információgyűjtés eredménye valamennyi, a fentiek szerint szabályosan felhasznált beszélgetésben részes más vádlottal szemben is felhasználhatóvá vált. [244]ül XI. r. vádlott esetében volt egyetlen olyan beszélgetés, amely a 180 napot meghaladta, de ezt a törvényszék nem is emelte a bizonyítékok sorába, ennek a szóbeli indokolása az 51. sz. tárgyalási jegyzőkönyv 4. oldal első mondatában szerepel is. [245] Következésképpen nem követett el eljárási szabálysértést azzal az elsőfokú bíróság, hogy az ítéletében hivatkozott - lehallgatás útján szerzett - beszélgetéseket figyelembe vette a bizonyítékok értékelésekor. [246] Az ügyben titkos adatszerzést a Btk. 293. §

(1)és

(2)bekezdés szerinti folytatólagosan elkövetett kötelességszegésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettének gyanúja miatt a Budai Központi Kerületi Bíróság a

1. október
2. napján kelt 38.TBN.0101/2/
3. TÜK számú végzésével I. r., VI. r., VII. r., IX. r., X. r. és II. r. vádlott vonatkozásában
4. október
5. és december
6. közötti időtartamban engedélyezett, majd annak időtartamát a Budai Központi Kerületi Bíróság a
7. december
8. napján kelt 38.TBN.0101/10/
9. TÜK számú végzésével
10. március
11. napjáig meghosszabbította. [247] Egyetértett az ítélőtábla a fellebbviteli főügyészséggel abban, hogy a titkos adatszerzésre minden érintett vonatkozásában törvényesen került sor úgy annak maximális (korábbi Be. 203.§

(5)bekezdés szerinti) összesen 180 napos tartamát, mint egyéb törvényi feltételeit (korábbi Be. 201.§

(1)bekezdés

1. a)és
2. d)pont) tekintve, így helyesen döntött a törvényszék, mikor annak eredményét a bizonyítékok körében felhasználhatónak találta. [248] Az a védői hivatkozás, hogy az egyes felhasznált beszélgetések indokolatlanul tartalmaznak magánjellegű közléseket is, a felhasználhatóságot egyáltalán nem érinti. Minthogy a lehallgatási anyagok szelektálására olyan szabály nincs, hogy azt akár egy adott bizonyíték integritásának sérelmével is el kell végezni, az ítélőtábla megítélése szerint a beszélgetésen belül elhangzó esetleges személyesebb vonatkozású információk szükségszerűen a bizonyíték megbonthatatlan egységéhez tartoznak. Az ilyen részek szelektálása a védelem részéről más aggályokat vethetett volna fel - például a bizonyíték manipuláltságát -, így alappal nem támadható az, hogy a vádhatóság azt (nyilván a bizonyíték védelme érdekében
3. is)nem végezte el. [249] Emellett megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat egyenként és összességében értékelte, tényből tényre is helyesen következtetett. Tényállása túlnyomórészt megalapozott, s csak kisebb, a Be. 592. §

(2)bekezdés

1. a)és
2. c)pontja szerinti - hiányosságból és iratellenes megállapításokból eredeztethető - megalapozatlansági hibában szenved. Ezért - a részleges megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében - a másodfokú bíróság a Be. 593. §

(1)bekezdés a) pontjának alkalmazásával, az ügyiratok tartalma alapján a tényállást az alábbiak szerint egészíti ki és helyesbíti: A személyi körülmények körében: I. r. vádlott jelenleg a település1 székhelyű cég2-nél áll alkalmazásban, munkakörébe nyomdaipari gépek szervizelése és kereskedelme tartozik. Napi jövedelme br. kb. 12.000 Ft. Gerincsérv megbetegedésben szenved (

1. jkv.
2. o.,
3. jkv.
4. o.) II. r. vádlott jelenleg cég1-nél gépjárművezetői munkakörben áll alkalmazásban, havi jövedelme br. 185.000 Ft. (másodfokú iratok) III. r. vádlott gazdasági társaságnál áll munkaviszonyban vámügyintézőként. IV. r. vádlott élettársa havi 90.000 Ft Gyed ellátásban részesül a 2016-ban született közös kiskorú gyermekük után, aki tartós betegsége miatt óvodai közösségbe nem járhat. Két kiskorú gyermeke után tartásdíjat fizet, másik két kiskorú gyermek eltartásáról élettársával közös háztartásában gondoskodik. Kizárólagos családfenntartó, autóbusz-vezető munkakörben dolgozik. V. r. vádlott példás szolgálati útja miatt többször dicséretben és elismerésben részesül, eltartja beteg édesanyját, kiskorú gyermeke után tartásdíjat fizet, és támogatja a súlyos betegségben szenvedő testvérét. VI. r. vádlott jelenleg szintén cég1-nél áll alkalmazásban intendáns (temetővezetői) munkakörben, melyből havi 215.000 forint jövedelemre tesz szert. XI. r. vádlott zenész-énekes előadóművészként alapvetően rendszeres fellépésekből tesz szert jövedelemre. (a vádlott hivatalos oldala: <https://hu-hu.facebook.com/kokenyattilaofficial/>) a XII. r. vádlottnál feltüntetett ítélettel elbírált bűncselekmények elkövetési ideje:
5. november
6. A történeti tényállást illetően: Az ítélet
7. oldalán III. pontban írtak első bekezdésnek első mondatában az I. r. vádlott pénzügyőrségnél fennálló hivatásos jogviszonyának kezdő napját
8. szeptember
9. napjára helyesbíti. A IV. tényállás utolsó mondataként (ítélet
10. oldal) beilleszti, hogy „tanú1
11. június 11-én történt hazaérkezését követően ismeretlenül maradt vámos biztosította azt, hogy vámellenőrzés nélkül tudja behozni a hamis márkajelzésű ruházati termékeket az ország [250] [251] [252] [253] területére, ezért részére 20.000 forintot adott át." [254] Az így kiegészített és pontosított tényállás már mindenben megalapozott, az a vádlottak tagadásával szemben álló részében is a bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapul, ekként a Be.
12. §

(3)bekezdése értelmében a másodfokú eljárásban is irányadó volt. [255] Az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségét a szükséges mértékben, minden lényeges kérdésre kiterjedően teljesítette, annak a leplezett eszközök felhasználhatóságára vonatkozó hiányosságát a másodfokú bíróság a fentiek szerint már pótolta. [256] Ezt meghaladóan a törvényszék részletesen bemutatta a személyi bizonyítékokat: a vádlottak és a releváns tanú k vallomását. [257] Kitért röviden arra is, hogy milyen egyéb bizonyítékokat értékelt a tényállás megállapítása során azaz a titkos információgyűjtés és titkos adatszerzés során rögzített beszélgetések hanganyagát és azok kivonatát, az egyéb adatszerző tevékenység során rögzített megállapításokat, a Nemzeti Adóés Vámhivatal Repülőtéri Igazgatóság szolgálati jelentéseit, az ORFK tájékoztatásait, a jelnyelvi szakértői véleményt, a légitársaságok által rendelkezésre bocsátott adatokat, a híváslistákat, a tárgyszakértői véleményeket, házkutatások és lefoglalások jegyzőkönyveit, valamint a pénzügyőr vádlottak szolgálati beosztás tervezetét. [258] Elsőként olyan kérdésekben a foglalt állást, amelyek valamennyi tényállási ponttal összefüggésben álltak, e körben rögzítve, hogy az érintett tanúvallomások alapján az utasforgalom ellenőrzésének jogszabályi háttere és gyakorlata, a repülőtér1-en kivételezett utasokkal kapcsolatban kialakított törvénysértő ügymenet, továbbá I. r. és V. r. vádlottak részlegvezetői beosztásának jellemzői voltak megállapíthatók. Ez utóbbi kapcsán helyesen jutott arra a következtetésre, hogy többletjogosítványaik ellenére pozíciójuk hivatalosan nem létezett, ezért szóba sem kerülhetett az, hogy jogi megközelítésben is vezető beosztásúnak minősüljenek (és ekként súlyosabb bűncselekményért feleljenek). [259] Ezt követően az elsőfokú bíróság tényállási pontonként adott számot bizonyítékértékelő tevékenységéről. [260] Az I. tényállási pont kapcsán a tényállást is támadó III. r. és IV.r. vádlottak vonatkozásában az elsőfokú bíróság a tényállást a bizonyítékok egybevetése és mérlegelése útján, döntően II. r., VI. r. vádlottak feltáró jellegű, saját magukat és társaikat is terhelő vallomására alapította, amelyet számos más tanúvallomás, a vádlottak szolgálati beosztás tervezete, a légitársaságok járat- és utasinformációja, a híváslista adatok, leplezett eszközök útján nyert bizonyítékok, kamerafelvételek, házkutatási jegyzőkönyvek és I. r., VII. r., VIII. r., IX. r. és X. rendű vádlottak váddal egyező sommás beismerő nyilatkozata is megerősített. [261] A fentiekből már önmagában is látható, hogy az elsőfokú bíróságnak széles körben álltak rendelkezésére bizonyítékok, melyek nem külön-külön, hanem együttesen voltak alkalmasak a bűncselekmény elkövetését tagadó vádlottak esetében a tényállás megállapítására. Ehhez képest koncepcionálisan hibás az a védői érvelés, amely a bizonyító erő mentén egyenként, a többi bizonyítékok közül kiragadva támadta azok hitelességét. Tekintettel arra, hogy az elsőfokú bíróság minden lényeges tényre kiterjedő elemzésével a másodfokú bíróság is maradéktalanul egyetértett, azok megismétlése nemcsak szükségtelen, de nem is feladata a másodfokú bíróságnak. Éppen ezért kizárólag a fellebbezésben foglaltakra koncentrálva [262] [263] [264] [265] [266] [267] az alábbiak kiemelését tartja szükségesnek: Kétségtelen, hogy sem III. r., sem IV. r. vádlottak közvetlenül egyik aktív vesztegetővel sem álltak kapcsolatban, ez azonban egyrészt korrupciós bűncselekmények esetén egyáltalán nem szokatlan (hiszen valamennyi elkövető érdeke, hogy a lehető legkevesebb felderíthető kapcsolat létesüljön), másrészt alapvetően az aktív vesztegetői oldal is közvetítőt alkalmazott II. r. és VI. r. vádlottak személyében, így a közvetlen érintkezés a lehető legritkább esetekre korlátozódott még I. r. vádlott esetében is. Éppen ezért eminens jelentősége volt az ügyben a pénzügyőr vádlottakkal közvetlen és folyamatos kontaktusban álló II. r. és VI. r. vádlottak szavahihetőségének, melyet az elsőfokú bíróság is így kezelt, és ennek következtében a mérlegelésének központi eleme volt, hogy a két vádlott terhelő vallomása elfogadható-e. A nyomozás során mindkét vádlott saját felelősségük egyidejű elismerése mellett (az eljárás kezdetén még szűkszavú, és társaik részvételével kapcsolatos információktól inkább elzárkózó vallomásukat kiegészítve) egyezően adta elő, hogy I. r. vádlottól szerzett ismereteik alapján bizonyosan tudták, hogy a III. és IV. r. vádlott az I. r. vádlott esetleges távollétében „megoldja a problémát", be voltak avatva. A VI. r. vádlott már az első vallomásában is elmondta, hogy az I. r. vádlottól tudott arról, hogy a pénzen a III-IV. r. vádlottakkal osztozik, a II. r. vádlott ugyanezt egy későbbi vallomásában szintén határozottan állította. I. r. vádlott a társaival közös bűncselekmény elkövetését elismerte, ezzel közvetve alátámasztva a II. r. és VI. r. vádlott vallomását. [268] [269] E személyi bizonyítékokat a titkos nyomozati eszközök is megerősítették. Ugyan név szerint egyik vádlott sem kerül említésre az érintettek közti telefonbeszélgetések során, de az elsőfokú bíróság által idézett többes számú hivatkozások egyértelműen I. r. vádlott váltását takarták, azaz a benne résztvevő személyeket kell alatta érteni. [270] [271] Az I. tényállási pont kapcsán konkrétan a következő beszélgetéseket indokolt kiemelni:

1. május 23-án 18 óra 46 perckor VI. r. vádlott és I. r. vádlott beszélgetése során a VI. r. vádlott időpontot egyeztet az I. r. vádlottal, rákérdezve arra, hogy „a péntek nem jó?", mire I. r. vádlott azt válaszolta: „Nem. Nem a miénk." [272]
2. május 23-án 19 óra 28 perckor ugyanezen időpont egyeztetése kapcsán II. r. vádlott kérdezett rá a házastársánál, hogy a szombati nap „F-éknek jó, igaz?" [273] A fenti beszélgetések kétségkívül arra vonatkoznak, hogy adott napon melyik váltás volt szolgálatban. [274] [275] A titkos adatszerzés körében lehallgatott beszélgetések közül pedig az alábbiak relevánsak: IX. r. és II. r. vádlott között
3. november 10-én történt hívás során IX. r. vádlott kérte a II. r. vádlottól, hogy „beszéljen a fiúkkal, négy csomagjuk lesz, de hát úgy se szokták kinyitni". A II. r. vádlott két nappal később tájékoztatja őt, hogy „beszéltek a F-fel, rendben van, várják". [276] November 17-én IX. r. és VII. r. vádlottak közötti beszélgetés során IX. r. vádlott közölte, hogy a naptárjában be vannak jegyezve az információk a F-ék beosztásáról. [277] E beszélgetéseket nem lehet elvonatkoztatni sem I. r. és a vele egy váltásban dolgozó más vádlottak beosztásától, sem pedig a II. és VI. r. vádlottak azokkal teljes összhangban álló vallomásától. A telefonbeszélgetésekben név szerint meg nem jelölt III. r. és IV. r. vádlott ugyanis így válik azonosíthatóvá, és az elhangzott (kódolt nyelvezetű) információk is a beismerő vádlottak által adott magyarázatok útján nyernek értelmet. [278] Ekként a titkos nyomozati anyagok a II. r. és VI. r. vádlottak magukat és társukat terhelő vallomásának bizonyító erejét rendkívüli mértékben növelték. [279] Ahogy azt az elsőfokú bíróság is helytállóan kifejtette, semmilyen oka és érdeke nem volt e vádlottaknak arra, hogy önmagukon túl más társukat hamisan vádolják bűncselekmény elkövetésével, és az I. rendű vádlottnak sem volt érdeke - szemben az ezzel ellentétes, a jelen esetben teljesen életszerűtlen védői érvekkel -, hogy beismerje olyan bűncselekmény elkövetését, melyet nem követett el. [280] A másodfokú bíróság már kifejtette, miért téves az a védői okfejtés, mely szerint az I. r. vádlott beismerő nyilatkozatát az elsőfokú bíróság jogszabálysértően fogadta el. A IV. r. vádlott védőjének fellebbezésében írtakkal ellentétben megállapítható, hogy a vádirat konkrét tényeket tartalmaz az I. r., III. r. és IV. r. vádlottak munkakapcsolatáról, és arra is, hogy rájuk tekintettel kért pénzt kötelességszegésért, hogy azután a kapott összegen hárman osztozzanak. (Vádirat
4. és
5. oldal,
6. oldal
7. bekezdés). [281] Arra az eljárás során ezen túlmenően konkrét bizonyítékok nem merültek fel, hogy az I. r. vádlott mikor és hol adta át a társainak a részüket, de ennek jelentősége sincs a bűncselekmény megállapíthatósága szempontjából, és az I. r. vádlott beismerő nyilatkozatát sem teszi hiteltelenné az a körülmény, hogy erről ő is hallgatott. [282] Hasonlóképpen közömbös a beismerés elfogadása szempontjából, hogy milyen motiváció vezérelte az I. r. vádlottat arra, hogy a tárgyalás végén, a bizonyítás teljes lefolytatása után döntsön annak megtétele mellett. [283] Közel sem minősíthető továbbá életszerűtlennek az, hogy az I. r. vádlott vesztegetési pénz elosztásáról beszámolt a II. és VI. r. vádlottaknak, akik - a védői állítással ellentétben - egyáltalán nem voltak idegenek az I. r. vádlott számára. I. r. vádlott a társai előtti lelepleződés kockázata nélkül nem tudta volna végrehajtani a vámellenőrzés során nyilvánvaló jogsértéseit, így éppen az volt az ésszerű, hogy őket is bevonja a bűncselekménybe, viszont ezt a megfelelő ellentételezés nélkül kevesebb sikerrel tudta volna megtenni. Ahhoz tehát, hogy a vád szerinti bűncselekmény zökkenőmentesen megvalósulhasson, minden abban érintett egyetértésére és kifejezett együttműködésére volt szükség. Ekként a II. r. és VI. r. vádlottak pénz elosztására vonatkozó, közvetlenül I. r. vádlottól megszerzett ismeretei tökéletesen egybevágnak a logikus emberi magatartás jellemzőivel is. Mindezt pedig kizárja, hogy az I. r. vádlott pusztán azért kért társaira hivatkozással magasabb összeget a vámellenőrzés jogellenes lefolytatásáért, hogy maga jusson ezáltal több pénzhez. [284] [285] [286] [287] [288] Teljes mértékben elfogadhatatlan a III. r. vádlott védőjének azon nyilatkozata, hogy az I. r. vádlott a bírósági folyosón kérdésére tagadta, miszerint a korrupciós pénzből védencét is részesítette volna. Amint azt a védő is helyesen leszögezte, az ügyben nem tanúként vett részt, ilyen körülmények között pedig a vád tárgyává tett tényekre vonatkozóan semmilyen állítása nem értékelhető bizonyítékként. Nem teszi kétségessé az érintett vádlottak pénz elosztásra vonatkozó vallomását az sem, hogy a nyomozó hatóság a vagyon felderítése során korrupciós pénzeket nem tudott azonosítani, mert a legritkább esetekben járnak el olyan ésszerűtlenül a bűncselekmények elkövetői, hogy az abból származó bűnös eredetű pénzeket könnyen lenyomozható és ellenőrizhető helyeken gyűjtsék (pl. bankszámlán, vagy saját otthonukban rejtegetve). [289] Minderre figyelemmel helyes és törvényes volt az elsőfokú bíróság mérlegelése a II. r. és VI. r. vádlottak vallomásának elfogadhatóságát illetően, mert a vádlottak szavahihetősége iránt kétség nem merült fel, és azt I. r. vádlott beismerő nyilatkozata, és a titkos nyomozás során szerzett bizonyítékok is teljes egészében alátámasztották. [290] Az e tényállási pont kapcsán rögzített egyes adatokat az elsőfokú bíróság az indokolásban elírta, azokat a másodfokú bíróság a következők szerint helyesbíti: a
8. március 28-án rögzített telefonbeszélgetés során a IX. rendű vádlottal nem a VI. r., hanem a II. r. vádlott beszélgetett (
9. oldal
10. bekezdés
11. sor) ugyanígy a IX. rendű vádlott beszélgetőpartnere a 2014 április 7-ét beszélgetés során is a II. r. vádlott, nem pedig az I. r. vádlott (
12. oldal
13. bekezdés
14. sor) II. r. vádlottal a IX. rendű vádlott nem a II. r. vádlott munkabeosztásáról, hanem az I. r. vádlott beosztásáról beszélgetett (
15. oldal 7 bekezdés
16. sor) [291] A VI. tényállási pont kapcsán az elsőfokú bíróság a IV. r. és V. r. vádlottak tagadásával szemben lényegében szintén II. r. és VI. r. vádlott terhelő vallomására és az ezzel összhangban álló egyéb bizonyítékokra - köztük az I. r. vádlott bűnösségét beismerő nyilatkozatára - alapítottan rögzítette a tényállást. Következésképpen a fenti megállapítások a személyi bizonyítékok mikénti mérlegelésével összefüggésben értelemszerűen e tényállási pontnál is irányadónak tekinthetők. Minthogy az aligha vitás, hogy VIII. r. vádlott
17. október 30-i érkezésekor a IV. r. vádlott nem volt szolgálatban, azt, hogy a VIII. rendű vádlott a pénzt mégis az I. r. vádlott részére juttatta el, a
18. november 3-4 napján zajlott telefonbeszélgetések, és az ezek által megerősített terhelő vádlotti vallomások igazolták. Nem lényegtelen ugyanakkor a
19. október
20. napján VIII. r. vádlott által folytatott beszélgetések tartalma sem, melyekben különböző beszélgetőpartnerekkel mindig ugyanúgy közölte, hogy a vámos, aki őt vizsgálat alá vonta, megkérdezte tőle, hogy mit csináljon, mire ő azt válaszolta, hogy „várt a F". A vámos pedig elengedte őt erre figyelemmel, közölve, hogy a F. most nincs szolgálatban, de menjen és „számoljon el vele". [292] [293] A IV. r. vádlott védője VI. r. vádlott hívását fellebbezésének indokaiban úgy állította be, mintha a vádlott egyáltalán nem tudta volna, miért keresi éppen őt VI. r. vádlott, amikor nincs is szolgálatban. Ezzel szemben a kérdéses hívás alkalmával IV. r. vádlott ugyan azt valóban közölte, hogy nem dolgozik, de ezzel nem zárta le a beszélgetésüket, hanem azonnal javasolta, hogy a VI. r. vádlott keresse meg „L-t vagy T-t". VI. r. vádlott emiatt kérte el a IV. r. vádlottól III. r. vádlott telefonszámát, akivel azt követően röviddel azonnali találkozót beszélt meg. Ez a beszélgetés tehát a maga teljességében egészen más értelmezést nyert, és nyilvánvaló belőle, hogy a IV. r. vádlott tisztában volt azzal, milyen okból vette fel a kapcsolatot vele VI. r. vádlott. [294]ár a IV. r. vádlott védője fontosnak tartotta megjegyezni, hogy e beszélgetés során sem volt szó pénzátadásról vagy jogellenes vámvizsgálatról, ilyen a konkrétumok szintjén egyetlenegy telefonbeszélgetésen belül sem történik, és ennek nyilvánvaló oka, hogy az érintettek számoltak annak a reális lehetőségével, hogy a telefonos beszélgetésüket felderítő szervek is figyelhetik. [295] Különös figyelemmel arra is, hogy a védő által nevesített - az elsőfokú bíróság által a VI. tényállási pontban terhelő bizonyítékként értékelt - telefonlehallgatások során sem hangzanak el konkrétumok (pl. hogy a VI. r. vádlott miért keresi IV. r. vádlottat, és IV. r. vádlott sem kísérli meg tisztázni annak okát, ellenben a távollétének „orvoslására" nyomban megoldási javaslatot tesz) egyértelműen arra utal, hogy a III. r. és IV. r. vádlottak is egy összehangolt tevékenységben vettek részt, általuk már jól ismert protokoll alapján tevékenykedtek. A már egy ideje működő konspiráció tehát a magyarázata [296] annak, hogy nem volt szükség konkrétumok közlésére akkor sem, amikor nem ők voltak szolgálatban, enélkül is tudták, mit tegyenek. Mivel az I. tényállási pontban írtak szerint VIII. r. vádlott ezt megelőzően további tíz, és ezután is még két alkalommal I. r. és a hozzá köthető III. r. és IV. r. vádlottak segítségével jutott át vámeljárás mellőzésével a repülőtéri ellenőrzésen, a jelen tényállási pontban rögzített vádlotti magatartást nevezetesen, hogy ez alkalommal nem ők voltak azok, akik a kötelességüket megszegték, mégis részesültek a szokásos pénzösszegben - az I. tényállási pontban rögzítettekhez mérten lehetett megítélni. Az már jogi minősítésre tartozó kérdés, hogy ilyen tények között a pénz elfogadása miként értékelendő. [297] Az ezeken kívüli további személyi bizonyítékokat a védelem részéről támadás nem érte, pedig ahogy azt az elsőfokú bíróság is helyesen megállapította - az aktív vesztegető vádlottak sommás beismerése alapvetően I. r. vádlottat terhelte, és ezen keresztül az I. r. vádlott beismerő nyilatkozatának, továbbá II. r. és VI. r. vádlottak szavahihetőségének hitelességét emelte, és ezen keresztül közvetve szintén a III-IV. r. vádlottak felelősségét alapozták meg. [298] Összességében tehát az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok helyes, törvényes, ésszerű és logikus mérlegelésével vetette el az I. és VI. tényállási pont kapcsán a III. r. és IV. r. vádlottak védekezését. [299] V.r. vádlott védője a vádlottat érintő III. és IV. tényállási pontok kapcsán rendelkezésre álló bizonyítékok közül II.r., VI.r. vádlottak vallomásainak, valamint tanú3 és tanú4 cselekvőségének értékelését eljárási okokból is támadta, mellyel összefüggő álláspontját a másodfokú bíróság a fentiekben már kifejtette. Ezért e helyen röviden utal arra, hogy az érvek egyike sem állta meg a helyét, így nem volt eljárásjogi akadálya annak, hogy az elsőfokú bíróság a vádlottak vallomását bizonyítékként vegye figyelembe, emellett nem sértette meg a vádhoz kötöttség szabályait a tanú3 és tanú4 magatartásával összefüggő megállapításaival. [300] Ugyancsak eljárási aggályokat támasztott a bűnösséget beismerő nyilatkozatok és leplezett eszközökből származó bizonyítékok értékelhetősége kapcsán, melyek szintén alaptalannak bizonyultak. [301] Ezen túlmenően rendkívül részletesen elemezte tartalmi oldalról is a személyi bizonyítékokat, alapvetően arra hivatkozással, hogy azok ellentmondásossága, zavarossága, vagy a hamis vádat is kimerítő valótlansága következtében teljes mértékben hiteltelenek, ekként ésszerű kételyeket támasztva alkalmatlanok a vádlott bűnösségének kétséget kizáró megállapítására. E körben elsőként kiemelte I. r. vádlott
21. január 17-i vallomását, melyben a vádlott bírói kérdésre akként nyilatkozott, hogy V. r. vádlottal kapcsolatban nem tud nyilatkozni, és amelyet az elsőfokú bíróság elmulasztott rögzíteni, holott egyértelműen cáfolja a terhelő adatokat szolgáltató vádlottak vallomását. Ez a nyilatkozat azonban (
22. sz. tárgyalási jegyzőkönyv
23. oldal) nem azt a jelentést hordozza, mint amellyel a védő felruházta, vagyis, hogy nem került sor jogellenes magatartás tanúsítására az V. r. vádlott részéről, mert arról az I. r. vádlottnak is tudnia kellett volna, hanem mindössze annyit jelent, hogy arról konkrét információkkal a vádlott-társ nem tudott szolgálni. Ez pedig értelemszerűen a vádlott esetleges törvénysértő magatartását nem zárja ki. A teljesség igényével jegyzi meg a másodfokú bíróság, hogy e körülmény az I.r. vádlott elismerő nyilatkozatának hitelességét nem rontja le, miután nem volt olyan vádirati tényállás, melyben mindketten együttesen érintettek lettek volna. [302] [303] [304] [305] [306] [307] [308] [309] A védő a III. tényállási pont kapcsán kiemelt figyelmet szentelt annak, hogy rendkívül terjedelmesen bemutassa a II. r. vádlott egyes nyilatkozatainak ellentmondásosságát, és az elsőfokú ítélet iratellenességét abban a vonatkozásban, hogy mikor és milyen módon adta meg VIII. r. vádlott adatait az V. r. vádlottnak abból a célból, hogy őt érkezésekor azonosíthassa (fellebbezés indokolásának 3-
24. oldal,
25. oldal) Ezzel összefüggésben a másodfokú bíróság a következőkre mutat rá: Az ítélet
26. oldal 6 bekezdésében II. r. vádlott vallomását akként rögzítette az elsőfokú bíróság, miszerint Kocsis szabadnapja miatt VIII. r. vádlott
27. március 18-i érkezésekor V. r. vádlottal egyeztetett, megadta VIII. r. vádlott VII. r. vádlott által felírt adatait és elmondta, hogy VIII. r. vádlott vámellenőrzés nélkül akar ruházati termékeket behozni. A tényállásban azonban az szerepel, hogy a II. r. vádlott a VII. rendű vádlottnak ígértek szerint
28. március
29. napján kezdeményezett találkozót V. r. vádlottal (
30. oldal második bekezdés). Már ebből is következik, hogy az indokolásban szereplő „érkezésekor" kifejezésben legfeljebb elírás történt, hiszen az objektívnak tekinthető bizonyítékok - így az ítélet
31. oldalának
32. bekezdésében megjelölt
33. március 15-i lehallgatott telefonbeszélgetés, amikor is a II. r. vádlott tájékoztatja a VII. rendű vádlottat, hogy odaadta a VIII. r. vádlott adatait tartalmazó papírt a vámosnak - nem arról szólnak, hogy az érkezés napján (március 18-án) lépett volna kapcsolatba a II. r. vádlott V. r. vádlottal. Az elsőfokú bíróság a mérlegelésében is ezt a beszélgetést tekintette irányadónak. Szemben a védő érvelésével annak a körülménynek, hogy II.r. vádlott milyen módon tudatta V. r. vádlottal az érkező VIII. r. vádlott adatait, nincs különösebb jelentősége, miként annak sem, hogy a II. r. vádlott erre vonatkozóan az eljárásban némileg eltérő vallomásokat tett. A lényeg ugyanis az, hogy II. r. vádlott mindvégig folyamatosan fenntartva nyilatkozott arról, hogy ő volt az, aki VII. r. vádlott kérését V. r. vádlottnak továbbította, ezzel magát és társát is terhelve. Az elsőfokú bíróság erre vonatkozóan - erre irányuló telefonbeszélgetés hiányában (mely a folyamatos lehallgatás miatt a személyes találkozót valószínűsítette), és a VI. r. vádlott következetes vallomására támaszkodva mérlegeléssel döntött úgy, hogy tényként azt állapítja meg, miszerint a két vádlott között személyes megbeszélésre került sor, amikor a II. r. vádlott V. r. vádlottnak átadta a VII. r. vádlott által részére megadott személyes adatokat rögzítő papírt. [310] A védő szerint önmagában a személyes adatokból az V. r. vádlott nem tudta volna azonosítani a VIII. rendű vádlottat. Ez azonban azért téves, mert a reptéren korábban utaskísérői munkakörben hosszabb ideig alkalmazásban állt tanú1 kifejezetten akként nyilatkozott, hogy a vámosok megkapják az utaslistát. Ehhez képest bevett szokás volt a vámosok és az aktív vesztegető személyek között a „szemkontaktus felvétele", segíthette az azonosítást az is, hogy az érintett utas általuk is tudottan nagy méretű és nagy tömegű poggyásszal érkezik, ezzel egyidejűleg továbbá esetenként az útlevél-ellenőrzés alapján is lehetőség nyílott az azonosításra. Egyébiránt, ha az ily módon történő azonosítás valóban lehetetlen lett volna, azt II. r. vádlottnak is tudnia kellett volna és nem ajánlja fel a segítséget VII. r. vádlottnak akkor, ha azt nem tudja garantálni. [311] Az V. r. vádlott védője II. r. és VI. r. vádlottakat számos egyéb eltérés és ellentmondás okán is szavahihetetlennek minősítette (fellebbezés 8-
34. oldal). A két vádlottnak azonban semmilyen feltárható oka nem volt arra, hogy V. r. vádlottat valótlanul terhelje bűncselekmény elkövetésével. Valamennyi, a vallomásuk hitelét befolyásoló lényeges körülményt értékelve tehát az elsőfokú bíróság alappal látta elfogadhatónak vallomásaikat. [312] A védő nyomatékosan kifogásolta, hogy az ítélet
35. oldalán az elsőfokú bíróság rögzítette, miszerint a vádlott bűnösségét terhelő „tanúvallomások" igazolták, ugyanakkor az elsőfokú bíróság egyáltalán nem adott számot arról, hogy mely tanúk vallomásait értékelte ekként. Álláspontja szerint [313] [314] [315] [316] ez esetben elírás, szerkesztési hiba vagy más elfogadható tévedés nem állhat fenn az ítélet jellegéből következően, így az elsőfokú bíróságnak az indokolási kötelezettség elmulasztása róható fel. E körben a másodfokú bíróság a fellebbviteli főügyészséggel egyetértve a védő által jelzett hibát mindössze elírásnak értékelte, tekintettel arra, hogy az elsőfokú bírósági ítélet ezt megelőzően a III. tényállási pont kapcsán éppen a védő által a már hivatkozottak szerint támadott terhelő tartamú vádlotti vallomásokat elemezte és mérlegelte, és ezekkel kapcsolatos megállapításait összegezte a kérdéses bekezdésben. A IV. tényállási pont vonatkozásában a védő mindenekelőtt tanú1 vallomását vette terjedelmes elemzés alá. Annak kapcsán, hogy az ügyben később gyanúsítottá vált tanú1 tanúként megtett vallomását a törvényszék szabályszerűen használta fel, a másodfokú bíróság már kifejtette a védővel ellentétes jogi álláspontját. Ezt meghaladóan a védő érdemben is szavahihetetlennek minősítette a tanút, kiemelve, hogy olyan a vádiratban sem szereplő - időpontokra vonatkozóan is terhelte V. r. vádlottat, mikor nevezett szolgálatban sem volt. Ennek kapcsán érvelt a tanú
36. január 11-i tárgyalási vallomásával, mikor az időpontokban való tévedésére azt a magyarázatot adta, hogy a konkrét dátumokra magától nem emlékezett, csak az ügyészség által elé tárt lista és a szolgálati beosztás alapján vonta le következtetéseit. [317] Ezen túlmenően hiteltelennek értékelte a tanú azzal kapcsolatos vallomását, mikor arról számolt be, hogy 2014-ben már a ruhanemű helyett 20.000 Ft-