JE.1999.B.2. – Kúria

(1)bek.] és nem annak bűntetti alakzata [Btk.172. §

(3)bek.] szerint minősül. I n d o k o l á s A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese a Bszi. 31. §-a

(1)bekezdésének a/ pontja alapján jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát indítványozta. Az indítvány szerint a bírói gyakorlat nem egységes abban, hogyan kell minősíteni a segítségnyújtás elmulasztását [Btk.

1. §], ha az elkövető a közúti baleset okozásában vétlen. Az indítvány a joggyakorlat megosztottságát példákon mutatta be.
2. A Bírósági Határozatok
3. évi
4. számában
5. szám alatt közzétett eseti döntés szerint különös segítségnyújtási kötelezettség terheli azt az elkövetőt, aki a veszélyhelyzetet akár vétlen, akár szándékos vagy gondatlan magatartásával idézi elő, és annak nem teljesítése esetén a Btk.
6. §-a

(3)bekezdésének első fordulata szerint a segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt tartozik büntetőjogi felelősséggel. A határozat indokolása szerint a Btk.

1. §-ának /1/ bekezdésében megfogalmazott szándékos mulasztással megvalósítható bűncselekmény (vétség) a törvény szövegéből, illetve a Btk.
2. §- ának

(3)bekezdéséhez fűzött miniszteri indokolásból kitűnően csak olyan személy terhére állapítható meg, akinek semmiféle szerepe nincs az alaphelyzet (akár vétlen) kialakulásában, semmiféle formában nem róható fel neki a veszélyhelyzetbe került személy vagy sérült segítséget igénylő helyzete, vagyis teljességgel kívülálló (extráneus). Ez a rendelkezés tehát az ún. általános segítségnyújtási kötelezettséget szándékos mulasztással megszegő elkövetők magatartását pönalizálja; ezzel szemben a Btk.172. §-a

(3)bekezdésének első fordulata - az ún. különös segítségnyújtási kötelezettség körében - azoknak a személyeknek a mulasztását vonja súlyosabb büntetőjogi megítélés alá, akik a segítségre szoruló személy fenyegetett helyzetét, veszélyhelyzetbe jutását vagy testi sérülésének bekövetkezését saját - akár vétlen, akár szándékos vagy gondatlan - magatartásukkal hozták létre. Az okozás ténye vétlen személy esetében is megalapozza a minősített eset alkalmazhatóságát (Legf. Bír. Bf.IV.794/

1. sz.). Már korábban is, majd a határozat közzétételt követően a bíróságok ítélkezési gyakorlata széles körben követte az elvi irányítást. (Azonos módon foglalt el álláspontot az Igazságügyi Minisztérium Oktatási és Továbbképzési Főosztálya által a közlekedési bűncselekményeket tárgyaló bírák számára 1996-ban kiadott módszertani útmutató is.)
2. A Bírósági Határozatok
3. évi
4. számában 296-II. szám alatt a korábbitól eltérő ítélkezési gyakorlat kialakítása céljából közzétett eseti döntés szerint, ha a járművezető vétlen az ittasan haladó, kivilágítatlan kerékpáros halálos kimenetelű elütésében, de a sértettet segítség nélkül hagyja: cselekménye a segítségnyújtás alapesete és nem annak a bűntetti alakzata szerint minősül. A határozat jogi indokolása szerint a terhelt - mint a balesettel érintett jármű vezetője - megállt ugyan a baleset közelében, de nem nyújtott segítséget a sértettnek, nem teljesítette az értesítési kötelezettségét sem, és a helyszínt az erre jogosult engedélye nélkül hagyta el. Ezért a terhére valóban megállapítható a segítségnyújtás elmulasztásának a ténye, azonban tévedett az elsőfokú bíróság, amikor ezt a magatartást a Btk.
5. §-ának /3/ bekezdése szerint - a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettnek - minősítette. A megyei bíróság álláspontja szerint az említett rendelkezés szövegéből nem következik az, hogy a vétlen magatartással előidézett veszélyhelyzet is megalapozza a minősített eset megállapítását. Az ellentétes ítélkezési gyakorlat ugyanis figyelmen kívül hagyja, hogy a korábbi törvényszöveg [az
6. évi V. törvény
7. §-ának

(3)bekezdése] egyértelműen tartalmazta azt a törvényhozói szándékot, hogy a súlyosabb megítélésű segítségnyújtási kötelezettség azokat terheli, akik a segítségre szoruló személy fenyegetett helyzetét akár gondatlan, akár vétlen magatartásukkal okozták. Az ennek a jogalkotói szándéknak az alapján kialakított bírói gyakorlat azonban a most hatályos jogszabályi szövegből nem következik. A magyar büntetőjogi rendszertől idegen az objektív felelősségi forma, amit a Btk. miniszteri indokolása kriminálpolitikai indíttatásúnak jelöl meg. A Btk.

1. §-a szerint: bűncselekmény az a szándékosan, vagy - ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti - gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. "Bűnösség nélkül nincs büntetőjogi felelősség", és a bűnösségnek a törvényi tényállás valamennyi elemére ki kell terjednie. Ezekből a törvényi követelményekből az következik, hogy akit nem terhelt bűnösség, amikor a magatartását kifejtette, büntetőjogi értelemben felelőssé nem tehető. Az adott esetben pedig a terhelt sem szándékos, sem gondatlan magatartással nem hatott közre a baleset bekövetkezésében, ezért nem róható fel neki a veszélyhelyzet előidézése. Kétségtelen azonban, hogy a terhelt magatartása megvalósította a Btk.
2. §-ának

(1)bekezdése szerinti segítségnyújtás elmulasztásának vétségét: ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a terhelt bűnösségét e vétségben állapította meg (Bács-Kiskun Megyei Bíróság 1.Bf.1150/

1. sz.).
2. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a Bf.IV.54l/1997/
3. számú ítéletével a Vas Megyei Bíróság B.99/1996/
4. számú ítéletét megváltoztatva, a terheltet a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének vádja alól - mert a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény - felmentette; a terhére fennmaradó a segítségnyújtás elmulasztásának bűntette [Btk.
5. §

(2)és

(3)bek.] miatt új büntetést szabott ki. Az irányadó tényállás lényege szerint a vaddisznóra vadászó terhelt a lőfegyverével vétlenül okozott halálos sérülést a sértettnek, mivel a vadászati szabályzat fegyverhasználati rendelkezéseit nem sértette meg. A terhelt azonban tudatában volt annak, hogy a sértett segítségre szorul, mert a súlyos vérző sérülését észlelte; felismerte azt is, hogy a veszélyhelyzetet, amelynek nyomán a sebzés bekövetkezett, a saját - bár vétlen - magatartásával ő idézte elő; azt is tudta, hogy a vadász foglalkozásának szabályai a segítségnyújtásra kifejezetten kötelezik. A vadászati szabályzat nem csupán kötelezővé teszi a segítségnyújtást, hanem annak D/

1. pontja meghatározza a teljesítés módját is. A vadászvizsgát tett terhelt a részletesen előírt segítségnyújtási kötelezettségeit nem teljesítette. A terhelt mulasztása és a sértett halála között az okozati összefüggés megállapítható, mert ha a terhelt a számára előírt módon teljesíti a segítség nyújtását, a sértett élete nagy valószínűséggel megmenthető lett volna. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítélet rendelkezését, amely a terhelt bűnösségét a Btk.
2. §-ának

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdésre tekintettel a

(3)bekezdés második fordulata szerint minősülő bűntettben állapította meg.

1. A Szombathelyi Városi Bíróság a B.1007/1995/
2. számú ítéletében a terhelt bűnösségét segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettében állapította meg, és szabott ki vele szemben büntetést. A Vas Megyei Bíróság - a fenti
3. pont alatti iránymutató döntésnek a Bírósági Határozatok
4. évi
5. lapszámában történt közzétételét megelőzően - az
6. augusztus
7. napján meghozott, a Bf.142/1996/
8. számú ítéletében az elsőfokú ítéletet megváltoztatta: a terhelt cselekményét segítségnyújtás elmulasztása vétségének minősítette, és a büntetést enyhítette. Az irányadó tényállás lényege szerint kizárólag a sértett okozta a sérülésével járó közúti balesetet. Erre tekintettel a terhelt ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indított eljárást már a büntetőeljárás nyomozati szakában bűncselekmény hiányában megszüntették. A terhelt azonban nem nyújtott tőle elvárható balesetben megsérült, segítségre szoruló sértettnek. segítséget a A megyei bíróság ítéletének jogi indokolása szerint a Btk.
9. §-a

(3)bekezdésének törvényi tényállása nem rendelkezik arról, hogy a segítségnyújtás elmulasztásáért felelős elkövető milyen magatartással idézi elő a sérülést, vagy a veszélyhelyzetet. A megyei bíróság azonban a BJD.64l6.,

1. szám alatt közzétett határozatok elvi iránymutatását követő eddigi bírói gyakorlattal amelynek egyik lényeges tétele szerint a balesetben tanúsított elkövetői magatartás vétlensége közömbös körülmény - nem ért egyet. A Btk.
2. §-ának /1/ és /3/ bekezdése tételei között a különbség lényege abban határozható meg, hogy súlyosabb megítélés alá esik annak a segítségnyújtást elmulasztó személynek a cselekménye, aki vétkesen idézte elő a segítséget igénylő helyzetet. Ebből a rendelkezésből pedig egyenesen következik, hogy a hatósági határozat szerint is a forgalomban szabályosan közlekedő terhelt nem lehet a veszélyhelyzet előidézője; ekként a segítségnyújtás elmulasztásának súlyosabb megítélésű bűntette nem állapítható meg a terhére. A legfőbb ügyész képviselője a BF.234/
3. számú átiratában jelezte, hogy álláspontja szerint a Bírósági Határozatok
4. évi
5. lapszámában
6. szám alatt közzétett eseti döntés van összhangban a hatályos törvénnyel. A jogegységi tanács az ismertetett jogeseteket is szem előtt tartva az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát szükségesnek találta. Az ítélkezési gyakorlat eddigi alakulását a felhozott jogesetek példázzák. Egyértelmű, hogy a BH. 1991/
7. számon közzétett jogesetben az
8. évi V. törvény
9. §-ának törvényi tényállásán alapuló jogértelmezés élt tovább. Az
10. évi V. törvény
11. §-ának /3/ bekezdése értelmében ugyanis a segítségnyújtás minősített esetéért felelt az elkövető, aki a sértett sérülését, a balesetet, illetve a sértett élete vagy testi épsége tekintetében a közvetlenül fenyegető helyzetet akár gondatlan, akár vétlen magatartásával okozta. Az említett határozatnak a hatályos Btk.
12. §-ával ellentétben álló okfejtése azonban figyelmen kívül hagyja a korábbi anyagi jogi rendelkezéstől eltérő új normaszöveg tartalmát, és a miniszteri indokolás kriminálpolitikai indíttatású megállapításait a bűnösség elvének áttörésére is alkalmasként kezeli: a segítségnyújtást indokolttá tevő esemény vétlen részesére továbbra is fenntartja a különös segítségnyújtás kötelezettségét. A vétlen (okozói) magatartás azonban önmagában "bűnös" cselekményként nem értékelhető. A miniszteri indokolás a jogalkalmazási értelmezést segíti, de a büntetőjogi felelősséget nem terjesztheti ki. Téves a határozatnak az a további hivatkozása is, amely szerint a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának
13. számú állásfoglalásával módosított
14. számú állásfoglalás II. tétele mindenben alátámasztja a kifejtett jogi álláspontot. A kollégiumi állásfoglalás közvetve sem tartalmaz okfejtést arról, hogy a segítségnyújtásra okot adó esemény vétlen részese mennyiben felel a segítségnyújtás elmulasztása miatt. A Btk.
15. §-ának

(3)bekezdése szerint - a korábbi törvényi tényállástól eltérően - bűntettnek minősül a cselekmény, ha a veszélyhelyzetet az elkövető idézi elő. A hatályos Btk-nak a korábbitól eltérő rendelkezését az indokolja, hogy az

1. évi V. törvény valójában tárgyi jellegű (objektív) felelősséget állapított meg, amikor a különös segítségnyújtási kötelezettség elmulasztásáért az elkövetőt akkor is felelőssé tette, ha magát a veszélyhelyzetet vétlen magatartásával idézte elő. Az objektív felelősség azonban kiküszöbölhetetlen ellentétben áll a Btk.
2. §ában megfogalmazott alapelvvel: "bűnösség nélkül nincs büntetőjogi felelősség". Ezért az ítélkezési gyakorlatban nem érvényesülhet. Végül indokolt megemlíteni, hogy a 3./ pontban jelzett büntetőügyben a másodfokon eljárt Legfelsőbb Bíróság ítéletének dogmatikai felfogása is teljes mértékben megegyezik a BH.1997/269II. pontjában kifejtettekkel. A Legfelsőbb Bíróság a bűncselekmények megnevezéséről szóló BK.
3. számú állásfoglalásnak a Btk.
4. §-a

(2)és a

(3)bekezdése

1. tételének megfelelő szövegezése miatt hagyta helyben az elsőfokú bírósági ítélet rendelkezését, amely a terhelt cselekményét "segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző és segítségnyújtásra egyébként is kötelezett személy által elkövetett bűntettnek" nevezte. A másodfokú ítélet jogi indokolásából azonban egyértelműen megállapítható, hogy a sértett halálához vezető lövés leadásában a vádlott vétlen volt, a bíróság a Vadászati Szabályzatban előírt speciális segítségnyújtási kötelezettség elmulasztása miatt állapította meg a terhelt bűnösségét a Btk.
2. §-ába ütköző és a

(2)bekezdésre figyelemmel a

(3)bekezdés második fordulata szerinti súlyosabb megítélésű bűntettben. Ekként a 3./ és 4./ pontokban jelzett jogesetek megoldásaiban valóságos dogmatikai ellentét nem mutatható ki. Mindezekre tekintettel a legfőbb ügyésznek a jogegységi indítványt támogató állásfoglalásával egyetértve, a Legfelsőbb Bíróság jogegységi tanácsa az egységes bírói ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében a rendelkező részben foglaltak szerint határozott, és a döntését a Bszi. 32. §-ának

(4)bekezdése alapján a Magyar Közlönyben közzéteszi. Budapest,

1. február
2. napján Dr. Berkes György s.k. a tanács elnöke, Dr. Völgyesi Miklós s.k. előadó bíró, Dr. Belegi József s.k., Dr. Demeter Ferencné s.k., Dr. Kiniczky Anna s.k. A kiadmány hiteléül: bírósági ügykezelő Oné