Gf.30366/2019/6 – Debreceni Ítélőtábla

(1)bekezdése alapján a kényszertörlési eljárásban ki nem elégített 1 267 000 forint hitelezői követelésének a megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az adós

1. és
2. évekre vonatkozó beszámolóiban közzétett adatokra hivatkozással állította, hogy az adós már
3. december 31-én, de legkésőbb
4. december 31-től kezdődően fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt. Állította továbbá, hogy mivel az alperes 2013-tól kezdődően nem tett eleget az adós számviteli [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] beszámolóinak letétbe helyezésére és közzétételére vonatkozó kötelezettségének, a Ctv. 118/B. §ának

(1)bekezdésébe foglalt felelősségi szabály alkalmazása során vélelmezni kell a hitelezői érdekek sérelmét. Utóbb - az alperes védekezésére tekintettel - a jogi érvelését kiegészítette azzal, hogy amennyiben a jelen perben a Ctv. 118/B. §-ának már a

1. évi XLIX. törvénnyel módosított,
2. július 1-jétől hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni, úgy a jogszabály helyes értelmezése szerint az alperes esetében a felelősség megállapításának nem tényállási eleme a vagyoncsökkenés, illetve a vezetői mulasztás és a vagyoncsökkenés közötti okozati összefüggés, amelyből az következik, hogy neki a perben csupán az alperest terhelő mulasztást (a beszámoló letétbe helyezésének és közzétételének elmaradását) kell bizonyítania. Az alperes a felperes keresetének elutasítását kérte. Előadta, hogy a jelen eljárásban a Ctv. 118/B. §ának a
3. július 1-jétől hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni, amelyek már nem tartalmazzák azt a szabályt, hogy a beszámoló letétbe helyezésének, illetve közzétételének elmulasztása esetén vélelmezni kell a hitelezői érdekek sérelmét. Emiatt a jelen esetben önmagában a beszámoló letétbe helyezésének elmulasztása nem alapozza meg a hitelezői érdekek sérelmét, azt tehát a perben a felperesnek kell bizonyítania. A felperes azonban a keresetlevelében a beszámoló letétbe helyezésének elmulasztásán kívül nem is jelölt meg olyan magatartást, amely az alperes felelősségének a megállapítását megalapozhatná. Vitatta a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének a felperes által megjelölt időpontját, és a felperes követelésének összegét is. Ez utóbbival összefüggésben előadta, hogy a felperes
4. április 26-án végrehajtási eljárást kezdeményezett az adóssal szemben, amelynek eredményeként a követelése - általa is elismerten részben megtérült. A per során azonban a felperes csupán állította, de nem bizonyította, hogy a kényszertörlési eljárásban eredetileg megjelölt követeléséből az általa megjelölt összeg térült meg, illetve évült el, ezért a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy mekkora a felperes ki nem elégített követelése. A felelősség alóli mentesülése érdekében arra hivatkozott, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet nem az ő ügyvezetői tevékenysége miatt következett be, továbbá, hogy nem tanúsított olyan magatartást, amely miatt a felelőssége megállapítható lenne. Hangsúlyozta, hogy a rendelkezésre álló mérlegadatok szerint az adósnál vagyoncsökkenés nem következett be, és a felperes - a beszámoló letétbe helyezésének elmulasztásán kívül - maga sem jelölt meg olyan alperesi magatartást, amely miatt a felelőssége megállapítható lenne. Nem értett egyet a felperes azon álláspontjával, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően az adós jogutód nélküli megszüntetése és a gazdasági életből való kivezetése iránt kellett volna intézkednie. Ebben az esetben ugyanis a meglévő árukészlet értékesítése kapcsán az adósnak áfafizetési kötelezettsége keletkezett volna, ami az adótartozás növekedését eredményezte volna, így nyilvánvalóan nem szolgálta a hitelezők érdekeit. [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét megalapozottnak találta. A Kúria Polgári Kollégiuma által elfogadott „A vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni felelőssége" tárgykörben felállított joggyakorlat-elemző csoport (a továbbiakban: joggyakorlatelemző csoport) összefoglaló véleményére és az arra tekintettel kialakított - többséginek tekinthető bírósági gyakorlatra hivatkozással megállapította, hogy a felperes keresetét a Ctv. 118/B. §-ának az adós elleni kényszertörlési eljárás kezdő időpontjában (
5. november 28-a) hatályos rendelkezései alapján kellett elbírálni. E rendelkezések pedig már valóban nem tartalmazzák az éves beszámoló letétbe helyezésének elmulasztása esetére a hitelezői érdekek sérelmére vonatkozó vélelmet. A Ctv. 118/B. §-ának

(5)bekezdése ugyanakkor előírja, hogy ilyen esetben a vezető tisztségviselőnek a felelősség alóli mentesüléséhez azt is bizonyítania kell, hogy a vezető tisztségviselői jogviszonya alatt nem következett be vagyonvesztés. Ez pedig - figyelemmel a Ctv. 118/B. §-át módosító 2017. évi XLIX. törvényhez fűzött miniszteri indokolásra is - azt jelenti, hogy amennyiben a vezető tisztségviselő az éves beszámoló letétbe helyezési kötelezettségének neki felróhatóan nem tett eleget, a Ctv. 118/B. §-ának

(1)bekezdése szerinti felelősségnek nem tényállási eleme a vagyonvesztés, az alperesnek az ellenkezőjét kell bizonyítania, tehát azt, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően nem következett be vagyonvesztés. Az adósnak a

1. üzleti évre vonatkozó (utolsó) közzétett mérlegadatai alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az adott esetben az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete - a felperes által megjelölt későbbi időpontban -
2. december 31-én fennállt. Megállapította továbbá, hogy a felek között nem volt vitás, hogy a
3. üzleti évet követően az adós éves beszámolóinak letétbe helyezésére, illetve közzétételére nem került sor. Erre tekintettel pedig a perben egyrészt a felperest nem terhelte tényállítási és bizonyítási kötelezettség a felelősséget megalapozó alperesi magatartás tekintetében, másrészt az alperesnek kellett bizonyítania, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése után az adósnál nem következett be vagyonvesztés. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint azonban az alperes ezt a perben nem tudta bizonyítani. Könyvelési anyagok hiányában ugyanis az alperesnek az a hivatkozása, hogy a felperes volt az adós egyetlen hitelezője, akinek a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet időszaka alatt nem nőtt, hanem csökkent a követelése, nem volt alkalmas annak igazolására, hogy az adósnál nem következett be vagyonvesztés. Az elsőfokú bíróság megállapította továbbá, hogy a per során az alperes azt sem bizonyította, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, illetőleg csökkentése érdekében. Annak igazolására ugyanis, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet nem az ő ügyvezetői tevékenységével összefüggésben következett be, az alperesnek a gazdasági válságra történt hivatkozása nem volt alkalmas, ahhoz az adós működésének részletes vizsgálatára lett volna szükség, amelyre vonatkozóan azonban az alperes bizonyítási indítványt nem terjesztett elő. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint alaptalanul vitatta az alperes a felperes követelésének összegszerűségét is. A felperes ugyanis az összegszerűség tekintetében teljesítette az őt terhelő bizonyítási kötelezettségét azzal, hogy a keresetben érvényesített követeléstől nagyobb összegű tartozásról csatolt be adófolyó-számla kivonatot, annak elismerésével, hogy a tartozás időközben a keresetében megjelölt összegre csökkent. Az alperes pedig a per során arra nem hivatkozott, hogy a tartozása a felperes által elismertnél nagyobb összeggel csökkent volna. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, amelyben annak megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] Előadta, hogy a Ctv.
4. július 1-jétől hatályos - a jelen eljárásban is alkalmazandó rendelkezései értelmében a beszámoló letétbe helyezésének elmulasztása már nem alapozza meg a hitelezői érdekek sérelmét. A hatályos jogszabály erre az esetre a bizonyítási teher megfordulását írja elő, amely azt jelenti, hogy a vezető tisztségviselőnek kell bizonyítania, hogy a tisztségviselői jogviszonya alatt nem következett be vagyonvesztés. Az adott esetben az elsőfokú bíróság az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezését
5. december 31-jében határozta meg. A felperes által csatolt iratokból ugyanakkor azt lehetett megállapítani, hogy ezen időpontot követően az adós adótartozása nem nőtt, hanem csökkent, vagyis az adósnál vagyoncsökkenés nem következett be. Hivatkozott arra is, hogy mivel a jelen perben alkalmazandó jogszabály szerint önmagában a beszámoló letétbe helyezésének elmulasztása miatt már nem lehet a hitelezői érdekek sérelmét vélelmezni, a perben a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezését követően az alperes az ügyvezetési feladatait nem a hitelezői érdekek figyelembevételével látta el és ezáltal a cég vagyona csökkent, illetve a hitelezők követelésének kielégítése meghiúsult. Állította, hogy ezeket a jogszabályban meghatározott feltételek konjunktív feltételek, ezért a felelőssége megállapításának az (is) feltétele, hogy a perben a felperes bizonyítsa, hogy az ügyvezetési feladatait nem a hitelezői érdekek figyelembevételével látta el. Az adott esetben azonban a felperes - a beszámoló letétbe helyezésének elmulasztásán kívül - nem állított és nem is bizonyított olyan alperesi magatartást, amely a hitelezői érdekek sérelmét jelentette volna. Hivatkozott a joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló véleményére, amelyben rögzítésre kerültek azok a magatartások, amelyeket a bírói gyakorlat a hitelezői érdekeket sértő magatartásnak minősített, amely magatartások között azonban az ő terhére írható magatartás nem szerepel. Ezzel összefüggésben a fellebbezésében is hivatkozott arra, hogy az adós meglévő árukészletének értékesítése - az ahhoz kapcsolódó áfafizetési kötelezettségre tekintettel - nem az adótartozás csökkenését, hanem annak növekedését eredményezte volna, így az nem szolgálta volna a hitelezők érdekeit. Fenntartotta az alperes a fellebbezésében azt az állítását is, hogy a per során a felperes a követelése összegszerűségét sem bizonyította. Hangsúlyozta, hogy a követelés összegét soha nem ismerte el, azt folyamatosan vitatta, ezért a bizonyítás etekintetben a felperest terhelte. A felperes által csatolt iratokból azonban nem lehet megállapítani, hogy miből tevődik össze az 1 267 000 forint összegű követelés, illetve, hogy annak meghatározása során a felperes milyen mértékben vette figyelembe az adós ellen indult végrehajtásból befolyt, illetve elévült követeléseket. Véleménye szerint az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, miszerint nem hivatkozott arra, hogy a tartozás a felperes által elismertnél nagyobb összeggel csökkent volna, ellentétes „A polgári perrendtartásról" szóló
6. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.)
7. §-ának

(1)bekezdésében foglaltakkal. A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte. Előadta, hogy az adott esetben a keresetét a Ctv. 118/B. §-a

(1)bekezdésének második fordulatára alapította, és a beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének elmulasztására tekintettel a 118/B. §-a

(5)bekezdésének alkalmazását kérte. Erre tekintettel pedig a perben azt kellett bizonyítania, hogy a kényszertörlési eljárásban bejelentett hitelezői igénye nem térült meg, továbbá, hogy az alperes nem tett eleget a beszámoló letétbe helyezési, illetve közzétételi kötelezettségének. Ezek a körülmények pedig az elsőfokú eljárásban a részéről bizonyításra kerültek. [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] [51] [52] A felelősség alóli mentesülése érdekében pedig már az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezését követően a vezető tisztségviselőtől elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, illetve csökkentése, továbbá a cég legfőbb szerve intézkedéseinek kezdeményezése érdekében. Az elsőfokú eljárásban azonban az alperes védekezésül csak azt adta elő, hogy az adós elleni végrehajtási eljárás során nem megfelelő összegben került sor a lefoglalt vagyoni elemek értékesítésére. Az alperesnek ez a védekezése azonban megalapozatlan volt, mivel ezekre a körülményekre a végrehajtási eljárás során, végrehajtási kifogás formájában hivatkozhatott volna, a jelen eljárásban azonban erre már nincs lehetősége. Mivel az adós beszámolói

1. évtől kezdődően nem kerültek közzétételre, a társaság gazdálkodásáról, illetve vagyonáról csak az alperes rendelkezett információval, amelyre tekintettel a hitelezői érdekek védelmét a fizetésképtelen helyzetbe került adósnak a gazdasági életből való kivezetése jelentette volna, amellyel kapcsolatos intézkedések megtételét az alperes elmulasztotta. Az alperesnek a követelés összegét vitató fellebbezési érvelésével összefüggésben rámutatott, hogy a keresetlevelében külön is nyilatkozott arról, hogy a követelés összege az eredetileg bejelentett összeghez képest azért csökkent, mert az eljárás során a követelés egy része elévült. Hangsúlyozta, hogy a jelen eljárásban a kényszertörlési eljárásban érvényesített követelése jogalapját és összegszerűségét a bíróság már nem vizsgálhatja, mivel arra csak a fizetési kötelezettséget megállapító jogerős közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perben, vagy az adós részéről előterjesztett önrevízió során lett volna lehetőség. Az alperes a felperes ellenkérelmére tett észrevételében ismételten hivatkozott arra, hogy a per során a felperes nem csatolt olyan adószámla kivonatot vagy egyéb okiratot, amelyből megállapítható lenne, hogy mekkora összeg évült el, illetve, hogy a végrehajtásból mekkora összeg folyt be. Erre tekintettel a felperes által megjelölt összeg csupán a felperes állítása, nem pedig bizonyított tény. Előadta továbbá, hogy a felperes által hivatkozott, az adósnak a gazdasági életből való kivezetése két formában valósulhatott volna meg: végelszámolás során, illetőleg felszámolás keretében. Mivel az adósnak jelentős értékű árukészlete volt, amelyet a bekövetkezett gazdasági válság következtében nem tudott értékesíteni, a végelszámolás alkalmazása esetén az adósnak a meglévő árukészletéhez kapcsolódóan áfafizetési kötelezettsége keletkezett volna, amelynek eredményeként a tartozása tovább növekedett volna. A felszámolás választása esetén pedig a felperes „A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról" szóló
2. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 33/A. §-a alapján perelné az alperest. Mindezekre tekintettel az alperes állította, hogy az adósnak a gazdasági életből való kivezetése nem eredményezte volna a hitelezői igények kielégítését, illetőleg nem volt olyan ügyvezetői magatartás, amelynek tanúsítása mellett a hitelezői követelés megtérülését elő tudta volna segíteni. [53] Az alperes a fellebbezésében, a felperes pedig az ítélőtáblának a Pp.
3. §-ának

(2)bekezdése szerinti felhívására nem kérte az ügyben tárgyalás tartását, ezért az ítélőtábla a Pp. 376. §-ának

(1)bekezdése alapján a fellebbezést tárgyaláson kívül bírálta el. [54] Az ítélőtábla a felterjesztett iratok adatai alapján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészíti azzal, hogy az adós ellen indult kényszertörlési eljárás

1. szeptember 29-én befejeződött, a cégbíróság pedig az adóst
2. október 17-i hatállyal törölte a cégjegyzékből. A felperesnek a kényszertörlési eljárásban bejelentett, 1 267 000 forint összegre módosított hitelezői igénye a kényszertörlési eljárásban kielégítetlen maradt. [55] [56] [57] [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] [66] [67] Az így kiegészített tényállásra is figyelemmel pedig az ítélőtábla azt állapította meg, hogy az alperes fellebbezése nem megalapozott. Az ítélőtábla megállapítása szerint az elsőfokú bíróság a felperes keresetét az általa helyesen megjelölt és alkalmazott jogszabályok alapján érdemben helyesen bírálta el, a döntésnek az elsőfokú ítéletben megjelölt indokaival azonban az ítélőtábla csak részben értett egyet. A perben alkalmazandó jogszabály meghatározása során az elsőfokú bíróság az általa is hivatkozott joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló véleménye és a bíróságok által kialakított - többséginek tekinthető - ítélkezési gyakorlat alapján helyesen állapította meg, hogy a felperes keresetét a Ctv.nek az adós elleni kényszertörlési eljárás kezdő időpontjában hatályos rendelkezései alapján kellett elbírálni. A Ctv. 118/B. §-a

(1)bekezdésének a jelen eljárásban alkalmazandó rendelkezése szerint pedig, ha a cégbíróság a céget kényszertörlési eljárásban törölte a cégjegyzékből, a cég vezető tisztségviselője ide értve a kényszertörlési eljárás előtt a cégjegyzőkből törölt vezető tisztségviselőt is - az okozott hátrány erejéig felel a kielégítetlenül maradt hitelezői követelésekért, ha a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően ügyvezetését feladatait nem a hitelezői érdekek figyelembevételével látta el és ezáltal a cég vagyona csökkent, illetve a hitelezők követeléseinek kielégítése meghiúsult. E rendelkezés szerint tehát a vezető tisztségviselő felelősségét a cég vagyonának csökkenése, illetve a hitelezői követelések kielégítésének meghiúsulása alapozhatja meg, amely esetek - a jogalkotó által használt „illetve" kifejezésből következően - vagylagosak, azaz bármelyikük fennállása megalapozhatja a vezető tisztségviselő felelősségét. Annak következtében pedig, hogy a jogalkotó a vagyoncsökkenést, illetve a hitelezői követelések kielégítésének meghiúsulását vagylagos feltételként határozta meg, a hivatkozott jogszabályhely második fordulatára (a hitelezői követelések kielégítésének meghiúsulása) alapított kereset esetén a felelősség megállapításának nem feltétele (tényállási eleme) a vagyoncsökkenés bekövetkezése. E megállapításnak a Ctv. 118/B. §-ának

(5)bekezdésébe foglalt rendelkezéssel való egybevetéséből pedig az a következtetés vonható le, hogy a Ctv. 118/B. §-ának

(5)bekezdésében meghatározott, a vezető tisztségviselőt terhelő - nemleges - bizonyítási kötelezettség is csak a 118/B. §-a

(1)bekezdésének első fordulatára (vagyoncsökkenésre) alapított kereset esetén alkalmazható, hiszen a felelősség megállapításának csak ebben az esetben tényállási eleme a vagyoncsökkenés. Az adott esetben azonban a felperes a keresetét a Ctv. 118/B. §-a

(1)bekezdésének második fordulatára alapította, amelyre tekintettel egyrészt nem kellett vagyoncsökkenést bizonyítania, másrészt pedig az alperesnek sem kellett azt bizonyítania, hogy a vezető tisztségviselői jogviszonya alatt nem következett be vagyonvesztés. Ezért ez utóbbinak az elmulasztására az elsőfokú bíróság helytelenül hivatkozott az ítéletében. Mivel a felperes a keresetét a Ctv. 118/B. §-a

(1)bekezdésének második fordulatára alapította, az alperes felelősségének megállapításához azt kellett bizonyítania, hogy a követelését az adós ellen indult kényszertörlési eljárásban bejelentette, azonban az nem térült meg. Ezt pedig a felperes az általa a perben csatolt okiratokkal igazolta. Erre tekintettel pedig a felelősség alóli mentesülése érdekében már az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet nem a vezető tisztségviselői jogviszonya alatt, vagy ügyvezetési tevékenysége miatt következett be, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően pedig az adott helyzetben az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése, továbbá a cég legfőbb szerve intézkedéseinek kezdeményezése érdekében. A mentesülése körében az alperes alaptalanul hivatkozott a fellebbezésében arra, hogy az adott esetben nem volt olyan ügyvezetői intézkedés, amellyel a hitelezői követelés megtérülését elő tudta volna segíteni. A per során az alperes maga adta elő, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került adós jelentős értékű árukészlettel rendelkezett. Erre tekintettel pedig az alperestől mint vezető tisztségviselőtől elvárható magatartás az lett volna, ha egyrészt intézkedések meghozatalát kezdeményezi az adós legfőbb szerve részéről a már fennálló hitelezői követelés (adótartozás) kielégítése és az adósnak a gazdasági életből történő kivezetése érdekében. Ez utóbbi keretében pedig az adós meglévő árukészletét - akár veszteséggel is - értékesítenie kellett volna, a befolyt ellenértéket pedig a hitelezői követelések kielégítésére, illetve csökkentésére kellett volna fordítania. Ebben az esetben ugyanis az alperes részben vagy egészben elkerülhette volna, hogy az árukészlet végrehajtási eljárás keretében - állítása szerint áron alul - kerüljön értékesítésre. Az alperes azonban ezeknek az intézkedéseknek a megtételét nem igazolta, nem is állította. [68] (Az értékesítés elmaradását az alperes a fellebbezésében is csupán azzal indokolta, hogy a kereslet visszaesése miatt az árukészletet „haszonnal eladni" nem tudta. Az adott esetben azonban a hitelezői érdekek védelmét még a nyereség nélküli értékesítés is jobban szolgálta volna, mint a végrehajtás keretében történő értékesítés.) [69]hivatkozott az alperes a fellebbezésében arra is, hogy a Ctv. 118/B. §-ának

(4)és

(5)bekezdéseibe foglalt,

1. július 1-jétől hatályos rendelkezések alapján önmagában a beszámoló letétbe helyezésének és közzétételének elmulasztása nem alapozhatja meg a vezető tisztségviselő felelősségét, ahhoz a felperesnek ezen felül kellett (volna) megjelölnie és bizonyítania valamilyen, a hitelezői érdekekkel ellentétes, azokat sértő ügyvezetői magatartást. [70] A Ctv. 118/B. §-át és a Cstv. 33/A. §-át is módosító
2. évi XLIX. törvény
3. és
4. §-aihoz fűzött indokolásból ugyanis azt lehet megállapítani, hogy a korábbi szabályozásban alkalmazott vélelmet a jogalkotó - az annak alkalmazása során kialakult viták miatt - ugyan valóban megszüntette, azonban ettől függetlenül a beszámoló letétbe helyezésének, illetve közzétételének elmulasztását olyan - külön is nevesített - vezető tisztségviselői mulasztásnak tekintette, amely ellentétes a hitelezők érdekeivel. Ennek indoka pedig az, hogy e mulasztásával a vezető tisztségviselő megnehezíti az adóssal üzleti kapcsolatba kerülők számára az adós valós pénzügyivagyoni helyzetének a megismerését, amely nyilvánvalóan ellentétes a hitelezők érdekeivel. [71] Emiatt abban az esetben, ha a Ctv.118/B. §-ának a
5. július 1-jétől hatályos rendelkezéseire alapított perben a hitelező igazolja, hogy az adós vezető tisztségviselője az adós kényszertörlésének elrendelését megelőzően vagy a kényszertörlési eljárás alatt, neki felróhatóan nem tett eleget a számviteli beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, továbbá bizonyítja a vagyoncsökkenés bekövetkezését, vagy a hitelezői követelése kielégítésének meghiúsulását, őt a perben további bizonyítási kötelezettség nem terheli. A vezető tisztségviselő pedig csak akkor mentesülhet a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet nem a vezető tisztségviselői jogviszonya alatt vagy ügyvezetési tevékenysége miatt következett be, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztetét követően pedig az adott helyzetben az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése, továbbá a cég legfőbb szerve intézkedéseinek kezdeményezése érdekében. [72] Abban az esetben pedig, ha a felperes a keresetét a Ctv. 118/B. §-a

(1)bekezdésének első fordulatára (vagyoncsökkenés bekövetkezése) alapítja, úgy a vezető tisztségviselőnek a felelősség alóli mentesülése érdekében azt is bizonyítania kell, hogy a vezető tisztségviselői jogviszonya alatt nem következett be vagyonvesztés. [73] Az adott esetben a felperes a keresetét a Ctv. 118/B. §-a

(1)bekezdésének második fordulatára (a követelése kielégítésének meghiúsulására) alapította, és a perben nem volt vitás a felek között, hogy az alperes 2013. évtől kezdődően elmulasztotta az adós beszámolóinak letétbe helyezését és közzétételét. [74] E nem vitás alperesi mulasztásra tekintettel pedig a felperesnek a perben egyéb, a hitelezői érdekekkel ellentétes alperesi magatartást nem kellett sem megjelölnie, sem bizonyítania. [75] Ezzel összefüggésben alaptalanul hivatkozott az alperes a fellebbezésében a joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló véleményében található, a hitelezői érdekeket sértő, ügyvezetői magatartásokat nevesítő felsorolásra. Ez a felsorolás ugyanis egyrészt nem taxatív, hanem az ítélkezési gyakorlat alapján tipikusnak mondható, a hitelezői érdekeket sértő magatartásokat jelöli. Másrészt a beszámoló letétbe helyezésének, illetve közzétételének elmulasztását nem az ítélkezési gyakorlat, hanem maga a jogszabály nevesíti és minősíti a hitelezői érdekekkel ellentétes magatartásnak. [76] Megalapozatlan volt az alperesnek a követelés összegszerűségét sérelmező fellebbezési érvelése is. [77] A felperes ugyanis azt, hogy a kényszertörlési eljárásban milyen összegben jelentette be a hitelezői igényét, az eljárás során okirattal igazolta. [78] A felperes által igazoltan bejelentett követelés összegszerűségét pedig az alperes a jelen eljárásban már nem vitathatta és annak helyességét a bíróság sem vizsgálhatta. A követelés összegét illetően az alperesnek a jelen eljárásban már csak arra lett volna lehetősége, hogy a felperes által igazoltan bejelentett követelés részbeni vagy teljes kiegyenlítését igazolja. Ezt azonban az alperes - ahogyan azt az elsőfokú bíróság is helyesen megállapította - nem bizonyította. [79]hivatkozott az alperes a fellebbezésében arra is, hogy a Ctv. 118/B. §-ának

(1)bekezdése alapján az ügyvezető felelőssége csak az általa okozott hátrány erejéig áll fenn, azonban az elsőfokú bíróság az ítéletében nem tért ki arra, hogy az általa megítélt összeg miért minősül az alperes által okozott hátránynak. [80] Az alperesnek ez a hivatkozása csupán annyiban helytálló, hogy a Ctv. 118/B. §-a

(1)bekezdésének első fordulatára (vagyoncsökkenésre) alapított kereset esetén a vezető tisztségviselő marasztalására valóban csak az ő tevékenysége (mulasztása) miatt bekövetkezett vagyoncsökkenés mértékéig kerülhet sor, függetlenül a pert megindító hitelező kielégítetlenül maradt követelésének összegétől. [81] A Ctv. 118/B. §-a

(1)bekezdésének második fordulatára alapított kereset esetén azonban - mivel a marasztalásnak a vagyoncsökkenés bizonyítása nem feltétele - „az okozott hátrány" azonos a hitelezőnek a kényszertörlési eljárásban bejelentett és kielégítetlenül maradt követelésével. [82] Mindezekre tekintettel az ítélőtábla a Pp. 383. §-ának

(2)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét - az indokolásának a jelen határozatban foglaltak szerinti pontosításával - helybenhagyta. [83] [84] Az eredménytelen fellebbezést előterjesztő alperes a jogi képviselője ügyvédi munkadíjából és a lerótt fellebbezési eljárási illetékből származó saját másodfokú perköltségét a Pp. 83. §-ának

(1)bekezdése alapján maga köteles viselni. A pernyertes felperes a másodfokú eljárásban felmerült perköltségét a Pp. 81. §-ának

(5)bekezdésében meghatározott módon nem számította fel, ezért annak viseléséről az ítélőtábla a határozathozatalt mellőzte. Debrecen,

1. január
2. Dr. Drexlerné dr. Karcub Edit s.k. a tanács elnöke, Dr. Szűcs Lajos s.k. előadó bíró, Dr. Dzsula Marianna s.k. bíró A kiadmány hiteléül: - kiadó -