Bf.290/2019/10 – Fővárosi Ítélőtábla

(1),

(2)bekezdés a) pont]. Ezért őt 1 év 6 hónap szabadságvesztésre és 10 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, végrehajtási fokozatát börtönben határozta meg. Úgy rendelkezett, hogy a szabadságvesztés esetleges elrendelése esetén a vádlott a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható legkorábban feltételes szabadságra. A vádlottat kötelezte az eljárás során felmerült 437.835,- forint bűnügyi költség megfizetésére. Az ítélettel szemben a vádlott meghatalmazott védője jelentett be fellebbezést a kiszabott szabadságvesztés tartama, valamint a felfüggesztés és a járművezetéstől eltiltás "vonatkozásában", amelyet a védői jogorvoslati jog lehetséges törvényes iránya miatt kizárólag a kiszabott büntetés neme és mértéke ellen irányuló fellebbezésnek lehet tekinteni [Be. 583. §

(3)bekezdés a) pont,

(4)bekezdés]. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.779/2019/

1. számú átiratában az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. Rögzítette a tanácsülésen történő másodfokú felülbírálat lehetőségét, a korlátozott felülbírálat törvényi indokoltságát [Be.
2. §

(2)bekezdés, 606. §

(3)bekezdés, 583. §

(3)bekezdés a) pont 590. §

(3)bekezdés]. Nyilvános ülés, illetve tárgyalás kitűzését nem kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabályt nem sértett, a megállapított tényállásból helytállóan és okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, a tényállásban írt cselekmény jogi minősítése törvényes. A védői fellebbezésre reflektálva a szankciót és egyéb ítéleti rendelkezéseket törvényesnek értékelte. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság az enyhítő és súlyosító körülményeket számba vette, olyan büntetést szabott ki, amely alkalmas a büntetési célok megvalósítására és a büntetés kiszabás elveinek érvényesítésére [Btk.

1. §,
2. §]. Ezért a büntetés enyhítését nem látta indokoltnak. A védő a fellebbezését írásban megindokolta. Egyidejűleg nyilvános ülés kitűzését kérte. Jogorvoslati kérelmét fenntartotta, melyet a büntetés enyhítésére nézve konkrét tartalommal töltött ki. Részletesen foglalkozott a vádlott javára megállapítható enyhítő körülményekkel. Az elsőfokú bíróság által figyelembe vett körülményeken túl enyhítő körülményként kérte értékelni a cselekmény indulati és „nem tipikus" közúti veszélyeztetés jellegét, a sértett részére nyújtott azonnali és egyben önfeljelentő segítségét, a sértett - baleset utáni magatartásából levonható - megbocsátását, a vádlottnak a bűncselekmény elkövetését megkönnyítő személyiségjegyeit, és azt, hogy bár gépjárművezetői engedéllyel nem, tényleges vezetői gyakorlattal rendelkezik. Összegzően a vádlottal szemben a büntetés enyhítésére vonatkozó szabályok alkalmazásával pénzbüntetés kiszabását és rövidebb tartamú járművezetéstől eltiltás alkalmazását indítványozta. A másodfokú bíróság az ügyet nyilvános ülésre tűzte ki [Be.
3. §

(5)bekezdés; Be. 599. §

(1)bekezdés]. A másodfokú nyilvános ülést a szabályszerűen idézett vádlott távollétében tartotta meg, mert megállapítható volt, hogy a vádlott meghallgatása nem szükséges [Be. 599. §

(5)bekezdés]. A másodfokú nyilvános ülésen a védő fellebbezését fenntartotta. Indokait írásbeli beadványában írtakkal egyezően adta elő. Az enyhítő körülmények sorában hangsúlyozta a vádlott személyiségjegyeit, tényleges vezetői gyakorlatát és külföldi vezetési jogosultságát. Az utóbbi igazolására a

1. évtől
2. évig érvényes angol gépjárművezetői engedélyt mutatott fel. A védelmi fellebbezés joghatályos. A fellebbezés a nyilatkozattételre fenntartott három munkanapon belül elektronikus formában érkezett az elsőfokú bírósághoz. A védő az eljárásban nem volt elektronikus kapcsolattartásra kötelezett, ugyanakkor fellebbezését eseti jelleggel választottan, elektronikus úton nyújtotta be, ennek másolata képezi a papíralapú ügyirat részét. Az eljárási törvény elismeri azt a jogorvoslati nyilatkozatot, amelyben az elektronikus kapcsolattartásra nem köteles személy a beadványát az elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően, azonban az elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó nyilatkozat hiányában nyújtotta be [Be.
3. §

(5)bekezdés, 148. §

(2)bekezdés, E-ügyintézési törvény 17. §

(1)bekezdés]. A védői fellebbezés részben alapos. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző bírósági eljárást a törvényben meghatározott korlátok között bírálta felül. A másodfokú felülbírálat körét két eljárásjogi körülmény határozta meg, egyrészről az, hogy az elsőfokú bíróság ítélete a vádlott tárgyaláson tett és ott végzéssel elfogadott beismerő nyilatkozatán alapul, másrészről - ez előbbiből is következően - az, hogy a védelmi fellebbezés kizárólag a kiszabott büntetés nemét és mértékét sérelmezte [Be. 524. §

(2)bekezdés, 590. §

(3)bekezdés]. A másodfokú bíróság az eljárási szabályok betartása tekintetében azt vizsgálta, hogy nem áll-e fenn olyan, törvényben meghatározott körülmény, amely szükségszerűen vezetne az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséhez, akár az eljárás megszüntetésének szükségessége, akár az ítélet feltétlen hatályon kívül helyezését eredményező perrendi szabálysértés miatt [Be. 590. §

(5)bekezdés a) pont, 607. §

(1)bekezdés, 567. §

(1)bekezdés, 608. §

(1)bekezdés]. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság eljárásának törvényessége tekintetében vizsgálta továbbá, hogy fennálltak-e a vádlotti beismerő nyilatkozat elfogadásának a törvényi feltételei, figyelembe véve azt is, hogy az esetleges hiányosság csak abban az esetben vezethet az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséhez, ha az, a másodfokú eljárásban nem orvosolható és lényeges hatással volt a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, illetve a büntetés kiszabására [Be. 504. §

(2)bekezdés, 609. §

(1)bekezdés

(2)bekezdés e) pont]. A másodfokú bíróság vizsgálta a tényállás vádban írtaknak megfelelő rögzítését, a bűnösség megállapítását és cselekmény minősítését, azzal, hogy az elsőfokú ítéletnek a bűnösség megállapítására, a váddal egyező tényállásra, valamint a vádirati minősítéssel egyező minősítésre vonatkozó rendelkezéseit csak akkor változtathatja meg, ha a terhelt felmentésének vagy az eljárás megszüntetésének van helye [Be. 590. §

(5)bekezdés b) pont, 606. §

(3)bekezdés]. A másodfokú felülbírálat a sérelmezett rendelkezés, vagyis a kiszabott büntetés tekintetében teljes körű volt [Be. 590. §

(3)bekezdés,

(5)bekezdés d) pont]. Az elsőfokú bíróság a vizsgált eljárási szabályokat megtartotta. A másodfokú bíróság kiemeli, hogy a tárgyalásokon mindazok a személyek jelen voltak, akiknek a jelenléte kötelező [Be. 608. §.

(1)bekezdés d) pont]. A vádlott

1. január
2. napján - a törvényben megkívánt alaki feltételek megtartásával lemondott - a tárgyaláson való jelenlét jogáról és védőjét megbízta a kézbesítési megbízotti feladatok ellátásával [Be.
3. §

(1)bekezdés]. Ennek ellenére a

1. február 13-án tartott első tárgyaláson megjelent, és védője útján bejelentette, hogy a tárgyaláson jelen kíván lenni (
2. tjk.
3. oldal), [Be.
4. §

(1)bekezdés]. Ezzel tárgyalási jelenléte kötelezővé vált [Be. 428. §

(1)bekezdés]. A meghatalmazott védőt a

1. február 13-án tartott tárgyalás egy részén, valamint
2. szeptember 19-én az ügydöntő határozat kihirdetésekor ügyvédjelölt helyettesítette. A
3. szeptember
4. napján tartott tárgyaláson a perbeszédet a meghatalmazott ügyvéd tartotta meg. Az eljárási törvény a vádemelés után a törvényszéken az ügyvédjelölt eljárását csak annyiban korlátozza, hogy az ügyvédjelölt „perbeszédet nem tarthat" [Be.
5. §

(2)bekezdés b) pont]. A törvény tételes rendelkezésének az érvényesülése mellett a védelemhez való jog korlátozás nélkül érvényesült. A bűnösséget beismerő vádlotti nyilatkozat elfogadásának a feltételei fennálltak. A kezdetben eljáró kerületi bíróság nem tartott előkészítő ülést [Be. 875. §

(1)bekezdés], az ügy tárgyalását megkezdte, majd a lefolytatott bizonyítás eredményeként hatáskörének hiányát állapította meg és az ügyet a Fővárosi Törvényszékhez tette át. A helyes joggyakorlat alakítása érdekében jegyzi meg az ítélőtábla, hogy a kerületi bíróság jogszabályt sértett, amikor végzésével szemben nem biztosított fellebbezési jogot. A tárgyalás megkezdése után hozott, áttételt elrendelő végzés, nem pervezető jellegű, azzal szemben a fellebbezést jogszabályi rendelkezés nem zárja ki [Be. 536. §

(1)bekezdés, 449. §

(4)bekezdés, 579. §

(2)bekezdés, 580. §

(1)bekezdés d) pont]. A törvényszék ugyancsak széleskörű bizonyítást folytatott le, majd az ügyész - mind a vád tárgyává tett tények, mind a cselekmény minősítése tekintetében - a vádat módosította. A vádlott ezt követően tett bűnösséget beismerő nyilatkozatot és mondott le a további tárgyalás jogáról, amely beismerést a törvényszék végzéssel elfogadott. A vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozata tárgyaláson is elfogadható [Be. 521. §

(1)bekezdés, Be. 524. §

(1)bekezdés, 565. §

(1)bekezdés]. Erre lehetőség van akkor is, ha a bíróság az adott eljárásban nem tartott előkészítő ülést, illetve, ha a bizonyítási eljárást részben vagy egészben már lefolytatta. Nem kizárt, hogy a korábban bűnösségét tagadó vádlott a tárgyaláson ismerje be a bűnösségét, amennyiben ennek a törvényi feltételei fennállnak ez esetben is célszerű lehet a beismerő nyilatkozat végzéssel történő elfogadása és az eljárás egyszerűsített formában történő folytatása. Ennek egyik indoka, hogy létrejöjjön az, a vádlott által célzott eljárási és anyagi jogi helyzet, amikor a bíróság a továbbiakban a vádirati tényállás megalapozottságát és a bűnösség kérdését már nem vizsgálja. A beismerő nyilatkozat végzéssel történő elfogadása a vádlottnak garanciát nyújt arra, hogy a bíróság az ítéleti tényállásban a vádban írt tényeket rögzíti, és bűnösségének megállapítása mellett a cselekményt a vádban írtak szerint minősíti, ez utóbbi a törvényi keretek között behatárolja az alkalmazható jogkövetkezmények körét és mértékét is [Be 500. §

(2)bekezdés b) pont]. A bűnösség tárgyaláson történő beismerésének az elfogadása esetén a vádlott csak attól a garanciától esik el, hogy amennyiben volt ilyen - az ügyész által indítványozott büntetésnél hátrányosabb jogkövetkezmény alkalmazásának a tilalma a bíróságot már nem köti [Be. 565. §

(2)bekezdés]. A beismerő nyilatkozat tárgyalási elfogadásának a lehetőségét másodlagosan pergazdaságossági szempontok indokolják, amelyek - a bizonyítási, vagy további bizonyítási és indokolási kötelezettség csökkenése, az esetleges felülbírálat korlátozott köre miatt - az eljárás jogerős befejezéséig érvényesülnek. A tárgyaláson, bizonyítás felvételt követően tett beismerő nyilatkozat elfogadása esetén a vádlott a további tárgyalás jogáról mond le. A vádlott a beismerő nyilatkozatának természetét, e nyilatkozat jóváhagyásának következményeit megértette. A vádlott beszámítási képességének a teljességéhez nem csak ésszerű kétely nem fért, hanem a vádlott beszámítási képességének a teljessége - a lefolytatott széleskörű bizonyítás eredményeként - tényszerű bizonyítást is nyert. A beismerés őszintesége iránt ésszerű kétely nem mutatkozott. A bűnösséget beismerő nyilatkozat egyértelmű volt, és azt az eljárás ügyiratai alátámasztották. [Be. 504. §

(2)bekezdés a)-c) pont] Az elsőfokú bíróság a cselekmény történeti tényállását törvényesen a módosított vádirati tényállásban írtakkal egyezően rögzítette [Be. 500. §

(2)bekezdés b) pont]. A vádirati tényállás nem tartalmazza a vádlott személyi körülményeit, annak megállapítása a beismerés elfogadása esetén is a bíróság feladata. A törvényszék e kötelezettségének az ügy sajátosságai által is indokolt körben megalapozottan eleget tett. Azonban az ott írtak kisebb helyesbítésre szorulnak. A személyi körülmények körében tett megállapítások a másodfokú bíróságot sem kötik, azért a másodfokú bíróság az iratok tartalma alapján a helyesbítéseket elvégezheti [Be. 606. §

(3)bekezdés]. A másodfokú bíróság a vádlott személyi körülményi tekintetében tett elsőfokú megállapításokat akként helyesbíti, hogy: A

1. oldal
2. bekezdéséből - a bizonyítékok mérlegelésnek a követelménye alapján - a „mivel állítása szerint, pszichés állapota miatt képtelen munkát végezni" szövegrészt mellőzi. A jelzett tartalom a vádlott vallomásának egy részét ismerteti, melynek hitelességét a bíróság nem mérlegelte, és amely tartalom nem is áll összhangban a vádlott beszámítási képességének a teljességére vonatkozó, az elsőfokú bíróság által elfogadott, szakértői vélemények alapján tett megállapítással. A korrekció azért is szükséges, mert a közöltek tényként történő rögzítése esetén felmerülhetne a vádlott vezetésre való alkalmatlanságának a kérdése is, melyre a büntetéskiszabási tényezők körében okszerűen nem folyt bizonyítás. A
3. oldal.
4. bekezdéséből az utolsó mondatot - mint a ténymegállapítások között kétszeresen szereplőt - mellőzi. Az elsőfokú bíróság az ítéleti ténymegállapítások körében két helyen is -
5. oldal
6. bekezdés utolsó mondata, illetve
7. oldal
8. bekezdés - részben azonos tartalmú megállapítást tett a vádlott elkövetéskori és aktuális beszámítási képessége tekintetében, így az egyik, szükségtelen ismétlés. Az utóbbi a teljesebb, mivel tartalmazza a betegségszintet el nem érő személyiségzavar tényét is, e körülmény pedig büntetéskiszabási szempont, így szerepeltetése a vádlott személyi körülményei sorából nem mellőzhető. A
9. oldal
10. bekezdését az időközben bekövetkezett változások miatt - a másodfokú bíróság által beszerzett adatok alapján úgy korrigálja, hogy a bekezdés utolsó tagmondatát a következő tagmondatra cseréli, „amely ügyben a Fővárosi Főügyészhelyettes NF.77/2018/83-I. szám alatt emberölés bűntette miatt [Btk.
11. §

(1)bekezdés] vádat emelt". A

1. oldal
2. bekezdését - a szabálysértési priusz alapján - a következőre cseréli: „A vádlottat a cselekmény elkövetését megelőző két évben többször marasztalta el szabálysértési hatóság közlekedési szabálysértés elkövetése miatt. A
3. március
4. napján elkövetett engedély nélküli vezetés szabálysértése miatt 90.000 forint pénzbírsággal és 6 hónap járművezetéstől eltiltással; a
5. március
6. napján elkövetett engedély nélküli vezetés szabálysértése miatt 45.000 forint helyszíni bírsággal, míg a
7. november
8. napján elkövetett közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt 10.000 forint helyszíni bírsággal sújtotta." A teljes körű felsorolást az itt rögzítettek büntetéskiszabási jelentősége indokolja. A rögzített tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és törvényes a cselekmény minősítése is. A vádlott vádlott közúton a közúti közlekedési szabályok szándékos megszegésével, a sértett életét, illetve testi épségét szándékosan veszélyeztetve, a sértettnek életveszélyes állapot kialakulásával is járó súlyos testi sértést okozott. A másodfokú bíróság a korlátozott felülbírálat körében is vizsgálta a cselekmény minősítésére vonatkozó rendelkezést [Be.
9. § bekezdés c) pont]. A rendelkezés megváltoztatására csak akkor lett volna lehetőség, ha a terhelt felmentésének, vagy az eljárás megszüntetésének van helye [Be.
10. §

(3)bekezdés]. Ennek hiányában a jogi értékelés körébe tartozó körülmények helytelen volta ugyan megállapítható, de az ítéletben írtak módosításával nem orvosolható. Másként fogalmazva a revíziós jogkörhöz ebben az esetben nem tartozik döntési jogkör. Az elkövetési magatartás megvalósulásának - és jelen esetben speciálisan az igazgatási szabály megsértésének - a vizsgálata, a minősítés értékelésének szükségszerű mozzanata. Az elsőfokú bíróság a vádiratiban foglaltak alapján az elkövetési magatartást megtestesítő közlekedési szabályszegést a KRESZ 3. §

(1)bekezdés c) pontjába ütközőként jelölte meg. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a vádirat vonatkozó része akkor felelt volna meg maradéktalanul a jogszabályi rendelkezéseknek és a joggyakorlatnak, ha a megszegett közúti közlekedési szabályként a KRESZ 25. §

(2)bekezdését tünteti fel. Járművel az úttesten kell közlekedni [KRESZ 25. §

(2)bekezdés]. A vádlott az úttestet elhagyva, szándékosan a járdára felhaladva okozott gondatlanul sérülést az ott várakozó sértettnek. Konkrét közlekedési szabály megszegése tehát megállapítható. „A közlekedési bűncselekmények megítélésekor az képezi elsődleges vizsgálat tárgyát, hogy a terhelt megszegett-e valamely konkrét közlekedési szabályt, s csak az ilyen konkrét szabályszegés hiányában kerülhet sor a büntetőjogi felelősség KRESZ 3. §

(1)bekezdésének c) pontjában meghatározott általános, balesetelhárítási kötelezettség megsértésén alapuló megállapítására [6/

1. BJE határozat]" (BH
3. II.). A jelezett körülmény nem érinti annak a megállapíthatóságát, hogy a vádlott a közúti közlekedés szabályok megsértésével okozati összefüggésben más életét, testi épségét szándékosan közvetlen veszélynek tette ki és emiatt másnak gondatlanul - életveszélyes állapottal járó - súlyos sérülést okozott. A vádlott a fenti rendelkezés megsértésén túl, azzal, hogy úgy vett részt a közlekedésben, hogy nem rendelkezett a jármű vezetésre jogosító engedéllyel, a megszegte a KRESZ
4. §

(1)bekezdés a) pontjában írt szabályt is. A veszély közvetlen jellegét önállóan nem kell vizsgálni abban az esetben, ha az igazgatási szabály megszegésével okozati összefüggésben a testi sérülés is bekövetkezett, ez ugyanis logikailag feltételezi a közvetlen veszély tényszerű kialakulását is. A vádlott a sértettnek súlyos egyben közvetlen életveszély kialakulásával járó sérülést okozott. Az utóbbi eredmény a közlekedési bűncselekmények körében önálló minősítő körülményként nem jelenik meg, ezért az eredményt az ugyancsak megvalósuló súlyos testi sértés alapján kell értékelni. A vádlott szándéka a sértett testi épségének a veszélyeztetésére terjedt ki, a bekövetkezett sértő eredmény tekintetében gondatlanság terhelte. Az élet testi épség sértésére kiterjedő szándékot a joggyakorlat általában akkor látja megállapíthatónak, ha járművezető közvetlenül a sértett testének hajt neki, vagy a jármű test kontaktusával járó közvetlen veszélyhelyzetet teremt (BH

2. I., BH
3. 345., BH
4. 294., BH
5. 745). Ilyen esetekben a sérülés bekövetkezésének a valószínűsége igen nagy, bizonyos sebességek esetén törvényszerű, amiből okszerűen vonható következtetés a sértő szándék meglétére is. A vádlott nem a sértettnek, hanem annak a közúti jelzőtábla oszlopának hajtott neki szándékosan, amely közelében a sértett állt, sértett sérülését az oszlop álló helyzetből történő kibillenése okozta. A vádlott a sértett sérülését látva megijedt, a mentő kihívását szorgalmazta. Ezek a körülmények együttesen azt igazolják, hogy a vádlottnak nem állt szándékában a sértettnek sérülést okozni. A vádlottnak azonban azt a mindennapi élet tapasztalatai alapján is előre kellett látnia, hogy a sértett sérülésének a veszélye fennáll és kellő gondosság mellett azt is felismerhette volna, hogy e sérülés súlyos mértékű is lehet. A veszélyeztetés tekintetében az eshetőleges szándék, míg a sértő eredményre nézve a hanyag gondatlanság állapítható meg (Btk.
6. §;
7. §). A fentiekre tekintettel helyes a cselekmény vád, és ennek megfelelően ítélet szerinti minősítése és törvényes annak megjelölése is. Az elsőfokú bíróság a büntetéskiszabás körében számításba jövő körülményeket csaknem teljes körben számba vette és jellegének, illetve súlyának megfelelőn értékelte. Az elsőfokú ítéletben írtak azonban a büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről szóló az
8. BK. vélemény alapján kiegészítést igényelnek. További két enyhítő körülmény, hogy a vádlott szenzitív-paranoid személyiségzavara, annak megnyilvánulási formája megkönnyítette a cselekmény elkövetését és a veszélyeztető szándék eshetőleges volta (II.
9. és 10.). További két súlyosító körülmény a többszörös közlekedési szabályszegés és a megelőző, nagyobb számú közlekedési szabálysértés elkövetése (II.2.). Mellőzendő azonban az enyhítő körülmények sorából az, hogy a vádlott „büntető eljárás hatálya alatt nem állva követte el" a bűncselekményt. A jelzett körülmény az enyhítő körülmények sorában nem szerepel, csak - megvalósulása esetén - az ellenkezője, értékelendő súlyosítóként (II.1., 2.). Mellőzni kell továbbá az elsőfokú ítélet
10. oldal utolsó bekezdésében kezdődő
11. mondatot, amely a
12. oldal
13. bekezdésben fejeződik be. A vádlotti beismerésen alapuló „eredeti vádra" vonatkozó vádlotti beismerés nem enyhítő, mert e vád tárgyává tett tények lényeges módosuláson mentek keresztül. Továbbá a jelzett mondatban nem helyeselhető az eredeti vád kritikai jellegű minősítése sem. A védői fellebbezésben foglalt, vádlott javára szóló egyező tartalmak így megalapozottak voltak, ugyanakkor a bíróság nem osztotta azokat a szempontokat, amelyeket a védő a jogorvoslat írásbeli indokolásában a vádlotti segítségnyújtás és a vezetői engedély hiánya tekintetében kifejtett. A gondatlanul okozott sérülések vonatkozásban a segítségnyújtás kötelezettsége fennáll, a vádlott e vonatkozásban jogkövető magaratása nem értékelhető a javára, a hivatkozott tény a cselekmény minősítésének helyességét alapozta meg. Az erre jogosító engedély hiányában történő vezetésnél tipikus a bizonyos szintű gyakorlat megléte, ugyanakkor emellett hiányozhatnak egyéb jogosultságot megalapozó feltételek, mint a vádlott esetében a megfelelő iskolázottság, amely önmagában is veszélyt jelent a közlekedés biztonságára. A vádlott terhén megállapított bűncselekményt a törvény 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Helyesen ismerte fel a törvényszék, hogy a szabadságvesztés kiszabása indokolt. A védő fellebbezésében célzott pénzbüntetés nem áll arányban a bűncselekmény nagyobb tárgyi súlyával, melyet a szándékos és durva közlekedési szabályszegés és az életveszélyes sérülés, mint tényleges eredmény jellemez. Emiatt a pénzbüntetés alkalmazása nem felelne meg a büntetéskiszabás elveinek [Btk.
14. §

(1)bekezdés]. Megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy a megállapítottak szerint a vádlott keresettel nem rendelkezik, egy személygépkocsin kívül más vagyona nincs, így a pénzbüntetés kiszabása is magában rejtené a megfizetés ellehetetlenülését, és szabadságvesztésre történő átváltoztatásának szükségességét. Helyesen mutatott rá a törvényszék, hogy a középmértéket el nem érő tartamú szabadságvesztés és annak próbaidőre történő felfüggesztése is megfelelően szolgálja a büntetési célok és büntetéskiszabási szempontok érvényesülését. E megállapítást a másodfokú bíróság által továbbiakban figyelembe vett büntetéskiszabási körülmények nem érintik, mert azok irányukban és súlyukban egymást kiegyenlítik. Helyesen értékelte azt is a törvényszék, hogy a vádlottal szemben indokolt a járművezetéstől eltiltás - mint speciális funkciójú jogkövetkezmény - alkalmazása. E büntetés alkalmazását az indokolja, ha a bűncselekmény elkövetési körülményeiből és a vádlott személyiségéből egyaránt az következik, hogy a vádlott közlekedésben való részvétele veszélyt jelent a közlekedés biztonságára, és ezen keresztül mások életére testi épségére. Jelen cselekménynél erre utal a szándékos veszélyeztetés megvalósulása, a védtelen közlekedési résztvevők védelmét biztosító alapvető szabály tudatos megszegése és a közlekedési normák semmibevételére utaló többszörös közlekedési szabálysértések megelőző elkövetése (38. BK. vélemény a járművezetéstől eltiltás alkalmazási szempontjairól). A törvényszék helyesen korlátozta az eltiltást a közúti járművezetés körére. Más ágazatok biztonságának a veszélyére utaló körülmény nem merült fel. Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor az eltiltás mértékét a törvényi maximumban, 10 évben állapította meg. Ezzel e szankció súlyában megközelítette a járművezetéstől való végleges eltiltás alkalmazását. Végleges eltiltás esetén 10 év után ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy a bíróság kérelemre mentesítse a vezetésre alkalmassá vált elítéltet [Btk. 56. §

(5)bekezdés]. „Végleges hatállyal a járművezetéstől az a bűncselekményt elkövető tiltható el, aki arra személyi adottságai miatt - életkora, betegsége, a vezetésre kiható súlyos jellembeli fogyatékossága, a vezetési képesség hiánya folytán - alkalmatlan." (

1. BK. vélemény II.) A vádlott esetében a személyében rejlő hosszútávú alkalmatlanságot megközelítő állapot reális lehetősége nem merült fel. Iskolázottságának a hiánya pótolható, illetve jelenleg igazgatási akadálya a jogosultság megszerzésének. „A határozott időtartamra való eltiltás mértékének a megállapításánál a bűncselekmény jellegének, tárgyi súlyának, az elkövető közlekedési előéletének és a bűnösség fokának van meghatározó jelentősége." (
2. BK. vélemény II.) A vádlott bár szándékos közlekedési bűncselekményt valósított meg, de a közvetlen, más testi épségének veszélyeztetésére a szándékosság enyhébb formája terjedt ki. Ahogy arra a járművezetéstől eltiltás alkalmazási szempontjait meghatározó BK. vélemény is rámutat az elkövetett közlekedési bűncselekmény súlyosabb eredménye nem meghatározó tényező a járművezetéstől eltiltás alkalmazása és ebből következően mértékének a meghatározása során, ez ugyanis nem olyan tényező, amelyből önmagában következik az elkövető közlekedés biztonságára veszélyes voltának a mértéke. Ugyanakkor a vádlott már több esetben követett el közlekedési szabálysértést és jelen ügyben alapvető közlekedési szabályokat sértett meg. Vele szemben a törvényi maximumot megközelítő, de azt el nem érő mértékű határozott tartamú eltiltás szükséges. A járművezetéstől eltiltás büntetés lényeges enyhítése indokolt volt, ezért a másodfokú bíróság annak tartamát 8 évre enyhítette. Az elsőfokú ítélet további rendelkezései megfelelnek az anyagi és eljárási szabályoknak. Minden esetben helyes az alkalmazott jogszabályhelyek megjelölése is. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a járművezetéstől eltiltás tartamát illetően megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta [Be.
3. §

(1)bekezdés, 605. §

(1)bekezdés]. Budapest,

1. év január hó
2. napján Dr. Ujvári Ákos s.k. a tanács elnöke Dr. Fülöp Ágnes Katalin s.k. előadó bíró Dr. Patassy Bence s.k. bíró A Fővárosi Törvényszék 19.B.1335/2018/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 16.Bf.290/2019/
4. számú ítélete folytán
5. január
6. napján jogerőre emelkedett. Budapest,
7. év január hó
8. napján Dr. Ujvári Ákos s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: tisztviselő