Pf.20985/2019/4 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdése alapján. Hivatkozása szerint a téves ítélet alapján letöltött több, mint 3 hónap szabadságvesztés büntetés súlyos egészségromlást, maradandó egészségkárosodást okozott nála, ezért a II. rendű alperest 10.000.000 forint nem vagyoni kártérítés és törvényes mértékű késedelmi kamata, valamint az ítélet jogerőre emelkedésétől havi 30.000 forint járadék megfizetésére kérte kötelezni közlekedési többletköltség címén. [3] Az I. rendű alperes a kártalanítás ténybeli alapját nem vitatta, hivatkozása szerint azonban a felperes esetében a régi Be. 580. §

(3)bekezdés a) pontja szerinti kártalanítást kizáró ok áll fenn. Nem vitatta a fogvatartással összefüggésben keletkezett köztudomású sérelmeket és az ezek miatti helytállási kötelezettségét sem, azonban a kártalanítás összegét a felperes által megjelölt összegben eltúlzottnak tartotta. [4] A II. rendű alperes a kereset elutasítását kérte. [5] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az I. rendű alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 165.000 forintot, továbbá 50.000 forint perköltséget. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg a II. rendű alperesnek 250.000 forint perköltséget. Rendelkezése szerint a feljegyzett illetéket, illetőleg az állam által előlegezett szakértői költséget az állam viseli. [6] Az elsőfokú bíróság ítélete jogi indokolásában kifejtette, hogy a felperes nem vagyoni kárigényét önmagában megalapozza az a tény, hogy személyes szabadságát jogosulatlanul korlátozták, és ezzel személyhez fűződő jogait megsértették. Értékelte a felperest a fogvatartásával okozati összefüggésben ért hátrányokat, azt, hogy 3 hónap és 8 napon át személyes szabadságában jogosulatlanul korlátozták és a családjától távol volt. Álláspontja szerint: az I. rendű alperes alaptalanul hivatkozott a kártalanítást kizáró okra, tekintettel arra, hogy a felperes a jogerős ítélet alapján kitöltötte szabadságvesztését, majd rendkívüli jogorvoslat folytán felmentették. A kártalanítás összegének megállapítása során értékelte a jogsértés súlyát, annak a felperes személyiségére gyakorolt hatását, azt, hogy a felperes korábban már volt büntetve, továbbá, hogy a fogvatartásával összefüggésben a szokásos mértéket meghaladó pszichikai, lelki sérülést a felperes nem állított és nem igazolt. Figyelemmel volt a felperes korábbi személyes életkörülményeire, az általa elért jövedelemre, az ár- és értékviszonyokra. Rámutatott, hogy a felperes a fogvatartását megelőzően bejelentett munkahellyel nem rendelkezett, előadása szerint a fekete gazdaságból származott jövedelme: heti 3-5 alkalommal napi 4-5.000 forintért végzett alkalmi munkát. Megítélése szerint a fekete gazdaságból származó illegális jövedelem nem irányadó az állammal szembeni kártalanítás megállapításakor. Mindezeket mérlegelve a kártalanítás összegét az elsőfokú bíróság havi 50.000 forintban, így a 3 hónap 8 napra vetítve mindösszesen 165.000 forintban állapította meg. Kiemelte, hogy a kártalanítás tekintetében nem értékelhető az a körülmény, hogy a felperes a fogvatartásának ideje alatt megbetegedett, ezzel kapcsolatban utalt a II. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetet elutasító döntésének indokaira. [7] Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, és annak megváltoztatásával az I. rendű alperes által fizetendő kártalanítás összegét 1.800.000 forintra kérte felemelni. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság indokolatlanul alacsony mértékben határozta meg a felperest ért jogsértés reparálására szolgáló pénzösszeget, az emberi szabadság jogsértő módon való elvonását havi 50.000 forintra „árazta be", amely egy kifejezetten alacsony jövedelemmel rendelkező személy esetén is indokolatlanul alacsony, ugyanis a törvény előtt minden ember egyenlő. Fellebbezése kiegészítésében hivatkozott arra, hogy a személyi szabadsághoz való jog a legrégebben elismert alapjogok közé tartozik, azt az Alaptörvény mellett az Európai Unió Alapjogi Chartája, és az emberi [8] jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény is védelemben részesíti, korlátozására csak szigorú feltételek között kerülhet sor. A személyes szabadság megsértése egyben sérti az emberi méltóságot is, a személyi szabadságtól való megfosztás egyértelműen és nyilvánvalóan más alapvető jogok sérelméhez vezet. Az I. rendű alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyására irányult. Álláspontja szerint a kártalanítás összegét az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg. Hangsúlyozta, hogy a felperesnek a fogvatartással összefüggő, és az I. rendű alperes terhére értékelhető sérelmei nem haladták meg a fogvatartással köztudomásúlag együtt járó sérelmek körét. A BDT2014. 3048. számú eseti döntésre hivatkozással kiemelte, hogy a kártalanítás jogalapja nem lehet a szerződésen kívül okozott károkért való felelősségi szabály, a jogellenesség hiánya ugyanis kizárja a felelősség és a fizetési kötelezettség e rendelkezés alapján történő megállapítását. A fellebbezésben foglaltakkal összefüggésben utalt arra is, hogy a kártalanítási perekben az ítélkezési gyakorlat nem tartja szükségesnek bizonyítás lefolytatását a fogvatartás körülményeire nézve, az ugyanis nem képezi a kártalanítási per tárgyát. [9] A felperes fellebbezése részben megalapozott. [10] Az elsőfokú bíróság ítéletének az I. rendű alperest 165.000 forint nem vagyoni kártalanítás fizetésére kötelező, illetőleg a II. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetet elutasító ítéleti rendelkezése fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett [a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (régi Pp.) 228. §

(4)bekezdés]. A Fővárosi Ítélőtábla ezért csak az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel támadott rendelkezéseit bírálta felül. [11] Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a jogvita elbírálásához szükséges terjedelemben lefolytatta, a tényállást a bizonyítási eljárásnak megfelelően, helyesen állapította meg, azonban a nem vagyoni kártalanítás iránti keresetet elbíráló érdemi döntésével a Fővárosi Ítélőtábla a következőkben kifejtettek szerint nem teljes egészében értett egyet. [12] A perben bizonyított tény, hogy a felperes jogerős ítélet alapján 3 hónapot és 8 napot töltött börtönben olyan vád miatt, amely alól a rendkívüli jogorvoslat folytán felmentették. A jogerős ítélet alapján kitöltött szabadságvesztésért kártalanítás jár, ha a szankció végrehajtására részben vagy egészben sor került. Erre a kártalanításra a régi Be. 581. §-át kell alkalmazni, mely eltér a régi Be. 580. §-a szerinti, az előzetes letartóztatásért és a házi őrizetért járó kártalanítás szabályaitól. Ezért a régi Be. 580. §-ának

(1)bekezdése szerinti kártalanítást kizáró okok a régi Be. 581. §-a

(1)bekezdésén alapuló kártalanítási igény esetén - amint arra az elsőfokú bíróság is helytállóan rámutatott - nem vehetők figyelembe. [13] Az I. rendű alperes fellebbezési ellenkérelmében foglaltakkal szemben a felperes jogellenes fogvatartásának idején hatályos régi Be.

1. §-a értelmében a kártalanítás módjára és mértékére az ugyancsak akkor hatályos Polgári Törvénykönyvről szóló
2. évi IV. törvénynek (régi Ptk.-nak) a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre vonatkozó szabályai irányadók a régi Be.-ben foglalt eltérésekkel. A régi Be.
3. §

(1)bekezdésének a kártalanításra alapot adó esemény idején hatályos utaló szabálya alapján alkalmazott régi Ptk. 355. §

(4)bekezdése értelmében kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. [14] Az elsőfokú bíróság a jogtalan fogva tartás miatt a felperest ért nem vagyoni hátrányokat a rendelkezésre álló bizonyítékoknak a régi Pp. 206. §-ának

(1)bekezdése szerinti értékelésével megalapozottan állapította meg, a kártalanítás körében ugyanis mindazon hatásokat figyelembe kell venni, amelyek a felperes személyhez fűződő jogainak, testi, szellemi, pszichés állapotának sérelmét eredményezik. E körben a köztudomású tényeket, a börtönviszonyok fizikai és pszichés megterhelésének általában káros voltát nem kell bizonyítani, de minden esetben vizsgálni kell az egyedi eset konkrét körülményeit. Az adott esetben az elsőfokú bíróság helytállóan értékelte, hogy a felperes a fogvatartásával összefüggésben a szokásos mértéket meghaladó pszichikai, lelki sérülést nem is állított, a fogvatartásával összefüggő megbetegedését pedig nem bizonyította - amit a felperes a fellebbezésében már nem is vont kétségbe. Figyelembe vette a jogsértés súlyát, annak a felperes személyére, életvitelére gyakorolt hatását, továbbá azt a körülményt, hogy a felperes korábban már volt büntetve. [15] A következetes ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az elsőfokú bíróság figyelemmel volt a személyi szabadság korlátozásának tényére, annak időtartamára, a börtönviszonyok fizikai és pszichikai vonatkozásban általánosságban megterhelő voltára. Az utóbb szükségtelennek bizonyult szabadságvesztés időtartamára figyelemmel azonban az elsőfokú bíróság által megállapított nem vagyoni kárpótlás összege nem alkalmas a felperest ért sérelmek hozzávetőleges kiegyenlítésére, és nem felel meg a más, összehasonlításra alkalmas ügyekben a nem vagyoni sérelemért megítélt kártalanítási összegeknek, illetőleg sem a felperes fogvatartása idején, sem az ítélethozatalkor fennálló értékviszonyoknak. [16] Az elsőfokú bíróságnak a nem vagyoni sérelem miatt megítélt kártalanítás mértékének a meghatározása során az ítélete indokolásában kifejtett álláspontja ellentmondásos. Ezzel összefüggésben a Fővárosi Ítélőtábla utal arra, hogy a személyiségi jog sérelmével elszenvedett nem vagyoni hátrány miatt a károsultat megillető, pénzben valójában nem kifejezhető nem vagyoni kártérítés (kártalanítás) alapja a személyhez fűződő jog megsértése, amely azonban a károsult vagyonában beállott károsodástól eltérő igény. A nem vagyoni sérelem miatti kártalanítás összegének a megállapításához ezért nem szolgálhat alapul a károsult vagyonában bekövetkezett hátrány, függetlenül attól, hogy a korábbi jövedelme a „fekete" gazdaságból, vagy legális forrásból származott. [17] A Fővárosi Ítélőtábla mindezeket figyelembe véve a nem vagyoni kártalanítás összegét 1.000.000 forintra felemelte. Ez az összeg alkalmas a felperes személyhez fűződő joga megsértésével összefüggésben bekövetkezett hátrány csökkentésére. [18] A Fővárosi Ítélőtábla az előzőekben kifejtetteknek megfelelően az elsőfokú bíróság ítéletét a régi Pp. 253. §

(2)bekezdése alapján részben megváltoztatta, és a felperesnek járó nem vagyoni kártalanítás összegét a rendelkező részben foglaltak szerint felemelte. [19] A felperesi jogi képviselőnek járó elsőfokú ügyvédi munkadíj összege a megváltoztató rendelkezés mellett felel meg a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §

(2)és

(6)bekezdése alapján megállapítható összegnek, a Fővárosi Ítélőtábla ezért annak felemelésére nem látott indokot. [20] A felperes fellebbezése csak részben vezetett eredményre, ezért a Fővárosi Ítélőtábla a peres felek másodfokú perköltségének viseléséről a régi Pp. 81. §

(1)bekezdése alapján pernyertességükpervesztességük arányában rendelkezett. A felperes perköltsége az őt képviselő ügyvéd, míg az I. rendű alperes perköltsége jogtanácsosának munkadíja volt. A Fővárosi Ítélőtábla a jogi képviselők díját a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §

(2)és

(5)bekezdése alapján - a

(6)bekezdés figyelembevételével az elvégzett munkának megfelelően - állapította meg, és a díjak egymással szembeni elszámolásának eredményeként az I. rendű alperest kötelezte a rendelkező rész szerinti összeg megfizetésére. [21] A fellebbezési illeték viseléséről a felperes teljes személyes költségmentessége és az I. rendű alperes személyes illetékmentessége folytán a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a alapján határozott. Budapest, 2020. január 8. . Sághy Mária s.k. a tanács elnöke Dr. Kincses Attila s.k. előadó bíró Dr. Csordás Csilla s.k. bíró