Bf.187/2018/8 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő emberölés bűntette miatt 10 év szabadságvesztés büntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben határozta meg és megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztésből legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztés büntetésbe beszámította, továbbá elrendelte a vele szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság 6.Bpk.20.650/2016/

1. számú végzésével kiszabott 2 év börtön fokozatú szabadságvesztés büntetés végrehajtását. Az elsőfokú bíróság rendelkezett még az eljárás során lefoglalt bűnjelekről és a felmerült bűnügyi költség viseléséről. A kihirdetett ítélettel szemben a vádlott és védője jelentett be fellebbezést enyhítés érdekében. A védő fellebbezésének írásban előterjesztett indokolásában helytállónak tartotta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást és a védence bűnösségére levont következtetést, valamint a cselekmény minősítését is törvényesnek találta, azonban megítélése szerint a törvényszék által kiszabott büntetés nem igazodik az enyhítő körülményekhez. Kiemelte, hogy bár védence nem tett teljes körű beismerő vallomást, azonban a történteket őszintén megbánta. Kérte nyomatékos enyhítő körülményként értékelni, hogy az előzetes fogvatartás ideje alatt a vádlott egészségügyi állapota súlyosan megromlott, továbbá a cselekmény elkövetése óta eltelt időmúlásra is felhívta a figyelmet. Mindezek alapján meglátása szerint a büntetés célja a középmértéket el nem érő tartamú szabadságvesztés büntetéssel is elérhető, ezért az elsőfokú ítélet megváltoztatását és enyhébb büntetés kiszabását indítványozta. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.705/2017/
2. számú átiratában az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta, mivel álláspontja szerint a törvényszék a helyesen megállapított tényállásból okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és a cselekmény minősítése is törvényes. Megítélése szerint a kiszabott szabadságvesztés büntetés tartama megfelelő, annak enyhítése nem indokolt, továbbá az elsőfokú ítélet járulékos kérdésekben hozott rendelkezései is törvényesek. A vádlott és védőjének enyhítést célzó fellebbezése nem alapos. A büntetőeljárásról szóló
3. évi XC. törvény (Be.)
4. július
5. napján történt hatályba lépésre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Be.
6. §

(1)bekezdése alapján a Be. rendelkezései szerint bírálta felül. Az ítélőtábla a perorvoslatok alapján eljárva a Be. 590. §

(1)és

(2)bekezdésére figyelemmel a Fővárosi Törvényszék ítéletét, továbbá az azt megelőző eljárást teljes terjedelmében felülbírálta, melynek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárása során a perrendi szabályokat megtartotta és a bizonyítást teljes körűen lefolytatta. A vádlottat, a tanúkat és a szakértőket kihallgatta, a vádlott és a tanúk korábbi vallomásait, a szakértői véleményeket, az okirati bizonyítékokat, így különösen az orvosi dokumentumokat ismertette, valamint az ügy megítélése szempontjából jelentőséggel bíró fényképfelvételeket is a bizonyítás anyagává tette. A törvényszék 1. sz. és 2. sz. tanúk esetében maradéktalanul figyelembe vette az eljárása idején hatályban volt 1998. évi XIX. törvény 82. §

(1)bekezdés a) pontjában foglaltakat, melynek értelmében a tanúvallomást megtagadhatja a terhelt hozzátartozója, továbbá az 1998. évi XIX. törvény 82. §

(2)bekezdésének helyes értelmezéséhez iránymutatást tartalmazó

1. BK vélemény C) pontjában előírtakat betartva mind a figyelmeztetés, mind az arra adott válasz jegyzőkönyvezése is megtörtént. Az elsőfokú bíróság akkor is törvényesen járt el, amikor a vádlottnak a helyszínen felvett rendőri jelentésbe foglalt nyilatkozatát, valamint az abban foglaltakat megismétlő tanúvallomás-részeket a vallomástétel megtagadásának lehetőségére való figyelmeztetés elmaradása miatt az eljárásakor hatályban volt
2. évi XIX. törvény
3. §

(4)bekezdése értelmében kirekesztette a bizonyítékok köréből. Az elsőfokú bíróság a beszerzett bizonyítékokat az 1998. évi XIX. törvény 78. §

(3)bekezdésének megfelelően önmagukban és egymással összevetve, összességükben is értékelte, mérlegelési tevékenységéről és annak eredményéről példaszerűen számot adott. Az elsőfokú bíróság teljes körűen megvizsgálta a bizonyítékokat és azokat értékelési körébe vonta, majd az 1998. évi XIX. törvény 258. §

(3)bekezdés d) pontjában írtaknak megfelelően mindenre kiterjedően megindokolta, hogy mely bizonyítékot miért fogadott el, indokolási kötelezettségének messzemenően eleget tett. Érdemi indokolása során helyesen emelte ki a vádlott által sem vitatott tényeket, a halál bekövetkeztének időpontját, a halál okát, valamint a helyszíni szemle során lefoglalt elkövetési eszköznek a mellkasi sérüléssel való megfeleltethetőségét. A törvényszék helytállóan járt el, amikor a felsorolt tények megállapításához az objektív bizonyítékokat használta fel, továbbá annak is ésszerű és logikus magyarázatát adta, hogy miért volt kétséget kizáróan bizonyítható, hogy a sértett halálát a vádlott okozta, azaz a közvetett bizonyítékok miként alkottak olyan zárt logikai láncolatot, amelyből a vádlott bűnössége aggálytalanul megállapítható volt. Az elsőfokú bíróság az igazságügyi orvosszakértők kategorikus nyilatkozata alapján törvényesen zárta ki a halálos sérülés balesetszerű bekövetkezésének lehetőségét, továbbá a pszichológus szakértők tárgyaláson történt kihallgatására tekintettel azt a vádlotti védekezést is helytállóan vetette el, hogy vádlott neveet valamiféle látomás befolyásolta volna cselekménye elkövetésében. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok értékelésekor logikai hibát tehát nem vétett és a beszerzett bizonyítékokból iratellenes, vagy az adott bizonyíték keretét meghaladó következtetést sem vont le, mérlegelési tevékenysége a másodfokú bíróság számára minden elemében meggyőző volt. A törvényszék által megállapított tényállás mentes a Be. 592. §

(1)és

(2)bekezdésében foglalt hiányosságoktól, ezért a másodfokú felülbírálat alapját képezte. A megalapozott tényállásból az elsőfokú bíróság okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére és a cselekmény minősítése is megfelel a büntető anyagi jogi rendelkezéseknek. Az elsőfokú bíróság jogi indokolása során a 3/

1. Büntető jogegységi határozat szempontrendszerét alapul véve helyesen sorolta fel azokat a tárgyi tényezőket, amelyek alapján kétséget kizáró módon megállapítható, hogy a vádlottat a sértett haláláért egyenes szándék terheli. Helyesen utalt az elsőfokú bíróság arra, hogy a vádlott a nagy pengehosszúságú késsel célzottan a mellkas irányába, nagy erővel szúrta meg a sértettet, aminek eredményeként a kés pengéje olyan mélyen behatolt a testbe, hogy az a sértett halálához vezetett a jobb tüdő sérülése, vérzés és kivérzéses shock miatt. A hivatkozott eszköz a vádlott által használt módon alkalmas volt az élet kioltására, mivel közismert, hogy az említett tulajdonságokkal rendelkező késnek a másik személy nagy erejű mellkason szúrása következményeként a halál azonnal bekövetkezhet, így az elkövetés eszköze, a támadott testtájék és az erőkifejtés mértéke is megerősítették az ölési szándék megállapíthatóságát. A vádlott tudata nemcsak átfogta a halálos eredmény bekövetkeztének lehetőségét, hanem a tárgyi tényezők együttes értékelése alapján ezt kifejezetten kívánta, ezért a Fővárosi Törvényszék törvényesen állapította meg, hogy a terhére rótt cselekményt egyenes szándékkal követte el. Az elsőfokú bíróság ítélete
2. és
3. oldalán arra is helytállóan tért ki, hogy a cselekmény erős felindulásban elkövetett emberölésként való minősítése fel sem merülhetett, továbbá a vádlott javára jogos védelmi helyzet sem állt elő. A joghátrány megválasztása körében az elsőfokú bíróság szinte hiánytalanul és a büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről szóló
4. BK véleményben írtakat szem előtt tartva vette számba a vádlott terhére és javára szóló alanyi és tárgyi bűnösségi körülményeket, azonban további súlyosító körülmény, hogy a bűncselekményt közeli hozzátartozója - testvére - sérelmére követte el (
5. BK vélemény III./
6. pontja). Az elsőfokú bíróság az enyhítő és súlyosító körülményeket súlyuknak megfelelően értékelte, amikor úgy ítélte meg, hogy a büntetett előéletű vádlottal szemben magasabb tartamú szabadságvesztés büntetés kiszabása indokolt. Az általa meghatározott szabadságvesztés mértéke - a védő érvelésével ellentétben - arányban áll a vádlott személyében és cselekményében megnyilvánuló társadalomra veszélyességgel. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a vádlottal szemben szükséges, de egyben elégséges 10 év szabadságvesztés kiszabása, így annak a vádlott és védője által indítványozott mérséklésére nem látott lehetőséget. Az ítélőtábla a közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartamának törvényi maximumban történt meghatározásával ugyancsak egyetértett. A szabadságvesztés börtön fokozata, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának meghatározása, az előzetes fogvatartásban töltött időnek a kiszabott szabadságvesztés büntetésbe való beszámítása, továbbá a vádlottal szemben korábban kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elrendelése is törvényes, az elsőfokú bíróság helyesen rögzítette ítéletében, hogy ezen rendelkezések mely törvényi előírásokon alapulnak, azt a másodfokú bíróság kizárólag annyiban egészíti ki, hogy a szabadságvesztés büntetés törvényhelyeként a Btk.
7. §

(1)bekezdés a) pontját is feltünteti. Az elsőfokú bíróság az eljárás során lefoglalt bűnjelekről és a felmerült bűnügyi költség viselésére is törvényesen rendelkezett. Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék ítéletét a Be. 598. §

(2)bekezdése alapján megtartott tanácsülésen a Be. 605. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A másodfokú bíróság a Btk. 92. §

(1)és

(2)bekezdése alapján rendelkezett a vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől előzetes letartóztatásban, illetve

1. július
2. napjától a Be.
3. §-ában írt megnevezésre figyelemmel letartóztatásban töltött időnek a kiszabott szabadságvesztés büntetésbe való beszámításáról. Budapest,
4. év november hó
5. napján Dr. Rédei Géza s.k. a tanács elnöke Dr. Patassy Bence s.k. . Vincze Piroska s.k. előadó bíró bíró A Fővárosi Törvényszék 6.B.1178/2017/
6. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 1.Bf.187/2018/
7. számú végzése által
8. év november hó
9. napján jogerőre emelkedett. Budapest,
10. év november hó
11. napján Dr. Rédei Géza s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: tisztviselő