Pfv.21631/2018/6 – Kúria

(1)és

(3)bekezdését. Az első- és másodfokú ítélet [11] Az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletével a felperesnek az ingatlanban bekövetkezett kár és a helyreállítás költségének megtérítése iránti keresetét elutasította. Megállapította, hogy az alperes helytállási kötelezettsége a

1. március
2. napján a helyrajzi számú ingatlanon bekövetkezett káresemény következtében a háztartási ingóságok és a vállalkozási eszközök megtérítésére kiterjedően az kötvényszámú biztosítási szerződés alapján fennáll. [12] Ítélete jogi indokolásában rámutatott, hogy a biztosítási szerződés megkötésének és a kockázatviselés hatályba lépésének időpontjára tekintettel a régi Ptk. rendelkezéseit, és ezen belül az
3. §-át,
4. §

(1), 538. §

(1)bekezdését,

1. §-át kell alkalmazni. A felek között e rendelkezésekkel összhangban vagyonbiztosítási szerződés jött létre a felperes írásbeli ajánlata alapján, azzal egyező tartalommal. Az alperes a kötvényt kiállította
2. július 14-i kockázatviselési kezdettel. A felperes nyilatkozata folytán a biztosítási szerződés részévé vált az ÁSZF. Ennek 19.
3. pontja a biztosítási események között sorolja fel a tűzkárt, és az nem volt vitás, hogy az alperes kockázatviselésének a tartama alatt ez a biztosítási esemény bekövetkezett. [13] Az alperes elsődleges védekezésében a biztosítási érdek hiánya miatt a szerződés semmisségére hivatkozott. A biztosítási szerződés az elsőfokú bíróság szerint nem ütközik a régi Ptk.
4. §-ába, így az alperes semmisségi kifogását megalapozatlannak találta. [14] Ettől független kérdésnek minősítette, hogy a felperes a biztosított ingatlan vonatkozásában nem került biztosítotti pozícióba. Biztosított csak az ÁSZF-ben meghatározott személy lehet. Az ingatlan-nyilvántartás közhiteles jellegéből (az ingatlan-nyilvántartásról szóló
5. évi CXLI. törvény
6. §

(1)bekezdése) következően a felperes a vagyonbiztosítási szerződés kapcsán eredményesen nem hivatkozhat ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzésére. Az elsőfokú bíróság közömbösnek minősítette, hogy a felperesnek milyen igénye keletkezhetett a tulajdonossal szemben, mint ahogy azt is, hogy a szerződési ajánlat elkészítésekor milyen megfontolások alapján választotta a „saját" megnevezést. Az ÁSZF szerint biztosítottnak minősül a bérlő is, de a tulajdonos és a felperes között létrejött ingatlan használatára vonatkozó megállapodás nem bérleti szerződés. A felperes nem hivatkozhat a haszonélvezeti jogára sem, mert a haszonélvezeti joga olyan helyiségekre terjedt ki, amelyekre nem kívánt biztosítást kötni. [15] Az ÁSZF - miként a régi Ptk. 536. §

(1)bekezdése is - akként rendelkezik, hogy a biztosítási összeget a biztosított részére kell megfizetni. Ebből következően a felperes mint szerződő fél ezt az összeget a saját maga számára nem követelheti. [16] A biztosítási szerződés az ingóságok körében a háztartási és a vállalkozási vagyonrész biztosítására terjedt ki. A biztosított ingóságokat a felperesi ajánlattal egyezően az alperes által kiállított kötvény is a felperes tulajdonaként jelölte meg. Az ingók esetében a felperes mint tulajdonos érdekelt volt a vagyontárgy megóvásában. A szerződést saját javára megköthette, biztosítotti pozíciója is megállapítható a régi Ptk. 548. § rendelkezése alapján. [17] A régi Ptk. 210. §

(1),

(4)bekezdése szerinti megtámadási okot az elsőfokú bíróság az 540. §

(1)és

(3)bekezdésével összefüggésben vizsgálta. Azokban az esetekben, amikor a szerződés érvénytelenségének ténybeli alapja a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körülmény elhallgatása vagy téves közlése, a régi Ptk. 540. §

(1)és

(3)bekezdésének speciális szabályai megelőzik, de nem zárják ki a régi Ptk.

1. §-ában foglalt általános szabályok alkalmazását. Az elsőfokú bíróság azt vizsgálta, hogy volt-e a felperes részéről olyan szándékos magatartás, amely az alperes tévedésének előidézésére alkalmas volt. A felperes ajánlatában a családi ház megjelölést használta. A családi ház fogalmát sem a biztosítási szerződés, sem pedig az alperes által kiadott ÁSZF nem határozza meg, jóllehet a kockázatviselés helye körében ezt a fogalmat alkalmazta. A családi ház lakóépület, ami lakást és a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségeket foglalja magába. A mindennapi életben használt családi ház fogalom olyan szabadon álló lakóépület, amelynek minden oldalát annak az ingatlannak a be nem épített része veszi körül, amelyen a családi házat létesítették. A biztosítási szerződés szempontjából a családi ház és a lakás között nincs lényegi eltérés. Abból a szempontból tehát, hogy a felperes a családi ház megjelölést használta, de valójában az általa kialakított lakást kívánta biztosítani, lényeges körülmény tekintetében nem tévesztette meg az alperest. [18] Annyiban volt helytálló az alperes hivatkozása, hogy a biztosítani kívánt lakás nem lakóépületben helyezkedik el. Az elsőfokú bíróság szerint aggálymentesen megállapítható, hogy az ingatlanon nem lakóépület, hanem ipari, kereskedelmi célokat szolgáló felépítmény létesült. A lakás kialakításával az ingatlanon elhelyezett építmény elsődlegesen funkciója nem változott meg, ezáltal nem vált családi házzá vagy lakássá, azonban a felperes által használt lakóépületre vonatkozó megjelölés nem tekinthető részéről olyan szándékos magatartásnak, ami az alperes tévedésének az előidézésére alkalmas lett volna. [19] Az alperes hivatkozott arra is, hogy ha a felperes nem a családi ház vagy a lakás megjelölést használja, hanem a főépület használati körének megjelölésénél az egyéb kategóriát, úgy a háztartási ingóságok és a vállalkozás eszközeinek az értéke alapján csak a helyszíni kockázatfelmérést követően történhetett volna meg a biztosítási ajánlat mérlegelése. Ezáltal felismerhető lett volna, hogy a felperes gazdasági épületet kíván biztosítani, ami az ajánlat elutasítására vezetett volna. A régi Ptk.
2. §

(1)bekezdésén alapuló érvénytelenségi ok szempontjából az elsőfokú bíróság annak tulajdonított jelentőséget, hogy a felperes lakhatás céljára szolgáló épületrészt, és nem magát a felépítményt kívánta biztosítani, ehhez képest a felperes terhére megtévesztő szándékos magatartás nem állapítható meg. A felperes nem ismerte, és nem is kellett ismernie az alperes kockázatfelmérésre vonatkozó belső szabályait, amelyeket az ÁSZF sem tartalmazott, és ebből adódóan ezek megsértését sem lehet a felperes terhére értékelni. Az érvénytelenségi kifogást tehát az elsőfokú bíróság megalapozatlannak találta. [20] A közlési kötelezettség megsértésének szabályait a régi Ptk. 540. §

(1),

(3)bekezdése és az ÁSZF 10.1., 10.

1. pontja tartalmazza. Az elsőfokú bíróság szerint helytállóan hivatkozott az alperes arra, hogy a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körülménynek tekintendő a felépítmény jellege. Jelentősége van a kockázatviselés szempontjából, hogy egy önálló lakóépületet vagy lakást kívánnak biztosítani, amelynek helyiségeit olyan raktárak, műhelyek veszik körül, amelyekben kereskedelmi, illetve ipari tevékenységet folytatnak. Az építmény valós funkcióját illetően és arról, hogy a kockázatviselés helyén vállalkozási célú tevékenységet folytat, a felperes nem a valóságnak megfelelő adatokat közölt biztosítási ajánlatában. A bizonyítási eljárás eredményeként aggálymentesen azt lehetett megállapítani, hogy a biztosítottként megjelölt asztalosműhelyben nem a felperes, hanem egy gazdasági társaság végzett vállalkozási típusú tevékenységet a biztosítási szerződés megkötése időpontjában és a tűzkár bekövetkeztekor is. Pontatlan és a valóságtól eltérő adatot közölt az építmény létesítésének időpontjára is. A felperes maga sem állította, hogy építési és használatbavételi engedéllyel rendelkezett volna. Az ÁSZF azonban ezzel kapcsolatos követelményt nem támaszt, nincs olyan rendelkezése, amely szerint a biztosítás csak használatbavételi engedéllyel rendelkező épületekre terjed ki. [21] Az alperes mentesüli okként jelölte meg, hogy a felperes nem volt az ingatlan tulajdonosa, jóllehet az ajánlaton a „saját" megjelöléssel tulajdonosi mivoltára utalt. Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felperes a közlési kötelezettség körében az épület funkciójára, az építés idejére, a vállalkozási tevékenységére, továbbá a tulajdoni viszonyokra vonatkozóan tett a valóságtól eltérő közlést, ami a biztosító mentesüléséhez vezethet. A lényeges körülmények tisztázása a biztosító együttműködési kötelezettsége [régi Ptk.
2. §

(4)bekezdés] körében értékelendő. Az alperes kockázatát az a körülmény nem tette terhesebbé, hogy a felperes az ingatlannak nem tulajdonosa. A megadott helyrajzi szám ismeretében az alperes a tulajdonos személyét csekély adminisztrációs tevékenységgel ellenőrizhette volna. Ennek elmaradása az alperes saját felróható magatartása körébe tartozik. [22] A biztosítási esemény bekövetkeztekor a felépítmény használója két gazdasági társaság volt. Az egyik raktározást, a másik asztalosipari összeszerelő tevékenységet végzett. A felperes által létesített egyik lakást a tulajdonos és családtagjai használták, míg a másikat időszakosan a felperes. Ilyen használati viszonyok mellett keletkezett a tűz, ami a kazánhelyiség melletti színben levő elszívó berendezés környezetéből indult ki. A kazánház a műhely és a lakások fűtését biztosította, abban egy vegyes tüzelésre szolgáló kazán volt elhelyezve. A tűzvizsgálat a lehetséges okok közül kizárta a robbanást, a nyílt lángot, az öngyulladást, a dohányzást, továbbá az emberi közreműködést. Nem tudta kizárni az elektromos energiát, az asztalos műhelyben elektromos faipari gépek működése és azok meghibásodása miatti technológiai hibát, ami az asztalos műhelyhez csatlakozó porelszívó üzemeléséhez kapcsolódhatott, továbbá a hűtő-hőtermelő berendezéseket. Az igazságügyi tűzvizsgálati szakértői vélemény lényegében alátámasztotta a tűzvizsgálati jelentés megállapításait azzal, hogy a tűzvizsgálat az elektromos energia mint keletkezési ok kapcsán nem vizsgálta a műhely áramtalanítását, és a robbanás mint gyújtóforrás esetében nem tisztázták a gázpalackok helyzetét. [23] A szakértői vélemény szerint a tűz keletkezésében a lakó funkcióval rendelkező épületrészek mellett elhelyezkedő asztalosműhelynek nem volt szerepe, ugyanakkor az épület tűzvédelmi szempontból egy tűzszakaszként volt kialakítva, és az eltérő rendeltetésű egységek között tűzgátló épületszerkezeteket nem építettek be. Az adott esetben az intenzív égés időtartama a 45 percet meghaladta, a tűzvédelmi szabályoknak megfelelően kialakított épületszerkezetek sem tudták volna megakadályozni a tűz további terjedését a lakóegységre. Az asztalosműhelynek, az ott elhelyezett éghető anyagoknak nem a tűz keletkezésében, hanem annak továbbterjedésében volt szerepe. A tűz keletkezési oka nem köthető a műhelyben folytatott tevékenységhez. [24] Az elsőfokú bíróság a szakértői véleményt elfogadta, annak megállapításait a felek sem vitatták. Ennek eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a felperes valóságtól eltérő adatközlése és a bekövetkezett káresemény között nincs okozati összefüggés: a tűz keletkezése nem hozható kapcsolatba sem azzal, hogy a lakást nem lakóépületben, hanem ipari létesítményben alakították ki, sem pedig azzal, hogy nem a felperes, hanem más személy folytatott vállalkozási típusú tevékenységet. Megállapította tehát, hogy a biztosítási szerződés nem ütközik a régi Ptk. 536. §

(1)bekezdésébe. A felperesnek a biztosítási szerződés részét képező ingatlan megóvásához fűződő érdeke ugyan fennállt, azonban e vonatkozásban nem tekinthető biztosítottnak, ugyanakkor biztosított a biztosítási szerződésben megjelölt háztartási ingóságok és vállalkozáshoz használt eszközökre kiterjedően. Emiatt kizárólag ez utóbbi körben állapította meg az alperes helytállási kötelezettségét. [25] A közbenső ítélet ellen mindkét fél fellebbezett. [26] A másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletét közbenső ítéletnek tekintette, és azt részben, akként változtatta meg, hogy megállapította, az alperes helytállási kötelezettsége a

1. március
2. napján a helyrajzi számú ingatlanon bekövetkezett káresemény következtében az kötvényszámú biztosítási szerződés alapján az ingatlannak a biztosítási kötvényben meghatározott részeire a felperessel szemben fennáll. Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét azzal a pontosítással hagyta helyben, hogy a háztartási ingóságok és a vállalkozási eszközök megtérítésére kiterjedő kötvényszámú biztosítási szerződés alapján az alperes helytállási kötelezettsége a felperessel szemben áll fenn. Kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek 175.000 forint másodfokú perköltséget. Megállapította, hogy a felperes kérelmére 2.452.000 forint átutalással megfizetett fellebbezési eljárási illeték visszatérítésének van helye. [27] A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az irányadó tényállást helyesen állapította meg, és többnyire abból levont jogi következtetései is helytállóak; részítéleti rendelkezésében azonban tévesen utasította el a felperesnek az ingatlanban bekövetkezett kár és a helyreállítás költségének megtérítése iránti keresetét. [28] A régi Ptk.
3. §-ában rögzített szabály érvényesülését mindig az adott esetre és az adott biztosítási feltételre figyelemmel lehet meghatározni. A felperes biztosítási érdekét megalapozza, hogy
4. január 9-én édesanyjával és az ingatlan tulajdonosával ingatlan használatára, hasznosítására, bérbeadására, használatának átengedésére vonatkozó szerződést kötött, amelynek preambuluma kiindulópontul rögzíti, hogy a felperes és édesanyja az ingatlant a jövőben, a tehermentesítést követően meg kívánják vásárolni. Egybehangzó tanúvallomások bizonyítják, hogy a biztosítási szerződéssel érintett lakrész a felperes beruházásai folytán készült el. E körülmények alapján a másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperesnek van kereshetőségi joga. [29] A felperes biztosítotti pozícióját illetően az ÁSZF 16.
5. pontjából kellett kiindulni. Eszerint a biztosított a szerződő által a kötvényben pontos címmel (helyrajzi számmal) megjelölt ingatlan tulajdonosa, tulajdonostársa; bérlője, bérlőtársa; haszonélvezője, valamint az említett biztosítottaknak a kockázatviselés helyén állandó jelleggel vagyonközösségben, illetve közös háztartásban élő hozzátartozója lehet. A felperesnek az a hivatkozása, hogy ráépítéssel ingatlan-nyilvántartáson kívül tulajdonjogot szerzett, a biztosítóval kapcsolatos jogviszonyban nem értékelhető, minthogy a biztosítónak jog által védett érdeke fűződik ahhoz, hogy a tulajdonosi minőség tisztázott legyen. A
6. január 9-én megkötött szerződésben részes felek szándéka a másodfokú bíróság véleménye szerint ténylegesen arra terjedt ki, hogy biztosított az érintett ingatlan vonatkozásában csak az a személy lehessen, akinek ahhoz kellően erős jogai fűződnek. Nem annak van jelentősége, hogy a felperes az ingatlan biztosított részeit illetően tudta-e bizonyítani, hogy arra bérlőként bérleti szerződést kötött vagy őt haszonélvezeti jog illeti meg, hanem annak, hogy a bérlő vagy a haszonélvező jogosultságaihoz képest a
7. január 9-én megkötött, az ingatlan használatára, hasznosítására, bérbeadására, használatának átengedésére létrejött szerződés egészében milyen jogokat biztosít a számára. Az adott esetben a felperesnek saját beruházására is figyelemmel az ingatlan megóvásához fűződő vagyoni érdeke biztosítotti pozícióját megalapozza. A
8. január 9-i megállapodás rendelkezéseiből - bár azt sem bérleti, sem haszonélvezeti jogot alapító megállapodásnak nem nevezték - megállapítható, hogy az ingatlan használatára, hasznosítására a felperest és édesanyját legalább olyan széles terjedelmű jogok illették meg, mintha bérlők lettek volna. A felperes és édesanyja az ingatlanban lévő helyiségeket lényegében korlátozás nélkül voltak jogosultak használni, hasznosítani, birtokolni, míg a tulajdonosnak a használatra, hasznosításra vonatkozó jogosultsága arra a körre korlátozódott, amennyiben ők e jogaikkal nem élnek. A másodfokú bíróság szerint a felperes megalapozottan hivatkozott arra, hogy biztosítotti pozícióba került. [30] A régi Ptk.
9. §

(1)és

(4)bekezdéseire alapított megtámadási kifogás tárgyában azt vizsgálta, hogy az elhallgatott körülmény ismeretében a biztosító a szerződést megkötötte volna-e vagy pedig lényegesen eltérő feltételekkel kötötte volna meg; a bizonyítási teher ebben a tekintetben az alperesre hárult [régi Pp. 164. §

(1)bekezdés]. Olyan körülmények között, amikor közlési kötelezettségét a szerződő fél úgy teljesíti, hogy a szerződés megkötése előtt az ajánlati lapon megválaszolja a biztosító által előre meghatározott kérdéseket, a régi Ptk. 205. §

(3)bekezdéséből fakadóan különös gonddal kell vizsgálni, hogy a szerződés megkötésénél a biztosító is eleget tett-e az együttműködési kötelezettségének. Amikor a szerződő fél az alperes által rendszeresített nyomtatványon nyilatkozatát megteszi, nem várható el tőle, hogy az abban szereplő kérdésekhez nem illeszkedő információkat közöljön. [31] Az elsőfokú bíróság részletesen meghatározta, mely adatokat érintően tett a felperes pontatlan, illetve a valóságnak nem megfelelő közlést, és ezeket egyenként és összességében értékelve jutott arra a következtetésre, hogy a biztosító mentesülésére nem hivatkozhat. Ezt az értékelést a másodfokú bíróság osztotta. Azt azonban kiemelte, hogy a biztosítani kívánt lakáscélú helyiségek közel álltak a köznapi értelemben vett „családi ház" fogalmához, és nem róható a felperes terhére, hogy az alperes nem határozott meg fogalmi definíciót. Az alperesnél alkalmazott automatizált kockázatelbírálási folyamat mindemellett nem adhat felmentést az együttműködési kötelezettségre vonatkozó rendelkezések megtartása alól. Egyedi kockázatelbírálás indokolható lett volna a biztosítási összegre figyelemmel, és a kockázatviselés helyeként megjelölt cím is utalhatott volna a biztosított ingatlan specialitásaira. Emellett az alperes az ingatlant már korábban is ismerte, hiszen arra 2010. november 29-i kockázatviselési kezdettel már volt biztosítási ajánlat, ami nem új szerződés létrehozására, hanem a régi szerződés átdolgozására irányult. A másodfokú bíróság tehát az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletét közbenső ítéletnek tekintve [a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 213. §

(3)bekezdése] a régi Pp. 253. §

(2)bekezdése alapján részben megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes helytállási kötelezettsége a biztosítási szerződés alapján az ingatlannak a kötvényben meghatározott részeire is fennáll a felperessel szemben. A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem [32] Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős közbenső ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását, másodlagosan az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Megsértett jogszabályi rendelkezésként az érvénytelenségi kifogás elutasítását illetően a régi Ptk. 205. §

(2)-

(3), 210. §

(1), 236. §

(3)bekezdését, a felperes biztosítotti pozíciója kérdésében a régi Ptk. 207. §

(1)és 538. §

(1)bekezdését jelölte meg. [33] Előadta, hogy az eljárt bíróságok a biztosítási ajánlat megtételekor tett valótlan felperesi nyilatkozatokat nem tekintették olyan súlyúnak, ami megalapozná a tévedés címén az érvénytelenségi kifogást. A felperes a biztosítási ajánlat megtételekor döntő részében valótlan tájékoztatást adott a fedezetbe vonni kívánt vagyontárgyról: az épület építési évéről, a használati köréről, a főépület tulajdoni viszonyáról, annak alapterületéről és a vállalkozási célú alapterületről; arról, hogy nem egy, hanem két lakást is egy szerződéssel kíván biztosítani, hogy a kockázatviselés helyeként megjelölt lakáscélú ingatlanrész nem lakóépületben helyezkedik el. A valóságban a biztosítandó épület nem lakás, hanem egy gazdasági épület volt, amin belül lakáscélú ingatlanrészeket alakítottak ki. A felperes az ajánlattételkor kifejezetten nyilatkozott arról, hogy azt a valóságnak megfelelően teszi meg. Az alperes abban a tudatban fogadta el az ajánlatot, hogy a felperes egy alig hároméves, 350 m2-es családi házat kíván biztosítani, amihez egy 100 m2-es vállalkozási célú épületrész is tartozik; a biztosított az ingatlanban lakik, és ott vállalkozási tevékenységet folytat. A valóság ezzel szemben az volt, hogy egy 40 évvel korábban épített, eredetileg csirkenevelési célt szolgáló gazdasági épületet engedély nélkül, részleges átépítést követően lakásfunkcióval kiegészítettek, ahol a felperes nem lakott, és vállalkozási tevékenységet sem folytatott. A felperes szándékos, megtévesztő magatartása az alperest megfosztotta a kockázatelbírálás lehetőségétől. A bizonyítás eredményeként az volt rögzíthető, a biztosítani kívánt lakóhelyiségek inkább a „lakás" és nem „a családi ház" biztosítási ajánlattételkor választható fogalmához álltak közelebb. A fellebbezése részletesen tartalmazta, hogy a „lakás" biztosítandó épületjelleg valóságnak megfelelő megjelölése esetén miért nem jöhetett volna létre a biztosítási szerződés. A megadott biztosítási összeg nem indokolta az egyedi kockázatelbírálást. A bírósági állásponttal szemben ez azért nem vált szükségessé, mert a felperes által megadott - valótlan - adatok összessége nem tette indokolttá sem a biztosítási összeg, sem más paraméter miatt a biztosítani kívánt ingatlan tekintetében az egyedi kockázatelbírálást. [34] Az alperes több százezer biztosítási szerződésének kezelésére nincs olyan háttér, ami a kockázatviselés helye alapján vizsgálná, mikor, ki kötött ugyanarra az ingatlanra korábban biztosítási szerződést. Egy ilyen, a biztosítási visszaéléseket kiszűrő rendszer kiépítése alperesi álláspont szerint nem értékelhető az együttműködési kötelezettség megsértésének. [35] Álláspontja szerint a felperes a biztosítási kockázat elvállalása körében tévedésbe ejtette, amikor együttműködési kötelezettségét megsértve a biztosítási ajánlat több, a kockázatvállalás lényeges körülményeit érintő pontjában valótlan adatot szolgáltatott. A valótlan adatszolgáltatás összessége olyan lényeges körülmény, ami alapjaiban meghatározta az alperes kockázatvállalását. A biztosítási szerződés emiatt érvénytelen. [36] Az ÁSZF 16.

1. pontja határozza meg a biztosított fogalmát, azaz azt a személyt, aki az ÁSZF 2.1 pontja alapján a biztosító szolgáltatására jogosult. A felperes nem volt a biztosított ingatlanrész tulajdonosa, tulajdonostársa, így eszerint nem lehetett biztosított. A felperes nem rendelkezett haszonélvezeti joggal. A másodfokú bíróság a
2. január 9-én létrejött szerződést tartalmilag olyan megállapodásnak tekintette, ami megalapozta a biztosítotti minőséget. A megállapodás azonban nem bérleti szerződés, mert annak egyik legfőbb ismérve a bérleti díjfizetési kötelezettség. A bérleti jogviszony egyes elemeivel rokon tartalmi elemek nem teszik a felperest bérlővé, ugyanakkor az ÁSZF 16.
3. pontja szerint biztosítottnak a bérlő (bérlőtárs) tekinthető és nem az a személy, aki a bérlőhöz részben hasonló jogosultságokat gyakorolhat. Egyetértett azzal, hogy a biztosítási szerződéssel a szerződő felek szándéka arra terjedt ki, hogy „biztosított az érintett ingatlan vonatkozásában csak az a személy lehessen, akinek ahhoz kellően erős jogai fűződnek". De ez a személyi kör a biztosítási szerződésben határozható meg. Az ÁSZF 16.
4. pontja leszűkíti ezt a személyi kört. [37] A másodfokú bíróság úgy tekintette biztosítottnak a felperest, hogy az ÁSZF 16.
5. pontjában írt jogi minőségek egyikének sem felelt meg, ennek ellenére az ott rögzített jogi fogalmakhoz közelítő, egyes részeiben azokhoz hasonlatos megállapodást biztosítotti minőséget megalapozónak tekintette. [38] A másodfokú bíróság tévesen hivatkozott a biztosítási érdek biztosítotti pozíciót megalapozó jellegére, illetve e kettő összefüggésére. A vagyontárgy megóvásához fűződő érdek nem minden esetben azonos az ÁSZF-ben tételesen felsorolt biztosítottnak tekinthető jogi minőségekkel. A másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta azt a bizonyított tényt, hogy a felperes a biztosítási szerződés tárgyát képező ingatlanrészt nem hasznosította. Tényleges hasznosítás csak azon területész tekintetében valósult meg, amit a felperes nem kívánt biztosítani. A hasznosítást sem a felperes, hanem az édesanyja valósította meg. A felperes nem hasznosította az ingatlan többi részét sem, hiszen az épület lakótérré átalakított részében az ingatlan tulajdonosa élt a családjával, az ehhez a területhez szervesen kapcsolódó ingatlanrészben pedig az ingatlantulajdonos vállalkozása működtette az asztalosüzemét. [39] A „biztosított" fogalom kiterjesztő értelmezésére sem a felek közötti szerződés, sem pedig jogszabály nem ad lehetőséget. A másodfokú bíróság döntése a „biztosított" személyének meghatározásakor a régi Ptk.
6. §

(1)bekezdésébe ütközik, sérti a régi Ptk. 207. §

(1)bekezdése szerinti értelmezési szabályt is. Az ÁSZF-ben nincs olyan rendelkezés, ami a szerződésben foglaltak kiterjesztő, a feltételben rögzítettektől eltérő értelmezésre adna lehetőséget. A felperes nem biztosított, és így az alperestől szolgáltatásra nem jogosult. [40] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében - tartalma szerint - a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. A másodfokú bíróság ítéletét helytállónak, jogszerűnek tartotta. Álláspontja szerint mint a biztosítási szerződést megkötő személy, a szerződés biztosítottja lehetett. Azt a digitális nyomtatványt töltötte ki, amit az alperes alkalmazott, rendszeresített, annak tartalmára befolyást nem gyakorolhatott. Lakást alakított ki az épületben, és ezen nem változtat, ha az építésügyi szabályok szerint valamilyen a lakás kialakításra vonatkozó előírást megsértett. Bár erre nem volt adat. Az adott épületben a maga számára létesített lakást, és ezt kívánta biztosítani. Az a körülmény, hogy az alperes nem egyértelmű fogalmakat használ az általa készített nyomtatványon, nem írható a terhére. A rendelkezésre álló nyomtatvány lehetőségei között jóhiszeműen, a tényleges és valós adatok alapján tette meg a nyilatkozatát. Helyesen jutott a másodfokú bíróság arra a megállapításra, hogy az ingatlanra használati jogot biztosító szerződés a felperesnek a bérlőnél lényegesen komolyabb, több jogosítványt nyújtott. Biztosítási érdeke ezért fennállt. A felperes és a tulajdonos között 2009. január 9-én létrejött megállapodásból az következik, hogy a tulajdonos tulajdonosi jogosítványai üresedtek ki, és a felperes jogai léptek ennek helyébe. Ő volt jogosult az ingatlan használatára, hasznosítására, bérbeadására, valamint a használatának az átengedésére. A Kúria döntése és jogi indokai [41] A régi Pp. 270. §

(2)bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni. E törvényi rendelkezés előírja, hogy a felülvizsgálati kérelemben elő kell adni - a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett -, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. A felülvizsgálat rendkívüli perorvoslati jellegéből következik, hogy a Kúria kizárólag a felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél által megjelölt és tartalmában kifejtett anyagi és/vagy eljárásjogi jogszabálysértéseket vizsgálhatja. A felülvizsgálati kérelem határozza meg a felülbírálat tartalmi és perjogi kereteit [régi Pp. 275. §

(2)bekezdés, 1/

1. (II. 15.) PK vélemény 3., 4.]. A felperes megsértett jogszabályi rendelkezésként a régi Ptk.
2. §

(2)-

(3), 210. §

(1), 236. §

(3), 207. §

(1)és 538.§

(1)bekezdését jelölte meg. [42] A biztosítási szerződés megkötésekor tanúsított - az alperes szerint megtévesztő - felperesi magatartással kapcsolatosan a Kúria a következőknek tulajdonít jelentőséget. Az elsőfokú bíróság az alperesi nyilatkozatokat értékelve részletesen megindokolta, hogy miért nem állapítható meg olyan szándékos magatartás a felperes részéről, ami az alperes tévedésének előidézésére alkalmas lenne. Az alperes fellebbezésében a biztosítási ajánlatban a kockázatelbírálás szempontjából jelentős kérdésekben tett valótlan adatközlésre hivatkozott, és a másodfokú bíróság a fellebbezést ebben a keretben bírálta el. A felülvizsgálati kérelem II.3. pontja is felsorolja, mely kérdésekben tekintette az alperes valótlannak a felperes adatközlését [33]. Ezekre hivatkozva azonban az első- és másodfokú eljárásban az alperes a közlési kötelezettség nem megfelelő teljesítése kapcsán azokat az egyes körülményeket emelte ki, amelyek a biztosítás elvállalása szempontjából lényegesnek minősülhetnek [régi Ptk. 540. §

(1)bekezdés]. Ezzel szemben a felülvizsgálati kérelemben - korábbi hivatkozásai elutasítása folytán - már a valótlan adatszolgáltatások összességét tünteti fel olyan lényeges körülménynek, ami miatt tévedésben volt a biztosítandó kockázat jellege tekintetében. Így az egyébként lényegesnek nem minősíthető vagy a régi Ptk. 540. §

(3)bekezdése szempontjából a kivétel alá eső egyes körülmények összegzésével kíván olyan lényeges kötelezettségszegést kimutatni, ami a megtévesztés törvényi tényállása alá vonható. Ez azonban az eredeti érvénytelenségi kifogás érvelésének a megváltoztatását jelenti, amivel a Kúria érdemben nem foglalkozhat, mivel ez nem volt a felülvizsgálandó jogerős ítélet tárgya. A jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemben nem érintett megállapítása volt viszont az, hogy amikor a szerződő fél az alperes által rendszeresített nyomtatványon teszi meg a nyilatkozatát, nem várható el tőle, hogy a kérdésekhez nem illeszkedő információkat közöljön. A laikus szerződő a professzionális szervezet által kért adatok vonatkozásában a megadott lehetőségek közül kénytelen kiválasztani azt a választ, amit a saját esetére legmegfelelőbbnek gondol. Ezt tette a felperes. Az alperes a megtévesztettségét különösen a biztosítandó épület jellegére (lakás, családi ház) alapozta. Az ajánlaton a felperes a családi házat jelölte meg. Ha azonban a biztosítási ajánlat, az ahhoz kapcsolódó ÁSZF nem tartalmaz e körben fogalommeghatározást, akkor a laikus szerződő félen nem kérhető számon, hogy „rosszul" határozta meg a biztosítani kívánt épület jellegét. [43] Azt a mulasztást, hogy egy közel 120.000.000 forint biztosítási összegű ajánlat esetén az egyedi kockázatelbírálást az alperes elmulasztotta, nem lehet a javára értékelni. Ha módja volt az egyedi kockázatelbírálásra - és ezt a körülményt az alperes sem tagadta -, akkor a felperesi adatközlést ellenőrizhette volna, annak korrekcióját kérhette volna, vagy az ajánlatot elutasíthatta volna. [44] A régi Ptk. 205. §

(2)és

(3)bekezdése nem a szerződés érvénytelenségéhez kapcsolódó rendelkezés, hanem a szerződés megkötéséhez. Az itt szabályozott együttműködési kötelezettség az előbbiekben kifejtettek szerint nem egyoldalú. [45] A Kúria egyetértett a jogerős ítélet azon megállapításával, hogy a biztosítási szerződés megtévesztés okán nem érvénytelen, ezért a régi Ptk. 236. §

(3)bekezdésének nincs relevanciája. [46] A felperes biztosítotti minőségének jogerős ítéleti megállapítását az alperes a régi Ptk. 538. §

(1)és 207. §

(1)bekezdésére hivatkozva kifogásolta. Az előbbi rendelkezés a szerződés létrejöttével, annak tartalmi elemeivel foglalkozik. Azt, hogy ki köthet vagyonbiztosítási szerződést, a régi Ptk.

1. §-a tartalmazza. Eszerint ilyen szerződést az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt, vagy aki a szerződést az érdekelt személy javára köti meg. A biztosított tehát az a személy, akinek a vagyoni érdekét biztosították, vagyis akinek a biztosítási esemény bekövetkeztével vagyoni érdeksérelme következik be. Mivel pedig kár a biztosított vagyonában keletkezik, a biztosító a biztosítási összeget neki teljesíti. Azt, hogy a felperes a vagyontárgy megóvásában érdekelt lenne, maga az alperes sem cáfolta, csak azt állította, hogy az általa előírt szerződési feltételek szerinti fogalmi körbe a felperesnek az ingatlanhoz kapcsolódó jogai (érdekei) nem sorolhatók be. Ennek megítélésénél a
2. január
3. napján létrejött ingatlan használatára, hasznosítására, bérbeadására, használatának átengedésére vonatkozó szerződést kellett értelmezni. Ez az atipikus szerződés tartalma szerint egyértelműen a felperes javára olyan jogokat engedett, amelyek folytán az ingatlan megóvásában érdekeltté vált. A felperes (és a szerződésben részes édesanyja) jogosultak voltak az ingatlant részben vagy egészben - használni, hasznosítani, birtokolni, és a tulajdonos által engedett jog folytán használatba, bérletbe, albérletbe, haszonbérbe adni. A szerződésben a felperesnek biztosított jogok megfeleltek a bérlő vagy a haszonélvező jogosultságainak, tehát a másodfokú bíróság nem tévedett, amikor a felperes biztosítotti minőségét - saját beruházására is figyelemmel - az ingatlan vonatkozásában is megállapította. [47] A tűzeset folytán a felperes ingatlanon fennállt vagyoni jellegű jogosultságai megszűntek, ezzel biztosított vagyoni érdeke sérült. Az általa kötött biztosítási szerződés alapján, az alperes helytállási kötelezettségének beálltára tekintettel fennáll a felperes joga a szerződéses szolgáltatás teljesítésének a követelésére. Záró rész [48] A jogerős közbenső ítélet a felülvizsgálati kérelemben előadott okból nem volt jogszabálysértő, ezért a Kúria - tárgyaláson kívül meghozott határozatával - hatályában fenntartotta [régi Pp.
4. §

(3)bekezdés]. [49] A perköltségről szóló rendelkezés a régi Pp. 270. §

(1)bekezdése folytán alkalmazandó 78. §

(1)bekezdésén, a 32/

1. (VIII. 22.) IM rendelet
2. §

(5),

(6), bekezdésén alapult. [50] A közbenső ítélet ellen a régi Pp. 271. §

(1)bekezdés e) pontja alapján nincs helye felülvizsgálatnak. Budapest,

1. január
2. Dr. Szabó Klára s.k. a tanács elnöke, Dr. Madarász Anna s.k. előadó bíró, Dr. Magosi Szilvia s.k. bíró