A határozat elvi tartalma: Az alapjogként szabályozott szabadsághoz való jog céljához kapcsolódóan - konkrét törvényi szabályozás hiányában is - megilleti a munkavállalót a már megkezdett szabadságnak táppénzes betegállomány miatt történő megszakítása, illetve a korábban elrendelt szabadság helyett betegszabadság vagy táppénzes állomány igénybevételének lehetősége. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete Az ügy száma: Kfv.VII.37.180/2020/
- A tanács tagjai: . Magyarfalvi Katalin a tanács elnöke Mészárosné Dr. Szabó Judit előadó bíró . Kulisity Mária bíró A felperes: felperes neve A felperes képviselője: Győri
- számú Ügyvédi Iroda ( ügyintéző ügyvéd: dr. Ádám János) Az alperes: alperes neve Az alperes képviselője: kamarai jogtanácsos A per tárgya: közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes Az elsőfokú bíróság határozatának száma: Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 103.K.27.779/2019/
- Rendelkező rész A Kúria a Győri Közigazgatási és Munkaügyi 103.K.27.779/2019/
- számú ítéletét hatályában fenntartja. Bíróság Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 17.500 (tizenhétezer-ötszáz) forint felülvizsgálati eljárási költséget. Kötelezi a felperest, hogy fizessen felhívásra 70.000 (hetvenezer) forint illetéket. meg az államnak külön felülvizsgálati eljárási Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. Indokolás Tényállás [1] A felülvizsgálati eljárásban is irányadó - alperesi határozat által rögzített, felperes által a perben vitássá nem tett - tényállás szerint a felperesi munkáltató
- június 7-ei gyárigazgatói utasítása a
- július
- és augusztus
- közötti 10 munkanap [2] időszakra a vevők nyári leállásához igazodva üzemszünetet rendelt el vidéki gyárában, azzal, hogy az üzemszünet alatti munkanapok az éves szabadság terhére kerülnek kiadásra és elszámolásra. A helyben szokásos módon kihirdetett gyárigazgatói utasítás alapján a felperes telephelyén megtörtént az összes munkavállaló szabadságának kiadása egybefüggően az utasítással érintett időszakra. A felperes két olyan munkavállaló esetében is az utasításnak megfelelően adta ki a szabadságot, akiket a háziorvos keresőképtelen betegállományba írt ki a gyárigazgatói utasítást követő, de még az üzemszünet megkezdését megelőző időponttól az üzemszünetet nagy részben lefedő időszakban (
- július 18-tól július 29-ig, illetve
- július 18-tól július 31-ig ). Az alperes a
- július 23-án kelt határozatában kötelezte a munkáltatót, hogy a két munkavállaló részére a
- július
- és augusztus
- közötti időszakra a szabadság kiadására vonatkozó jogszabályi előírásokat tartsa be, részükre betegszabadságot vagy táppénzt számoljon el. A határozat tényként rögzítette, hogy a munkáltató a két munkavállaló háziorvosának táppénzes állományra kiírása alapján először betegszabadság orvosi igazolással állományba, majd betegszabadság naptári napra állományba vette a munkavállalókat, majd a
- július 23-július 27., július 30július
- és július 1-augusztus
- közötti időszakot fizetett szabadságként számolta el. A határozat mindezek alapján rögzítette, hogy a munkáltató megsértette a két munkavállaló szabadsághoz való jogát, az előre elrendelt szabadság alatti keresőképtelenséget nem számolta el, nem vette nyilvántartásba (betegszabadságként vagy táppénzes állományként), a szabadságokat nem szakította meg, azt utólag nem adta ki a munkavállalók részére. Jogszabálysértésként a határozat a Munka törvénykönyvéről szóló
- évi I. törvény (Mt.)
- §,
- §
(1),
(5)bekezdését és 55. §
(1)bekezdését hívta fel, kiemelve, hogy ha a munkavállaló szabadságát tölti és ezen időszak alatt lesz keresőképtelen beteg, a munkáltató köteles a szabadságot megszakítani és a munkavállaló részére betegszabadságot vagy táppénzt kiadni. Ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehet a szabadságot tárgyévben kiadni, azt az ok megszűnésétől számított 60 napon belül kell kiadni; tipikusan ilyen ok, ha a munkavállaló betegállományban volt. A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (Met.) 3. §
(1)bekezdése alapján nem volt mód a kötelező egészségbiztosítás ellátásáról szóló
- évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) alkalmazására, mert a Met. kifejezetten megjelöli, hogy a pihenőidőre - ezen belül a szabadságra vonatkozó előírások ellenőrzésére csak az Mt. szerinti rendelkezéseket lehet figyelembe venni. Az éves rendes szabadsághoz való jog a rendeltetése alapján a munkavállaló pihenését regenerálódását - hivatott szolgálni, mely időszakot, napokat a munkavállaló szabad belátása szerint tölthet el. Amennyiben a kiadott szabadság ideje alatt a munkavállaló megbetegszik, a betegség idejét a felgyógyuláshoz szükséges mértékben, korlátozottan - esetleg ágyban fekve - tudja tölteni, így ha ezen napokra szabadság lenne számára kiírva, a szabadság a jogalkotó által meghatározott rendeltetését nem tudná betölteni. Ebből következően - akár az előre elrendelt, teljes leállást biztosító szabadság ideje alatt bekövetkező keresőképtelenséget megalapozó betegség miatt a szabadságot meg kell szakítani és a munkavállaló részére betegszabadságot vagy táppénzt kell kiadni. A felperes keresete és az alperes védirata [3] A felperes keresetében elsődlegesen a határozat megsemmisítését, másodlagosan a határozat megváltoztatását és annak megállapítását kérte, hogy nem követett el jogsértést, harmadlagosan a határozat hatályon kívül helyezését kérte. Keresete jogalapjaként hivatkozott az Mt.
- §
(4)bekezdésére, 122. §
(1)-
(4)bekezdéseire, 126. §
(1)bekezdésére, valamint az Ebtv. 47. §
(2)bekezdés a)-
- b)pontjára és 44. §
- a)pontjára. Állítása szerint a munkáltató az Mt. szabályait betartva adta ki 2018. június 7-én a szabadságot a munkavállalók részére, a két munkavállaló ezt követően ment el táppénzbe, illetve betegállományba. Az Mt-nek nincs olyan rendelkezése, amely a szabadság átváltását írná elő a munkáltató számára, amikor a munkavállalók a munkabérüket megkapják és munkavégzési kötelezettségük sincs. Az Ebtv. 47. §-a szerint nem jár táppénz munkavégzési kötelezettség hiányában, mivel keresetveszteség sincs, illetve a keresőképtelenségnek arra a tartamára, melyre a biztosított a teljes keresetét megkapta. A két munkavállaló a szabadság idejére a munkabérét megkapta, így törvénytelen lett volna a táppénz kifizetése, hiszen a táppénz szerepe éppen a keresőképtelenség esetén az elvesztett kereset pótlása. Az Mt. alapján a munkáltató joga és kötelezettsége, hogy kiadja a szabadságot, amely egyoldalú jognyilatkozatnak minősül, a közléssel hatályossá válik; nincs olyan rendelkezés, amely a jognyilatkozat visszavonása kötelezettségét írná elő (Mt. 15. §). A két munkavállaló a szabadság időtartamára a díjazást megkapta, amely magasabb összegű, mint a táppénz. Keresőképtelen az lehet, aki betegsége miatt munkáját nem tudja ellátni, ugyanakkor a két munkavállalónak nem kellett dolgoznia, mivel szabadságon voltak, nem lehettek keresőképtelenek, azaz nem voltak jogosultak betegszabadságra vagy táppénzre [Ebtv. 47. §
(2)bekezdés]. Amikor a szabadságot kiadta a munkáltató, a két munkavállaló nem volt még beteg, azaz a szabadság munkabeosztás szerinti munkanapokra való kiadása szabályos volt. Az Mt. 123. §
(5)bekezdése csupán lehetőséget biztosít a munkáltatónak és nem kötelezést a szabadság megszakítására. Az alperesnek az eljárása során abban a kérdésben, hogy keresőképtelenek voltak-e a munkavállalók a szabadságuk alatt, vizsgálnia kellett volna az Ebtv. rendelkezéseit, különös figyelemmel a 29/
- (VI. 17.) AB határozatban foglaltakra, mely szerint a jogrendszer különböző jogágainak anyagi jogi normáit kell alkalmazni és értelmezni a közigazgatási szervnek a feladat- és hatáskör gyakorlása során. [4] Az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte, fenntartva a határozatban foglaltakat. Változatlanul hangsúlyozta, hogy az Ebtv. alkalmazásának nem volt helye, a Met. kifejezetten megjelöli, hogy a pihenőidőre, szabadságra vonatkozó előírások ellenőrzésére az Mt. rendelkezéseit kell figyelembe venni, ezért a hivatkozott AB határozat nem releváns. A szabadság elsődleges célja, hogy a munkavállaló kipihenje magát, azonban lehet olyan előre nem tervezett esemény a munkavállaló betegség miatti keresőképtelensége -, amely miatt a szabadságot a munkáltatónak meg kell szakítania. A szabadságon, illetve a betegség miatti keresőképtelen állapotban eltöltött idő nem ugyanazt jelenti, a munkajogi és társadalombiztosítási jogintézmények célja és rendeltetése eltérő. Az elsőfokú bíróság ítélete [5] [6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a felperes keresetét az Mt.
- §,
- §,
- §,
- §, valamint az Ebtv.
- §
(1)bekezdése,
- § a) pontja,
- §
(1)és
(2)bekezdése alapján elutasította. A bíróság álláspontja szerint a Met. 3. §
(1)bekezdés f) pontja alapján az Mt. rendelkezéseit kellett alkalmazni a munkavállaló pihenőidőhöz (szabadsághoz) való joga vizsgálata során. A határozat jogszerűségének megítélésekor nem azt kellett vizsgálni, hogy az érintett munkavállalók táppénzre jogosultak voltak-e, hanem azt, hogy a felperes a szabadság kiadására vonatkozó törvényi rendelkezéseket megfelelően alkalmazta-e. Az alperesnek a szabadság fogalmából és céljából kellett kiindulnia és nem a táppénzre való jogosultság törvényi feltételeit kellett alkalmazni. A bírság rámutatott: a szabadság célja az, hogy a munkavállaló pihenjen, regenerálódjon, ebből következően, ha betegség miatt keresőképtelen állapotban van, a szabadság nem tudja a célját betölteni. A nem vitatott tényállásra tekintettel a felperes megsértette a szabadság kiadására vonatkozó, a határozatban felhívott Mt. rendelkezéseket. A két munkavállaló a szabadság kiadását követően keresőképtelenné vált, ennek ellenére a felperes szabadságot adott ki, számolt el számukra jogellenesen. A szabadság céljának érvényesülését elsődlegesnek minősítette a bíróság, nem találta megalapozottnak azt a hivatkozást, hogy a munkavállalókat nem érte anyagi hátrány. Az Mt. kizárólagos alkalmazására figyelemmel az alperesi határozat jogszerűsége szempontjából irrelevánsnak tartotta a felperes egyéb jogszabályra és az alkotmánybírósági határozatra utalását. Jogszerűnek minősítette, hogy olyan munkavállalóra megállapítást, kötelezést nem tartalmazott a határozat, akinek időközben a jogviszonya megszűnt. A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem [7] [8] [9] [10] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára kötelezését kérte az Mt. 15. §-a, 122. §-a, 126. §-a, valamint az Ebtv. 47. §-a és 44. §-a megsértésére hivatkozva. A fentieken túlmenően a felülvizsgálati kérelem az indokolásába illesztve sérelmezte az Mt. 123. §
(5)bekezdésének téves alkalmazását is. Álláspontja szerint nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely a szabadság célját vagy fogalmát meghatározná, a szabadságra is vonatkozó Mt. XI. fejezete körében az Mt.
- §-a adja meg a fogalmakat, azonban a szabadság fogalma itt konkretizálásra nem került. A szabadság céljának definiálása nem is releváns, mert betegség alatt is tud a dolgozó regenerálódni, a jelen eset sem volt ellentétes a szabadság céljával, a két munkavállaló pihenhetett, regenerálódhatott attól függetlenül, hogy szabadságon volt, hiszen a regenerálódáshoz a gyógyulás is hozzátartozik. A szabadság fogalmát az Mt.
- §
(3)bekezdésének szabályozásával látta meghatározottnak, mert ez alapján történik meg a munkavállalók mentesítése munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettségük alól évente a törvényben meghatározott mennyiségű napra. Az Mt. 122. §
(3)bekezdés szerinti mentesülés megtörtént, így az eljárása a szabadság szabályainak megfelelt. A szabadság fogalmát az alperes és a bíróság is tévesen, szűkítően értelmezte. A szabadság kiadásakor a két munkavállaló még nem volt beteg, keresőképesek voltak, azaz szabályosan történt a szabadság kiadása. A kiadás után bekövetkező tényezőkkel a munkavállalónak már nincs lehetősége számolni, a szabadság kiadásának közölt időpontját nem módosíthatja, már megkezdett szabadságot nem szakíthatja meg. A szabadság kiadása során a munkáltató meghatározza azt az időpontot, amikor a munkavállaló szabadságon van, vagyis nincs munkavégzési kötelezettsége és nincs rendelkezésre állási kötelezettsége. A jelen tényállásra az Mt. 123. §
(5)bekezdése nem volt alkalmazható, mert ez egyértelműen azon esetköröket rögzíti, amikor a munkáltató a szabadság időpontját módosíthatja vagy a szabadságot megszakíthatja. Az Mt. 123. §
(5)bekezdésének esetei felperesi hatáskörbe tartozó intézkedések, a dolgozó részére ilyen alternatívákat nem ad a jogszabály. A szabadság megszakítása a munkáltató diszkrecionális jogkörébe tartozik, a megszakítást az Mt. szabályai nem teszik kötelezővé és egyben lehetővé sem. A szabadság visszavonása és a táppénz fizetés törvényellenes lett volna, mert a dolgozóknak nem volt munkavégzési kötelezettségük, így részükre az Ebtv. szerint táppénz nem járt. A felperes érvelése szerint a jogszabályokat és jogterületeket, jelen esetben az Mt-t és az Ebtv-t egymással összhangban kell a értelmezni. A 29/
- (VI. 17.) AB határozat III. rész 2.
- pontja szerint a közigazgatási szerv a hatósági feladat teljesítése során több jogterületet érintő értelmezési tevékenységet végez, ennek alapján a jelen tényállásra az Ebtv. rendelkezéseit is lehetne alkalmazni. Az Ebtv.
- § a) pontja szerint keresőképtelen az [11] lehet, aki betegség miatt munkáját nem tudja ellátni. A két munkavállalónak nem kellett dolgoznia, hiszen szabadságon voltak, így nem volt munkavégzési kötelezettségük, ezért nem lehettek keresőképtelenek, és nem voltak jogosultak betegszabadságra vagy táppénzre [Ebtv.
- §
(2)bekezdés b) pont]. Az Ebtv. szabályainak figyelmen kívül hagyása lényegileg az Ebtv. hivatkozott rendelkezéseit kiüresíti. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában tartását kérte, mert az ítélet a jogszabályoknak megfelelő, megalapozott, jogszerű. Kiemelte az Alaptörvény XVII. cikk
(4)bekezdését, amely alkotmányos alapjogként szabályozza a szabadsághoz való jogot. A szabadsághoz való jog nem csak nemzeti, de nemzetközi szinten is alapjogi védelemben részesül (Európai Unió Alapjogi Chartájának
- cikke), és az unió jogalkalmazása is ennek megfelelő (C-78/
- számú ügy). A fizetett szabadság és a keresőképtelenség időszakának összeütközésével kapcsolatos, alperesi jogértelmezést alátámasztó bírói gyakorlatra is hivatkozott (BH. 1999.87, BH. 2009.188). A felperes által felhívott AB határozat nem tartalmaz a jelen perre releváns rendelkezést. A táppénz igénylés hatályos eljárási rendjéhez kapcsolódóan kiemelte, amennyiben a munkavállaló fizetett szabadsága alatt keresőképtelenség következik be, úgy a munkavállaló dönti el, hogy azt bejelenti-e foglalkoztatójánál vagy sem. Ha a munkavállaló a keresőképtelenségéről orvos által kiállított formanyomtatványt a munkáltatójánál leadja, akkor a munkáltatónak nincs döntési lehetősége a tekintetben, hogy szabadságot fizet-e továbbra is vagy bejelenti a táppénz igényt, mivel ekkor kötelező a jogszabályban meghatározott határidőn belül az egészségbiztosítási szerv felé a bejelentést továbbítani. A munkáltatónak komoly gazdasági érdeke fűződhet ahhoz, hogy üzemszünet idején vegyék ki a dolgozók a szabadságukat, de ez a gazdasági érdek nem „írhatja felül" a munkavállalók szabadsághoz való alkotmányos alapjogát. A Kúria döntése és jogi indokai [12] [13] [14] A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos. A Kúria a jogerős ítéletet a közigazgatási perrendtartásról szóló
- évi I. törvény (Kp.)
- §
(2)bekezdés nyomán alkalmazandó 108. §
(1)bekezdésében meghatározott keretek között vizsgálta felül. Az irányadó tényállás alapján abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a munkaügyi ellenőrzés során a szabadság kiadásának jogszerűsége tárgyában meghozott közigazgatási határozat tekintetében melyik anyagi jogszabály adja meg az elbírálás alapját és a felperesi munkáltató azt helyesen alkalmazta-e. A Kúria e kérdéskörben elsőként az alperesi eljárás alapját adó munkaügyi ellenőrzésről szóló Met. célját és tételes szabályait vizsgálta meg. A törvény - a preambulumban foglaltak szerint - az Alaptörvényben megfogalmazott elvek alapján a foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályokban megállapított kötelességek megtartása [15] [16] [17] [18] [19] állami ellenőrzésének tárgyát, személyi és szervezeti kereteit, az eljárás rendjét, valamint e kötelességek megszegésének jogkövetkezményeit határozza meg; a törvény megalkotására - egyebek mellett a jogszabályi feltételeknek meg nem felelő foglalkoztatás, illetve munkavállalás visszaszorítása, valamint a munkavállalók és érdekképviseleti szervi jogainak védelme érdekében került sor. A Met. 3. §
(1)bekezdés f) pontjában megfogalmazott törvényi szabály, hogy a munkaügyi hatóság hatásköre a munka- és pihenőidőre az Mt. XI. fejezetében, valamint munkaviszonyra vonatkozó szabályban előírt rendelkezések megtartásának ellenőrzésére, valamint a munkaügyi ellenőrzés alapján induló munkaügyi hatósági eljárásra terjed ki. A Kúria a Met. egyértelmű törvényi rendelkezése nyomán a jelen perben érintett - az Mt. XI. fejezete körében szabályozott pihenőidőre vonatkozó szabályok érvényesülése tekintetében az Mt. szabályainak megvalósulását vizsgálhatta és ennek mentén kellett elbírálni - egyezően a jogerős ítéletben foglaltakkal - az alperes támadott határozata jogszerűségét. A Kúria a felperes által felhívott 29/1998. (VI.17.) AB határozat alapján kiemeli, hogy az Alkotmánybíróság a Met. 3. §-ának törvényi hatályát értelmezte, valamint a Met.
(1)bekezdés a), d), e), f) pontjai - kiemelten Met. 3. §
(1)bekezdés e) pontja szerinti munkabér védelme alkotmányosságát vizsgálta, így az Alkotmánybíróság ehhez szorosan kapcsolódó elvi megállapításai a jelen tényállás mellett is irányadóak. Az AB határozat szerint nem vitatható a Met. azon szabályozási módja, hogy a 3. §
(1)bekezdése háttér joganyagnak az Mt. megfelelő tartalmú részét tekinti és a munkaügyi ellenőrzést ezen Mt. szabályokra is kiterjesztve egységesen végzi el. Az AB határozat ugyanakkor nem az Mt. és az Ebtv. párhuzamos alkalmazási kérdéskörében adott értelmezést, ezért - az alperes által szöveg környezetből kiragadott további jogszabályi magyarázatok már relevanciával nem bírnak. A Kúria a Met. 3. §
(1)bekezdés f) pontjában kijelölt, az Mt. XI. fejezetében foglalt szabályok érvényesülését vizsgálta az igazolt tényállás tekintetében. Az Mt. XI. fejezete a munkaidő és pihenőidő kérdéskörét szabályozza a
- §-tól a
- §-ig bezárólag. Az Mt. a
- §-tól a
- §-ig terjedően a munkaidőhöz kapcsolódó, a
- §tól a
- §-ig terjedően a szabadságra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza (ezen belül a betegszabadságról a
- §, a munka- és pihenőidő nyilvántartásáról a
- § rendelkezik). A Kúria az Mt. XI. fejezetének rendszeréhez kapcsolódóan arra mutat rá, hogy a felülvizsgálati kérelemben felhívott
- § a szabályozás első tárgyköréhez, a munkaidőhöz kapcsolódóan tartalmazza a fogalom meghatározásokat. Az Mt. XI. fejezetében a szabadsághoz kapcsolódó fogalom meghatározást az Mt. hivatalos indokolásának 115-116.§okhoz fűzött magyarázata tartalmazza, mely szerint az Mt. szabályozása összhangba kerül a szabadság céljával és [20] [21] [22] [23] [24] rendeltetésével, azaz a munkavégzéssel kapcsolatos regenerációt segíti elő. Az Mt. általános indokolásának
- pontja rögzíti, hogy a törvény az Alaptörvény szemléletét tekinti kiindulópontnak. Az Alaptörvény számos a munkaviszonnyal, illetve a kollektív munkajogi jogviszonnyal érintkező alapjog újraszabályozását végezte el. Ezt az alapjogi szabályozást tartja szem előtt a törvény a munkajog alanyai jogainak és kötelezettségeinek meghatározása során. Az Alaptörvény XVII. cikk
(4)bekezdése rögzíti - melyhez az Mt. fogalomhasználata is igazodik -, hogy minden munkavállalónak joga van a napi és heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz. Az Alaptörvény ehhez fűzött indokolása szerint a munkavállalói jogok között nyert elismerést a testi, lelki feltöltődés érdekében a napi és heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz való alapjog. A Kúria a fentebb felhívott és egymásra épülő jogszabályi rendelkezések alapján megállapította, hogy az alperes a szabadság kiadási gyakorlat jogszabályi feltételeinek vizsgálata során az irányadó törvényekkel meghatározott szabadság fogalmát és rendeltetését helytállóan értelmezte. A jelen tényállás mellett az nem volt vitatott, hogy az ügyvezetői utasítás meghozatalakor a felperes a szabadság kiadása körében az Mt. 122. §
(3)bekezdés szabályát mindkét munkavállaló tekintetében megtartotta. Az irányadó tényállás szerint ugyanakkor a két munkavállaló a szabadság tényleges megkezdését megelőzően orvos által igazolt betegség okán keresőképtelen betegállományba került és mindkét munkavállaló ennek alapján, nem pedig a szabadság igénybevételével kívánt a munkavégzési kötelezettség alól mentesülni. A szabadság kiadását szabályozó Mt. 123. §
(5)bekezdés a) pontja kizárólag a munkáltató oldalán felmerülő kivételes fontos gazdasági érdek vagy a működést közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén adja meg azt a lehetőséget, hogy a szabadság kiadásának közölt időpontját a munkáltató módosítsa. A törvény kifejezett szabályozást a munkáltatót érintően arra az esetre nem ad, amikor a munkavállaló oldalán merül fel orvosilag igazolt keresőképtelenség a szabadság idején, melyre tekintettel a munkavégzési és a rendelkezésre állási kötelezettségnek nem tud eleget tenni. Tételes jogszabályi rendelkezés hiányában azon alapelvek érvényesülésének szem előtt tartásával kell eljárni, amelyek részben az Alaptörvényből, részben a munkáltatók és munkavállalók közötti jogviszonyt, a munkaviszonyból származó jogokat és kötelezettségeket szabályozó törvény, jelen esetben az Mt. rendelkezéseiből következnek. A munkavállalónak lehetősége van arra, hogy a már megkezdett szabadságát a táppénzes betegállományba kerülése miatt megszakítsa, illetve a korábban elrendelt szabadság helyett a betegszabadság (Mt.
- §) vagy a táppénzes állomány igénybevételének lehetősége (Ebtv.
- §) is megilleti. A Kúria következetes gyakorlata [25] [26] [27] (BH1999.87., BH2009.188., EBH2008.1910.) szerint a betegség miatt fennálló keresőképtelenség nem a munkáltató működési körében, hanem a munkavállaló személyében felmerülő okból áll elő, és ilyenkor a munkavállalót nem terhelheti munkavégzési kötelezettség, amelyből következően a munkáltató a munkavégzéshez kapcsolódó regenerációra szolgáló szabadságot ugyanazon időre nem számolhatja el. A korábbi bírói gyakorlat, bár eltérő jogszabályi környezetben alakult ki, továbbra is irányadó, tartalmilag azonos szabályozást adott ugyanis a Munka Törvénykönyvéről szóló
- évi XXII. törvény (régi Mt.)
- §
(6)bekezdése és a jelen jogvitában alkalmazandó Mt. 123. §
(5)bekezdés a) pontja. Tételes jogszabályi rendelkezés hiánya miatt kizárólag az alapjogként biztosított szabadság céljára kellett korábban és kell jelenleg is tekintettel lenni. A korábbi Mt. szabályozásában a szabadság célját érvényre juttató rendeltetésszerű joggyakorlás (Mt.
- §) volt a mérce (BH. 1999.87.), a jelenlegi Mt. az általános magatartási követelmények között az ezt is lefedő jóhiszeműség és tisztesség elvének megfelelő eljárási kötelmet [Mt.
- §
(2)bekezdés] jelenti meg. A Kúria érdemben nem vonta értékelés alá a felülvizsgálati kérelem Mt.
- § jogszabálysértésre utalását, mert a felperes e jogszabályhoz rendelten a jogi álláspontját nem fejtette ki, indokok hiányában az állított jogszabálysértés nem volt vizsgálható. A Kúria a fentiek alapján megállapította, hogy az alperes és a bíróság a perben vitás kérdésekben irányadó jogszabályok és a szabadsághoz való jog helytálló értelmezésével hozta meg döntését, ezért a jogerős ítéletet - az indokolás kiegészítésével, a Kp.
- §
(2)bekezdése alkalmazásával - hatályában fenntartotta. Záró rész [28] [29] [30] [31] A felülvizsgálati eljárási költségre vonatkozó rendelkezés a Kp. 35. §
(1)bekezdése útján alkalmazandó Pp. 83. §
(1)bekezdésén alapszik, az alperes felülvizsgálati eljárásban felmerült költségei összegszerűségét a Kúria a 32/2003 (VIII. 22.) IM rendelet 3. §
(5),
(6)bekezdése alapján, a felszámított 150.000 forint helyett a rendelkező részben szereplő összegben állapította meg, figyelemmel a pertárgyértékre és a felülvizsgálati eljárásban kifejtett tevékenységre. A pervesztes felperes a le nem rótt felülvizsgálati illeték megfizetésére köteles a Pp. 102. §
(1)bekezdés alapján az illetékről szóló
- évi XCIII. törvény (Itv.)
- §
(1)bekezdés és 39. §
(3)bekezdés
- d)pontja második fordulata szerint számított mértékben. Az ítélet elleni felülvizsgálat lehetőségét a Kp. 116. §
- d)pontja zárja ki. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Kp. 115. §
(2)bekezdése alapján alkalmazni rendelt Kp. 114. §
(1)bekezdése szerint tárgyaláson kívül bírálta el. Budapest,
- május
- . Magyarfalvi Katalin s. k. a tanács elnöke, Mészárosné Dr. Szabó Judit s. k. előadó bíró, Dr. Kulisity Mária s. k. bíró