Pfv.II.21.320/2010/
- A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a felperesnek az alperes ellen kapcsolattartás módosítása és gyermektartásdíj leszállítása iránt a Szolnoki Városi Bíróság 13.P.21.795/
- szám alatt folyamatba tett és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság 2.Pf.20.228/2010/
- számú ítéletével befejezett perében az említett számú jogerős ítélet ellen a felperes által
- sorszám alatt előterjesztett, majd a pártfogó ügyvéd által Pfv.
- sorszám alatt pontosított felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon tárgyaláson kívül - meghozta a következő í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezéseit hatályában fenntartja. Kötelezi a felperest, hogy külön felhívásra fizessen meg az államnak 36.000 (harminchatezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket. A felperest a felülvizsgálati eljárásban képviselő pártfogó ügyvéd munkadíját az állam viseli. I n d o k o l á s A peres feleknek a Szolnoki Városi Bíróság 12.P.21.947/2005/
- számú ítéletével felbontott házasságából
- március 23-án R. utónevű gyermek származott. A szülők a házasság felbontása iránti perben a kiskorú gyermeknek az alperes anyánál történő elhelyezésében, a gyermek és az apa közötti kapcsolattartás kérdésében, továbbá a felperes apát terhelő gyermektartásdíj kérdésében a bíróság által jogerősen jóváhagyott egyezséget kötöttek. A gyermek tartásaként a felperes apa a mindenkori havi jövedelmének a közterhekkel csökkentett összege 20%-át, legkevesebb havi 20.000 forintnak a megfizetését vállalta. Az egyezség megkötése idején a felperes munkahelye a M. Á. Részvénytársaság volt, ahol havi nettó átlagkeresete 104.116 forint volt. Ezen túlmenően megbízási szerződés alapján egy betéti társaság
- évben nettó 117.726 forintot,
- évben pedig 10 hónapra 104.160 forintot fizetett ki a felperesnek. A bontópert követően
- évben a szülők között a R. utónevű gyermek és a felperes apa kapcsolattartásának újraszabályozása érdekében per indult. A pert befejező ítéletében a Jász-NagykunSzolnok Megyei Bíróság
- november 18-i kelettel a felperes apa és a gyermek közötti kapcsolattartást a bontóperben megkötött egyezséghez képest úgy módosította, hogy
- május 31-ig a gyermek lakóhelyén kéthetente hétvégén 9 órától 16 óráig jogosult a felperes a gyermekkel kapcsolatot tartani, míg
- június 1-jétől kezdődően kéthetente szombat 9 órától vasárnap 16 óráig. A gyermek átadásának és visszaadásának helyéül a bíróság a gyermek lakásának bejárati kapuját határozta meg. A gyermek és a felperes apa között a kapcsolattartás nem valósul meg. Ennek látszólagos oka, hogy a gyermek a felperes apa által vezetett személygépkocsiba utazni nem hajlandó, míg a felperesi hivatkozás szerint a maga részéről 36%-os egészségkárosodása mellett a tömegközlekedésben való részvételre képtelen és a gyermek b.-i, valamint a felperes sz.-i lakóhelyéhez viszonyítva a közlekedés igénybevétele nélkülözhetetlen. A felperes az említett munkáltatójánál
- októberétől
- novemberéig 136.196 forint és havi 99.600 forint közötti bruttó javadalmazásban részesült, amely javadalmazását adóelőleg, nyugdíjés egészségbiztosítási járulék terhelte.
- februárjáig táppénzes állományban volt, majd
- március 25-én kelt felmondásával a munkáltató a felperes munkaviszonyát
- március 30-án kezdődő 90 nap felmondási idővel
- június
- napjára megszüntette. A felmondás tartalmazza, hogy a felmondási időre a felperest megilleti a korábbi átlagkeresete, valamint öt havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítésre jogosult. A felperesnek és barátnőjének egy S. W. személygépkocsi és M. típusú teherautó áll a használatában. Az utóbbit 900.000 forint kölcsön terheli, amelyet a felperes havi 20.000 forintos részletekben törleszt és a gépkocsit a felperes barátnőjének zöldségüzlete üzemeltetése során használják. Az alperes egy betéti társaság alkalmazottja, havi nettó 63.000 forint bérezéssel. A R. utónevű gyermek után az alperes családi pótlékot kap. A felperes a keresetében a közös gyermekkel való kapcsolattartása újraszabályozását és az őt terhelő gyermektartásdíj mértékének a leszállítását kérte. Az alperes ellenkérelme a kereset teljes elutasítására irányult. Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes mindkét irányú keresetét elutasította és ennek megfelelően határozott a le nem rótt illeték viselésének a kötelezettségéről és a perköltségről. Az elsőfokú bíróság ítéleti rendelkezése indokolásának a lényege, hogy sem a kapcsolattartásnak a
- november 18-án történt legutóbbi szabályozásához képest, sem pedig a gyermektartásdíjnak a bírói egyezségben történt megállapítása óta olyan körülményváltozás, ami akár a kapcsolattartás újraszabályozását, akár a gyermektartásdíj mértékének a leszállítását indokolná, a
- szeptember 1-jén előterjesztett kereseti kérelemig, illetőleg a
- január 29-én meghozott elsőfokú ítéletig nem történt. Mindazok a körülmények, amelyekre hivatkozással a kapcsolattartás újraszabályozását a felperes kérte, már a legutóbbi döntés meghozatalakor is fennállottak. Ami a gyermektartásdíj mértékét illeti, a kereset előterjesztését megelőző egy éves felperesi jövedelem alapulvételével a felperest az egyezség szerinti gyermektartásdíj teljesítésére jelenleg is képesnek kell tekinteni. Az pedig, hogy a jövőben hogyan alakul a felperes jövedelme, olyan bizonytalan jövőbeni változás, ami a tartás mértékének a csökkentését nem indokolhatja. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett. A gyermektartásdíj leszállítására irányuló fellebbezését azzal indokolta, hogy munkaviszonya időközben megszűnt. Nincs esélye arra, hogy a jövőben elhelyezkedjen, így a jövőben nem lesz semmiféle jövedelme. A kapcsolattartás módosítását pedig úgy kérte, hogy mozgáskorlátozottságára tekintettel a gyermek utazzon vonattal a lakóhelyéről, B.-ről a felperesi lakóhelyre, Sz.-ba. A gyermek gépkocsival való utaztatását ugyanis részben anyagi okok, részben a gyermek ellenállása miatt vállalni nem tudja. Felajánlotta, hogy a gyermek útiköltségét ő fedezi. A másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének a nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezését részben és akként változtatta meg, hogy a gyermek átadás-átvételi helyének az anya mindenkori lakásán való meghatározását mellőzte és a kapcsolattartás helyeként a felperes lakását határozta meg. A kéthetente esedékes folyamatos kapcsolattartás kezdő időpontjaként szombat 10 órát, befejező időpontjaként vasárnap 14 órát állapította meg, azzal, hogy a felperes köteles a kapcsolattartás kezdő időpontjában a gyermeket a sz.-i vasútállomáson fogadni és köteles a kapcsolattartás befejezésekor a lakóhelyéről a gyermeket a vasútállomásra kivinni. A gyermek a saját lakóhelyére történő utazást önállóan diákkedvezmény igénybevételével bonyolítja. Ezt meghaladó, a kedvezményen felüli gyermeki útiköltséget oda-vissza a felperes köteles megtéríteni. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság helybenhagyta és a felperest kötelezte, hogy fizessen meg az államnak felhívásra 14.400 forint feljegyzett másodfokú illetéket. Ítéletének indokai szerint a felperes körülményeire, egészségi állapotára tekintettel a felperesnek az az igénye, hogy a kapcsolattartás helye a saját lakóhelye legyen, méltányolható. Ezzel összefüggésben a gyermek kifogásai nem vehetőek figyelembe, mert a jogszabályi rendelkezésekből az is következik, hogy a kapcsolattartás szabályainak a betartására a gyermek is köteles. Ugyanakkor a kapcsolattartással járó költségeket a jövedelemmel nem rendelkező gyermekre a felperes nem háríthatja át. A gyermektartásdíj leszállítása körében azonban a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróságnak azon, a per adatainak mérlegelésén alapuló megállapításával, hogy az egyezséggel történt rendezés óta az egyezség alapjául szolgáló körülményekben olyan változás, amely a gyermektartásdíj mértékének csökkentését indokolná, nem történt. A munkáltatói felmondásból kitűnően ugyanis a felperes munkaviszonya a felmondási idő végéig még fennáll. Erre az időre a felperesnek a korábbi átlagkeresete jár, sőt nagyobb végkielégítést is kapott. Így a jövedelme a per jogerős elbírálásának idejére sem csökkent. Önmagában pedig az, hogy a felperes - a saját előadása szerint - eladósodott, a tartásdíj leszállítását nem eredményezheti. Így a tartásdíj leszállítására irányuló fellebbezés alaptalan, illetőleg legalábbis idő előtti igény. A jogerős ítélet ellen - személyesen, majd a felülvizsgálati eljárásban a részére jogi segítőként kirendelt pártfogó ügyvéd útján - a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Felülvizsgálati kérelme - tartalma szerint - a gyermekekkel való kapcsolattartása köréből azon jogerős ítéleti rendelkezés mellőzésére irányult, hogy a kapcsolattartás kezdő időpontjában a gyermeket a sz.-i vasútállomáson fogadni köteles, majd a kapcsolattartás befejezésekor köteles a gyermeket a vasútállomásra kivinni. A gyermektartásdíj leszállítására irányuló igényét pedig az alapösszeg leszállítására irányuló felülvizsgálati kérelemként fogalmazta meg. Eljárási szabálysértésként arra hivatkozott, hogy a másodfokú bírósággal szemben a fellebbezésében elfogultság miatti kizárási kérelmet terjesztett elő, amely kérelmet a másodfokú bíróság a Pp.
- §
(1)bekezdés e) pontja, 16. §
(4)bekezdése és
- §-ának megsértésével elbírálni elmulasztott, sőt az ítélete indokolásában sem foglalkozott a felperes kizárási kérelmével. Ezt megelőzően a felperest a Pp.
- §
(2)bekezdésében foglaltak megsértésével elmulasztotta tájékoztatni arról, hogy a kizárási kérelmét milyen módon terjesztheti elő szabályszerűen. A bíróság mérlegelési tevékenységét illetően kifogásolta, hogy bár az eljárás során a gyermek maga nyilatkozott úgy, hogy az édesapja kocsijába beszállni nem hajlandó, és a felperes apa mozgáskorlátozottságát maga a másodfokú bíróság is megállapította (sőt figyelembe is vette), mégis a gyermeknek a vasútállomásról történő felperesi lakóhelyre vitelére, majd onnan visszavitelére a felperest kötelezte, holott a két hely közötti 4 km távolság van, amelyet a felperes máshogyan mint gépkocsival, nem tud megtenni. Ilyen körülmények között a kapcsolattartásra vonatkozó másodfokú ítéleti rendelkezés a gyermekkel való kapcsolattartása további ellehetetlenítésére adhat alapot. A gyermektartásdíj leszállítása iránti kereset elutasítását helybenhagyó másodfokú rendelkezéssel összefüggésben pedig azzal érvelt, hogy az elsőfokú bíróság a táppénze összegére vonatkozó munkáltatói igazolást elmulasztotta beszerezni és a kereset benyújtását megelőző egy évre pedig a jövedelmét terhelő és az abból ténylegesen levont közterhek összegét elmulasztotta felderíteni. Ezért az a jogerős ítéleti megállapítás, hogy a gyermektartásdíj leszállítására okot adó körülményváltozások nem következtek be, nem megalapozott arra is figyelemmel, hogy munkaviszonya időközben megszűnt és új munkaviszonyt létesítenie nem sikerült. A perköltségre vonatkozó másodfokú ítéleti rendelkezést a Pp. 81. §
(1)bekezdésére hivatkozással a felülvizsgálati kérelmében a felperes önállóan is sérelmezte. Észrevételezte, hogy a másodfokú ítélet több elírást tartalmaz, továbbá, hogy sem az első-, sem a másodfokú eljárásban nem volt lehetősége arra, hogy személyes meghallgatása során az általa kívántakat összefüggően elmondhassa, kizárólag a bíróság kérdéseire válaszolhatott. Az alperes személyesen előterjesztett felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezéseinek a hatályában fenntartására irányult. A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos. I. A Pp. 270. §
(2)bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelmet eljárásjogi és anyagi jogi szabálysértés egyaránt megalapozhatja. Az eljárásjogi szabálysértés azonban, megvalósulása esetén is csak akkor vezethet a felülvizsgálati kérelem sikeréhez, ha a sérelmezett eljárási szabálysértés az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással volt (Pp. 275. §
(3)és
(4)bekezdései). A felperes által kifogásolt eljárási szabálysértés azonban úgy, ahogyan azt a felperes a felülvizsgálati kérelmében állítja, meg sem történt. A rendelkezésre álló iratok alapján ugyanis, amelynek keretei között a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 275. §
(1)bekezdése alapján felülvizsgálhatja, a felperes a fellebbezésében nem a másodfokon eljárt bíróság, hanem az elsőfokú bíróság „elfogultságára" hivatkozott. Tartalmilag a másodfokon eljárt bíróság kizárására irányuló nyilatkozatot a fellebbezési tárgyalásokon sem tett, illetőleg ilyen tartalmú beadványt a fellebbezési eljárásban nem terjesztett elő. Ilyen körülmények között fel sem merülhet, hogy a másodfokú bíróságnak a Pp. 7. §
(2)bekezdésének az alkalmazásával a felperest tájékoztatnia kellett volna arról, hogy a másodfokú bírósággal szembeni kizárási kérelmét milyen módon, milyen formai kellékekkel terjessze elő. A másodfokú bíróság „elfogultságára" hivatkozás nélkül és egyéb - tartalmilag kizárási ok fennállását tartalmazó - nyilatkozat hiányában, továbbá, mert semmi adat nincs arra, hogy a másodfokú bíróság az ügy elintézéséből a Pp. 13-
- §ai alapján ki lett volna zárva, a kizárási kérelem elbírálására vonatkozó Pp.
- és
- §-ok alkalmazásának kérdése sem merülhetett fel. A vonatkozó eljárási szabályok megsértésére tehát a felperes iratellenesen hivatkozik. Ami pedig az elsőfokú bíróságnak a felperes által a fellebbezésében állított elfogultságát illeti, a Pp.
- §
(4)bekezdésében foglaltakra tekintettel az elsőfokú eljárás befejezése után erre a felperes kizárási okként már nem hivatkozhatott, a vonatkozó fellebbezési érvelését csak mint a fellebbezés indokait lehetett figyelembe venni. Kétségtelen, hogy a másodfokú bíróság erre a fellebbezési érvre - a Pp.
- §-ában foglalt indokolási kötelezettségét elmulasztva - az ítéletében nem tért ki. Ezzel azonban olyan eljárási szabályt, ami az ügy érdemi elbírálására kihatással lett volna, nem sértett, mert az elsőfokú bíróság eljárásában és döntésében elfogultság a rendelkezésre álló iratok alapján, amelynek keretei között a Legfelsőbb Bíróság határozhatott, nem mutatkozik. Ezzel összefüggésben a felperes tévesen hivatkozik arra, hogy akár az első-, akár a másodfokú bíróság a per tisztességes lefolytatásához fűződő Pp.
- §-ában foglalt jogát megsértette volna azzal, hogy nem engedélyezte az általa előadni kívántak folyamatos előadását. A Pp.
- §-a alapján a tárgyalást az eljáró bírósági tanács elnöke vezeti. A törvény keretei között az elnök szabja meg azoknak a cselekményeknek a sorrendjét, amelyeket a tárgyaláson teljesíteni kell és ügyel arra, hogy a tárgyalás ne terjedjen ki az üggyel összefüggésben nem álló körülményekre. Az első- és a másodfokú bíróság kérdéseire adott felperesi válaszokból a felperes ténybeli és jogi álláspontja egyébként maradéktalanul legalábbis az üggyel összefüggésében álló körülményekre megállapítható. Erre, valamint a csatolt nagy mennyiségű előzményi és más hatóságok előtt folyamatban lévő eljárások iratanyagára tekintettel a feleknek az eljárás tisztességes lefolytatásához fűződő érdeke sérelmet nem szenvedett. II.
- Ami most már a felülvizsgálati kérelem érdemét illeti, a másodfokú bíróság a felperes fellebbezésének a közös gyermekkel való kapcsolattartás rendezése kérdésében helyt adott. A felülvizsgálati kérelemben sérelmezett, a gyermek és a felperes közötti kapcsolattartás rendezéséhez tartozó részletkérdés (a gyermeknek az állomástól való felperesi lakhelyhez kísérésére, illetőleg onnan az állomáshoz való visszakísérése) olyan rendelkezés, amely jogszabálysértést már fogalmilag sem valósíthat meg, hiszen e részletkérdésre jogszabályi előírás egyáltalán nincsen, azt a bíróság a Pp.
- §
(1)bekezdésében foglalt szabad mérlegelési joga szerint dönthette el. A másodfokú bíróság rendelkezése viszont a mérlegelési szabály megsértését nem valósította meg és a bírói gyakorlattal is összhangban áll, amely szerint a gyermek a kapcsolattartás érdekében egyedüli közlekedésre csak vállalása, illetőleg a szülők egyetértő nyilatkozata esetén „kötelezhető". A kapcsolattartás a különélő szülő joga mellett a különélő szülő kötelessége, a gyermeknek csupán joga, amely gyermeki kötelezettséggé a szülők együttműködése esetén válik. Az, hogy a kiskorú gyermek a különélő szülőjével való kapcsolattartás megvalósulása érdekében teljesen önálló közlekedésre nem hajlandó, még nem meríti ki a kiskorú gyermeknek a Csjt. 75. §
(2)bekezdése szerinti azon kötelessége megsértését, hogy a szülei iránt tisztelettel viseltetni, nekik engedelmeskedni és fáradozásaik eredményességét tőle telhetően elősegíteni köteles. Ellenkezőleg, a felperes szülői felelősségének a körébe tartozik, hogy a gyermeknek a vele való kapcsolattartása megvalósulása érdekében a gyermek biztonságát, illetőleg biztonságérzetét is figyelembe vegye.
- A gyermektartásdíj csökkentésének jogszabályi feltételei hiányát az eljárt bíróságok mérlegelési jogkörükben állapították meg. A bizonyítékok mérlegelési körébe tartozó, helyesen és okszerűen megállapított tényállás a felülvizsgálati eljárás keretében viszont nem vizsgálható felül (BH 1996/9/506.). A bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó szabály a Pp.
- §-ának az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással lévő megsértése csak akkor állapítható meg, ha a bíróság iratellenes, ellentmondó, a per adataiból okszerűen nem következő megállapítást tett (BH 1995/2/103.). A jogerős ítéletnek az az állásfoglalása, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan értékelte a bizonyítás anyagát akként, hogy a gyermektartásdíj csökkentésének a Csjt.
- §-ában foglalt feltételei nem állanak fenn, a mérlegelési szabály ilyen megsértését nem valósította meg. Azon elsőfokú bírósági tevékenység ugyanis, hogy az elsőfokú bíróság nem a munkáltatói közlés alapján, hanem az adójogszabályok szerinti számítás eredményeként határozta meg a felperesnek a kereset beadását megelőző egy évre vonatkozó közterhekkel csökkentett jövedelmét, nem jogszerűtlen. A 4/1987.(VI.14.) IM rendelet
- §
(4)bekezdése alapján a felperes jövedelmi helyzetét nem az átmeneti táppénzes állománya idejére járó juttatásai figyelembevételével, hanem a főszabály alkalmazásával - a keresetlevél beadását megelőző egy évi összes munkabére, juttatása és egyéb jövedelme figyelembevételével kellett kiszámítani. Különösen helyénvaló az elsőfokú bíróságnak ez az eljárása, tehát a főszabály alkalmazása azért is, mert a táppénzes állomány megszűnését a munkaviszony megszűnését követő időre a felperes az átlagbére szerinti juttatásban részesült, illetőleg jelentős összegű végkielégítést is kapott. Mindezeken túl a fentieket meghaladó lényeges szempont, hogy a Csjt. 69/C. §
(1)bekezdésében foglaltak szerint a gyermektartásdíj mértékét nem csak a szülők vagyoni viszonyaira és jövedelmi helyzetére tekintettel kell megállapítani, hanem elsődlegesen a gyermek tényleges szükségleteire kell figyelemmel lenni. Az pedig vitathatatlan tény, hogy az egyezség megkötésekor még alacsony életkorú gyermek szükségleteit a jelen per jogerős elbírálásakor már kamaszkorban lévő gyermek szükségletei jóval meghaladják. A Csjt. 69/A. §
(1)bekezdése alapján pedig a szülő a saját szükséges tartásának a rovására is köteles megosztani kiskorú gyermekével azt, ami közös eltartásukra rendelkezésre álló. Így a gyermektartásdíj csökkentésére irányuló kereset jogerős ítéleti elutasítása nem hogy jogszabálysértő lenne, hanem megfelel nem csak a gyermektartásdíj megváltoztatására irányuló, hanem a gyermekeket illető tartás mértékénél irányadó jogszabályi rendelkezéseknek is. Mindezekre tekintettel, és mert a fellebbezési eljárással felmerült költségről is a másodfokú bíróság mérlegelési jogkörében határozott, a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §
(3)bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletének felülvizsgálattal támadott rendelkezéseit hatályában fenntartotta. A per tárgyi költségfeljegyzési joga folytán feljegyzett felülvizsgálati eljárási illeték felhívásra történő megfizetésére a Pp. 270. §
(1)bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján, illetőleg a 6/1986./VI.26./ IM rendelet 13. §ának
(2)bekezdése alapján a felperes köteles. A pártfogó ügyvéd munkadíját a 2003. évi LXXX. tv. 11/A. §
(2)bekezdése alapján az állam viseli. Budapest,
- február
- a tanács elnöke, előadó bíró, bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő