Pfv.20217/2019/4 – Kúria

(1)A Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete Az ügy száma: Pfv.I.20.217/2019/

1. szám A tanács tagjai: . Orosz Árpád a tanács elnöke . Pap Eszter előadó bíró . Gyarmathy Judit bíró A felperes A felperes képviselője: Kodela Ügyvédi Iroda ügyintéző: Dr. Kodela Viktor ügyvéd Az alperes Az alperes képviselője: Dr. Hati Csilla ügyvéd (4025 Debrecen, Piac utca 49-
2. A per tárgya: Tulajdonjog megállapítása A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes A másodfokú bíróság és a jogerős határozat száma: Debreceni Törvényszék 2.Pf.21.086/2018/
3. Az elsőfokú bíróság és a határozat száma: Debreceni Járásbíróság 56.P.22.067/2017/
4. Rendelkező rész A Kúria a Debreceni Törvényszék 2.Pf.21.086/2018/
5. számú jogerős ítéletét hatályában fenntartja; kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 100.000 (százezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget. Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. Indokolás A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás [1] [2] [3] [4] [5] A külterület, X helyrajzi számú ingatlan a H-i Állami Gazdaság tulajdonában állt, amelynek megosztása révén jött létre a per tárgyát képező X/
6. helyrajzi számú, legelő művelési ágú, 3,7337 hektár területű, 20,00 AK kataszteri tiszta jövedelmű ingatlan. Az alperes az ingatlan tulajdonjogát a H-i Állami Gazdaság alkalmazottjaként szerezte meg, amelyet az ingatlan-nyilvántartásba
7. december
8. napján „juttatás" jogcímén jegyeztek be. A felperes
9. május
10. napján előterjesztett kérelmére a termőföld felperes általi használatának ténye
11. december 9-i kezdő időponttal „saját tulajdon" jogcímén bejegyzésre került a földhasználati nyilvántartásba. Az ingatlant a felek egyező előadása szerint
12. évtől az alperes használja. A felperes édesapja,
13. április
14. napján keresetet terjesztett elő az alperessel szemben, amelyben az alperest annak tűrésére kérte kötelezni, hogy tulajdonjoga a perbeli ingatlanra elbirtoklás jogcímén bejegyzésre kerüljön az ingatlan-nyilvántartásba. Ez a per szünetelés folytán megszűnt. A kereseti kérelem és az alperes védekezése A felperes keresetében az alperest annak tűrésére kérte kötelezni, hogy tulajdonjoga a per tárgyát képező ingatlanra elbirtoklás jogcímén bejegyzésre kerüljön az ingatlan-nyilvántartásba az alperes tulajdonjogának törlése mellett. Előadta, hogy a H. Rt. - amelynek az édesapja a vezetője volt - a korábban a H-i Állami Gazdaság [7] kezelésében lévő földterületeket megvásárolta a kárpótlásra jogosultaktól. Ennek megfelelően
15. július
16. napján adásvételi szerződés jött létre a gazdasági társaság és az alperes között a perbeli akkor még önálló ingatlanként nem bejegyzett - területre. A felek az ingatlan vételárát 10.000 forintban határozták meg, amely kifizetésre is került. Az X. helyrajzi számú ingatlan megosztásának késedelme miatt az adásvételi szerződés benyújtására csak a termőföldről szóló
17. évi LV. törvény (a továbbiakban: Ftv.)
18. június 27-i hatályba lépését követően került sor, amelynek
19. §

(1)bekezdése kizárta a termőföld tulajdonjogának gazdasági társaság általi megszerzését, ezért a H. Rt. tulajdonjoga az adásvételi szerződés alapján nem kerülhetett bejegyzésre. Állította, hogy a felperes édesapja a H. Rt. részére megtérítette azt a több millió forintos összeget, [8] amelyet a H. Rt. a volt állami gazdasági dolgozók részére vételárként megfizetett, majd a sajátjának tekintett területet családtagjai között felosztotta. Előadása szerint erre tekintettel

1. második felében újabb adásvételi szerződést írt alá az alperessel a perbeli ingatlan tulajdonjogának megszerzése érdekében, a vételár ismételt megfizetése nélkül. Hivatkozása szerint az ingatlant ezt követően sajátjaként használta akként, hogy
2. végétől
3. [9] december
4. napjáig a P. Kft. részére, majd a
5. január
6. napján kelt írásba foglalt haszonbérleti szerződés alapján a K. Kft. részére haszonbérbe adta. [10] Álláspontja szerint a fentiekre tekintettel az
7. december
8. napjától
9. december
10. napjáig tartó elbirtoklási idő elteltét követően az ingatlan tulajdonjogát elbirtoklás címén megszerezte. [11] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, az elbirtoklás valamennyi törvényi feltételének fennálltát vitatta. [12] Tagadta, hogy a H. Rt.-vel, illetve a felperessel a perbeli ingatlanra adásvételi szerződést kötött, továbbá a vételár kifizetésének tényét. Vitatta a felperes által az iratokhoz csatolt adásvételi szerződésen fellelhető aláírás valódiságát. [6] Az első- és másodfokú ítélet [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a perbeli jogvitát az
11. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) rendelkezései szerint kell elbírálni. Kifejtette, hogy az alperes ellenkérelme folytán a polgári perrendtartásról szóló
12. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.)
13. §

(1)bekezdése alapján a felperest terhelte az elbirtoklás régi Ptk. 121. §

(1)bekezdésében írt feltételeinek bizonyítása, így a felperesnek kellett bizonyítania az ingatlan birtoklására vonatkozó tényelőadásai valóságát, valamint birtoklása sajátkénti jellegét, utóbbi körben azt, hogy a felperes tulajdonszerzését megelőzően a H. Rt., majd maga a felperes kötött írásba foglalt adásvételi szerződést az alperessel. A felperes édesapja írásbeli nyilatkozatát a bizonyítékok köréből a régi Pp. 168. §

(1)bekezdésében, 173. §

(2)-

(4)bekezdésében és 175. §

(1)bekezdésében írtakra hivatkozással, a tárgyalás közvetlensége elvének hangsúlyozása mellett kirekesztette. Megállapította, hogy a felperes édesapja tanúvallomásában nem tudott nyilatkozni arra a kérdésre, hogy az általa vezetett P. Kft. használta-e a perbeli ingatlant, ha igen, milyen jogcímen. Bár a

1. január
2. napjára keltezett haszonbérleti szerződésben a P. Kft. használatának ténye rögzítésre került, ezt a szerződést csupán a felperes személyes nyilatkozatának tekintette, figyelemmel arra, hogy azt haszonbérbe adóként és a haszonbérbe vevő K. Kft. képviselőjeként is a felperes írta alá. Kiemelte, hogy V. F. tanú nem tudott nyilatkozni arról, hogy az ingatlant
3. után ki használta, a P. Kft. folytatott-e egyáltalán mezőgazdasági tevékenységet. A bizonyítékok fentiek szerinti értékelésével arra a következtetésre jutott, hogy a felperes nem tudta bizonyítani azt, hogy az ingatlant
4. december 31-től
5. december
6. napjáig a P. Kft. birtokolta, művelte a vele kötött haszonbérleti szerződés alapján;
7. január
8. napjától 2011-ig pedig a 15 éves elbirtoklási idő nem telt el. Ekként az elbirtoklás törvényi feltételei közül a 15 éven keresztüli szakadatlan birtoklás hiányzik. Utalt arra, hogy a
9. január
10. napjára keltezett haszonbérleti szerződés
11. pontjában a szerződő felek kötelezettséget vállaltak arra, hogy a használat tényét a földhasználati nyilvántartásba bejelentik. Az Ftv.
12. január
13. napjától hatályos 25/A-25/B. §-ai kötelezővé tették a szerződésen alapuló termőföldhasználat esetén egy hektárt meghaladó terület vonatkozásában a szerződés földhivatalhoz történő benyújtását. Ebből következően álláspontja szerint a perbeli nyilatkozata szerint több száz hektár termőföldet használó felperes nem hivatkozhat eredményesen arra, hogy erről a kötelezettségről nem tudott. A felperes hivatkozásával kapcsolatban megjegyezte, hogy az alperest a régi Pp.
14. §

(3)bekezdése alapján nem terhelte annak bizonyítása, hogy a perbeli ingatlant ő használta. A kereset alaposságának feltétele ugyanis annak bizonyítása volt, hogy a perbeli ingatlant a felperes használta, ennek eredménytelensége mellett már nem volt jelentősége annak, hogy az alperes ténylegesen használta-e az ingatlant. Mellőzte annak vizsgálatát, hogy

1. július
2. napján létrejött-e adásvételi szerződés az alperes és a H. Rt. között, mivel az ingatlan felperes általi birtoklása bizonyítottsága hiányában e kérdésnek a per eldöntése szempontjából nem volt jelentősége. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
3. §

(2)bekezdése alapján helybenhagyta. Megállapította, hogy a felek a bizonyítási teherrel tisztában voltak, a felperes által felajánlott bizonyítást az elsőfokú bíróság teljeskörűen lefolytatta, így sem a régi Pp. 252. §

(2)bekezdése, sem a 252. §

(3)bekezdése alapján nem kerülhetett sor az ítélet hatályon kívül helyezésére. Megítélése szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat okszerűen mérlegelte, így nem látott indokot az ítélet megváltoztatására sem. Osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját abban a körben, hogy a felperes édesapja írásbeli nyilatkozatával szemben a tanúvallomásában foglaltak voltak a bizonyítékok körében értékelendők, amely szerint a terület haszonbérbe adását a P. Kft. végezte. Rámutatott, hogy a felperes és a P. Kft. közötti használati megállapodásnak írásbeli nyoma nem volt, a felperes olyan tanú kihallgatására sem tett bizonyítási indítványt, aki az ingatlan tényleges használatát gyakorolta. [25] Megállapította, hogy a

1. évben kelt okirat cégszerű aláírása a K. Kft. részéről nem történt meg. [26] Utalt továbbá arra, hogy az adásvételi szerződés a H. Rt. használatának indokául szolgálhat, az azonban a felperes általi sajátkénti használat megállapíthatóságát, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonostól a tulajdonjog elbirtoklás jogcímén való megszerzését legfeljebb közvetett módon bizonyíthatja. A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és elsődlegesen - tartalma szerint - az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a keresetnek helyt adó ítélet meghozatalát; másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Megsértett jogszabályként a régi Pp.
2. §

(3)bekezdését,

1. §-át,
2. (helyesen: 173.) §

(4)bekezdését,

1. §-át és
2. §-át jelölte meg. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a régi Pp.
3. §-ba ütközően nem tett eleget a tényállás tisztázási kötelezettségének, ezért az ítélete ez okból is jogszabálysértő. Előadta, hogy a jogerős ítélet iratellenesen tartalmazza, hogy a felperes édesapja tanú a konkrét ingatlanról, annak használatáról nem tudott nyilatkozni. Ezzel szemben állította: a tanú azt nyilatkozta, hogy a hortobágyi dolgozók, köztük az alperes által szerzett ingatlanokat - így a perbeli ingatlant - a P. Kft. hasznosította. Érvelése szerint a tanútól elvárni, hogy 20-25 év elteltével, 84 évesen, a több száz, összesen 2500 hektár területű hortobágyi ingatlan közül visszaemlékezzen a perbeli ingatlan P Kft. általi hasznosításának tényére, a bizonyítási mérce olyan magasra helyezése, amely teljesen ellentétes a bizonyítás alapvető szabályaival, az ügy tényállásával és a józan ésszel. Hivatkozott arra, hogy a jogerős ítélet iratellenesen tartalmazza, hogy a felperes és a P. Kft. közötti használati megállapodásnak nem volt írásbeli nyoma. Ezzel szemben arra hivatkozott, hogy a
4. január 31-i haszonbérleti szerződés
5. pontjában a felek az ingatlan P. Kft. általi használatának tényét egyértelműen rögzítették. A jogerős ítéletet jogszabálysértőnek tartotta azért is, mert a másodfokú bíróság semmivel nem indokolta, hogy ez az okirat miért ne került volna cégszerűen aláírásra. Előadta, hogy V. F. tanúnak azért nem volt tudomása a perbeli ingatlan használatáról és annak körülményeiről, mert annak művelését nem az ő cége végezte. A felperes álláspontja szerint a felperes édesapja tanúvallomásával, írásbeli nyilatkozatával, a felperes mint a K. Kft. ügyvezetőjének tanúkénti kihallgatásával és a 2002-ben kelt haszonbérleti szerződéssel a perbeli ingatlan használatát megfelelően bizonyította. Kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság a régi Pp.
6. §

(4)bekezdésébe ütköző módon meg sem kísérelte az ellentétes tanúvallomásokból eredő ellentmondások tisztázását, hanem ezt a körülményt a terhére értékelte a bizonyítékok mérlegelése során. Ennek az eljárási szabálysértésnek - álláspontja szerint - önmagában az ítélet hatályon kívül helyezését kell eredményeznie. A jogerős ítéletet azért is a régi Pp. 3. §

(3)bekezdésébe és

1. §-ba ütközően jogszabálysértőnek tartotta, hogy - az 1/
2. (VI. 24.) PK véleményben foglalt követelményekkel ellentétben - olyan bizonyítási terhet rótt rá, ami nem elvárható, és a jelen per eldöntése szempontjából szükségtelen. Ebből következő álláspontja szerint nem jelenthető ki elvi éllel, hogy a felek tisztában voltak a bizonyítási teherrel. Hangsúlyozta, hogy a jelen per tárgya sok száz termőföld ingatlannal együtt az ő, illetve családtagjai tulajdonába került termőföld ingatlan elbirtoklása. A szakadatlan birtoklás bizonyítása különösen termőföld esetében nem jelentheti azt - érvelt -, hogy a felperesnek az elbirtoklási idő minden egyes napjára vonatkozóan bizonyítania kell a birtoklás sajátkénti jellegét. [36] Álláspontja szerint az általa bizonyított tényekkel szemben az alperes mindent csak állított, de semmit nem bizonyított. [37] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, figyelemmel arra, hogy a másodfokú bíróság szerinte helytálló következtetésre jutott, amikor a bizonyítékok értékelése alapján megállapította, hogy a felperes az elbirtoklás törvényi feltételei közül a birtoklás tényét sem tudta bizonyítani. A Kúria döntése és jogi indokai [38] [39] [40] [41] [42] [43] A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A felperes felülvizsgálati kérelmében a bizonyítékok régi Pp.
3. §

(1)bekezdése szerinti mérlegelését támadta. E körben rámutat a Kúria, hogy a régi Pp. 275. §

(1)bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a Kúria a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye. A felülvizsgálati kérelmet csak a bizonyítékok nyilvánvalóan okszerűtlen mérlegelése alapozza meg, ha a bizonyítékokból csak egyfajta, a felülvizsgálattal támadott ítélettől eltérő következtetésre lehet jutni (BH 1999. 44., BH 2013. 119.). A jogerős ítélet ilyen hibában nem szenved. A régi Ptk. 121. §

(1)bekezdése alapján az ingatlan tulajdonjogát elbirtoklás útján az szerzi meg, aki azt 15 éven át szakadatlanul sajátjaként birtokolja. A sajátkénti birtoklást objektív és szubjektív oldalról is vizsgálni kell. Az ingatlan puszta használata nem vezet elbirtokláshoz, ha ahhoz nem társul olyan megnyilvánulás, amely a sajátként való birtoklást objektív módon (külsőleg) kifejezi. A szubjektív oldalt vizsgálva akkor állapítható meg az elbirtoklás, ha az elbirtokló nemcsak a külső megnyilvánulások szerint birtokolja sajátjaként a dolgot, hanem ha a birtokos a birtoklását véglegesnek tekinti, függetlenül attól, hogy abban a hiszemben birtokol-e, hogy a dolog a sajátja, vagy tudja, hogy a másét birtokolja. Abban a tudatban kell tehát birtokolnia, hogy birtoklását kívülálló személy jogszerűen nem szakíthatja meg, így a tulajdonos sem. Nem érinti a sajátkénti birtoklás tényét, ha az elbirtokló a birtoklást a teljes 15 éves időszakban nem személyesen gyakorolja, hanem a dolog használatát harmadik személynek időlegesen átengedi, de csak akkor, ha a kívülálló személy az elbirtoklótól származtatja ezt a jogosultságát. A perbeli ingatlan ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonosa az alperes. Magyarország Alaptörvényének XIII. cikke védi a tulajdonhoz való jogot. Ebből, illetve a régi Pp. 164. §

(1)bekezdésének rendelkezéséből következően helyes volt a másodfokú bíróság álláspontja abban a kérdésben, hogy a bizonyítási kötelezettség az elbirtoklást állító félre, tehát a felperesre hárul, az alperest bizonyítási kötelezettség a perben nem terhelte. Ez az adott esetben azt jelenti, hogy a felperesnek kellett bizonyítania azt, hogy az elbirtoklás régi Ptk. 121. §

(1)bekezdés szerinti feltételei az ingatlan-nyilvántartásban nyilvántartott és természetben azonosítható földrészletre, azaz az elbirtokolni kívánt konkrét ingatlanra vonatkozóan fennállnak. A kereset - a felperes álláspontjával szemben - nem foghat helyt pusztán annak általánosságban történő bizonyításával, hogy a volt állami gazdasági területeket a felperes édesapja és családja birtokolta a felperes által állított elbirtoklási időben. E körben a bizonyítékok nyilvánvalóan okszerűtlen mérlegelése az elsőés másodfokú bíróság részéről nem állapítható meg. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a Kúria nem látta megállapíthatónak azt sem, hogy a felperes az ingatlant sajátjaként birtokolta volna. A felperes édesapja tanúvallomásában úgy nyilatkozott, hogy a H. igazgatósági ülésén született döntés arról, hogy az összes - a korábban a cég által megvásárolt - földterületet a nevére, illetve családtagjai nevére íratják. Azt azonban a tanúvallomás nem támasztotta alá, hogy konkrétan a perbeli ingatlan e döntés folytán a felperest „illette" volna. A Kúria hangsúlyozza, hogy a felperes a perben ugyan hivatkozott rá, de bizonyítani nem tudta, [44] [45] [46] [47] hogy az alperessel az ingatlanra adásvételi szerződést kötött. Nem áll tehát rendelkezésre adat arra vonatkozóan, hogy milyen módon jutott a felpereshez az ingatlan, továbbá hogy azt abban a tudatban birtokolta volna: a birtoklását senki, még az alperes sem szakíthatja meg. Az a tény, hogy a jelen pert megelőzően folyamatban volt perben a felperes édesapja állította a saját elbirtoklását a perbeli ingatlanra, ugyancsak a felperes sajátkénti birtoklásának hiányát mutatja. A Kúria elfogadta a felperes felülvizsgálati kérelemben kifejtett álláspontját abban a körben, hogy a felperest nem terhelte annak bizonyítása, hogy az ingatlant az elbirtoklási idő teljes tartama alatt maga használta. A felperes által csatolt okirat azonban - azon túlmenően, hogy a fentiek szerint a felperes rendelkezési joga sem volt bizonyított - nem volt alkalmas annak bizonyítására, hogy az ingatlant a felperes haszonbérbe adás útján hasznosította, mivel a mindkét fél részéről a felperes által aláírt okirat a szerződés létrejöttéhez szükséges egybehangzó akaratnyilatkozat meglétét nem támasztja alá. A Kúria a felperes által a felülvizsgálati kérelemben megjelölt eljárási szabálysértéseket nem látta megállapíthatónak. A régi Pp. 206. §

(1)bekezdése értelmében a tanúvallomások értékelése, azoknak az egyéb bizonyítékokkal való egybevetése a bíróság feladata. A tanúvallomások közötti esetleges ellentmondások feloldásának nem szükségképpeni módja a szembesítés, a régi Pp. 173. §

(4)bekezdése is úgy fogalmaz, hogy az ellentét tisztázását „szükség esetében" kell szembesítéssel megkísérelni. A felperes édesapja tanú konkrétan a perbeli ingatlan használatáról, hasznosításának módjáról nem tudott nyilatkozni, ez pedig nem áll ellentétben V. F. tanú sokszor ugyanolyan tartalmú bizonytalanságot mutató vallomásával. Továbbá utal arra a Kúria, hogy a szembesítés lefolytatására irányuló bizonyítási indítványt a felperes nem terjesztett elő. Ki kell emelni továbbá azt is, hogy az esetleges eljárási szabálysértés csak abban az esetben eredményezheti a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, ha az az érdemi döntésre kihatással volt [régi Pp. 275.§

(4)bekezdés vö.: régi Pp. 275. §

(3)bekezdés]. A szembesítés elmaradása azonban nem tekinthető ilyennek. Helyesen foglalt állást a másodfokú bíróság abban a kérdésben, hogy az elsőfokú bíróság a régi Pp. 3. §

(3)bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettségének az irányadó anyagi és eljárási jogszabályok helyes alkalmazásával, megfelelően eleget tett. A fentiek alapján a Kúria megállapította, hogy a másodfokú bíróság a jogerős ítéletében jogszabálysértés nélkül rendelkezett a felperes keresetének elutasításáról, ezért azt a régi Pp. 275. §

(3)bekezdésében foglaltak szerint hatályában fenntartotta. Záró rész A felperes felülvizsgálati kérelme nem vezetett eredményre, ezért a régi Pp. 270. §

(1)bekezdése alapján alkalmazandó 78. §

(1)bekezdése értelmében köteles megfizetni az alperes felülvizsgálati eljárásban felmerült költségét, amelyet a Kúria a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. §

(1)bekezdésében foglaltak alapján, az alperes által csatolt megbízási szerződés figyelembevételével, a felperes által sem vitatott összegben állapított meg. [49] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a régi Pp. 274.§

(1)bekezdése alapján, a felperes kérelmére, tárgyaláson bírálta el. [48] Budapest,

1. február
2. . Orosz Árpád s.k. a tanács elnöke, Dr. Pap Eszter s.k. előadó bíró, Dr. Gyarmathy Judit s.k. bíró