Pf.20034/2020/8 – Szegedi Ítélőtábla

Szegedi Ítélőtábla Az ügy száma: Pf.I.20.034/2020/

1. A felperes: felperes neve (címe) A felperes meghatalmazott jogi képviselője: Dr. Orosz Krisztina ügyvéd Az alperes: alperes neve (címe) Az alperes meghatalmazott jogi képviselője: Dr. Boros Erzsébet ügyvéd A per tárgya: Kártérítés Az elsőfokú bíróság neve és megfellebbezett határozatának száma: Gyulai Törvényszék 5.P.20.026/2019/
2. A fellebbező fél és a fellebbezés sorszáma: Alperes 46., felperes 48.,
3. ÍTÉLET Az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és az alperes marasztalásának összegét 1.000.000,- (Egymillió) Ft-ra, valamint ennek az elsőfokú ítélet szerinti tartamú és mértékű késedelmi kamataira felemeli. A felperes által fizetendő elsőfokú eljárási költség összegét 100.000,- (Egyszázezer) Ft-ra leszállítja. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 40.000,- (Negyvenezer) Ft másodfokú eljárási költséget. A le nem rótt 244.400,- (Kettőszáznegyvennégyezer-négyszáz) Ft fellebbezési eljárási illeték az állam terhén marad. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás [1] A tényállás A felperes gyermeke, (személy 1) 1994-ben született. Ekkor a család a felperes szüleinél lakott, majd hol a férj rokonainál, hol hajléktalan szállón. A gyermeket végül nagyszülei vették magukhoz, 1996-ban nagyanyja lett a kirendelt gyámja. A felperesnek és házastársának utóbb még két gyermeke született. Amikor életközösségük megszakadt, az egyik gyermeket apja magával vitte, a másik nevelőszülőknél nőtt fel, a felperes hozzájárult az örökbeadásához. A felperes alkalomszerűen hazaköltözött szüleihez, ilyenkor (személy 1) nevelésében részt vett. Rendszertelenül a tartásához is hozzájárult. A későbbiekben újabb élettársi kapcsolatot létesített, melyből 3 gyermeke született. Utóbb (személy 1) a felpereshez költözött, aki a nála való elhelyezésére irányuló pert nem indította meg. 2008-ban a gyámhivatal szükségesnek látta (személy 1) védelembevételét, amit 2009-ben rendeltek el többek közt annak megállapítása mellett, hogy rendszeresen hiányzik az iskolából, tanulmányi teljesítménye értékelhetetlen, súlyos magatartási zavarai vannak, veszélyes tárgyakat visz az iskolába, dohányzik, alkoholt fogyaszt, csavarog. Az eljárásban a gyermek úgy nyilatkozott, hogy (város neve)-on szeretne élni, de nem kifejezetten az édesanyjához ragaszkodik, inkább a kedvezőbb körülmények vonzzák. [2] A ... Városi Bíróság 15.Bk.42/2010/2.számú jogerős határozatával (személy 1)-et 1 év időtartamra próbára bocsátotta és elrendelte pártfogó felügyeletét. [3] Időközben a gyermek ténylegesen a felpereshez költözött, magatartása, iskolához való hozzáállása azonban nem változott. A gyermekjóléti központ 2010 folyamán rögzítette azt is, hogy az édesanya nem minden esetben működött együtt a családgondozóval. [4] (Személy 1) 2010 szeptemberében ideiglenes befogadó otthonba került, majd novemberben átmeneti nevelésbe vették és részére hivatásos gyámot rendeltek ki. [5] A gyermek 16 éves koráig 6 osztályt végzett el. Csak nevelőapjával értették meg egymást, aki azonban börtönbe került. [6] Az illetékes gyámhivatal 2012 februárjában (személy 1) átmeneti nevelését megszüntette és az anyai nagyszülőnél helyezte el, egyben nagykorúságáig elrendelte utógondozását. Határozatának indokolása szerint a gyermek erősen kötődik vérszerinti családjához és gyakran hazaszökik. Édesanyjával és nagyszüleivel rendszeres a kapcsolata. Engedéllyel a teljes nyári szünetet otthonában töltötte probléma nélkül. Rögzítették azt is, hogy az átmeneti nevelés ellenére mindig édesanyja otthonában tartózkodik, ragaszkodik hozzá és testvéreihez. [7] Az ügyész
4. júniusában vádat emelt (személy 1) és társai ellen folytatólagosan, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt. Az ügyben a bíróság az előzetes letartóztatását is elrendelte, amit az alperesnél foganatosítottak. [8] (Személy 1)-et az alperesi bv intézetben ismeretlen fogvatartottak többször bántalmazták, melynek során bal füle megégett.
5. június 5-
6. között zárkatársai (zárkatárs 1) és (zárkatárs 2) voltak. Utóbbi (személy 1)-et 4-5 alkalommal bántalmazta, de ő nem bántotta (zárkatárs 2)-t. [9]
7. június 17-én a zárkából (zárkatárs 2)-t áthelyezték és helyére a testvére, (zárkatárs 3) került, aki ellen addig ötször folyt büntetőeljárás, melynek eredményeként vele szemben vagy intézkedést alkalmaztak, vagy büntetést szabtak ki. Az alperesnél ezek egyikét töltötte elítéltként, miközben emberölés büntette miatt folyt ellene büntetőeljárás. Az alperesi bv intézetben (zárkatárs 3)-nak
8. szeptember
9. -
10. június
11. között 7 fegyelmi ügye is volt, melyek között szerepelt személy elleni erőszakos cselekmény is, más fogvatartottakat bántalmazott. [10] (Zárkatárs 3) a zárkába kerülésekor megfenyegette (személy 1)-et, majd az esti órákban felvette sportcipőjét és a matracából kitépett szivacsokat az ökleire helyezte, a lepedőjéből leszakított csíkokkal körbetekerte és megvizezte. Ökölbeszorított kézfejével először (személy 1) hasát, majd alkarral a fejét ütötte. Térddel, talppal is nagy erővel hastájékon, combon rúgta. A bántalmazást kb. 20 percen át folytatta. Eközben azt kiabálta, hogy „Vamzer vagy kutya?". A másik zárkatárs két alkalommal szintén ököllel hasba ütötte. Másnap zárkatársainak többször is panaszkodott, hogy szúr a hasa, alig kapott levegőt az éjszaka folyamán. [11] (Zárkatárs 3)
12. június 19-én az esi órákban - a váltás után - orális és anális szexuális együttlétre kényszerítette (személy 1)-et, ezután (zárkatárs 1) többször közepes erővel ököllel hasba ütötte. Aztán (zárkatárs 3) megint felvette a sportcipőjét és az álló helyzetben lévő, kezeit hátratévő (személy 1) hasát oldalirányból sípcsonttal, míg a comjai oldalát térddel és sípcsonttal nagy erővel megrugdosta. Ökölbe szorított kézfejével testszerte többször meg is ütötte és fojtogatta. [12] (Személy 1) másnap már nem fogyasztott ételt, csak folyadékot ivott, nagyon fájlalta a hasát és a reggeli váltásnál jelezte a szolgálatban lévő bv őrnek, hogy rosszul van. (zárkatárs 3) ezért szidni kezdte és vamzernek nevezte. (Személy 1) tagadta, hogy vamzer lenne. [13] Ugyanezen a napon (zárkatárs 1) jelentette (törzszászlós neve) büntetés-végrehajtási törzsszázlósnak, hogy (személy 1)-nek az elfogyasztott ételtől fáj, illetve megy a hasa. Amikor a körletfelügyelő erre rákérdezett, (személy 1) megerősítette, hogy az ételtől fáj a hasa. Ezt (törzszászlós neve) a szolgálati ideje alatt senkinek nem jelezte, intézkedést nem tett. [14] Ugyanezen a napon délután (zárkatárs 3) égő füstölőpálcával többször megégette (személy 1) szájüregét a nyelve alatt és fölött, majd a herezacskóját is. [15] Az ezután a zárkában megjelent őrnek (személy 1) újból jelezte, hogy fáj a hasa, az esti váltáskor viszont ennek ellenkezőjét közölte. [16] Az esti váltást követően (zárkatárs 3) a korábbival azonos módon felkészült arra, hogy megveri (személy 1)-et, majd ököllel gyomorszájon és mellkason ütötte, szemből és oldalról nagy erővel hasba rúgta, illetve térdelte. (zárkatárs 1) is kétszer ököllel hasba, egyszer pedig hátba ütötte. Az első ellenőrzés elhaladása után még két alkalommal vállon ütötte. A csattanásokra a büntetésvégrehajtási őr visszalépett, de a fogvatartottak azt mondták neki, hogy csak játszanak. Miután az őr továbbment, (zárkatárs 1) a vállán és a hasán ismét 3-4 alkalommal megütötte (személy 1)-et, (zárkatárs 3) pedig úgy rúgta meg a mellkasa és a hasfala között, hogy a falnak csapódott és összeesett. Könyörgött, hogy hagyja abba a bántalmazást. Ezt követően (zárkatárs 3) felszólítására (személy 1) egy felfordított, támla nélküli szék lábai közé helyezett lavórba ült és fürödni kezdett. (Zárkatárs 3) a lavórba elölről belerúgott, a rúgás következtében (személy 1) hanyatt esett és a fejét a padlóba ütötte. [17] Majd 21 órakor lefeküdt, de folyamatosan panaszkodott, hogy nem tud aludni és két alkalommal hányt. Miután már nem tudott felkelni az ágyáról, összehányta a párnáját és a takaróját is. [18] Az éjszakai órákban ismét panaszkodni kezdett, hogy szúr oldala, alig kap levegőt, ezután szédelgett és hányt, majd hátrahanyatlott az ágyán. (Zárkatárs 1) időközben felébredt és észlelte, hogy (személy 1) nem lélegzik, próbálta újraéleszteni. Kiabálták a büntetés-végrehajtási őröknek, majd segítségükkel kivitték a folyósóra és folytatták újraélesztését a mentők kiérkezéséig, akik azt átvették. Az újraélesztés nem járt eredménnyel. (Személy 1) halálát
13. június 21-én éjjel 2 óra 50 perckor állapították meg, de az már 2 órával korábban bekövetkezett. [19] Az alperesnél a fiatalkorúak egészségügyi vizsgálatára parancsnoki utasítás alapján hetente kétszer kellett sor kerüljön. A túlzsúfoltság miatt a vizsgálatot a főápoló az arra kijelölt orvosi rendelő helyett a zárkákban végezte úgy, hogy kb. másfél méterrel előtte az egy zárkában elhelyezett fogvatartottak ruhátlanul körbefordultak. A főápoló az egészségügyi naplóban rögzítette az ellenőrzés eredményét.
14. június 18-án és 20-án (személy 1) esetében a törzslapjára „sérülés- és panaszmentes" bejegyzést tett. Egyebet nem rögzített annak ellenére, hogy rajta több sérülés volt látható. A sérülések alapján bélfalsérülés miatti akut hasi katasztrófára nem lehetett következtetni. [20] (Személy 1) halálának közvetlen oka szeptiko-toxikus shock okozta keringés-összeomlás volt, melynek hátterében a vékonybél traumás szakadását követő, nagy mennyiségű hasűri izzadmánnyal járó heveny hashártyagyulladás állt. A vékonybél folytonosságának megszakadása több szakaszban zajlott le, melyhez - és átfúródásához - tompa hasi trauma vezetett, ami keletkezhetett fekvő testhelyzetben, rátérdeléssel, esetleg álló testhelyzetben ún. megtérdelés vagy ököllel ütés által. (Személy 1) halálához elsősorban a 48-72 órával korábbi - patkóbélhez közeli - éhbélszakasz bélfalelhalása és átfúródása vezetett, ám abban közrehatott a halál előtt 24 órával kialakult vékonybélelhalás is. A feltárt traumás vékonybélszakadás tényleges gyógytartama időben végzett orvosi beavatkozás, műtéti ellátás esetén kb. 3 hét. A halálhoz vezető sérülések oka a zárkatárs, (zárkatárs 3) által elkövetett bántalmazás. Az egyéb bántalmazások miatt számos, 8 napon belül gyógyuló sérülést is elszenvedett, amelyek testszerte hámsérülésekben, vérbeszűrődésekben nyilvánultak meg. [21] A ... Törvényszék 13.B.498/2014/
15. számú ítéletével (zárkatárs 3)-t társtettesként elkövetett emberölés bűntette és szexuális erőszak bűntette miatt halmazati büntetésül 20 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. (Zárkatárs 1)-t társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A Szegedi Ítélőtábla Bf.II.34/2016/
16. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és (zárkatárs 3) és (zárkatárs 1) cselekményét is társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének minősítette, szabadságvesztés büntetésüket pedig enyhítette 12, illetőleg 4 évre. Megállapította, hogy (személy 1) halálához a (zárkatárs 3) által
17. június 17-én elkövetett bántalmazás vezetett. Határozatának indokolásában rögzítette azt is, hogy (személy 1) a bántalmazás során az újabb veréstől való alapos félelme miatt nem mert tiltakozni vagy ellenállást tanúsítani. [22] A Központi Nyomozó Főügyészség határozatával a (törzszászlós neve) volt büntetés-végrehajtási törzsszázlóssal szemben a folytatólagosan, szolgálatban elkövetett kötelességszegés vétsége miatt folytatott nyomozást megszüntette, mert a gyanúsított cselekménye olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés kiszabása vagy más intézkedés alkalmazása is szükségtelen, egyben őt megrovásban részesítette. Határozatának indokolása szerint (törzszászlós neve) nem jelentette elöljárójának, hogy (személy 1)-nek fáj a hasa és azt sem, hogy vizsgálta, van-e rajta külsérelmi nyom. [23] A Központi Nyomozó Főügyészség a (törzsőrmester neve) büntetés-végrehajtási törzsőrmesterrel szemben szolgálati kötelességszegés vétségének gyanúja miatt folyamatban lévő nyomozást ugyancsak megszüntette, mert a nyomozás addigi adatai alapján nem volt megállapítható bűncselekmény és az eljárás folytatásától sem volt várható eredmény, mivel nem volt bizonyítható, hogy (törzsőrmester neve) észlelte (személy 1) bántalmazását, de elmulasztotta az intézkedést. [24] A Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa jogerős ítéletével (főápoló neve) főápolót az ellene foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt emelt vád alól felmentette. Úgy ítélte meg, hogy kompetenciáinak korlátaira tekintettel nem kellett felismernie a (személy 1) szervezetében zajló hasi katasztrófát, az általa elkövetett kötelezettségszegések és a bekövetkezett halálos eredmény között pedig nincs okozati összefüggés. [25] A felperes - kérelmére - a ... Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata Áldozatsegítő Osztályától 91.630,- Ft pénzügyi segélyben részesült kegyeleti célokra fia halálával összefüggésben, további 329.920,- Ft-ot állami kárenyhítés címén kapott. [26] A kereseti kérelem és ellenkérelem A felperes módosított keresetében 62.495,- Ft büntetőeljárásban felmerült útiköltség, 35.000,- Ft koszorú, koporsódísz költség, 30.000,- Ft ruházati költség, összesen 127.945,- Ft vagyoni kártérítés, ezen felül 3.000.000,- Ft nemvagyoni kártérítés és késedelmi kamataik megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresetének jogalapjaként az alperes által a fiának nyújtott egészségügyi ellátás hiányosságaira utalt, valamint arra, hogy az alperes őrszemélyzete szolgálati kötelezettségének elmulasztásával akadályozta meg (személy 1) sérüléseinek olyan időben való felfedezését, hogy élete orvosi beavatkozással megmenthető legyen. Álláspontja az volt, fia halálával elsődlegesen a teljes családban éléshez fűződő személyiségi joga sérült. Kiemelte, a gyermekét veszítette el, akivel fogvatartása előtt egy háztartásban élt, naponta találkoztak és közöttük különösen szoros anya-fia kapcsolat volt. Véleménye szerint köztudomásúnak tekinthető, hogy az anya számára a gyermek elvesztése feldolgozhatatlan trauma, amit tovább súlyosbított a halálához vezető bántalmazások különös kegyetlensége. Azzal érvelt, a nagykorú gyermeküket elvesztő szülőket a gyermek halála megfosztja attól, hogy felnőtt életében részt vehessenek, idős korukra tőle támogatást remélhessenek, egyben akadályozza személyiségük teljes megvalósítását, ezáltal rontja mentális életminőségüket. Álláspontja szerint mindezek megalapozzák nemvagyoni kártérítés iránti követelését. [27] Kifejtette, az alperesi jogsértés abban áll, hogy elmulasztotta megakadályozni fia bántalmazását, sanyargatását, emberi méltóságának megsértését, ami végül a halálához vezetett, holott erre a Bvtvr. alapján köteles lett volna. Ezen túlmenően lehetővé tette, megkönnyítette a jogszabályt sértő elhelyezéssel, hogy gyermekével szemben bűncselekményt kövessenek el, hiszen többségében elítéltekkel együtt helyezte el az ezt tiltó rendelkezés ellenére. [28] Ha (törzszászlós neve) eleget tesz jelentéstételi kötelezettségének, (törzsőrmester neve) foglalkozik a (személy 1) rosszullétére vonatkozó tájékoztatással, ha az ápolói vizsgálat szabályszerűen történik és alaposabb, akkor a szakorvosi ellátás szükségessége felmerült volna és gyermeke élete megmenthető lett volna, nem veszti el a túlélés esélyét. [29] Érvelése szerint a gyógyulási, életben maradási esély szorosan személyhez kötődő érték, személyhez fűződő jog, melynek elvesztése kártérítési felelősséget alapoz meg. [30] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Védekezése szerint nem tanúsított jogellenes, felróható magatartást a néhai fogvatartása alatt, eljárása megfelelt az irányadó jogszabályoknak. Főápolóját is jogerősen felmentették az ellene indult büntetőeljárásban, mert kötelezettségszegése és a néhai halála között okozati összefüggés kétséget kizáróan nem volt bizonyítható. Kérte figyelembe venni, hogy a kérdéses időszakban az intézet 220 %-osan volt telített, ezért az elkülönítési szabályoknak teljes mértékben nem tudott eleget tenni, arra ügyelt, hogy fiatalkorúakat helyezzen el egy zárkában. Utalt arra is, hogy a (személy 1) többszöri kérdésre azt válaszolta, zárkatársaival a kapcsolata jó, egészségi problémája nincs, az elhelyezéssel, bánásmóddal elégedett, holott ha problémáját jelzi, azt orvosolta volna az alperes. Hangsúlyozta, ezzel a mulasztásával a néhai is közrehatott az eredmény bekövetkeztében. [31] [32] További álláspontja szerint nem sérült a felperes teljes családban éléshez fűződő személyiségi joga, nem változott a társadalomban elfoglalt helyzete, nem került hátrányba az általa megfogalmazott családi funkció a gyermek halálával. Ennek kapcsán kérte értékelni, hogy a felperes a gyermekét csupán egy alkalommal,
18. június 15-én látogatta meg, fogvatartását megelőzően pedig átmeneti nevelésben élt. Emiatt vitatta, hogy anya és fia között különösen szoros kapcsolat lett volna, ami kérdésessé teszi az állított személyiségi jog sérelmét. Megjegyezte, elfogását megelőzően a néhai saját előadása szerint nem dolgozott, jövedelemmel nem rendelkezett, így a felperest gazdasági hátrány sem érte. Az elsőfokú bíróság ítélete és indokai Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, fizessen meg a felperesnek 200.000,- Ft nemvagyoni kártérítést és ennek késedelmi kamatait, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Indokolásában rögzítette, az alperes olyan egészségügyi szolgáltató, amely egészségügyi szolgáltatásait a büntetés-végrehajtás szervezeti és jogi keretei között nyújtja, ezért a szolgáltatás nem hoz létre a felek közt szerződéses kapcsolatot, az egyéb kötelem keletkeztető tényállás, melynek létrejötte a büntetés-végrehajtási jogszabályok és az Eütv. együttes alkalmazásához vezet. Értékelve a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa előtt a főápolóval szemben folyt büntetőeljárás adatait arra az álláspontra helyezkedett, hogy alaptalan az a felperesi hivatkozás, miszerint az alperes egészségügyi szolgáltatóként lenne köteles helytállni a (személy 1) halála miatt keletkezett kárért. Ezt követően vizsgálta, hogy az alperessel szolgálati viszonyban állók büntetés-végrehajtási feladataikat megszegték-e, s amennyiben igen, (személy 1) halála ezzel összefüggésben következett-e be. Úgy ítélte meg, önmagában az, hogy a 220 %-os telítettség miatt az alperes a fiatalkorúakat helyezte el egy zárkában, az egyéb elkülönítési szabályokat pedig nem tudta betartani, nem vezethetne az alperes felelősségének megállapításához. A fokozott kockázatról azonban az alperesnek tudnia kellett. Kiemelten figyelembe kellett volna vennie (zárkatárs 3) előéletét, az alperes által ismert magatartását, az ellene folyó büntetőeljárás jellegét. A speciális figyelemnek arra is ki kellett volna terjednie, hogy (személy 1)-nek a hasfájásával kapcsolatos jelzései és (zárkatárs 3) személyisége, magatartása, a fiatalkorúak életkorából adódó gyakoribb és nagyobb valószínűséggel felmerülő erőszakos cselekmények között az őrszemélyzet az összefüggést felismerje. Nem találta megfelelő kimentési oknak a túlzsúfoltságot az ápolói vizsgálatnak a parancsnoki intézkedéstől eltérő végrehajtása kapcsán sem. Kifejtette, a személyenkénti, egyedüli vizsgálat mindenképpen szükséges lett volna ahhoz, hogy az intézkedés célja, az esetleges bántalmazások kiszűrése megvalósulhasson. A jogellenes eljáráson nem változtat, ha (személy 1) nem utalt arra, hogy bántalmazást szenvedett el. A bizonyítékokat elegendőnek értékelte ugyanakkor annak megállapításához, hogy a testfelületi sérülései alapján nem kellett az alperes alkalmazottainak hasi katasztrófára gondolniuk, de a látható sérüléseket az egyéb körülményekre is tekintettel komolyabban kellett volna venniük. Hangsúlyozta, az, hogy a számos kisebb sérülést az ápoló - annak ellenére, hogy látnia kellett - nem rögzítette a dokumentációban, elősegítette a bántalmazás palástolását, ezért a bekövetkezett kárhoz vezető okfolyamatban szerepet játszott. Rögzítette, az alperes téves döntései, a fogvatartottak őrzésével, ellenőrzésével, vizsgálatával kapcsolatos mulasztásai és az egyéb ismertetett körülmények, ideértve az extrém túlzsúfoltságot és az ebből adódóan nyilvánvalóan túlterhelt börtönszemélyzetet, összességében lehetővé tették, hogy (személy 1)-et a zárkatársai huzamos időn át az emberi mivoltukból kivetkőzve, könyörületet nélkülöző módon, ok és cél nélkül bántalmazzák, megalázzák, és a halálát előidéző sérüléseket okozzanak neki. Mindezek következtében az alperes felelősségét megállapította a (személy 1) halálával a felperesnek okozott károkért. Nem fogadta el azt az alperesi védekezést, mely szerint a fogvatartott kárelhárítási, kárenyhítési kötelezettségének elmulasztása kizárja a kártérítést. Ezzel összefüggésben rámutatott, nem (személy 1), hanem hozzátartozója lépett fel önálló igényével, így rajta csak saját kárelhárítási, kárenyhítési kötelezettsége kérhető számon. Ha a néhai a bántalmazást nem hozta az alperes tudomására, legfeljebb az alperesi felróhatóság mértékét illetően bír jelentőséggel, de fontos körülmény, hogy a jogerős büntető ítélet szerint is komoly oka volt tartani a súlyos verések ismétlődésétől. [33] Az elsőfokú bíróság alaptalannak találta a felperes vagyoni kárigényét. Megállapította, hogy az állam a temetés igazolt költségeit maradéktalanul megtérítette, a felperes pedig nem bizonyította a koszorúra, a koporsódíszre és a ruházatra fordított kiadásait számlával. Ugyancsak nem nyilatkozott részleteiben a tárgyalásokon való megjelenésével kapcsolatos költségeiről. Kiemelte ezen felül, hogy a büntetőeljárás költségeit alapvetően abban az eljárásban kell érvényesíteni, s arról a bíróság mint bűnügyi költségről dönt. Mérlegelte, hogy a pszichiáter szakértői vizsgálaton, melynek célja annak megállapítása volt, hogy mutatkozik-e a felperes esetében a természetes gyászreakciót meghaladó mértékű, kóros pszichés következmény, a felperes nem jelent meg. Ennek következtében az egészséghez való jog sérelme nem volt megállapítható. A teljes családban éléshez fűződő jog sérelmére történt hivatkozás kapcsán rámutatott, a korábbi együttélés tényleges színvonalának vizsgálatával kell elbírálni, hogy milyen hátrány érte a családtagokat hozzátartozójuk elvesztése miatt. E körben értékelte, hogy a felperes gyermekének nevelésében kisgyermekkorában kevéssé vett részt, bár köztük a kapcsolat nem szakadt meg. Később pedig, összeköltözésük után az anyát súlyos mulasztás terhelte a gyermek nevelésében, felügyeletében. Nemcsak eltűrte, hogy a fia csavargott és nem járt iskolába, de nem működött együtt sem az iskolával, sem a gyermekvédelmi intézményekkel, összességében nem teljesítette az általában elvárható szülői kötelezettségeket. Mindezeket értékelve az elsőfokú bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy közte és fia között nem volt az állított bensőséges, szoros érzelmi kapcsolat. A gyermek gazdasági segítséget, támaszt sem jelentett a felperesnek. Hangsúlyozta, nem tehető olyan megállapítás sem, hogy a felperes jövőképében a fia olyan jelentős helyet foglalt el, ami az elvesztésével alapjaiban megrendült. Mindezek mellett azonban figyelembe vette, hogy a felperes a gyermekhez szeretettel viszonyult, a lakásban neki külön szobát biztosított, kisebb gyermekei felügyeletében számított rá, amik a család egyfajta működését igazolják. Az összes körülmény együttes mérlegelése alapján találta úgy, hogy 200.000,- Ft nemvagyoni kártérítés az, amely a felperest ért hátrányokat kellően kompenzálja. Az összeg megállapítása során tekintettel volt arra is, hogy csökkenti az alperes felróhatóságát, hogy (személy 1)-től nem kapott információt az őt ért bántalmazásokról és súlyos panaszairól, továbbá hogy nem volt jele a halálához vezető hasi katasztrófának. [34] Az elsőfokú bíróság nem fogadta el a felperes esély elvesztésével kapcsolatos érvelését, mert azok lényegében (személy 1) életesélyeinek elvesztését taglalták, melyek a felperes kárigényének szempontjából nem értelmezhetők. A fellebbezés és fellebbezési ellenkérelem [35] Az elsőfokú ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben annak részbeni megváltoztatását és a kereseti kérelem szerinti döntés meghozatalát kérte. Indokolásában kiemelte, ha a szülő gyermekét veszíti el, sérül a teljes családban éléshez fűződő személyiségi joga, mert halálával ez a lehetőség végleg elveszett. Álláspontja az volt, nincs szükség a szülő emiatti kóros állapotának bekövetkeztére annak megállapításához, hogy a gyermek elvesztésével élete elnehezült. A szülő számára a gyermek halála minden életkorban tragikus, pótolhatatlan, egyben nem múló veszteséget jelent, mely megfosztja attól, hogy felnőtt életében részt vehessen, idős korában tőle támogatást remélhessen. Mindezek alapján a kereseti kérelemben igényelt nemvagyoni kártérítési összeget tartotta olyan mértékűnek, amely kellő kompenzációt jelent. A felróhatóság körében kifejtette, a súlyos megfélemlítés hatása alatt álló (személy 1)-től nem volt elvárható, hogy bántalmazását, testi panaszait jelentse, azt az alperes személyi állományának kellett volna felismernie. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, a boncolás során 50 külsérelmi nyomot rögzítettek gyermekén, melyek közül 14 a koponyáján, illetőleg arcán helyezkedett el, ezen felül 7 égéssel okozott külsérelmi nyomot is találtak. Véleménye az volt, az elsőfokú bíróság tévesen vont le következtetést arra nézve is, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az alperes felróhatósága és ezáltal a nemvagyoni kártérítés összege csökkenthető. Érvelése szerint a felróhatóság a mentesülés körében értékelendő. A kártérítési összeg mérséklésére kizárólag a károsult felróható magatartása vezethet, aki a perbeli esetben a felperes gyermeke. Mivel azonban részéről felróhatóság, a kárenyhítési, kárelhárítási kötelezettség elmulasztása nem merült fel, nincs jogalapja a nemvagyoni kártérítés mérséklésének. [36] Az alperes fellebbezése szintén az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatására irányult a kereset teljes elutasításával. Álláspontja az volt, a felperes nem bizonyította állított személyiségi jogainak sérülését, hogy ennek következtében kár érte, az milyen mértékű, valamint hogy ez az alperes felróható magatartásával okozati összefüggésben áll. Súllyal kérte értékelni, hogy a felperes nem jelent meg ismételt személyes meghallgatás céljából az elsőfokú tárgyaláson, továbbá két alkalommal orvosszakértői vizsgálaton és nem jelezte az alperes felé, hogy fia az intézetben történt látogatása alkalmával furcsán viselkedett. Részletezte mindazokat az ellentmondásokat, melyek a felperes elsőfokú eljárásbeli nyilatkozatai, valamint a beszerzett bizonyítékok között mutatkoznak. Külön hangsúlyozta, hogy a felperesnél fia csupán mintegy 1,5 évig tartózkodott, ami - az egyéb bizonyítékok mellett - arra mutat, hogy a felperes által állított családi összetartozásból eredő biztonságérzet, kölcsönös törődés, támogatás, a családi együttlét élménye és a szoros anya-fia kapcsolat valójában hiányzott. Kérte értékelni, hogy a teljes családban élés joga a felperes esetében tényszerűen hogyan valósult meg, (személy 1 édesapja)-val közös gyermekeiknek mi lett a sorsa, ki hová került. Mindezekből azt a következtetést vonta le, hogy a felperesnek a teljes családban éléshez fűződő személyiségi joga nem sérült. A továbbiakban amellett érvelt, hogy az alperes mindazon intézkedéseket megtette a felperes gyermekének fogvatartása alatt, melyeket a hatályos jogszabályi rendelkezések előírtak és felróhatóság sem terheli. Így betartotta az egészségügyről szóló
19. évi CLVI. törvény, a 6/
20. (VII. 12.) IM rendelet, az
21. évi
22. tvr., valamint az 5/
23. (III. 6.) IM rendelet szabályait is. Kiemelte, a szakszerű őrzés, ellenőrzés, felügyelet az intézetben biztosított. Utalt a korábbi büntetőeljárásokra és arra, hogy az elkülönítési szabályoknak a túlzsúfoltság miatt nem tudott maradéktalanul eleget tenni, mely utóbbi a felróhatóság alóli mentesüléséhez vezet. Hangsúlyozta, sem az intézet főápolójától, sem az őröktől nem várható el, hogy a testi sérüléseket felismerjék és ezek alapján hasi katasztrófára gyanakodjanak. Fokozottan kérte értékelni, hogy (személy 1) a bántalmazásának tényét eltitkolta. Végül utalt arra, hogy a felperes fia a Ptk.
24. §-ának rendelkezéseit megszegte, amikor nem jelezte a fennállt problémát. [37] A felperes fellebbezési ellenkérelmében az általa előterjesztett fellebbezéssel nem érintett részében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. [38] Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet felperesi fellebbezéssel támadott részének helybenhagyására irányult. Egyebek mellett kiemelte, a felperes az állított személyhez fűződő jog megsértésével összefüggésben nem bizonyította kárát és annak mértékét sem. [39] Az ítélőtábla döntésének indokai A felperes fellebbezése részben alapos, az alperesé alaptalan. [40] A felperes kereseti kérelme kétirányú volt: egyrészt vagyoni, másrészt nemvagyoni kártérítést igényelt arra alapítva, hogy az alperes dolgozóinak kötelezettségszegése megakadályozta, hogy gyermeke életét megmenthessék. Ezzel tartalmilag arra hivatkozott, hogy magatartásukkal, mulasztásukkal hozzájárultak a halálához. Kifejezetten nevesítette az őrök és a főápoló kötelezettségszegését. Állította, gyermeke halálával sérült a teljes családban éléshez fűződő joga. Utalt fia gyógyulási, életbenmaradási esélyének alperes miatti elvesztésére is. Mindezeket a hivatkozásokat fellebbezésében is fenntartotta, hiszen annak petítumában a kereseti kérelem szerinti döntés meghozatalát kérte, míg az alperes vitatta, hogy részéről jogellenesség, felróhatóság megállapítható lenne, illetőleg hogy bármely magatartásával okozati összefüggésben sérült volna a felperes személyiségi joga. [41] Ahogyan arra az elsőfokú bíróság is helyesen utalt, az ügyben irányadó a Ptk.
25. §