← Magyarország

Gf.40260/2020/11 – Fővárosi Ítélőtábla

Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.260/2020/

  1. A Fővárosi Ítélőtábla a felperesi képviselő által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, az I. r. alperes neve (I. r. allperes címe) I. rendű, az II. r. alperes neve (II. r. alperes címe) II. rendű, a III. r. alperesi képviselő által képviselt III.rendű alperes neve (felperes címe) III. rendű, a IV. r. alperesi képviselő által képviselt IV. r. alperes neve (IV. r. alperes címe) IV. rendű és a személyesen eljárt dr. V.rendű alperes neve (V. r. alperes címe) V. rendű alperes ellen, szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perében, a Fővárosi Törvényszék
  2. július
  3. napján meghozott 24.G.41.898/2016/
  4. számú és a
  5. október
  6. napján meghozott 24.G.41.898/2016/
  7. számú végzéseivel kijavított
  8. május 14-én meghozott 24.G.41.898/2016/
  9. számú ítélete ellen, a IV. rendű alperes részéről
  10. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés alapján indult másodfokú eljárásban – tárgyaláson kívül – meghozta a következő í t é l e t e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a IV. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 250.000 (kétszázötvenezer) forint + áfa másodfokú perköltséget és az államnak külön felhívásra 1.000.000 (egymillió) forint fellebbezési illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás [1] [1] A felperes keresete a felperes és az I. rendű alperes által
  11. november 30-án (a továbbiakban:
  12. szerződés), valamint az I. és II. rendű alperes által 2013-án (a továbbiakban:
  13. szerződés) megkötött adásvételi szerződések érvénytelenségének megállapítására és az ingatlan-nyilvántartásban az eredeti állapot helyreállítására irányult. Kérte, hogy az elsőfokú bíróság kötelezze az alpereseket annak tűrésére, hogy a ... belterület ... helyrajzi szám alatt lévő ingatlan ½-ed eszmei tulajdoni hányadára (a továbbiakban: ingatlanhányad) a felperes tulajdonjogát visszajegyezzék. Kötelezze a II. rendű alperest az ingatlanhányad felszámolási vagyon részére történő visszaszolgáltatására és annak tűrésére, hogy a javára bejegyzett tulajdonjogot az ingatlan-nyilvántartásból töröljék. Kérte, hogy az elsőfokú bíróság rendelkezzen arról, hogy a II. rendű alperes javára a feljegyzett tulajdonjogot az ingatlannyilvántartásból töröljék és a felperes javára visszajegyezzék, amelynek érdekében keresse meg az ingatlanügyi hatóságot. Kereseti kérelmét a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló
  14. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.)
  15. §

(1)bekezdés a) pontjára,
(1a)bekezdésére és a
(3)bekezdésére alapította. Állította, hogy az I. rendű alperes tekintetében a Cstv. 40. §
(3)bekezdése szerinti törvényi vélelem fennáll, és az érintett szerződés megkötésénél a felek közötti összefonódásra tekintettel a II. rendű alperes is rosszhiszeműen járt el. Az I. rendű alperessel kötött szerződés sikeres megtámadására tekintettel a II. rendű alperes szerzése nem a tulajdonostól származik, így az eredeti állapot helyreállításának feltételei vele szemben is fennállnak. [2] Az I. és IV. rendű alperesek érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Állították, hogy az adásvételi szerződésben kikötött vételárak az akkori forgalmi viszonyoknak megfelelően értékarányosak voltak. A felperesnek kölcsöntartozása állt fenn az I. rendű alperes tulajdonosával, a perben nem álló L.M. magánszeméllyel (a továbbiakban: L.M.) szemben, és az ingatlanrészt a szabadpiacon más feltételekkel nem lehetett értékesíteni. A felek szándéka nem a hitelezők kijátszására irányult, és a felperes által állított személyi összefonódás nem állt fenn. [3] A II. rendű alperes érdemi ellenkérelme is a kereset elutasítására irányult. Álláspontja szerint az I-II. rendű alperes közötti jogügylet nem felel meg a Cstv. 40. §
(1)bekezdés a) pontjában írt feltételeknek. [4] A III. és V. rendű alperes a keresetet nem vitatta. [5] Az elsőfokú bíróság kijavított ítéletében megállapította, hogy a felperes és az I. rendű alperes által
  1. november 30-án, valamint az I-II. rendű alperes között
  2. szeptember 10-én megkötött adásvételi szerződés érvénytelen, és elrendelte az eredeti állapot helyreállítását akként, hogy megkeresi a ..., hogy az ingatlanhányad vonatkozásában a II. rendű alperes tulajdonjogát törölje és a felperes tulajdonjogát jegyezze vissza. Kötelezte a II. rendű alperest, hogy az ingatlant a felperesi felszámolási vagyon részére szolgáltassa vissza, és kötelezte az alpereseket mindezek tűrésére. Egyetemlegesen kötelezte az I-II. rendű és IV. rendű alpereseket, hogy az államnak külön felhívásra fizessenek meg 750.000 forint kereseti illetéket. Egyetemlegesen kötelezte továbbá az I-II. rendű és IV. rendű alpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg a felperesnek 635.000 forint perköltséget. Megállapította, hogy a felek a felmerülő egyéb költségeiket maguk viselik. [6] Ítéletének indokai szerint a felek jogviszonyára a Polgári Törvénykönyvről szóló
  3. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezései az irányadóak. Idézte a Polgári perrendtartásról szóló
  4. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.)
  5. §
(1)-
(2)bekezdését, a
  1. §-át és a Cstv.
  2. §
(1)bekezdés a) pontját. Megállapította, hogy a felperes a keresetet a törvényben előírt határidőkön belül indította. Kiemelte, hogy az okiratok és a tanúvallomások együttes értékelésével a tényállást a Pp. 206. §
(1)bekezdés alkalmazásával állapította meg. [7] A rendelkezésére álló bizonyítékok mérlegelésével arra a következtetésre jutott, hogy az I. és IV. rendű alperes által csatolt
  1. március 10-ei kölcsönszerződésből (a továbbiakban: kölcsönszerződés) nem állapítható meg, hogy a kölcsönadott összeget az ingatlan vételárának kiegyenlítésére fordították. L.M. ellentmondó és bizonytalan tanúvallomása nem támasztotta alá az I. és IV. rendű alperes tényelőadását, amelynek
  2. tanú (a továbbiakban: L.G.) tanúvallomása is ellentmond, míg állításaik számszakilag sem igazolhatóak. Az I. és IV. rendű alperesek nem bizonyították, hogy az I. rendű alperes megkapta a vételárat, míg az ingatlan tulajdona kikerült a felperes vagyontárgyai közül, így az
  3. szerződés a felperesnél vagyoncsökkenést okozott, ezáltal a törvényi tényállás első fordulata megvalósult. Az okirati bizonyítékok szerint az
  4. szerződés megkötésének időpontjában a felperesnek 1.015.565 forint adótartozása állt fenn, és maga is úgy nyilatkozott, hogy azért nem fizette ki, mert ügyfélkörrel nem rendelkezett, így arra nem volt képes. Miután a IV. rendű alperes ügyvédi kamarai tagságát felfüggesztették, a tartozásokról tudnia kellett. Ahelyett, hogy rendezte volna, az ingatlanhányadot az I. rendű alperes tulajdonába adta, és ezzel elvonta a hitelező elől, így a csalárd szándék fennállt. A Cstv.
  5. §
(3)bekezdésében írt vélelem második mondatában írt esetben a Ptk. 685/B. §
(1)bekezdése szerinti többségi befolyás nem előfeltétel, így kisebb tulajdoni arány esetén is fennállhat. L.G. tanúvallomása alapján arra a következtetésre jutott, hogy a IV. rendű alperes mint az ügyvédi iroda tagja a szerződések megkötésének időpontjában az I-II. rendű alperes felett befolyást gyakorolt, ezért a Cstv. 40. §
(3)bekezdésben írt feltételek fennállnak. Figyelemmel arra, hogy a felperes eredményesen támadta meg az adásvételi szerződéseket, a Cstv. 40. §
(1a)bekezdése értelmében elrendelte az eredeti állapot helyreállítását és a közhiteles nyilvántartásba bejegyzett jog törlését. A II. rendű alperes az
  1. szerződés érvénytelensége folytán nem tulajdonostól szerzett ingatlanhányadot, míg a IV. rendű alperes és a felperes befolyására tekintettel rosszhiszeműen járt el, ezért a
  2. szeptember 10-én megkötött szerződés is érvénytelen. [8] A IV. rendű alperes az ítélet elleni fellebbezésében annak megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte. [9] Előadta, hogy az elsőfokú bíróság a tűrésre kötelezés iránti kereseti kérelmeket nem bírálta el, az ítélet csak az I-II. rendű alperesekre nézve tartalmazott rendelkezést, ezért felülbírálatra alkalmatlan, mert a Pp.
  3. §
(1)bekezdésének nem felel meg. [10] Nem vitatta, hogy a felperes a Cstv.-ben előírt igényérvényesítési határidőn belül indította a keresetet, azonban kifogásolta, hogy az elsőfokú eljárásban az ingatlanhányad forgalmi értékét, és ezáltal a vagyoncsökkenést a Pp. 164. §
(1)bekezdésében írt bizonyítási kötelezettsége ellenére nem bizonyította. Ennek alátámasztására a Pp. 177. §
(1)bekezdés szerint ingatlanforgalmi szakértőt kellett volna kirendelni. [11] Állította, hogy az adóst nem vezethette a hitelező kijátszására irányuló csalárd szándék, mert a fizetésképtelenséget előidéző követelés még fenn sem állt. Az 1.015.565 forint adótartozást a szerződések teljes összege meghaladta, ezért gazdaságilag nem észszerű a felperes által állított vagyonkimentés. Miután nem történt vagyoncsökkenés, és az adós részéről nem állt fenn a hitelező kijátszására irányuló csalárd szándék, a Cstv. 40. §
(1)bekezdésének az a feltétele sem valósul meg, hogy a másik szerződő fél a csalárd szándékról tudott vagy tudnia kellett. A Cstv. 40. §
(1)bekezdés a) pont alkalmazása szempontjából a későbbi adós vagyon feletti rendelkezési joga a fedezetelvonást meghaladó mértékben nem csorbítható, így a szerződések teljeskörű érvénytelenítése nem indokolt, csak a tényleges forgalmi érték és a kikötött vételár közötti különbözet felperesnek való megtérítése. Mindezek miatt a teljes érvénytelenség megállapításának a Pp. 3. §
(2)bekezdéséből fakadó eljárásjogi akadálya is fennáll. [12] A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság helyes mérlegeléssel, megalapozott döntést hozott. Az ingatlanhányad értékesítése a felperes vagyonát csökkentette, mert az I. rendű alperes a vételárat a felperesnek nem fizette meg. A felperes és a IV. rendű alperes is tudott a szerződéskötéskor már fennálló hitelezői igényről, amelynek kielégítését az adásvétel meghiúsította. Mindezek miatt a szerződés érvénytelen, és az elsőfokú bíróság a Cstv. 40. §
(1)bekezdés a) pontjának megfelelő döntést hozott. [13] Az I. és II. rendű alperesek a fellebbezésre érdemi nyilatkozatot nem tettek. [14] A III. és V. rendű alperesek a fellebbezésre benyújtott nyilatkozatukban az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozták azzal, hogy a másodfokú bíróság a másodfokú perköltség megfizetésére a IV. rendű alperest kötelezze. [15] A fellebbezés nem alapos. [16] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének elbírálásához szükséges bizonyítási eljárást lefolytatta, a tényállást helyesen állapította meg, és megfelelő érdemi döntést hozott. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet IV. rendű alperes fellebbezésével támadott indokaival is egyetértett, ezért csupán az alábbiakat emeli ki. [17] Az elsőfokú bíróság a másodfokú bíróság által elbírált jogerős
  1. sorszámú végzésével az ítélet rendelkező részének a IV. rendű alperes által kifogásolt hiányosságát kijavította, ezért határozata a Pp.
  2. §-ának maradéktalanul megfelel. [18] Az elsőfokú bíróság a kereset elbírálásánál nem az ingaltan forgalmi értékének, hanem annak tulajdonított érdemi jelentőséget, hogy az I. és IV. rendű alperesek nem tudták bizonyítani a szerződésben kikötött vételár megfizetését, mert az I. rendű alperes csak állította, de bizonyítékokkal nem támasztotta alá az ingatlan vételárának beszámítási nyilatkozat közlésével történő teljesítését. Értékelte a kölcsönszerződés és a kölcsönszerződést megszüntető
  3. december 31-én aláírt megállapodás tartalmában rejlő ellentmondásokat, továbbá azt a tényt is, hogy a perbeli időszakban az I. rendű alperes törvényes képviselőjeként eljáró L.M. a tanúkénti kihallgatásakor a kölcsön összegére sem emlékezett pontosan, ugyanakkor az I. és IV. rendű alperes tényállításai, valamint L.M. tanúvallomása L.G. tanúvallomásával sincsenek összhangban. [19] Mindezek mellett a tanúként kihallgatott L.M. a vételár kifizetésére nem emlékezett, a beszámítási nyilatkozattal történő teljesítés pedig ellentmondásban áll azzal, hogy a kölcsönszerződés szerint a vevő a vételárat készpénzben teljesítette. Ezen felül L.M. azt vallotta, hogy nem a felperesnek, hanem a IV. rendű alperesnek mint magánszemélynek nyújtott kölcsönt, így a tanúvallomás a kölcsönbe vevő személy igazolására sem alkalmas. L.M. tanúvallomásainak együttes tartalma alapján megállapítható, hogy az I. rendű alperes nevében és a IV. rendű alperes irányításával a jelentős összegű szerződéseket belső meggyőződés nélkül írta alá, amelyekre a kihallgatásakor nem emlékezett. L.G. tanúvallomása az ellentmondásokat tovább növelte, mert állítása szerint L.M. a kölcsönhöz szükséges pénzfedezettel nem rendelkezett, és a perben nem álló
  4. társaság számlájáról Ő vette le a vételárat, és átadta a IV. rendű alperesnek. [20] A fentiek alapján az elsőfokú bíróság a Pp.
  5. §
(1)bekezdése szerint eljárva a bizonyítékok együttes értékelésével okszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a vételár teljesítését az I. és a IV. rendű alperes nem bizonyította. Ehhez képest az I. rendű alperes az adásvételi szerződéssel az ingatlanhányad tulajdonát a felperestől származtatott jogon dologi hatállyal megszerezte, így az adásvételi szerződésben foglalt vételárral nem fedezett jogügylet kétséget kizáró módon a felperes vagyonának csökkenéséhez vezetett. Mindezekre tekintettel a bizonyítékok okszerű értékelésével megállapított tények felülmérlegelésére a másodfokú bíróság nem látott lehetőséget, ezért nem helytálló a IV. rendű alperes fellebbezésének az az érvelése, hogy a vagyoncsökkenésben megmutatkozó törvényi tényállási elem nem valósult meg. Figyelemmel arra, hogy az I. és IV. rendű alperes a vételár teljesítését nem tudta bizonyítani, a Pp. 177. §
(1)bekezdésében szabályozott szakértői bizonyítás szükségtelen volt, mert az ingatlan forgalmi értékének megállapítása sem vezetett volna eltérő érdemi döntéshez. [21] Nem alapos a fellebbezésnek az a része sem, hogy az elsőfokú bíróság helytelenül mérlegelte a hitelezők kijátszására irányuló szándékot, mert a felperes adótartozása 1.015.565 forint volt, és az adásvétel teljes összege ennek mértékét meghaladta. Az elsőfokú bíróság helyesen értékelte a IV. rendű alperesnek a felperes likviditási nehézségeit feltáró saját nyilatkozatát, amit a 2011. február 18-án kelt részletfizetés iránti kérelme is egyértelműen alátámasztott. A felperes törvényes képviselőjeként eljáró IV. rendű alperes a kérelmet azzal indokolta, hogy az 516.000 forint adótartozás egyösszegű megfizetésére nem képes. [22] Az elsőfokú bíróság a Cstv. 40. §
(3)bekezdésének helyes alkalmazásával jutott arra a következtetésre is, hogy a törvényi vélelem folytán a Cstv. 40. §
(1)bekezdése a) pontjában írt feltételeknek megfelelő rosszhiszeműség fennállását vélelmezni kell, és a vélelemmel valóként elfogadott tények alapján a jogszabályoknak megfelelő döntést hozott. Figyelemmel arra, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 206. §
(1)bekezdésének helyes alkalmazásával megfelelően értékelt bizonyítékok alapján állapította meg, hogy az adásvételi szerződésben írtakkal szemben az I. rendű alperes az ingatlanhányad vételárát a felperesnek készpénzben nem fizette meg, és a szolgáltatott bizonyítékok nem voltak alkalmasak az I. és IV. rendű alperesek teljesítéssel kapcsolatosan előadott tényállításai alátámasztására sem, a vagyoncsökkenés mértéke az ingatlanhányad egészével azonos. Mindezekre tekintettel az I-II. rendű alperesek tulajdonjogának törlését és az eredeti ingatlannyilvántartási állapot visszaállítását tartalmazó érdemi döntést sérelmező fellebbezés sem alapos, a felperes tulajdonjogának visszajegyzése – figyelemmel arra, hogy az elsőfokú ítéletben leírt indokok miatt az I. rendű alperes bejegyzése folytán jogot szerző II. rendű alperes szerzése nem tekinthető jóhiszeműnek – az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 62. §
(1)bekezdés ab) pontjának megfelel. [23] A kifejtett indokokra tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §
(2)bekezdése értelmében – a Pp. 254. §
(3)bekezdése szerint visszautalva annak helyes indokaira – helybenhagyta. [24] A IV. rendű alperes fellebbezése eredménytelen volt, ezért a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján köteles a felperes ügyvédi munkadíjban felmerült másodfokú perköltségét megfizetni, amelynek mértékét a másodfokú bíróság a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §
(2)és
(5)-
(6)bekezdés alapján a kifejtett érdemi tevékenységgel arányban állapította meg. A Pp. 78. §
(1)bekezdése szerint a pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni; így az elsőfokú eljárásban ugyancsak pervesztesnek minősülő III. és V. rendű alpereseknek a másodfokú eljárásban előterjesztett nyilatkozata perköltség megállapítására nem ad alapot, míg az I.-II. rendű alperesek részéről számításba vehető másodfokú perköltség nem merült fel. [25] Az illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt, és 12.500.000 forint pertárgy érték figyelembevételével megállapított fellebbezési illetéket a IV. rendű alperes az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 74. §
(3)bekezdés szerint irányadó már nem hatályos, de a jelen eljárásra még változatlanul alkalmazandó 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §
(2)bekezdése alapján köteles az államnak megfizetni. Budapest,
  1. június
  2. . Volein Anna s.k.. Bleier Judit s.k.. Kovács Mária s.k. a tanács elnöke előadó bíró A kiadmány hiteléül: bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.