A Fővárosi Ítélőtábla a felperes jogi képviselője (felperes jogi képviselőjének címe) által képviselt felperes (felperes címe) felperesnek, alperes jogi kévpiselője (alperes jogi képviselőjének címe) által képviselt II.rendű alperes neve (alperes címe) alperes ellen tartozás megfizetése iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék
- március
- napján kelt 38.P.22.058/2011/
- számú ítélete ellen, az alperes részéről
- sorszám alatt benyújtott fellebbezése folytán meghozta a következő ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel meg nem támadott részét nem érinti, fellebbezett rendelkezését megváltoztatja és a keresetet elutasítja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 nap alatt 1.020.000 (egymillió-húszezer) forint együttes első- és másodfokú perköltséget, továbbá térítsen meg az államnak a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatala külön felhívására 175.793 (százhetvenötezerhétszázkilencvenhárom) forint állam által előlegezett költséget, míg a NAV területileg illetékes igazgatósága felhívására 1.280.000 (egymillió-kétszáznyolcvanezer) forint fellebbezési eljárási illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletével kötelezte az alpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg a felperesnek egyetemlegesen forint tőkét és ennek kamatait azzal, hogy az alperesek ezen tartozás megfizetéséért néhai személy hagyatékának az ítéletben felsorolt tárgyaival és annak hasznaival felelnek; döntött továbbá a perköltség viselése tárgyában is. Ítélete indokolásában megállapította, hogy a felperesi jogelőd, felperes neve mint kölcsönadó és az alperesi jogelőd, személy mint adós között
- március
- napi keltezéssel ellátva egyszerű magánokiratba foglalt kölcsönszerződés jött létre, mely szerint a kölcsönadó 16.000.000 forint kölcsönt ad az adós részére havi 2% ügyleti kamat kikötése mellett, azonban a szerződés a pénz átadását nem tanúsítja.
- március
- napján felperes neve az pénzintézet vezetett számlájáról forintot felvett, mely összeget - az ítélet szerint - kölcsönadott személynak, aki
- március
- napján öngyilkosságot kísérelt meg, majd másnap önkezével véget vetett az életének; jogutódai az alperesek. Az elsőfokú bíróság döntése meghozatalakor figyelemmel volt a kezességet vállalni szándékozó tanú tanúvallomására, akinek tudomása volt arról, hogy személy a felperesi jogelődtől kölcsönt kívánt kérni, továbbá a kölcsönre fordítható fedezet forrását is a felperesi jogelőddel egyezően jelölte meg. A kezesi szerződés aláírására azonban az alperesi jogelőd halála miatt már nem került sor. Az elsőfokú bíróság elfogadta a felperesi jogelőd azon előadását, hogy az írásbeli szerződésben szereplő keltezés azért tér el a pénz kivételének napjától, mivel azt előző nap maga írta és magával vitte a pénz átadására, melyet az alperesi jogelőd a szerződés aláírásakor nem kifogásolt. Hangsúlyozta az elsőfokú bíróság, hogy a kölcsönszerződés konszenzuál szerződés, az nem a pénz átadásával jön létre, hanem a felek konszenzusa hozza létre. Csupán a kamatteher körében értékelendő az, hogy a pénz átadásra került-e vagy sem. Az elsőfokú bíróság a pénz átadását bizonyítottnak találta tanú2, a kölcsönadó élettársa tanúvallomása alapján. Az, hogy az alperesi jogelőd munkatársa nem látta a pénz elhelyezését a közös irodában lévő széfben, továbbá azt utóbb meg sem találták, nem vonta kétségbe a felperesi állítást. Az ítélet szerint a pénz átadására utal az a körülmény is, hogy a szerződő felek a szerződést nem az előzetes megbeszélés során írták meg, hanem azt a pénz átadásáig elhalasztották. Az a tény, hogy az adós öngyilkos lett, nem bizonyítja, hogy nem vette át a kölcsönösszeget, csupán az volt megállapítható, hogy az alperesi jogelődnek pénzre volt szüksége a perbelinél nagyobb összegben, azonban a jelen kölcsön mértéke a felperes teljesítőképességén múlt. Az alperesi jogelődöt több személy felé fennálló adósság terhelte. Nem került feltárásra, hogy a kölcsön nyújtását követően az alperesi jogelőd azt miként használta fel, azonban ez nem tette kétségessé a felperesi előadás helytállóságát. A jogelődök között létrejött szerződés tartalmát az okirat tanúsította, melyet az elsőfokú bíróság ítélkezése alapjául - utalással a Pp.
- §-ára - elfogadott és az alperesi jogelődöket a Ptk.
- §
(1)bekezdése alapján egyetemlegesen 16.000.000 forint tőke és kamatai megfizetésére kötelezte. A Ptk. 679. §
(1)bekezdésére figyelemmel kimondta, hogy az alperesek a jogelődjük tartozásáért a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felelnek. Az elsőfokú bíróság az alperesek kamatfizetési kötelezettségének kezdő időpontját a kereseti kérelemtől eltérően állapította meg figyelemmel a pénz átadásának napjára. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes élt fellebbezéssel, melyben annak megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Kiemelte, hogy a kölcsönszerződés elnevezésű iratban nem szerepel a kölcsönösszeg átvétele, egyéb adatok pedig ezt nem bizonyítják, sőt kifejezetten ennek ellenkezőjét támasztják alá. Az, hogy a felperesi jogelőd a kölcsönszerződés megkötését követő napon pénzt vett ki a bankból, még nem jelenti azt, hogy át is adta a jogelődjének. Valószínűsíthető, hogy azt akkor adta volna át, amikor tanú kezesként aláírja a megállapodást, melyet tanú és tanú3 tanúk vallomása is igazol. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a kölcsönszerződés keltezése
- március
- napja és a pénz kivételére a pénztárbizonylat tanúsága szerint másnap került sor, ugyanis a bíróság álláspontja szerint ez egy téves keltezés, amelyet jogelődje nem kifogásolt. Kiemelte, hogy a keltezés helye sem felelt meg a valóságnak, mivel a felperesi jogelőd település nevű településen lakott, nem pedig település
- Az valószínűsíthető, hogy a jogelődje a szerződést
- március
- napján aláírta, és a felperesi jogelőd az aláírásig nem vette ki a bankból a pénzt, azonban a pénz átadására már a jogelőd halála miatt nem került sor. A pénzt a felperesi jogelőd március 29-én adta volna át, amikor a megbeszélésük szerint jogelődje tanúnal felkereste volna és a kezes is aláírta volna a megállapodást. Ezért nem került a keltezés kifogás tárgyává és azért tájékoztatta a felperesi jogelőd a munkatársát, tanú4
- március 28-án, vasárnap arról, hogy hétfőn, azaz 29-én lesz pénz. Az alperes tévesnek tartotta azt az ítéleti álláspontot, hogy a kölcsönszerződés alapján a kölcsönvevőnek akkor is fennáll a visszafizetési kötelezettsége, ha a felperes a kölcsönösszeg átadását nem bizonyította, a kölcsönadó a kölcsönösszeget nem adta át. A felperesi jogelőd állítását élettársa próbálta igazolni, azonban ellentmondásba került a felperesi jogelőd előadásával. A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást a bizonyítékok Pp.
- §-a szerinti okszerű mérlegelése alapján állapította meg. Az alperesi jogelőd az okiratot saját kezűleg aláírta, okirat igazolja, hogy a pénzt átvette. Amennyiben nem kapta volna meg a kölcsönösszeget, az okiratot nem írta volna alá. A kölcsön összegével megegyező összeget a jogelődje a takarékszövetkezetből kivette, aláírt megállapodás hiányában azonban erre nem került volna sor. Hangsúlyozta, hogy a kölcsönszerződésre a Ptk. nem ír elő kötelező írásbeli alakot, azt a felek szóban is megköthették volna. Az, hogy a kölcsönszerződés megkötésének helyeként település helyett teleülés3 szerepel, a kölcsönszerződés létrejöttét, a kölcsön összegének átadását nem cáfolja, a helységnév megegyezik az átadás helyével. Jogelődje a pénzt
- március
- napján a Márványmenyasszony Étterembe vitte, azonban akkor nem volt tudomása arról, hogy ott tanú kezes nem jelenik meg. Ekkor beszélték meg, hogy március 29-én tanú az okiratot aláírja. Amennyiben a jogelődök
- március
- napján nem találkoztak, az alperesi jogelődnek nem lett volna módja az okiratot aláírnia. A fellebbezés alapos. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperesi jogelőd az alperesi jogelőddel
- március 25-én megkötött kölcsönszerződése alapján az alperesi jogelőd részére forint kölcsön átadásra került. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság álláspontját nem osztja. Azt a tényt, hogy a szerződő felek nem csupán kölcsönszerződést kötöttek, hanem az alapján a kölcsön összege átadásra is került, a felperesnek a Pp.
- §
(3)bekezdése és a Pp. 164. §
(1)bekezdése szerint minden kétséget kizáró módon bizonyítania kellett volna, azonban erre nem került sor. A másodfokú bíróságban kétséget támasztott az a körülmény, hogy a kölcsönszerződés kelte és a kölcsönszerződésbe foglalt összeget nagyságrendűen megközelítő összegnek a felperesi jogelőd által a pénzintézettől történő felvétele fordított sorrendben történt: a szerződés megkötésére
- március 25-én, míg a pénz kivételére március 26-án került sor. A felperesi jogelőd az elsőfokú eljárásban történő meghallgatása során azt adta elő, hogy a kölcsönszerződést a pénz felvételét megelőző napon elkészítette, ezt azonban az ő előadásán kívül semmilyen más bizonyíték nem támasztotta alá. Az okirat keltezésének helyeként teleülés3 került feltüntetésre, noha a felperesi jogelőd település községben lakott. Az, hogy a kölcsön összege a pénz felvételét követően
- március 26-án település2 átadásra került az alperesi jogelőd részére, a felperesi jogelődön és - az ügyben érdektelennek nem mondható - élettársán, személy5 kívül más érdektelen tanú nem állította, sőt tanú, akinek cége kezességet vállalt volna a kölcsönszerződés vonatkozásában, azt adta elő, hogy tudomása szerint március 29-én, hétfőn került volna sor a szerződés aláírására és a pénz átadására. A tanú előadta azt is, hogy nem volt tudomása a pénzátadás megtörténtéről, erről korábban nem tudott, noha március 28-án vasárnap - az alperesi jogelőd halálát megelőző napon - az alperesi jogelőd őt felkereste, azonban említést sem tett arról, hogy a kölcsön összegét már megkapta volna. A tanú arra nem emlékezett, hogy konkrétan meg lett volna beszélve a pénzátadás időpontja. Az alperesi jogelőd által üzemeltetett Márványmenyasszony Étterem üzletvezetőjét, Horváth tanú4 az alperesi jogelőd március 28-án arról tájékoztatta, hogy másnap jut majd pénzhez és azt kellett meghatározniuk, hogy a pénzt hogyan használják fel. A tanú nem tett említést arról, hogy március 26-án az alperesi jogelőd nagyobb összegű pénzhez jutott volna. Mindezen tanúvallomások kétségessé teszik, hogy az alperesi jogelőd részére a kölcsön összege átadásra került volna. A másodfokú bíróság nem vonja kétségbe, hogy esetlegesen történhetett az eset úgy is, hogy a felperesi jogelőd kivette a pénzt a takarékszövetkezetből és azt még aznap település2 átadta az alperesi jogelődnek a szerződés aláírásával egyidejűleg, azonban az éppúgy lehetséges, hogy a felperesi jogelőd előzőleg, még a pénz kivételét megelőzően aláíratta az alperesi jogelőddel a kölcsönszerződést abból a célból, hogy esetlegesen a lekötött betétet szükségtelenül ne bontsa meg, abból meg nem térülő kamatveszteséget elkerülje, ezzel biztosítva a kölcsönszerződés alperesi jogelőd által történő megkötését. Kételyt támasztott az ítélőtáblában az is, hogy a felperesi jogelőd a szükséges biztosíték nyújtása nélkül folyósította a kölcsönt, ugyanis semmilyen garancia nem volt arra, hogy a kezes a szerződést a pénz átadását követően is aláírja. A szerződő felek között felmerült az is, hogy az alperesi jogelőd az alsóörsi nyaralóját biztosítékul felajánlja, azonban jelzálogszerződés aláírására sem került sor. Maga a kölcsönszerződés nem tanúsítja a pénz átvételét, azonban nem lett volna annak akadálya, hogy a korábban elkészített szerződésre az alperesi jogelőd saját kezűleg rávezesse és ezzel igazolja annak megtörténtét. Mindezek alapján nem alakult ki a másodfokú bíróságnak az a meggyőződése, hogy az alperesi jogelőd a kölcsön összegét átvette. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy az elsőfokú bíróság egyébként helyesen hivatkozott arra, hogy a kölcsönszerződés konszenzuál szerződés és az nem a pénz átadásával jön létre, azt a felek konszenzusa hozza létre. Téves azonban az az álláspontja, hogy csupán a kamatteher körében értékelendő az a körülmény, hogy a pénz átadásra került-e vagy sem. A Ptk.
- §
(1)bekezdése értelmében a kölcsönszerződés alapján a hitelező köteles a meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni. Amennyiben a hitelező a kölcsön összegét az adósnak nem folyósította, az adós visszafizetési kötelezettsége sem áll fenn, tehát elsődlegesen a pénz átadása a feltétele a visszafizetési kötelezettségnek. Amennyiben folyósítás nem történt, az adós visszafizetésre nem kötelezhető. Csupán a ténylegesen folyósított kölcsön vonatozásában van jelentősége annak, hogy a pénz átadására mikor került sor. A kifejtettekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel érintett részét a Pp. 253. §
(2)bekezdése alapján megváltoztatta és a kereset elutasította. Az alperes fellebbezése eredményre vezetett, ezért a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján a felperes köteles az alperes, valamint az állam által előlegezett költségek megfizetésére. Az alperest képviselő ügyvéd első és másodfokú eljárásban felmerült munkadíját az ítélőtábla a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §
(2)bekezdés a), b) pontja és
(5)bekezdése alapján határozta meg. Az alperes személyes költségmentessége folytán az állam előlegezte meg az írásszakértő díját, így a pervesztességére figyelemmel azt a felperes köteles megtéríteni a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatala részére. Az alperes sikeres fellebbezése folytán a személyes költségmentességre tekintettel le nem rótt fellebbezési eljárási illeték megfizetésére a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §
(2)bekezdése alapján köteles az állam javára, külön felhívásra. teleülés3,
- december
- Dr. Németh László s.k. a tanács elnöke . Molnár Ágnes s.k.. Merőtey Anikó s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: bíró