Bf.460/2019/64 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdés,

(2)bekezdés

1. a)és
2. f)pont] és lőfegyverrel visszaélés bűntette [Btk. 325. §

(1)bekezdés c) pont

1. fordulat] miatt halmazati büntetésül életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év ország neve területéről kiutasításra ítélte. Megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház, illetve hogy a vádlott a kiszabott szabadságvesztésből legkorábban 30 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A kiszabott szabadságvesztésbe a vádlott által
2. december
3. napjától
4. március
5. napjáig fogvatartásban töltött időt beszámította. [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] Rendelkezett a bűnjelekről és az elsőfokú eljárás során felmerült bűnügyi költségből a vádlottat 1.635.661,- forint megfizetésére kötelezte, míg 855.593,- forintról megállapította, hogy azt az állam viseli. Az első fokú ítélettel szemben a vádlott és a védő jelentett be fellebbezést elsődlegesen eltérő minősítés, erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette, másodlagosan emberölés alapesetének megállapítása, harmadlagosan a kiszabott büntetés enyhítése, határozott tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség Bf.10/2019/
6. szám alatt a tényállás és a bűnösségi körülmények helyesbítése és kiegészítése mellett indítványozta, hogy az ítélőtábla az első fokú ítéletet változtassa meg, a vádlott élet elleni cselekményét minősítse emberölés bűntette kísérletének [Btk.
7. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés a),

1. f)és
2. j)pont], az eljárás során lefoglalt fegyver típusa megjelölésű lőfegyvert kobozza el és rendelkezzen arról, hogy azt a Nemzeti Szakértői és Kutató Központban kell elhelyezni, egyebekben az első fokú ítéletet hagyja helyben azzal, hogy a Szegedi Törvényszék Gazdasági Hivatalánál Bjk.493/3-6., 8., 11. tétel alatti bűnjeleket sértett 2 sértett részére tekintse kiadottnak. Egyebekben az első fokú ítéletnek a fellebbezésekre tekintettel a lőfegyverrel visszaélés bűntette tekintetében a Be. 590. §

(4)bekezdése alapján korlátozott, míg az emberölés bűntettének kísérlete tekintetében a Be. 590. §

(1)és

(2)bekezdése alapján teljeskörű felülbírálatát indítványozta, utalt az elsőfokú bíróság eljárási szabálysértésére. Indítványozta a kiutasítás jogi indokolásának helyesbítését. A védő fellebbezése írásbeli indokolásában a bejelentett fellebbezést fenntartva elsődlegesen eltérő minősítés, erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettekénti minősítés, másodlagosan emberölés alapesetekénti minősítés megállapítását, harmadlagosan a kiszabott büntetés enyhítését indítványozta, határozott tartamú szabadságvesztés kiszabását kérve. Álláspontja szerint az erős felindulásban elkövetettséghez szükséges méltányolható okot az igazságügyi szakértő alátámasztotta, mely körülményeket az elsőfokú bíróság vizsgált, azonban a megállapított tényekből további tényekre helytelenül következtetett. Vitatta az emberölés minősített eseteinek elsőfokú megállapítását, mert álláspontja szerint a megállapított tények e minősítő körülményeket nem támasztják alá. Utalt az EBH 2013.B.

1. számú eseti döntésre, mely szerint az előre kiterveltség nem egyszerűen az ölési szándék átgondolását, hanem többet, a véghezvitel előregondolását jelenti, ami által az ölési szándék eltökéltté válik. Utalva a korábbiakban kifejtett álláspontjára, a hirtelen indulatkitörésből adódó ölési szándék nem lehet előre kitervelt. A több ember sérelmére elkövetéssel kapcsolatban utalt arra, hogy ez a minősítő körülmény akkor állapítható meg, ha az elkövető szándéka több ember életének kioltására irányul. Mivel a vádlott a jobb oldali ülésen ülő sértettet nem ismerte, nem is látta, erre tekintettel az ő vonatkozásában a szándékosság egyik alakzata, így az eshetőleg szándék sem állapítható meg. Ezért másodlagosan indítványozta, hogy az ítélőtábla az első fokú ítéletet megváltoztatva a vádlott felelősségét 1 rendbeli, a Btk.
2. §

(1)bekezdése szerint minősülő emberölés bűntettében állapítsa meg. A harmadlagos indítványa körében utalt arra, hogy a vádlott felelősségét abban a bűncselekményben, amelyben bűnösnek érezte magát, elismerte, ezen felül kérte figyelembe venni a vádlott rendkívül rossz egészségi állapotát, azt, hogy az egészségkárosodás mértéke esetében 100 %, mivel gyógyíthatatlan betegségben szenved, valamint a magyar nyelvet nem ismeri, ami szintén nehézséget jelent a büntetés végrehajtása során. Erre figyelemmel kérte a büntetés enyhítését, a vádlottal szemben határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabását. A fellebbezési nyilvános ülésen a védő és a fellebbviteli főügyészség fenntartotta az írásbeli indítványát. [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] A vádlott a védő indítványához csatlakozva vitatta az ölési szándékot és az előre kiterveltséget. Gyógyszer hatása alatti elkövetésre hivatkozott, valamint megromlott egészségi állapotára. Kérte ismételt kihallgatását. Az ítélőtábla a védelmi fellebbezéseket nem ítélte alaposnak, a főügyészség indítványát részben osztotta. Az ítélőtábla az elsőfokú eljárást a Be. 590. §

(1)és

(2)bekezdése alapján teljeskörűen felülbírálta. Ugyanakkor a fellebbezések nem érintették a lőfegyverrel visszaélés bűntettét, ezért e cselekmény vonatkozásában a Be. 590. §

(4)bekezdése értelmében korlátozott felülbírálatnak volt helye. Erre figyelemmel e bűncselekmény tekintetében az ítélőtábla nem vizsgálta a tényállás megalapozottságát, határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapította. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást döntően a perrendi szabályok betartásával folytatta le, eljárási szabálysértés miatti hatályon kívül helyezésre nem volt ok. Eljárási szabályt sértett ugyanakkor az elsőfokú bíróság - ahogy arra a fellebbviteli főügyészség is utalt -, amikor a nyomozati iratok III/1350-1352. oldalán található rendőri jelentés vallomásokat tartalmazó részét is ismertette a tárgyaláson (elsőfokú irat 39. tárgyalási jegyzőkönyv 4. oldal ötödik bekezdés). A rendőri jelentés készítésekor hatályos eljárási törvény (1998. évi XIX. törvény) 168. §

(1)bekezdése értelmében a tanú kihallgatásáról jelentés nem volt készíthető. A jelenleg hatályos Be. a rendőri jelentés fogalmát már nem ismeri, a Be. 361. §

(1)bekezdése értelmében a nyomozóhatóság tagja az intézkedéséről feljegyzést készíthet, de a Be. 361. §

(6)bekezdése szerint erre csak akkor kerülhet sor, ha az eljárási cselekményen a terhelt, védő, tanú vagy vagyoni érdekelt nem volt jelen. Mivel a fent megjelölt rendőri jelentés tanúvallomásokat tartalmazó része törvénysértően beszerzett bizonyíték, ezért azt az ítélőtábla a bizonyítékok köréből kirekesztette, ez által az eljárási szabálysértést kiküszöbölte. Mindez azonban az elsőfokú ítélet megalapozottságát nem érintette. A másodfokú bíróság az első fokú ítélet tényállását az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok alapján kiegészítette, illetőleg helyesbítette - figyelemmel a Be. 593. §

(1)bekezdés a) pontjára - : A vádlott sértett 1 sértett személygépkocsijának ország neve át történő követése során már tudott arról, hogy abban egy ismeretlen személy is utazik. A vádlott 03 óra 15 perc 03 másodperckor ért a jármű típusa gépjárműhöz. Egyebekben az első fokú ítélet tényállása hiánytalan és megalapozott, az a fenti kiegészítéssel és helyesbítéssel irányadó volt a felülbírálat során. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a szükséges körben lefolytatta, minden releváns bizonyítékot értékelési körébe vont, a tényállást felderítette. A törvényszék helyesen mutatott rá, hogy a vádlott az emberölés bűntette vonatkozásában az eljárás során több lényeges kérdés tekintetében eltérő vallomást tett. E körben az elsőfokú bíróság az eljárási törvénynek megfelelően járt el, amikor a tárgyaláson ismertette és bizonyítékként értékelte a vádlott nemzetiség 1 neve hatóságok előtt tett gyanúsítottkénti kihallgatási jegyzőkönyvét. Nem sértett eljárási szabályt akkor sem, amikor a jegyzőkönyv szakfordítása helyett a nyomozóhatóság tagja által készített fordítást tette eljárás anyagává, hiszen a tárgyaláson jelenlévő tolmács igazolta, hogy a nemzetiség 2 neve nyelvű jegyzőkönyv és az ismertetett fordítás tartalmilag azonos. A jegyzőkönyvből pedig az is megállapítható, hogy az osztrák hatóságok a vádlottat kihallgatását megelőzően figyelmeztették vallomásmegtagadási jogára, illetőleg arra, hogy amennyiben vallomást tesz, az bizonyítékként ellene felhasználható. Ezt követően nyilatkozott úgy a vádlott, hogy vallomást kíván tenni védő nélkül is. Mindezek alapján a vallomás bizonyítékként volt értékelhető. E vallomásában a vádlott elismerte sértett 1 sértett vonatkozásában az ölési szándékot, illetve azt is, hogy cselekményét előre eltervezte. Az eltervezés tekintetében olyan vallomást tett, hogy csak azt [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] nem döntötte el, hogy alvás közben ölje meg a sértettet, vagy előbb beszéljen vele. Végül arra az elhatározásra jutott, hogy előbb elveszi a sértettől a telefonját, hogy ne hívhassa a rendőrséget. Ahogy a büntetőeljárás haladt előre, a vádlott egyre kevésbé tett beismerő vallomást, egyre több mentő körülményre hivatkozott, még a másodfokú eljárásban is ez történt, az utolsó szó jogán is újabb körülményre - gyógyszer hatása alatti elkövetés - hivatkozott. Ilyen mentő körülmény volt, hogy kesztyű beakadása okozta a sorozatlövést és a vádlott sértett 1 sértettet okolta, hogy ebbe a cselekménybe belekeveredett. A vádlott a vallomásai közötti ellentmondást nem tudta feloldani és az elsőfokú bíróság által értékelt egyéb bizonyítékok - így az igazságügyi fegyverszakértői vélemény, a kamerafelvételek, az igazságügyi orvosszakértői vélemény, sértett 2 sértett vallomása - mind cáfolták a vádlott védekezését. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat egyenként és egymással összevetve is mérlegelési körébe vonta, okfejtése logikus és iratszerű. Az csak annyiban szorul helyesbítésre, hogy az első fokú ítélet indokolásában -

1. oldal harmadik bekezdés - az évszám helyesen
2. A bizonyítékokból helytállóan vonta le azt a következtetést, hogy a vádlott
3. december 4-e előtt elhatározta, hogy sértett 1 sértettet megöli. E célból vette magához
4. december
5. napján az engedély nélkül tartott fegyverét, amelyről tudta, hogy nyolc lövés leadására alkalmas, öntöltő rendszerű fegyver. város 1 neve indulva az határszakasz neve határon bevárta a sértettet és innen ország neve szinte végig utazva, szorosan követte, nem tévesztette szem elől őket, várva az alkalmas időpontot a cselekmény elkövetésére. Tudta, hogy a gépkocsiban sértett 1 sértett mellett más személy is utazik. Az éjszakai sötétségben, a kamionok takarásából kilépve közelítette meg a sértetteket és anélkül, hogy beszélt volna velük, úgy, hogy ők egymás mellett, a vádlotthoz képest egy vonalban aludtak a gépkocsiban, lőtt rájuk. sértett 1 sértettet öt, sértett 2 sértettet két célzott lövés érte a felsőtestén, amelynek következtében sértett 1 sértett elhunyt, sértett 2 sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett. A vádlott a lövések leadása után eltávozott a helyszínről, mintegy igazságot szolgáltatva, lelki nyugalomra lelt. A vádlott az eljárás során nem adott magyarázatot arra, hogy mi volt az a méltányolható ok, ami kiváltotta a cselekményt. Az általa hivatkozott tartozás - melynek konkrét összegét sem határozta meg -, az elmaradt ápolás, a sértett gyermekét nem a vádlottról nevezte el, ezen körülmények ugyan feldühíthették a vádlottat, de a cselekmény méltányolható okaként nem fogadhatók el. A vádlottat nárcisztikus és antiszociális személyiségjegyei segítették a bűncselekmény elkövetésében, de beszámítási képességét és így büntethetőségét nem korlátozták és nem zárták ki. Az elsőfokú bíróság a vádlottat részletesen meghallgatta az elsőfokú eljárásban, az első fokú ítélet tényállása megalapozott, így további bizonyítás elrendelésére nem volt ok, nem volt indokolt a vádlott kihallgatása, ezért az erre vonatkozó bizonyítási indítványt az ítélőtábla elutasította. Az elsőfokú bíróság a megállapított tényállásból helyesen vont következtetést a vádlott bűnösségére és a cselekményt a törvénynek megfelelően minősítette. A vádlott a tényállás szerint már utazása megkezdése előtt eldöntötte, hogy megöli sértett 1 sértettet, fegyvert vett magához, a sértetteket kitartóan követte, bevárva a megfelelő helyet és alkalmat a véghezvitelre. A vádlott ezen magatartása tervszerű volt, nem a védelem által hivatkozott rögtönös magatartás. Így a cselekménye előre kiterveltnek minősül. Több emberen elkövetettnek minősül a cselekmény, mert a vádlott szándéka két ember megölésére irányult. Tudta, hogy a gépkocsiban ketten ülnek egymás mellett, irányukba több, célzott lövést adott le, a két sértettet öt és kettő lövés érte a felsőtestükön. sértett 2 sértett életben maradt, de az ő esetében is a vádlott a cselekményt befejezte, hiszen kifejtette az elkövetési magatartást, ezért cselekménye befejezett kísérletnek minősül. [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] [54] [55] [56] [57] [58] [59] [60] A fentiekből az is következik, hogy a védelem által az eltérő minősítésre irányuló fellebbezés nem foghatott helyt. Az eltérő minősítéssel az elsőfokú bíróság is foglalkozott, az e körben általa kifejtetteket osztotta az ítélőtábla. A fellebbviteli főügyészség további minősítő körülmény - védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetés - megállapítását indítványozta, melyet a másodfokú bíróság nem osztott. A Btk.
6. §

(1)bekezdés

1. pontja értelmében védekezésre képtelen személynek azt kell tekinteni, aki helyzeténél vagy állapotánál fogva ideiglenesen vagy véglegesen nem képes ellenállás kifejtésére. A bírói gyakorlat szerint védekezésre képtelen személynek tekintendő az alvó vagy bódult sértett. Az ellenállás olyan magatartást, amely alkalmas lehet a bűncselekmény elkövetésének megakadályozására, de legalább megnehezítésére. Az ellenállás hiányában az elkövető a legcsekélyebb akadály leküzdése nélkül képes a bűncselekmény elkövetésére (Magyar Büntetőjog Kommentár a gyakorlat számára I. kötet HVG-Orac Kiadó 511-
2. oldal) Az irányadó tényállás alapján a sértettek a gépkocsi zárt ajtaja és teljesen felhúzott ablaka mögött aludtak. A vádlott mielőtt lőtt volna, az autó ablakán bekopogott, sértett 1 sértett felriadt, őt felismerte és elindította a gépkocsit és ahogy megkezdte a menekülést, eközben érte őket a lövés, megnehezítve a vádlotti cselekmény véghezvitelét. Mindezek a körülmények az ítélőtábla álláspontja szerint az ügyészség által indítványozott minősítő körülmény megállapítását nem tették lehetővé. Az elsőfokú bíróság a bűnösségi körülményeket döntően helyesen állapította meg, azt az ítélőtábla annyiban helyesbítette, hogy enyhítő körülmény helyesen a vádlott megromlott egészségi állapota. További enyhítő körülmény az időmúlás, hiszen a bűncselekmény óta több mint két év, az első fokú ítélet óta több mint egy év eltelt, de csak csekély súllyal, a vádlott által elkövetett kiemelkedő súlyú bűncselekményre figyelemmel. További enyhítő körülmény, hogy a vádlott külföldi állampolgár, aki a nemzetiség nyelvet nem ismeri, ország neve családi kapcsolatokkal nem rendelkezik, idegen környezetben kell a büntetését letöltenie. Ezzel szemben további súlyosító körülmény a vádlott által használt eszköz különösen veszélyes volta. Az így kiegészített bűnösségi körülmények mellett nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor határozatlan tartamú szabadságvesztést szabott ki a vádlottal szemben. A cselekmény tárgyi súlya, az élet elleni cselekmény kétszeres minősülése, a vádlott konok, kitartó szándéka, felborult értékrendje, a személyében rejlő társadalomra veszélyesség magasabb foka, a megbánás teljes hiánya indokolja a határozatlan tartamú szabadságvesztés kiszabását. Annak enyhítésére, határozott tartamú szabadságvesztés kiszabására az ítélőtábla nem talált indokot. Helyes a külföldi állampolgárságú vádlott ország neve területéről kiutasítása, annak jogi indokolása azonban helyesbítésre szorul, ahogy azt a fellebbviteli főügyészség is indítványozta, mivel a Btk.
3. §

(3)bekezdése értelmében a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező vádlottal szemben csak olyan bűncselekmény elkövetése miatt van helye kiutasításnak, amely öt évi vagy ezt meghaladó tartamú szabadságvesztéssel büntetendő. Tehát nem az az alapja, hogy a bíróság öt évet meghaladó szabadságvesztésre ítélte a vádlottat, ahogy arra az elsőfokú bíróság hivatkozott. Ami a lőfegyvert illeti, helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a fegyver típusa feliratú lőfegyver tekintetében, a Btk. 72. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. d)pontja alapján elkobzásnak van helye és törvényesen járt el amikor azt a Nemzeti Szakértői és Kutató Központnak kiadni rendelte. Tévedett azonban, amikor a lőfegyver lefoglalásának megszüntetéséről rendelkezett elkobzás helyett. A Btk. 72. §

(1)bekezdés

1. a)pontja értelmében el kell kobozni azt a dolgot, amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, a
2. d)pont értelmében pedig el kell kobozni azt a dolgot, amelynek birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti vagy jogszabályba ütközik. [61] [62] [63] [64] [65] [66] [67] [68] [69] [70] [71] A vádlott a lőfegyver tartására nem rendelkezett engedéllyel, azt ország neve területére jogellenesen hozta be, mely magatartása a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény 3. §

(1)bekezdés

1. c)pont
2. ca)és
3. cb)alpontjába ütközik. A Be. 320. §

(4)bekezdése értelmében, ha a lefoglalt dolog birtoklása jogszabályba ütközik vagy a közbiztonságot veszélyezteti, a bíróság a lefoglalás megszüntetése helyett a lefoglalt dolog elkobzásáról határoz. Ezért az ítélőtábla a vádlottól lefoglalt lőfegyvert elkobozta a fenti rendelkezések alapján. A 11/2003. (V. 08.) IM-BM-PM együttes rendelet 95. §

(1)bekezdése pedig lehetővé teszi, hogy az elkobzott bűnjelet, amely a bűnüldözési és kriminalisztikai oktatáshoz, kiállításhoz, tudományos feldolgozáshoz felhasználható, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központban kell elhelyezni. E jogszabályi rendelkezésre figyelemmel az elkobzott lőfegyvert az ítélőtábla a Nemzeti Szakértői és Kutató Központban rendelte elhelyezni. Helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor az eljárás során lefoglalt bűnjelek közül a 3-6., 8., 11. tétel alatti bűnjelek lefoglalását megszüntette és azt e tárgyak tulajdonosának kiadni rendelte, azonban sértett 2 az ügynek sértettje, ezért az ítélőtábla a bűnjeleket sértett 2 sértettnek tekintette kiadni. A kifejtettekből következik, hogy az ítélőtábla a fellebbezéseket nem ítélte alaposnak, azonban az első fokú ítéletet hivatalból is felülbírálva, azt a Be. 606.

(1)bekezdése alapján a rendelkező részben foglaltak szerint megváltoztatta, egyebekben a Be. 605. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A kiszabott szabadságvesztésbe a vádlott által

1. május
2. napjától
3. szeptember
4. napjáig letartóztatásban töltött időt is beszámította a Btk.
5. §

(1)és

(2)bekezdése alapján. A fellebbezési eljárásban a vádlott védelmével 45.720,- forint bűnügyi költség merült fel, melynek megfizetésére a Be. 574. §

(1)bekezdése és a Be. 613.

(1)bekezdése alapján kötelezte a vádlottat, míg 611.681,- forintról megállapította, hogy az Be. 576. §

(1)bekezdés b) pontja alapján az állam viseli. Megállapította továbbá, hogy a vádlott tényleges tartózkodási helye a BV Intézet neve. Az ítélettel szemben a Be. 458. §

(2)bekezdés a) pontja alapján - figyelemmel a Be. 615. §

(1)bekezdésére - nincsen helye fellebbezésnek. Szeged,

1. szeptember
2. Dr. Benedek Tibor s. k. a tanács elnöke Sefta Márta dr. s. k. előadó bíró Dr. Cserháti Ágota s. k. bíró A Szegedi Ítélőtábla Bf.I.460/2019/
3. számú ítélete és a Szegedi Törvényszék 1.B.945/2018/
4. számú ítéletének jelen ítélettel meg nem változtatott része a mai napon jogerős és végrehajtható. Szeged,
5. szeptember
6. Dr. Benedek Tibor s. k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: tisztviselő