Pf.20296/2008/7 – Pécsi Ítélőtábla

Pécsi Ítélőtábla Pf.II.20.296/2008/

1. szám A Magyar Köztársaság nevében! A Pécsi Ítélőtábla a dr. Milcsarek László ügyvéd (ügyvéd címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a meghatalmazott Dr. Horváth Sándor Ügyvédi Iroda végelszámolójaként eljáró dr. Vancsa Mária ügyvéd (ügyvéd címe) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen váltókövetelés érvényesítése iránt a Tolna Megyei Bíróság előtt 16.P.20.409/
2. ügyszám alatt folyamatban volt perében a
3. június 25-én kelt,
4. sorszámú ítélet ellen az alperes részéről
5. sorszámon benyújtott fellebbezés folytán a mai napon megtartott tárgyaláson meghozta az alábbi ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét azzal a pontosítással hagyja helyben, hogy a megállapított résztőke összegek után az alperes által fizetendő késedelmi kamat mértéke 6% (hat százalék). Kötelezi az alperest arra, hogy az állam javára fizessen meg az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága felhívására 900.000,- (kilencszázezer) forint feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket. Kötelezi az alperest arra, hogy 15 (tizenöt) nap alatt fizessen meg a felperesnek 300.000,- (háromszázezer) forint másodfokú perköltséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy váltókövetelésből eredően tizenöt nap alatt fizessen meg a felperesnek 19.991.089,- forintot, és ebből az összegből 12.000.000,- forint után
6. október
7. napjától, 4.000.000,- forint után
8. november
9. napjától, 3.991.089,- forint után pedig
10. december
11. napjától a kifizetésig járó törvényes késedelmi kamatot, amely utóbbi rendelkezésre nézve az ítélet indokolást nem tartalmazott. Kötelezte továbbá 1.500.000,- forint, a felperes által lerótt eljárási illeték, valamint ügyvédi munkadíj mint elsőfokú perköltség megfizetésére a felperes javára. Az elsőfokú bíróság indokolásában rámutatott arra, hogy a felek közötti üzletrészadásvételi szerződéssel összefüggően az alperesi vevőt a felperesi eladó javára terhelő 19.991.089,- forint vételártartozás biztosítására az adásvételi szerződés szerint az alperesi vevő által aláírt három darab saját váltó minden kelléke és alakisága tekintetében megfelel a váltójog szabályainak, ezért az alapjogviszony e perben nem vizsgálható, a váltóval megtestesített követelés fennállta kétségbe nem vonható. Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, és abban az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a kereset elutasítását, valamint a felperesnek az alperesi perköltségekben történő marasztalását kérte a másodfokú bíróságtól. Fellebbezése indokai körében arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság az ítélkezési gyakorlatot sértő módon állapította meg azt, hogy a váltóval megtestesített követelés fennállta kétségbe nem vonható, valamint hogy az alapjogviszony a váltóperben nem vizsgálható, hiszen az alapjogviszonyból származó kifogásokat az alperes érvényesítheti, amit illetően hivatkozott az alperes a bírói gyakorlatra is. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság hiányosan állapította meg a tényállást, amikor nem tárta fel az alapjogviszony keletkezésének körülményeit, amelyek ugyanakkor a váltójogviszony létrejöttének is közvetlen előzményei, és így azt támasztják alá, hogy az alperest nem terheli a keresettel érvényesített fizetési kötelezettség. A felperes
12. sorszámú fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását és az alperesnek a másodfokú perköltségben történő marasztalását kérte a másodfokú bíróságtól. Álláspontja szerint a váltó amennyiben alakilag és tartalmilag hiánytalan, mint a perbeli esetben is - feltétlen fizetési kötelezettséget keletkeztet, ezáltal a mögöttes jogügylet nem vizsgálható. Utalt továbbá arra, hogy az alperes a mögöttes jogügyletet nem támadta meg, az üzletrész-adásvétel érvénytelenségére nem hivatkozott. Az alperesi fellebbezés érdemét tekintve az alábbiak szerint alaptalan. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, döntése mind ténybeli, mind pedig jogi indokait tekintve nagyobbrészt helytálló, ezért azt a másodfokú bíróság a Polgári Perrendtartásról szóló
13. évi III. törvény (Pp.)
14. §-a alapján helybenhagyta. Mellőzi ugyanakkor az elsőfokú bíróság indokolásából az alperesi fellebbezésben kifogásolt, az ítélet harmadik oldalának első és harmadik bekezdéseiben szereplő két megállapítást, amelyek szerint „a váltóval megtestesített követelés fennállta kétségbe nem vonható", illetőleg „az alapjogviszony pedig ebben a perben nem is vizsgálható egyebekben". Az irányadó bírói gyakorlat (pl. BH2003.464; BDT2002.679) szerint ugyanis, ha a váltóhitelező a váltó kiállítása alapjául szolgáló szerződést kötő fél, a váltójogi szabályok közzétételéről szóló 1/
15. (I. 24.) IM rendeletnek (Vár.)
16. §-a értelmében az alapügyletből eredő kifogások a váltóperben is érvényesíthetők. Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a váltóadósság függetlenedik az alapügylettől, a váltóban foglalt kötelezettség absztrakt, a váltóadós a váltójogviszony és nem a jogcímes ügylet alapján tartozik helytállni. Tévedett azonban, amikor általában és elvileg jelentette ki azt, hogy az alapjogviszony a váltóperben nem vizsgálható, mivel nem vette figyelembe, hogy a perbeli esetben a váltóhitelező az alapügylet vételárjogosultjával megegyezik. A Vár.
17. §-a ugyanis csak azokat a kifogásokat tiltja, amelyek a váltóadósnak a kibocsátóval vagy valamelyik előbbi váltóbirtokossal szemben fennálló személyes viszonyán alapulnak. Az alperes a váltó kiállítója (a váltó főadósa), tehát nem kibocsátó (megtérítési váltóadós), előző váltóbirtokos pedig a váltó forgatásának hiányában nincsen, ezért az alperesnek az alapügyletből eredő kifogásai vizsgálata elől a bíróság elvi éllel nem zárkózhat el. A Vár.
18. §-a szerint ugyanakkor váltóadósnak kell bizonyítania, hogy a váltóért nem kapott ellenértéket, illetőleg hogy az alapjogviszony érvénytelen vagy megszűnt, esetleg hogy váltójogi szempontból is beszámításra alkalmas követelése van, amelynek beszámításával a váltóból eredő követelés megszűnt (BH1997.542; BDT2003.803). A per adataiból azonban az állapítható meg, hogy az alperes az alapjogviszony tekintetében nem élt sem megtámadással, sem anyagi jogi kifogással. A szerződés megkötésének a körülményeire vonatkozó alperesi előadás - a konkrétumokat nélkülözve az általánosság szintjén mozgott -, amely szerint a felperes gazdasági erőfölényével visszaélve érte el a váltó kiállítását az alperesnél, sem az alapjogviszony megtámadásának, sem anyagi jogi kifogásnak nem tekinthető a másodfokú bíróság álláspontja szerint. Továbbá egyetért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak azzal a megállapításával, hogy a hivatkozott tanúbizonyítás azért is szükségtelen, mert a kihallgatni kért tanú a felperes jogi képviselője, ekként nyilatkozata a fél nyilatkozatának minősülne csupán. Tekintettel arra is, hogy az alperes a váltó alaki és tartalmi kellékeit önmagukban nem vitatta, helyes volt az elsőfokú bíróság döntése, hogy az alperes bizonyítási indítványát elutasította, ugyanis bármilyen értékelhető tényelőadás híján a bizonyítási indítvány nem biztatott azzal, hogy sikeressége esetén az alapjogviszony keretében olyan megállapításra juthat a bíróság, amelyet e körben értékelnie kell. Helyes tehát érdemben az elsőfokú bíróság döntése, és a másodfokú bíróság csupán a fent ismertetett megállapításait mellőzte az ítélet indokolásából. Az elsőfokú bíróság az ítéletében ugyanakkor nem határozta meg a késedelmi kamat mértékét, hiszen csupán „törvényes késedelmi kamat"-ról rendelkezett, és az indokolásban sem szerepeltette azt, hogy ez alatt milyen mértékű kamat értendő. Ezért, miután „törvényes késedelmi kamat" alatt általában Polgári Törvénykönyvről szóló
19. évi IV. törvény (Ptk.) 301-301/A. §-ai szerinti kamat értendő, a másodfokú bíróság e körben a következők szerint szükségesnek tartotta pontosítani az elsőfokú bíróság ítéletét. A Vár. idegen váltóra vonatkozó, azonban a
20. § alapján a saját váltóra is alkalmazandó
21. §-ának