Pf.20166/2020/14 – Fővárosi Ítélőtábla

Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.20.166/2020/

1. A Fővárosi Ítélőtábla dr. Landes Judit ügyvéd (felperesi képviselő címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, a Bakos-Horváth Ügyvédi Iroda (I-II. rendű alperesi képviselő címe, ügyintéző: dr. Bakos Róbert Ákos ügyvéd) által képviselt I. rendű alperes neve született I. rendű alperes leánykori neve (I-II. rendű alperes címe) I. rendű és II. rendű alperes neve (I-II. rendű alperes címe) II. rendű, az Imre Ügyvédi Iroda (III. rendű alperesi képviselő címe, ügyintéző: dr. Imre András ügyvéd) által képviselt III. rendű alperes neve (III. rendű alperes címe) III. rendű és a IV. rendű alperesi képviselő neve (képviseletében eljár: ... IV. rendű alperesi képviselő címe) által képviselt IV. rendű alperes neve IV. rendű alperes ellen élettársi közös vagyon megosztása iránt indított perében a Budapest Környéki Törvényszék
2. december
3. napján kihirdetett 10.P.20.031/2017/
4. számú közbenső ítélete ellen az I. és II. rendű alperes által 87., valamint Pf.
5. és Pf.
6. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő közbenső ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét részben megváltoztatja, néhai id. felperes neve és az I. rendű alperes élettársi életközössége megszűnésének időpontját
7. januárjára módosítja, egyebekben az elsőfokú közbenső ítéletet helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az egyetemlegesen jogosult I. és II. rendű alpereseknek 24.000 (Huszonnégyezer) forint másodfokú perköltséget. A közbenső ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás [1] [2] [3] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes néhai id. felperes neve (a továbbiakban: örökhagyó) korábbi házasságából származó gyermeke. Az örökhagyó és az I. rendű alperes 1992-ben kötött házasságot, a II. rendű alperes e házasságból származó közös gyermekük. A házasságot a bíróság 1997-ben felbontotta. Ezt követően az I. rendű alperes 1998-ban a II. rendű alperessel együtt
8. sz. helységra költözött. A házastársi közös vagyon megosztásakor az örökhagyó 4.000.000 forintot fizetett az I. rendű alperesnek a
9. sz. ingatlan I. rendű alperesre eső hányada megváltásaként és elmaradt gyermektartásdíj címén. Közel egyévi különélés után az I. és II. rendű alperes visszaköltözött az örökhagyó
10. sz. ingatlanába. Az örökhagyó és az I. rendű alperes együtt dolgoztak kezdetben alkalmazottként, majd 2001 februárjától az örökhagyó haláláig az általuk közösen alapított
11. sz. cég-ben, amelynek az örökhagyó 90%-ban, az I. rendű alperes 10%-ban volt tulajdonosa. Az üzletkötést az örökhagyó, az [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] adminisztrációt és a vevőkör kiszolgálását az I. rendű alperes végezte. A munkájáért az I. rendű alperes 2006-tól havi 90.000 forint, azt megelőzően havi 70.000 forint munkabérben részesült. A
12. július 1-jén közokiratba foglalt kölcsönszerződés szerint az örökhagyó 12.000.000 forint összegű kölcsönt nyújtott
13. sz. személy és
14. sz. személy részére. Ténylegesen a kölcsönt az örökhagyó és az I. rendű alperes közösen nyújtotta, abból 7.000.000 forintot az örökhagyó, 5.000.000 forintot az I. rendű alperes bocsátott az adósok rendelkezésére. A
15. március 6., április 25., május 18., június 29., július 24.,
16. január 15., február
17. és március
18. keltezésű elismervényekkel az I. rendű alperes alkalmanként 420.000 forintot vett át
19. sz. személytől „az okiratban meghatározott" összegként. Az I. rendű alperes
20. október 18-án 1.000.000 forintért vásárolta meg az ... forgalmi rendszámú
21. sz. személygépkocsit, melyet
22. január 8-án értékesített.
23. január 9-én vette a ... forgalmi rendszámú
24. sz. típusú gépjárművet, amelynek eladására
25. szeptember 21-én került sor. Időközben
26. szeptember 28-án megvásárolta a ... forgalmi rendszámú
27. sz. típusú személygépjárművet, melyet
28. november 29-én értékesített.
29. szeptember 15-én vette a perbeli
30. sz. típusú személygépkocsit 4.500.000 forintért, melyből 1.850.000 forint volt az önrész és 2.650.000 forint a
31. sz. cég-től felvett, 48 hónap futamidejű, havi 69.667 forint törlesztőrészlettel visszafizetendő hitelből származott. A gépjármű-nyilvántartás adatai szerint az örökhagyó tulajdonában állt a ... forgalmi rendszámú
32. sz. személygépkocsi 1997 december 29-től
33. április 20-ig, a ... forgalmi rendszámú
34. sz.
35. április 6-tól
36. június 30-ig, a ... forgalmi rendszámú
37. sz.
38. április 17-től
39. október 23ig, a ... forgalmi rendszámú
40. sz.
41. január 17-től
42. november 29-ig, a ... forgalmi rendszámú
43. sz.
44. január 9-től
45. május 16-ig és a ... forgalmi rendszámú
46. sz.
47. október 1-től
48. december 5-ig. Az I. rendű alperes a
49. április 8-án kelt adásvételi szerződéssel 14.500.000 forint vételárért megvásárolta a
50. sz. ingatlant. A vételárból 4.400.000 forintot
51. április
52. és
53. július
54. között készpénzben fizetett meg, a fennmaradó vételárból 900.000 forintot az állam által nyújtott lakásvásárlási kedvezmény, 9.200.000 forintot az
55. sz. cég-től felvett lakásvásárlási kölcsön fedezett. Az örökhagyó
56. augusztus 13-án elhalálozott. Az I. rendű alperes a
57. március 17-én kelt adásvételi szerződéssel vásárolta meg a
58. sz. ingatlant
59. sz. személy és
60. sz. személy eladóktól. A szerződés
61. pontjában a felek az ingatlan vételárát 5.000.000 forintban határozták meg, és abban állapodtak meg, hogy annak kiegyenlítési módját külön megállapodásban rögzítik. A felperes és az I. rendű alperes között végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt a Budapest Környéki Törvényszék előtt 13.P.25.234/
62. számon indult perben (a továbbiakban: hagyatéki per) a Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.21.475/2015/4/II. számú ítéletével a felperes keresetét jogerősen elutasította. [11] A felperes módosított keresetében az örökhagyó és az I. rendű alperes élettársi közös vagyona (a
63. sz. és az
64. sz. alatti ingatlan, valamint a ... forgalmi rendszámú személygépkocsi) megosztását kérte. [12] Arra hivatkozott, hogy az örökhagyó és az I. rendű alperes élettársi kapcsolatban élt attól kezdődően, hogy az I. rendű alperes visszaköltözött az örökhagyóhoz az
65. sz. alatti ingatlanba, és az élettársi kapcsolat az örökhagyó
66. augusztus 13-i haláláig fennállt. Azzal érvelt, hogy a szerzésben az örökhagyó 9/10, az I. rendű alperes 1/10 arányban működött közre, melyet a közösen alapított
67. sz. cég tulajdoni részaránya is pontosan tükröz. Álláspontja szerint az I. rendű alperes nem rendelkezett olyan jövedelemmel, megtakarítással és kizárólagos vagyonnal, amiből a keresetben megjelölt vagyontárgyakat megvásárolhatta volna. [13] Az I. és a II. rendű alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. [14] Az I. rendű alperes vitatta, hogy a II. rendű alperessel az
68. sz. szám alatti lakásba történt költözését követően az örökhagyóval élettársi kapcsolatot létesített volna. Állította, hogy mindvégig külön gazdálkodtak, a háztartás költségeit az örökhagyó fedezte. Saját keresményével nem kellett elszámolnia, csak kisebb hozzájárulásokat teljesített a közös életvitelhez kapcsolódóan. Az
69. és
70. sz. személy házaspárnak kölcsönadott 5.000.000 forint a házastársi közös vagyon megosztásából származó 4.000.000 forintból és egyéb saját forrásból származott, és az általa kölcsönadott teljes összeget visszakapta az adósoktól. További kizárólagos vagyona volt az 1998 májusában elhunyt édesapja után örökölt 1.500.000 forint készpénz, amelyből a
71. sz. típusú gépjárművet vásárolta. További járműveit, így a perbeli személygépkocsit is mindig a korábbi jármű eladásából és egyéb különvagyoni forrásból szerezte. [15] A III. rendű alperes a kereset teljesítését a perbeli ingatlanra bejegyzett jogainak változatlan formában való fenntartása mellett nem ellenezte. [16] A IV. rendű alperes a perben nem nyilatkozott. [17] Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott közbenső ítéletével megállapította, hogy néhai id. felperes neve és az I. rendű alperes 1998 novemberétől - az I. és a II. rendű alperes
72. sz. ingatlanba történő visszaköltözésétől - 2008 júniusáig egymással élettársi kapcsolatban éltek. [18] Döntését az
73. évi IV. törvény (régi Ptk.) 685/A.§-ára alapította, és azzal indokolta, hogy az egységes ítélkezési gyakorlat szerint az élettársi kapcsolat fogalma feltételezi a felek közös háztartása fenntartását, az érzelmi és gazdasági közösség fennálltát, és azt is, hogy harmadik személyekkel szemben összetartozásukat minden vonatkozásban vállalják. A BDT
74. 3582., BDT
76. és BDT
78. számon közzétett döntésekre utalva kifejtette, hogy az élettársi jogviszony léte megköveteli a házasságon kívüli kapcsolatot, a közös vagyoni cél elérése érdekében az érzelmi, vagyoni érdekközösséget, az akarategységet, amelyben a felek egymást kölcsönösen támogatják, vagyoni ügyeiket közösen intézik, összetartozásukat minden vonatkozásban vállalják. A gazdálkodás közös jellegét a jövedelmek közös életvitelhez való felhasználásának, valamint a megtakarítások együttélést szolgáló célra fordításának ténye határozza meg. A perbeli bizonyítás eredményét akként értékelte, hogy az I. rendű alperes maga sem tagadta az örökhagyóval fennállt érzelmi-szexuális kapcsolatát. A tanúvallomásokból és az I. rendű alperes nyilatkozataiból is az volt leszűrhető, hogy az I. rendű alperes és az örökhagyó kölcsönösen gondoskodtak egymásról. Az örökhagyót az I. rendű alperes betegségében támogatta, ápolta, alkoholproblémája ellenére is mindvégig kitartott mellette. Mindezt az örökhagyó azzal honorálta, hogy az I. és II. rendű alperest lényegében eltartotta. Az érzelmi közösség meglétét támasztották alá a tanúvallomások is, melyek szerint az örökhagyó és az I-II. rendű alperesek a külvilág felé családként jelentek meg, az örökhagyóra és az I. rendű alperesre férj-feleségként tekintettek. A szoros érzelmi köteléket igazolta az is, hogy az örökhagyó és az I. rendű alperes közötti bizalmi kapcsolatra tekintettel a
79. évi végrendelet létéről csak az I. és II. rendű alperesek tudtak. A végrendelet tartalmából is arra lehet következtetni, hogy az örökhagyó halála esetére az abban [19] [20] [21] [22] [23] [24] írtakkal kívánta biztosítani az I. rendű alperes számára a megszokott életszínvonalat. Kiemelte, hogy a felperes, valamint az I. és II. rendű alperes között a perben az volt vitatott, hogy vajon a gazdasági közösség is fennállt-e az örökhagyó és az I. rendű alperes között. Álláspontja szerint a perben a felperes mindezt megfelelően igazolta. A felperes és az I. rendű alperes az egymásnak ellentmondó személyes nyilatkozataikat az aktuális perbeli érdekeik szem előtt tartásával tették, ezért a per eldöntése szempontjából ezeket figyelmen kívül hagyta. A felperesnek a hagyatéki perben tett tényállításai és a perbeli keresete közötti látszólagos ellentmondást ugyanakkor tisztázottnak találta. Úgy ítélte meg, hogy a gazdasági közösség fennálltát a rendelkezésre álló okiratok közül az örökhagyó és az
80. és
81. sz. személy házaspár közötti kölcsönszerződés, az I. rendű alperes által aláírt átvételi elismervények, és a gépjármű-nyilvántartás adatai is alátámasztották. A hagyatéki perben kihallgatott
82. sz. személy,
83. sz. személy és
84. sz. személy tanúvallomása is igazolta nemcsak az érzelmi, hanem a gazdasági közösség meglétét, a
85. sz. cég-nek átadott kölcsön közös nyújtását, a kamatok havi kifizetését, és azt, hogy e kamatokat az örökhagyó és az I. rendű alperes közösen felélték. Az iratokból egyértelműen kiderül, hogy a felek maguk is közös beruházásnak tekintették a kölcsönadást. Arra is hivatkozott, hogy a közös háztartásvezetést az I. rendű alperes édesanyjának tanúvallomása is igazolta. A közösen vezetett háztartás költségeinek teljes egészében az örökhagyó általi fedezése pedig abból is következik, hogy az I. rendű alperes a nyilatkozata szerint a teljes keresményét magára költhette. A törvényszék álláspontja szerint a gépjármű-nyilvántartás adatai cáfolták az I. rendű alperes azon érvelését, hogy az édesapjától örökölt készpénzből vásárolt első gépjárművét követően a további gépkocsicseréket az eladási ár, a saját megtakarításai, illetve a pénzintézeti kölcsönök fedezték volna. Két alkalommal ugyanis hamarabb történt az új autó megvásárlása, mint a korábbi eladása,
86. január 9-én pedig az I. rendű alperes és az örökhagyó ugyanazon a napon vásároltak autót. A peradatokból az elsőfokú bíróság arra következtetett, hogy az I. rendű alperes gépjárművásárlásait feltehetően az örökhagyó finanszírozta, legalább olyan módon, hogy az önerőt megelőlegezte vagy kiegészítette, miután az esetenkénti többmillió forintos önerőt az I. rendű alperes bevételei nem fedezhették. Az autóvásárlások közös jellegét pedig ezt meghaladóan
87. sz. személy tanúvallomása is megerősítette. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a közös gazdálkodás tényét erősíti az a körülmény is, hogy az örökhagyó és az I. rendű alperes közösen hagyták el a korábbi munkahelyüket, közösen alapítottak gazdasági társaságot, melyben közösen és együtt dolgoztak. Az üzletrészek eltérő tulajdoni hányada sem befolyásolta azt, hogy tevékenységüket mindketten a közös gazdasági érdek előmozdítására végezték. Az I. rendű alperesnek rálátása volt a teljes üzletmenetre, melyet alátámaszt az a tény is, hogy az örökhagyó végrendeletében az egész céget neki juttatta, mert tudta, hogy az általa elvégzett feladatokat is képes az I. rendű alperes ellátni és ezzel a családja megélhetését biztosítani. Hangsúlyozta továbbá a törvényszék, hogy a gazdasági életközösség fennálltát nem zárja ki, ha a felek nem bírnak teljes rálátással élettársuk tevékenységének részleteire, mint ahogy az sem, ha együttélésük során külön bankszámlával rendelkeznek, és ha a társaságbeli vagyoni részesedésük eltérő mértékű. [25] A közbenső ítélet ellen az I. és a II. rendű alperes terjesztett elő fellebbezést, melyben az elsőfokú közbenső ítélet megváltoztatását és annak megállapítását kérték, hogy néhai felperes neve és az I. rendű alperes között az életközösség a házasságot felbontó ítélet
88. február 5-i jogerőre emelkedésével megszűnt és azt követően sem állt helyre. Fellebbezésük ezért tartalma szerint a kereset elutasítását célozta. [26] Jogorvoslati kérelmüket azzal indokolták, hogy az elsőfokú bíróság helyesen idézte az ügy [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] szempontjából releváns korábbi bírósági döntéseket, de a történeti tényállással és a bizonyítékokkal ellentétes tartalmú, csak a felperesi feltételezésekre alapozott, téves jogi következtetésre jutott, és teljesen figyelmen kívül hagyta az I. és a II. rendű alperesek által a perben előadottakat. Ezért ítélete jogszerűtlen, nem felel meg a régi Ptk. 685/A.§ előírásainak. Álláspontjuk szerint a közös gazdálkodás és a közös háztartás hiányát bizonyítja, hogy a korábbi házasságukat felbontották, ezt követően egymással elszámoltak. Az örökhagyó még az elmaradt gyermektartásdíjat is megfizette az I. rendű alperesnek, aki bár közös gazdasági társaságban dolgoztak, de külön jövedelemmel rendelkezett, amelyet önállóan használt fel. Kiemelték, hogy a közös cégben csupán üzlettársak voltak, a tulajdoni arányok eltérése sem azt tükrözi, hogy egyenjogú élettársakként tekintettek volna egymásra. Közös gazdasági érdekük mindössze abban mutatkozott meg, hogy a cég fejlődjön és működjön. Vitatták, hogy az élettársi kapcsolat megállapítását eredményezné az a körülmény, hogy közösen nyújtottak kölcsönt a
89. sz. cég-nek. Megjegyezték, hogy ha az I. rendű alperes is vette át a törlesztéseket, azok további sorsa a perben nem tisztázott, arra bizonyítást az elsőfokú bíróság nem folytatott le. Mindössze a felperes téves feltételezése, hogy a törlesztéseket az örökhagyó és az I. rendű alperes közösen felélte. Állították, hogy az I. rendű alperes és az örökhagyó egymással elszámoltak az I. rendű alperes által az
90. és
91. sz. személy házaspártól átvett pénzösszegekkel, ami nem a közös, hanem éppen a külön gazdálkodást igazolja. Nézetük szerint az I. rendű alperes a perben megfelelően bizonyította a tulajdonában álló gépjárművek különvagyoni jellegét. A felperes alaptalan feltételezése, hogy az örökhagyó előlegezte a gépjárművek önerejét, de ha így volt is, az örökhagyó az I. rendű alperessel elszámolt, ezért is kerültek a nyilvántartásban az I. rendű alperes nevére a járművek. Hangsúlyozták, hogy a felperes a perben bizonyítási kötelezettségének egyáltalán nem tett eleget. Ezzel szemben az I. rendű alperes és a hagyatéki perben meghallgatott tanúk vallomásai is lényegében azt bizonyítják, hogy az örökhagyó és az I. rendű alperes nem éltek életközösségben, hiszen teljesen külön gazdálkodtak, élettársakra jellemző testi, érzelmi kapcsolatot nem létesítettek egymással, nem volt közösen vezetett háztartásuk, hanem csak az együttélésből fakadó jogaikat és kötelezettségeiket teljesítették egy fedél alatt. A perben tanúként kihallgatott
92. sz. személy és
93. sz. személy tanúvallomása sem támasztotta alá a felperes állításait. Azzal is érveltek, hogy a felperes rosszhiszeműen pereskedik. A jelen perben és a hagyatéki perben ellentétes tartalmú nyilatkozatokat tesz, mindig az aktuális érdekeinek megfelelően nyilatkozik. A hagyatéki perben az örökhagyó
94. évi végrendeletének érvénytelenségét két jogcím esetében is arra alapította, hogy az I. rendű alperes és az örökhagyó között az élettársi kapcsolat megszűnt, nem éltek életközösségben. Ezt igazolja a Budapest Környéki Törvényszék 13.P.25.234/2011/
95. számú ítélete a
96. oldal végén és a
97. oldal elején, illetve a Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.21.475/2015/4/II. számú ítélete
98. oldal első és
99. oldal első bekezdésében írtak. A felperes pedig a nyilatkozatai közötti ellentmondást az elsőfokú ítéletben írtakkal szemben a perben egyáltalán nem tudta feloldani. Arra is hivatkoztak, az elsőfokú bíróság nem indokolta meg, hogy miért éppen 2008 júniusáig állt fenn az életközösség az örökhagyó és az I. rendű alperes között, ezt az elsőfokú eljárás során nem tisztázta, erre nézve nem bizonyított. Utóbb, Pf.
100. sorszámú beadványukban azzal is érveltek, hogy az örökhagyó több alkalommal is egy másik keresztnevű barátnőjével nyaralt belföldön, például
101. sz. helységban. Barátaival,
102. sz. személyékkel is sokszor összejárt, rendszeresen járt el barátaival nyaralni, üdülni, szórakozni. Közben az I. rendű alperes is tőle külön programokat szervezett szabadidejében, számos hétvégét barátnőjénél, illetve édesanyjánál töltött. Az örökhagyó társkeresőn is hirdette magát, amely szintén azt támasztja alá, hogy érzelmileg nem állt közel az I. rendű alpereshez. Viselkedése azt igazolta, hogy mély érzelmeket nem táplált az I. rendű alperes iránt, reá csupán mint gyermeke édesanyjára tekintett. A jövőre nézve is külön terveik voltak. Az I. rendű alperes azt tervezte, hogy amint a II. rendű alperes felnő, érettebb és önállóbb lesz, úgy külön költözik
103. sz. helységra. [35] A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú közbenső ítélet helybenhagyására irányult. [36] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat helyesen értékelte, a peranyagból helyes következtetést vont le, és döntésének megfelelő indokát is adta. Meglepőnek találta a fellebbezés azon érvelését, hogy a korábbi házasság felbontása kizárta a későbbi élettársi kapcsolat létesítését. Álláspontja szerint a peradatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy az örökhagyó és az I. rendű alperes közös háztartást tartottak fenn, és az érzelmi közösségük mellett a gazdasági közösség is fennállt közöttük. Álláspontja szerint a közös cégalapítás is a gazdasági közösséget igazolja, miután a törzstőke az örökhagyótól származott és az élettársi kapcsolatra tekintettel, a gazdasági társaságban való közös munkavégzés érdekében biztosított üzletrészt az I. rendű alperesnek. Ezért nem volt azonos az üzletrészeik nagysága. Miután mindketten munkaviszonyban álltak a gazdasági társasággal, ezért mindkettőjük számára származott abból jövedelem. Közös gazdálkodásukat pedig az jellemezte, hogy az I. rendű alperes a saját nyilatkozatai szerint is zsebpénzként kezelte a fizetését, a közös háztartás fenntartásának költségeit az örökhagyó viselte, ehhez az I. rendű alperes csak alkalmi jelleggel járult hozzá. Nézete szerint az élettársi együttélést igazolja a
104. sz. cég-nek közösen kölcsönadott pénz és az a körülmény is, hogy a kölcsönösszeg utáni kamatot az I. rendű alperes vette át, amit a felek közös együttélésük költségeire használtak fel, mely nem csupán feltételezés a felperes részéről. A perben az I. rendű alperes korábban nem hivatkozott arra, hogy e kamatokat az örökhagyóval egymás között elszámolták volna. Érvelése szerint önmagában a gépjárművek megvásárlása is a felek közös gazdálkodását, a közös célok kitűzését és az annak elérése érdekében való együttműködést bizonyítja. A gépjárművásárlások önerejének örökhagyó általi, elszámolás nélküli tényleges kifizetése nézete szerint tényadat, az I. rendű alperes nem is hivatkozott e körben semmilyen közte és az örökhagyó közötti elszámolásra. A fellebbezés érveivel szemben állította, hogy nem a felperes, hanem az I. rendű alperes nyilatkozott rendszeresen egymásnak ellentmondóan a perben. A fellebbezésben előadottakat cáfolja az I. rendű alperes azon perbeli nyilatkozata is, miszerint nagyon szerette az örökhagyót még annak ellenére is, hogy magatartása nem volt éppen megfelelő. Az elfogulatlannak nem mondható, az I. rendű alperes javára tanúvallomást tenni igyekvő végrendeleti tanúk is arról nyilatkoztak, hogy az örökhagyó és az I. rendű alperes éjjel-nappal együtt voltak, közösen jártak a munkahelyre, közösen jártak haza. A fellebbezésben hivatkozottakkal szemben
105. sz. személy és
106. sz. személy tanúvallomása is a felperesi állításokat erősítette. A felperes indítványára kihallgatott
107. sz. személy, valamint az örökhagyó ügyvédje és barátja tanúvallomása is az élettársi kapcsolat meglétét igazolta. Nézete szerint az elsőfokú bíróság ítélete magyarázatot ad arra, hogy miért 2008 júniusáig állt fenn az életközösség. Egyértelmű tényadat, hogy az életközösség megszakadását követően az örökhagyó az I. rendű alperes nélkül utazott barátaival külföldre, miközben 2008 júniusáig a felek minden időt együtt töltöttek, még jóval többet is, mint ami élettársak, házastársak között megszokott. Nemcsak együtt éltek, együtt laktak, a munkahelyre reggel közösen mentek be és délután közösen tértek haza, hanem szabadidejüket is kizárólag együtt töltötték. Az
108. és
109. közötti közel tíz éves időtartamban nem fordult elő, hogy külön nyaraltak, vagy külön töltötték a szabadidejüket.
110. nyarán az örökhagyó igen rossz lelkiállapotban utazott el barátaival külföldre. Számukra nyilvánvalóvá tette, hogy élettársi kapcsolata az I. rendű alperessel akkor szakadt meg. Teljesen képtelen állításnak találta, hogy kizárólag a közös gyermek neveléséről való gondoskodás érdekében költözött volna vissza az I. és II. rendű alperes az örökhagyóhoz, mert ahhoz nyilván nem kellett volna összeköltözni, közös társaságot alapítani, közösen dolgozni, közösen pénzt kölcsönözni és minden szabadidőt együtt tölteni, egy családként együtt élni. [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] Az I. és a II. rendű alperesnek a Pf.
111. sorszámú beadványban az örökhagyó és az I. rendű alperes külön töltött szabadidejére vonatkozó előadását az
112. évi III. törvény (régi Pp.) 235.§