Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2.Mf.31.075/2020/
- A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a dr. Bárdos Rita Cecília (felperesi képviselő címe) ügyvéd által képviselt felperes (felperes címe) felperesnek a Lits Ügyvédi Iroda (alperesi képviselő címe, ügyintéző dr. Lits György ügyvéd) által képviselt alperes (alperes címe) alperes ellen kinevezés módosítás jogellenessége iránt indított perében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság
- szeptember
- napján kelt 51.M.1804/2017/
- sorszámú ítélete ellen az felperes
- sorszámú fellebbezése folytán meghozta az alábbi ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 12.623 (tizenkétezerhatszázhuszonhárom) forint + ÁFA perköltséget. A le nem rótt 40.392 (negyvenezer-háromszázkilencvenkettő) forint fellebbezési illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás [1] [2] [3] [4] [5] [6] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 26.000 Ft + ÁFA ügyvédi munkadíjat, és megállapította, hogy a felmerült 30.300 Ft eljárási illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte, azaz, hogy a bíróság kötelezze az alperest 504.900 Ft és ezen összeg után
- november 8-tól a kifizetésig számított kamatok megfizetésére. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. A fellebbezés nem alapos. A másodfokú bíróság a fellebbezés elbírálása során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást az ügy megítéléséhez szükséges mértékben feltárta, azt helyesen állapította meg és abból helytálló jogi következtetést vont le. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság ítéletét a polgári perrendtartásról szóló
- évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.)
- §
(2)bekezdése alapján helyes indokainál fogva helybenhagyta, a másodfokú ítéletet a Pp. 254.§
(3)bekezdése szerint indokolta. A fellebbezés kapcsán az alábbiakra mutat rá a másodfokú bíróság: [7] A felperes az elsőfokú eljárásban utóbb nem tartotta fenn a keresetlevélben még hivatkozott azon érvelését, miszerint az illetményt csak közös megegyezéssel lehet módosítani. Ezért a másodfokú bíróság nem vizsgálhatta, hogy a közalkalmazottaknak a jogszabály előírása alapján járó illetménypótlékot a munkáltató a felperes részére a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészből biztosíthatta-e. A másodfokú eljárás tárgyát kizárólag az egyenlő bánásmód követelményének megsértésével és a joggal való visszaéléssel összefüggő elsőfokú ítéleti indokolás felülbírálata képezte. [8] Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló
- évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.)
- §-a részletesen felsorolja azokat a tulajdonságokat, amelyek az általános köztapasztalat szerint az egyént egy sérülékeny társadalmi csoporthoz kapcsolják, mely tulajdonságok alapján hátrány érheti. A felsorolásból az „egyéb helyzet", mint védett tulajdonságnak minősülő sajátosságok, élethelyzetek körét szűken kell értelmezni. A tág értelmezés a kedvező bizonyítási szabályok hatályának indokolatlan kiterjesztéséhez vezetne, így ellentétes lenne az Ebktv. céljával. Az „egyéb helyzetnek" két fő fogalmi kritériuma van: az tartozzon az egyén személyisége lényegi vonásához és az egyént egy sérülékeny társadalmi csoporthoz kapcsolja. Az „egyéb helyzet" fogalma dinamikusan változik, definiciós magját azonban az képezi, hogy a helyzet megléte tárgyilagosan igazolható, homogén csoportképzésre, általánosításra alkalmas és társadalmi előítéletekből táplálkozik. A diszkriminációval szembeni jogvédelem lényegét az „egyéb helyzet" esetében is az adja, hogy a védett tulajdonsággal rendelkező személy elsődlegesen nem saját magatartása, hanem egy adott csoporthoz tartozás miatt szenved hátrányt. A szűkítő értelmezés biztosítja, hogy az eljárás ne vezessen az egyenlő bánásmód követelményének megsértésének megállapításához olyan esetekben, amikor az emberi méltóság általános sérelméről, rendeltetés ellenes joggyakorlásról, vagy joggal való visszaélésről szól a jogvita (Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület 288/2/2010 (IV.09.) TT számú állásfoglalása). [9] A felperes alaptalanul hivatkozott fellebbezésében az Ebktv. szerinti hátrányos megkülönböztetésre, mivel a jogszabály alapján nem lehet védett tulajdonságnak tekinteni azt a tényt, hogy az alperessel perben állt. A felperes által hivatkozott körülmény ugyanis nem az ő személyisége lényegi vonásából fakad, nem alkalmas egy sérülékeny csoporthoz való tartozás megállapítására sem, hanem a peres eljárás megindítása az ő erre vonatkozó döntésére volt visszavezethető. Az a tény tehát, hogy a felperes perben állt a munkáltatójával sem a „véleménnyilvánítás", sem pedig az „egyéb helyzet" keretein belül értelmezve nem minősül védett tulajdonságnak. Amennyiben a munkáltató a peres eljárásra tekintettel csorbítja a felperes jogszerű illetményhez való jogát, úgy ez valóban lehet jogsértő, de ezt a körülményt nem az egyenlő bánásmód sérelme, hanem a munka törvénykönyvéről szóló
- évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.)
- §-ában tiltott joggal való visszaélés körében lehet vizsgálni. [10] Az Mt.
- §
(1)bekezdése alapján tilos a joggal való visszaélés. E törvény alkalmazásában joggal való visszaélés különösen, ha az mások jogos érdekeinek csorbítására, érdekérvényesítési lehetőségeinek korlátozására, zaklatására, véleménynyilvánításának elfojtására irányul vagy ehhez vezet. [11] A felperes másodlagosan hivatkozott a joggal való visszaélés sérelmére, azonban ezen érvelése a bizonyítási kötelezettséget nem fordítja át. Az elsőfokú bíróság a Pp. 164.§
(1)bekezdése alapján tehát helyesen rögzítette ítéletében azt az eljárás során is hangsúlyozott tájékoztatást a bizonyítási teherre vonatkozóan, hogy a joggal való visszaélés körében a felperest terheli a bizonyítás. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróságnak a bizonyítás eredményének mérlegelése során tett azon megállapításával is, hogy a felperesi bizonyítás sikertelen maradt. [12] A perben a felperesnek kellett bizonyítania azt, hogy a kinevezésmódosításának indoka az volt, hogy az alperessel perben állt, a munkáltató intézkedése visszaélésszerű volt. A felperes tehát alaptalanul hivatkozott arra a fellebbezésében, hogy a munkáltató által megjelölt mulasztások, kötelezettségszegések nem valósultak meg vagy azokból nem következik okszerűen a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész átcsoportosítása. Nem az alperest terhelte ugyanis a bizonyítási kötelezettség az intézkedés jogszerűségével kapcsolatban, hanem a felperesnek kellett volna a joggal való visszaélés körében előadott tényelőadásait bizonyítania. Tekintettel arra, hogy a per során nem merült fel olyan bizonyíték, ami a felperes által meghatározott mögöttes indokot alátámasztotta volna, a kinevezésmódosítással kapcsolatos jogellenességet nem lehetett megállapítani. [13] A másodfokú bíróság a Pp. 24. §
(1)bekezdése alapján 504.900 Ft-ban megállapított pertárgyértéket alapul véve a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján kötelezte a pervesztest felperest a 32/2003 (VIII. 22.) IM rendelet 3. §
(5)bekezdése szerinti mértékű perköltség megfizetésére. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 46. §
(1)bekezdése szerint 40.392 Ft-ban megállapított fellebbezési illeték a felperest megillető munkavállalói költségkedvezményre tekintettel a 6/
- (VI. 26.) IM rendelet
- §-a alapján a Magyar Állam terhén marad. Budapest,
- május
- dr. Orosz Andrea s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: kiadó dr. Asbóth Balázs s.k.. Laczó Adrienn Lilla s.k. előadó bíró bíró