← Magyarország

Mf.31172/2020/7 – Fővárosi Ítélőtábla

Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 1.Mf.31.172/2020/

  1. A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a dr. Bosch Márta ügyvéd (felperesi képviselő címe) által képviselt felperes neve (felpres címe.) felperesnek a Funtig Ügyvédi Iroda (alperesi képviselő címe., eljáró dr. Funtig Zoltán ügyvéd) által képviselt alperes neve (alperes címe.) alperes ellen munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei iránt indított perében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság
  2. február
  3. napján kelt
  4. sorszámú végzésével kijavított,
  5. október
  6. napján kelt 76.M.1671/2017/
  7. sorszámú ítélete ellen a felperes
  8. sorszám alatt előterjesztett fellebbezése folytán meghozta az alábbi í t é l e t e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperes részére 50.000 (ötvenezer) forint + 13.500 (tizenháromezer-ötszáz) forint ÁFA másodfokú perköltséget. A le nem rótt 402.725 ( négyszázkétezer-hétszázhuszonöt) forint fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás [1] Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint a felperes
  9. március
  10. napjától állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperessel adminisztrátor munkakörben. A munkaköre később pénzügyi előadóra módosult, a munkáltatói jogokat az alperesi ügyvezető, P.GY. gyakorolta. Közvetlen felettese a főkönyvelő, T.V.E. volt. A
  11. február
  12. napján kelt munkaszerződésmódosítás szerint
  13. január 1-jei hatállyal a felperes munkabére a végrehajtott béremelés alapján 340.600 forintban került meghatározásra. [2]
  14. februárjában a felperes és közvetlen felettese, T.V.E. között szóváltás alakult ki, mikor a felperes a főkönyvelővel közölte, hogy „Ne légy ostoba!", melyről feljegyzés is készült. A konfliktust követően a munkáltatói jogkör gyakorlója személyesen egyeztetett a felperessel, majd ezt követően a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséről tárgyaltak, melyek során ajánlatot is tettek egymásnak. A felperes az egyeztetés alatt szabadságot vett igénybe, majd
  15. áprilisáig betegszabadságon és táppénzen is volt. A felperes munkaviszonya a
  16. május
  17. napján keltezett munkáltatói felmondással
  18. május
  19. napjától kezdődően, 90 napos felmondási idő elteltével,
  20. augusztus
  21. napján megszüntetésre került. A felmondás indokolásának
  22. pontja összefoglaló jelleggel hivatkozott a felperes magatartásbeli összeférhetetlenségére, tiszteletlen viselkedésére, sorozatos lekezelő, bántó, kioktató magatartására, az általa használt elviselhetetlen hangnemre, mely egy egyre feszültebb munkahelyi légkörhöz vezetett. A
  23. pontban az együttműködési kötelezettség megszegésére hozott konkrét példákat a munkáltató, felsorolva közöttük a
  24. április
  25. napján a munkaügyi előadóval történt felperesi kiabáló, kioktató, megalázó magatartást, a
  26. február 14-én a közvetlen felettessel való tiszteletlen, arrogáns hangnemben való beszédet, a bérelszámoló kollégával való együttműködés hiányát és a
  27. januárjában tanúsított, munkát hátráltató felperesei magatartást és lekezelő, arrogáns stílust, továbbá a
  28. nyarán a titkárnő kollégával szemben használt minősíthetetlen hangnemet. Hivatkozott továbbá a munkáltatói intézkedés a felperes pénzügyi teljesítésével kapcsolatos kötelezettségszegésre is, utalva a munkaköri leírás
  29. pontjára, a munkabérelőlegigénylő-lapok továbbításának
  30. januárjában való elmulasztására. Mindezek alapján rögzítette, hogy a munkaszerződésben foglalt munkaköri kötelezettségeit, az Mt-ben foglalt magatartási normákat, a munkáltatónál irányadó belső gyakorlatot súlyosan sértették a felperes által tanúsított magatartástok. A felperes kérelme, az alperes ellenkérelme [3] A felperes a többször pontosított, módosított keresetében az Mt.
  31. §

(1),
(2)bekezdése alapján kérte alperes kötelezését elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítésként 3.331.068 forint és ezen összeg után 2018. január 1. napjától járó törvényes mértékű késedelmi kamat, valamint az Mt. 82. §
(3)bekezdése alapján 1.703.000 forint végkielégítés és ezen összeg után
  1. augusztus
  2. napjától járó törvényes mértékű késedelmi kamat megfizetésére. Perköltségigényét a megbízási szerződésben foglaltak alapján kívánta érvényesíteni. Álláspontja szerint a munkáltatónál hatályban lévő Kollektív Szerződésben rögzített szabályok súlyos megsértésre került sor, amikor a jogviszony megszüntetését megelőzően a munkáltató a felmondási indokok között szereplő kifogásokat a felperessel nem ismertette, így részére a védekezés lehetőségét nem biztosította. Vitatta a felmondás indokában megfogalmazottak valós és okszerű voltát is. Elismerte a munkatársaival való szakmai konfliktus létét, azonban ennek okát abban jelölte meg, hogy a munkavégzéshez szükséges szakmai és vezetői támogatást nem kapta meg, így a nem megfelelő munkaszervezés és vezetői intézkedések hiánya okán őt hátrány érte. A pénztári és pénzkezelési szabályok körében hivatkozta, hogy a munkáltató az ehhez szükséges feltételeket nem biztosította, valamint a feladatkörén túl más munkaköri feladatokat is el kellett látnia. Sérelmezte, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója a kollégái felé irányuló piszkálódását eltűrte. Hivatkozása szerint T.V.E. a
  3. februárjában történt konfrontációt követően tudatosan törekedett arra, hogy a felperes részére anyagi hátrányt okozzon, melyre kétszeresen is sor került. Az ő közrehatása következtében nem részesült ugyanis a felperes az alperesnél minden év március hónapjában esedékes béremelésben és ugyanezen okból került sor a későbbiekben a munkaviszonya megszüntetésére is. E körben hivatkozott a Kollektív Szerződés
  4. számú mellékletének
  5. pontjában foglaltakra. Álláspontja szerint a felperes a
  6. évi béremelésből a magatartási problémái miatt nem részesült, így az ugyanezen indokokra alapított munkáltatói felmondás a kétszeres értékelés tilalmába ütközik. Ebből adódóan az alperes a felperesi jogviszonyt jogellenesen szüntette meg.
  7. február 28-át követően csupán egy olyan eset fordult elő -
  8. áprilisában -, amelyet a munkáltató a felmondásában megjelölt, ebből pedig okszerűen nem következik a jogviszony-megszüntetés. Ezen indokkal kapcsolatosan azt is kiemelte, hogy egy olyan átutalást róttak a terhére, amelyben csak végrehajtóként működött közre. [4] Az alperes ellenkérelme a felperesi kereset elutasítására és a felperes perköltségben történő marasztalására irányult. A perköltség összegét az IM rendelet alapján kérte megállapítani azzal, hogy a jogi képviselő ÁFA körbe tartozik. Álláspontja szerint a munkáltató a felmondásban az MK.
  9. számú állásfoglalásban foglaltaknak megfelelően összefoglalóan jelölte meg az intézkedés indokát, ezen túlmenően pedig a „különösen" szócskát követően példálózva, esetszerűen is kibontotta azt. Az összefoglaló jellegű megjelölés körében az érdemi ellenkérelmében további eseteket is megjelölt a magatartásbeli probléma érzékeltetésére. Kiemelte, hogy az a körülmény, hogy a munkáltató a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséről tárgyalt a felperessel, még nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy vele felmondást közöljön, ez a felmondás jogszerűségét nem érinti. Érvelése szerint a keresettel támadott, felmondásban foglalt indok világos, az abban megjelölt okok valósak voltak és azok okszerűen szolgáltak a munkáltatói intézkedés alapjául. A kétszeres értékelés tilalma körében előadta, hogy az Mt.
  10. §-a szerinti jogintézmény feltételezi, hogy a hátrányos jogkövetkezményről kollektív szerződés vagy ennek hiányában munkaszerződés rendelkezzen. Az alperesi Kollektív Szerződés pedig ilyen hátrányos jogkövetkezményt nem tartalmazott, így az Mt.
  11. §-ának szabályai a felperes által rögzített esetre nem alkalmazhatók. Kiemelte továbbá, hogy a felperes által állítottaknak csak olyan perben lenne jelentősége, ahol a felperes az alapbéremelés hiányát sérelmezné. A Kollektív Szerződés 6/
  12. pontja alapján előírt egyeztetés elmaradásával kapcsolatosan hivatkozta, hogy az alperesi ügyvezető a felperessel több alkalommal is egyeztetést folytatott. Az elsőfokú bíróság határozata [5] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította és kötelezte a felperest alperes részére történő 250.703 forint +ÁFA perköltség megfizetésére. [6] Az általa megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság a felperesi felmondás jogellenességének jogkövetkezményeire irányuló kereseti kérelmet nem találta alaposnak. A Munka Törvénykönyvéről szóló
  13. évi I. törvény (a továbbiakban Mt.)
  14. §-a és
  15. §
(1)bekezdéséből kiindulva rögzítette, hogy önmagában az a körülmény, miszerint a felek a munkáltatói felmondás közlését megelőzően a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséről tárgyaltak, még nem teszi jogellenessé a munkáltató egyoldalú intézkedését. Ebben a körben rögzítette, hogy a felek egyezően adták elő, hogy kifejezett, a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó, a munkaviszony megszűnése napját is magában foglaló, az elszámolás kérdését is rendező megállapodás közöttük nem jött létre, mindösszesen az ajánlataikat közölték egymással, melyet a másik fél nem fogadott el. [7] Az Mt. 6. §-ában és 52. §
(1)bekezdés e) pontjában megfogalmazottakból kiindulva a bizonyítás eredményeként a meghallgatott tanúk vallomásai alapján igazoltnak találta azon felmondási indokot, miszerint a felperes az együttműködési kötelezettségét megszegte, a kollégáival, feletteseivel rendszeresen tiszteletlenül viselkedett, sorozatosan lekezelő, bántó, kioktató, elviselhetetlen hangnemben beszélt velük, őket a munkájukban hátráltatta. A munkaköri kötelezettségszegésre alapított felmondási indok kapcsán arra a következtetésre jutott, hogy a
  1. január
  2. napjától az alperesnél bekövetkezett, bérszámfejtést érintő változások kapcsán a munkáltató nem adott egyértelmű, kifejezett utasítást a felperes részére a munkabér-előlegek kifizetését igazoló okiratok átadására vonatkozóan. Hangsúlyozta, hogy a bérszámfejtés többéves kiszervezését követően munkavállalói utasítási igény esetén - a munkahelyi felettes részéről nem elegendő evidensnek tekinteni a korábbi gyakorlathoz való visszatérést, kérésre szükséges a konkrét utasítást megadni. A felperes túlterheltségre történő hivatkozásával kapcsolatosan kiemelte, hogy azt a tanúvallomások nem támasztották alá, valamint ennek megvalósulása esetén sem engedhető meg a munkatársakkal szembeni tiszteletlen viselkedés, a munkájuk hátráltatása. A Kollektív Szerződésben előírt kötelező egyeztetés kezdeményezése körében nem értett egyet a felperes álláspontjával. Ebben a körben kiemelte, hogy ugyan a KSZ 6/
  3. pontja egyértelműen megfogalmazta, hogy a vezető köteles a munkáltatói jogkör gyakorlójánál egyeztetést kezdeményezni, mely körében az érintett munkavállalót köteles személyesen meghallgatni és erről jegyzőkönyvet felvenni. Kiemelte azonban, hogy a részletszabályok között az is megfogalmazásra került, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója a személyes meghallgatást mellőzheti, amennyiben az eset összes körülményéből következően a munkáltatótól ez nem várható el. Ebben a körben jelentőséget tulajdonított annak a körülménynek, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója a felperest a T.V.E.tel történt konfrontációját követően meghallgatta. [8] A kétszeres értékelés tilalmának megsértése körében rögzítette, hogy a Kollektív Szerződés
  4. pontjában hátrányos jogkövetkezményként alapbércsökkentés szerepel, amely nem feleltethető meg a felperes által hivatkozott béremelés elmaradásának. Hangsúlyozta továbbá, hogy a
  5. márciusában esedékes alapbéremelés egy munkáltatói mérlegelésen alapuló döntés, amely nem tekinthető hátrányos jogkövetkezmény alkalmazásának, az ugyanis nem egy kifejezett munkáltatói intézkedés volt. Hangsúlyozta, hogy az alapbéremelés során a munkáltatónak az egyéni teljesítményre is tekintettel lehetősége van a döntését meghozni. Ezen felül megjegyezte, hogy a KSZ besorolási kategóriarendszere alapján a felperes részére - mint szellemi foglalkozású alkalmazott I. kategóriába tartozó részére -
  6. március
  7. napjától 244.500 forint összegű minimálbér került megállapításra, ehhez képest felperes 340.600 forint összegű munkabérben részesült. Ez is alátámasztotta az alperesi törvényes képviselő személyes meghallgatása során előadottakat abban a körben, miszerint a felperes a munkáját jól végezte, őt az alperesnél megbecsülték, a bérét a mérlegképes könyvelővel azonos összegben határozták meg. [9] A perköltség összegéről - 5.034.068 forint megállapított pertárgyérték alapulvételével - a Pp.
  8. §
(1)bekezdése alapján határozott, az illeték viselése körében a 6/
  1. (VI.26.) IM rendelet
  2. §ára, valamint a felperest megillető munkavállalói költségkedvezményre utalt. A fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem [10] Az ítélettel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben az elsőfokú ítélet megváltoztatását, az alperes kereseti kérelemnek megfelelő marasztalását kérte. Jelezte, hogy mind az elsőfokú, mind a másodfokú perköltségre igényt tart. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítás eredményeként feltárt tényállásból helytelen jogkövetkeztetést vont le, mely sérti az Mt.
  3. §
(2)és 7. §
(1)bekezdésében megfogalmazottakat. Az előbbi alapelv sérelme a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetés körüli tárgyalások, illetve annak megrekedése körében érhető tetten, míg az utóbbi jogszabályi tilalom megsértése a jogviszony végkielégítéstől megfosztó megszüntetése során. Fellebbezésében hangsúlyozta a munkajogi kapcsolatokban fontos alapelvként érvényesülő kétszeres értékelés tilalmát. A helyes jogértelmezés szerint ez minden körülmények között tiltott a munkáltató számára. Sérelmezte azon ítéleti értelmezést, miszerint a munkáltatói felmondás azért nem ütközött a kétszeres értékelés tilalmába, mert a munkáltatónál hatályos Kollektív Szerződés olyan hátrányos jogkövetkezményt nem tartalmazott, amelyben a munkáltató a felperest részesítette. A kétszeres értékelés megsértését támasztotta alá T.V.E. tanúvallomása, melyben kifejezetten arra vonatkozóan tett nyilatkozatot, hogy felperes magatartása miatt nem javasolta, hogy felperes a bérfejlesztésben részesüljön. A magatartási problémák a bérfejlesztést megelőző időszakban merültek fel, így azzal, hogy a bérfejlesztésből a felperest a munkáltató kirekesztette, már értékelte a felperes esetlegesen kifogásolható magatartását. A felperes magatartása elleni kifogások kerültek értékelésre ugyanis a bérfejlesztésről való döntésnél, melyet maga a felperes közvetlen vezetője adott elő nyilatkozatában. Ennélfogva a mérlegelés szempontjai közlésre kerültek, ezért azt a jogviszony megszüntetése okán indított peres eljárásban nem lehetett volna figyelmen kívül hagyni. A felperes a fellebbezésében kifejezetten hivatkozott és idézte T.V.E.
  1. számú jegyzőkönyv
  2. oldalának
  3. bekezdésében foglaltakat, valamint a
  4. számú jegyzőkönyv
  5. oldalának
  6. bekezdését. Ezen felül álláspontja szerint kiemelkedő jelentőséget kellett volna az elsőfokú bíróságnak tulajdonítani a
  7. számú jegyzőkönyv
  8. oldalának
  9. bekezdésében rögzítetteknek. Hangsúlyozta, hogy a kétszeres értékelés tilalmát alapelvi szinten kell értelmezni, az ettől eltérő értelmezés ellentétes mind az Mt. 56-. §-ában, mind a Kollektív Szerződésben vagy a munkaszerződésben rögzített garanciális szabályokkal. Kiemelten hangsúlyozta, hogy a bérfejlesztésből történő kirekesztést az elsőfokú bíróság helytelenül értékelte, e körben ugyanis megállapítható, hogy arra a felperes közvetlen felettesének, T.V.E.nek a személyes sértődöttségéből fakadó tevékenysége okán került sor, amely pedig nem fér össze a jogi szabályozás társadalmi rendeltetésével. A hátrányos jogkövetkezmény alkalmazása a Munka Törvénykönyve által adott felhatalmazás alapján kollektív szerződésben szabályozott. Hátrányos jogkövetkezmény valósul meg akkor is, ha annak alkalmazására nem a megadott eljárási rendben kerül sor. Vitathatatlan tény, hogy a felperest hátrányos jogkövetkemény érte a béremelés elmaradásával. A kétszeres értékelés tilalma alá nem eső egyetlen további felmondási indok kapcsán az okszerűséget vitatta. E körben hivatkozott K.S.
  10. számú jegyzőkönyv
  11. oldalán rögzített vallomására. Az összeférhetetlenség kérdésében annak valóságát és a felmondás e körben való okszerűségét is vitatta. E körben azt emelte ki, hogy a felperes nagyon hosszú ideig állt az alperes alkalmazásában, vele szemben azonban semmilyen eljárás lefolytatására nem került sor, sőt a felek a jogviszony közös megegyezéses megszüntetéséről tárgyaltak. [11] Az alperes fellebbezést nem terjesztett elő. Fellebbezési ellenkérelmében az esőfokú ítélet helybenhagyását, felperes perköltségben való marasztalását kérte. A másodfokú bíróság döntése és jogi indoka [12] A fellebbezés nem alapos. [13] A másodfokú bíróság a fellebbezés elbírálása során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárást követően helyesen állapította meg a tényállást és helytálló az abból levont jogi következtetése is. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
  12. §
(2)bekezdése alapján - a Pp. 254. §
(3)bekezdése alkalmazásával - helyes indokaira is figyelemmel helybenhagyta. [14] A felperes fellebbezésére tekintettel a másodfokú bíróság az alábbiakra mutat rá: [15] A felmondás indokainak valós és okszerű volta tekintetében azt emeli ki a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok széleskörű, okszerű értékelésével, logikai ellentmondás nélkül jutott arra a meggyőződésre, hogy a tanúk egybehangzóan igazolták a felperesi magatartás nem megfelelő voltát. A bizonyítékok összességében történő mérlegelése során ugyanis arra kell elsősorban figyelemmel lenni, hogy a bizonyítékok jelentős többsége koherensen illeszkedik-e egymáshoz, és az alátámasztja-e az ítéletben megfogalmazott tényállításokat. Ennek a követelménynek pedig az elsőfokú bíróság ítélete - annak tényállítása és indokolása is egyértelműen megfelelt. Nem volt ugyanis fellelhető olyan kirívó okszerűtlenség a bizonyítékok mérlegelése során, amely a másodfokú bíróság számára azok felülmérlegelését tette volna lehetővé. [16] Az Mt. 56. §
(1)bekezdése értelmében a munkaviszonyból származó kötelesség vétkes megszegése esetén megállapodás a kötelességszegés súlyával arányos hátrányos jogkövetkezményeket állapíthat meg. A
(2)bekezdés az alkalmazható hátrányos jogkövetkezmények körét, illetve jellegét fogalmazza meg. A
(4)bekezdésben egyértelműen meghatározásra került az is, hogy hátrányos jogkövetkezmény nem állapítható meg olyan kötelességszegés miatt, amelyet a munkáltató a munkaviszony megszüntetésének indokaként is megjelölt. [17] A fent idézett jogszabály tehát rögzíti, hogy a munkáltató a kollektív szerződésben hátrányos jogkövetkezményt állapíthat meg. Ennek megvalósulása esetén pontosan, absztrakt módon meg kell határozni azokat a tényállásokat, amelyek lehetővé teszik a hátrányos jogkövetkezmények alkalmazását. Rögzíteni kell a büntetések nemeit és azok pontos mértékét. A perbeli esetben erre sor is került, amikor az alperesnél hatályos KSZ
  1. fejezete az alkalmazható jogkövetkezmények körét az alapbér csökkentés, az év végi jutalom megvonás, a más munkakörbe helyezés, valamint a más munkakörbe és munkavégzési helyre való áthelyezés eseteiben határozta meg. Helyesen hivatkozott az elsőfokú bíróság ítéletében arra, miszerint a hátrányos jogkövetkezmények között meghatározott alapbér csökkentés nem feleltethető meg a felperes által hivatkozott béremelésből való kirekesztéssel. [18] A Kollektív Szerződés
  2. pontja rögzíti a
  3. március 1-vel végrehajtandó munkabér-emelést és annak mértékét. Ennek fajtája kétféle módon került meghatározásra: az egyik a 2,75 %-os mértékű az alapbéremelés, valamint az 1,25 %-os mértékű differenciált bérfejlesztés. Ez utóbbi esetben érvényes azonban csak az az elsőfokú ítéleti megállapítás, miszerint ez a munkavállaló egyéni teljesítményétől, illetőleg egyéb paraméterektől függően a munkáltató diszkrecionális jogkörétől függő juttatás. A 2,75%-os mértékű alapbéremelést azonban a Kollektív Szerződés kötelező jelleggel rögzítette, így a munkáltatót e körben mérlegelési jogkör nem illette. Helyesen utalt arra az alperes, hogy ezen igényét a munkavállaló igény szerint egy másik eljárás során érvényesítheti. [19] Hangsúlyozza a másodfokú bíróság, hogy önmagában az, hogy nem történik meg egy béremelés még nem jelenti automatikusan a hátrányos jogkövetkezmény megvalósulását. Ehhez ugyanis szükség van arra - ahogy azt az Mt.
  4. §
(1)bekezdése is rögzíti - hogy azt a munkáltató a KSzben jogkövetkezményként megállapítsa, valamint arra is, hogy ahhoz egy tudatos munkáltatói döntés is társuljon. A perbeli esetben ezek egyike sem valósult meg. A felperes által hivatkozott T.V.E. tanúvallomásában ugyanis csupán annyit rögzített, hogy ő a feljegyzésében arra tett javaslatot, hogy felperes ne részesüljön a béremelésben. A rendelkezésre álló adatokból azonban az nem volt kiolvasható, hogy a döntési jogkörrel rendelkező ügyvezető igazgató ezen indok alapján nem részesítette a felperest munkabér-emelésben. [20] A felperes által hivatkozott, az alperesnél végrehajtott, mindenkire kötelező jellegű alapbéremelésből való felperesi mellőzés körében tehát az sem nyert bizonyítást, hogy annak indoka a felperesi magatartások szankcionálása volt. [21] A kétszeres értékelés tilalmát az 56. §
(4)bekezdésében rögzíti a jogszabály, amely kapcsán kiemelendő, hogy hátrányos jogkövetkezmény nem állapítható meg olyan kötelezettségszegés miatt, amelyet a munkáltató a munkaviszony megszüntetésének indokaként is megjelölt. Mivel nem igazolt a hátrányos jogkövetkezmény alkalmazása, így a kétszeres értékelés tilalmára vonatkozó felperesi hivatkozás sem lehet megalapozott. [22] Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróség ítéletét helyes indokaira tekintettel helybenhagyta. Záró rész [23] A sikertelenül fellebbező felperes a Pp. 78.
(1)bekezdése alapján köteles az alperesi perköltség megfizetésére. A megállapított összeg a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §
(2)bekezdés a) pontján és
(5)és
(6)bekezdésén alapul, az alperesi képviselő másodfokú eljárásban kifejtett tevékenységére figyelemmel. [24] A felperes munkavállalói költségkedvezményre való jogosultságára tekintettel a le nem rótt fellebbezési eljárási illeték a 6/
  1. (VI.26.) IM rendelet
  2. § és
  3. §-a alapján az állam terhén marad. Az illeték mértéke - az elsőfokú bíróság által rögzített pertárgyérték mellett - az illetékről szóló
  4. évi XCIII. törvény (Itv.)
  5. §
(2)bekezdése és 46. §
(1)bekezdése szerint került megállapításra. [25] A fellebbezés lehetőségét a Pp. 233/A. §-a zárja ki. Budapest,
  1. október
  2. dr. Vajas Sándor s.k. a tanács elnöke dr. Mihalics Klaudia s.k. előadó bíró dr. Kovács Edit s.k. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.