Kfv.35367/2019/12 – Kúria

(1)bekezdés a) pontjára, a számvitelről szóló

1. évi C. törvény (Sztv.)
2. §

(3)bekezdésére alapította. Indokolása szerint a felperes tevékenységében részt vevő munkavállalók a felperes, és nem a számlakibocsátó irányítása alatt, eszközeivel és javára végezték munkájukat, munkaerőkölcsönzésre irányuló szerződés hiányában a számlákon szereplő gazdasági eseményeket nem a számlakibocsátó teljesítette. A bizonylatok tartalmilag hiteltelenek, a felperes ezért azokra adólevonási jogot jogszerűen nem alapíthat. Megállapításait a felperes cégvezetőjének és HR generalistájának nyilatkozatára, a vállalkozási szerződésre, a számlákra, az adóhatóság

1. december
2. -
3. december
4. időszakra a számlakibocsátónál végzett ellenőrzése során beszerzett bizonyítékokra (a számlakibocsátó ügyvezetője, 9 felperesnél munkát végző munkavállaló nyilatkozata, a W.W. Kft. és a W.S. Kft. toborzással és munkaerő-szervezéssel foglalkozó munkavállalói nyilatkozata) alapította. A kereseti kérelem és ellenkérelem [8] A felperes keresetében az első- és másodfokú adóhatósági határozat megváltoztatását, a megállapítások törlését, másodlagosan a határozatok hatályon kívül helyezését, az elsőfokú adóhatóság új eljárás lefolytatását kérte. [9] Álláspontja szerint a határozat sérti az adózás rendjéről szóló
5. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.)
6. §

(3a),

(7)és

(9)bekezdéseit, 2. §

(1)bekezdését, 97. §

(4)-

(6)bekezdését, a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló,

1. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: Héa-irányelv)
2. cikkét,
3. cikkét,
4. cikkét, az Áfa tv.
5. §-át, 119.

(1)bekezdését,

1. § a) pontjára,
2. §

(1)bekezdés a) pontjára és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 221 §

(1)bekezdését. [10] Előadta, hogy az adóhatóság nem tisztázta a tényállást, a bizonyítékokat tévesen értékelte, korlátozta a bizonyítékok megismeréséhez való jogát, kizárta a tanúmeghallgatásokon a jelenlétét, az ellenőrzési jegyzőkönyv átadása után bizonyítást folytatott, az eljárási határidőt túllépte, valamint nem bírálta el teljeskörűen a jogorvoslati kérelmét. [11] Hivatkozása szerint az alperes megállapításait általánosságban tette, nem vizsgálta a felperes és a számlakibocsátó közötti gazdasági kapcsolatot, nem hallgatta meg a tárgyidőszaki ügyvezetőjét, a jegyzőkönyvhöz és az elsőfokú határozathoz csak azt az ellenőrzési jegyzőkönyvet csatolta, amely alapján a számlakibocsátó terhére hozott elsőfokú határozatot az alperes megsemmisítette, az új eljárás keretében lefolytatott ellenőrzés iratanyagát, [12] [13] [14] [15] [16] határozatát nem ismerhette meg, a nyilatkozatot tevő személyekhez kérdéseket nem intézhetett, így nem gyakorolhatta garanciális jogait, nem élhetett jogorvoslattal az őt érintő adójogi kérdésekben. Az adóhatóság a rendelkezésére álló bizonyítékokból egyoldalú következtetéseket vont le, adólevonási jogát nem a gazdasági eseményekkel okszerű és közvetlen kapcsolatban álló objektív tényekkel, hanem a számlakibocsátó ellenőrzése során tett megállapításaival kívánta alátámasztani. Tévesen értékelte a munkavállalók, valamint a számlakibocsátó nevében eljáró B. A. és V. Cs.nyilatkozatait. Hangsúlyozta, hogy nem rendelkezett munkáltatói jogokkal, nem adott utasítást, nem gyakorolt irányítási jogot a munkát végzők felett. A munkavállalói által megvalósított koordinációs tevékenység nem haladta meg a megrendelő-megbízó között elfogadott ellenőrzési-utasítási szintet. A számlakibocsátó közvetített szolgáltatást valósított meg azzal, hogy az általa igénybe vett munkaerőt közvetítette a felperes felé, a felek között kötött szerződés lehetővé tette a számlakibocsátó részére alvállalkozó (W.-W. Kft.) igénybevételét. Az Art. 1. §

(9)bekezdésében foglaltak szerint a számlakibocsátó adóhatóság által jogszabályba ütközőnek tekintett magatartása nem hathat ki az ügylet adójogi minősítésére, így az adólevonási jog gyakorlásának lehetőségére. Előadta, hogy adókijátszás nem történt, az ügylet során jóhiszeműen és gondosan járt el, és nem tagadható meg az adólevonási joga kizárólag a számlakibocsátó érdekkörében elkövetett szabálytalanságra alapozva, amelyről nem tudott, illetve nem tudhatott, arra ráhatása nem lehetett. Álláspontja szerint az alperes döntése ellentétes a Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiuma 5/2016.(IX.26.) KMK véleményében (a továbbiakban: KMK-vélemény), valamint az Európai Unió Bírósága (EUB) a C-446/15 (Signum Alfa Sped) ügyben hozott ítéletében foglalt joggyakorlattal. Az alperes a kereset elutasítását kérte a határozatában foglalt indokok alapján. A jogerős határozat [17] Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. [18] Indokolása szerint a munkát a dolgozók nem a számlakibocsátó irányítása alatt végeztek, a munkáltatói jogokat a W.-W. Kft. és a felperes megosztva gyakorolták. A felperes határozta meg a munkafeladatokat és ellenőrizte a dogozók munkáját, biztosította az eszközöket, részére a munkaerőt a W.-W. Kft. biztosította. A teljesítményigazolások formálisak voltak, a számlakibocsátónak nem volt információja az elvégzett munka mennyiségéről, csupán a felperes által szolgáltatott adatokkal rendelkezett. [19] Részletesen értékelte a raktározási tevékenységében részt vett 9 munkavállaló, V. Cs. és B.A., a felperes HR generalistája, N.-né H. A., valamint a számlakibocsátó képviselője nyilatkozatát, és megállapította, hogy a dolgozók a számlakibocsátót nem ismerték, először a W.-S. Kft.-nél, majd a W.-W. Kft.-nél álltak munkaviszonyban. A felperes telephelyén, Százhalombattán dolgoztak, a feladatokat és az utasításokat a felperes műszakvezetőitől kapták, a targoncások egy számítógépes rendszeren keresztül értesültek a napi elvégzendő feladatról. A W.-W. Kft. részéről B. A.-val, illetve V. Cs.-val álltak kapcsolatban, a közvetlen személyügyi feladatokat B. A. intézte, ő jelezte azt is, hogy mikor kell dolgozni. V. Cs. előadása szerint a számlakibocsátó ügyvezetőjétől teljes felhatalmazást kapott a Kft. képviseletére havi 40.000 Ft-ért, erről azonban bizonylat nem került kiállításra, és az összeget nevezett bevallásában sem szerepeltette, habár a számlakibocsátó képviselője, V. S. írásbeli nyilatkozatában megerősítette a V. Cs.-val és B. A.-val szemben fennálló megbízási szerződésen alapuló kapcsolatot. [20] Kiemelte, hogy a felperes és a számlakibocsátó között létrejött kapcsolat nem felel meg a vállalkozási szerződés ismérveinek, a javára végzett munka jellege a munkajog tartalmi elemeit tükrözi és mivel az adózó tevékenységében részt vett munkavállalók nem álltak a számlakibocsátóval jogviszonyban, munkaerő-kölcsönzést sem végzett, ezért kétséget kizáróan nem végezte el a számlákra írt szolgáltatásokat, számlái hiteltelenek, a felperest adólevonási jog gyakorlására nem jogosítják. [21] A tartalmilag hiteltelen számlákkal kapcsolatos felperesi tudattartalom vonatkozásában megállapította, hogy a felperes képviseleti jogosultsággal nem rendelkező, a számlakibocsátóval munkaviszonyban nem álló személlyel tartotta a kapcsolatot, a nála dolgozó munkavállalóktól nem szerzett információt arról, hogy mely céggel állnak munkaviszonyban, ezen ellenőrzések elvégzésével, mint tőle elvárható gondosság tanúsításával tudhatott volna arról, hogy a számlakibocsátó nem vett részt a teljesítésben. Ezért az adóhatóság a nemzeti és közösségi joggyakorlattal összhangban hozta meg határozatát. A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem [22] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet és az alperesi határozat hatályon kívül helyezését, a megállapítások törlését, másodlagosan emellett az adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte. [23] Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 3. §

(3)bekezdését, 206. §

(1)bekezdését,

1. §-át,
2. §

(1)bekezdését, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 1. §

(2)bekezdését, 3. §

(2)bekezdés b) pontját, 60. §

(6)bekezdését, 72. §

(1)bekezdés ea), eb), ec) pontjait, az Art. 1. §

(2),

(3),

(3a),

(7)és

(9)bekezdéseit, 2. §

(1)bekezdését, 97. §

(4)-

(6)bekezdését, a Héa-irányelv

1. cikkét,
2. cikkét,
3. cikkét, az Áfa tv.
4. §-át, 119.

(1)bekezdését,

1. § a) pontjára,
2. §

(1)bekezdés a) pontjára és a Ptk. 221 §

(1)bekezdését. [24] Előadta, hogy az elsőfokú bíróság ítélete nem határozta meg bizonyítékokkal alátámasztottan az adókijátszás mibenlétét. A W.-W. Kft.-nél feltárt munkaügyi szabálytalanságok alapján adólevonási joga nem vitatható el. Ellentmondásos a jogerős ítélet, mert nem foglal egyértelműen állást abban, hogy a vállalkozási szerződés pontosan milyen bizonyítékok alapján minősül munkaerő-közvetítésre létrejött megbízási jogviszonynak. [25] Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság döntése az adókijátszás bizonyítatlansága folytán nem felel a KMK-véleményben foglalt ítélkezési gyakorlatnak, és sem az adóigazgatási, sem a bírósági bizonyítási eljárás nem irányult a tudattartalom vizsgálatára. Az ügyletek során a tőle elvárható körültekintéssel járt el: ellenőrizte, hogy a számlakibocsátó a számlák adótartalmát bevallásában szerepeltette, az adót befizette, adókijátszás nem történt. Amennyiben munkaviszonnyá vagy mukaerő-kölcsönzéssé minősíti az adóhatóság és a bíróság a felek közt létrejött jogviszonyt, ennek adójogi konzekvenciáit a járulék és személyi jövedelemadó körében kellett volna levonnia. [26] Korábban a W.-W. Kft.-vel állt kapcsolatban, a számlakibocsátó azonban komplex szolgáltatásokat nyújtott részére, ezért gazdasági racionalitása volt a vele történő szerződésnek, a magasabb díjazásnak, a szerződéses konstrukció célja nem adókijátszás volt. [27] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság jogszabálysértően a jövedelemadó- és járulékkijátszásra alapította döntését, amely jogalap a keresettel támadott határozatban nem szerepel. [28] Megismételte kereseti előadását a határozati tényállás tisztázatlansága vonatkozásában és állította, hogy az elsőfokú bíróság megsértette az Art. 1. §

(3a)bekezdésében foglalt kötelezettségét, mert megállapításait nem terhére, hanem a W.-W. Kft. vonatkozásában kellett volna megtenni a munkáltatói járulékok és a személyi jövedelemadó vonatkozásában. [29] Továbbra is állította a Kúria Kfv.I.35.760/2016/

1. számú ítéletében foglaltak alapján, hogy az elsőfokú határozat kiadmányozási késedelme folytán az adóbírság kiszabására jogszabálysértően került sor. [30] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. A Kúria döntése és jogi indokai [31] A felülvizsgálati kérelem nem alapos. [32] A Pp.
2. §

(2)bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát a fél jogszabálysértésre hivatkozással kérheti. A felülvizsgálati eljárásban a Kúria azt vizsgálja, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt körben jogszabálysértő-e. [33] A Pp. 275. §

(1)-

(4)bekezdése alapján a Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a jogerős határozatot a rendelkezésre álló iratok alapján, a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül, bizonyításnak nincs helye. Az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással nem bíró eljárási szabály megsértésének kivételével a jogszabálysértő jogerős határozatot egészben vagy részben hatályon kívül helyezi, és ha a döntéshez szükséges tények megállapíthatók, helyette a jogszabályoknak megfelelő új határozatot hoz, egyébként az ügyben eljárt elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozathozatalára utasítja. [34] A Kúria megállapította, hogy az adóhatóság a felperes adólevonási jogát a számlakibocsátó számlái vonatkozásában azért vitatta el, mert álláspontja szerint az azokon szereplő szolgáltatást nem a számlakibocsátó teljesítette és erről a felperes a tőle elvárható gondosság tanúsítása mellett tudhatott. Az elsőfokú bíróság megalapozottnak ítélte az alperesi döntést. [35] A felperes felülvizsgálati kérelmében lényegében az elsőfokú közigazgatási határozat elleni fellebbezésében és keresetében foglaltakat ismételte meg, a tényállás tisztázatlanságát és a bizonyítékok értékelését vitatta, az alperesi megállapítások vitatásával állította a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát. Figyelemmel arra, hogy a felülvizsgálati eljárás tárgya a 271. §

(2)bekezdése értelmében a jogerős ítélet által megvalósított, kérelemben megjelölt jogszabálysértések vizsgálata, és a bírósági eljárásra a Ket. és az Art. rendelkezései nem alkalmazhatók, az elsőfokú bíróság ne sérthette meg a Ket. 1. §

(2)bekezdését, 3. §

(2)bekezdés b) pontját, 60. §

(6)bekezdését, 72. §

(1)bekezdés ea), eb), ec) pontjait, az Art. 1. §

(2),

(3),

(3a),

(7)és

(9)bekezdéseit, 2. §

(1)bekezdését, 97. §

(4)-

(6)bekezdését. [36] A Kúria vizsgálat alá vonta ugyanakkor, hogy az elsőfokú bíróság a közigazgatási perben is alkalmazandó Pp. 3. §

(3)bekezdésének, 206. §

(1)bekezdésének,

1. §-ának,
2. §

(1)bekezdésének helyes alkalmazásával utasította el a felperes keresetét. [37] A Pp.

1. § bekezdése értelmében a bíróság az ügy érdemére kiható eljárási, vagy anyagi jogszabály megsértése esetén helyezheti hatályon kívül a közigazgatási határozatot. A Pp. alapelvi szinten rögzíti, hogy a jogvita elbírálásához szükséges bizonyítékok rendelkezésre bocsátása - ha törvény eltérően nem rendelkezik - a feleket terheli. A bizonyítás indítványozása elmulasztásának, illetve a bizonyítási indítvány elkésett voltának jogkövetkezményei, valamint a bizonyítás esetleges sikertelensége törvény eltérő rendelkezése hiányában a bizonyításra kötelezett felet terheli. A bíróság köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni [Pp.
2. §

(3)bekezdés]. A Kúria megállapítása szerint a felperes ugyan állította a keresetében az adóhatósági határozat tényállásának tisztázatlanságát, de a jogvita eldöntéséhez szükséges tények vonatkozásában nem tett eltérő tényállítást, így bizonyítási, a bíróságnak pedig a [38] [39] [40] [41] [42] [43] bizonyítandó tényekről tájékoztatási kötelezettsége sem volt. Már keresetében is a bizonyítékok értékelésének jogszerűségét vitatta. A perre irányadó Pp. 206. §

(1)bekezdése szerint a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el. A bizonyítékok mérlegelése jogszabálysértést abban az esetben valósít meg, amennyiben kirívóan okszerűtlen, logikátlan következtetést tartalmaz. Ez akkor valósul meg, ha a közigazgatási eljárás során és a perben rendelkezésre álló bizonyítékok értékelése hiányosan, vagy a bizonyítási kötelezettség téves értelmezésével történt. A Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében részletesen rögzítette az adóhatóság által beszerzett bizonyítékokat, és azok alapján okszerű következtetéssel állapította meg, hogy a felperes részére a vitatott számlákon szereplő szolgáltatást nem a számlakibocsátó teljesítette, aminek következtében a KMK-vélemény

1. pontja alkalmazásával helytállóan helyezkedett arra az álláspontra, hogy erről a felperes tudott, vagy a tőle elvárható intézkedések megtétele esetén tudhatott. A számlakibocsátó nem rendelkezett alkalmazottakkal a vállalt szolgáltatás teljesítésére. A felperes tevékenységét ténylegesen megvalósító dolgozók a W.-W. Kft. alkalmazásában álltak, az utasításokat is ezen társaság, illetve a felperes alkalmazottaitól kapták, a számlakibocsátó társaságot nem is ismerték, a számlakibocsátó nem vett részt a felperessel kötött szerződés teljesítésében. Bizonyítottá vált, hogy a szerződéshez, számlákhoz kapcsolódó teljesítményigazolások kiállításához szükséges információk nem is voltak a birtokában. Az elsőfokú bíróság a számlakibocsátónál végzett ellenőrzés keretében beszerzett bizonyítékok alapján értékelte, hogy a W.-S. Kft. és W.-W. Kft. által kölcsönbe adott munkaerőt ténylegesen a felperes vette kölcsön, az ügyletekbe a számlakibocsátó közbeiktatása azt a célt szolgálta, hogy a jogszerű tevékenység látszatát keltve adóelőnyt érjenek el az ügy szereplői. A felperes nem járt el körültekintéssel a számlakibocsátóval történő szerződés megkötésekor, az eljáró személy nem volt a számlakibocsátó munkavállalója, így a számlakibocsátó nevében érvényes jognyilatkozatot nem tehetett. A szolgáltatás során pedig elmulasztotta az arról való tájékozódást, hogy a teljesítésben közreműködő dolgozók mely cég munkavállalói. Ennek vizsgálata során felperes tudhatta volna, hogy a munkavállalók nem állnak munkaerő-kölcsönzéses szerződésben a számlakibocsátóval. A Kúria mindezek alapján megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok egenként és összességében történő értékelésével a Pp.
2. §

(1)bekezdésének megfelelően döntött az ügy érdemében, ítélete a Pp. 221. §

(1)bekezdésének megfelelő indokolást tartalmaz, a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülértékelésére nem volt törvényes lehetőség. A felperes megalapozatlanul hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság nem támasztotta alá bizonyítékokkal az adókijátszás megtörténtét. Az Áfa tv. 15. §-a, 119.

(1)bekezdése,

1. § a) pontja,
2. §

(1)bekezdés a) pontja, továbbá az azonos rendelkezéseket tartalmazó Héa-irányelv

1. cikk,
2. cikk,
3. cikk alapján az adókijátszás abban valósult meg, hogy a felperes a számlakibocsátó által rendelkezésére bocsátott számlák alapján úgy kívánt adólevonási jogot gyakorolni, hogy tudnia kellett, nem a számlakibocsátó teljesített. Ezt konkrétan tartalmazza az alperes határozata és a jogerős ítélet is. Az áfa-kötelezettség szempontjából nem relevánsak a felperes által a szerződés pontos munkajogi minősítése körében hiányolt tények, ezért azokra sem az adóhatóság, sem a bíróság eljárásának nem kellett kiterjednie. Az e körben értékelt körülmények kizárólag az áfa-levonási jog körében kerültek értékelésre. A számlakibocsátó teljesítésének hiánya és a felperes ehhez kapcsolódó tudattartalma határozza meg a levonási jog gyakorlásának jogellenességét, e körben pedig az esőfokú bíróság elvégezte az adóhatósági határozat teljes körű felülvizsgálatát. [44] A Kúria megállapítása szerint tévesen értelmezte a felperes a jogerős ítéletet, amikor azt állította, hogy az az adóhatározattól eltérő jogalapon áll. Az elsőfokú bíróság az adóhatósággal egyezően azt állapította meg, hogy a felperes és a számlakibocsátó között vállalkozási szerződés nem jött létre, a megvalósult ügylet során a felperes és a W.-W. Kft. megosztva gyakorolták a dolgozók feletti munkáltatói jogokat. Azt rótták a felperes terhére, hogy nem bizonyosodott meg a számlakibocsátó nevében eljáró személy képviseleti jogosultságáról, illetve arról, hogy a tevékenységében közreműködő dolgozók mely társasággal állnak jogviszonyban. Ezen tőle elvárható ellenőrzés esetén tudhatta volna, hogy számára nem a számlakibocsátó teljesít, és érdemi közreműködése hiányában az ügyletbe való bevonásának nem volt gazdasági racionalitása. [45] Végül kiemeli a Kúria, hogy a felperes keresetében ugyan hivatkozott az eljárási határidő túllépésére, azonban állítását tényekkel nem támasztotta alá, emellett nem mutatta be, hogy az esetleges eljárási határidő túllépése a tisztességes hatósági eljáráshoz való alapjogát sértette. A tisztességes eljárás, mint alapjog alkotmányos követelményeit a hatósági eljárási határidő túllépése kapcsán az Alkotmánybíróság a Kúria Kfv.I.35.760/2016/
4. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz alapján a 17/2019.(V.30.) AB határozatában összegezte, ennek értelmében ha a hatóság késedelme miatt az ügyfél alapjoga részjogosítványai gyakorlásában hátrányt szenvedett, ezen sérelem igazolása esetén, a hatóság mulasztásához vezető okot is vizsgálva állapítható meg, hogy az eljárás egészének alkotmányosságára a hatóság által elkövetett eljárási jogszabálysértés kihatással volt-e. Mindennek feltétele azonban a késedelemből eredő sérelem keresetlevélben való bemutatása. A felperes nem hivatkozott a tisztességes hatósági eljáráshoz fűződő joga részjogosítványait illető hátrányra, jogsérelemre, megjelölés hiányában annak eljárás egészét érintő értékelésére nem is kerülhetett sor. Ennek következtében a felperes az adóbírság, mint szankció alól nem mentesülhet. [46] Mindezek folytán a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályi rendelkezéseket, ezért azt a Pp.
5. §

(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. Záró rész [47] A Kúria a felperest a Pp. 270. §

(1)bekezdése folytán alkalmazandó a Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján kötelezte a felülvizsgálati perköltség megfizetésére, amelynek összegét a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. VIII. 22.) IM rendelet 3. §

(2)bekezdés

1. a)és
2. b)pontja, valamint

(5)bekezdése alapján határozta meg. [48] A Kúria a felperest felülvizsgálati eljárási illeték viselésére az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50. §

(1)bekezdése és a költségmentesség alkalmazása a bírósági eljárásban szóló 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §

(2)bekezdése alapján kötelezte. [49] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274.

(2)bekezdése alapján tárgyaláson bírálta el. Budapest,

1. július
2. Dr. Lomnici Zoltán sk. a tanács elnöke, Dr. Stefancsik Márta sk. előadó bíró, Dr. Huber Gábor sk. bíró