A határozat elvi tartalma: A Pp. 246. §
(1)b), c) pontja formakényszert tartalmaz a jogi képviselő nélkül eljáró fél számára, amelynek megszegése következménye a visszautasítás lehet. A bíróság tájékoztatási kötelezettségének e körben nem tett eleget, így a feleket erre tekintettel hátrány nem érhette. A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság ítélete Az ügy száma: Mfv.X.10.369/2019/
- A tanács tagjai: . Hajdu Edit a tanács elnöke . Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna előadó bíró é Dr. Csernay Krisztina bíró A felperes: felperes neve A felperes képviselője: . Pus Ferenc ügyvéd Az alperes: alperes neve Az alperes képviselője: . Oláh Ügyvédi Iroda . Molnár Piroska ügyvéd A per tárgya: munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményei A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma: Veszprémi Törvényszék 3.Mf.20.537/2019/
- Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.117/2018/
- Rendelkező rész A Kúria a Veszprémi Törvényszék 3.Mf.20.537/2019/
- számú ítéletét hatályában fenntartja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - 15 nap alatt - 10.000 (tízezer) forint és 2.700 (kétezer-hétszáz) forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az állami Adó- és Vámhatóság felhívásában megjelölt módon és számlára 50.000 (ötvenezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket. Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. Indokolás A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás [1] Az alperes
- július 16-ától
- július 16-áig tartó határozott idejű munkaszerződéssel állt a felperes alkalmazásában. Munkaviszonyát
- július 30-án
- július 27-ével azonnali hatállyal felmondta, amely jognyilatkozat indokokat nem tartalmazott. A felperes az alperes felmondását nem fogadta el, és felhívta a további munkavégzésre, aki ennek nem tett eleget. Az alperes
- augusztus 3-ai levelében azt közölte, hogy felmondása jogszerű, mivel a munkáltató őt megtévesztette. A felperes keresete és az alperes ellenkérelme és viszontkeresete [2] A felperes keresetében 414.000 forint távolléti díj megfizetésére kérte kötelezni az alperest perköltségben való marasztalásával. Előadta, hogy a munka törvénykönyvéről szóló
- évi I. törvény (továbbiakban: Mt.)
- §
(2)bekezdése értelmében köteles a munkavállaló a határozott időtartamú munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt a 3 havi távolléti díjnak megfelelő összeg megfizetésére. Hivatkozása szerint az alperes a munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, mivel az nem tartalmazott indokot. Utólagosan csatolt levele nem teszi a felmondást jogszerűvé. Az alperes 1 havi távolléti díját 138.000 forintban határozta meg. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a munkáltató nem közölte vele, hogy a felmondást meg kell indokolni. A munkaviszony létesítésekor más munkakörre kapott ígéretet, ez azonban nem valósult meg. A felmondás átadása alkalmával a munkáltató minősíthetetlen viselkedést tanúsított, és ellehetetlenítette a további munkavégzést. Az alperes rendelkezésére bocsátott gépjárművek rossz és elhanyagolt állapotban voltak. Hivatkozott alperes arra is, hogy a munkaviszony megszüntetéséig 120 órát dolgozott, így napi 8 órával számolva 40 túlórája keletkezett, amelyért bérpótlékot nem kapott. Saját tulajdonú gépkocsijával kellett munkába járnia, amire tekintettel útiköltség térítést ugyancsak nem fizettek részére. Ezen a címen 12.000 forint költség iránti igényt terjesztett elő, túlmunkadíj iránti követelését 94.090 forintban határozta meg. Az alperes jogi képviseletet vett igénybe
- január 16-ától, és beszámítási igényként terjesztette elő a túlórára járó díjazást, valamint a munkába járási költség iránti igényt. A felperes 414.000 forint kártérítési követelésével szemben a fennállt munkaviszonyból eredő 12.000 forint munkába járással kapcsolatos utazási költséget és 47.045 forint túlóradíjat kívánt beszámítani. Előadta, hogy a munkaviszony munkaidőkeret lejárta előtti esetére az Mt. külön rendelkezéseket tartalmaz. Ezért a rendkívüli munkaidőre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, amennyiben a munkaviszony a munkaidőkeret lejárta előtt a munkavállaló azonnali hatályú felmondásával szűnik meg. [3] Az első- és másodfokú ítélet [4] [5] A Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.117/2018/
- számú ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 78.955 forint kártérítést 12 havi részletben. Az első részlet
- június 15-éig, a további részlet minden hónap
- napjáig válik esedékessé. Ezt meghaladóan a bíróság a kerestet elutasította. Kötelezte a felperest perköltség és illeték viselésére. Az elsőfokú bíróság ítéletében utalt az Mt.
- §
(2)bekezdésében, 79. §
(1)bekezdésében, 84. §
(1),
(2)bekezdésében, 85. §
(1)bekezdésében és a
- §-ában foglaltakra. [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] Rögzítette, hogy a felek abban állapodtak meg, hogy a munkavállaló jogellenes jogviszony megszüntetése esetén az Mt.
- §
(1)bekezdését alkalmazzák, tehát a felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeget köteles megtéríteni. A munkaviszony határozott időre szólt, és kezdete
- július 16-a volt. A munkavállaló a munkaviszonyt július 30án kelt felmondásával szüntette meg, ezért az alperesre irányadó felmondási idő az Mt.
- §
(1)bekezdése szerint 30 nap. Az Mt. 85. §
(1)bekezdése lehetővé teszi a 84. §
(2)bekezdésétől való eltérést, ezért a felek érvényesen rendelkezhettek arról, hogy az alperes a jogellenes jogviszony megszüntetése esetén a felmondási időre járó egy havi távolléti díjnak megfelelő összeget köteles megfizetni. A munkaszerződés értelmében az 138.000 forint volt. Az elsőfokú bíróság ítélete szerint az alperes nem teljesítette az Mt. 67. §
(2)bekezdésben és 79. §
(1)bekezdés a) pontjában rögzített jogszabályi feltételeket. Jognyilatkozata indokolást nem tartalmazott, továbbá visszamenőleges hatályú volt, így jogellenesnek tekintendő, ebből következően pedig az alperes az Mt. 84. §
(1)bekezdés szerint egy havi távolléti díj összegéig felel a jogellenes felmondása miatt. Az alperes beszámítási igényt terjesztett elő a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 209. §
(1)bekezdése alapján, a felperes követelésével szemben előterjesztett ellenkövetelés azzal azonos jogviszonyból eredt, és a beszámítást tartalmazó irat (a jogi képviselő igénybevételét követően) megfelelt a Pp. 210. §
(1)bekezdésének. Alperes a beszámítást tartalmazó irat érdemi részében feltüntette annak kimutatását is, hogy az ellenkövetelése a kereseti kérelmet milyen időponttal, mennyiben és miként szünteti meg. Felperes a 12.000 forint útiköltség iránti igényt elismerte, erre tekintettel a bíróság bizonyítási eljárást ebben a körben a Pp. 266. §
(1)bekezdése alapján nem folytatott le. Az elsőfokú bíróság megalapozottnak találta az alperes ellenkövetelését a túlmunkadíj tekintetében. A munkaszerződés értelmében a munkáltató a munkaidőt egyenlőtlenül és osztott munkaidőként is beoszthatta, a napi munkaidő azonban 12 óránál több nem lehetett. A munkaszerződés mellékletét képező tájékoztató értelmében a munkáltató négy havi munkaidőkeretet alkalmaz, amelynek elszámolási alapja napi 8 óra, a munkaidőkeret kezdő időpontja január1-je, május 1-je, szeptember 1-je, végpontja pedig április 30-a, augusztus 31-e és december 31-e volt. A munkaszerződés alapján a munkába lépés napja
- július 16., és ez az időpont a munkáltató által közölt tájékoztatás szerinti május 1-jei kezdő időpontnak, valamint az augusztus 31-ei végpontnak felelt meg. A munkáltató ezen munkaidőkeret között alkalmazhatta az egyenlőtlen munkaidő beosztást, illetőleg az osztott munkaidőt. A munkáltató munkaidő nyilvántartása értelmében az alperes
- július 16-a és július 27-e között nem tartotta nyilván a munkaidőt, azonban a beosztás alapján a felperes elismerte azt, hogy a munkaviszony fennállása alatt az alperes 120 óra munkaidőt teljesített. Ez napi 12 óra munkavégzést jelentett, amelyet a 4 havi munkaidőkeret alkalmazása tett lehetővé. Az alperes munkaideje reggel 5 órától délután 17 óráig tartott, ezért az összesen 120 órát alperes azzal a munkaszerződéses rendelkezéssel teljesítette, hogy a határozott idejű munkaviszony fennállása alatt látja el a 4 havi munkaidőkeretnek megfelelően beosztott munkaidőt. Alperes azonban a határozott idejű jogviszonyt a munkaidőkeret lejártát megelőző időpontban megszüntette. Az Mt.
- §
(1)és
(2)bekezdésére utalással a bíróság megállapította, hogy az alperes jogellenes felmondása alapján is alkalmazni kell ezen jogszabályi előírásokat. Éppen a felmondás adott okot a munkaviszony munkaidőkeret lejárta előtti megszüntetésére. Ezért az Mt. erre vonatkozó szabályait a munkavállalói felmondás esetén is alkalmazni kell abban az esetben is, ha az jogellenes. A felperes a havi 138.000 forint munkabér alapulvételével határozta meg az alperest megillető túlmunkadíj összegét. A 138.000 forint havi bért a 22 munkanapra kell vetíteni, ezért az alperes által ledolgozott 10 munkanapra 62.727 forint munkabér jár. Figyelemmel azonban arra, hogy az alperes ebben a 10 napban 120 órát dolgozott, amelyből 40 óra a túlóra, ezért amennyiben a 10 napra az elszámolási időszakká történő átalakítás során az általános munkarendet vesszük alapul, akkor az [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] alperesnek 80 órát kellett dolgoznia, így a 40 órára 31.364 forint túlóradíj jut. Az Mt. 143. §
(2)bekezdése szerinti 50 %-os bérpótlékkal növelve ez az összeg 47.045 forint. Alperes beszámítani kívánt követelése a fentiek alapján megalapozott, így ahhoz hozzáadva a 12.000 forint munkába járási díjat majd ezek összegét beszámítva a jogellenes felmondása miatt járó 1 havi távolléti díjba,78.955 forint megfizetésére köteles az alperes. A felperes fellebbezése folytán eljárt Veszprémi Törvényszék 3.Mf.20.537/2019/
- számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta, és a felperes által fizetendő illeték mértékét felemelte, egyebekben az ítéletet helybenhagyta. Kötelezte a felperest, hogy fizessen az alperesnek perköltséget, az államnak pedig fellebbezési illetéket. A másodfokú bíróság ítélete szerint a felperes helytállóan hivatkozott arra, hogy eljárásjogi szabálysértés történt az elsőfokú eljárásban. A Pp.
- §
(1)bekezdése formakényszert létesít a jogi képviselő nélkül eljáró fél számára, a szabály megsértésének következményeként pedig a visszautasítást írja elő. A jogkövetkezmény alkalmazására azonban mind a Pp. 248. §
(1)bekezdése, mind a
(2)bekezdése esetében csak akkor van lehetőség, ha a mulasztás következményeire a bíróság előzetesen figyelmezteti a felet. Ezen túlmenően az utóbbi rendelkezés tájékoztatási kötelezettséget is előír a bíróság számára a formakényszerről. Az elsőfokú bíróság a kereset közlésekor ilyen tájékoztatást nem adott, a nem formanyomtatványon előterjesztett írásbeli ellenkérelmet pedig a perfelvételi tárgyalásra alkalmasnak ítélte. A munkaügyi bíróság mulasztása folytán a hátrányos következmények a jogi képviselő nélkül eljáró alperessel szemben nem voltak alkalmazhatóak. Az előterjesztett írásbeli ellenkérelem részletesen és szabatosan, a kereseti kérelem szerkezetét követve taglalta, hogy miért, milyen okok alapján kéri elutasítani a vele szemben előterjesztett keresetet. A második szerkezeti részben pedig, vagyis az írásbeli ellenkérelemtől elkülönítetten, előadta az ellenkövetelése alapjául szolgáló tényeket, az érvényesített jog mellett a jogcímét is megjelölte ennek, amely egyébként nem volt kötelezettsége. A mérlegelhető eljárási szabálysértésre alapított hatályon kívül helyezés jelen esetben nem indokolt, mert az elsőfokú eljárás megismétlése nem elengedhetetlen, figyelemmel a célszerűség, pergazdaságosság és időszerűség követelményeire. A másodfokú bíróság megállapította, hogy az alperes 2018. október 8-án kelt beadványában az írásbeli ellenkérelem mellett tartalmilag viszontkeresetet terjesztett elő, mert az ellenkövetelés alapjául szolgáló tények és jogcím megjelölését követően azt kérte, hogy a bíróság ítélje meg számára az összegszerűen megjelölt elmaradt munkabért és egyéb járandóságot. Ezt követően az első perfelvételi tárgyaláson beszámítási kifogással élt, amit a bíróság hiánypótlásra visszaadott, majd a jogi képviselő által előterjesztett határidő meghosszabbítási kérelmet elutasította. Ennek ellenére az ítéletében a beszámítást érdemben bírálta el. A Pp. 204. §
(1)bekezdése alapján a viszontkereset előterjesztésének lehetősége időben korlátozott, azt fő szabályként csak az ellenkérelem előterjesztésére nyitva álló határidőben teheti meg az alperes. Meg kell állapítani, hogy az alperes eljárása a Pp. 203. §
(4)bekezdésébe ütközött, mert több perfelvételi iratot egy beadványba foglaltan terjesztett elő, ennek megsértése azonban nem hatott ki az ügy érdemi eldöntésére. Egyrészt azért, mert a munkába járással kapcsolatos költségtérítéssel összefüggő igényt a felperes elismerte, az alperes pedig a Pp. 209.§
(6)bekezdés a) pontja alapján a perfelvételi tárgyaláson szóban, majd ezt követően előkészítő iratban írásban a viszontkereset-levélre előírt valamennyi tartalmi elemet szolgáltatta. Mindezek alapján a túlmunkadíjjal kapcsolatos igényt viszontkeresetként kellett értelmezni. A másodfokú bíróság kifejtette a túlmunkadíjjal kapcsolatban, hogy a bíróság az első perfelvételi tárgyaláson előkészítő irat benyújtására hívta fel a felperest, aki ennek
- december 13-án eleget tett, azonban
- január 21-én kelt iratában a túlmunkadíjjal kapcsolatos érvelését megváltoztatta. A közúti közlekedésről szóló
- évi I. törvény (Kkt.) 18/A. §-a szerint az Mt. rendelkezéseit a Kkt-ben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. Ez az utazó munkavállalók munkaideje tekintetében a munkaidő és rendelkezésre állási idő fogalmát értelmezi az Mt-hez képest eltérően. A Kkt. 18/J. § kötelezővé teszi ezen munkavállalók esetében a munkáltató részére a munkaidőkeret megállapítását, meghatározza annak maximális hosszát. A 18/C. §
(4)bekezdése szerint a munkaidőkeret átlagában a heti munkaidő a 48 órát nem haladhatja meg, a 18/J. § pedig tételesen meghatározza azokat a szabályokat, amelyek az Mt-ből nem alkalmazandók. Ezek között nem szerepel az Mt. 95.§-ában meghatározott, a munkaviszony munkaidőkeret lejárata előtti megszűnés esetén alkalmazandó elszámolás eljárására vonatkozó rendelkezés, következésképpen ez az utazó munkavállalók esetében is irányadó. A felperes által hivatkozott beosztás szerinti munkaidőnek nincs jelentősége, mert az Mt. 88.§
(1)bekezdése megkülönbözteti a napi és a beosztás szerinti napi munkaidőt. A szerződés ... pontjában a felek a beosztás szerinti munkaidőkeretről rendelkeztek. Az Mt. 95. §
(2)bekezdése nem a beosztás szerinti munkaidő, hanem a napi munkaidő és az általános munkarend alapulvételével rendelkezik az elszámolásról. Mindebből a másodfokú bíróság szerint az következik, hogy amennyiben a munkaidőkeretben foglalkoztatott utazó munkavállaló munkaviszonya a munkaidőkeret lejárta előtt a munkavállaló azonnali hatályú felmondásával megszűnik, nem a beosztás szerinti, hanem a napi munkaidő és az általános munkarend alapulvételével kell a rendkívüli munkaidőre vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni. [24] Az alperes első ízben jogi képviselővel eljárva a beszámítást tartalmazó iratban hivatkozott arra, hogy a munkáltató a gépjárművön a menetidő készüléket kiiktatta, munkaidő nyilvántartási kötelezettségének nem tett eleget. E nyilatkozata a Pp. 149. §
(1)bekezdése alapján a törvény erejénél fogva hatálytalan annak ellenére, hogy az elsőfokú bíróság e beadványt befogadta. A folytatólagos perfelvételi tárgyaláson az alperes azonban tényállítást tett arra nézve, hogy az általa vezetett gépjárműben tachográf nem volt, így nem volt nyomon követhető a teljesített munkaidő. Ezt az állítását a ... sorszámú perfelvételi jegyzőkönyvben is megismételte, amelyre a felperes nem reagált. [25] A Pp. 4. §
(2)bekezdése szerint a perben jelentős tények állítása és az alátámasztásukra szolgáló bizonyítékok rendelkezésre bocsátása a feleket terheli. A jogvita elbírálásának kereteit a perfelvétel lezárásáig maguknak a feleknek kell meghatározniuk. [26] A túlmunkával kapcsolatos igényt a törvényszék viszontkeresetként bírálta el, erre tekintettel döntött a felperest terhelő illeték mértékéről eltérő módon, mint ahogyan azt az elsőfokú bíróság tette. Összegszerűségében egyetértett az elsőfokú bíróság alperest marasztaló döntésével az Mt. 69. §
(1)bekezdés szerint járó 30 nap felmondási idővel számított távolléti díj, az alperes túlmunkadíja és az elismert útiköltségtérítés alapján. A felperes felülvizsgálati kérelme és az alperes ellenkérelme A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének teljes egészében helyt adó határozat meghozatalát kérte az alperes beszámításra vonatkozó igényének elutasításával, perköltség fizetésre kötelezése mellett. Másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését kérte a jogi érvelésben előadottak alapján. [28] Hivatkozása szerint a jogerős ítélet az ügy érdemére kihatóan jogszabálysértő (Pp.
- §). [29] A felperes érvelése szerint a felek nem állapodtak meg az Mt-től eltérő szabályokban, erre az alperes korábban nem is hivatkozott sem a felmondás közlésekor, sem később előterjesztett indokolásában. Az utólagosan előterjesztett hivatkozásában, amely a keresetlevél F/5-ös melléklete maga fogalmaz úgy, hogy „a munkaszerződésben az ... pontban csak a munkaviszony tartalma szerepel, annak felmondásáról nincs szó, így e tekintetben az Mt. az irányadó". [30] Az ügy érdemére kiható jogszabálysértés abban áll, hogy a bíróságok a hivatkozott jogszabályhelyeket (Mt.
- §
(1),
(2)bekezdés) tévesen értelmezték, illetve az iratokkal ellentétesen vontak le téves következtetést. Ez az alapvető jogszabálysértés aztán az ügy érdemének eldöntésére is kihatással volt, amikor a felperes 3 havi kártérítésre előterjesztett keresetéből az [27] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] elsőfokú bíróság csak 1 havi összeget ítélt meg. E körben az Mt. 31. § -ának és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:8. §
(1)bekezdésének értelmezése is téves. A felperes felülvizsgálati kérelmében az Mt. 95. §
(1)és
(2)bekezdésének megsértését is panaszolta. Álláspontja szerint a gépjárművezető egyenlő az utazó munkavállalóval. Az AERT pedig kimondja, az utazó munkavállaló tényleges munkaidejét a vezetési idő, az egyéb munka és a 15 perc alatti nem minősített szünetek képezik, nem pedig kezdéstől a befejezésig tartó időszak. A fent közölt idők összessége nem haladhatja meg a naptári hetet alapul véve a 60 órát és a 4 havi munkaidőkeretben a heti 48 órát. Az utazó munkavállaló esetében a 2002/15/EK irányelv és a Kkt. alapján ha ő éjszakai munkát végez (00-04 óra között), akkor az adott napon a munkaideje nem haladhatja meg a 10 órát. Ezt nem akként kell figyelembe venni, hogy a munkakezdés és a munka befejezése között maximum 10 óra telhet el, hanem úgy, hogy kezdés és zárás között eltelhet akár 13-15 óra is, mivel így is eleget tesz a sofőr a napi pihenőidő előírásának. Ugyanakkor amennyiben munkaszerződésbe vagy Kollektív Szerződésbe foglalják, hogy a munkaadó és a munkavállaló közös megegyezése miatt a munkavállaló ezen kedvezményéről lemond, és a fuvarfeladat csak így teljesíthető, akkor ezen 10 órás munkaidő maximum betartása nem kötelező. Ez az alperes által elolvasott és aláírásával ellátott határozott idejű munkaszerződés ... pontjából következik. Az alperes sem a tachográf korongokat, sem a digitális tachográf kártyáját nem adta le beolvasásra akkor, amikor előterjesztette felmondását. Ennek hiányában nem várható el, hogy jogosulatlanul túlórát számoljon el részére a munkáltató. A munkavállaló a munkaidőkeret tartama alatt szüntette meg a munkaviszonyát saját felmondásával, az befolyásolhatja a keretben teljesített munkaidejének elszámolását. A felperes felülvizsgálati kérelmében utalt a Pp. 246. §
(1)bekezdés b), c) pontjának, 248. §
(2)bekezdésének, valamint a Pp. 187. §
(1)bekezdésének megsértésére is. Az alperes ellenkérelmével és viszontkeresetével kapcsolatban a felperes több alkalommal az elsőfokú eljárásban jelezte, hogy az ellenkérelem nem joghatályos. Tekintettel arra, hogy az alperes a Pp. 246. §
(1)bekezdésében foglalt kötelezettségének sem az ellenkérelem, sem a viszontkereset tekintetében nem tett eleget, a Pp. 248. §
(1)bekezdése alapján vissza kellett volna utasítani, amennyiben az erre irányuló felhívás ellenére sem a jogszabályban meghatározott formanyomtatványon terjeszti elő az ellenkérelmét. A visszautasításra vonatkozó végzés jogerőre emelkedése esetén pedig a Pp. 181. §
(1)bekezdés alapján az alperessel szemben bírósági meghagyást kellett volna kiállítani. Az alperes jogszerű ellenkérelmet a perben, amíg jogi képviselet nélkül járt el, nem terjesztett elő. Ezt követően a jogi képviselő közreműködésével az ellenkérelmet és a beszámítási igényt késve nyújtotta be, csak a jogkövetkezményekre történt figyelmeztetést követően, amelyet szintén úgy kellett volna tekinteni, mintha az alperes azt meg sem tette volna. Az, hogy az alperes egyébként egy hatálytalan beadványban részletesen és szabatosan, a kereseti kérelem szerkezetét követve taglalta, miért és milyen okból kéri elutasítani a keresetet, irreleváns, ez egy nem létező nyilatkozat. A másodfokú bíróság rögzítette, hogy az alperes a viszontkeresetet - tartalmilag beszámítás iránti igényt - már a jogkövetkezményekre történt figyelmeztetést követően is késedelmesen terjesztette elő, mely esetben szintén nem a jogszabályban előírt jogkövetkezményt alkalmazták a bíróságok. A felperes felülvizsgálati kérelmében utalt a Pp. 523. §
(1)bekezdésére, illetve 409. §
(1)bekezdésében foglaltakra. Ennek alapján a felülvizsgálati kérelem befogadásáról döntött a Kúria (Pp.
- §). Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult, a felperes perköltségben való marasztalásával. A Kúria döntése és jogi indokai [42] [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. A Pp.
- §
(1)bekezdése alapján a Kúria a felülvizsgálat során a felülvizsgálati és csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között az ott megjelölt jogszabályok tekintetében vizsgálja a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát, és figyelemmel van a Pp. 523. §-ában foglaltakra is. A Pp. 413. §
(1)bekezdés
- a)és
- c)pontja rögzíti, hogy a felülvizsgálati kérelemnek a beadványokra vonatkozó általános szabályok mellett tartalmaznia kell a felülvizsgálni kívánt ítélet számát, a jogszabálysértés pontos megnevezését, a jogszabályhely megjelölésével azt az eljárást, illetve anyagi jogi szabálysértést, amely kihatott az ügy érdemi eldöntésére, valamint annak indokait, hogy a fél az új határozat hozatalát vagy a határozat hatályon kívül helyezését milyen okból kívánja. Az eljárás jogi tárgyú elvi iránymutatásoknak az új Pp. hatályba lépésével történő felülvizsgálatáról szóló 1/2017. polgári jogegységi határozat folytán a Pp. alkalmazása körében megfelelően irányadó az 1/2016. (II. 15.) PK vélemény, melynek 3. pontja értelmében a felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az erre vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti. Ebből következően a Kúria a felülvizsgálati kérelem azon hivatkozásait vehette figyelembe, amelyek a fenti előírásoknak megfeleltek. A felperes felülvizsgálati kérelmében állította, hogy a felek nem állapodtak meg a munkaszerződésben a törvénytől való eltérésben, így az Mt. 84. §
(2)bekezdésében foglaltak irányadóak alperes esetében. Ezzel szemben a munkaszerződés 9.
- pontja egyértelműen rögzíti, hogy amennyiben a munkavállaló a munkaviszonyt nem a munka törvénykönyve szerint szünteti meg, úgy az Mt.
- §
(1)bekezdésében foglaltak alapján tartozik kártérítési felelősséggel. Az eljáró bíróságok helyesen fejtették ki, hogy az alperes jogellenes jogviszony megszüntetésére figyelemmel az Mt. 84. §
(1)bekezdése alapján 1 havi távolléti díjnak megfelelő összeget, 138.000 forintot köteles megfizetni. A túlmunkadíjjal összefüggésben a felperes az Mt. 95. §
(1),
(2)bekezdése megsértését panaszolta, állítva az elszámolás jogszabálysértő voltát. Ezen jogszabályhelyek azonban kizárólag arra nézve tartalmaznak előírást, hogy a munkaidőkeret lejárta előtti munkaviszony megszüntetés esetén alkalmaznia kell a rendkívüli munkaidő szabályait, e szabályok kizáró rendelkezés hiányában irányadóak a munkavállaló jogellenes felmondása esetén is. A Kkt. 18/A. §-a szerint az Mt. rendelkezéseit a Kkt-ben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni, amire a másodfokú bíróság helyesen mutatott rá döntésében. Az általa felhívott Kkt. 18/C. §
(4)bekezdésére, illetve 18/J. §-ára mint megsértett jogszabályhelyre pedig a felperes nem hivatkozott. Ebből következően az nem volt érdemben vizsgálható. Az Mt. 95. §
(1),
(2)bekezdése alapján pedig jogsértést megállapítani nem lehetett. Az alperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 246. §
(1)bekezdés b), c) pontjának és 248. §
(2)bekezdésének megsértését panaszolta, továbbá sérelmezte a Pp. 181. §
(1)bekezdése téves értelmezését. A másodfokú bíróság azonban ebben a körben is helytálló megállapításra jutott. A hivatkozott Pp. 246. §
(1)bekezdés b), c) pontja formakényszert tartalmaz a jogi képviselő nélkül eljáró fél számára, amelynek következménye a visszautasítás lehet. Jelen esetben a mulasztás következményeire a bíróság a feleket nem figyelmeztette, tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget. Az alperest azonban emiatt hátrány nem érheti különösen arra tekintettel, hogy ellenkérelmében részletezte, hogy miért kéri a kereset elutasítását, illetve elkülönítve felsorolta azon tényeket és körülményeket, amelyek ellenkövetelése alapjául szolgáltak. Az elsőfokú bíróság részéről a döntés hatályon kívül helyezésére okot adó lényeges eljárásjogi jogszabálysértés nem történt. [51] Arra is helytállóan következtetett a másodfokú bíróság, hogy az alperes tartalmában - az ellenkérelem mellett - viszontkeresetet terjesztett elő, így azt ebben a formában kellett elbírálni. Erre tekintettel a Pp. 181. §
(1)bekezdése sem sérült. A törvényszék részletes indokát adta, hogy az alperes által előterjesztett ellenkérelem, beszámítás (viszontkereset) formai hibái ellenére az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése miért nem szükséges. Ezzel összefüggésben a felülvizsgálati kérelem érvelést nem tartalmazott (Pp. 423. §
(1)bekezdés, 413. §
(1)bekezdés
- a)és
- c)pont). [52] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 424. §
(1)bekezdésében foglaltakra figyelemmel. Záró rész A felperes pervesztes lett, ezért a bíróság a Pp.
- § és
- §-a alapján döntött az alperest megillető költség, valamint az őt képviselő ügyvédjének a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/
- (VIII. 22.) IM rendelet
- §
(2)bekezdés a) pontja alapján megállapított (általános forgalmi adót is magában foglaló) ügyvédi munkadíja megfizetéséről. [54] A Kúria az illeték mértékét 323.045 forint pertárgyérték figyelembevételével az Itv. 50. §
(1)bekezdése szerinti legkisebb összegben állapította meg. [55] Az ítélet ellen a Pp. 407. §
(1)bekezdés d) pontja értelmében nincs helye felülvizsgálatnak. [56] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el. [53] Budapest,
- szeptember
- Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. előadó bíró Szolnokiné Dr. Csernay Krisztina s.k. bíró