Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2.Mf.31.173/2020/
- A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a dr. Viszló Ügyvédi Iroda (...., ügyintéző: dr. Viszló László ügyvéd) által képviselt I.rendű felperes neve (....) I. rendű, II.rendű felperes leánykori neve (....) II. rendű, III. rendű felperes neve (... 36.) III. rendű és IV.rendű felperes neve (....) IV. rendű felperesnek a Csízy Ügyvédi Iroda (...., ügyintéző: dr. Csízy Levente ügyvéd) által képviselt alperes neve (....) alperes ellen közalkalmazotti jogviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei tárgyában indított perében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 59.M.562/2019/
- számú ítéletével szemben a felperesek által
- sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyja, a perköltség tekintetében részben, akként változtatja meg, hogy az I. rendű felperes által fizetendő perköltség összegét 112.000 (száztizenkétezer) forint + Áfa, a II. rendű felperes által fizetendő perköltség összegét 85.000 (nyolcvanötezer) forint + Áfa, a III. rendű felperes által fizetendő perköltség összegét 115.000 (száztizenötezer) forint + Áfa, a IV. rendű felperes által fizetendő perköltség összegét 95.000 (kilencvenötezer) forint + Áfa összegre szállítja le. Kötelezi az I. rendű felperest 30.000 (harmincezer) forint + Áfa, a II. rendű felperest 20.000 (húszezer) forint + Áfa, a III. rendű felperest 30.000 (harmincezer) forint + Áfa, valamint a IV. rendű felperest 20.000 (húszezer) forint + Áfa perköltség címén alperes javára történő megfizetésére 15 napon belül. Az I. rendű felperest terhelő 359.550 (háromszázötvenkilencezer-ötszázötven) forint, a II. rendű felperest terhelő 285.010 (kettőszáznyolcvanötezertíz) forint, a III. rendű felperest terhelő 363.940 (háromszázhatvanháromezer-kilencszáznegyven) forint, továbbá a IV. rendű felperest terhelő 302.550 (háromszázkétezer-ötszázötven) fellebbezési illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Az elsőfokú bíróság döntése és az általa megállapított tényállás [1] A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a
- február
- napján meghozott 59.M.562/2019/
- számú ítéletével elutasította a felperesek keresetét, melyben a felmondásukat követő munkáltatói tájékoztatás, mint jogellenes munkáltatói felmondás alapján kérték a munkaviszonyuk jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeinek az alkalmazását. [2] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperesek pedagógus munkakörben közalkalmazotti jogviszonyban álltak alkalmazásban, amely a fenntartóváltást követően
- szeptember 1-től munkaviszonnyá alakult át. [3] A felperesek írásbeli felmondással szüntették meg a munkaviszonyukat. Az I. rendű felperes
- június 22-én,
- július 1-jével kezdődő 30 napos felmondási idővel, a II. rendű felperes
- június 7-én,
- július
- napján kezdődő 30 napos felmondási idővel, a III. rendű felperes a
- június
- napján kelt felmondással
- július
- napjával kezdődő 30 nap felmondási idővel, a IV. rendű felperes pedig a
- június
- napján, a
- július
- napjával kezdődő 30 napos felmondási idővel szüntette meg a munkaviszonyát. [4] Az alperes a felmondásokat tudomásul vette és erről írásbeli tájékoztatást adott ki az I., III. és IV. rendű felperesek részére
- június 27-i keltezéssel, a II. rendű felperes részére pedig
- június 22-i keltezéssel. Ebben közölte, hogy a felmondásokat tudomásul vette, azonban a felmondási időt eltérően számította, ezért a jogviszonyok megszűnését az I., III. és IV. rendű felperesek tekintetében
- július
- napjával, a II. rendű felperes esetében pedig
- július
- napjával állapította meg. [5] A felperesek keresetükben a Munka törvénykönyvéről szóló
- évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.)
- §
(1)és 67. §
(1)bekezdése, továbbá a 68. §
(1)bekezdése alapján arra hivatkoztak, hogy az alperes által kibocsátott tájékoztatás a munkaviszonyukat megszüntető nyilatkozatként értelmezendő, melyet az alperes a felmondási idő alatt bocsátott ki és azzal jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyukat. [6] Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a felperesek éltek a felmondás lehetőségével, amikor írásban megszüntették a munkaviszonyukat. Abban a felmondás közlésétől eltérő időpontban határozták meg a felmondási idő kezdetét, amelyre lehetőségük volt. A felperesek tehát az általuk meghatározott felmondási időhöz képest számították a jogviszonyuk megszűnésének időpontját. Az elsőfokú bíróság rámutatott, hogy a felmondási idő nem kezdődhet a felmondás közlését megelőző időpontban. Ugyanakkor azt nem tiltja a jogszabály, hogy a nyilatkozattevő szándékának megfelelően a felmondási idő későbbi időpontban vegye kezdetét. [7] A felperesek által a munkáltató részére benyújtott felmondás hatályosult azzal a tartalommal, ahogy azt a felperesek benyújtották, vagyis az abban rögzített felmondási idő szerint. Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy az alperes által kibocsátott „tájékoztatás" nem minősült felmondásnak. Abban egyértelműen azt közölte a munkáltató, hogy elfogadja a felperesek felmondását, az nem tartalmazott a munkaviszony megszüntetésére irányuló munkáltatói szándékot, csupán azt, hogy az alperes a felperesek felmondását elfogadta. A munkaviszonyok tehát a felmondások alapján szűntek meg. [8] Az elsőfokú bíróság rámutatott, hogy az alperesnek nem volt jogosultsága a felperesek által megjelölt felmondási időtől eltérni. Amennyiben ezt vitatta, lehetősége lett volna arra, hogy kezdeményezze a felmondási idő kezdő időpontjának módosítását. A felperesek ettől elzárkóztak, hiszen a munkáltatói tájékoztatáson is rögzítették, hogy a felmondási idő számítását vitatják. Ebből következően a felmondási idő kezdő időpontjaként és a munkaviszony megszűnésének időpontjaként azt az időpontot kellett figyelembe venni, amelyre a felperesek a felmondásokban hivatkoznak. [9] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint azonban a tájékoztató nem minősülhetett munkáltatói felmondásként, az alperesi intézkedés nem írta felül a felperesek nyilatkozatát a jogviszonyok megszüntetésére vonatkozóan. Ebből következően nem volt lehetőség a jogellenes munkáltatói felmondás jogkövetkezményeinek az alkalmazására. A felperesek fellebbezése [10] A felperesek fellebbezésükben az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a keresetnek helyt adó érdemi döntés meghozatalát kérték. [11] Kifejtették, hogy a jogviszonyváltást követően az új fenntartóval kapcsolatos konfliktusok vezettek a munkaviszonyuk megszüntetéséhez. A felmondási idő meghatározásával az volt a céljuk, hogy az adott tanévet még munkavégzéssel töltsék, a távozásuk ne zavarja meg a tanítás rendjét. [12] A felperesek fenntartották azon jogi álláspontjukat, hogy az általuk kibocsátott felmondáshoz képest az alperes eltérően rendelkezett a felmondási idő számításáról, mivel korábbi időponttal szüntette meg a munkaviszonyukat. Ezért az intézkedése felmondási idő alatt kibocsátott munkáltatói felmondásnak minősült. Keresetük elbírálásakor a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 25/B. §
(5)bekezdésének jelentősége volt, mivel a hivatkozott rendelkezést nem csak munkáltatói felmondáskor lehet alkalmazni. A felperesek felmondását alapvetően az alperes magatartása kényszerítette ki. [13] Kifejtették továbbá, hogy a jognyilatkozatokat tartalmuk szerint kell vizsgálni. Ez alapján az alperes által kibocsátott tájékoztatás felmondásnak minősült, mivel az alperes a munkaviszonyukat egy általa meghatározott időpontban, a felmondások tartalmától függetlenül szüntette meg. Önmagában az a körülmény, hogy a felperesek már korábban felmondással éltek, még nem zárta ki azt, hogy az alperes azonnali hatállyal felmondási idő alatt megszüntesse a munkaviszonyukat. Az alperes intézkedésére tekintettel a felperesek felmondásához joghatás nem fűződött, ezért a jogellenesség Mt. 82.§-ában meghatározott jogkövetkezményei alkalmazása indokolt volt. [14] A jogellenesség jogkövetkezményeinek alkalmazásakor nincs jelentősége a jogellenesség mértékének, a bíróság a tényállás és a jogszabályi rendelkezések figyelembevételével dönthet. A „tájékoztatás"-al az alperes a jogszabályi előírásokkal szemben szüntette meg a felperesek munkaviszonyát egy általa megjelölt időpontban a felperesek felmondásától eltérően. A felmondás több okból sem felelt meg a jogszabályban meghatározott tartalmi és formai követelményeinek, például indokolást sem tartalmazott. [15] A felperesek fellebbezésükben a perköltségre vonatkozó rendelkezést is vitatták. álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság által megállapított összege nem állt arányban a perben kifejtett jogi képviseleti tevékenységgel arra is figyelemmel, hogy jogkérdésben kellett dönteni, a felperesek követelésének jogi megítélése azonos volt. Mindezek alapján kérték az alperest megillető perköltség leszállítását legfeljebb fejenként 60.000 forint+Áfa összegre. Az alperes fellebbezési ellenkérelme [16] Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást a szükséges mértékben feltárta, a megfelelő jogszabályok alkalmazásával érdemben megalapozott döntést hozott. [17] Helytállóan vette figyelembe, hogy a felperesek voltak, akik az alperesnél fennállt munkaviszonyukat felmondással megszüntették. Az alperes által ezt követően és ennek tudomásulvételével kibocsátott tájékoztatás egy olyan adminisztratív jellegű irat volt, amely célja nem a felperesek jogviszonyának megszüntetése volt, pusztán az, hogy reagáljon a munkavállalói felmondásokra. A Kjt. 25/B. §-ára történő felperesi hivatkozás téves volt, mivel ez a rendelkezés kizárólag munkáltatói felmondás esetén irányadó. A felperesek munkaviszonyát azonban a saját jognyilatkozatuk és nem az alperes intézkedése szüntette meg. A másodfokú bíróság döntése és annak jogi indokai A felperesek fellebbezése a perköltség tárgyában alapos, a per érdemét illetően nem alapos. [18] Az elsőfokú bíróság a per elbírálásához szükséges tényállást helyesen állapította meg, a megfelelő jogszabályok alkalmazásával, helyes következtetéseket levonva a per érdemét illetően helyes döntést hozott. [19] A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között bírálta felül. [20] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást annyiban találta szükségesnek pontosítani, hogy a IV. rendű felperes részére kiadott tájékoztató szerint az alperes nem
- július
- napján, hanem
- július
- napján tekintette megszűntnek a munkaviszonyát. Az I. és III. rendű felperesek felmondásait
- június 22-én, a II. rendű felperes felmondását
- június 7-én, a IV. rendű felperes felmondását pedig
- június 25-én vette át az alperes. A tényállás ekként történt kiegészítése nem befolyásolta az ügy érdemi elbírálását. [21] A felperesek alaptalanul állították fellebbezésükben, hogy az alperes által kibocsátott tájékoztatás elnevezésű irat a jogviszonyuk megszüntetésére irányuló munkáltatói felmondásnak minősült azért, mert abban a felmondási időt és a munkaviszonyuk megszűnésének napját a felmondásoktól eltérően határozta meg az alperes. [22] Helytállóan fejtette ki az elsőfokú bíróság, a felpereseknek lehetőségük volt arra, hogy a felmondási idő kezdetét a felmondás közlésének napjához képest későbbi, eltérő időpontban határozzák meg. Az Mt.
- §-a ugyanis a felmondási idő kezdete tekintetében csupán azt a korlátozást tartalmazza, hogy az nem kezdődhet a felmondás közlését megelőző időponttól. [23] A felmondási idő eltérő, adott esetben téves meghatározása azonban nem tette lehetővé, hogy a munkáltató ezzel kapcsolatos intézkedése - a már joghatályos, az Mt. 24.§-ának megfelelően közölt munkavállalói felmondások ellenére - munkáltatói felmondásnak minősüljön. A Kúria a munkáltatói felmondás kapcsán több határozatában is kifejtette, hogy önmagában a felmondási idő téves számítása nem eredményez jogelleneséget (Mfv.II.10.353/2006/4., Mfv.II.10.550/2001/4., Mfv.II.10.412/1999.). Mindezt a másodfokú bíróság jelen ügyben is alkalmazhatónak találta. Az alperes a tájékoztatóban nem a felperesek felmondásához igazodóan határozta meg a felmondási idő kezdetét és végét. Ettől azonban a munkavállalói felmondások tudomásul vételére vonatkozó írásbeli intézkedése nem minősült felmondásnak, a felmondási idő eltérő meghatározása okán sem, ezért ahhoz kapcsolódóan a jogellenes felmondás jogkövetkezményeit sem lehetett alkalmazni. Az elsőfokú bíróság helytállóan hivatkozott arra, hogy a tájékoztatások megszövegezése nem hagyott kétséget afelől, hogy az alperes a felperesek felmondására reagálva bocsátotta azt ki, abban kifejezetten akként nyilatkozott, hogy tudomásul vette a felmondásokat. [24] Az alperesnek nem volt lehetősége arra, hogy a felmondási időt eltérően számítsa a felperesek által közölt felmondáshoz képest. Ugyanakkor jelen perben erre irányuló kereseti kérelem hiányában nem volt lehetőség a felmondási idő téves számításának értékelésére, mivel a felperesek nem a felmondási idő téves számításával kapcsolatos igényt terjesztettek elő, hanem az Mt.
- §-a szerinti - jogellenes munkáltatói felmondáshoz kapcsolódó - jogkövetkezmények alkalmazását kérték. Az erre alapított kereseti kérelmük azonban munkáltatói felmondás hiányában nem volt alapos. Tévesen hivatkoztak a felperesek fellebbezésükben a Kjt. 25/B. §-ra is, mivel e rendelkezés munkáltatói felmondás hiányában, a jogellenes felmondás jogkövetkezményeként jelen jogvitában szintén nem volt alkalmazható. [25] A másodfokú bíróság a felperesek fellebbezését a perköltség tekintetében alaposnak találta. [26] A felperesek helytálló érvelése szerint a perrel összefüggő képviseleti tevékenység értékelését befolyásolta, hogy az ügy elbírálása jogkérdésnek minősült, emiatt hosszadalmas bizonyítás lefolytatása nem volt indokolt. Az alperesi perköltség igényt nem tette indokolttá az a tény sem, hogy az alperesi jogi képviselő a perben tartott tárgyalásokon megjelent és munkaigényes, érdemben alapos beadványokat készített. A jogi képviselettel járó költségek vizsgálatára vonatkozó bírósági gyakorlat (BH2003.136.) az új perrendtartás alkalmazásakor is figyelembe vehető. A perköltség megállapításakor nem kizárólag a pertárgy értékét kell figyelembe venni, hanem a jogi képviselettel nyújtott munkavégzést, annak idő- és munkaigényességét is. Erre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által meghatározott, kizárólag a pertárgy értékéhez igazodó perköltséget eltúlzottnak találta, ezért az elsőfokú ítélet megváltoztatásával annak összegét a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/
- (VIII. 22.) IM rendelet (továbbiakban: IM rendelet) 3.§
(6)bekezdése alkalmazásával mérlegeléssel, az elsőfokú bíróság által meghatározott összeg 50%-ában határozta meg. [27] Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 383. §
(2)bekezdése alapján a per főtárgya tekintetében - helyes indokaira tekintettel - helybenhagyta, a perköltség tekintetében részben megváltoztatta. Záró rendelkezések [28] Az alperes a fellebbezési eljárásban pernyertes lett. A másodfokú bíróság a másodfokú perköltség összegét az elsőfokú ítélet perköltségre vonatkozó rendelkezésében meghatározott összeg figyelembevételével határozta meg. Emellett jelentőséget tulajdonított annak, hogy a másodfokú eljárásban tárgyalás tartására nem került sor. Mindezek alapján az alperest megillető perköltséget a Pp. 80-82. §-a, továbbá IM rendelet 3. §
(5)bekezdése alapján állapította meg. [29] A fellebbezett pertárgyérték az I. rendű felperes tekintetében 4.494.
- forint, a II. rendű felperes tekintetében 3.562.
- forint, a III. rendű felperes esetében 4.549.
- forint, a IV. rendű felperes tekintetében 3.781.884 forint, melyet a másodfokú bíróság irányadónak tekintett a fellebbezési illeték meghatározásakor az illetékekről szóló
- évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.)
- §
(1)bekezdése alapján. A felpereseket munkavállalói költségkedvezmény illette meg a Pp.
- §-a alapján, ezért az őket terhelő fellebbezési illetéket a Pp.
- §-96.§-a alapján az állam viseli. [30] A másodfokú bíróság a fellebbezést erre irányuló kérelem hiányában a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló
- évi LVIII. törvény
- §-a alapján tárgyaláson kívül bírálta el. Budapest,
- november
- . Orosz Andrea s.k. a tanács elnöke dr. Laczó Adrienn Lilla s.k. előadó bíró dr. Asbóth Balázs s.k. bíró