Pfv.21609/2019/6 – Kúria

(1)bekezdése alapján kizárólag a kár elhárítására alkalmas jogorvoslat elmulasztása zárja ki az igény érvényesítését. Mivel a felperes személyiségi jogsérelme a jogsértő rendőri intézkedéssel bekövetkezett, ezért nincs olyan jogorvoslat, amely alkalmas lett volna a jogsérelem orvoslására, a kár elhárítására. [18] A felperesnek a rendőri intézkedés szükségességére vonatkozó kifogását alaptalannak ítélte a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 13. §

(1)bekezdése alapján, mert a bejelentés tartalmára figyelemmel az alperest intézkedési kötelezettség terhelte. A bejelentő személyét nem tekintette jelentősnek az ügy elbírálása szempontjából. A helyszínre érkező rendőrök - miután a felperes hangoskodott, veszekedett az ismerőssel - jogszerűen vonták intézkedés alá a felperest, ennek során jogszerűen igazoltatták és hívták fel arra, hogy hagyjon fel a jogellenes cselekményével. A felperes előállítását is jogszerűnek ítélte, mert a késő esti órákban hangoskodott, magatartása szabálysértést valósított meg, ezért köteles lett volna engedelmeskedni a rendőr felszólításának, a cselekmény abbahagyása körében. A felperes a csendháborítás és a rendvédelmi szerv jogszerű intézkedésével szembeni engedetlenség szabálysértését követte el, így a rendőrök jogszerűen döntöttek az előállítás mellett. [19] Az Rtv. 15. §-a, a 16. §

(1)bekezdése, a 47. §-a, a 48. §

1. b)és
2. c)pontja, valamint a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/2011. (IX. 22.) BM rendelet (a továbbiakban: szolgálati szabályzat) 41. §

(1)bekezdés a) pontja, a 41. §

(5)bekezdése, a 41. §

(6)bekezdés c) pontja és a 41. §

(7)bekezdése alapján kiemelt fontosságúnak ítélte az arányosság követelményét, mind a rendőri intézkedés, mind a kényszerítő eszközök alkalmazása során. Az eljáró rendőrnek törekednie kell arra, hogy az eredményesség biztosítása mellett a lehető legkisebb érdeksérelmet, sérülést okozza, kerülnie kell azokat az intézkedéseket, amelyek annak törvényes céljával nem állnak arányban, vagy nagyobb mértékű korlátozást, károsodást okoznak. Az Rtv. 16. §

(1)bekezdése alapján kiemelte, hogy nincs helye további kényszerítő eszköz alkalmazásának akkor, ha az ellenszegülés megtört, és a rendőri intézkedés eredményessége enélkül is biztosított. [20] Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság döntése szerint a felperes bilincselésére nem jogszerűen került sor. A rendőrök felszólították a felperest a szabálysértés abbahagyására, majd ezt követően közölték vele az előállítást, ekkor a felperes hátrált, azonban ezen túlmenően nem tanúsított sem további ellenszegülő magatartást, sem agresszív fellépést, így a bilincselésnek nem lehetett oka a támadás megakadályozása. Az intézkedésből hátrálás nem azonos a szökéssel, a tevékeny ellenállással. A felperes magatartása nem volt sem fenyegető, sem agresszív, ezért a rendőröknek először testi kényszerrel kellett volna a felperest az intézkedés tűrésére kényszeríteni. [21] A másodfokú bíróság a bilincselés módját is szükségtelen és aránytalan intézkedésnek értékelte. A felperes kezét hátracsavarták, a földre levitték és fekve bilincselték meg. Az ilyen módon történő bilincselés feltétele a személy aktív ellenszegülése, támadása, erőszakos magatartása, vagy ezek kialakulásának megelőzése. A felperes nem adott okot erre a durva rendőri eljárásra, így jogszabálysértően és egyben az emberi méltóságot sértő módon került sor a felperes megbilincselésére. [22] A jogerős ítélet a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 3. §

(5)bekezdésére hivatkozva a rendőrök tanúvallomása és az általuk készített rendőri jelentésben foglaltak ellenére tényként állapította meg, hogy a felperest egy zárka vasrácsához bilincselték. Ezt a tényt részben a felperes következetes tényelőadása, részben a panasztestület állásfoglalásának

1. pontja alapján állapította meg. E szerint a panasztestület tanácsadója
2. február 7-én telefonon megkereste az egyik eljárt rendőrt, aki előadta, hogy a felperest valóban hozzábilincselték egy ajtó vasrácsához, amelyet a felperes dühkitöréseivel és hangulatingadozásaival indokolt. Előadása szerint erre a felperes saját biztonsága miatt került sor, mert a felperes ismert skizofrén depressziós beteg, amely azonban ellentétben áll a per egyéb adataival. [23] A másodfokú bíróság szerint a vasrácshoz bilincselés jogszabályi feltételei sem álltak fent, különös figyelemmel arra, hogy a helyszínre kiért másik rendőri egység a helyszínen már azt észlelte, hogy a felperes nem tanúsított ellenszegülést, nem hangoskodott, a rendőri eljárással szemben nyugodt és elfogadó volt. Az orvosi vizsgálat sem tartalmazott adatot a felperes felindult vagy agresszív állapotára, és a vizsgálatra közvetlenül a rendőrség épületébe való megérkezés előtt került sor. [24] A másodfokú bíróság a Pp.
3. §

(5)bekezdése és a Pp. 163. §

(2)bekezdése alapján a rendőr telefonon adott tájékoztatását, majd az azt követően a tanúkihallgatása során tett eltérő nyilatkozatát az alperes eltérő nyilatkozatainak tudta be, amit úgy tekintett, hogy az alperes a perbeli eseményhez közelebb álló időpontban elismerte a felperes állítását. A nyilatkozatok értékelése során figyelemmel volt arra is, hogy az eljárt rendőr magát a tárgyhoz bilincselés gyakorlatát szóbeli előadásában megerősítette, és a felperes betegségeiről is részletesen tudott nyilatkozni, így a korábbi elismerés visszavonása és az az előadása, hogy a felperest összekeverte egy másik személlyel, súlytalan volt a bizonyítékok értékelése során. [25] A bilincseléssel okozott sérüléseket is az Rtv. 16. §

(1)bekezdésének a megsértéseként értékelte. A felperes csuklóján még egy hónap elteltével is zúzódási nyomok voltak, amit az alperes jogszerűtlenül végrehajtott intézkedése okozott, ezért sérült a felperes testi épséghez fűződő személyiségi joga. [26] A nem vagyoni kártérítés összege körében a másodfokú bíróság értékelte az alperesi magatartások súlyosságát, azt a körülményt, hogy bár a felperes pszichés állapotában nem következett be állapotrosszabbodás, de az életminőségére hátrányosan hatott az átélt eseménysorozat, benne félelemérzet és olyan meggyőződés alakult ki, hogy az állampolgár védtelen a rendőri önkénnyel szemben. [27] A járadék iránti keresetet alaptalannak ítélte, mert nem volt megállapítható, hogy a felperes egészségi állapota, munkaképessége az alperes magatartásával okozati összefüggésben keresetveszteségben megmutatkozó romlást szenvedett volna. [28] Az elsőfokú bíróságnak a jóhírnév megsértésével kapcsolatos elutasító döntését helyesnek ítélte, mert tényállítás hiányában az alperesi magatartás nem sértett jóhírnévhez fűződő jogot. A felperes előállítása jogszerű volt, ezért nem sérült a személyi szabadság sem. [29] A jogsértés megállapításán túl nem látott lehetőséget a további objektív szankciók alkalmazására, mert nem folyamatos vagy ismétlődő cselekmények valósultak meg, így az eltiltás nem indokolt. Sajtóközleményben történő elégtételadásra pedig csak akkor kerülhet sor, ha a jogsértés is ott valósult meg, vagy azonos a tájékoztatott személyi kör. [30] A felperes elsőfokú perköltségét a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 3. §

(2)bekezdés a) pontja alapján határozta meg, amelynek során figyelemmel volt arra is, hogy a felperes saját ügyében járt el, így az ügyintézés nyilvánvalóan kevesebb időráfordítást igényelt. A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem [31] Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és elsődlegesen a kereset teljes elutasítását, másodlagosan a nem vagyoni kártérítés összegének mérsékelését. A felülvizsgálati kérelem szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 163. §-át, a 164. §-át és a 206. §-át, a Ptk. 339. §-át, a 349. §-át, a 76. §-át, a 84. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. e)pontját, valamint a 355. §

(1)és

(4)bekezdését, az Rtv.

1. §-át, a
2. §-át és a
3. §-át, a szolgálati szabályzat
4. §-át, valamint az IM rendelet
5. §

(2)bekezdését. [32] Indokolása szerint a jogerős ítélet az okirati bizonyítékok és a tanúvallomások ellenére állapította meg a felperes tárgyhoz bilincselését. Ennek során kizárólag a felperes előadására és az eljárt rendőr telefonon tett nyilatkozatára hivatkozott, amely nyilatkozatot a rendőr utóbb visszavont. Az eset után egy évvel telefonon tett és utóbb visszavont előadás nem értékelhető a tényállás szempontjából olyan bizonyítékként, amely alátámasztaná a felperes előadását, a felperes előadása pedig nem bizonyíték. Ezzel szemben az alperes részéről csatolt bizonyítékok mind az alperes tényállítását támasztják alá, ezek közvetlenül az esetet követően készültek, valamint az utóbb tett nyilatkozatok és tanúvallomások is mind az alperesi tényállítást igazolják. A másodfokú bíróság okszerűtlenül mérlegelte és értékelte a bizonyítékokat így megsértette a Pp. 206. §-át. Nem tekinthető az alperes eltérő nyilatkozatának a rendőr szóbeli, majd később visszavont nyilatkozata, és mint ilyen, nem maradhat súlytalan a bizonyítékok bírói mérlegelésekor a Pp. 163. §

(2)bekezdése alapján. A Pp. 164. §

(1)bekezdésére tekintettel a felperesnek kellett volna bizonyítania a perbeli állítását, erre azonban nem került sor, így a jogerős ítélet sérti ezt a jogszabályi rendelkezést is. [33] A jogerős ítélet az Rtv. és a szolgálati szabályzat megjelölt rendelkezéseit sértve minősítette jogszerűtlennek a bilincselést és annak módját. A felperes a rendőrök jelenlétében folyamatosan kiabált, üvöltözött, cselekményét felszólítás ellenére sem hagyta abba, majd az intézkedésnek ellenszegült. A bejelentés tartalma szerint a felperes a lakásban tört-zúzott, egy ajtót beszakított, a bejelentők veszélyben érezték magukat. A rendőrök előtt ismert volt, hogy a feldúlt, instabil lelkiállapotú felperes pszichés betegségben szenved, így reális és kézzelfogható veszélye volt annak, hogy esetleg támadó magatartást fog tanúsítani. A bilincs alkalmazásának alperes által hivatkozott esetei preventív jellegűek, azaz a támadásnak, illetve a szökésnek nem kell bekövetkeznie ahhoz, hogy ezek megakadályozása érdekében jogszerű legyen a bilincshasználat. Mivel a testi kényszernek az előállítás egész tartama alatt történő alkalmazása nyilvánvalóan nem lehetett reális megoldás, ezért jogszerű volt a bilincselés, az megfelelt az arányosság követelményének, akár fekvő helyzetben is, mert az intézkedés eredményes befejezése a bilinccsel volt egyértelműen biztosítható. [34] A jogerős ítélet a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével állapította meg, hogy a bilincseléssel sérült a felperes testi épséghez fűződő joga. A bilincselés természetéből fakad, hogy a fém érintkezik a bőrfelülettel, és ennek következtében előfordulhat a bőr felületén sérülés. A 2013. május 9-i ambuláns lap nem igazolja azt a felperesi állítást, hogy az ott rögzített sérülés a rendőri intézkedés következménye lenne. [35] A jogerős ítélet tényként állapította meg, hogy a felperes életminőségére hátrányosan hatott a rendőri intézkedés, de ezt a felperes nem bizonyította. A nem vagyoni kártérítés összege eltúlzott, ezért sérti a Ptk. 355. §

(1)és

(4)bekezdését. [36] Jogszabálysértő volt az alperes elsőfokú perköltség megfizetésre való kötelezése, mert a felperesnek nem volt jogi képviselője, jogászként saját maga járt el, nem jogi képviselőként, ezért nem jogosult az IM rendelet szerinti ügyvédi munkadíjra, legfeljebb felmerült költségeit és készkiadásait igényelhette volna. [37] A felperes nem bizonyította az alperes jogellenes magatartását, sem az általa elszenvedett kárt, sem a kettő közötti okozati összefüggést. [38] Az alperes kérte, hogy az első- és másodfokú eljárás során tett nyilatkozatait a Kúria tekintse a felülvizsgálati kérelem indokainak is. [39] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában fenntartását. [40] Indokolása szerint volt olyan bizonyíték, amelyet az elsőfokú bíróság nem terjesztett fel a másodfokú bírósághoz, így azt a jogerős ítélet nem is tudta értékelni, de ez a hiányosság nem teszi törvénysértővé a jogerős ítéletet, mert az nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat. A bizonyítékok értékelése körében arra hívta fel a figyelmet, hogy a panasztestületet telefonon tájékoztató rendőr utóbb minden részletre emlékezett, csak a tárgyhoz bilincselésben tévedett. Kiemelte, hogy ha az alperes rendőrei szerint a felperes magára nézve is veszélyes állapotban volt, akkor kórházba kellett volna szállítani, ezzel szemben a rendőrségre vitték, és amikor az okiratokat aláírattatták vele, akkor azonnal elengedték. Az eljárás során nem derült ki, hogy a rendőrség számára mitől volt a felperes közismert skizofrén beteg, hiszen az orvos tanúvallomása igazolja, hogy a felperes nem szenvedett ilyen betegségben. A PK 152. számú állásfoglalásra hivatkozva állította, hogy a jogerős ítélet az elsőfokú perköltség körében is helyes döntést hozott. A Kúria döntése és jogi indokai [41] A felülvizsgálati kérelem alaptalan. [42] A Pp. 272. §

(2)bekezdése és a Pp. 275. §

(2)bekezdése alapján a Kúria a jogerős határozatot a felülvizsgálati kérelemben megjelölt megsértett jogszabályhely, az ott előadott jogszabálysértés, valamint a kérelem jogi indokai által megjelölt keretek között vizsgálhatja felül. A felülvizsgálat a fellebbezés alapján meghozott jogerős ítélet jogkérdésben állított hibájának az orvoslására szolgáló rendkívüli perorvoslat. A felülvizsgálati kérelemben ezért a támadott jogerős ítélet jogszabálysértését kell előadni és az általa megsértett jogszabályhelyet kell megjelölni. A Kúria következetes gyakorlata szerint a felülvizsgálati kérelemben nem elegendő a korábbi nyilatkozatokra történő utalás (BH

1. 307., BH
2. 241., BH
3. 122., BH
4. 558., BH
5. 99.), ezért a Kúria csak a felülvizsgálati kérelemben megjelölt és előadott jogszabálysértéseket vizsgálhatta. [43] Az alperes felülvizsgálati kérelmében a tárgyhoz bilincselés körében a bizonyítási érdek szabályának a megsértését állította, valamint a felek nyilatkozatának és a bizonyítékoknak az értékelését és a tényállás megállapítását támadta. [44] A jogerős ítélet a Pp.
6. §

(1)bekezdésének megfelelően abból indult ki, hogy a felperesnek kell bizonyítania a bilincselés általa állított módját, így nem sértette meg ezt a jogszabályi rendelkezést, csak a bizonyítékokat értékelte az alperestől eltérően, amely a Pp. 206. §

(1)bekezdésének a megsértése körében vizsgálható. [45] A Kúria következetes gyakorlata szerint a felülvizsgálati eljárásban nincs helye felülmérlegelésnek, a bizonyítékok ismételt egybevetésének és értékelésének. Jogszabálysértést a bizonyítékok okszerűtlen, vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése alapozhat meg (BH

1. 44.). Ha a bíróság ítéletének a megállapított tényállása iratellenes, okszerűtlen vagy logikai ellentmondást tartalmaz, a jogszabálysértés megállapítható. Nem állapítható meg azonban a jogszabálysértés, ha a kérelem a bizonyítékok okszerű mérlegelését támadja (BH
2. 401.). A felülvizsgálati eljárás nem ad alapot a bizonyítékok felülmérlegelésére, ha az egyes bizonyítékokból eltérő következtetés is levonható lett volna; az minősíthető okszerűtlen következtetésnek, amikor a bizonyítékokból csak egyfajta, a felülvizsgálattal támadott ítélettől eltérő következtetésre lehet jutni (BH
3. 119.). [46] A jogerős ítéletnek a tárgyhoz bilincseléssel kapcsolatos bizonyítékértékelése nem iratellenes, nem okszerűtlen és nem tartalmaz logikai ellentmondást. A jogerős ítélet összességében értékelte a felek előadását és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékokat, a nyilatkozatok és vallomások következetességét, azok változását, és azokat meggyőződése szerint bírálta el. A jogerős ítélet kiemelten értékelte, hogy a felperes a perben és azt megelőzően is következetesen állította a tárgyhoz bilincselést, az eljárt rendőr pedig a panasztestületi eljárásban telefonon tett nyilatkozatában a felperes és az előállítás körülményeinek részletes ismertetése mellett ismerte el a vasrácshoz bilincselést. A rendelkezésre álló bizonyítékokból és nyilatkozatokból nemcsak egyfajta, a felülvizsgálattal támadott ítélettől eltérő következtetésre lehet jutni, ezért nincs helye a bizonyítékok felülmérlegelésének. [47] A felülvizsgálati kérelem a bizonyítékok értékelését támadta azzal az indokkal is, hogy a
4. május 9-i ambuláns lap nem bizonyítja csuklófájdalom és a rendőri intézkedés közötti okozati összefüggést, valamint a felperes nem bizonyította, hogy a rendőri intézkedés hátrányosan hatott az életminőségére. [48] A jogerős ítélet által értékelt ambuláns lap szerint a felperes az orvosi vizsgálaton előadta, hogy
5. április 14-én rendőrök megbilincselték, a bal csuklója azóta panaszos. A vizsgálat során megállapították, hogy a bal csuklótájékon kb. 4 cm hosszúságú, vonalszerű, felszívódóban lévő haematoma látható, friss traumás eltérés nincs, diagnózisként pedig a csukló zúzódását és testi erővel elkövetett testi sértést rögzítettek. Az orvosi vizsgálat így nem cáfolta a felperes által előadottakat. [49] A felperes a korábbi eljárásokban és személyes meghallgatása során is előadta, hogy a történtek rendkívüli mértékben megviselték, a bizalma megrendült, amit a kihallgatott tanúk vallomása is alátámasztott. [50] A jogerős ítélet bizonyítékértékelése így nem iratellenes, nem okszerűtlen és nem tartalmaz logikai ellentmondást, a rendelkezésre álló bizonyítékokból és nyilatkozatokból nemcsak egyfajta, a felülvizsgálattal támadott ítélettől eltérő következtetésre lehet jutni, ezért a fentiek szerint nincs helye a bizonyítékok felülmérlegelésének. [51] A jogerős ítélet az Rtv. és a szolgálati szabályzat részletesen megjelölt és ismertetett rendelkezései alapján helyesen jutott arra a következtetésre, hogy sem a bilincselés, sem annak alkalmazott módja nem volt jogszerű. [52] A rendőri jelentés szerint a támadás és a szökés megakadályozása érdekében alkalmaztak bilincset. A jogerős ítélet által helyesen bemutatott és értékelt körülmények alapján a bilincs alkalmazásának egyik megjelölt esetköre sem állt fent. A felperes korábbi magatartásából és a felperes hátrálásából nem lehetett azt a következtetést levonni, hogy olyan támadás következhet, amelynek megakadályozásához szükséges a bilincselés, mert a hátráláson túl a felperes nem tanúsított további ellenszegülő magatartást, a rendőrökkel szemben nem volt agresszív fellépése. Pusztán a felperes hátrálásából nem lehetett következtetni a felperes szökésére sem, amelynek megakadályozása érdekében szükséges lett volna a bilincselés. A felülvizsgálati kérelemben írtakkal szemben a jogerős ítélet nem azt a követelményt fogalmazta meg a rendőrökkel szemben, hogy a hosszú ideig tartó előállítás alatt végig testi kényszert kellett volna alkalmazniuk, hanem azt, hogy a bilincselést megelőzően először testi kényszerrel kellett volna a felperest az intézkedés tűrésére kényszeríteni, mert ha ez sikerre vezet, úgy szükségtelen a további kényszerítő eszköz alkalmazása az Rtv.
6. §

(1)bekezdése és a szolgálati szabályzat 41. §

(1)bekezdés a) pontja alapján. [53] A jogerős ítélet helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes aktív ellenszegülése, támadása vagy a rendőrökkel szembeni erőszakos magatartása, valamint ennek kialakulására utaló jelek hiányában a szolgálati szabályzat 41. §

(7)bekezdése alapján szükségtelen és aránytalan intézkedés volt, hogy a felperest a földre fektetve bilincselték meg. [54] A jogerős ítélet az anyagi jogszabályoknak megfelelően állapította meg az emberi méltóság és a testi épség sérelmét, valamint helyesen alkalmazta annak polgári jogi következményeit a jogsértés megtörténtének megállapítása és a nem vagyoni kártérítés megfizetése körében. A jogerős ítélet helyesen vette számba a felperest ért sérelmeket, amelyek kompenzálására alkalmas a jogerős ítéletben meghatározott összegű nem vagyoni kártérítés. A jogerős ítélet által megállapított nem vagyoni sérelmekre figyelemmel nincs indok a nem vagyoni kártérítés összegének mérséklésére. [55] A Pp. 75. §

(3)bekezdése alapján a saját ügyében eljáró ügyvéd részére nem állapítható meg munkadíj, de igényt tarthat a keresetkiesés megtérítésére. Ennek összege meghatározásánál egyrészt figyelembe kell venni, hogy az ügynek más személy megbízásából való ellátása esetén milyen keresethez jutott volna, másrészt, hogy saját személyes ügyének ismerete munkamegtakarítással jár (PK

1. számú állásfoglalás), ezért a keresetkiesés az ügyvédi munkadíjhoz igazodhat. A jogerős ítélet a felperesnek járó elsőfokú perköltség összegének meghatározása körében a fentiek alapján figyelemmel volt az ügyvédi munkadíj összegére, de értékelte a saját ügyben való eljárás következményeit is, így a perköltség összegének meghatározása nem jogszabálysértő. [56] Mindezekre figyelemmel a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat, ezért azt a Kúria a Pp.
2. §

(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. Záró rész [57] Az alperes felülvizsgálati kérelme nem vezetett eredményre, ezért a Pp. 270. §

(1)bekezdése értelmében alkalmazandó Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján kötelezni kellett a felülvizsgálati ellenkérelmet előterjesztő felperes felülvizsgálati eljárási költségének a megfizetésére. A Kúria ennek összegét a Pp. 75. §

(3)bekezdése alapján határozta meg, értékelve a saját ügyében eljáró felperes által előterjesztett felülvizsgálati ellenkérelemhez szükséges tevékenységi időből eredő keresetkiesést. [58] Az alperes teljes személyes illetékmentessége folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 4. §

(1)bekezdése, valamint az Itv. 74. §

(3)bekezdése értelmében alkalmazandó, a költségmentesség bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló 6/

1. (VI. 26.) IM rendelet
2. §-a alapján. [59] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el a Pp.
3. §

(1)bekezdése alapján. [60] Az ítélet ellen a Pp. 271. §

(1)bekezdés e) pontja alapján nincs helye felülvizsgálatnak. Budapest,

1. november
2. Dr. Döme Attila s.k. a tanács elnöke Dr. Parlagi Mátyás s.k. előadó bíró Dr. Kiss Gabriella s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő