FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 3.Kf.27.114/2008/
- szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! A Fővárosi Ítélőtábla a személyesen eljárt felperesnek a jogtanácsos által képviselt Központi Igazságügyi Hivatal (1116 Budapest, Hauszmann Alajos utca 1.) alperes ellen kárpótlási ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság
- április
- napján kelt 11.K.21.490/2006/
- számú ítélete ellen az alperes
- sorszám alatt bejelentett fellebbezésére meghozta az alábbi Í T É L E T E T A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. I n d o k o l á s A felperes néhai édesapját több falubeli férfitársával együtt
- január 6-án a szovjet katonák kényszermunkára hurcolták, Bajáig gyalog terelték őket, majd ott vagonokba rakva Temesvárra szállították és táborba zárták. A táborban tífuszjárvány tört ki, amelyben a felperes édesapja is megbetegedett. Ekkor őt több társával együtt a szegedi Csillag börtönbe szállították, majd állapotának rosszabbra fordulását követően Szegeden közkórházba vitték, ahol
- május 18-án meghalt. A felperes személyi kárpótlás iránt előterjesztett - az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról szóló
- évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Tv.)
- §
(1)bekezdésére alapított igényét az alperes 5605829-
- számú határozatával azzal az indokkal utasította el, hogy az elszenvedett sérelem nem tartozik az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló
- évi XXIX. törvénnyel módosított
- évi XXXII. törvény (a továbbiakban: (Kpt.III.) hatálya alá. A felperes keresetében az alperes határozatának felülvizsgálatát és kárpótlásra jogosultságának megállapítását kérte. Indokai szerint édesapjával együtt mások mellett édesapja testvérét is elhurcolták, aki a kényszermunka következtében ugyancsak megbetegedett és Szegeden meghalt. Az ő halála után a hozzátartózok személyi kárpótlásban részesültek. Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát hatályon kívül helyezte, az alperesi hatóságot új eljárásra és új határozat hozatalra utasította (helyesen: kötelezte), megállapította, hogy a tárgyi illetékmentes perben felmerült illeték a Magyar Állam terhén marad. Álláspontja szerint a Kpt. III.
- §
(1)bekezdésének d) pontjában megjelölt kárpótlásra jogosító jogcím fennáll, a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 1/2002 számú közigazgatási jogegységi határozatában (a továbbiakban: 1/2002 Kje. határozat) foglalt feltételek megvalósultak, mert a felperes a sérelem elszenvedését a rendelkezésre álló tanúvallomások alapján hitelt érdemlő módon, a jogosultság egyéb feltételeit pedig közokirattal igazolta. A magán- és közokiratok alapján megállapítható volt, hogy a sérelmet elszenvedettet személyes szabadságától megfosztották, a kényszermunkával összefüggésben megbetegedett és a kényszermunka ideje alatt életét veszítette. Az ítélet ellen az alperes élt fellebbezéssel annak megváltoztatása és a kereset elutasítása iránt. Azzal érvelt, hogy a sérelmet szenvedett életvesztésének esete nem tartozik a Kpt. III. hatálya alá, mert a felperes édesapja nem a szovjet kényszermunka ideje alatt, táborszerű körülmények között halt meg, hanem a sérelem elszenvedését követően a szegedi kórházban vesztette életét. Álláspontja alátámasztására felhívta a KGD.
- júniusi számában
- szám - helyesen
- szám - alatt közzétett eseti döntést, amely szerint a kényszermunkára hurcolás ténye nem teremt kárpótlási jogcímet akkor, ha az elhalálozás utóbb, közkórházban, betegség miatt történt. A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Állította, hogy azoktól az emberektől csatolt be nyilatkozatot, akik maguk is szenvedtek a kényszermunkára hurcolástól. Megkérdőjelezhetetlen, hogy a halál ténye a kényszermunka ideje alatt következett be, hiszen édesapját nem engedték haza. Utalt rá, hogy az édesapjával együtt elhurcoltak gyermekei és özvegyei részére az alperes megítélte a kárpótlást, amely az ő esetében csekély elégtétel lenne azért, hogy apa nélkül kellett felnőnie és édesapjának ilyen szörnyűségeket elszenvednie. A fellebbezés nem alapos. A Tv. elfogadásával egyebek mellett a Kpt. III.
- §
(1)bekezdésének d) pontja alapján nyílt újbóli lehetőség a kérelmek benyújtására, azok számára, akik hozzátartozói a deportálás (2/A. §) vagy a kényszermunka (2/B. §) ideje alatt haltak meg. Az 1/
- Kje. határozatban a Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy az élet elvesztéséért akkor állapítható meg a kárpótlás, ha az igénylő a sérelem elszenvedését hitelt érdemlő módon, a jogosultság egyéb feltételeit pedig közokirattal igazolja. Az elsőfokú bíróság az 1/2002 Kje. határozatra tekintettel helytállóan állapította meg a sérelem elszenvedésének vizsgálata során becsatolt magánokiratok alapján a felperest terhelő bizonyítási kötelezettség teljesítését, azt, hogy hitelt érdemlő bizonyítást nyert, hogy a halál a kényszermunka ideje alatt következett be. Kifejtett indokaival a Fővárosi Ítélőtábla is egyetért, a fellebbezés kapcsán a következőt emeli ki: a másodfokú bíróság előtt ismert az alperes által hivatkozott eseti döntés, amely szerint a kényszermunkára hurcolás után több hónappal, de nem a kényszermunka ideje alatt, hanem azt követően közkórházban történt elhalálozás nem alapítja meg a kárpótlás iránti igényt. Nem állapítható meg tehát kárpótlás annak a részére, akinek hozzátartozója nem a kényszermunka ideje alatt, hanem annak megszűnése után halt meg. Helyesen hivatkozott arra az alperes, hogy a Kpt.III.
- §
(1)bekezdés d) pontja szerinti kárpótlási igény esetében a szükséges tényállási elem az, hogy a halál a kényszermunka (vagy deportálás) ideje alatt következzen be. A kárpótlás megállapításakor azonban nincs annak relevanciája, hogy a sérelmet szenvedett milyen ok (betegség, hatósági önkény) miatt halt meg, van-e okozati összefüggés a kényszermunka és a megbetegedés, illetve bármely más okból beállt halál között, hanem kizárólag annak, hogy a halál a kényszermunka ideje alatt következzen be. Ennek vizsgálatához azt szükséges tisztázni, hogy a halál időpontjában a sérelmet szenvedett a szovjet hatóság fennhatósága alá tartozott-e. Az egyértelműen bizonyított, hogy a faluból ún. „malenkij robotra” egészen Temesvárig hurcolták el a munkaképes férfiakat és fiúkat, köztük a felperes édesapját is. Itt táborszerű körülmények között fogvatartották. A rendelkezésre álló adatok, így különösen … és … nyilatkozata alapján arra nézve vonható le következtetés, hogy a kényszermunkatáborban kitört tífuszjárvány miatt több személyt, köztük a megbetegedett néhai … is, Szegedre vitték, ahol továbbra is börtönkörülmények között, zártan, a személyes szabadságtól megfosztva tartották a Csillag börtönben, majd innen szállították közkórházba. Az események szorosan követték egymást, nincs arra adat, hogy a hatósági felügyelet a kórházba szállítással megszűnt volna, annak célja a szabadságelvonás, a kényszermunka megszüntetése lett volna, illetve szabadulásáról intézkedtek volna. Ilyen körülmények között a halál tényét a kényszermunka ideje alatt bekövetkezettnek kell tekinteni, mely tény a Kpt. III. 2. §
(1)bekezdésének d) pontja szerint kárpótlásra jogosító jogcím. Helytállóan állapította meg ezért az elsőfokú bíróság, hogy a felperes kárpótlási igénye megalapozott. Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 253. §
(2)bekezdése értelmében helybenhagyta. Megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy a Pp. 339. §
(1)bekezdése értelmében a közigazgatási határozat hatályon kívül helyezése esetén az új eljárásra vonatkozóan a helyes szóhasználat az új eljárásra utasítás helyett az új eljárásra kötelezés. Az eljárás az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 57. §
(1)bekezdésének k) pontja alapján illetékmentes, mint azt az elsőfokú bíróság helyesen megállapította, ez esetben a jogszabály rendelkezése folytán nincs illeték, ezért arról nem kell rendelkezni, elegendő az indokolásban az eljárás illetékmentességére utalni. A felperesnek másodfokú perköltsége nem merült fel, ezért arról rendelkezni nem kellett. Budapest, 2008. szeptember 3. napján Dr. Sára Katalin s.k. a tanács elnöke, Dr. Szőke Mária s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő Dr. Páldy Zsuzsanna s.k. előadó bíró,