Gfv.30362/2019/3 – Kúria

(1),

1. V. tv. 3:
2. §,
3. CXXX. tv.
4. § A Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete Az ügy száma: Gfv.VII.30.362/2019/
5. A tanács tagjai: Dr. Farkas Attila a tanács elnöke . Dzsula Marianna előadó bíró . Gáspár Mónika bíró A felperes: A felperes képviselője: Dr. Szőnyi Ferenc kamarai jogtanácsos Az I. rendű alperes: A II. rendű alperes: Az I-II. rendű alperes jogi képviselője: dr. Törzsi Tímea ügyvéd A per tárgya: vezető tisztségviselő felelőssége A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes A másodfokú bíróság neve és a felülvizsgálni kért jogerős határozat száma: Szegedi Ítélőtábla Gf.III.30.126/2019/
6. Az elsőfokú bíróság neve és a határozatának száma: Szegedi Törvényszék 1.P.21.152/2018/
7. Rendelkező rész A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja. Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. Indokolás [1] [2] [3] A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás Az I. rendű és a II. rendű alperes
8. szeptember 14-től ügyvezetői és tagjai voltak az R Kft.-nek (a továbbiakban: adós). A felperes
9. szeptember 1-től végrehajtási eljárást folytatott az adóssal szemben. Az adós
10. december
11. napján fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került. Az I. rendű és a II. rendű alperes
12. január
13. napját megelőzően 5.665.000 Ft tagi kölcsönt, 2017-ben 2.411.000 Ft tagi kölcsönt nyújtottak az adósnak. 2017-ben az alperesek az adós tárgyi eszköz nyilvántartásában 17.380.000 Ft értéken szereplő ingóságait 3.500.000 Ft-ért értékesítették. A befolyt vételárat és [4] [5] [6] [7] [8] [9] a tagi kölcsönt az adósnak a H Kft. felé fennálló szállítói tartozására, az U Bankkal szembeni hiteltartozásnak a törlesztésére és munkabér kifizetésére fordították. Az elsőfokú bíróság az adós felszámolását - a
14. május 19-én előterjesztett hitelezői kérelemre -
15. szeptember 18-i kezdő időponttal rendelte el. A felszámoló az adós felszámolási eljárásában a felperes 4.635.591 Ft hitelezői igényét vette nyilvántartásba. A felperes keresete és az alperesek ellenkérelme A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az I. és II. rendű alperesek mint az adós vezetői tisztségviselői a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben ügyvezetői feladataikat nem a hitelezők érdekeinek figyelembe vételével látták el, és ezzel okozati összefüggésben az adós vagyona 3.500.000 Ft összeggel csökkent. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének időpontját
16. december
17. napjában jelölte meg. Állította, hogy mivel ezt követően az alperesek az adós tárgyi eszközeit a könyv szerinti értéknél jóval alacsonyabb áron értékesítették, és az abból befolyt vételárból szállítói tartozásokat, illetve - a kezességvállalásukkal biztosított - banki kölcsön visszafizetését teljesítették, a hitelezők érdekeit sértő magatartást tanúsítottak. A felperes állítása szerint a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló
18. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 33/A. §

(1)bekezdése alapján az adós bevételeiből a hitelezői követeléseket az alpereseknek a Cstv. 57. §

(1)bekezdésében meghatározott rangsor szerinti sorrendben kellett volna kielégíteniük. Az I. rendű és a II. rendű alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Vitatták, hogy az adós a felperes által megjelölt időpontban fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt. Arra hivatkoztak, hogy a szállítói, a munkabér- illetve a hiteltartozás kifizetésére is az adós gazdasági tevékenységének a folytatása érdekében került sor. A banki hiteltartozás esedékes részleteit mindenképpen rendeznie kellett az adósnak, a hitelképessége elvesztése után ugyanis már nem lett volna lehetőségük a továbbműködtetésre. A felperes felé a tartozás kifizetése érdekében részletfizetés iránti kérelmet is előterjesztettek, ez szintén arra utal, hogy a hitelezői érdekeket figyelembe véve jártak el. Az első- és a másodfokú határozat Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperesek mint az adós vezetői tisztségviselői a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetői feladataikat nem a hitelezők érdekeinek figyelembe vételével látták el, és ezzel okozati összefüggésben az adós vagyona 3.500.000 Ft-tal csökkent. [10] [11] [12] [13] [14] Döntését azzal indokolta, hogy abból a tényből, hogy az adós a meglévő eszközeit értékesítette, nem következik a gazdasági tevékenység folytatásának a szándéka. Az az ügyvezetői magatartás pedig, amely egyes hitelezőket a többi hitelezővel szemben előnyben részesít, a felelősség megállapításának az alapjául szolgál. Azt is az alperesek terhére értékelte, hogy a felperes azért nem engedélyezte a részletfizetést, mert nem teljesítették a hiánypótlást. Az alperesek fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. A Cstv. 83/R. §

(4)bekezdése alapján megállapította, hogy a

1. július
2. napján indult peres eljárásban a Cstv. 33/A. §-ának a
3. július 1-je utáni időállapota szerinti rendelkezéseit kell alkalmazni a Polgári Törvénykönyvről szóló
4. évi V. törvény (Ptk.) 3:
5. §-a mellett. A másodfokú bíróság utalt arra is, hogy bár az elsőfokú bíróság a Cstv. 33/A. §-ának az ezt megelőző időállapotra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseit alkalmazta, ez az eljárási szabálysértés az elsőfokú ítélet mérlegelhető hatályon kívül helyezésére nem ad alapot a polgári perrendtartásról szóló
6. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.)
7. §

(3)bekezdése és

1. §-a alapján, ezért érdemben bírálta el a fellebbezést. A másodfokú bíróság a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet kezdő időpontját az elsőfokú bírósággal egyezően
2. december
3. napjában határozta meg. Ezt ugyanis a felperes keresetlevelében előadott és az alperesek által nem vitatott mérlegadatok alátámasztották. Azt a körülményt pedig, hogy a felperes az előterjesztett részletfizetés iránti kérelemhez nem járult hozzá, a másodfokú bíróság a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet kezdő időpontjának megállapítása körében értékelte, az ezt megelőzően befizetett tagi kölcsönnel együtt. Ennek figyelembevételével is maradt fenn ugyanis az adósnak olyan rövid lejáratú kötelezettsége, amely meghaladta a likvid vagy könnyen likviddé tehető vagyonát. A másodfokú bíróság álláspontja szerint azonban az a körülmény, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően, de még a felszámolás elrendelését megelőzően az alperesek nem a Cstv.
4. §

(1)bekezdés

1. a)-
2. h)pontja szerinti sorrend megtartásával fordították az adós vagyonát a hitelezők kielégítésére, nem szolgál a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdése szerinti felelősség megállapításának az alapjául. A Cstv. 1. §

(3)bekezdéséből következően annak rendelkezései ugyanis - így az 57. §

(1)bekezdésének a hitelező kielégítésének sorrendjére vonatkozó kógens szabály is - az adós felszámolási eljárásának időszakára tartalmaz előírásokat. A másodfokú bíróság szerint önmagában az a körülmény, hogy az alperesek nem a felperes követelésének a kiegyenlítéséről intézkedtek a befolyó vételárból, nem hitelezői érdeket sértő magatartás. Ennek során ugyanis nem annak van jelentősége, hogy a hitelezőnek milyen összegű követelése állt fenn és azt ki lehetett volna-e elégíteni az adós vagyonából, hanem annak, hogy a vezető a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben nem az összes hitelező érdekeit szem előtt tartva járt el, és ezzel okozati összefüggésben keletkezett az adós vagyoncsökkenése. Kiemelte az ítélőtábla, hogy a felperes sem vitatta, hogy az adós a beszállítója részére, illetve az alperesek kezességvállalásával is biztosított hiteltartozás részleteinek kiegyenlítésére fordította a tárgyi eszközök értékesítéséből befolyt vételárat abból a célból, hogy az adós tevékenységét egy másik - kisebb rezsiköltséggel rendelkező - üzletben folytassa. A perben pedig nem merült fel adat arra, hogy az alperesek saját maguk vagy az érdekeltségükben álló cégek tartozásait rendezték volna, ezért a szállítói, banki tartozások kifizetése nem jogszerűtlen. Ezeket a kifizetéseket a másodfokú bíróság a rendes gazdálkodás körébe tartozónak tekintette, így a hitelezői érdekeket sértő vezetői magatartás mint a felelősség megállapítása egyik konjunktív feltételének hiánya miatt elutasította a felperes keresetét. [15] Utalt arra is a másodfokú bíróság, hogy ha megállapítható is lenne az alperesek jogellenes vezetői magatartása, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet után nyújtott tagi kölcsön összege kompenzálással elszámolható. A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását és a vagyoncsökkenés mértékének 324.050 Ft-ban való megállapítását, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az ügyben eljárt másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. [17] Kifejtette, hogy a jogerős ítélet sérti a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdését, a Pp. 263. §

(1)bekezdését, a Pp. 279. §

(1)bekezdését, valamint a Ptk. 3:118. §-át. [18] Érvelése szerint nem helytálló a jogerős ítéletnek az a megállapítása, hogy nem vitatta azt a tényt, hogy az adós működtetése érdekében került sor a kezesi felelősségvállalással biztosított hiteltartozás kifizetésére. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelése alapján állapította meg azt, hogy az alperesek az adós „megmentése” érdekében megfelelő intézkedéseket hoztak, a fizetésképtelen helyzetben a banki tartozás visszafizetése a hitelezők érdekét nem sértette. Hangsúlyozta, hogy az általa csatolt okiratok alátámasztották azt a tényállítását, hogy mivel az alperesek az adós teljes árukészletét értékesítették, bevétele pedig ezenkívül csak az alperesek által befizetett tagi kölcsönből volt az adósnak, az alperesek célja nem az adós továbbműködtetése, hanem a kezesi felelősség alóli mentesülés volt. [19] Állította, hogy az alperesek jogellenes vezetői magatartása a 2.735.050 Ft banki hitel visszafizetése miatt fennáll, amelyből a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben nyújtott 2.411.000 Ft tagi kölcsön kompenzációként történő figyelembevétele után 324.050 [16] Ft az, ami a Cstv. 33/A. §

(1)bekezdése szerinti vagyoncsökkenést eredményez. [20] Az alperesek nem terjesztettek elő felülvizsgálati ellenkérelmet. [21] [22] [23] [24] [25] A Kúria döntése és annak jogi indokai A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 423. §

(1)bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között bírálta felül, és azt az abban hivatkozott okokból nem találta jogszabálysértőnek. A Kúriának az 1/

1. (II. 28.) Polgári jogegységi határozata szerint a felperesnek a keresetlevélben az állított vagyoncsökkenés mértékét is meg kell jelölnie, és azt a bíróságnak ítéletében összegszerűen meg kell határoznia. A felperes felülvizsgálati kérelmében a megállapítani kért vagyoncsökkenés mértékét már csak 324 050 forintban határozta meg, ez azonban olyan feltételhez nem kötött nyilatkozat, amelyre a felülvizsgálati eljárásban lehetősége volt [a Pp.
2. §

(1)bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 364. § és Pp. 221. §

(1)bekezdés a) pontja], ezért a Kúria a felperes által megjelölt hitelezői érdeket sértő magatartások közül már csak a banki hiteltartozás kifizetését vizsgálta. A felperes arra helytállóan hivatkozott, hogy - a másodfokú bíróság megállapításával szemben - az elsőfokú eljárásban vitatta az alpereseknek azt az állítását (9.számú válaszirat), hogy az adós a tevékenységét egy másik, kisebb rezsiköltséggel rendelkező boltban akarta folytatni és a hitelezői tartozások kifizetésére is erre figyelemmel került sor. A jogerős ítélet e megállapítása azonban nem jelent az ügy érdemére kiható jogszabálysértést, a másodfokú bíróság ugyanis a vezetői felelősség vizsgálata körében magának annak a ténynek tulajdonított döntő jelentőséget, hogy az alperesek az adós meglévő hiteltartozását rendezték. A Kúria ezért érdemben vizsgálta a felperes felülvizsgálati kérelmet. A felperes a Ptk. 3:

1. § -a és a Cstv. 33/A. § 81) bekezdésére hivatkozással állította a hitelezői érdekek figyelmen kívül hagyását. Ennek körében kiemeli a Kúria, hogy sem a Ptk., sem a Cstv. nem határozza meg az „összhitelezői” érdek fogalmát. Azt helyesen mindig a vizsgált gazdálkodó szervezetre jellemző gazdasági, pénzügyi és egyéb adatokból egyedileg lehet feltárni, nem pedig a felperes jogértelmezése szerint. A Ptk. 3:
2. §-a alapján a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben a vezetőnek az adós érdekei mellett kell figyelembe vennie valamennyi hitelező (és nem egy hitelező) érdekét is. Az adós hitelezőinek külön-külön más az érdekük: az, hogy a saját hitelezői igényük kerüljön kielégítésre a többi hitelező „rovására”. Ezzel szemben az adós hitelezőinek az a közös érdeke, hogy a minél nagyobb mértékű kielégítés elérése érdekében kerüljön sor a gazdasági tevékenység mielőbbi befejezésére vagy az adós továbbműködtetésére. A felszámolás megindítását megelőzően nem a Cstv.
3. §-a szerinti kielégítési sorrend szerint kell kielégítenie az adósnak a hitelezők követeléseit. Az adós és a hitelezők „egymás melletti” érdekének megítélése során [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] a vezető tisztségviselőnek észszerűen gondolkodó, felelős vezetőként kell eljárnia. Arra kell törekednie, hogy a gazdálkodó szervezet a bevételeiből ki tudja elégíteni a tartozásait. Ha az adós a tevékenységét a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben is folytatja, és nem vállal észszerűtlen kockázatot, de végül sikertelen lesz a próbálkozása az adós megmentése érdekében, az e tevékenység során tett intézkedései automatikusan nem alapozzák meg a vezető tisztségviselő felelősségét. A Kúria egyetértett a másodfokú bíróságnak azzal a megállapításával, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján az adott ügyben az alperesek a hitelezői érdekeket nem hagyták figyelmen kívül. Nem az adós gazdasági tevékenységének azonnali megszüntetése állt a hitelezők érdekében, a felperes által megjelölt vezetői intézkedés nem sértette a hitelezők érdekét, az adott tényállás mellett az az adós rendes gazdálkodása körébe tartozott. A felperes a Pp.
4. §

(1)bekezdésére, a Pp. 279. §

(1)bekezdésére és a Pp. 346. §

(5)bekezdésére hivatkozással állította, hogy a jogerős ítélet azért is jogszabálysértő, mert a másodfokú bíróság jogszabálysértően mérlegelte a bizonyítékokat. A Kúria hangsúlyozza, hogy a felülvizsgálati eljárás nem ad alapot a bizonyítékok felülmérlegelésére, ha az egyes bizonyítékokból eltérő következtetés is levonható lett volna; az minősíthető nyilvánvalóan okszerűtlen következtetésnek, amikor a bizonyítékokból csak egyfajta, a felülvizsgálattal támadott ítélettől eltérő következtetésre lehet jutni (BH2013.119.). Ebből következően tehát azt kellett megvizsgálni, hogy valóban okszerűtlenül mérlegelte-e a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat, melyekből csak a jogerős ítélettől eltérő következtetés lett volna levonható. A Kúria megállapítása szerint a jogerős ítélet a rendelkezésre álló bizonyítékok egybevetése és a maguk összességében való értékelése körében nem sérti a felperes által megjelölt eljárásjogi jogszabályokat. Az alperesek észszerű indokát adták annak, hogy végül miért nem tudták folytatni a közös gazdasági tevékenységet, ezt a nyilatkozatukat Cs T tanúvallomása is alátámasztotta [17. sorszámú jegyzőkönyv 3. oldal]. A felperesnek az a hivatkozása pedig, hogy a kezességük miatt „burkoltan” saját felelősségük alól akartak ezzel az alperesek mentesülni, azért nem foghat helyt, mert ha ez lett volna a céljuk, nem tagi kölcsönt bocsátanak az adós rendelkezésére, hanem közvetlenül fizetik ki a banki hiteltartozást. A másodfokú bíróság tehát a Kúria megítélése szerint jogszabálysértés nélkül mellőzte a vezetői felelősség megállapítását. A Kúria mindezekre tekintettel a Pp. 424. §

(1)bekezdése alapján a jogerős határozatot hatályában fenntartotta. Záró rész Az alperesek elmulasztották felszámítani a felülvizsgálati eljárási költségüket, ezért arról a Kúria a Pp. 405. §

(1)bekezdése alapján [33] alkalmazandó Pp. 82. §

(3)bekezdése alapján nem rendelkezett. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a vészhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III. 21.) Korm. rendelet 29. §

(1)bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el, mivel a felek közösen nem kérték tárgyalás tartását. Budapest,

1. május
2. . Farkas Attila s.k. a tanács elnöke, Dr. Dzsula Marianna s.k. előadó, bíró, Dr. Gáspár Mónika s.k. bíró A kiadmány hiteléül: