Pfv.II.20.422/2008/
- szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága ügyvéd által képviselt felperesnek ügyvéd által képviselt alperes ellen házasság felbontása és házastársi közös vagyon megosztása iránt a Ceglédi Városi Bíróságnál 1.P.20.315/
- számon megindított és a Pest Megyei Bíróságnak 1.Pf.24.886/
- számú részítéletével befejezett perében az említett számú másodfokú határozat ellen a felperes által
- sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta a következő r é s z í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit hatályában fenntartja. I n d o k o l á s: A felperes keresetében felbontását kérte. az alperessel kötött házasságának Az alperes érdemi ellenkérelmében a házasság felbontását nem ellenezte, de viszontkeresetet terjesztett elő a felek házastársi közös vagyonának a megosztása iránt. Az elsőfokú bíróság a részítéletével a peres felek
- március
- napján kötött házasságát felbontotta. A részítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy a jelen házasság a felperesnek a második, az alperesnek pedig a harmadik házassága volt. A felperes korábbi házasságából J. É. és J. O., az alperes korábbi házasságaiból pedig Sz. M. és Á. E. nevű gyermekeik születtek, akik valamennyien nagykorúak, míg a felek házasságából gyermek nem származott. A felek közös lakása a házasságkötést megelőző élettársi kapcsolatuk és a házassági életközösségük tartama alatt is az alperes A., P. úti ingatlanában volt, ahová a felperes az O. utónevű gyermekével együtt költözött be.
- évben közösen vásárolták meg a felek az A., B. utcai ingatlant, amely az ingatlan-nyilvántartás szerint az 1/2-1/2 arányú közös tulajdonukban áll.
- évben a felperes az O. utónevű gyermekével együtt a közös tulajdonú ingatlanba beköltött. A felperes előadása szerint az említett időpontban a felek életközössége végleges jelleggel megszakadt, mert az alperes - arra való hivatkozással, hogy a gyermekeit nem hagyja a szüleinél - nem volt hajlandó vele együtt a közös tulajdonú ingatlanba beköltözni. Ezt követően a felek külön háztartást vezettek, a saját gyermekéről kizárólag ő maga gondoskodott, az ingatlan felújítási munkálatait részben közösen felvett hitelek felhasználásával - kizárólagosan ő végezte el, a hiteleket pedig teljes egészében egymaga fizette vissza. Nem vitatta, hogy az alperes időnként megfordult a B. utcai ingatlanban, de ott életvitelszerűen sohasem tartózkodott és abba soha nem is költözött be. Az alperes előadása szerint az életközösség közöttük ténylegesen csak
- tavaszán szűnt meg, oly módon, hogy a felperes őt a B. út
- szám alatti ingatlanból kizárta. Hivatkozott arra, hogy a felperes italozó életmódot folytatott, többször bántalmazta őt, és előadta, hogy a közös tulajdonú ingatlanon az
- évet követő beruházások a felperessel közös beruházásai voltak. Az így megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság a felperes keresetét a Csjt.
- §-ának
(1)bekezdése alapján alaposnak találta, és a házasság felbontása tárgyában részítéletet hozott azzal, hogy a közös vagyon megosztása tárgyában az eljárást a részítélet jogerőre emelkedése után folytatja. Az életközösség végleges megszűnése időpontjának a meghatározása során abból indult ki, hogy a házastársi életközösségnek, az együvé tartozásnak a bírói gyakorlat szerint három ismérve van: a közös háztartás (az együttlakás), a közös gazdálkodás, és a benső házasélet, amelyek közül a közös háztartás a felek tényleges együttlakását, életvitelszerű közös életét jelenti. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján arra az álláspontra jutott, hogy a felek életközössége a felperes B. úti ingatlanba 1992-ben történt átköltözésével végleges jelleggel megszakadt, mert az említett időpontot követően a felek kapcsolatában a házassági életközösség ismérvei már nem valósultak meg. Az alperes ugyanis a közös tulajdonú ingatlanba nem költözött be, a felek külön háztartást vezettek, egymásról nem gondoskodtak, a családi ünnepeken közösen nem vettek részt, egymás betegségeiről tudomással nem bírtak és egymást a kórházi kezeléseik alkalmával sem látogatták. Nem látta bizonyítottnak az elsőfokú bíróság az alperes azon tényállítását, hogy a közös gazdálkodás az ő kizárólagos tulajdonában álló H. I.
- szám alatti tanyaingatlanán valósult volna meg. Arra hivatkozott ugyanis, hogy
- évtől a tanyára vásárolt állatokat kizárólag ő gondozta, mert a felperes ebben az évben a MÁV-nál létesített munkaviszonyt. A felperes ezzel szemben bizonyította, hogy a MÁV-nál létesített munkaviszonya már
- márciusa óta folyamatosan fennállott, az a tény pedig, hogy erről az alperes nem bírt tudomással, már önmagában is az együttélés hiányát támasztja alá. Az alperes maga is azt állította, hogy a közös gazdálkodás a felek között
- évig állt fenn. Önmagában az a tényállítása pedig, hogy az
- és
- közötti időszakban a kölcsönök felvétele során a felek adóstársként szerepeltek, a közös gazdálkodás tényét nem támasztja alá, hiszen az ingatlant terhelő bármilyen hitelfeltételhez a társtulajdonos hozzájárulása szükséges. A felperes - a bank általa becsatolt igazolása szerint ugyanakkor személyi kölcsönt kizárólag egyedül vett fel, és a felvett kölcsönnel egy korábbi kölcsöntartozást egyenlített ki. Az elsőfokú részítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt annak részbeni megváltoztatása és annak megállapítása iránt, hogy a felek életközössége csak
- tavaszán színt meg. A másodfokú bíróság a részítéletével az elsőfokú bíróság részítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta és megállapította, hogy a peres felek házassági életközössége 2003 tavaszán szűnt meg, egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletét (helyesen: részítéletét) helybenhagyta. Mellőzte a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság részítéletében rögzített tényállást és azt az eljárás adatainak felülmérlegelésével - állapította meg akként, hogy a peres felek 1985-ben létesítettek élettársi kapcsolatot, amely a házasságkötésükig folyamatosan fennállott. A közös tulajdonú ingatlanukat azzal a szándékkal vásárolták meg, hogy az elhanyagolt állapotban lévő lakóház felújítását követően a közös életüket majd ott folytatják. Időközben a felperes és az alperes édesanyja közötti viszony megromlott, ezért a felperes felvetette, hogy költözzenek át a B. úti ingatlanba. Tekintettel arra, hogy az alperes gyermekei a P. úti lakásban éltek, az alperes úgy döntött, hogy az ingóságait nem szállítja át a közös lakásba. Ezt követően az alperes gyakran megfordult a B. úti ingatlanban, ahol a háztartási munkák elvégzésében is közreműködött. Emellett háztartást vezetett a P. úti lakásban, illetőleg az ideje jelentős részét a tulajdonában lévő A., H. I.
- szám alatti tanya ingatlanon töltötte, ahol a peres felek részben jövedelemszerzési céllal állattenyésztéssel foglalkoztak. A felperes is többször megfordult a P. úti ingatlanban és a tanyán. Az állatok ellátását jórészt az alperes végezte, a felperes a közös ingatlan felújításával foglalkozott, továbbá egyéb kereső tevékenységet folytatott. Az 1990-es években többször vettek fel közösen hitelt, a közös tulajdonú ingatlanon felújítási és korszerűsítési munkálatokat végeztek, a tanyán állatokat tartottak, amelyek értékesítéséből befolyt pénzösszeget részben a közös beruházások költségeire fordították. Az utolsó hitelt
- szeptemberében vették fel. Közöttük az együttélés során - főként anyagi problémák és a családon belüli munkamegosztás miatt - folyamatosan voltak viták és veszekedések. Gyakran előfordult, hogy a felperes nem engedte be a közös ingatlanba az alperest, illetőleg anyagi követeléseket támasztott vele szemben, míg ő maga csak korlátozottan részesítette az alperest a rendelkezésére álló anyagi javakból. Emellett tettlegesen is bántalmazta az alperest. A peres felek a szexuális kapcsolatukat az 1990-es évek végén megszüntették, majd
- tavaszán a házassági életközösségük főként a felperes magatartására visszavezethető okokból - mindenre kiterjedően végleg megszűnt. Az így megállapított tényállás alapján a másodfokú alperes fellebbezésé részben alaposnak találta. bíróság az Rámutatott arra, hogy a házassági életközösség tartalmi elemeinek (közös háztartás, közös gazdálkodás, bensőséges személyes viszony, nemi élet) nem kell együttesen fennállniuk az életközösség tényleges megvalósulásához. Következésképpen az életközösség valamely tartalmi elemének - elemeinek - hiánya, így a külön ingatlanban lakás nem feltétlenül utal az életközösség hiányára, különösen, ha ez a hiány részben objektív okra vezethető vissza. A házastársak közötti gazdasági kapcsolat körülményekből, felfogásmódtól függően - lehet lazább vagy szorosabb, alapulhat egyenrangúságon. Az életközösség fennállását nem zárja ki önmagában az, ha a házasfelek a keresetükkel önállóan rendelkeznek, de azt közös célok megvalósítása érdekében teszik, ugyanúgy az sem, ha a gazdálkodás irányítását egyikük ragadja magához, a másik házastárs kifejezett vagy csupán hallgatólagos hozzájárulásával. Ezért ha felek között vitás az életközösség megszűnésének időpontja, a jogalkalmazónak valamennyi tartalmi elemet gondos vizsgálat tárgyává kell tennie, a bizonyítékok mérlegelése során a gazdasági, a családi, az érzelmi és akarati tényezőket külön-külön, egymással összefüggésben és együttesen szükséges értékelnie ahhoz, hogy az életközösség fennállását vagy hiányát megállapítsa. Ezt követően vonhat le okszerű és megalapozott következtetést a házassági életközösség megszűnésének időpontjára. Az életközösség megszűnésének időpontját a személyes meghallgatása során a felperes 1992-ben, az alperes pedig
- tavaszában határozta meg. A felperes azonban maga sem hivatkozott arra, hogy a B. úti ingatlanba való átköltözésével az életközösségük valamennyi eleme megszűnt, és nem is kötötte a távozását olyan előzményhez vagy konkrét eseményhez, amely a házasság végleges feldúltságára utalna. Előadta, hogy az alperes nem akart a „romos házba" beköltözni, de ezt követően néha elment hozzá a közös ingatlanba, illetőleg az 1990-es évek egy rövid időszakban közösen gazdálkodtak, valamint ez idő tájt volt az utolsó nemi érintkezésük is. Elmondta, hogy az összetartozás érzése közöttük nem szűnt meg, az 1990-es évek végén közösen állattenyésztést folytattak, és 1992 után ő is megfordult a tanyán. Kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy az 1990-es évek végén helyreállították az életközösséget, „újrakezdték". Kifejtette továbbá, hogy az alperessel beköttették a gázt és az erre igénybe vett kölcsön részleteit is közösen kezdték meg törleszteni. Az iratokhoz csatolt megállapodás szerint a felperes a családi ház korszerűsítéséhez
- október 18-án vett fel munkáltatói kölcsönt, amelynek a törlesztését 1998 januárjától kellett megkezdeni. A felperes ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy 1996-ban a felek közösen tartottak és adtak le állatokat és ekkor lehetett közöttük az utolsó nemi együttlét is. A felperes tehát maga sem állította azt, hogy az életközösség
- évet megelőzően végleges jelleggel megszűnt volna, hiszen a személyes előadása szerint a felek életközössége korábban megszakadt ugyan, de azt az 1990-es évek végén helyreállították. Az életközösség átmeneti megszakadása ugyanakkor a vagyonközösséget nem szünteti meg, a vagyonközösség az életközösség végleges megszűnésével ér véget. A felek vagyonjogi vitájának a mikénti elbírálása szempontjából tehát nincs jogi jelentősége az életközösség átmeneti jellegű megszakadásának, ezért a felperes előadására tekintettel az életközösség megszűnése időpontjának megállapítása szempontjából releváns bizonyítás az 1998-2004 közötti időszakra korlátozódik. Az említett időszak vonatkozásában a kihallgatott tanúk vallomása alapján bizonyítást nyert az, hogy a felperes és az alperes édesanyja közötti viszony megromlott, a felperes az 1990-es évek végén és
- évben is eljárt az alperes tanyájára,
- évben a felek közösen értékesítették az alperes tanyáján tartott szarvasmarhákat, és ugyanebben az évben került sor a perbeli ingatlanon a gáz bevezetésére is.
- évtől a felek kapcsolata fokozatosan megromlott, 2002-re a viszonyuk eldurvult, 2002-2003ban pedig az életközösségüket is megszüntették. Bizonyítást nyert az is, hogy a kihallgatott tanúk - többek között a postai kézbesítő - különböző időszakokban ugyan, de
- nyaráig rendszeresen találkoztak az alperessel a közös tulajdonú ingatlanon, a felperessel közös vállalkozást folytató tanú személyesen észlelte, hogy az alperes a B. úti ingatlanból indult a boltba és oda érkezett vissza, majd ott főzött, sőt a munkahelyükre élelmet is vitt mindkettejüknek. felperessel közös A peres felek együvé tartozását bizonyítja az 1990-es években folytatott közös gazdálkodás, a felújítási és korszerűsítési munkák közös elhatározása, az alperesnek a felperes vállalkozásában történt ténykedése, valamint a hitelek közös felvétele. Ez utóbbi vonatkozásban másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy bár a hitelek felvétele kétségtelenül szükségessé tette a házastárs adóstársként való közreműködését, az alperes azonban összetartozás és érdekeltség hiányában nyilvánvalóan nem vállalt volna évekig egyetemleges fizetési kötelezettséget. Mindezek miatt a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a peres felek házassági életközössége
- tavaszán szűnt meg véglegesen és mindenre kiterjedően. Az alperes állította, hogy az életközösség
- tavaszán szűnt meg, azonban az egyoldalú előadásán kívül nem merült fel olyan bizonyíték, amely ezt alátámasztotta volna. A jogerős részítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság részítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság részítéletének - a helyes indokai alapján történő - helybenhagyása iránt. A felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős részítélet a Pp.
- §-ának
(1)és 206. §-ának
(1)bekezdését, valamint a Csjt.
- és
- §-át sérti. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. I.
- Helyesen hivatkozik ugyan a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - ide nem tartozó kivételektől eltekintve - csak a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között (
- §) változtathatja meg (Pp.
- §
(3)bek.). Téves viszont az az érvelése, hogy az említett korlátok között a másodfokú bíróság csak akkor lenne jogosult az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás felülmérlegelésére és az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállás megállapítására, ha a fellebbezési eljárásban új tény, illetve bizonyíték merül fel, hiszen ilyen korlátozást a Pp. nem tartalmaz. A fellebbezéssel érintett körben ugyanis a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet teljes körűen (a tényállásra is kiterjedően) bírálja felül. 2. A jogerős ítélet a peres felek egymással ellentétes előadásának, a kihallgatott tanúk vallomásának, valamint a becsatolt okirati bizonyítékok adatainak az egymással való egybevetése, azok okszerű, logikai ellentmondásoktól mentes, és a Pp. 206. §-ának
(1)bekezdésében foglalt elveknek egyébként is megfelelően történő értékelése alapján, megalapozottan állapította meg a tényállást. Ennek során a bizonyítási teher Pp. 164. §-a
(1)bekezdésében foglalt főszabályának a helyes alkalmazásával értékelte a felperes terhére mindazon tények bizonyítatlanságának a következményeit, amelyek vonatkozásában a felpereseknek állott érdekében az, hogy az alperes tagadásával szemben a saját tényállításait a bíróság valónak fogadja el. Helyesen járt el akkor is, amikor a tényállás megállapítása során figyelmen kívül hagyta mindazoknak a tanúknak a vallomását, akiknek a jogvita elbírálása szempontjából releváns tényekről nem volt tudomása, illetőleg akiknek a szavahihetőségéhez nyomatékos kétség fért. A Pp. 270. §-ának
(2)és 275. §-ának
(3)bekezdésében foglaltakból viszont az következik, hogy a tényállás megállapításának a módjára vonatkozó és az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatással lévő eljárásjogi szabálysértés hiányában a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálati eljárás keretében történő felülmérlegelésének, a bizonyítékok újbóli értékelésének nincs helye. II. A Csjt. a házassági életközösség fogalmát nem határozza ugyan meg, a 18. §-ának
(1)és
(2)bekezdésében, valamint a 27. §-ának
(1)bekezdésében foglaltakból azonban - a felperes helyes érvelése szerint - az következik, hogy házassági életközösség lélektani, erkölcsi és vagyoni összetevőkből áll, annak rendszerinti tartalmi elemei: a közös háztartás (együttlakás), a közös gazdálkodás és a bensőséges személyes viszony (érzelmi, lelki közösség, szellemi, kulturális kapcsolat, rendszeres nemi élet) a házastársak között. A közös lakás a felek tényleges együttlakását, életvitelszerű közös életét (együttes étkezés, pihenés, háztartásvezetés, stb.) jelenti. A közös gazdálkodás a házastársak által együttesen kitűzött célok érdekében való közös vagyoni együttműködés. A belső személyes viszony elemei külső tényekből nehezebben ítélhetők meg, azokra rendszerint csak következtetni lehet. Ezeknek a tényezőknek az együttes értékelése alapján lehet általában az életközösség fennállását megállapítani (LB P.törv.II.20.399/1986., BH 1988/
- - PJD XI. 276.). Az ítélkezési gyakorlat azonban a házassági életközösség tényleges megvalósulásához a fentebb részletezett tartalmi elemek együttes fennállását nem követeli meg, ezért önmagában a tartalmi elemek valamelyikének a hiánya az életközösség megszűnésének a megállapíthatóságára még nem ad alapot. A
- §-hoz fűzött miniszteri indokolás szerint ugyanis „A házassági életközösség egymagában a különélés folytán még nem feltétlenül szűnik meg, hiszen ez ideiglenes is lehet és kényszerű körülmények is előidézhetik. Az életközösség megszűnése csak akkor következik be, ha a különéléshez legalább az egyik házastárs részéről a házastársi összetartozás és kapcsolat megszakításának elhatározott szándéka is járul, annak kifejezésre juttatása, hogy a másik házastárssal tovább együtt élni nem hajlandó". Annak vizsgálatánál, hogy a házastársak között megszakadt-e az életközösség, azt kell figyelembe venni, hogy az életközösség közös háztartást, közös gazdálkodást és benső házaséletet jelent a házastársak között, megszűnése pedig csak akkor állapítható meg, ha valamennyi vonatkozásban megszűnik a felek együvé tartozása (P.törv.II.21.329/
- - BH1976/10/
- - CDT 43.). A másodfokú bíróság mindezeknek a szempontoknak az okszerű mérlegelésével határozta meg a felek életközössége megszűnésének időpontját, ezért a döntése jogszabályt nem sért. A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítéletet - a Pp.
- §-ának
(1)bekezdése alapján alkalmazott Pp. 254. §-ának
(3)bekezdése alapján az érdemi döntés helyes indokaira is utalva a Pp. 275. §-ának
(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A feleknek a felülvizsgálati eljárásban áthárítható költsége nem merült fel, ezért a Legfelsőbb Bíróság a költségviselés tárgyában való határozathozatalt mellőzte. Budapest, 2008. május 6. a tanács elnöke, előadó bíró, bíró A kiadmány hiteléül: bírósági tisztviselő