Pfv.21861/2007/3 – Kúria

Pfv.II.21.861/2007/

1. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága ügyvéd által képviselt felperesnek ügyvéd által képviselt alperes ellen szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 27.P.91.209/
2. számon megindított és a Fővárosi Bíróság 45.Pf.638.561/2006/
3. számú részítéletével befejezett perében az említett számú jogerős határozat ellen a felperes részéről
4. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a
5. április
6. napján megtartott tárgyaláson meghozta a következő r é s z í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítélet támadott rendelkezéseit hatályában fenntartja. felülvizsgálattal Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 130.000 (egyszázharmincezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget. A le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli. I n d o k o l á s A peres felek
7. márciusától
8. szeptemberéig élettársi kapcsolatban éltek, ekkor a felperes elköltözött az alperes B., E. utcai ingatlanából, melyet az alperes még az életközösség létesítését megelőzően,
9. november 22-én vásárolt. A felek
10. március 8-án, az élettársi kapcsolat fennállása alatt vették meg egymás között 1/2-1/2 tulajdoni arányban a B., Cs. utcai ingatlant, a telken tárolt építőanyagokkal együtt. Az élettársi kapcsolat megszűnését követően,
11. február 9-én a felek élettársi vagyonközösséget megszüntető szerződést kötöttek. A szerződés értelmében élettársi közös vagyonukat képezi a B., Cs. utcai ingatlan 1/2-1/2 arányban. Az ingatlan értékét 6.150.000 forintban állapították meg, azzal, hogy az életközösség megszűnését követően a felperes 1.500.000 forint értékű különvagyoni beruházást végzett az ingatlanon. A felek a közös vagyoni ingóságaik összértékét 4.950.000 forintban határozták meg, így az élettársi közös vagyon együttes értékét 11.100.000 forintra tették. A szerződés
12. pontja szerint az élettársi közös vagyont akként osztják meg, hogy az ingóságok 4.950.000 forint értékben az alperes kizárólagos tulajdonába és birtokába kerülnek, míg a Cs. utcai ingatlan a felperes kizárólagos tulajdonába kerül. A felperes értékkülönbözet címén a szerződés megkötésének napján megfizet az alperesnek 600.000 forintot. Az alperes ennek az összegnek az átvételét a szerződésen aláírásával igazolta. A szerződés
13. pontjában a szerződő felek kölcsönösen kijelentették, hogy jelen megállapodással a közöttük fennállt élettársi vagyonközösséget minden vonatkozásában megszüntették és egymással szemben a jövőben semmilyen anyagi és egyéb követelésük nincsen. A szerződés
14. pontja szerint a felperes a volt élettársa különvagyonát képező E. utcai ingatlanból kiskorú gyermekével együtt már elköltözött, onnan kijelentkezett. Kijelentette, hogy a használati jog ellenértékére sem most, sem a jövőben nem tart igényt. A
15. pont értelmében a felperes vállalta, hogy a Cs. utcai ingatlan korábbi - közös - megvételére vonatkozó adásvételi szerződés után kiszabásra kerülő illetéket a fizetési meghagyások kézhezvételét követő 15 napon belül a Fővárosi Illetékhivatalnak az alperes helyett is kifizeti. A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a
16. február 9-én létrejött élettársi vagyonközösséget megszüntető szerződés
17. pontja jogellenes fenyegetés következtében érvénytelen. Erre tekintettel kérte, hogy a B., E. utcai ingatlan 194/1000 tulajdoni hányadára vonatkozóan a bíróság a tulajdonjogát élettársi vagyonközösség jogcímén állapítsa meg, majd az élettársi vagyonközösséget szüntesse meg oly módon, hogy az alperest jogosítsa fel a felperes fenti tulajdoni hányadának megváltására 4.653.600 forint megváltási áron, figyelemmel arra, hogy az ingatlanon a felek közösen értéknövelő beruházásokat végeztek, amelyhez a felperes hozzájárulásának mértéke, szerzési aránya 1/2 rész volt. A szerződés érvénytelenségére tekintettel a felperes a közös vagyoni ingóságok megosztását is kérte a bíróságtól, ebben a körben az alperestől 326.500 forintot, illetve további 391.000 forintot igényelt, valamint néhány személyes ingóságának kiadására is kérte az alperes kötelezését. A felperes kereseti kérelmének indokolásául előadta, hogy az élettársi vagyonközösséget megszüntető szerződés előkészítése, illetve tartalmának kialakítása során az alperes a helyzetét kihasználva kényszert gyakorolt rá, a szerződést csak abban az esetben volt hajlandó aláírni a felperesnek a Cs. utcai ingatlanon kizárólagos tulajdont biztosítva, ha a felek között nem kerül elszámolásra az E. utcai ingatlan, illetve az abba fektetett közös vagyoni beruházás, és onnan a felperes kiköltözik. Az alperes tehát jogellenes fenyegetéssel vette rá a felperest a szerződés
18. pontjának aláírására, a felperes kényszerhelyzetének kihasználásával. A Cs. utcai ingatlannal való rendelkezési jog hiányában ugyanis a felperes nem tudta volna megoldani maga, valamint kiskorú gyermeke lakáshelyzetét. A felperes az E. utcai ingatlanra vonatkozó kereseti kérelmével összefüggésben előadta, hogy az alperes által vásárolt ház igen rossz állapotú volt, a felperes odaköltözését követően folyamatos felújítás, korszerűsítés folyt, melynek eredményeként a ház értéke és alapterülete jelentősen megnövekedett. A munkálatokban a felperes anyagiakkal és fizikai munkával is részt vett. Az alperes a felperes keresetének elutasítását kérte. Tagadta, hogy a szerződéskötés időpontjában a felperes kényszerhelyzetben lett volna, őt az alperes nem fenyegette, hátrányt sem helyezett kilátásba a szerződés aláírásának megtagadása esetére. Az E. utcai ingatlannal kapcsolatban előadta, hogy az ingatlanon közös beruházás nem történt, a kisebb felújítási munkálatok elvégzésének fedezetéül pedig különvagyona szolgált. Az alperes viszontkeresetében kifogásként megtámadta az élettársi vagyonközösséget megszüntető szerződést a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékaránytalansága címén és kérte az aránytalan előny kiküszöbölését. Az alperes viszontkeresetében 379.380 forint illetékköltség és ezen összeg
19. szeptember 1-től járó évi 11%-os kamatának megfizetésére is kérte a felperes kötelezését, figyelemmel arra, hogy a felperes a szerződés
20. pontjában foglaltaknak nem tett eleget és az alperes volt kénytelen a Cs. utcai ingatlannal kapcsolatos illetékköltség megfizetésére. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét viszontkerestét egyaránt elutasította. és az alperes Az elsőfokú bíróság a jogellenes fenyegetés jogcímén előterjesztett kereseti kérelemmel, illetve a kényszerhelyzet fennállásával kapcsolatban meghallgatta a szerződést készítő és ellenjegyző ügyvédet, aki tanúvallomásában elmondta, hogy a felek közösen keresték fel az élettársi vagyonközösséget megszüntető szerződés elkészítése céljából. A tanú vallomása szerint a felek között az élettársi közös vagyont és annak részeit illetően is teljes volt az egyetértés. Közös ingatlanként csak a Cs. utcai ingatlant határozták meg és a felek akarata ezzel kapcsolatban egybehangzó volt. Az alperes említést tett az E. utcai ingatlanról, de csak a lakáshasználat vonatkozásában, ugyanakkor a felperes közölte, hogy onnan már kijelentkezett és gyermekével el is költözött. A felperes említette, hogy sürgős neki a szerződés mielőbbi megkötése, mert a Cs. utcai ingatlant értékesíteni szeretné és a lakáshelyzetét ilyen módon kívánja megoldani. A tanúvallomás alapján az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperes nem volt kényszerhelyzetben, és egyik fél részéről sem történt jogellenes fenyegetés, fizikai vagy lelki kényszer. A felek egyetértésben kötötték meg és írták alá a szerződést, mely az akaratuknak teljes mértékben megfelelt. Nem tekinthető kényszerhelyzetnek, hogy a felperes a Cs. utcai ingatlant minél előbb el kívánta adni annak érdekében, hogy másik ingatlant vásárolhasson. Jogellenes fenyegetést nem bizonyított a felperes az alperes részéről, melynek - a következetes bírói gyakorlat szerint - egyébként is olyan súlyúnak kellett volna lennie, hogy az önmagában is alkalmas legyen arra, hogy a másik fél tényleges szerződési akaratát megváltoztassa és őt olyan szerződés megkötésére kényszerítse, amelyre más megfontolásból nem lenne hajlandó. Az E. utcai ingatlan vonatkozásában ugyancsak az érdektelen ügyvéd tanú vallomását fogadta el az elsőfokú bíróság, mely szerint az ingatlan, mint az élettársi vagyonközösséghez tartozó vagyontárgy fel sem merült, a felek a szerződés
21. pontja szerint kifejezetten azt rögzítették, hogy az ingatlan az alperes különvagyona. A szerződéskötés körülményeiből tehát nem lehetett az alperesi jogellenes fenyegetésre következtetni, ilyenről a másik meghallgatott tanú, S. K. sem tett vallomást. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felek között érvényesen létrejött élettársi vagyonközösséget megszüntető szerződés a vagyonmegosztás körében a felekre nézve kötelező érvényű, ezért a bíróság nem döntött és nem is dönthetett a perben az élettársi közös vagyon megosztásáról. A másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A részítélet hozatalát azzal indokolta, hogy az alperes viszontkeresetében a szerződés teljesítése jogcímén 379.380 forint és ennek
22. szeptember 11-től a kifizetésig járó kamata megfizetésére is kérte a felperes kötelezését, e viszontkereseti kérelemről azonban az elsőfokú bíróság nem döntött. Figyelemmel azonban arra, hogy ezen viszontkereseti kérelem tárgyában a döntés a perben érvényesített és az elsőfokú bíróság által elbírált kereseti és viszontkereseti kérelmektől elkülönítetten is elbírálható, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
23. §