Bfv.82/2015/9 – Kúria

(1)bekezdés és

(2)bekezdés b) pont], valamint az Egri Városi Bíróság 9.Bk.311/2011/

1. számú határozatában alkalmazott próbára bocsátó rendelkezés hatályon kívül helyezése és a próbára bocsátás megszüntetése mellett - lopás vétségének kísérletében [korábbi Btk.
2. §

(1)bekezdés és

(2)bekezdés d) pont]. Ezért őt - halmazati büntetésül - 16 évi fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte. A terhelt és védőjének fellebbezése alapján eljárva a Győri Ítélőtábla a

1. január 23-án kihirdetett Bf.105/2013/
2. számú ítéletével megállapította, hogy a II. rendű terhelt terhére rótt emberölés bűntette a
3. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.)
4. §

(1)bekezdése és

(2)bekezdés b) pontja, a lopás vétségének kísérlete pedig a Btk. 370. §

(1)bekezdése és a

(2)bekezdés

1. b)pont
2. bc)alpontja szerint minősül, továbbá a terhelt legkorábban a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható abból feltételes szabadságra. Egyebekben az elsőfokú határozatot a II. rendű terheltet érintően helybenhagyta. A jogerős ítéletben megállapított tényállás lényege a következő: Az I. rendű és a II. rendű terhelt - a III. rendű terhelt felbujtására - elhatározták, hogy a III. rendű terhelt által jómódúnak vélt a sértett házába behatolnak, a sértettet megkötözik és értékeit eltulajdonítják. Ennek megfelelően 2011. július 22-én a sértett távollétében lakásába behatoltak. A sértett 18 óra körül érkezett haza, majd amikor bement a sufniba, szembetalálkozott az ott várakozó I. és II. rendű terheltekkel. Ekkor az I. rendű terhelt hátulról lefogta a sértettet, a II. rendű terhelt pedig a kamrában talált kötéllel igyekezett a sértett kezeit megkötözni. A sértett azonban ennek ellenállt, mire a II. rendű terhelt felkapott egy ott talált baltanyelet, és miközben az I. rendű terhelt a sértettet lefogta, két alkalommal fejbe ütötte a baltanyéllel. A sértett azonban továbbra is ellenállt, ezért az I. rendű terhelt kivette a baltanyelet a II. rendű terhelt kezéből, és azzal hátulról két ízben fejbe ütötte a sértettet. A sértett az ütések következtében a földre rogyott. Ekkor a II. rendű terhelt abból a célból, hogy a sértettet elnémítsa, a szájába tömött egy - ugyancsak a helyszínen talált - közepes méretű mosdószivacsot, ezt követően pedig a terheltek a ház konyhájába rángatták az erősen vérző és megrogyott sértettet. Ekkor azonban megjelent a háznál a sértett egyik rokona, és az utca felől bekiabált a házba. Erre a csuklyát viselő I. rendű terhelt kinézett, és azt válaszolta, hogy „rokonok vagyunk". Ezt követően miután megzavarták őket tervük végrehajtásában - a terheltek abbahagyták a sértett további bántalmazását, és anélkül, hogy bármit el tudtak volna vinni a sértett házából, a szomszédos kerteken keresztül menekülve elhagyták a bűncselekmény helyszínét. A sértetthez a hozzátartozói hívtak mentőt, az I. és a II. rendű terhelt az eszméletlen sértettet magára hagyták. A sértettet a mentő 2011. július 22. napján 20 óra 02 perckor szállította kórházba, nagyon rossz általános állapotban. Fluktuáló tudatállapota folytán kérdésekre időnként igen-nemmel válaszolt, nevét megmondani nem tudta, kontaktusba alig volt vonható. Mindkét szeme körül pápaszem vérömleny látszott, szemeit a nagy vizenyők miatt spontán felnyitni nem tudta. Sérülései életveszélyesek voltak. A sértett a szenvedte el: bántalmazás következtében az alábbi sérüléseket - bal homloktájon 6 centiméter hosszú ablakos koponyatörést, mely a síkjából 4-5 mm vastagon kiemelkedett, - a koponyacsonton a homlokcsonti pólus előtt végighúzódó 2 cm hosszú zegzugos törést, - a koponyaüregen belül a baloldali halántéklebeny alapjától a domborulatig húzódó, 7 mm maximális vastagságú kemény agyburok alatti vérömlenyt, a benyomatos ablakos koponyatörés környezetében jelentős mennyiségű sérüléses eredetű lágyagy-burok alatti vérgyülemet, a bal oldalkamra összenyomódását 4-5 mm-es középvonali áttolással, amely azonnal koponya-megnyitásos műtétet igényelt, - a fej magas faltáji részén többszörös, 4 darab horzsolt, metszett csillag alakú, erősen vérző fejsebet. A sérüléseket négy tompa erőbehatás okozta. Ezek közül egy nagy erejű tompa erőbehatás a benyomatos koponyacsont-törést idézte elő, a további három, a koponya területét ért behatás kis erejű volt. A sérülések hosszirányú, tengellyel és bizonyos szélességgel bíró eszköztől származtathatóak, az elszenvedett sérülések az élet kioltására alkalmasak voltak. A terheltek a sértett bántalmazásához egy 60 cm hosszú, egyik végén 19 cm hosszan kiszélesedő, 16 cm körfogatú, oldalsó részén éllel bíró fából készült baltanyelet használtak, amelynek a szélesebb, éles végével mérték rá az ütéseket. A sértett a műtéti és intenzív ellátást követően kommunikációra, önálló mozgásra képtelen maradt, mesterséges táplálásra szorult, majd - bár ápolása, mozgatása megfelelő körülmények között, szakszerűen történt - tüdőgyulladás alakult ki nála. A sértett kórházi ellátása során, 79 évesen, 2011. október 18. napján meghalt, halálának közvetlen oka tüdőgyulladás volt. A 2011. július 22. napján elszenvedett bántalmazás és a sértett halála között azonban közvetett ok-okozati összefüggés áll fenn, koponyasérülése, szövődménye volt vezetett. elsősorban benyomatos koponyacsont-törésének a tüdőgyulladás, amely a sértett halálához A bántalmazással összefüggő sérülések folytán már a kórházba szállításakor sem volt olyan orvosi beavatkozásra lehetőség, amellyel a sértett élete megmenthető, illetve a halál bekövetkezése elkerülhető lett volna. A bíróság ügydöntő határozata ellen a II. rendű terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, annak jogszabályi alapjaként a Be. 416. §

(1)bekezdés b) pontját megjelölve, e cselekmény halált okozó testi sértésként minősítése és enyhébb büntetés kiszabása érdekében. A terhelt cselekménye az indítvány szerint legfeljebb halált okozó testi sértés megállapítására alkalmas, amely cselekmény büntetési tételének felső határa 8 évi szabadságvesztés. Ugyanakkor megjegyezte: a II. rendű terheltet a halálos eredmény kapcsán valójában még csak gondatlanság sem terheli, mert mindössze a terhelt megkötözésében és a kis erővel történt bántalmazásában vett részt; ez pedig a halálos következmény lehetőségének felismerését nem veti fel. Az indítvány részletes indokai szerint a II. rendű terhelt minden bizonnyal az első, kis erejű ütést mérte a sértettre, és bár az ütések sorrendje nem volt megállapítható, a kétséget kizáró bizonyítottság követelményére tekintettel e verziót kell a terhelt cselekményének megítélése során alapul venni. Arra pedig adat sem merült fel, hogy a további bántalmazásban a II. rendű terhelt megegyezett volna az I. rendű terhelttel; az események gyors lefolyása miatt még a helyszínen sem alakulhatott ki szándékegység a nagy erejű ütés bevitelét megelőzően a terheltek között. Álláspontja szerint az ölési szándék ellen szól az elkövetés eszközéül használt szerszámnyél, ami nem tipikusan ölésre szánt dolog. A védő feltételezése szerint a helyszínen bizonyosan lettek volna élet kioltásának céljára alkalmasabb eszközök is, azonban a kamrában a baltanyél választása és a kis erejű ütések az ölési szándék hiányára utalnak. Ugyancsak az ölési szándék ellen szól az, hogy a sértettet meg kívánták kötözni, ebből éppen az életben tartás szándékára lehet következtetni. Ugyanebbe az irányba mutat az is, hogy a bántalmazást követően a terheltek a sértett száját betömték, és őt a konyhába vitték. Ennek ugyanis csak a sértett elhallgattatása, valamint az lehetett a célja, hogy a sértettet a hozzátartozói hamarabb találják meg. Mindez teljesen értelmetlen lett volna, ha a halál bekövetkezésének lehetősége felmerült volna bennük. A sérülés helye és jellege is csak a nagy erejű ütést leadó terhelt esetében adna okot súlyosabb minősítésre. Azonban az eredmény nem közvetlenül a bántalmazást követően következett be, hanem csak egy újabb közreható ok bekövetkezése után. A bántalmazás tehát nem közvetlenül váltotta ki a sértett halálát, hanem csak elindította az ahhoz vezető okfolyamatot, ami ismét csak elsődlegesen a halált okozó testi sértés jellemzője (BH 2001.2.). A tényállásban nincs adat az I. és a II. rendű terhelt közötti kommunikációra, így a nagy erejű ütésre vonatkozó szándékegységre a terheltek kijelentéseiből sem lehet következtetést vonni. A szubjektív körülmények - az indítvány szerint - ugyancsak a II. rendű terhelt ölési szándéka ellen hatnak: a II. rendű terhelt a jogerős ítélet szerint infantilis habitusú, labilis, énbizonytalan, befolyásolható. Ugyanakkor lényeges agresszivitás nem jellemzi, és bár befolyásolható, de a tényállás nem tartalmaz adatot arra nézve, hogy az I. rendű terhelt biztatta volna. A vagyonszerzési szándék ugyan szerepel az ítéletben, de az elvétel megkísérlését megelőző hosszas figyelés és a sértett távollétének kivárása arra utal, hogy a terheltek személy elleni bűncselekmény elkövetése nélkül kívánták a sértett értékeit megszerezni. A büntetés kiszabása kapcsán a védő azt indítványozta, hogy a Kúria a jogerős ítéletben megállapított enyhítő körülményeken túl értékelje a terhelt javára a terhelt hosszú előzetes letartóztatását, együttműködő magatartását és részleges beismerő vallomását is. A Legfőbb Ügyészség a BF.132/2015/

1. számú felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta, határozatok hatályban tartását indítványozta. átiratában a és a támadott Az indítvány eltérő tényállás alapján állítja az ölési szándék, illetőleg a gondatlanság hiányát, valamint azt, hogy ölési szándék esetén a terhelt találhatott volna a helyszínen arra alkalmasabb eszközt is. Az ún. tudati tények vonatkozásában ugyancsak eltér az ítéleti tényállástól az a megállapítás, miszerint a bántalmazott sértettnek a konyhába vonszolása a mihamarabbi megtalálását célozta. A felülvizsgálati eljárásban azonban a jogerős ítéleti tényállás e körben sem támadható (BH 2011.3.). Nem alapos az indítvány a jogi minősítést támadó részében sem. Az eljárt bíróságok részletesen és helyesen elemezték a terheltek motívumát, a sértett és a terheltek közötti erőviszonyokat, a bántalmazás módját, erejét és intenzitását, továbbá a támadott testtájékot, az alkalmazott eszközt, az okozott sérülések számát és jellegét. Az ügyészi álláspont szerint nincs jelentősége annak, hogy a II. rendű terhelt először ütötte meg a sértettet, hiszen cselekményével ez után sem hagyott fel, a bántalmazás eszközét ő adta át az I. rendű terheltnek, majd ennek tudatában tömte be szivaccsal a sértett száját. A bántalmazással pedig csak azért hagytak fel, mert megzavarták őket. A másodfokú bíróság külön kiemelte, hogy a terheltek által eredetileg célzott erőszak a sértetti ellenállás folytán miképp váltott át ölési szándékra. Kimerítően elemezte mindkét bíróság a társtettesség megállapíthatóságát is. Az irányadó tényállás alapján nem csak az állapítható meg, hogy a sértett halálához vezető okfolyamatot a terheltek általi bántalmazás indította el, de az is, hogy annak elhárítása utóbb már nem volt lehetséges. Összességében az állapítható meg, hogy a II. rendű terhelt nem kívánta a sértett halálát, de annak lehetőségét felismerte, és abba belenyugodva cselekedett. Ezért az ügyészi álláspont szerint a cselekmény minősítése és a kiszabott büntetés is törvényes. Azt is észrevételezte a Legfőbb Ügyészség, hogy a II. rendű terhelt terhére a lopás vétségének kísérlete az amiatt korábban alkalmazott próbára bocsátás megszüntetése folytán került értékelésre. Ezért azonban e cselekmény kapcsán a bűnösség ismételt kimondásának, majd a cselekmény eltérő minősítésének a jogerős ítéletben nem lett volna helye. A fentiekre figyelemmel a Legfőbb Ügyészség - miután ún. abszolút eljárási szabálysértést sem észlelt - a támadott ítéletek hatályában való fenntartására tett indítványt. A Legfőbb Ügyészség indítványára a II. rendű terhelt és védője is írásbeli észrevételt tett. A II. rendű terhelt kifejtette: sem emberölés, sem halált okozó testi sértés bűntettében nem érzi magát bűnösnek. Még a sértett kirablását sem beszélhette meg egyik társával sem, mert nem ült velük egy autóban. A sértettel szemben erőszakot sem akartak alkalmazni, megkötözésére nem készültek, mert akkor eszközt (kötelet) vittek volna magukkal. Az elsőfokú bíróság nem foglakozott azzal, hogy ő a figyelés helyszínéről eltávozott, mert nézeteltérésbe került az I. rendű terhelttel. Ugyancsak nem foglalkozott azzal a bíróság, hogy az I. rendű terhelt ököllel is megütötte a sértettet, noha azt az orvosszakértői vélemény is alátámasztja. Ez igazolja, hogy nem ő, hanem az I. rendű terhelt dulakodott a sértettel, aki azért ütötte meg ököllel, mert már alulmaradni látszott. A baltanyéllel is kizárólag az I. rendű terhelt ütötte meg a sértettet. Ennek ellenére észrevételezte, hogy az ügyészi átirat szerint ő adta az eszközt az I. rendű terheltnek, az ítéleti tényállás szerint viszont az I. rendű terhelt vette ki a kezéből. A terhelt utalt rá, hogy a sértett bántalmazása már a konyhába rángatása előtt befejeződött, arra kifejezetten azért került sor, hogy segítséget nyújtson neki, sebeit lemossa. A segítségnyújtás pedig azért maradt abba, mert a sértett rokona megérkezett, így egy percig sem maradt segítség nélkül. A II. rendű terhelt kiemelte: közte és az I. rendű terhelt között szándékegység nem volt. Az ítélet maga állapította meg, hogy a terheltek addig ütlegelték a sértettet, amíg annak magatehetetlensége bekövetkezett; ez volt tehát a cél, nem az ölés. Legfeljebb halált okozó testi sértés állapítható meg, de az is csak a nagy erejű ütés elkövetője terhére. Vitatta, hogy a sértett halálához a bántalmazás vezetett. Bár sérülései életveszélyesek voltak, azonban az orvosi kezelés hatására az életveszély elhárult és a sértett állapota javult. Koponyasérülései pedig már meggyógyultak, amikor a cselekmény után 88 nappal tüdőgyulladásban elhunyt. Ezért még az eshetőleges szándék sem állapítható meg. Kifogásolta emellett a II. rendű terhelt, hogy a bíróság nem értékelte a személyisége kapcsán megállapítottakat. Észrevételezte, hogy az elsőfokú bíróság hosszasan foglalkozott az I. rendű terhelt szavahihetetlenségével, mégis elfogadta vallomásából a rá nézve terhelő tényeket. Tette ezt annak ellenére, hogy az I. rendű terhelt többször megváltoztatta a vallomását, és tanúvallomás is igazolta: az I. rendű terhelt környezetében elismerte, hogy ő bántalmazta a sértettet. Mindezek alapján a II. rendű terhelt indítványozta, felülvizsgálati indítványnak a Kúria adjon helyt. hogy a A II. rendű terhelt védője a BH 2005.
2. számú eseti döntésben kifejtett iránymutatásra utalva kifejtette azon álláspontját, miszerint a terhelt tudattartalmára vonatkozó ténymegállapítások akkor is vitathatóak, ha azok a tényállásban kerülnek rögzítésre. A védő fenntartotta: igaz, hogy az ütések sorrendjét, és hogy melyik volt azok közül a nagy erejű, nem lehetett határozottan megállapítani, de logikus, hogy az utolsó két ütés egyike volt az. Ennélfogva nemhogy nem bizonyítható, de még csak nem is valószínűsíthető, hogy a II. rendű terhelt ütött nagy erővel. Így a II. rendű terhelt csak akkor lenne felelőssé tehető az I. rendű terhelt ütéséért, ha bizonyítható lenne, hogy arról előzetesen tudott. Nincs arra azonban adat, hogy a terheltek között erre vonatkozóan előzetesen bármilyen kommunikáció lett volna. Az a tény, hogy a bántalmazás után a II. rendű terhelt betömte a sértett száját, majd őt a terheltek a konyhába hurcolták, ellentmond a bántalmazott sértett halálának lehetőségébe való belenyugvásának. Mindezek alapján a védő ugyancsak a felülvizsgálati indítványának való helyt adást kérte. A Kúria a felülvizsgálati indítványt a Be.
3. §

(1)bekezdése szerint tanácsülésen, és a Be. 423. §

(1),

(2),

(4)és

(5)bekezdéseiben meghatározott terjedelemben bírálta el. Ennek alapján megállapította, hogy a II. rendű terhelt védőjének felülvizsgálati indítványa nem alapos. A Be. 416. §

(1)bekezdés b) pontja alapján felülvizsgálatnak van helye, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak, illetve a büntetés végrehajtását a Btk. 86. §

(1)bekezdésében foglalt kizáró ok ellenére függesztették fel. A védő felülvizsgálati indítványában megjelöltek megfelelnek az idézett törvényhely első fordulatában írtaknak, ezért a Kúria azt érdemben elbírálta. Ennek során elsőként a minősítést célzó támadást kellett elbírálnia, mivel a hivatkozott felülvizsgálati ok alapján a büntetés kiszabása nem önmagában, hanem csak a téves minősítés vagy más anyagi jogszabálysértés függvényében vizsgálható felül. A terhelt terhére rótt cselekmény jogi minősítése folytán is előre kell bocsátani, hogy a Be. 423. §

(1)bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó. A felülvizsgálati indítványban a jogerős határozat által megállapított tényállás nem is támadható. Ez a tényállás pedig nem tartalmazza, hogy a kamrában voltak az élet kioltására a II. rendű terhelt által felvett baltanyélnél alkalmasabb eszközök, mint ahogy azt sem, hogy a terheltek a gyorsabb felfedezés elősegítésének szándékával húzták volna ki a magatehetetlen sértettet a kamrából a konyhába. Így ezen állításokat a jogi minősítés felülbírálata során sem lehet figyelembe venni. Azt viszont egyértelműen tartalmazza a tényállás, miszerint az első két ütést a II. rendű, a második kettőt az I. rendű terhelt mérte a sértettre, továbbá, hogy ezek közül három kis erejű, egy pedig nagy erejű volt. Csupán az nem volt orvosszakértői eszközökkel - egyéb, arra vonatkozó bizonyíték hiányában - megállapítható, hogy a négy ütés közül hányadik volt a nagy erejű, és így azt az I. rendű, vagy a II. rendű terhelt adta-e le. Ugyanakkor a minősítés kérdésében való helyes jogi következtetés levonásához nem szükséges annak ismerete, hogy a négy ütés közül az egy nagy erejűt melyik terhelt adta le. A jogerős ítélet ugyanis a terhelteknek a Btk. 13. §

(3)bekezdése szerinti, társtettesi büntetőjogi felelősségét állapította meg. Ez pedig azt jelenti, hogy amennyiben a szándékegység megállapítható, a társtettes a társa által tanúsított magatartásért is büntetőjogi felelősséggel tartozik. Így a II. rendű terhelt cselekvősége nem vizsgálható önmagában, pusztán az általa leadott két ütés és a sértett szájának utólagos betömése alapján. A II. rendű terhelt látta, hogy eredménytelen ütéseit követően az I. rendű terhelt további két ütést mér a baltanyéllel az idős sértettre. Nem rögzített a tényállás olyan tényt, amely szerint a II. rendű terhelt azt követően, hogy az ütleget a társa tőle átvette, behatárolta volna a sértett bántalmazásánál alkalmazott erő nagyságát, azzal kapcsolatban valójában közömbös volt. A II. rendű terhelt pedig nemhogy elhatárolódásának nem adta semmilyen jelét, de társa ütéseit követően - a közös bántalmazás eredményét kihasználva - szivaccsal betömte a sértett száját, részt vett a konyhába való berángatásában, majd a további közös bántalmazást is csak a rokon megjelenése akadályozta meg. Az irányadó tényállás alapján tehát a szándékegység a két terhelt között nyilvánvaló, társtettesi túllépésről szó sincs. Annak is kimerítő indokát adta mind az első-, mind a másodfokú bíróság, hogy e közös szándék miért ölésre, nem pedig csak testi sérülés okozásra irányult, továbbá, hogy e szándék eshetőleges volt (Btk.

1. § II. fordulat). Az elsőfokú bíróság ítélete
2. oldalának utolsó bekezdésétől
3. oldalának harmadik bekezdéséig kiemelkedő alapossággal és részletességgel, mindenben helytállóan elemezte azokat az alanyi és tárgyi körülményeket, melyekből terheltek ölési szándékára. helyesen vont következtetést a Így helyesen elemezte az I. és II. rendű terheltek, illetve a sértett közötti erőviszonyokat, a bántalmazás módját, erejét és intenzitását, az alkalmazott eszközt, a támadott testtájékot, az okozott sérülések számát és jellegét, továbbá a terheltek cselekményt követő magatartását, a cselekmény motívumát és a sértetthez fűződő viszonyukat is. Mindezek alapján helyesen állapította meg, hogy - a társtettesi elkövetésből következően mindkét terhelt - bár nem kívánta kifejezetten a sértett halálát, de annak lehetőségét felismerte és abba belenyugodott. Nem mond mindennek ellent, hogy a terheltek eredetileg a sértett megkötözését kísérelték meg. A másodfokú bíróság ítélete
4. oldalának harmadik bekezdésében helyesen fejtette ki azt, hogy az eredetileg csak erőszak alkalmazására irányuló szándék miképp váltott át ölési szándékra. Ugyancsak nem cáfolja a halál bekövetkezése lehetőségének a II. rendű terhelt általi felismerését az a tény, hogy a közös bántalmazást követően betömte a sértett száját szivaccsal. A terheltek ölési szándéka - a korábban elemzettek szerint eshetőleges volt; a sértett halálát nem kívánták, de lehetőségébe belenyugodtak. Ennek pedig nem mond ellent, hogy a bántalmazott sértettet - utóbb fölösnek bizonyuló óvatossággal - még fizikailag is elnémították, sőt az ütéseket követő magatartás, a súlyosan sérült, idős ember rángatása és szájának betömése maga is ugyanebbe az irányba mutat. A másodfokú bíróság ítélete 13.-
5. oldalán azt a helyes álláspontot is rögzítette, miszerint a nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettét valósítja meg az a terhelt, aki a kifejezetten idős korú sértett fejét hosszasan és durván ütlegeli mindaddig, amíg annak magatehetetlensége bekövetkezik, azért, hogy a lakásból értékeket tulajdonítson el. Mindez többes elkövetés esetén értelemszerűen valamennyi társtettesre irányadó. Végül nem mond ellent a fentieknek, sőt alátámasztja az ölési szándékra vonatkozó megállapítást, hogy a sértett a közös bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett és kórházba szállításakor életveszélyes állapotban volt. Mindez korántsem jelenti azt, hogy a terheltek szándéka csak az életveszély okozására volt limitált, vagy még arra sem, hanem csak testi sértés okozására; azaz a sértett halálára már nem terjedt volna ki. Az irányadó tényállás ugyanis azt is tartalmazza, hogy a terheltek cselekménye a sértett halálához vezető ok-okozati folyamatot elindította, ettől fogva a halál bekövetkezte elháríthatatlan volt. Nem bír jelentőséggel az, hogy a halál csak a kórházi műtéti gyógykezelés és ápolás során később következett be. Ebből önmagában az ölési szándék létére vagy hiányára nem lehet következtetni. Az ölési szándékot ugyanakkor alátámasztja, hogy a terhelti cselekménnyel célzott jogtárgy - az emberi élet - már közvetlenül a terheltek cselekménye után veszélybe került annak folytán, és azt követően az így megindított okfolyamat elkerülhetetlenül haladt a halálos eredmény felé. Ekként aggálytalanul megállapítható a sértett halálára, mint eredményre is kiterjedő eshetőleges terhelti szándék, ami az emberöléstől eltérő minősítés lehetőségét kizárja. Ezért - a cselekmény nem vitatott haszonszerzési motívumára is figyelemmel a terhelt terhére rótt élet elleni cselekmény minősítése a jogerős ítéletben törvényes. A Kúria az ügyészi indítvánnyal egyetértve - a teljesség érdekében - megjegyzi, hogy a vagyon elleni cselekmény minősítése viszont téves. Már az elsőfokú bíróság is tévedett abban, amikor a terhelt bűnösségét a korábbi Btk.
6. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés d) pontja szerint minősülő lopás vétségének kísérletében megállapította. E bűncselekményben a bűnösséget ugyanis a Be. 330. §

(2)bekezdés b) pont első fordulata alapján már a cselekményt eredetileg elbíráló bíróság is kimondta. Ezért szükségtelen volt e cselekmény kapcsán a bűnösség ismételt kimondása, elegendő lett volna a próbára bocsátó rendelkezésnek a Be. 330. §

(4)bekezdése szerinti hatályon kívül helyezése, és a próbára bocsátásnak a Btk. 66. §

(1)bekezdés b) pontja szerinti megszüntetése mellett a büntetést - halmazati büntetésként - a lopás vétségének kísérlete miatt is kiszabni. Ugyanakkor a próbára bocsátással elbírált cselekmény ítélt dolog, így az azt megszüntető bíróságot a próbára bocsátással zárult eljárásban megállapított tényállás és minősítés is köti. Ezért tévedett a másodfokú bíróság, amikor a jelen ügyben a próbára bocsátás megszüntetése folytán a terhelt terhére rótt cselekményt a Btk. 2. §

(2)bekezdésére figyelemmel, a Btk. 370. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés

1. b)pont
2. bc)alpontja szerint minősülő lopás vétsége kísérletének minősítette. A jogerős ítéleti minősítés ugyanis a rendkívüli perorvoslatok esetét leszámítva semmiképp, még a törvény időbeli hatályára vonatkozó rendelkezés alapján sem módosítható utólag. Mivel a próbára bocsátás megszüntetését kimondó eljárásban már - helyesen a bűnösség ismételt kimondására nem kerül sor, pusztán csak büntetést kell kiszabni a próbára bocsátással elbírált cselekmény miatt is, ezért a minősítés kötelező érintetlenül hagyása ilyen esetben nem eredményezi az elkövetéskor és az elbíráláskor hatályos büntető jogszabályok tiltott, „kombinatív" alkalmazását sem. Ugyanakkor a II. rendű terhelt terhére rótt vagyon elleni bűncselekmény büntetési tétele mindkét Btk. szerint pontosan azonos, ezért mindennek a büntetés kiszabása kapcsán nincs jelentősége. Mivel a jogerős ítéletben alkalmazott minősítés egyebekben mindenben törvényes, a büntetés nemét és mértékét a Kúria már nem is vizsgálhatta, mivel az önmagában felülvizsgálat tárgya nem lehet (BH 2005.337.). Mindezekre figyelemmel - s miután nem észlelt olyan egyéb eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának

(5)bekezdése alapján hivatalból köteles - a Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat a II. rendű terhelt vonatkozásában, a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta. A Kúria határozata elleni fellebbezést a Be. 3. §-ának

(4)bekezdése, a felülvizsgálatot pedig a Be. 416. §

(4)bekezdésének b) pontja zárja ki. A Be. 418. §-ának

(3)bekezdése szerint minden jogosult csak egy ízben nyújthat be felülvizsgálati indítványt, kivéve, ha az újabb felülvizsgálati indítvány benyújtása a Be. 416. §

(1)bekezdésének

1. e)vagy
2. g)pontján alapul. A Be. 421. §-ának

(3)bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy az ugyanazon jogosult által, illetőleg a korábbival azonos tartalommal ismételten előterjesztett indítvány elutasítására vonatkozó határozat hozatalát a Kúria mellőzheti. Budapest,

1. június
2. Dr. Belegi József s.k. a tanács elnöke, Dr. Somogyi Gábor s.k. előadó bíró, Dr. Márki Zoltán s.k. bíró A kiadmány hiteléül: írnok BÉ