Kf.27223/2008/7 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdését és

(2)bekezdése a) pontját, mely okból a Tpvt. 77.§-ának

(1)bekezdés

1. d)és
2. f)pontja szerint a jogsértést megállapította, a magatartás továbbfolytatását megtiltotta és a Tpvt. 78.§-ának

(2)bekezdése alapján a felperest 10 millió forint bírság megfizetésére kötelezte. Az alperes megállapítása szerint a felperes nemcsak hiányos tájékoztatást adott a fogyasztóknak, hanem a hitelnyújtásra utalással a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon népszerűsítette tevékenységét. Kifejezetten hiányolta a megjelent hirdetésekből, tájékoztatókból a fogyasztói csoport lényeges elemeire, így az elő- és utótörlesztésre, a szerencseelemre, a belső hitelezésre vonatkozó utalásokat. Véleménye az volt, hogy a felperes a konstrukcióról még az interneten sem informálta kellő mértékben a fogyasztókat, kockázati élet- és hitelfedezeti biztosításokhoz tartozóan a személyes biztonsággal kapcsolatban tett állításait valótlannak találta. Úgy értékelte, hogy a lényeges információk hiányában a fogyasztók nem tudtak reális döntést hozni, így megtévesztésük a fogyasztói döntésük befolyásolására alkalmas volt. A bírság kiszabása kapcsán utalt a kifejtett reklámtevékenység kiterjedt voltára, annak hosszú időtartamára, az elért fogyasztók széles körére, a reklámköltségekre, a szolgáltatás bizalmi jellegére, a felperes piacvezető szerepére. Súlyosító körülménynek találta, hogy a fogyasztókkal való kapcsolatfelvétel eszköze a reklám volt, továbbá azt, hogy a felperes régóta folytatta fogyasztói csoport szervező tevékenységét, így ismernie kellett a fogyasztói csoportokból kilépés nagy arányát, mely indokolta volna a tevékenység pontos és igaz propagálását. A megállapított összeget tartotta oly mértékűnek, mely a jövőre nézve kellő visszatartó erővel bír. A felperes keresetében elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy a terhére rótt jogsértést nem követte el. Másodlagosan a tényállás feltáratlansága és az anyagi jog téves alkalmazása miatt az alperesi határozat hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését, végül a határozat jogsértő jellegére figyelemmel a bírság törlését, illetőleg annak jelentős mérséklését kérte. Kifogásolta, hogy az alperes nem a teljes tájékoztatási folyamatot vizsgálta, és nem a fogyasztói döntés meghozataláig rendelkezésre bocsátott információk egészéből vont le következtetést a tájékoztatás jogi megfelelőségére, hanem abból egyes elemeket önkényesen kiemelt és értékelt. Utalt arra, hogy a csoport tagjai elállási joggal rendelkeztek, mely kellő garanciát nyújtott. Vitatta, hogy tájékoztatása objektíve alkalmas lett volna a megtévesztésre, e körben az alperes feltételezéseit nem fogadta el. Állította, semmilyen lényeges körülményt nem hallgatott el a fogyasztói döntéshozatal során. Vitatta a honlapon megjelent tájékoztatás értékelési körbe vonását. A bírság megállapítása kapcsán hiányolta a versenypiac megszűnésének és a jogsértő magatartással való felhagyásának javára történő értékelését. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte és fenntartotta a határozatában foglaltakat. Kiemelte, hogy a fogyasztói döntéshozatali folyamat egyes szakaszait is jogosult vizsgálni, és a fogyasztók megtévesztésének tilalma már a figyelem felkeltésnél is érvényesül. A felperesi tájékoztatás megfelelőségét cáfoló tényként utalt a közzétett reklámokra, tájékoztatókra. Az elsőfokú bíróság ítéletével a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339.§-ának

(1)bekezdése alapján a felperes keresetét elutasította. Az alperessel egyetértve azt állapította meg, hogy a felperes a jogsértést elkövette, mivel reklámjaiban tevékenysége egy lényeges tulajdonságaiban eltérő szolgáltatással, a hitelnyújtással volt összetéveszthető, a reklámokban használt szavak, kifejezések hétköznapi életben elfogadott jelentése alapján. Értékelhetőnek látta a tájékoztatási folyamat egyes elemeit és a jogsértést a közlés közzétételével megvalósultnak találta. Kiemelte, hogy a felperes - a rá eső bizonyítási teher ellenére azt sem igazolta, hogy tájékoztatása egészében korrekt volt. A honlapon megjelent tájékoztatást - annak célját tekintve - reklámnak minősítette. A szankció kiszabása körében helytállónak találta az alperes megállapításait a reklámtevékenység kiterjedtsége, a fogyasztók széles köre vonatkozásában. Maga is súlyosító körülménynek látta azt, hogy az ügyfelekkel való kapcsolatfelvételt szolgálták a kifogásolt reklámok. A felperes javára értékelhetőnek találta, hogy a jogsértő magatartás tanúsításával a felperes felhagyott, míg nem értékelte enyhítő körülményként azt, hogy a piac megszűnt. Mindezek alapján a bírság mellőzését, mérséklését nem tartotta indokoltnak. A felperes - indokolás nélküli - fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és kereseti kérelme teljesítését kérte. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló peradatokból helytálló következtetést vont le és valamennyi releváns körülményt értékelve és mérlegelve hozta megdöntését, mely összhangban áll a kialakult bírói gyakorlattal. A felperes fellebbezése nem alapos. A másodfokú bíróság a Pp. 253.§-ának

(3)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezési kérelem és a fellebbezési ellenkérelem keretei között vizsgálta. Tekintettel arra, hogy a felperes a vállalása és a másodfokú bíróság felhívása ellenére a fellebbezését nem indokolta, a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének jogszerűségét az elsőfokú eljárásban a felperes által előadottak alapján bírálta el (BH.1987.169.). Elöljáróban rögzíti a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság az ügy megítélése szempontjából releváns tényeket feltárta, azokból a vonatkozó jogszabályi rendelkezések figyelembe vételével helytálló következtetésre jutott az alperesi döntés jogszerűsége tekintetében. Az elsőfokú bíróság döntését okszerűen indokolta, azzal a másodfokú bíróság maradéktalanul egyet értett. A felperes fellebbezése kapcsán másodfokú bíróság kiemeli, hogy a Pp. 164.§-ának

(1)bekezdése alapján az elsőfokú eljárásban a felperesen volt a bizonyítási teher, így egyes állításainak igazolására köteles lett volna. A felperes keresetében - többek között - arra hivatkozott, hogy az alperes a tényállást nem tárta fel és ez okból is téves következtetést vont le a felperesi reklámok jogi megítélése körében. A felperes azonban elmulasztotta megjelölni az elsőfokú eljárásban, hogy melyek azok a releváns tények, amelyek kimaradtak az alperes értékeléséből. Mindemellett a felperes azt sem vitatta, hogy az alperesi határozatban felsorolt reklámok a jelölt tartalommal kerültek közreadásra. Mindezek alapján a másodfokú bíróság a tényállás feltáratlansága körében tett hivatkozást minden alapot nélkülözőnek találta, így a tényfeltárási kötelezettség elmulasztása, mint lényeges eljárási szabályszegés megállapítására és az alperesi határozat ez okból történő hatályon kívül helyezésére okot nem látott. Helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a felperes tényleges tevékenységét és a tevékenységet népszerűsítő reklámok tartalmát vetette egybe, hiszen csak ez alapján lehet állást foglalni arról, hogy megtévesztők voltak-e a felperesi reklámok a Tpvt. 8.§-ának

(1)és

(2)bekezdése alapján. A Fővárosi Ítélőtábla korábbi döntésében már kifejtette, hogy a fogyasztói csoport olyan önkéntes, ideiglenes vásárlási társulás, amely speciális előtakarékossági formát kombinál részletre történő vásárlással, és amely szerencseelemet is tartalmaz. Ezen fogyasztói csoportok szervezésére irányuló felperesi tevékenység reklámjainak nyilvánvalóan és a jogi szabályozással összhangban is - a sajátos vásárlási társulás lényeges elemeire, sajátosságaira ki kell terjednie, hiszen a reklám akkor felel meg a hiteles és pontos tájékoztatásnak, ha abból megismerhető a konstrukció egyedisége. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a vizsgált időszakban a nyomtatott sajtóban és a honlapon megjelent reklámok, tájékoztatók nem tartalmazták a fogyasztói csoportok lényeges és sajátos elemeit, így például említésre sem került, hogy a felperes által nyújtott szolgáltatás lényege a fogyasztói csoportba való belépés, e csoporton belül a fizetés elő- és utótörlesztéssel valósul meg, és a kiválasztásnál a szerencsének van szerepe, stb.. A közzétett reklámokban felvázolt tevékenység - a használt szavak és kifejezések alapján - a hitelnyújtási tevékenységgel volt azonosítható . A másodfokú bíróság álláspontja szerint minden olyan reklámmal szemben, amely bármi módon a pénzhez jutás ígéretével kecsegtet, egy magasabb elvárhatósági szint fogalmazódik meg a hirdetett szolgáltatás bizalmi jellege és a fogyasztók kiszolgáltatott helyzete miatt. Ezen esetekben a hitelesség, a pontosság kiemelkedő szerepet kap. Azért is jelentős hibája a felperesi reklámoknak az összetéveszthetőség, mert a fogyasztói csoportokat szervező társaságok által megcélozott, a hitelintézetek ügyfélköréből kiszoruló fogyasztók jóval kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, hiszen az átlag fogyasztókhoz képest nehezebben, vagy nem is jutnak hitelhez, így különösen érzékenyen reagálnak a hitelezéssel kapcsolatos lehetőségeket felvázoló reklámokra. Azzal is egyet értett a másodfokú bíróság, hogy a reklám közzétételével megvalósult a jogsértés, így nem kellett a teljes tájékoztatási folyamatot vizsgálni ahhoz, hogy a jogsértés megállapítására sor kerüljön. A közzétett reklámok az elsőfokú bíróság által és a fentiekben kifejtettek alapján megtévesztők voltak, így a felperes a Tpvt. 8.§-ának

(2)bekezdése szerinti jogsértést elkövette, az ezt megállapító alperesi döntés tehát jogszerű volt. A jogsértés miatt a felperes a Tpvt. 78.§-ának

(1)bekezdése alapján bírsággal volt sújtható. A bírság összegszerűségének megállapításakor az alperes a Tpvt. 78.§-ának

(2)bekezdése alapján járt el. Megjelölte, hogy melyek voltak azok a körülmények, amelyeket a bírság mértékének meghatározásakor értékelt, és azok a felperes javára, vagy terhére estek-e. A bírság összegszerűségének jogszerűségét az elsőfokú bíróság részletesen és helytállóan vizsgálta, az ítéletben kifejtettekkel a másodfokú bíróság egyet értett. E körben azt emeli ki a Fővárosi Ítélőtábla, hogy a mérlegelési jogkörben meghozott döntés jogszerűségét cáfoló érveket a felperes felhozni nem tudott. A felperes nem vitatta a 2004. évi nettó árbevételének összegét, nem cáfolta a megállapított jogsértés tartamát, a reklámozási tevékenység kiterjedt voltát, az elért fogyasztók széles körét, a reklámköltségeket, a hirdetett szolgáltatás bizalmi jellegét, és a piacvezető szerepére vonatkozó alperesi megállapítást, továbbá azt sem, hogy ezek a terhére értékelhető tények voltak, melyek a jogsértés tárgyi súlyát növelték. Mindezek alapján az elvégzett mérlegelés, és annak okszerűsége sem volt vitatható. A bírság összege a fentiek alapján eltúlzottnak sem volt tekinthető, különös figyelemmel arra, hogy az jelentősen elmaradt a kiszabható maximum összegétől. Mindezek folytán a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - lényegében annak helyes indokaira figyelemmel - a Pp. 253.§-ának

(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A sikertelenül fellebbező felperes köteles a Pp. 78.§-ának

(1)bekezdése alapján az alperesnek a másodfokú eljárásban felmerült költségeit megfizetni, míg a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13.§-ának

(2)bekezdése alapján a fellebbezési illetéket viselni. Budapest,

1. évi október hó
2. napján Borsainé dr. Tóth Erzsébet s.k. tanácselnök, dr. Tóth Kincső s.k. előadó bíró, dr. Bacsa Andrea s.k. bíró A kiadmány hiteléül: bírósági írnok