Pf.20303/2008/8 – Debreceni Ítélőtábla

(1)bekezdése alapján köteles visszafizetni. Azon kereseti tényállítást, hogy a felperes

1. március 12-én 3 000 000,
2. szeptember 12-én 15 000 000 Ft kölcsönt is nyújtott az alperesnek, nem fogadta el bizonyítottnak, mert az alperes tagadásával szemben a felperes erre egyedüli bizonyítékként csak a hanganyagot szolgáltatta, amelyen a perbeli szakértői vélemény szerint 80-90 %-os valószínűséggel az alperes hangja hallható, ami kétséget kizáró bizonyítékként az alperes terhén nem értékelhető. Az ítélet ellen az alperes fellebbezéssel, a felperes csatlakozó fellebbezéssel élt. Az alperes fellebbezése a kereset teljes elutasítására és a felperes első-és másodfokú perköltségben marasztalására irányult. Álláspontja szerint a perben rendelkezésre álló, minőségében és mennyiségében is csekély mértékű bizonyítékok az elsőfokú bíróság által bizonyítottként elfogadott, szokatlanul magas összegű 26 000 000 Ft-os kölcsön kétséget kizáró bizonyítására nem alkalmasak. Különösen nem, ha figyelembe vesszük, hogy az okirati tanúk elfogulatlannak nem tekinthetők, hisz a felperes alkalmazottai, és közülük is csak a saját bevallása szerint is a felperes irányában elfogult E.L. tanúsította kölcsön jogcímén a 26 000 000 Ft kifizetését a felperes irodájában. A tanúk az idézés kézhezvétele után saját nyilatkozatuk szerint is a felperessel együtt a tanúzásra felkészültek, ezért vallomásuk az okirat valódiságának bizonyítására nem alkalmas. Az elsőfokú bíróság a felperest a tanúk vallomástétele előtt részletesen nem kérdezte ki, írásbeli nyilatkozatai pedig részben önellentmondóak, részben a tanúk vallomásával sincs összhangban az állítólagos kölcsönnyújtás történéseit illetően. Az okirat valódiságának egyértelmű bizonyítására az aláírásnak az alperestől származását csupán valószínűségi szinten véleményező írásszakértői vélemény sem alkalmas. A hangfelvétel pedig az alperes megkérdezése nélkül, a személyiségi jogait sértően készült, ezért jogellenessége miatt bizonyítékként nem szolgálhat. A hangtechnikai szakértői vélemény egyébként is csak 80 %-os valószínűségi szinten azonosította a hangfelvételt az alperes hangjával, ami 1/5 tévedési lehetőséget jelent. Az elsőfokú bíróság mérlegelése ellentmond a logika szabályainak is, az elsőfokú bíróság nem értékelte a szerződésnek a hamisítás gyanújára okot adó formai eltéréseit sem. A felperes csatlakozó fellebbezésében az alperes marasztalását a keresete szerint kérte felemelni és az alperest perköltségben marasztalni. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a hangfelvétel bizonyítékként értékelésekor nem volt következetes. Amíg ugyanis a 26 000 000 Ft-os kölcsönt illetően azt bizonyítékként elfogadta, addig a másik két kölcsönre, noha a hangfelvételen azokat az I. rendű alperes is megerősíti, indokolatlanul nem tekintette elégséges bizonyítéknak. A hanganyag bizonyítékkénti elfogadása szempontjából nem elhanyagolható, hogy az alperes a szakvéleményt észrevétel nélkül elfogadta, miként az írásszakértői véleményt is. A 26 000 000 Ft átvételét a perben is elismerte, csupán eltérő jogcímet állított, de arra bizonyítást nem ajánlott fel. A szerződés alperes által sugallt hamisítása ellen szól, hogy az alperes szignója a szerződésen kétszer is szerepel, s az ellentmondást is hasonlóan írta alá. A felszólító levelek pontatlanságának magyarázata, hogy azokat a munkahelyén, emlékezetből írta, s a kölcsönnel kapcsolatos feljegyzései, okiratai otthon voltak. Az ügyvédi felszólítások azonban már pontosak. A felek fellebbezési ellenkérelmei egymás fellebbezéseivel szemben az elsőfokú ítéletnek a saját fellebbezésük szerinti megváltoztatására irányult. A felperes bizonyítási kérelmét (Pf. 7.) az ítélőtábla a Pp.
3. §-ának

(1)bekezdésére tekintettel figyelmen kívül hagyta. Az ítélőtábla a fellebbezéseket a Pp. 256/A §-ának

(1)bekezdés f) pontja alapján tárgyaláson kívül bírálta el, s az alperes fellebbezését alaptalannak, a felperes fellebbezését kis részben alaposnak találta a következők szerint: Az ítélőtábla indokaira is kiterjedően osztotta az elsőfokú bíróság mérlegelését a 26 000 000 Ft-os kölcsönszerződés létrejöttét és tartalmát illetően. Az alperes elismerte, hogy

1. november 21-én a felperestől 26 000 000 Ft-ot átvett, és azt nyomban a ... Bankban teljesített befizetéshez fel is használta. Az átvétel helyszínéül a keresetben állított felperesi irodával szemben azonban az autóját, a jogcíméül pedig a ...Panzió ... ingatlan eladása után őt illető sikerdíjat jelölte meg. Az eltérő jogcímre a felperes szolgáltatta bizonyítékokkal szemben a bizonyítás az alperest terhelte, a puszta állításon túl azonban bizonyítást nem ajánlott fel. A szerződés adatai pedig nem erősítik meg azon tényállítását, hogy a 148 000 000 Ft eladási árból 48 000 000 Ft lett volna a sikerdíja, de a felperes csak 26 000 000 Ft-ot fizetett neki. A 7/F/1 alatt csatolt szerződés szerint ugyanis az eladási ár 125 000 000 Ft + Áfa volt, a szerződés
2. június 1-jén született, és az eladó június 12én már nyugtázta a vételár teljes kifizetését, és a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási átvezetéséhez hozzájárulását adta. A szerződés összegszerűsége és a teljesítés időpontja sincs tehát összhangban az alperes védekezésével. Az alperes védekezésének másik sarkalatos pontja abban állt, hogy a szerződéses okirat hamis, azon az aláírás nem tőle származik. E védekezésével szemben az okirat valódiságának bizonyítása a Pp.
3. §-ának

(1)bekezdése és 164. §-ának

(1)bekezdése alapján a felperes kötelezettsége volt, amit az ítélőtábla mérlegelése szerint is sikerrel teljesített. Az írásszakértői vélemény szerint az aláírás „minden valószínűség szerint" az alperestől származik. Kategorikus véleményalkotás a vizsgált névaláírások nagyon egyszerű szerkezete miatt nem volt lehetséges. A szerződésen nemcsak az alperes, hanem a felperes aláírása is hasonlóan egyszerű, miként a bejegyzést engedélyező okiraton vagy a fizetési meghagyás elleni alperesi ellentmondáson, ami arra enged következtetni, hogy a felektől nem idegen a szerződésen alkalmazott aláírásmód. Ezért az írásszakértői bizonyításnak a névaláírások egyszerű szerkezetéből adódó bizonytalansága az alperes előnyére nem szolgálhat. Önmagában ezen ok miatt a szakértői vélemény a bizonyítékok sorából nem rekeszthető ki, a szakvélemény a további bizonyítékokkal együttesen mérlegelve a kereseti tényállítást alátámasztó bizonyítékként fogadható el. Logikailag is az alperes aláírásának hamisítása ellen szól, hogy a szerződésen az alperes névaláírása kétszer is szerepel, nyilvánvalóan hamisítás esetén a felperes nem nehezítette volna meg a saját helyzetét. A szöveg különböző részeinek két vagy több részletben történt összeprintelését pedig a szakértő egyértelműen kizárta. A szerződés szövege azonos betűtípussal íródott, csak a betűalakzatok között van eltérés, ami magyarázható egyrészt az egyes szövegrészek kiemelésének szándékával, illetve elfogadható és életszerű, hogy a felperes más szerződéses minták felhasználásával, azok egyes szövegeinek átemelésével szerkesztette meg a számítógépen a szerződés szövegét. A felperes csatolta hanganyagon - az elsőfokú bíróság megállapításával szemben - a hangtechnikai szakvélemény 90 %-os valószínűséggel azonosította az alperes hangját. Kategorikus véleményalkotás a jelen technikai szinten általánosan kizárt, a 90 %-ot meghaladó valószínűség pedig adott esetben a felvétel gyenge minősége miatt nem volt véleményezhető. A hanganyag minősége és a szövegnek az élőbeszédre jellemző fésületlensége éppen a felperes leírta körülmények közötti keletkezésre, és nem az előre megtervezett hamis rögzítésre enged következtetni. Az alperes az elsőfokú tárgyaláson a hanganyag lejátszását követően a saját hangját felismerte, csak a beszélgetésre nem emlékezett. Jogi képviselőjének ezt követő elutasító nyilatkozata után vitatta csak, hogy a hanganyagon az ő hangja lenne. Az alperes a hanganyagon a 26 000 000 Ft-os kölcsönt határozottan elismeri. Összességében mindezekre figyelemmel az ítélőtábla a hanganyagot a felperes tényállítását alátámasztó bizonyítékként fogadta el. A felek egyező előadásából megállapíthatóan kapcsolatukat nem az írásbeliség jellemezte, közös ügyeiket éveken keresztül nagyvonalúan és egymás iránti feltétlen bizalommal intézték. A 26 000 000 Ft-os kölcsönt azonban a felperes a vállalkozásából felvett tagi kölcsönből fedezte, ezért azzal az adóhatóság felé is el kellett számolnia, szükség volt az írásbeliségre. Az alperes is elismeri, hogy egy ízben sor került írásbeliségre, de állítja, hogy az nem a perbeli kölcsönszerződés esete volt, ám ezt az állítását nem bizonyította. A fenti peradatokra is figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bírósággal egyezően a felperesre pozitív bizonyítékként értékelte az okirati tanúk vallomását is, annak ellenére, hogy a felperes alkalmazottai és E.L. az elfogultságát olyan értelemben, hogy a felperest, mint főnökét szereti, kifejezetten is elismerte, de hangsúlyozta, hogy a konkrét esetről képes objektíven nyilatkozni. Miután a tanúvallomások nem kizárólagos bizonyítékok, s a vallomások valóságtartalmát egyéb peradatok is alátámasztják, s a tanúvallomások és a felperes előadása közötti eltérések életszerűek és nem lényegiek, ezért a bizonyítékok sorából való kirekesztésük nem volt indokolt. Ugyancsak nem ügydöntőek a felperes előzetes felszólításaiban rejlő pontatlanságok. A felperes a keresetében az alperessel szemben magánkölcsön-igényt érvényesített. Hihető, hogy az erre vonatkozó adatokat otthon őrizte, s a munkahelyén írta a felszólító leveleket. Az ügyvédi felszólításokban szereplő adatok azonban már adekvátak a keresettel. Mindezek együttes mérlegelés eredményeként az ítélőtábla az alperest a 26 000 000 Ft és járulékai megfizetésére kötelező elsőfokú ítéleti rendelkezést megalapozottnak találta. A hangfelvételen az alperes a 3 000 000 Ft kölcsön felvételét is többször, határozottan elismeri. Miután az ítélőtábla az előzőekben kifejtettek okán a hangfelvételt - az elsőfokú bírósággal egyezően - a 26 000 000 Ft-os, egyéb bizonyítékokkal is alátámasztott kölcsönre bizonyítékként fogadta el, a felvétel egésze hitelesnek tekintendő, így bizonyító ereje a 3 000 000 Ft-os kölcsönre sem lehet kevesebb. Az a körülmény, hogy a felperes az alperes hangját a hozzájárulása nélkül rögzítette, megvalósíthat a felperes részéről személyiségi jogsérelmet, ám a hanganyag bizonyítékként való elfogadásának önmagában ez akadálya nem lehet. Pusztán a további bizonyíték hiánya miatt pedig a kereset e részében bizonyítatlansága miatt nem utasítható el. Ezért az ítélőtábla az alperes marasztalását 3 millió Ft-tal felemelte. A felvétel azonban csak a kölcsön tényét bizonyítja, a szerződés konkrét tartalmát, így a teljesítési határidőt, az ügyleti és késedelmi kamatot nem. Ezért az ítélőtábla a Ptk. 301. §

(1)bekezdése alapján határozott az alperes késedelmi kamatfizetési kötelezettségéről. Ennek kezdő napját arra figyelemmel határozta meg, hogy a felperes elsőként a

1. szeptember 25-én kelt (3/F/3) e-mailben határozta meg összegszerűen is a visszakövetelt egyes kölcsönösszegeket, s az alperes tárgyalási nyilatkozatában elismerte, hogy a felperes e-mailjeit megkapta. A 15 000 000 Ft-os kölcsönre a felperes részéről a bizonyítást az ítélőtábla sem fogadta el sikeresnek. Ezen összeg átvételét ugyanis az alperes a hangkazettán sem ismeri el határozottan, nagyfokú bizonytalanságról tesz tanúságot, nem emlékszik arra, hogy ilyen kölcsönt kapott volna a 26 000 000 Ft után. Amikor a felperes megpróbálja őt arra emlékeztetni, hogy az alperes a munkaviszonya megszűnésével összefüggésben a végkielégítésével kapcsolatosan felmerült adófizetési kötelezettség miatt kért tőle kölcsönt, az alperes a szituációra határozottan emlékszik, a kölcsön átvételét azonban nem erősíti meg, azt határozottan nem ismeri el. Beszélgetés közben maga a felperes is összekeverte ezt a kölcsönt az un. gödör-üzlettel, és maga is csak később hozza azt összefüggésbe az alperes munkaviszonyának megszűnésével. A felperes maga is azt mondta, hogy „tudom, hogy többször mondtad, hogy kéne - kéne, mondtam, hogy most nincs, majd ekkor, majd akkor", s az alperes ekkor mondja, hogy erre emlékszik, a kölcsön tényét azonban egyértelműen nem erősíti meg. Az ítélőtábla az alperesnek a 15 000 000 Ft-os kölcsönnel kapcsolatos bizonytalan nyilatkozatát - az elsőfokú bírósággal egyetértésben - nem találta elégségesnek a megalapozott marasztalásához. Az ítélőtábla a kifejtett indokokra figyelemmel az alperest a keresetben részben marasztaló elsőfokú ítéleti rendelkezést a Pp.
2. §-ának

(2)bekezdése alapján a rendelkező rész szerint részben változtatta meg. A marasztalás tőkeösszegének felemelése következtében az ítélőtábla felemelte az alperes által a Pp. 81. §-ának

(1)bekezdése alapján a felperesnek fizetendő perköltség összegét is. A felperes 66 %-ban vált pernyertessé, ennek arányában az alperes a felperes által lerótt kereseti illetékből 593 200 Ft-ot, a felperes által előlegezett szakértői költségből 149 630 Ft-ot köteles részére perköltségként megfizetni. A felperes tiszta pernyertessége 14 000 000 Ft, amely után számítottan az alperest a 32/2003. (VII. 22.) IM. sz. rendelet 3. §-ának

(2)bekezdés

1. a)és
2. b)pontja, valamint

(6)bekezdése és a 4/A §

(1)bekezdése alapján az ítélőtábla általános forgalmi adóval növelten 600 000 Ft elsőfokú jogi képviseleti díj megfizetésére kötelezte a felperes javára, az ügy egyszerű ténybeli és jogi megítélését és a ténylegesen kifejtett jogi képviseleti tevékenységet is értékelve. Az alperes fellebbezése teljes egészében sikertelen volt, a csatlakozó fellebbezés részben sikeres volt, a felperes tiszta pernyertességi aránya a fellebbezési eljárásban is azonos az elsőfokú eljáráséval, ezért az ítélőtábla a felperest illető másodfokú jogi képviseleti díjat az elsőfokú 50 %-ában, általános forgalmi adóval növelten 300 000 Ft-ban állapította meg az IM. rendelet fenti §-ai alapján, továbbá a 3. §

(5)bekezdését alkalmazva. Köteles továbbá az alperes a felperesnek másodfokú perköltségként megfizetni a 3 000 000 Ft-ra eső csatlakozó fellebbezési illetéket is 76 500 Ft összegben, így együttesen a felperest megillető perköltség 376 500 Ft. D e b r e c e n,

1. szeptember hó
2. Dr. Csiki Péter sk. a tanács elnöke, Szabóné dr. Bélteky Erzsébet sk. előadó bíró, Süliné dr. Tőzsér Erzsébet sk. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő