Pfv.21963/2012/3 – Kúria

(3)bekezdése alapján. Az alperesi ellenkérelem a kereset elutasítására irányult. Az alperes vitatta, hogy az ajándék visszakövetelésének törvényi feltételei fennállnának. Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a felperes a keresetlevelében arra hivatkozott, miszerint azon feltevése, melyre tekintettel az ajándékozás történt, meghiúsult. Az ajándékozásra ugyanis az indította, hogy az alperes a felperes gyermekei ellátásában segíteni fog és a háztartási teendőket is ellátja majd. Az alperes azonban 2010 decemberében M.-ra költözött és a gyermekek gondozásában ettől kezdődően már nem működött közre. Azt is sérelmezte, hogy az alperes nem tartotta a kapcsolatot a nagykorú N. Sz. nevű gyermekével, rá rendszeresen sértő megjegyzéseket tett. A

1. március 5-én megtartott tárgyaláson személyes meghallgatása során - azonban a felperes úgy nyilatkozott, hogy az ajándékot azért kéri vissza, mivel az alperes az ajándékozás során megígérte, hogy amennyiben a felperes kéri, úgy az ingatlant visszaadja neki. Kijelentette továbbá, hogy az ajándékozási szerződés megkötésekor az alperessel szemben semmilyen elvárása nem volt. A felperes fenti nyilatkozata alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az ajándékozást a felperes feltételhez nem kötötte, ezért a felperesnek a feltevés meghiúsulására alapított kereseti kérelme alaptalan. A felperes tényelőadásai alapján az elsőfokú bíróság vizsgálta a felperesi kereset megalapozottságát a Ptk.
2. §

(2)bekezdése alapján is. Kifejtette, hogy az a felperes által állított tény, miszerint az alperes és a felperes lánya, N. Sz. között a kapcsolat megromlott, nem minősül a felperes közeli hozzátartozója rovására elkövetett olyan súlyos jogsértésnek, ami a felperes ajándék visszakövetelése iránti igényét a Ptk. 582. §-ának

(2)bekezdése alapján megalapozhatná. A másodfokú bíróság helybenhagyta. ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét Noha a felperes a fellebbezésében a teljes ingatlan ellenértékére vonatkozóan kérte az alperes marasztalását, a másodfokú bíróság egyértelműen rögzítette, hogy a fellebbezési eljárásnak kizárólag a felperes és az alperes közötti, az ingatlan 1/3-ad tulajdoni hányadára vonatkozó ajándékozási szerződésen alapuló ajándék visszakövetelése képezte a tárgyát. Kétségtelen, hogy a felperes jogi képviselője útján a

1. sorszámú beadványában követelését az ingatlan egészére kiterjesztette: az ajándékot a perben nem álló N. Sz. nevű lánya által az alperesnek juttatott 1/3-ad rész vonatkozásában is visszakövetelte, továbbá a perben nem álló T. L.-nétól vétel jogcímén történt 1/3-ad tulajdonrész megszerzése vonatkozásában is bejelentette az igényét arra hivatkozva, hogy a vételárat ő nyújtotta ajándékként az alperesnek. A
2. március 5-én megtartott tárgyaláson azonban úgy nyilatkozott, hogy „kijelentem, hogy akkor maradjon csak az eredeti 1/3-ad rész, e körben én továbbra is az ajándék visszakövetelésére hivatkozom". A jogi képviselővel eljáró alperes tehát a keresetét az eredetileg előterjesztett formájában tartotta fenn, azaz az ingatlan általa ajándékozott 1/3-ad részére, illetve a helyébe lépő értékre, ajándék visszakövetelése címén. A kérelemhez kötöttség elvéből következően ezért - a másodfokú bíróság szerint - az elsőfokú bíróság - helyesen - kizárólag csak azt vizsgálhatta, hogy fennállnak-e a peres felek által kötött ajándékozási szerződés vonatkozásában az ajándék visszakövetelésének feltételei. Ehhez képest a felperes azon fellebbezése, amelyben az ingatlan további 2/3-ad részének helyébe lépő eladási árra is igényt tartott ajándék visszakövetelése címén, a fellebbezési eljárásban meg nem engedett keresetmódosításnak minősül, amit a másodfokú bíróság a Pp.
3. §-ának

(1)bekezdése alapján nem vizsgálhatott. Ami a peres felek közötti ajándékozási szerződést, a felperes erre vonatkozó ajándék visszakövetelése iránti igényét illeti, a másodfokú bíróság megállapította, hogy a felperes maga sem állította, hogy az ajándékozást feltételhez kötötte volna. Azon előadása pedig, miszerint az alperes olyan ígéretet tett, hogy a felperes kérésére utóbb az ajándékot a felperes részére visszajuttatja, nem tekinthető feltevésnek, ez esetben ugyanis a felek jogügylete nem minősülne ajándékozásnak. Ezért helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes nem bizonyította, miszerint az ajándékozást bármilyen, az alperessel szembeni olyan elváráshoz kötötte volna, amely szerződéskori akaratát meghatározta. Nem sértett tehát jogszabályt az elsőfokú bíróság, amikor a felperes téves feltevés jogcímre alapított ajándék visszakövetelése iránti követelését elutasította. A felperes fellebbezése érintette a haszonélvezeti joga megszüntetésére vonatkozó szerződést is, miszerint annak megkötésére nem volt valós akarata. Ezzel összefüggésben azonban a felperes az elsőfokú eljárás során - bírói tájékoztatás ellenére nem terjesztett elő kereseti kérelmet ezen szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt. Ennek hiányában helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor érdemben nem vizsgálta a felperes ezen hivatkozását, nem folytatott le e körben bizonyítást, melyre a fellebbezési eljárásban sem volt mód. A kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásához szükséges tényállást a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján helyesen állapította meg, abból helyes következtetésekre jutott, ezért ítéletét a másodfokú bíróság helybenhagyta. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte a tényállás teljeskörű feltárása érdekében, az általa megjelölt tanúk meghallgatása révén. A felülvizsgálati kérelem szerint az elsőfokú bíróság nem vizsgálta meg és nem értékelte megfelelően jelen ügy kapcsán azon körülményeket, amelyek a perbeli ingatlan alperes által történő szerzésével, illetve eladásával kapcsolatosak. A felperes már az elsőfokú eljárás során előadta, miszerint az alperes T. L.-né 1/3-ad tulajdoni illetőségét oly módon szerezte meg, hogy a szükséges vételárat a felperes bocsátotta a rendelkezésére, így ezt a pénzösszeget a felperes joggal tekinthette ajándéknak. Ezt támasztja alá, hogy az adásvételi szerződésben az 1/3-ad tulajdoni illetőség erejéig a felperes haszonélvezeti jogot szerzett a perbeli ingatlanon. Ennek az volt a célja, hogy megkerülése nélkül az alperes ne értékesíthesse az ingatlant, mivel a R. utcai házat a felperes a jövőre nézve N. Sz. nevű lányának szánta, családalapítását követően. A felperesnek tehát nem állt szándékában az ingatlanon fennálló haszonélvezeti jogáról lemondani. Az ezzel ellentétes tartalmú okiratot vagy nem ő írta alá, vagy rossz egészségi állapotát kihasználva írattatták a nevét a haszonélvezeti jogot megszüntető okiratra, melynek eredeti példánya a peres iratok között nem is szerepel. Az alperes egyébként ellentmondó nyilatkozatokat tett a haszonélvezeti jogról történő lemondással kapcsolatban, ezért a bíróság nem mellőzhette volna az okiratot szerkesztő ügyvéd, dr. A. K. meghallgatását. Erre vonatkozó határozott bizonyítási indítványt a felperes azért nem terjesztett elő, mivel az elsőfokú bíróság a 2012. március 5-i tárgyaláson a tárgyalás berekesztése előtt nem tett eleget a Pp. 3. §-ának

(3)bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettségének, ezért a felperes nem szerzett tudomást arról, hogy a tárgyalás végén már ítélethozatalra kerül sor. A felülvizsgálati kérelem értelmében a felperes vitatta azon első-, illetve másodfokú bírósági álláspontot, mely szerint a per keretei között csak a perbeli ingatlan 1/3-ad tulajdoni illetőségére vonatkozó ajándékozást lehetett vizsgálni. Az eljárás során ugyanis a felperes többször hangsúlyozta, hogy az egész házat a saját pénzéből vette, majd a T. L.-néval létrejött adásvételi szerződéshez is ő biztosította a vételárat az alperesnek. Ezen adásvételi szerződés körülményeit az elsőfokú bíróság nem tisztázta, nem hallgatta meg tanúként a felperes által bejelentett N. Sz.-t és Sz. F.-t. A tanúk vallomásából az is megállapítható lett volna, hogy a felperes nem kívánt lemondani az ingatlanon fennálló haszonélvezeti jogáról. A felülvizsgálati kérelmében a felperes végezetül leszögezte, hogy az egész ingatlant, illetve ellenértékét követeli vissza az alperestől, nem csupán annak 1/3-ad részét. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult, álláspontja szerint a felperes sem anyagi, sem eljárásjogi jogszabálysértést nem bizonyított. Tény, hogy az alperes a felperestől az ajándékot az általa nyújtott szolgáltatások fejében kapta meg, ez azonban azért nem került bizonyításra, mivel a felperes személyesen úgy nyilatkozott, hogy semmilyen elvárása nem volt az ajándékozás során. Ezért helyes az a döntés, hogy igazolt, kinyilvánított feltevés hiányában annak meghiúsulásáról sem lehet szó. Nem ajánlott fel bizonyítást a felperes a Ptk. 582. §

(2)bekezdése vonatkozásában. Dr. A. ügyvéd meghallgatására határozott indítványt nem tett, N. Sz. meghallgatására pedig nem volt szükség, mivel maga is benyújthatott volna önálló keresetet a részéről ajándékozott 1/3-ad vonatkozásában. Helyesen tartalmazza a jogerős ítélet azt is, hogy a haszonélvezeti jogról történő lemondást tartalmazó nyilatkozatot a felperes nem támadta meg, ezért ez a felülvizsgálati kérelemnek nem lehet tárgya. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. 1) A felülvizsgálati eljárás alapja anyagi jogi és a per érdemi elbírálására lényeges kihatással járó eljárásjogi szabálysértés lehet, olyan követeléseket illetően, melyeket a perben a felülvizsgálati kérelem előterjesztője az első-, illetve másodfokú eljárás során az eljárási szabályok által meghatározott rendben érvényesíthet. Ennek értelmében a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetve ellenkérelmen (Pp. 215. §), illetve a másodfokú eljárásban a keresetet megváltoztatni nem lehet (Pp. 247. §

(1)bekezdés). A fenti jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes végleges keresete kizárólag az

1. június 15-én az alperesnek ajándékozott 1/3-ad ingatlan tulajdoni hányad helyébe lépett ellenérték visszakövetelésére irányult. Ennek következtében nem volt, nem lehetett az első-, illetve másodfokú eljárásnak tárgya a perben nem álló N. Sz.-tól ajándékba kapott 1/3-ad ingatlanrész, illetve vételár-hányad visszakövetelése, valamint a perben nem álló T. L.nétól adásvételi szerződéssel megszerzett 1/3-ad rész iránti igény, ami tehát nem is a felperestől származó ajándék jogcímén került az alperes tulajdonába. Végezetül - erre irányuló kereseti kérelem hiányában - nem képezhette a jogvita tárgyát az ingatlanon fennálló haszonélvezeti jog megszüntetése tárgyában létrejött szerződés érvényessége sem. Miután pedig a jogerős ítélet csak olyan kérdésben támadható felülvizsgálati kérelemmel, amely az első- és a másodfokú eljárásnak is tárgya volt (BH 1995/3/163.), ezért a felülvizsgálati eljárás kizárólag a felperes által az alperesnek ajándékozott 1/3-ad ingatlan tulajdoni hányadra vonatkozó, ajándék visszakövetelését elbíráló jogerős ítélettel összefüggő, a felperes által hivatkozott jogszabálysértés elbírálására terjedhetett ki. A fentiekkel összefüggésben a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra is hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság nem tett eleget a Pp.
2. §-ának

(3)bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettségének. A

1. március 5-i tárgyaláson azonban az eljáró bíró kifejezetten tájékoztatta a felperest, hogy amennyiben az ingatlan további 2/3ának megfelelő ellenérték megfizetésére is igényt tart, ebben az esetben a kereset ennek megfelelő módosítására, illetve a haszonélvezeti jog megszűnésével összefüggésben érvénytelenségi per indítására van szükség. A felperes ezen kioktatást követően tette azt a bejelentést, miszerint csak az eredeti kereseti kérelmének megfelelő 1/3-ad tulajdoni hányad vonatkozásában él az ajándék visszakövetelése iránti jogával. Az elsőfokú eljárásban a tárgyalás berekesztésére pedig a Pp.
2. §

(2)bekezdésében foglaltakra történt figyelmeztetést követően került sor. A

1. március 5-i tárgyalásra az elsőfokú bíróság a felperes kérelmének megfelelően tanúként idézte N. Sz.-t és T. L.nét. Meghallgatásukat azt követően mellőzte, hogy a felperes az eredeti kereseti kérelmének megfelelően kérte az alperes marasztalását, így a tanúk meghallgatása a további 2/3-ad tulajdonrész vonatkozásában okafogyottá vált. 2) A felülvizsgálati kérelem érdemét tekintve, tehát a felperes által az alperesnek ajándékozott 1/3-ad tulajdoni hányad vonatkozásában helyesen mutatott rá az első-, illetve a másodfokú bíróság arra, miszerint a felperes személyes előadására tekintettel nem nyert bizonyítást a perben olyan, a felperes által az alperes irányában kinyilvánított feltevés, amelynek meghiúsulására alapítottan a Ptk.
2. §

(3)bekezdése értelmében az ajándék, illetve a helyébe lépett érték visszakövetelhető lenne. (A felek egyező előadásából ugyanakkor megállapítható, hogy az alperes több, mint 10 évig gondoskodott a felperes kiskorú gyermekeiről, illetve vezette a család háztartását. Ezért amennyiben a perben a felperes fenntartotta volna az eredeti kereseti kérelmét a feltevésre vonatkozóan, annak meghiúsulása nagy valószínűséggel nem nyert volna igazolást.) A felperes módosított előadásával kapcsolatban, miszerint az alperes annak tudatában fogadta el az ajándékot, hogy azt utóbb a felperesnek vissza kell szolgáltatnia, mivel hosszabb távon az ingatlant a felperes N. Sz. nevű gyermekének szánja, helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy ebben az esetben a felek jogügylete már nem minősült volna ajándékozásnak. A felperes ezzel összefüggő előadása egyébként is életszerűtlen volt. Amennyiben ugyanis a felperes az ingatlant a lányának szánta, nem lett volna értelme annak, hogy - adófizetési kötelezettséget maga után vonó ajándékozási szerződéssel azt az alperesnek ajándékozza és hasonló lépésre késztesse N. Sz. nevű lányát is. Bár a felperes az 1998. június 15-i ajándékozási szerződéssel összefüggésben a Ptk. 582. §

(2)bekezdése alapján nem terjesztett elő keresetet, a keresetlevél tartalma, illetve a felperes személyes nyilatkozata alapján az elsőfokú bíróság vizsgálta, hogy az alperes a felperes közeli hozzátartozója, N. Sz. sérelmére elkövetett-e súlyos jogsértést, ami az ajándék visszakövetelése iránti igényt megalapozhatná. Ezzel összefüggésben helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra, hogy az ajándék visszakövetelésének ezen a jogcímen sem lett volna helye. Helyesen, a vonatkozó anyagi jogi és eljárási jogszabályok maradéktalan betartásával jutott tehát az első-, illetve másodfokú bíróság arra a megállapításra, hogy jelen esetben az eljárás tárgyát kizárólag a felperes és alperes között létrejött ajándékozási szerződéssel összefüggő ajándék visszakövetelése iránti kereseti kérelem képezhette, melynek törvényi feltételeit a felperes a perben nem bizonyította, így a bíróság helyes döntést hozott, amikor a felperesi keresetet elutasította. A kifejtettekre tekintettel a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. §-ának

(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A felperes felülvizsgálati kérelme nem volt alapos, ezért a Pp. 270. §

(1)bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 78. §

(1)bekezdésének megfelelően őt kötelezte a Kúria az alperes felülvizsgálati eljárási költségének a viselésére. A felperes személyes költségmentessége folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-ának

(1)bekezdése, valamint

1. §-a alapján az állam viseli. Budapest,
2. október
3. Dr. Kőrös András s.k. a tanács elnöke, dr. Makai Katalin s.k. előadó bíró, dr. Csűri Éva s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő